ALKOTÓ ÉVEK, JELENTŐS MŰVEK (1836–1843)
ALKOTÓ ÉVEK, JELENTŐS MŰVEK (1836–1843)
Fényes „1835 végén állandóul Pestre költözött, s itt kirekesztőleg a tudomány- és irodalomnak élt egész 1843-ig, midőn a magyar gazdasági egylet előadójául választatott, melly hivatalát mai napig kitűnő ügyességgel viseli” – írja Vahot Imre 1846-ban. Elsődlegesen a kiadó és a nyomda közelsége vonzotta. Az ismeretlen fiatalember 1836-ban – azaz 29 éves korában – az ország nyilvánossága elé lépett Magyarországnak… mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben c. műve első kötetével, ami a Dunántúlt mutatta be. Gyors ütemben dolgozott, s nem rajta múlt, hogy a második kötet csak 1837-ben jelenhetett meg. Ennek előszavában a következő szavakkal mentegette a késedelmet: „csak ez első kötet kijötte után találkoztak oly lelkes hazafiak, kik közhaszonra célzó munkámat aláírási ívek nyitásával pártfogásukra méltatván, kieszközlék ennek világra való jöhetését”. Fényes tehát már az indulásnál rá volt utalva az előfizetőkre, a kiadótól kapott forintokra. Geográfiájának további kötetei az első sikere után gyors ütemben jelentek meg, s 1840-ben elhagyta a nyomdát a hatodik kötet is.
Ennek az első nagy művének nemcsak az anyaggyűjtése és a megírása, de a megjelentetése is példátlan szívósságot követelt tőle. Terjedelem és adatbőség tekintetében felülmúlt minden korábbi magyar vállalkozást: 175 íven, 2828 nyomtatott oldalon mutatta be az országot. Példátlan teljesítmény volt ez a korabeli hazai viszonyok között.
Minden kötet egy-egy nagyobb egység, közigazgatási kerület megyéinek leírását tartalmazza. Ezek a kötetek tehát még nem nyújtanak országos összesítéseket, sem nemzetközi összehasonlító adatokat. Fényesnek faluról falura haladva, járásonként, megyénként összesítéseket végezve kellett előbb felmérnie az országot ahhoz, hogy országos statisztikához jusson. Szinte leküzdhetetlen akadályokon kellett átjutnia a szűkös és megbízhatatlan források következtében. Maga is merészségnek mondja, hogy megkísérelte Magyarország nemzetiségi viszonyainak, a lakosság összetételének megállapítását. Forrásait, a megyei összeírásokat, az egyházi lélekösszeírások adatait nagy körültekintéssel értékelte, egész munkájában szigorú tárgyilagosságra törekedett. Munkája előszavában így vall erről: „egész munkámban főcélom a részrehajlatlanság, azaz az volt, hogy hazámat úgy fessem le, mint az valódilag áll, nem pedig, mint állani kellene…” Az ország természeti, gazdasági és népi erőinek feltérképezésével bizonyítani kívánja, hogy az ország elmaradottsága nem szükségszerű. Megjutalmazottnak érezné magát írja – „ha hazám fiai munkám elolvasása után meggyőződnének arról: hogy a magyarnak, a többi legelső nemzetek sorába való lépéshez tehetsége éppen nem hibázik…”
Név említése nélkül válaszol tehát Herder, Kollár és Csaplovics hamis tételeire. A polgári átalakulás, a gazdasági fejlődés megkésettsége nem vezethető vissza a nép „napkeleti” természetére és hagyományaira, az okokat másban kell keresni. Egyben válaszol a hazai kishitűeknek, a reformok ellenzőinek ellenvetéseire is.
A Geographia hírnevet szerzett Fényesnek, több ízben nyert dicséretet és jutalmat. A Tudós Társaság 1836-ban, majd 1837-ben is dicséretben részesíti a megjelent köteteket. Bajza József, a reformkori triász tekintélyes tagja már 1837-ben nagyjutalomra ajánlotta. Toldy Ferenc a Figyelmezőben kritikai fenntartásai mellett is pártfogólag nyilatkozott: „Ha van munka, mely literaturánk ezen könnyed szakaszában tudományos és hazafiúi szempontból egyaránt érdemel figyelmet; arra Fényes Elek előttünk fekvő statisticai munkája kétség kívül nagy mértékben s a legméltóbb joggal tarthat számot.” Horvát István a Tudományos Gyűjtemény 1836. évi IX. kötetében szintén lelkesedéssel üdvözölte már az első kötetet. A második kötet 1837-ben megnyitotta Fényes előtt a hazai tudományos élet legfőbb fóruma, az Akadémia kapuit is. A Tudós Társaság szeptember 1-én tartott közgyűlésén levelező tagjává választotta. Alig múlt 30 éves…
A dicséretek, elismerő vélemények Fényest munkája folytatására sarkallták. A Geographia hatodik kötetének előszavában, 1840-ben írja: „Van-e annyi fáradozásimnak valami közhaszna, valami érdem, arról szólnom tilt a szerénység. Dehogy oly jeles férfiak, mint Horvát István, Kölcsey Ferenc… egyes botlásokon fenn nem akadva, az egészről nagy dicsérettel emlékeztek: az számtalan kellemetlenségeimre balzsam, tövises pályám folytatására ösztön, munkásságomért jutalom vala.”
A Geographia megjelentetésének éveiben Fényes sokat dolgozott és nehezen élt. Kénytelen volt hivatalt vállalni, hogy családjával megélhessen. 1838. július 1-vel elszegődött Borsos Mártonhoz, s Vállas Antallal együtt szerkesztette az első hazai mezőgazdasági lapot, az Ismertetőt. A lap szerkesztése sok elfoglaltsággal járt, hiszen hetente kétszer jelent meg, s Fényesék komolyan vették feladatukat, a korszerű mezőgazdasági ismeretek terjesztését. Végül 1839 januárjában azért különböztek össze a laptulajdonossal, s váltak meg a szerkesztői asztaltól, mert Borsos Márton sokallta a fordításban bemutatott külföldi műveket. Jó iskola volt a lapszerkesztés. Fenyő István szerint hazánkban Fényes Elek volt az első szakújságíró. Kossuthot megelőzve, számára az utat előkészítve, ő írt először közgazdasági publicisztikát Magyarországon. Terjesztette Széchenyi, Kölcsey, Wesselényi eszméit, ugyanakkor alapos tájékozottságot szerzett a külföldi közgazdasági agrártudományi irodalomban is.
A Geographia utolsó köteteinek megjelenésével Fényes „beérkezett” tagja lett a pesti tudományos és irodalmi életnek. 1840-ben elnyerte az Akadémia 200 aranyat érő nagyjutalmát. A jelölő bizottság Jósika Miklós A csehek Magyarországon és Szontagh Gusztáv Propylaeumok a magyar philosophiához c. munkájával együtt terjesztette elő jutalomra, de a többség Fényes Eleknek ítélte osztatlanul a nagyjutalmat. Bajza ajánlásában többek közt ezt írta: „Ezen geographiai munka nem töredék, nem vázlatok, hanem előző köteteivel összefüggésben álló rendszeres egész…” A kiadó is megtalálta a számítását, mert 1841-ben teljes második kiadásra vállalkozott, amit Fényes „az időközben kitűnt hibák és tévedések kijavítása” után nyomatott ki. Ezzel egzisztenciálisan is megerősödött a helyzete. Vahot szerint a kiadó „Károlyi által meglehetősen jutalmazott Geographia csakhamar második kiadást ért meg, s az akadémiától 200 aranyat nyert…” Fényes Elek neve országosan ismertté vált, s nem hiányzott az erkölcsi elismerés sem. 1840-ben ülnökévé választotta a református főconsistorium, Bihar, Torontál és Ugocsa vármegye pedig táblabírósággal tisztelte meg.
Fényes nem elégedett meg a kezdeti sikerekkel. Lázasan dolgozott tovább, s 1842–43-ban újabb nagy művel jelentkezett. Három kötetben kiadta Magyarország statistikája c. könyvét. Ebben nemcsak összefoglalta, hanem összehasonlítások, viszonyítások révén kereste az ország helyét az európai államok között. Nemcsak abban lépett előbbre, hogy ezúttal az országot vizsgálta a megyék helyett. Ebben a művében a leíró módszert felváltotta az elemzés, a tények, adatok sokaságát követi az oknyomozás.
Tényszámai sorra-rendre cáfolták meg a hazánkról külföldön közzétett statisztikai adatokat, amelyeket a tájékozatlanság és a célzatos hamísítás szült. Megállapította, hogy a magyarok száma nem 2,5 millió, mint azt az Allgemeine Zeitung cikkírója állította 1840-ben, hanem 4 milliónál is több, az erdélyiekkel együtt csaknem 5 millió. Óriási jelentősége volt ennek akkor, amikor a német hivatalos nyelvvel szemben a magyar nyelv jogaiért harcolt a reformkor nemzedéke. Település-statisztikájában cáfolta Malchus és Springer adatait. Az előbbi ugyanis csak 26, az utóbbi pedig 61 városról tudott Magyarországon. Fényes 126 várost mutatott ki, noha rámutatott a hazai városultság elmaradottságára, és az ezernyi mezővárost nem vette valódi városnak.
Igen jelentősek a társadalom osztályszerkezetére, a nemesség, a telkes jobbágyság, a kézművesek és a kereskedők, s a többi réteg létszámára vonatkozó adatai. A Magyarország statistikája nem pusztán tudományos mű. Egyes lapjain már-már politikai vitairat. A kereskedelemről és iparról szóló fejezetekben tételesen dokumentálja az osztrák függőséget. Nem elégszik meg a vámkérdés megpendítésével, hanem nyíltan gyarmatosítással vádolja a Habsburg-kormányzatot. Ugyanakkor kemény szavakat talál a nemesi tunyaság, a hazai Pató Pál szellem ostorozására is.
Ezért írta erről a könyvről Bajza: „igen jeles munka… millyet hazánkról Fényes előtt nehezen írt valaki. Híven s hol kell, külországokkal összehasonlítva rajzolja Magyarország jelen állapotát, a nélkül, hogy hiányait takargatná.” Ismét elnyerte a Tudományos Akadémia 200 aranyas nagyjutalmát, igaz, ezúttal megosztva. Ezt a munkáját az olvasóközönség azonban még nagyobb elismeréssel fogadta, mint annak idején a Geographiát. A vele szemben elfogult Keleti Károly sem tagadhatta meg tőle az elismerő szavakat: „…bámulatra kell ragadtatnunk azon mesés kitartás és szorgalom iránt, mely a negyvenes évek elején Magyarországnak ama kor színvonalán álló teljes és kimerítő statisztikáját létrehozni képes vala.”
Fényes, miközben statisztikáján dolgozott, igen sokat olvasott. Hivatkozásai, jegyzetei tanúskodnak arról, hogy behatóan ismerte kora külföldi szakirodalmát, a statisztikait csakúgy, mint a földrajzi és a közgazdasági, mezőgazdasági műveket. Igényességére vet fényt egyik lektori jelentése, amit az Akadémia felkérésére írt 1840-ben Kulifay Vendel kéziratáról. Ebben azért nem javasolja a kézirat közlését, mert a szerző nem ismeri az alapvető új földismereti munkákat. A külföldi mezőgazdasági irodalom ismeretének hiányát rótta fel már 1838-ban Balásházy János jeles könyvéről írott recenziójában (A háztartás és mezei gazdaság tudománya).
Fenyő István részletesen vizsgálta, hogy melyek azok a külföldi szakmunkák, amelyekre Fényes legtöbbet hivatkozott, s milyen gondolatokat merített belőlük. A kép igen változatos, hiszen Arthur Young Travels in France című, 1792-ben kiadott, a francia mezőgazdaság elmaradottságának okait feltáró művétől Johann Springer 1840-ben publikált, az osztrák császárság legújabb statisztikáját tartalmazó könyvéig tart a sor. Albrecht Thaer hat kötetes agrártudományi összefoglalása az angol mezőgazdaságról éppúgy kedves olvasmánya, mint Schwerz enciklopédikus jellegű kézikönyve a modern földművelésről. Gyakran hivatkozik a hazánkat beutazó francia Beudant útikönyvének adataira, megfigyeléseire. Összehasonlító európai adatsorait főleg a porosz Voigtel és a württembergi Malchus művei alapján állította össze. A felsorolást hosszan lehetne folytatni, de talán e néhány kiragadott példa is igazolja, hogy a 40-es évek elején Fényes lépést tartott az európai szakirodalommal. Sokat emlegetett szorgalma mellett éppen kitűnő irodalmi tájékozottsága, széles európai horizontja emelte a XIX. század első felének hazai statisztikusai fölé.
Statistikája 1843 decemberében német nyelven is megjelent. Ugyanakkor sajtó alá rendezte, jegyzeteivel kiegészítette Erdélyi János kéziratát a hazai ipar kérdésköréről. Fényes ekkor már több „egyesület” és „kör” tagja. Egyre jobban foglalkoztatja a politika, s a közvetlen gyakorlati cselekvés.
