CSAK SEMMI MOZGÁS • 1881 (31. kötet)
CSAK SEMMI MOZGÁS •
1881
(31. kötet)
1881
(31. kötet)
Útirajz, írta: János
Mehádia, aug. 14.
Még a palóc kollegám ki nem adta a jelszót, hogy »csak semmi mozgás«, azalatt én is másztam a hegyeket keservesen, de hogy ím ő megjött Temesvárról s kimondta, hogy ő egy tapodtat sem mozdul a kúrszalon környékéről, hol állandó tanyánkat felütöttük, mert úgymond miért tenne ő kirándulásokat, az egyik bikkfa olyan bikkfa, mint a többi bikkfa, míg ellenben így szólt tanulmányozzuk a kocsmákat és kávéházakat, mert mindenütt másféle bort mérnek és mindenütt másforma kasszirnő van, így lett aztán, hogy mi ketten, okosabbak ki sem mozdultunk a kúrszalon és mellékhelyiségeiből. Sőt most is ennek egyik asztalán kalapálom ezt a tárcát, hogy félbenszakadt irodalmi működésemet ismét folytassam.
Hát biz itt szép élet van. Jó bor, jó egészség bőven akad. A vidék olyan magasra van feltöltve, hogy még gondolatban sem lát haza ebből a mélységből az ember.
Nem is igen vágyódunk egyhamar, mert biz itt a szerelem rózsafája is virít, annyi a szép asszony és leány a fürdő közel kétezer vendége között, hogy lapátolni lehet.
Ki is választottuk azonnal a javát persze csak ideálnak. Nekem jutott a legszebb, egy begyes, rózsás arcú menyecske, a többieknek is olyan amilyen. A palócé nem ér egy pipa dohányt, lévén az egy vékony dongájú verseci kisasszony, ki négyszer vált gúnyát napjában, amit Párizsban varrnak a női »kecskék«, a »Zrínyi-köntöskék«-et, ahogy tudományosan elneveztük.
De ebben ugyan nem kopik a fogunk, mert egy angol főúr, állítólag Maulborough herceg udvarol neki, ki itt Svarcz név alatt fürdőzik inkognitóban.
Megeshetik azonban, hogy a Maulborough az álnév és a Svarcz az igazi.
A verseci lány különben általános föltűnés és hódolat tárgya a fürdőben, mert hát kiveszett már a jó gusztus az emberből.
Csupa agglegények és özvegyek lévén együtt, mondanom sem kell, hogy ábrándozás mellett a vászoncselédek tekintetében a gazdag partikra irányult főfigyelmünk.
Mindjárt Szegeden beszálltunkkor egy kétmázsás, piszkos sárga ruhás öregasszonnyal jutottunk egy kupéba.
Mint a legszebb gyereknek, nekem volt kötelességem megtörni a jeget s szóba keveredni a derék asszonysággal, mert hiába, nem a ruha teszi az embert… hátha hasznunkra válhatik.
-- El van fáradva, asszonyom, ugye? kérdém gyöngéden, midőn fésületlen, rút fejét egyik kufferjére hajtotta.
Meghiszem azt, uram, 65 órája utazom…
Jelentőségteljesen pillantottam a fiúkra, mintegy diplomatice mondván, hogy:
Hüm! Ühüm! Hatvanöt órát utazik gyorsvonaton! Fiúk, ennek az asszonynak pénze van!
A nemes ifjak megértettek és vetélkedve mulattatták Kikindáig, hol borzadva láttuk, a férje várta az indóháznál.
De ez a szerencsétlenség nem hökkentett meg. Asszonyt találtunk mi Mehádián is nem egyet s gazdag parti is volt bizonyára elegendő.
A hadi szerencse azonban nem kedvezett. Oláh asszony nélkül fogunk hazatérni Szegedre, mert hát nem értjük a nyelvüket, nem lehetett érvényre emelkedni.
Egyedüli mulatságunkat az képezte, hogy milyen ajándékokat viszünk haza az ismerősöknek.
A Katámnak egy kis pirosítót, két szép menyecskének egy kis fehérítőt, a »Szegedi Napló« szerkesztőjének egy lepke Zsuzsu-t, a »Hiradó«-énak száz darab Spielmarkot, Pálfy polgármesternek egy messzelátót, Tisza Lajosnak egy kártyavárat, a Borcsának egy virágbokrétát, Szluha főkapitánynak egy ólomkatonát.
De hát mit vegyünk legkedvesebb emberünknek, az Oroszlány gazdájának?
Vegyünk neki egy eleven oláh gyereket.
Nyolc forintot ígértünk egyért, de az anyja nem adta, ámbár látszott, hogy kész az alkudozásra, mert hogy a portéka tetszetősebb legyen, ujjait megnyálazta s mosdatni kezdé velök piszkos csemetéjét.
Itt van a híres festő Makart is.
Szóba eredtem vele. Kérdezősködött Szeged felől. Meginvitáltam, hogy csak jöjjön el ide, mert van elég kilátás a keresetre. Ezer új ház épült Szegeden legalábbis, s a közt sok olyan úri módis, akit ki kell pingálni belülről.
Összes mulatságaink közül legtöbbet ért a fogat verseny. Öt talyigát béreltünk ki s így hajtottunk a Mayerhofba uzsonnálni, a fürdői vászoncselédség nagy bámészkodása mellett.
Az úton előzködni kezdtünk s büszke vagyok a »Manci« lovamra, mert úgy elhagytam a gyerekeket, mintha ott sem lettek volna.
Egyszóval én voltam a nap hőse az asszonynép előtt, s este a kúrszalonban nem egy csinos táncosné felejtette tüzes pillantását a bajuszomon, le is perzselték a két végét egészen.
A nyavalyás Bismarck gyerek is itt van, de bizony nem láttuk, mert betegen fekszik, bizonyosan politikából hogy az európai potentátok azt higgyék az apjáról, hogy most nem diplomatizál, hanem az orvosságot adogatja be kávéskanállal a beteg gyerekinek.
Mondják, hogy a Herkulesfürdőnek igen szép tájéka van, nagyszerű vízesési, pompás meleg fürdője és hideg uszodája, kirándulási helyeit is dicsérik, igaz-e vagy sem, nem lehessen tudni, mert mi nem láttuk.
Hétfőn éjjel összeszedtük a palóc cimborámmal a cókmókot (mert őt csak nem hagyom el) s hazapályáztunk.
A többieknek, akiket ott hagytunk, kiült az öröm az arcára: mert most már őket is észreveszik az asszonyok.
