APPONYI MEGINT LICITÁLT
APPONYI MEGINT LICITÁLT
A mai ülésnek (mely egyébként egyhangú szürkeségben folyt le) volt egy érdekes momentuma. Tisza Kálmán fölszólalt. Az »ország örege« (ámbár még nem nagyon öreg) egy jelentéktelen kérdésben hallatta újra szavát, méltóan szokott egyszerűségéhez nem keresve ünnepies, hatást ígérő alkalmat, amikor eclat-val léphet fel.
Károlyi Gábor gróf hallván a régi hangot, ösztönszerűleg megbokrosodott, s megpróbálta a közbeszólásokat, de az elnök keményen reá reccsent.
Tisza Kálmán Kaas Ivor ellenében, ki a protestáns lelkészek fizetésének minimumát kívánja megállapíttatni, arra figyelmeztette a Házat, hogy ez a megállapítás lehetetlen, mert az állam segélye ingadozó összeg. Egyszer ennyi, máskor több vagy kevesebb lehet. Valamint azt is hangsúlyozza, hogy a segélyezéseknél a felekezeti szempontokkal találkozniok kell a nemzeti szempontoknak.
Csendesen hallgatta a vita ezen momentumát gróf Apponyi Albert, s így szólt magában:
– Mi történt Tiszával? Hiszen nem olyan elfogult kálvinista ez, mint gondoltam. Pedig ezen a réven emelkedett. Ne csipogjatok itt a hátam mögött (szólt hátra párthíveihez). Van egy eszmém. Ezer ördög, egy mentő gondolat villant a fejembe. Beállok kálvinistának.
S fölkelt s kinyitván az állam kasszáját, elméletben, megbíztatta a protestáns atyafiakat, hogy csak nyúljanak bele, vájkáljanak könyökig, ő megszavaz nekik mindent. Ne higgyenek Tiszának, a segélyezés éppenséggel nem ingadozó, mert azt a törvényhozás és ő mindig egyformán meg fogja szavazni. (Ne neked Tisza Kálmán! Mehetsz most már ezzel a bokrétával kálvinista gyűléseket nyitogatni Komáromba!)
A kálvinisták összenéztek. Kőrösi Sándor nagy szemeket meresztett, Kiss Albert, Thaly Kálmán szemei az örömtől csillogtak, György Endre szájából egy harsogó éljen volt már kiszaladóban – mikor a háta mögött egy katolikus képviselő elkezdi mogorván dünnyögni:
– Nem ingadozó az alap? Mindig meg fogja szavazni? Hiszen csak tegnapelőtt szavazta le az 1868. 53. t. cikket, melyen a protestánsok közjogi állása nyugszik!
Erre azután csakugyan befagyott György Endre szájában a »zajos éljen«, s Apponyi kudarcai megint szaporodtak eggyel.
Mert hogy miniszterré nem sikerült lennie – az még hagyján.
De hogy még a kálvinista létel se sikerüljön valakinek, ahhoz már igazán nagy pech kell. De legalább nyugodt lehet a lelkiismerete, hogy: »igazán mindent megpróbáltam«.
Az egész Ház azon tűnődött, hogy mi indíthatta a nemes grófot e különös felszólalásra, de csak lehetetlen volt egyéb intenciót kisütni, mint azt hogy az Akadémiába akar bejutni, most vannak a tagajánlások.
Ha ez az ok, akkor visszavonok mindent, akkor nagyon ügyesen csinálja.
