A MAI ÜLÉS okt. 24.
A MAI ÜLÉS okt. 24.
Szokatlanul megnépesedett a Ház, csak télen láthatni ilyen üléseket.
Még az úgynevezett titáni csata alatt (melynek egyébiránt a valóságban nem volt más halottja, mint Rácz Atanáz) sem voltak annyian.
A karzat is megtelt. Pedig nem volt előkészületben a fekete táblán se Apponyi, se Szilágyi, se Fenyvessy Ferenc.
De mégis kellett lennie valakinek, aki vonzott.
Hát persze hogy volt. Uzelác, alkotmányos életünk ezen kimagasló alakja.
Ővele végzett ma a miniszterelnök, válaszolván Horánszky és Ugron Gábor interpellációira.
Alig várta a Ház, hogy átessék a különböző jelentéseken és harmadszori fölolvasásokon, hogy aztán fölálljon gróf Szapáry Gyula, ki előtt barna miniszteri tárca hevert, nyilván az Uzelác-iratokkal.
Déli harangszókor egészen ünnepélyes képe támadt a tanácsteremnek. Megkerült Károlyi Gábor valahonnan, Uzelác őt is behozta, a miniszterek mind ott ültek a karéjban, az egy Csákyt kivéve, s mélységes csönd támadt, mikor végre fölállt a miniszterelnök, s elmondta részletesen a vizsgálat eredményét.
Mindenki figyelemmel hallgatott, mert a miniszterelnök nem közlé előlegesen a klubban a választ, ami igen kellemetlen dolog lehet az olyan interpellálóknak, akik készülni szeretnek a viszontválaszokra.
A válasz tehát az újság ingerével hatott mindenkire.
Világos képét adta a fiumei tüntetésnek, majd a vizsgálat adatait szellőztette s maga is megbélyegezvén Uzelác eljárását, közlé a Házzal, hogy a százados felsőbb hatósága által megdorgáltatott.
– Helyes, helyes! – hangzott jobbról.
– Kevés! – kiálták közbe a szélsőbaliak. – Csatár dühösen ugrott föl: »kevés ha mondom«. (Ő legalább is nyársra szerette volna húzatni Uzelácot.)
Majd a hadügyminiszter körrendeletét említé a miniszterelnök, mely a politizálástól eltiltja a katonaságot mindenkorra.
A szabadelvű párt (mely a kevésnél a többet szintén jobban szeretné) megnyugodva helyeselte a szatiszfakciót. Mert ha nem helyeselte volna is, csak ilyen marad ez már, amilyen most. Ezelőtt még ilyet se kaptunk. Hja, a szegény ember vízzel főz.
Uzelác úr csak egy példány abból a nagy családból. Az Uzelácok örökké valók s átöröklődnek az egyik kormánytól a másikra. Uzelácok mindig voltak és lesznek. Az Uzelácok sohasem változnak, csak az elégtételek mennek át némi metamorfózison.
Van olyan elégtétel, hogy a büntetett Uzelácnak esik jól. (Például áthelyezik, de magasabb ranggal.) Van aztán olyan, hogy át se helyezik, hanem csak megdicsérik titokban. Van olyan, hogy nem dicsérik meg, csak előléptetik egy kicsit. Nem minden Uzelácnak egyforma a szerencséje.
A mostani Uzelác aránylag pechben volt. De mégse elég pechben, hogy a hazát lázas örömre hangolja.
Hej, mennyivel is szebb volna a válasz, s tudom a miniszterelnök is szívesebben közölné, ha ilyen lehetne:
– Őfelsége roppant haragra gerjedt, t. Ház, a Jellasics-ezred ellen s az ezred szétoszlatását rendelte el. Uzelác volt százados úr pedig a kard-bojtját vesztette.
Micsoda lelkes éljen lett volna a jobboldalon, de a mai vita menetére nem bírt volna semmi befolyással.
Mert azért savanyú Horánszky Nándor elmondta volna előre átgondolt disszertációit a kormány veszélyes fiumei politikájáról, a bősz Ugron Gábor, mint egy megvadult sziú-indián, ugyanolyan vérgyullasztó, hatalmas, lázas szónoklattal, mint a mai, azt hirdette volna, hogy a kardbojt nem elég, hanem Uzelác levágott feje ide hozassék és a Ház asztalára tétessék közszemlére. (Zajos helyeslés és éljenzés balról.)
Ennek aztán a kormány megint csak nem bírna eleget tenni; s ott volna, ahol most van, a »meghátráló politika útvesztőjében«.
De ez mind csak a képzelet játéka… Az Uzelác-ügy prózailag intéztetett el. Elégtételt kaptunk s ezzel vége. Uzelác százados úr megdorgáltatott (s ez neki nem kellemes). A többi Jellasicsek is megkapták az orrot (az meg őnekik nem esett jól.) Igaz, hogy ennél az elégtételnél mi sokkal szebbet is ki bírtunk volna magunknak gondolni, de az még kevésbé lett volna kellemes a Jellasicseknek és Uzelácnak.
