ÖNEMÉSZTŐ MUNKA ÉS SZŰKÖSSÉG (1849–1860)
ÖNEMÉSZTŐ MUNKA ÉS SZŰKÖSSÉG (1849–1860)
A világosi fegyverletétel után egy ideig Bihar megyében bujdosott. Szülőfalujában bátyja, József birtokán húzta meg magát. Később Gödöllőre szökött, ahol Erdélyi Ferenc, az ottani református lelkész szőlejében „lappangott”, míg régi híve, Galgóczy Károly (a szabadságharc honvédszázadosa) érte nem ment, s rá nem vette, hogy önként jelentkezzék az osztrák haditörvényszéken. Galgóczy saját nevére szóló igazolványnyal vitte be Pestre. A hírhedt Újépület börtönében Fényes kitöltötte a vizsgálati fogságot, majd a bíróság szabadlábra helyezte. Nem csak azért, mert az amnesztiával élve önként jelentkezett. Nem is csak azért, mert 1849-ben a forradalmi vészbíróság elnökeként – Keleti szavaival szólva – „szigorú jelleme mellett is könyörületes vala és soha senkit halálra nem ítélt”. Büntetlen szabadulását Kossalkó Jánosnak, a haditörvényszék polgári államügyészének köszönhette, aki az 1840-es években az OMGE pénztárnoka volt. A régi kolléga, Fényes nagy tisztelője tudta, kit mentett fel.
Szabadulása után Fényes „hazament” Gödöllőre, ahol kis szőleje és nyaralója volt. Galgóczy szerint „megromolva vagyoni állásában várta az idők jobbra fordulását”. Feleségét és öt gyermekét kellett eltartania, „előtte állott a kenyérkeresés szüksége”. Állásra, hivatalra nem számíthatott, gazdag patrónusa nem volt. Ekkor bámulatos gyorsasággal összeállította és 1851-ben kiadta négy kötetes topográfiáját, Magyarország geographiai szótárát. Ennek megjelenése után írta Rácz Károly főszolgabíróhoz az Akadémia Kézirattárában őrzött levelét, ami rávilágít szorult helyzetére. „Ígéretem szerint Magyarország geographiai szótára a mártiusi vásárra csakugyan megjelent; s e munka a magas kormány figyelmét is megnyerni elég szerencsés volt, miután ezt a cs. k. közigazgatási hivatalokban kézikönyvül elfogadván, már mind az öt a. k. kerületi főispáni hivataluk számára több példány rendeltetett meg. A tekintetes úr azonban már előfizetésével megtisztelt engem; s e bizodalomtól bátorítva küldök 20 példányt olly alázatos kéréssel, hogy ebből 10-et méltóztassék főtisztelendő Demeter Alajos úrnak átadni;… Ezek az előfizetők közt lesznek kiosztandók. A másik 10 példányból kettőt méltóztassék maga számára megtartani, egyet mint előfizetői, egyet mint tiszteleti példányt; a többi 8-nak megvételére pedig kegyeskedjék a vagyonosabb urakat annyival inkább felszólítani mert a tiszta jövedelem jótékony célokra fordíttatik s a begyűlt pénzt május végéig pesti református lelkész Török Pálhoz méltóztassék beküldeni.”
Nem állított valótlant, a pénz „jótékony célokra”, a család megélhetésére kellett. Elvégre Fényes Elek „hites ügyvéd, magyar akadémiai levelező tag, Bihar, Torontál és Ugocsa megyék táblabírája”, nyíltan mégsem koldulhatott. Állásban azonban továbbra sem reménykedhetett, hiába hivatkozott levelében arra, hogy topográfiai lexikonát a császári és királyi hivatalok kézikönyvként használják.
Méltán lehetett volna főiskolai tanár, hiszen Magyaroroszág statistikája c. művét már 1846-ban főiskolai kézikönyvként használták. A Vasárnapi Újság 1855-ben írja erről, hogy „a maga nemében mai napig is egyetlen, s több főiskolában kézikönyvül használtatik”. Fényes professzori alkalmazására történt egy kísérlet, de a Bach-korszakban politikai múltja miatt nem lehetett főiskolai tanár. A debreceni Kollégium 1856-ban megválasztotta ugyan tanárának, de a Helytartótanács alkalmazásához nem járult hozzá, kollégiumi tanárságát nem erősítette meg.
Nemesi származása, szerény öröksége mindig is kevés volt a megélhetéshez. Miután szegény polgárleányt vett feleségül, egzisztenciális helyzetén házassága sem javított. Egész életében tollával tartotta fenn magát. Dolgozott ügyvédként, Haller gróf követeként a pozsonyi országgyűlésen, megpróbálkozott a bérlőgazdálkodással. Első nagy műve, a Magyarország mostani állapotja… nemcsak az anyaggyűjtés és a megírás tekintetében kívánt tőle végtelen kitartást és önfeláldozást. A hat kötetnek a megjelentetése is nagy teljesítmény volt. Vagyonát a a nagy mű előkészületei felemésztették. Azért szegődött el Borsos Márton lapjához, az Ismertetőhöz.
Az akadémiai aranyak, a nagy tudományos művek honoráriumai a negyvenes években kissé fellendítették anyagi helyzetét, de sohasem annyira, hogy ne kellett volna folyvást hivatalt vállalnia. Az OMGE előadója, az Iparegyesület aligazgatója, a Mezei Naptár és a Hetilap szerkesztője már a negyvenes években is tolla után élő értelmiségi volt. Fokozódó radikalizmusa polgári-értelmiségi életformájának, s anyagi helyzetének ismeretében érthető igazán. Fényes közelről ismerte Petőfi és írótársai nyomorát. Nem ok nélkül szorgalmazta a Nemzeti Körben a „könyvkiadó egyesület” ügyét, s nem ok nélkül indítványozta 1847-ben, hogy az ellenzéki mágnások csak ellenzékieket alkalmazzanak birtokaikon. Akkoriban Magyarország leírása c. újabb könyve, 1848-ban pedig A magyar birodalom… c. sorozatának Komárom megyéről kiadott első kötete anyagi helyzetén is javított. Mégis, az elmondottak ismeretében tiszteletünk csak fokozódik a reformcélokra, majd az 1848-as adományokra erején felül áldozó Fényes Elek iránt.
Gödöllői számkivetettségében, ha lehet, még többet dolgozott, mint annak előtte. 1854-ben egyszerre két vaskos könyvvel jelentkezett. Az egyik A török birodalom leírása történeti, statistikai és geographiai tekintetben, a másik Az orosz-török háború… címen jelent meg két kötetben. Keletinek igaza lehetett, amikor feltételezte, hogy ezek a könyvek megrendelésre készültek. Heckenast Gusztáv, a kiadó fordulhatott az ország legismertebb geográfusához és statisztikusához, hogy a krími háború folytán a keleti szomszédok iránt megnövekedett érdeklődést kielégítse. Ezeket a munkáit életrajzírói általában elmarasztalják, pedig nem színvonaltalan művek. Fényes könyvei előtt magyarul alig jelent meg valami Kelet-Európa nagy birodalmairól. Ugyancsak 1854-ben adták ki a később több kiadást megélt Földrajzi vezérfonál c. tankönyvét, Bellinger német nyelvű munkájának adaptációját.
1854. március 1-én Pesty Frigyesnek írott levele arra vall, hogy újabb könyveinek terjesztését is jórészt maga végezte. A török birodalom c. munkájából küldött 12 példányt az alábbi sorok kíséretével: „…a magyarországi gyarló könyvkereskedés okozza azt, hogy mi magyar írók részint előfizetés útjára, részint arra vagyunk kényszerítve, hogy megjelent munkáinkat egyes oly buzgó hazafiakhoz küldjük szét, kik az ebbéli alkalmatlanságot szívesen eltűrik, s örömest tesznek mindent, mivel a közjót előmozdíthatják s a magyar írók nem irigylendő sorsán valamit segíthetnek.”
1854–55-ben Fényes megpróbálkozott azzal, hogy Gödöllőt elhagyva Pesten elfoglalja régi állását, irodalmi és társadalmi téren egyaránt. Erre vall a Vasárnapi Újság róla szóló cikke, amely igyekezett a figyelmet személyére terelni. Gödöllői birtokát eladta és családjával együtt Pestre költözött. Említett könyvei mellett 1855–57 között szerkesztett gazdasági naptárt, adott ki útleírást, s egész sor, változatos témájú cikket jelentetett meg a Pesti Napló, a Budapesti Hírlap, a Magyar Sajtó, a Falusi Gazda és a Nemzeti Képes Naptár hasábjain. Biztos megélhetés híján olyan publicisztikai munkásságot folytatott, amely mellett tudományos munkára, tájékozódásra, olvasásra kevés ideje maradt. Pestre költözése után 1856–57-ben egy ideig a Falusi Gazda c. szaklap szerkesztője volt. Érdeklődése ismét a gazdasági élet felé fordult, s nyomon követett minden változást, minden kezdeményezést. Pesty Frigyesnek, a temesvári iparkamara és gazdasági egylet titkárának 1857 októberében írott levelében arról érdeklődik, hány részvényese van már az egyletnek, lesz-e hivatalos közlönye, akarnak-e kenderáztató vállalatot felállítani, van-e remény mintagazdaság létrehozására. Megkérdi, hogy a temesvári gyárak, melyekről tudomása volt, megmaradtak-e, s miképpen működnek.
Úgy látszott, sikerül megkapaszkodnia. Ekkoriban a Nagymező utca 14. szám alatti házában lakott. Anyagi helyzete azonban változatlanul labilis volt, különösen azután, hogy a Falusi Gazda szerkesztői hivatalából is kipottyant. Erre vall Pompéry Jánosnak, a Pesti Napló szerkesztőjének 1857. október 12-én írott levele, melyben szerény honoráriumát sürgette: „Ha Emich úr még nem tudná megfizetni a 12 forintot, igen kérem, ha szíveskednék e kis summát másképpen kicsinálni, mert én míg más hivatalt nem kapok, csupán azon néhány forintocskával tengetvén életemet most (amit) a hírlapi cikkekből keresek, nem tudok magamon segíteni, ha e segedelem is kimarad. Ha az isten jobbra fordítandja sorsomat, szívesen elvárok akármeddig, de most kénytelen vagyok alkalmatlankodni, bár nagyon restellem.”
Fényes tudományos érdeklődése mindig is inkább gyakorlati, mint elméleti irányultságú volt. Az 1850-es években kevesebb könyv jutott el hozzá, mint korábban, hiszen pénze sem volt a külföldi könyvek beszerzésére. Gödöllőről a közkönyvtárakat is nehezen érhette el. A napi megélhetés gondjaival küzdő tudós nem tudott már lépést tartani a tudomány fejlődésével. Láthatólag nem vett tudomást a polgári aritmetika képviselőiről, Quetelet és Poisson nézeteiről, noha 1851-ben a Tudományos Akadémián már előadás hangzott el róluk.
1857-ben újabb statisztikai munkája jelent meg Az ausztriai birodalom statistikája és földrajzi leírása címen. Keleti nyomán méltatói rendre szemére vetik, hogy ebben a könyvében elvész Magyarország statisztikája, az ország csak egy provincia a szerb vajdaság és a temesi bánság mellett. Pedig Fényes ebben a munkájában is, akárcsak a korábbiakban az éppen fennálló státushelyzetet vette alapul, azaz az egyetlen járható utat követte. Könyve ezért lehet máig becses forrása a monarchia akkori viszonyait kutató történészeknek. Eljárását csak korlátoltabb ellenfelei róhatták fel, akik hazafiatlannak nyilvánították a tényeket tisztelő tudós munkáját. (Velük szemben Keleti egyszerre hibáztatta és mentegette Fényesnek ezt a művét.)
Tény, hogy ekkor még nem fordult el Fényestől a közvélemény, hiszen az Akadémia 1858. évi közgyűlése, amely az 1849 utáni újrakezdés nagy aktusa volt, a levelező tagok közül a rendes tagok sorába választotta. Ez az elismerés nem csupán régebbi munkásságának szólt. Jutalmazta az utóbbi évtizedben kifejtett tevékenységét is. Ezekből az évekből fennmaradt még egy, sajnos kiadatlan, kéziratos műve, amit az osztrák népszámlálás adatai alapján, azzal vitázva állított össze Magyarország és Erdély népessége 1857-ben.
Az ötvenes évek második felében a hazai közügyek közül Fényest elsősorban a biztosítás eszméje foglalkoztatta. Egész sorozat cikket közölt a Pesti Napló, a Magyar Sajtó és a Budapesti Hírlap hasábjain a biztosítással kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekről. Cikkeivel lényegesen hozzájárult az eszmék tisztázásához. Érdemeit Lónyay Menyhérték azzal ismerték el, hogy 1857-ben, amikor az Első Magyar Általános Biztosító Társaság megalakult, kinevezték az életbiztosítási ügyosztály vezetőjévé és megválasztották a társaság titkárává. Fényes ekkor kidolgozta élettartam és halálozási valószínűségre vonatkozó táblázatait. Ezek matematikailag is helytállónak bizonyultak. 1859-ben azonban azzal vádolták meg, hogy ő a szerzője egy aláírás nélkül megjelent, a biztosítót támadó röpiratnak. Később a névtelen szerző megnevezte ugyan magát, de Fényes már összeütközött a társaság vezetőivel és kilépett hivatalából. Ezután csakugyan írt egy röpiratot Szózat a magyar biztosító társulat érdekében címen, amivel végleg elrontotta viszonyát az igazgatótanács centralista és konzervatív hatalmasságaival. Talán éppen azzal, hogy a személyét ért vádakra tényekkel, okmányok idézésével felelt, védelmezve álláspontját.
Ismét állás nélkül maradt. Ráadásul a centralistákkal szemben makacsul kitartott korábbi álláspontja mellett, s több lapban is cikksorozatot közölt a municipiális rendszer védelmében. Így 1855-ben a Pesti Naplóban, majd a hatvanas évek elején a kormánylapokban is.
Elsősorban az említett személyi és politikai ellentétek vezettek oda, hogy amikor Csengery javaslata nyomán az Akadémián 1860-ban megalakult a Statisztikai Bizottság, Fényest nem választották be tagjai közé. A Bizottság elnöke az aulikus érzelmű, konzervatív arisztokrata, gróf Dessewffy Emil lett, a bizottság tagjai között pedig feltűntek a fiatalok, Keleti, Hunfalvy János és társaik.
Fényes életében 1860 után egymást követték a csalódások, a mellőzések. „Eddig is érezte már sokszor – írja Galgóczy – ezen időtől kezdve még többször és nagyobb mértékben éreznie kellett, hogy nevét a régi nimbusz elhagyta, az egykori befolyást s tevékenységi kört visszaszereznie nem sikerül, sőt a mellőztetés mindinkább szaporodik, s ő egészen háttérbe szorul.”
