BÁNKI A MŰSZAKI KÖZÉLETBEN
BÁNKI A MŰSZAKI KÖZÉLETBEN
Bánki Donát ízig-vérig gépészmérnök volt. Bármennyire is lekötötte sokrétű munkássága, mindig jutott ideje arra, hogy a mérnöki kar helyzetét, a műszaki tudományok fejlődését és a mérnökképzés menetét állandóan figyelemmel kísérje, és ha szükségesnek tartotta, e kérdésekben szavát is hallassa. A mérnöki foglalkozás iránti korai érdeklődését jelzi az 1890-ben írt A mérnöki foglalkozás szabályozásának kérdéséhez c. cikke [15]. Érdeklődésének tartósságát a 22 évvel későbbi akadémiai székfoglaló előadásának bevezető szavai tanúsítják [95]:
„…az alkalmat, midőn itt e díszes helyet először elfoglalom, nem mulaszthatom el, hogy köszönetemet és hódolatomat egyúttal a gépészeti tudományok iránt is ki ne fejezzem. A gépészmérnökség, azon 30 és egy néhány év óta, midőn a nagy társadalom által más tudományos pályákkal akkor még egyenrangúnak sem ismert pályát választottam, szemlélőjévé, tanújává, sőt csekély mértékben részesévé is tett rohamos fejlődésének, nagyarányú térfoglalásának a kultúrában és nagy sikereivel járó megbecsültetésének. A gépészeti tudomány gyorsított fejlődésnek az óta indult a mióta nem egyoldalúlag az empiria költséges és lassú útján halad, de nem is tisztán elméleti okoskodások nem ritkán csalóka útjain tévelyeg, hanem a majd minden elméleti és gyakorlati téren elért ismereteket és tudást magába fogadja és azokból a használhatót felszívja.”
E sorok találóan jellemzik magát Bánkit is, aki az elmélet és gyakorlat egységét nemcsak hirdette, hanem meg is valósította. Arra a hosszú és elkeseredett vitára is célzott, amely a műszaki tudományok elismerése körül folyt. Ennek a vitának a lényegét találóan fogalmazta meg Schimanek:
„Az a körülmény, hogy a műszaki tudományok részben a természettudományi eredményekre támaszkodva oldják meg a technikai problémákat, adott alapot annak a merőben helytelen felfogásnak, hogy műszaki tudomány nincsen. E felfogás szerint a technika mesterség, amely az anyagi érdekek szolgálatában áll, ez pedig ellenkezik az igazi tudomány jellegével, mely szerint a tudomány művelése öncél, tehát független az eredmények gyakorlati értékétől.” ([240] 161.)
Ez a nyomokban még ma is fellelhető nézet Bánkit is mélyen bántotta. Harcolt ellene, küzdött a mérnökök és a technikai alkotások megbecsüléséért, jól látva a technika hatalmas jelentőségét az emberi jólét és kultúra előmozdításában. Ő is érezte azt, amit jóval később Thomas Mann olyan költőien fogalmazott meg, amikor azt mondta, hogy a technika a szellem szikrája az anyagban.
Minden alkalmat megragadott, hogy nézeteit kifejezésre juttassa. Mechwart Andrásról elmondott megemlékezéséből [56] is a magyar mérnökök megbecsülése sugárzik. Elegendő ebből néhány sort idézni:
„Vezérelvéhez híven Mechwart az üzlet súlypontját a szerkesztési irodába helyezte. Ezt ápolta a legnagyobb gonddal, annak munkáját becsülte a legjobban. Majdnem naponként több órát töltött a rajzasztaloknál együtt tervezve, szerkesztve mérnökeivel, akiket így tanított és buzdított önálló intenzív munkára. A legjobb mérnökökkel vette magát körül és pedig nagyrészt magyar mérnökökkel. Dicséretére legyen mondva, hogy külföldi származása ellenére az elsők között volt, aki a magyar mérnökség kiválóságát felismerte és abban a 25–30 év előtti időben, amikor a magyar mérnökség létezését még nem igen akarták vállalataink észrevenni, magyar mérnököket alkalmazott.”
„Mechwart, aki önmagáról ismerte az alapos, gyakorlati technikai tudás hatalmát, csakis technikus kezekbe adott végrehajtó hatalmat és lehetőleg ügyelt arra, hogy műszakilag nem képzettek, kereskedők, habár azok némi műszaki ismereteket technikus környezetüktől el is sajátíthattak, mint illetéktelen és technikai kérdésekben mindenkor szűk látókörű emberek ne kerülhessenek olyan helyzetbe, hogy technikusok műszaki ténykedésének irányt szabhassanak, vagy azokat felülbírálhassák. Szabadon, az ellenőrzés béklyói nélkül fejthették ki tevékenységüket műszaki emberei, akiket lelkesített az intézkedés szabadsága, az ezzel járó erkölcsi felelősség érzete és az a tudat, hogy a vezérigazgató részéről az igazságos és méltányos elbírálás, az elismerés nem marad el.”
Az emlékbeszéd elsőként idézett sorait elsősorban azért mondta el, mert a német mérnökegylet lapjában megjelent Mechwart-nekrológ „Mechwart működésében és sikereiben a német mérnökség diadalát látja; holott majdnem kivétel nélkül csak magyar mérnökség osztozhatik a vezérrel a siker dicsőségében.” Bánki, aki ifjú korában Mechwart belső munkatársa volt, bizonyára a szemtanú hitelességével írta e sorokat, és nyilvánvalóan ő is egyike volt azoknak a kiváló magyar mérnököknek, akiknek munkássága Mechwartban a magyar mérnöki képesség nagyfokú megbecsülését váltotta ki. Az idézett sorok még ma is megszívlelendő vezérfonalát adják a helyes gyárvezetésnek.
Bánki azt is világosan látta, hogy a köztudatban teljesen elsikkad a mérnöki tevékenység értelme és haszna. Ennek adott hangot a Mérnökegylet műszaki ismeretterjesztő estélyén tartott előadásának bevezető részében [73].
„A technikai haladást nagy távolságból, vagy felszínesen vizsgálva, csak jelző oszlopait: a korszakos találmányokat látjuk. A nagyközönséget csak az ilyen nagy technikai alkotások érdeklik, amelyeknek az életviszonyokra átalakító hatását közvetlenül érzik; a lassan, sokak által végzett átalakító és a találmányok tökéletesítése körül folyó mérnöki munkákat nem veszi észre. De azt, amit a nagyközönség nem lát, észre kell venni a művelt társadalomnak, hogy a mérnöknek az emberiség jólétének javítására irányuló hasznos tevékenységét érdeme szerint méltányolhassa és megbecsülhesse.”
Bánki találó sorai sajnos még mai társadalmunkra is érvényesek.
Az előadás a továbbiakban népszerű formában, de tudományos szabatossággal mutatja be az áramlástechnikai és hőerőgépek fejlődésének egyes szakaszait, kiemelve a gépek „gyors üzemének” (a fordulatszám növelésének) nagy jelentőségét a gépek térfogatának és ezzel együtt azok súlyának csökkentésében. Rámutat arra, hogy a körforgó gépek e tekintetben a dugattyús gépeket felülmúlják. Szemléletes ábrákkal igazolja, mennyivel kisebb gépben lehet ugyanazt a teljesítményt a gyorsjárású és főként körforgó géppel megvalósítani.
Az volt a célja, hogy a többségében az áramlástechnikai gépek területéről választott példákon keresztül bepillantást nyújtson a mérnök műhelyébe, hogy az „miképpen használja fel a tudomány és tudás eszközeit a javítás és tökéletesítés munkájánál”.
Ezzel az előadásával és a napilapokban megjelent kisebb cikkeivel tanúságát adta annak, hogy a legnehezebb szakkérdéseket is olyan közérthető módon tudja tárgyalni, hogy az a nagyközönség számára is hozzáférhető legyen.
Említett vízgazdálkodási javaslata [127] is a mérnökök érdekében készült, mert részükre akart újabb munkaalkalmat biztosítani, világosan látva, hogy az első világháború szerencsétlen befejezése után mérnöki munkanélküliséggel kell számolni. Ugyanez kéziratos jegyzetének [133] korábban idézett előszavából is kiviláglik.
A mérnökképzés ugyancsak szívügye volt. Részt vett a Mérnökegylet e tárgyban rendezett vitájában, és Méhely előadásához írásban is hozzászólt. [67] Ezt az ügyet szolgálta A második műegyetem címen írt cikke is [89], aminek hátterét a műegyetemi hallgatóság létszámának rohamos emelkedése szolgáltatta. A műegyetemi köröket ekkor egy második, sőt harmadik műegyetem létrehívásának gondolata foglalkoztatta. Elsősorban Temesvár állt az elképzelések középpontjában, de Kassa is szóba került, mint ahol a harmadik műegyetemet létre kellene hívni és abba a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolát is beolvasztani. Bánki is pártolta a második műegyetem felállításának ügyét, amelynek megvalósítását a világháború és a szóban forgó városoknak az országtól való elszakítása meghiúsította. A temesvári megoldás megalapozottságát igazolja, hogy később Románia létesített ott műegyetemet.
A műszaki vonatkozású jogalkotások sem kerülték el figyelmét. A Mérnökegylet szabadalmi bizottságában való közreműködését jellemzi A szabadalmi bizottság jelentése és a szabadalmi törvényjavaslat c. közleménye [24]. Ezen a területen mutatott szakértelmének elismeréseképpen 1910-től a Szabadalmi Tanács, 1916-ban pedig a Szabadalmi Felsőbíróság ülnöke volt.
A műszaki közélet Bánkinak valóságos életeleme volt. Szépen példázza ezt mérnökegyleti tevékenysége. Szívvel, lélekkel vett részt az Egylet legkülönbözőbb irányú munkáiban, összejövetelein, ünnepségein, sokszor mint ünnepi szónok [56], [79], [86], [116]. Nyilvános helyekre egyáltalában nem járt. A mérnökegyleti szakosztályi vacsorákról azonban csak nagyon ritkán hiányzott, mert kollégái között érezte magát a legjobban. Szinte kötelességszerűen számolt be előadásokban és az egyleti lap hasábjain kutatási eredményeiről, alkotásairól. Súlyt helyezett arra, hogy idegen nyelven megjelent tanulmányait magyar nyelven is közölje. Mindezeken felül fontosnak tartotta, hogy a mérnöki kart a műszaki haladásról, a technika új irányzatairól állandóan tájékoztassa. Ezt a tevékenységét már ifjúkorában megkezdte azzal, hogy beszámolt a Mechwart-féle gőzekéről és tengelykapcsolóról, és az elevátorról. Ő írt elsőként az olyan új találmányokról, mint a Föttinger-transzformátor [98] (hidrodinamikus nyomatékváltó), a Humphrey-szivattyúról [100] és még számos időszerű témáról. A technikai újdonságok iránti fogékonyságát mutatja az 1898. évi egyleti Heti Értesítő tudósítása arról, hogy Bánki az akkoriban újdonságnak számító golyóscsapágyakról írt francia tanulmányról számolt be, mely a golyóscsapágyak szerkesztési alapelveit taglalja. Tanulmányútjainak tapasztalatait is gyorsan közölte [102], [104]. Nem mulasztotta el, hogy a mérnöki közvéleményt foglalkoztató fontos kérdésekben – mint pl. az ország villamosenergiaellátása – állást ne foglaljon [130].
Műszaki közéleti tevékenysége az ország határain túlra is kiterjedt. Külföldi lapokban, idegen nyelven megjelent tanulmányain kívül amelyek a magyar műszaki kultúra külföldi elismertetése tekintetében is nagy jelentőségűek voltak – élénken részt vett a különböző témákról folyó műszaki vitákban [41], [45], [46], [49], [52], [55], [63], [80], [113, [132]. Kiterjedt levelezése, melyet kora élenjáró tudósaival folytatott, továbbá a Zeitschrift für das gesamte Turbinenwesen c. lap állandó munkatársaként kifejtett tevékenysége az európai mérnöki közélet ismert és becsült tagjává tette.
Bánkit általában eléggé zárkózott, borongós hangulatú embernek ismerték, de távolról sem volt az kartársai körében. Ott kedélyes, bölcs humorú, igaz kollégának tartották, aki számos sikere, nagy tekintélye ellenére is szerény, kedves baráti magatartásával tűnt ki. Szívesen adott tanácsot mindenkinek, és képes volt arra is, hogy néhány fantaszta feltalálóval is atyai türelemmel foglalkozzon.
A Magyar Tudományos Akadémia III. osztályának munkájában is lelkiismeretesen, nagy igyekezettel vett részt. Több bizottságban dolgozott, mint pl. a Wahrmann Mór-díj bíráló bizottságban (Akadémiai Értesítő 1915.).
Ezek a hézagosan felvonultatott képek is tanúsítják Bánki nagy hivatásszeretetét és azt, hogy a mérnöki közélet kiemelkedő tagja volt, aki pályatársai ügyét a technikai fejlődés érdekében nagy buzgósággal szolgálta.
