A MAI ÜLÉS dec. 12.
A MAI ÜLÉS dec. 12.
Most minden ülés majdnem egyforma. A folyosó mint egy zsibongó kaptár forr, informál, nyög, panaszkodik, fenyegetődzik. A választások előszele itt fúj már (vagy még csak itt), hogy aztán átvonuljon az egész ország felett, mint egy felhő. (De ebből a felhőből bor esik.) Apró intrikák szövetnek, de ezek csak lenge pókháló szövetből vannak. Minden kaotikus még. Csak a legélénkebb fantáziák látják már jövő házat is, melyben csak úgy rezseg a sok gróf és a sok zsidó.
Voltaképpen két egész új Ház van; az egyik a Podmaniczkyé, melyről azt mondja a nemes báró:
– Nini, alig változott benne valami. Csak éppen hogy a lármás elemek kimaradtak. Íme Helfy és Törs benne a legszilajabbak!
Ez az egyik Ház; a másik a Kaas Ivoré. Ebben meg alig ül mutatónak egy-egy mameluk. Még Tisza is megbukott Nagyváradon, sőt a budai I. kerületben is nagy csata dúlt. Alig hogy meglett Fejérváry.
Igen, még Tiszát is kibuktatta Kaas álmai szerint a hatalmas nemzeti párt, melynek lapja igazi önhumorral írta ezelőtt néhány héttel, hogy a nemzeti párt föllépteti Nagyváradon Apponyit s Tisza helyzete kétes – s hogy indokolja, miért kétes, kibökte, hogy Apponyira fog szavazni a polgárság egy része és a papok.
Hát persze hogy a papok. Az igazi nemzeti szabadelvűség zászlója, melynek nyelét a papok fogják. Ejha! Cukros kis szabadelvűség!
De ne fecsegjünk a jövő Házról. Lesz, ahogy lesz. Annyi bizonyos, hogy rengeteg ijedt és szomorú arcot lát az ember a folyosókon, csak a Wekerléé bosszús, még pedig abból az okból, mert mindennap más kerületbe hívja egy-egy deputáció.
– Divatban vagyok, mint a krinolin – tört ki a népszerű miniszter bosszúsan.
Nekünk, kiket efféle bosszúságok nem érnek, legjobb megmaradni még a régi Házban, hiszen még él és grasszál. S ma legalább nem látszott rajta a kimerülés jeleiből semmi.
Noha csak rövid jelentéktelen ülést kontemplált az elnök (mert a déli harangszóra összehívott ülések álmosak és rövidek szoktak lenni) ma mégis zajos ülés támadt.
Megszavazván a Ház harmadszor is az 1895-i nemzeti kiállítást, Fejérváry Géza emelkedett fel, hogy Beöthy Ákosnak feleljen, a »Katonai Lapok« ügyében tett interpellációra.
Tudni való volt (hiszen a példa ragadós), hogy valamelyik szerkesztő megirigyli Horváth Gyulától Barosst s keres magának egy jogtaposó zsarnokot, vagy hogy Barosstól irigyli meg valaki Horváth Gyulát s keres magának egy áldozatot. Elég az hozzá, hogy Fejérváry megtalálta a »Katonai Lapok«-at. A »Katonai Lapok« megtalálták Beöthy Ákost. (Beöthy Ákos sajtóügyekben dolgozik.) Beöthy interpellált. Fejérváry felet, s minthogy Thaly nem volt az ülésen, azt lehetett volna hinni, hogy ha már a nagy tyúkért (a Magyar Hírlapért) nem volt valami nagyobb lárma, a kis csirkéért (a Katonai Lapokért) éppen semmi harag se lesz.
S azonfelül Fejérváry igen ügyesen válaszolt, nagy griffel, mondván, hogy szabad államban minden embernek joga van írni és beszélni, tehát neki is joga volt megírni közegeinek, hogy a katonák hibás, fegyelem ellenes irányánál fogva ne vegyék komolyan a »Katonai Lapok«-at.
– Liberális cenzúra! – kiáltá egy mérges rekedt hang.
– Én a lap olvasását be nem tiltottam – folytatá a miniszter.
– Még az kellett volna! – felel rá az echo balról.
– Ha kell, megteszem azt is – pattant fel Fejérváry.
– De akkor kidobjuk innen! – dörögte szenvedélyesen Ugron.
Nagy, percekig tartó zaj támadt erre; Fejérváry villámló szemekkel tekintett a hang felé:
– Azt a hősieskedést ismerjük.
A pártok izgatottak lettek. A jobboldal helyeselte a választ, a baloldal zsibongott, lázadozott, Beöthy csűrt-csavart indokolással napirendre kéri tűzetni a kérdést, Bolgár fölemelkedik.
– Nincs joga szólani – zúgnak jobbról.
– Fel voltam említve.
– De nem volt megtámadva.
– És csak mint szerkesztő volt felemlítve!
Szólhat! Nem szólhat! Valóságos fehér rózsa, veres rózsa harc keletkezett belőle. A csengettyű hosszasan bongott-kongott, a lárma elömlött a padokon, alig lehetett elállítani.
Végre is neki veresedett az elnök. Hát miért ne szólhatna. Hadd szóljon!
És jó volt megengedni, mert Bolgár igazán jót akart ez egyszer. Egy igen szép ajánlatot tett, hogy ha a »Katonai Lapok« inkriminált részében csak egy fegyelem-ellenes dolgot talál is akár valamely tábornok, akár valamely kormánypárti képviselő, ő a lap egy évi jövedelmét odaadja a kultúregyletnek.
Ez igazán derék tett volt.
Egy jó napot csinált a szegény Sándor Józsefnek (ha majd elolvassa holnap Kolozsvártt), s egy kis dolgot adott a sok heverő generálisnak.
A Ház többsége azonban (ami elég furcsa) nem várta be, míg a fogadás eldől, hanem tudomásul vette a miniszter válaszát.
– Ezt előre gondoltam – mondta Belicska Béni egészen felvidulva, hogy új képviselő létére már annyira offé van a dolgokban.
