A T. HÁZBÓL okt. 20.
A T. HÁZBÓL okt. 20.
Az első ötéves országgyűlés, melyben titáni csaták zajlottak le, fegyvercsörgetés közt készül kimúlni. Az utolsó ülésszak nyitánya csak úgy porzik a bajvívók rohamaitól. De a kocka megfordult. Az ellenzéket verik. Rossz kimenetelű csatába vezeti őket Apponyi.
Szegény mérsékelt ellenzék (mely isten tudja, hányadszor változtatja már a nevét) olyanok, mint az akváriumban levő halak; jó halak, derék halak (némelyik arany pikkelyű), de az akváriumban levő víz minduntalan megposványosodik felettük.
Most friss vizet próbálnak ereszteni magukra – de az új vizükben máris veszélyes baktériumokat fedezett fel Szilágyi és ma Szapáry.
De ne ugorjunk az ülés végére, referáljunk sorban.
Beöthy Ákos kezdte meg reggel a vitát, s híre járt, hogy Horánszky fogja megtámadni Szilágyit.
– Ráspolyba harap – jósolgatták nagy búsan a Horánszky emberei.
De Horánszky helyett Beöthy mozgósíttatott, aki meglehetős szelíd volt. Nagy figyelemmel hallgatta a Ház, s beszédjének bizonyára nagy sikere lett volna, ha Zirzen Janka nincs, akinek a növendékei (vagy harminc rózsabimbó) éppen a leghatásosabb helynél (mikor az apaságot vette el Szilágyitól Grünwald részére) kezdtek szép katonás rendben fölvonulni a karzatra.
Mintha tavaszi szél lengette volna meg a honatyákat, egyszerre mozogni kezdett az egész Ház, ki a gukkerért nyúlt, ki a bajuszát pederte.
Egyszóval a figyelemnek vége volt:
– Az ördög menjen innen most Angliába!
Beöthy Ákos beszédjét megölték a bakfisok; de a harc tovább folyt. Az udvarias kormánypárt széttekintett. Hamar egy fiatal szónokot ezeknek a leányoknak!
A sok kopasz fej közt nem akadt más, mint Pulszky Károly. (Hol őgyeleg ilyenkor az a Fenyvessy Ferenc?)
De Pulszky Károly is megfelelt, okosan, szerényen és tárgyilagosan polemizálva Apponyival. Végül szobrot gyúrt Beksicsnek (De hova állítjuk már?), rámutatva, hogy a nemzeti szabadelvű program eszméit jobbadán e kitűnő publicista vetette fel először.
A szabadelvű párton mozgás támadt. Minden szem Beksicset kereste. Hol van Beksics, merre van Beksics?
Jött is be nagy lihegve nemsokára, mint az olyan ember, akinek váratlanul kikerültek az elveszett holmiai.
Apponyi következett. Ő is beismerte, hogy a holmi egy része Beksicsé. Aztán nagy hévvel vetette magát ellenfelére, Szilágyira, ki mosolygó arccal hallgatta végig a nagy attakot, melynek első részét a gúny fegyverével vívta meg Apponyi, ügyesen bontogatva ki magát az útvesztőből, amelybe sodortatott; a támadás komolyabb része kevésbé volt sikerült, de érvei mesterien voltak elrendezve beszédjében, mint egy kertben a virágpadok. Itt egy kis jácint (egy ötletke), ott egy grupp (egy érv), amott egy megálló hely. (Ide az éljenzés jön.) Itt egy mesterséges tó… a tavon kacsák úsznak, kúszó növények indái közt… távolabb egy filagória és megint egy pihenő hely. (Ide megint éljenzés jön.) Azután jön a belle vue… a jó kilátás. Ah, a jó kilátás! E kilátásokért van az egész kert…
Szilágyi nyugodtan hallgatta. Csak néha mozdult meg idegesen, mint egy ugrásra készülő tigris. S egyetlen egyszer szólt közbe:
– Frázis! Ez is frázis!
Majd szólni akart, a jegyzőket kezdték keresni haragos villámmal telt szemei, de gróf Szapáry Gyula intett, s erre meghajtotta fejét. Gróf Szapáry Gyula fog beszélni.
S alig hangzott el a frenetikus éljenzés, mely a Háznak ezen nagy szónokát kétségtelenül megilleti pártbelieitől, gróf Szapáry Gyula állott fel, s mesterkéletlen, egyszerű modorban, kerülve a szónoklati rafinéria görbítő, nagyító és kicsinyítő tükreit, de nyílt, magyar ésszel cáfolta meg az ellenzék érveit az indemnity ellen.
Ma azonban ő sem maradt a puszta védelemnél. Mikor ezzel készen volt, kihúzta kardját a támadásra az új program ellen, s beszédjének az a helye, hol a kiegyezés megalkotásának intencióit magyarázta, egyszerű világosságával és józanságával, nem nélkülözve a föllendülés ércét sem, oly hatást keltett, mint csak igen kevés beszéd a Házban.
Lelkes éljenzésben tört ki a mameluk-tábor a beszéd végén, mintha a régi, tíz év előtti lélek szállt volna az ellomhult testbe.
Főleg midőn Szapáry kijelenté, hogy a párt fölveszi a hirdetett harcot, bizalommal, önérzettel; az egész tábor megmozdult harciasan s még Urbanovszky Ernő se rázta öreg fejét jobbra-balra tagadólag, hanem mintha Kubica szeme nézne, lefelé függélyesen.
Az újságírók karzatán nagy megelégedéssel nevetgéltek jobbról is, balról is, a fránya skriblerek:
– Szépen indul minden… el van vetve minden. Az idén megint jól telelünk gyerekek!
