KÖZGAZDASÁGTAN
KÖZGAZDASÁGTAN
Emlékbeszédében Keleti többször kitért Fényes általa hiányosnak vélt „nemzetgazdasági” felkészültségére. Véleménye szerint „Ha Fényes alaposabb nemzetgazdasági ismeretekkel bír… könnyen hivatott férfia lehetett volna Magyarországnak” (9.). A Pesti Hírlapban 1841-ben közölt Bank és ősiség, illetve Még egy szó Fogarassy bankjáról című vitacikkeit elmarasztalva megjegyzi, hogy Fényesnek „a nemzetgazdaság soha sem volt kiváló szakmája…” (12.). Statisztikai műveinek gyengeségeit a végső értékelésben is azzal magyarázza, hogy „a nemzetgazdasággal, a statisztikának oly sok tekintetben egyik alaptudományával, nem eleget foglalkozott…” (32.).
Keleti ítéletén elgondolkozva felmerül a kérdés: hogyan lehetséges mégis, hogy Fényes irányító szerepet kapott a Magyar Gazdasági Egyesületben, aligazgatója lehetett a Magyar Iparegyesületnek. Vajon a kortársak tévedtek, avagy Keleti ítélte meg túl szigorúan Fényest? A kérdés kiélezett megfogalmazása azért is jogosult, mert Keleti véleménye befolyásolta Fényes életművének későbbi méltatóit. A választ keresve előbb egy kortársi ellenvéleményre, Kautz Gyula álláspontjára hívjuk fel a figyelmet. Ő már 1868-ban megállapította a 40-es évek közgazdasági irodalmáról, hogy „Fényes s mások kisebb-nagyobb közleményei, részben magának Kossuthnak is iratai, olyannyira megközelítik, sőt részben el is érik a tudomány európai színvonalát, hogy ez évtized hazai nemzetgazdasági literaturánk első virágzási korának joggal nevezhető”. (Kautz Gyula: A nemzetgazdasági eszmék története és befolyása a közviszonyokra Magyarországon. 1868. 474.) A Magyarország története című, 1961-ben megjelent egyetemi tankönyv az 1840-es évek három legjelentősebb közgazdasági könyve között említi Erdélyi János Nemzeti iparunk c. munkáját, amit Fényes Elek adott ki 1843-ban saját nagy jelentőségű pótlásaival, jegyzeteivel.
Hangsúlyozni kell azt is, hogy Fényes nem egyszerűen Széchenyi, majd Kossuth nézeteit visszhangozta, mint néhány méltatója beállítja. Hiszen már 1838-ban túljutott Széchenyi agrárkapitalisztikus nézetein, s Kossuth még nem szabadult ki börtönéből, mikor Fényes már eljutott az ipari üzemek létesítésének gondolatáig. Melyek a magyar földmívelés főbb akadályai című, a Hasznos Mulatságokban 1838-ban megjelent feltűnést keltő cikkében Balásházyhoz hasonlóan eljut az ősiség elvetéséig, a robot, a kilenced és a tized eltörléséig, a paraszti földtulajdon elvéig. Mezőgadasággal foglalkozó országos szervezet létrehozását, az okszerű művelésmód ismereteinek terjesztését ajánlja. A belső kereskedelem fellendítése érdekében nemcsak utak, csatornák építését, a folyók szabályozását javasolja, de rámutat arra, hogy a fejlett mezőgazdaságban megnövekszik az iparcikkek iránti kereslet. E kereslet kielégítésére ipari üzemeket kell létesíteni, mondja ki a következő évtizedben annyi vitára okot adó tételt. Fényes már 1838-ban jól látta, hogy az ipar fejlesztése nélkül nem képzelhető el a mezőgazdaság forradalmi átalakítása, korszerűsítése sem.
Ekkor már elméletileg is jól felkészült, alaposan tájékozódott a német és az angol közgazdasági irodalomban, Adam Smith és Ricardo érveivel hadakozik az idejétmúlt merkantilista nézetek ellen. Az Ismertető 1838. évi kötetében meleg hangú recenziót közölt Balásházy János A háztartás és a mezei gazdaság tudománya c. könyvéről. Nézeteik sokban megegyeztek. Csupán azt vetette a jeles jószágkormányzó szemére, aki tapasztalati úton jutott el megállapításaihoz, hogy érvelésébe a külföldi gazdaságtudomány eredményeit nem vonta be kellően.
1841-ben indult Kossuth lapja, a Pesti Hírlap és a Magyar Gazda. Fényes mindkettőbe számos cikket írt, többek között a Keleti által kifogásolt bankügyi dolgozatokat. Ott kifejtett nézetei pedig nemcsak politikai, de közgazdasági síkon sem vitathatók. Maga Kossuth is hasonló álláspontot képviselt, amikor az ősiségre való tekintettel a fedezet 50%-át jelzáloggal is megoldhatónak tartotta. Magyarország statistikája c. művében, illetve a Nemzeti iparunk jegyzeteiben Fényes teljes határozottsággal csatlakozott List Frigyes protekcionista tanaihoz, mint azt már Kautz Gyula pontról pontra kimutatta. List nyomán fejtette ki, hogy a szabadkereskedelem csak a fejlett kapitalista országokat juttatja előnyökhöz, de hátrányos a fejletlen országok számára. Ezért hirdeti az önálló külkereskedelmi politika szükségét, követeli Magyarország önálló vámterületté nyilvánítását.
Fényes 1842-ben, a Statistika első kötetében kimondta, hogy „Magyarország népessége, termékenységével egy arányban épen nincs, s ehhez mérve két annyi népet még bízvást kényelemmel eltarthatna, ’s el is tartand, ha lassankint a’ földművelést és ipart gátló körülmények megszünendnek, ’s az értelmiség a’ nép alsóbb osztályai közt is elterjend” (54.). Az ország népesedési viszonyai, jóléte, gazdasága Fényes felfogása szerint az ipartól elválaszthatatlan fogalmak. Ezért szentelt Statistikájában tartalmas fejezetet az iparnak is, s ezért szögezte le, hogy „…semminemű országban, melly boldog ’s független óhajt lenni, a’ műiparnak hiányozni nem lehet, nem szabad. Földmívelés a’ nemzetnek csak tűrhető állapotot, műipar gazdaságot szerez, miután ez a’ nyers termesztvények eredeti értékét sokszorosan felemelni képes. Csupán földművelői ország mindég szerény, gyenge és függő marad…” (204.).
Fényes jól ismerte a magyar iparfejlődés gyengeségének okait. A bel- és külkereskedelmet gátló tényezőket éppúgy feltárta, mint a céhrendszer elavultságát, s a hitelintézetek hiányát ugyanúgy látta, mint az uralkodóosztály, a magyar nemesség tudati lemaradását. 1844-ben a Magyar Gazdában a magyar nemesség maradiságát ostorozva megállapította: „A magyar nemes mindeddig megvetvén az ipart és kereskedést, csak földhöz ragaszkodik, s ő a legműveltebb, leggazdagabb gyárost is földönfutónak tartja, ha annak földbirtoka nincs.” Kiváló gazdaságpolitikai érzékét mutatja, hogy a gyáripar kiépítését hazai nyersanyagokra kívánta alapozni, s fel kívánta használni a kisipari tradíciókat. Ezért megkülönböztetett gonddal gyűjtötte az ásványi lelőhelyek, a kisipari, háziipari központok adatait is.
Fényes nem Kossuth személyes hatására kezdett foglalkozni a közgazdaság és a statisztika összefüggéseivel, a nyugati közgazdászok tanaival, a hazai iparfejlesztés kérdéseivel. Hiszen érdeklődésének már Kossuth 1840–41-es fellépése előtt többször tanújelét adta. Közgazdasági tájékozottsága, mint az megállapítható a „Nemzeti iparunk” kommentárjaiból, sokkal haladottabb és szélesebb körű volt, mint az akkori egyetemi, akadémiai tanároké. Különösen az 1846-os, második kiadáshoz fűzött bő jegyzeteket.
A magyar birodalom népessége 1840-ben címmel tartott akadémiai felolvasásában nemcsak a tényt állapította meg, hogy az ország népsűrűsége elmarad a gazdaságilag fejlett Belgium, Anglia, Lombardia, sőt Csehország mögött, de vizsgálta az ipar, a városok és a népesedési viszonyok összefüggéseit is. Előadásában, ami megjelent a Tudománytár 1842. évfolyamában, indítványozta a földművelést és ipart gátló körülmények megszüntetését, s többek között országgyűlési szavazatot követelt minden szabad iparűző városnak. Az iparosítás gondolata tehát Fényes minden művében határozott formában jelentkezett a Védegyletet előkészítő években. Tudós érvekkel, az összefüggések sokirányú megvilágításával támasztotta alá Kossuth hírlapi agitációját. Ezért választották be az Iparegyesület választmányába már az alapítás évében, s ezért tették meg 1847-ben aligazgatónak is.
Az 1843–44-es országgyűlés vitáinak egyik központi kérdésköre a kereskedelem és a hátrányos vámrendszer volt. Az országgyűlés kereskedelmi választmányának jelentése a Magyar Iparegyesület és a Magyar Gazdasági Egyesület meghallgatásával készült, s jórészt az iparegyesületi emlékirat téziseit tartalmazta. Ez utóbbit Kossuth maga fogalmazta. Fényes az említett két egyesületen belüli pozíciója, s Kossuthhoz fűződő kapcsolata révén bizonyára komoly befolyással volt a tézisek kialakítására.
1842-ben, Statistikájában világosan megfogalmazta az osztrák vámpolitikával szembeni álláspontját: „…a’ boldogtalan emlékezetű becsi kereskedési tanácsnak… világos terve volt: a’ német örökös tartományokat gyári státusokká emelni, Magyarországot pedig részeivel együtt a’ nyers termesztésre szorítani, azonkívül a’ harminczadot úgy igazgatni, hogy a’ német tartományok a magyar termesztvények árának uraivá legyenek, ’s azok szállításának mennyisége a’ német tartományi földmívelők javára mérsékeltessék, ’s így Magyarország a’ német tartományok gazdagságának és jólétének forrásává, szóval, miként magát később II. József kifejezé – gyarmati állásba ’s viszonyokba tétessék.” (I. 230–231.)
E helyzet kialakulását részben saját kutatásai, részben Horváth Mihály, Ipar és kereskedés története Magyarországban című, 1840-ben megjelent, s többször hivatkozott könyve alapján pontról pontra követi. Arról volt szó ugyanis, hogy a bécsi Kereskedelmi Igazgatóság irányításával az 1740-es évek végétől kezdve rendszerré álltak össze a magyar külkereskedelmet gátló intézkedések. A fonák helyzetet mutatja, hogy az országon belül is öt különálló vámterületet tartottak fenn, Erdély, a Bánság, a Határőrvidék és Horvátország el különült az ország törzsterületétől. 1766-ban megtiltották olyan áruk behozatalát, amelyek előállításával az osztrák és cseh ipar is foglalkozott. 1772, azaz Lengyelország első felosztása után, amint Galícia Habsburg kézre került, teljessé vált az ország gazdasági blokádja, lehanyatlott az északi borkivitel, a szepesi-gömöri iparcikkek kivitele. 1788-tól 30–60%-os vámot vetettek ki a nem osztrák eredetű külföldi árukra.
Berzeviczy Gergely 1797-ben, De commercio et industria Hungariae c. könyvében már megállapította az osztrák kereskedelmi rendszer arra irányul, hogy a magyarok ne rendelkezhessenek közvetlen külkereskedelmi kapcsolatokkal, arra, hogy Magyarországon ipar ne keletkezzék, a magyarok kénytelenek legyenek osztrák iparcikkeket vásárolni, s ugyanakkor olcsón szállítsák nyersanyagaikat az osztrák ipar számára. Fényes Berzeviczyvel és Horváth Mihállyal együtt a konkrét történeti előzményeket vette alapul. Nem fogadta el Schwartner és Csaplovics állítását, miszerint a magyarság alkalmatlan iparűzésre. Tudománytalan, „néplélektani” magyarázatukat említésre sem méltatta.
Statistikájában terjedelmes fejezetet szentelt a kereskedelem kérdéskörének. Megvizsgálta az 1816–1826 közötti időszak magyar külkereskedelmi mérlegét, tételesen felsorakoztatva az örökös tartományokba, s más külföldi országokba irányuló magyar kivitel értékét, s a behozatal tételeit. Adatait összesítve kimutatta, hogy a tíz éves időszakban 2 millió 425 ezer forint nyereséggel szemben 4 millió 326 ezer forint veszteség terhelte az ország külkereskedelmét, azaz csaknem 2 millió forintos volt a mérleghiány, Fényes kiterjedt figyelmét mutatja, hogy részletes adatokkal szolgált a közlekedés állapotáról, beleértve a magyar tengeri, folyami és tavi hajózás adatait. Ismertette a vasútépítési terveket, a pénz- és mértékrendszert, a postaforgalmat, az országos és heti vásárok fő cikkeit. Közölte az akkor alakult magyar kereskedelmi bank alapszabályait is.
Az 1850-es évek második felében a biztosítási kérdésekben való jártassága, közgazdasági és bankügyi szakértelme folytán nevezték ki az Első Magyar Biztosító Társaság titkárává és tették meg az életbiztosítási ügyosztály vezetőjévé. Távozását, mint előbb már említettük, személyi, politikai konfliktus okozta, szakértelmével nem volt baj.
Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy Fényest joggal vallja magáénak a közgazdaságtan, hiszen egyike volt a reformkor kiváló magyar közgazdászainak. Részletes filológiai elemzéssel talán még az is bizonyítható volna, hogy Kossuth gazdasági elképzeléseinek alakulására is komoly befolyást gyakorolt.
