A SZÓJÁTÉK
A SZÓJÁTÉK
A képviselőház mai ülésén az írói karzatról a következő rejtélyes jelenetet figyelték meg:
Több képviselő váratlanul körülfogta a mameluk-vidéken nyugodtan üldögélő Kégl Györgyöt. Kezükben egy újságlap. Arcukon feszült várakozás.
A lapot kiterítik s rámutatnak egy pontra. Kégl bedugja a fejét az újságba és végül mond valami fölvilágosítást.
Általános bámulat.
Új kérdések.
Most már Kégl teríti ki a lapot és ő mutat egy pontra. A képviselői sereglet összedugja a fejét és ismét Kégl felé fordul:
– ? ? ?
Kégl: válaszol.
A csoport ahány emberből áll, annyifelé szalad.
*
Hogy e jelenetet megértsük, vissza kell mennünk a tegnapi ülésbe.
Tegnap a tanítók nyugdíjtörvényének részletes vitájában Ábrányi egy módosításához felszólalt Kégl György képviselő a kormánypártról, a Háznak e kedvelt, de igen szűkszavú tagja – nem kis szenzációjára valamennyi Suttyomberki Dáriusnak.
Régi, hallgatásba beleőszült, belesárgult öreg mamelukok megbotránkozva tekintettek a fölszólalókra:
– Mi ütött ehhez a Kégl Gyurihoz, hogy az Apponyi babéraira vágyik?
Mások csodálkozva csóválták a fejüket:
– Mi lesz ebből, ha még Kégl Györgyöt is meg tudják szólaltatni a Haluskák?
Valóban a képviselő nagy presszió alatt vala. El is panaszolta, hogy szívesen hallgatna most is, de nem lehet, mert egy tiszteletreméltó (értsd: kerületbeli) tanítótestület felszólította, hogy támogassa az ellenzéki módosításokat.
Mit tegyen? kérdé melankolikusan a Háztól. A választások közel vannak és a választók feledékenységére számítani nem lehet… (Ide persze óriási derültséget jegyzett be a gyorsíró, pedig hát igaz is, mit tegyen ilyenkor a képviselő?) Kénytelen beszélni s nem marad egyéb hátra számára, mint hogy »pártállása sérthetetlenségének hangoztatása mellett« elfogadja az éppen szóban forgó ellenzéki módosítást.
Ez meg is történt s Kégl a nagy munka után szinte kimerülten hanyatlott vissza helyére.
– Csakhogy vége van – sóhajtá, izzadó homlokát törülgetve. – Inkább ezer akó bort kívántak volna tisztelt választóim, mint ezt a beszédet.
*
A beszéd azonban nagyobb hullámokat vert, mint a szónok várta. A lapok benne ugyanis egy rejtélyes sort közöltek, mely mindenki kíváncsiságát nagyon fölpiszkálta. Hangzott pedig az következőképp:
»Gr. Széchenyi István valamelyik munkájában szerepeltet valami Wampeng nevezetű gazdag hollandit.«
De hogy mit keres a hollandus a Házban és a tanítói nyugdíjban, azt egy szóval sem magyarázta meg a szónok. Azt sűrű köd borította. És többet nem is említette Wampeng urat. Ennek a következménye volt a fentebbi jelenet, melyet immár kiegészíthetünk.
A képviselők ugyanis meginterpellálták Kéglt:
– Mi az ördögöt akartál a tegnapi beszédedben azzal a Wampenggel?
– Annak a szerepe egy szójáték.
– Szójáték? Lehetetlen. (Általános bámulat. Lásd föntebb.)
– Igen is az. Olvassátok csak tovább a beszédet. Így ni. Látjátok ugy-e itt e sort: »a bajokon segíteni nem lehet azon egyszerű oknál fogva, mert nincs pénz«?
– Látjuk. De mi ebben a szójáték?
– Azt elrejti egy sajtóhiba. A »pénz« helyett »peng« olvasandó.
– Eszerint a szójáték?
– A Wampeng – nincs peng.
…Ez a magyarázata Kégl Wampengjének, aki oly rejtélyesen jelent meg a magyar képviselőházban. Pedig helyén volt ő nagyon abban a beszédben. Mert a hét görög bölcs tudományával vagy a pünkösdi tüzes nyelvekkel se lehet jobban, ékesebben megmagyarázni, mért nem kaphatnak annyit a tanítók, amennyit kérnek, mint a Kégl szójátékával. Wampeng – nincs peng.
