A MAGYAR NYELV RÉGI TÖRÖK JÖVEVÉNYSZAVAI. TÖRÖK SZEMÉLYNEVEINK
A MAGYAR NYELV RÉGI TÖRÖK JÖVEVÉNYSZAVAI. TÖRÖK SZEMÉLYNEVEINK
1836-ban jelent meg Berlinben Wilhelm Schottnak Versuch über die tatarischen Sprachen, c. műve, amelyben új nyelvtudományi módszerrel, de előtanulmányok, anyag és élesebb látás hiányában kevés sikerrel hasonlítja az uráli (finnugor és szamojéd) nyelveket az altáji (török, mongol, tunguz) nyelvekkel. Ezt a tudományos irányzatot képviseli nálunk Budenz és iskolája, Szilasi Móric és kivételes tudományos műveltséggel Munkácsi Bernát. Ezt a meddő irányzatot Szinnyei egyre jobban visszaszorította. Egyetemi tankönyvének, a Magyar Nyelvhasonlításnak első kiadásában (1896) még erősen érvényesül az urál-altáji szemlélet, de a későbbi kiadásokban az urál-altáji nyelvrokonság problémája egyre inkább elveszti tudományos jelentőségét.
A XX. század első éveiben az urál-altáji nyelvészet reális irányba fordul. 1902-ben jelenik meg Koppenhágában Vilhelm Grařnbechnek Előtanulmányok a török hangtörténethez* c. kis műve, amelyben a török hangtörténetet az újgrammatikus iskola módszerével tárgyalja. A mű eredményei nem nagyok, de módszere feltűnést keltett;, Gomboczot is élénken foglalkoztatta. G. J. Ramstedt finn tudós, a modern mongol nyelvtudomány és altajisztika megalapítója, 1903-ban adja ki azt a dolgozatát, amelyben az általa gyűjtött anyag alapján az urgai mongol nyelvjárást összehasonlítja a mongol irodalmi nyelvvel.*
Forstudier til tyrldsk lydhistorie.
Das Schriftmongolische und die Urgamundart phonetisch verglichen. JSFOu XXI.
Fa 1905-ben jelenik meg (NK XXXV) Gombocznak Az altáji nyelvek hangtörténetéhez I. Rotacizmus [az oszmántörök stb. z – csuvas és mongol r megfelelés] és lambdacizmus (az oszmántörök stb. š – csuvas és mongol l megfelelés] az altáji nyelvekben. II. Altáji d és d1 c. tanulmánya. Ez az első nagy dolgozat Magyarországon, amely szakít az urál-altáji nyelvrokonság hagyományával, s módszeres török-mongol-tunguz hasonlításaival egy új korszakot vezet be, az altáji nyelvhasonlítás korát. Sajnálhatjuk, hogy Gombocz ezt a dolgozatát nem Párizsban, Helsinkiben vagy Lipcsében adta ki – ma más lenne a dolgozat tudománytörténeti jelentősége.*
1912-ben németül is kiadta Munkácsi Bernát a Keleti Szemle XIII. kötetében. Pár évtized óta külföldön is, Magyarországon is – nálunk Liget Lajos vezetésével – nagy sikerrel dolgoznak az altáji nyelvtudomány művelői. Az uráli nyelvészet ettől függetlenül szintén virágzik. Vannak eredményei az urál-altáji hasonlításnak is, külföldön ezzel több, kiváló tudós kísérletezik, nálunk Fokos-Fuchs Dávid írt egy szép munkát az urál-altáji mondattani egyezésekről.
Gombocz altajisztikai tanulmányai magyar problémákból nőttek ki, a magyar nyelv ócsuvas jövevényszavaival kapcsolatban.
Az 1899-ben megjelent sirály és az 1900-ban kiadott további etimológiái, melyekről fentebb (32. 1.) szóltam, még csak kísérletek, de mutatják érdeklődésének irányát. 1901-ben – láttuk – már kitűnő etimológiákat közül (keselyű, gyűrű), s 1906-ban megjelennek a Melich Jánossal együtt írt Magyar szófejtések (Mutatvány a készülő Magyar etymologiai szótárból) (MNy II), s 1907-ben már készen van Régi török jövevényszavaink c. műve, amely folytatásokban jelenik meg a Magyar Nyelv III. kötetében (és külön MNyTK 7. sz.). Ez a mű alapos átdolgozásban 1912-ben Helsinkiben Die bulgarisch-türkischen Lehnwörter in der ungarischen Sprache (MSFOu XXX) címen németül is megjelent.
Egyes címszavai még tökéletesebb kidolgozásban láttak azután napvilágot Gombocz és Melich Etimológiai Szótárában.*
És még szélesebb alapon készíti a Bulgarisch-türkische Lehnwörter új kiadását Ligeti Lajos. Eddig megjelent ide tartozó cikkeinek bibliográfiája: Acta Orientalia XV (1962, Ligeti-Emlékkönyv), 7 skk. L. a MNy és a „Sächs. Akad. d. W. – Jahrbuch” újabb köteteit is). Ligeti Lajos 1980-ban kiadta Gombocz utolsó ismert elgondolásait a témáról, 1930-i előadásait, „Honfoglalás előtti bolgártörök jövevényszavaink” címen (Nyelvtudományi Értekezések 24). – Velem együtt Palló Margit, Vásáry István és mások is adtak új magyarázatokat.
A BTLw Gombocz főműve. Módszerében Thomsen jövevényszókutatásain alapszik, külső felépítésében Wichmann-nak Die tschuwassischen, Lehnwörter in den permischen Sprachen, (MSFOu XXI) c. könyve volt a mintája. Terjedelmes kritikai tanulmányt írt róla a nagy finn nyelvész, Paasonen Henrik (NyK XLII). Sok fontos kiegészítést és javítást ad, de lényegében mindenben egyetért Gomboczcal.
Miben áll az érdeme Gombocz munkájának? Abban, hogy a XVII. század óta felhalmozott nagy számú magyar–török szóegyeztetésnek megállapította a tudományos értékét. A kérdés lényegét már Budenz látta. Már Budenz (1873. NyK X) kimondotta (ha nem is az én szavaimmal), hogy a magyar–török szóegyeztetések három csoportra oszlanak. Az első csoport egy több – talán 6–8 – évezredes magyar–török, helyesebben uráli–török (a mongollal és tunguzzal kibővítve: urál-altáji) nyelvrokonságra megy vissza, – ilyen szóegyezés nagyon kevés van, s ami van, az is jórészben bizonytalan. A magyar–török szóegyezések másik csoportja a magyar nyelvben vagy ezerezerötszáz éves, nagy számú, több mint kétszáz, – ezek volgai eredetűek, ócsuvas jelleget mutatnak;* a harmadik csoport újabb, az utolsó ezredévből, részint a besenyőktől és kunoktól, részint az oszmánoktól való. Ezt – mondom – látta már Budenz, hiszen ő már a Schott és követői urál-altáji kutatásai korában nőtt fel Németországban, s e kutatásokról pontos ismeretei voltak, nálunk meg hozzájutott Reguly nagy terjedelmű csuvas feljegyzéseihez, s ezt rendszeresen feldolgozta, – Reguly szövegei alapján írt egy kitűnő nagy csuvas grammatikát is. És ő tanult nyelvész volt (ha nem is volt igazi újgrammatikus): tudta, hogy kell nyelvészeti kérdéseket módszeresen kutatni.
A csuvasok ma ott laknak, ahol a Volga délre fordul, Kazántól délnyugatra; valamikor Attila kora után váltak ki a kaukázusi hun-bolgárokból.
Látta a kérdés lényegét Budenz kiváló tanítványa, Munkácsi Bernát is, ki számos idetartozó részletkérdést bőven megtárgyalt. Munkácsi már beszél a csuvas–bolgár, a hun–bolgár viszonyról, a kaukázusvidéki magyar hazáról és sok más idetartozó nyelvészeti és őstörténeti alapvető és részletkérdésről, kitűnő ismeretével az említett problémák orosz irodalmának. A baj az, hogy fejtegetéseinek tömkelegében együtt kavarog a helyes a helytelennel, elméleteinek hol van, hol nincs szilárd alapja, hol van, hol nincs valószínűsége.
Budenz és Munkácsi nem látta pontosan a részleteket. Ez a nyelvtudományi kutatás következő korszaka számára volt fenntartva: minden adat összegyűjtése, minden adat filológiai megtisztítása, minden adat nyelvtörténeti értékelése, – mindez persze annyiban, amennyiben lehetséges. Ezt a munkát végezte el Gombocz. Gombocz széles körű ismeretekkel és megfelelő kritikával rajzolja meg a történeti hátteret, rendkívüli gonddal szedi össze a nyelvi adatokat, megrostálja őket, számtalan hangtani, alaktani, jelentéstani részlet-problémát old meg, és a részletekben is, az alapkérdésekben is elfogadható eredményekre jut.
Az ő kritikai munkája után a következőkben rajzolhatjuk meg a szóban levő kérdéskomplexum lényeges elemeit.
Először a nyelvi kérdésekről beszélek.
Nagy jelentősége van e jövevényszavaknak magyar nyelvtörténeti szempontból.
Azt a bolgár-török nyelvet, amelyből e szavakat átvettük, ha nagyjából is, de ismerjük. Ma is él egy utóda, a csuvas nyelv. Finnugor népek sok szót átvettek a csuvasból, került át bolgár szó az oroszba is, ázsiai török (nem-bolgár) nyelvemlékek is vannak ebből a korból, nagyjából tehát meg tudjuk mondani, milyen volt ez a nyelv. Megállapíthatjuk például, hogy a régi török alma, teve, satďgčď, sekü, džindžü a bolgár-törökben is így hangzott, s ez felvilágosítást ad a magyar tővégi magánhangzók eltűnésének kronológiája kérdésében. Finnugor szavakban, mint a hal (hala-k) vagy a kéz (keze-k) ősrégi időkben eltűnt minden tővégi magánhangzó, de a bolgár szavakban az -u, -e megmaradt s csak az -ď, -i, -u, -ü tűnt el, ezek is csak a második évezred elején, s így a magyarban alma, teve s ezek mellett szatócs, szék, gyöngy alakok keletkeztek. – Egy másik példa a mássalhangzók története köréből: török aga > magyar aga > ă, pl. t. agaččď > m. ács; t. agu- > m. ogu > ó, pl. t. agul > m. »ohul« (olv. ogul) > ól. Persze nem minden kérdés ilyen világos, sok a probléma. Az első évezredből magyar nyelvemlékek nemigen vannak, de az akkoriban átvett bolgár-török szavakból sok mindenre következtethetünk, mint a fenti példák mutatják (1. BTLw, 186–187).
Ugyanilyen nagy jelentőségük van a magyar nyelv régi török jövevényszavainak török nyelvészeti szempontból. Először arra a kérdésre kell feleletet adni, hogyan kerültek török népek Kelet-Európába az első évezredben, s ezzel kapcsolatban kell beszélni a nyelvi kérdésekről.
A lényegében török nyelvű hunokat az időszámításunk előtti és utáni századokban Kína északi határvidékein találjuk, de egy részük az i. sz. első századaiban átvonul Nyugat-Ázsiába és Kelet-Európába. Attila idejében hazánk területén van a központjuk. Attila halála után visszamennek keletre, a Kaukázus vidékére, – bolgár néven szerepelnek a forrásokban. Onogur vagy onogundur (magyarul nándor, lándor) bolgár törzsek átmennek a Balkánra, ott elszlávosodnak, de – török névvel – bolgárnak nevezik magukat. A balkáni bolgárok török korszakából sok becses följegyzésünk van, ezek a magyar nyelv régi török jövevényszavaival egykorú bolgár-török nyelvemlékek.)
A hatodik század második felében egy újonnan alakult török hatalom, a türkök, akiktől az orkhoni feliratok is származnak, elfoglalták Belső-Ázsiát, Mandzsuriától Európáig, sőt a Fekete-tenger keleti vidékeit is, és itt megalapították a hatalmas kazár birodalmat. Ebbe beletartoztak az Attila halála után ide vonult hun-bolgárok is.
Itt hangsúlyozni kell egy nyelvi tényt, azt, hogy a bolgárok másfajta török nyelven beszéltek, mint a törökség oguz ágához tartozó türkök, illetőleg a türk eredetű kazárok. A bolgárok nyelvében a türk z hangnak r felel meg. – Például a türk-kazár öküz, tengiz szó a bolgárban ökürnek és tengirnek hangzott és ezt vették át a magyarok. Nem lehet bizonyítani, hogy a kazár birodalom oguz jellegű türk nyelve hatással lett volna a magyarra. A kazár birodalom bolgár lakosságának nyelve hatott a magyar nyelvre.*
Másképpen, de aligha helyesen Paasonen: NyK XLII, 40.
Más törökök ebben az időben a Volgától nyugatra nincsenek. A kipcsak-törökök (ezek nyugat-szibériai törökök, nyelvük némileg eltér a bolgártól is, a türktől is.* Később jönnek ide: a besenyők csak a nagy magyar–kazár–besenyő–oguz háború alkalmával, 889-ben kelnek át a Volgán, a kunok meg 1050 táján jelennek itt meg. Ezek a Volga-vidéki hazában a magyarságra nyelvi hatással nem voltak.*
A kipcsakban bizonyos szóközépi explozívák zöngésülnek, pl, kobuz lesz a régi kopuzból, a szóvégi g hang, w, u alakban jelenik meg, pl. tau ’hegy’ < tag, tag stb.
Ellenben súlyos formában vetődnek fel bizonyos mongol vonatkozású problémák. A kazár birodalomban vannak mongol nyomok, de az említendő problémák a hun-bolgár nyelv ázsiai történetének korába tartoznak. 1. Sokáig kísértett a magyar tudományos irodalomban az az elmélet, hogy a magyarban mongol vagy mongolos jövevényszavak vannak. Ezt Gombocz 1912-ben elutasította. Újabb részletes vizsgálatnak vetette alá a kérdést Ligeti Lajos (NyK 1935), szintén tagadó eredménnyel. 2. Említettem, hogy a bolgár (és a csuvas) nyelvekben a többi török nyelvek z-je r-rel van képviselve. Törökökkel egyező mongol szavakban szintén r-et találunk, nem-bolgár š helyén pedig sokszor l-et, – ugyanígy a mongolban. A nem-bolgár si a bolgárban ši, ugyanígy a mongolban. Ezek a jelenségek a magyar nyelv bolgár-török jövevényszavaiban is tükröződnek. Magyarázatuk az őstörök hangtan legnehezebb kérdései közé tartozik, részletesen itt nem lehet róla beszélni. L. Gombocznak a Ligeti által kiadott előadásában, 15. l.
Így áll a kérdés török nyelvi háttere; az ótörök nyelv leírásában a magyar nyelv régi török jövevényszavai egyik legfontosabb forrásunk. Kiderül például, hogy a kelet-európai török bolgárok nyelvének hangrendszere nagyjában azonos a vele – mondhatjuk – egykorú orkhoni feliratok hangrendszerével. (Persze vannak eltérések, ilyen a z – r jelensége.)
Meg kell még jegyeznem, hogy Gombocz a Bulgarisch–türkische Lehnwörter magyar kiadását 1907-ben Régi török jövevényszavaink, különnyomatban pedig; Honfoglalás előtti török jövevényszavaink címen adta ki. De egyre erősödöt benne az a felfogás, hogy a tárgyalt szavak bolgárok, s nem-bolgár elemek elenyészően csekély számban lehetnek köztük. Ahol a magyarban z képviseli az r-et (a z hang a törökben nagyon gyakori), mint a koboz, boza, kalauz, kazán szavakban, ott későbbi, a Duna-Tisza mellett átvett kipcsak-török elemekről van szó. Ilyen több van, mint eddig gondoltuk.
Bonyolultabb a történeti háttér kérdése. Erre vonatkozólag Gombocznak két elmélete van, egy régibb és egy újabb.
1912-ben, a Die bulgarisch-türkische Lehnwörter in der ungarischen Sprache c. művében csak volgai-bolgár jövevényszókról beszél (201. l.). 204. 1.: A magyarság finnugor rokonaitól elvált, délre vonult s ennek következtében érintkezésbe került a volgai bolgárokkal, kik 600 után jöhettek a Volga (és Káma) vidékére. Így kerültek a magyarba a bolgár jövevényszavak. Ezek a kazár nyelvből nem kerülhettek, mert a kazárok nem-bolgár nyelven beszéltek, – ezt bizonyítja a kazár név z-je és a fővárosuk nevében levő sarďg (a bolgárban šarďg) szó. A magyar–bolgár érintkezés 800 tájáig tarthatott, mert 835 körül a kazárok a Don folyónál erődítéssel védekeznek a magyarok ellen. Ekkor tehát a magyarok már új hazában, a Fekete-tengertől északra (Dentü-Mogyerben) laknak.
A MNy 1921-i kötetében adta ki Gombocz A bolgár kérdés és a magyar hunmonda c. cikkét, melyben megváltoztatta a magyar–bolgár kapcsolat helyére és idejére vonatkozó fenti megállapításait, mégpedig a következő okfejtés alapján.
a) Hangtörténeti alapon megállapítható, hogy bizonyos finnugor-nyelvek – a zürjén, votják, cseremisz, mordvin – bolgár jövevényszavai évszázadokkal újabbak a magyar nyelv bolgár jövevényszavainál. Az előbbiek a volgai bolgárból valók, az utóbbiak a bolgároknak egy régebbi hazájában kerültek a magyarba. Mindjárt meglátjuk, hogy hol és mikor.
b) Zichy István kutatásai kiderítették, hogy nyelvünk bolgár jellegű elemei közt vannak olyan szőlőművelésre vonatkozó szavak és fanevek (kőris, som), amelyek csak déli területen kerülhettek a magyarba.
c) A magyarországi hunok, a későbbi bolgárok, Attila halála után a Kaukázus vidékén telepedtek le. A bolgárok kaukázusi hazájáról és a Kaukázusból való szétköltözéséről van egy becses tudósítás, amelyet Theofanész (817–18) és Nikéforosz (meghalt 829) bizánci írók őriztek meg. E tudósítás szerint Ó-Bulgária vagy Nagy-Bolgária a Maeotis körül és a Kubán folyó mellett terült el. Nagy-Bolgária fejedelme, Kuvrat, meghagyta fiainak, hogy ne költözzenek szét. De a fiúk szétköltöztek. Csak a legidősebb, Baján, marad az ősi hazában. Kotrag átköltözik a Maeotis keleti oldalára (itt laknak a kuturgurok), egy másik a pannóniai avarokhoz megy, egy a Ravenna melletti Pentapolisban telepszik le (hiteles!), egy pedig, Aszparuch, a Dunától délre lel új hazát. Az elbeszélés regényes, kronológiai szempontból és egyes részletekben nem vehető komolyan, de alapjában hiteles.
d) „Hogy a magyarság mikor hagyta el Ural-vidéki őshazáját s vándorolt dél felé, arra semmi biztos adatunk nincsen. Csak sejtelemképpen vetem fel, hogy talán a magyarokat is az a kelet-európai népmozgalom sodorta a Kaukázus felé, amely a hun birodalom felbomlása után a szabirok előnyomulása következtében zajlott le (461–465).” (18–19. l.)
Ezen az alapon Gombocz erre a következtetésre jut: „… a bolgár hatás kezdetét (a magyarra) az V. század közepe tájára, végét a VII. század elejére tehetnők, tehát arra az időpontra, mikor a nyugati türk birodalom romjaiból a kazárok hatalma kibontakozik, s mikor a kaukázusi bolgárok északra vándorlása a Közép-Volga vidékére már szintén befejeződött vagy legalább megkezdődött.” 1921-ben, Räsänen Die tschuwassischen Lehnwörter im Tscheremissischen. c. művének ismertetését (KCsA I, 81) Gombocz azzal a tétellel kezdi, hogy „a kazárok gyorsan erősödő hatalma a 7. században arra kényszerítette a kaukázusi bolgárokat, hogy északabbra költözzenek és a középső Volga környékén új hazát keressenek.”
Gombocz eredményeire a következőket mondhatjuk:
1. Alapvető dolog Theofanész–Nikéforosz tudósításának a kérdés középpontjába való állítása. Ez a legbecsesebb tudósítás a kaukázusi bolgárokról és ez sok mindent megvilágít.
2. Kitűnő gondolat, hogy a volgai bolgár birodalom keletkezése a Theofanész és Nikéforosz által elbeszélt eseményekkel van valamelyes kapcsolatban. (De erről ők nem beszélnek!)
3. Nem bizonyítható azonban az a sejtelem, hogy a magyarok 461–465 között kerültek volna a Kaukázus vidékére.
4. A kaukázusi bolgároknak csak egy része költözött a Volgához. Aszparuch átment a Balkánra, egy néprész lement Itáliába, egy az avarokhoz, Kotrag a Kaukázusba húzódott, Baján meg a régi hazájában maradt. A Kaukázus vidéki bolgár–magyar érintkezésnek csak a besenyő háború, 889 után lett vége. Šarkel neve is bolgár, ezt pedig a kazárok a 830-as években építették.
5. Pauler Gyula óta tudjuk, hogy a Gyarmat és Jenő törzsnevek megvannak a baskíroknál. Most, hogy a baskírok kiadták régi nemzetségneveiknek egy teljesebb jegyzékét, előkerültek náluk a Keszi, Gyula, Nyék törzsnevek is, és a Megyer törzsnév Miser alakban él Baskíriában is, a Szovjetunió európai részének nagy területén is.* Baskíria tehát a magyarok egyik őshazája, ez közvetlenül a volgai bolgár birodalom mellett volt, a bolgár–magyar érintkezés itt kezdődött, s mikor a magyarok zöme 800 felé a Kaukázus vidékére költözött, ott folytatódott. Gombocz nem említi Pauler Gyula fenti megállapítását, mely be volt ágyazva Pauler téves magyar–baskír rokonsági elméletébe. A baskírok – a magyarok őshazájába költözött kipcsak-törökök; a baskíriai őshazában maradt magyarok természetesen beolvadtak a később odaköltözött baskírokba.
L. cikkemet, magyarul: NyK LXVIII (1966), németül: Acta Linguistica Hung. XVI (1966).
6. A nyugat-szibériai magyar őshaza elmélete, melyet Wiklund figyelemre méltó érvekkel támogatott, s melynek én is híve voltam, még 1930-ban is,* nem tartható fenn. A magyarok költözésének vonala 400-tól 900-ig a következőképp gondolható: Finnugor őshaza a Káma és Volga vidékén – a magyarok kapcsolatba kerülnek a káma–volgai bolgárokkal (baskíriai magyar őshaza) – 800 felé nagyobb részük levonul a kazár birodalom politikai szférájába, hol a bolgár kapcsolat az ott lakó bolgárokkal tovább folytatódik.
A honfoglaló magyarság kialakulása, Budapest 1930. 121. l.
Ezek a magyar őstörténet alaptételei. E tételek megállapításában Gombocz kritikai munkásságának súlyos szerepe van.
Jövevényszók átvétele rendesen műveltségi hatás következménye, és ez különösen igaz régi török jövevényszavaink esetében. A jövevényszók világosan mutatják, hogy a magyarságra a bolgár-törökök rendkívüli kulturális hatással voltak. Gombocz 1930-i előadásaiban az anyagi kultúra szavait helyezi előtérbe, én inkább az „idő, szám, elvont fogalmak, írás” kategóriájával kezdeném: idő, dél, szám, tömény, ok, erő, gyenge, bátor, gyáva, (bűn), gyarló, ildomos, betű, ír. Átvettünk ilyen igéket, mint ér (mennyi jelentése van ennek a magyarban!), gyűl, seper, szán, szór, szök, szűn, szűr, teker, tűn, túr, tűz, – mellékneveket mint kis, kék, sárga, öreg.
Sokat mondanak az anyagi kultúra szavai is: eke, árpa, búza, arat, sarló, kapa, boglya, gügyü, tarló, őröl, szór, dara, ocsu (Ibn Ruszta a X. század elején kiemeli, hogy a magyaroknak sok szántóföldjük van), – bika, ökör, tulok, ünő, tinó, borjú, író, sajt, túró, köpű, ács, szűcs, szatócs és más ilyen csoportok világosan mutatják, hogy a magyarok a Káma–Volga vidékén török hatás alatt a műveltség egy új világába emelkedtek.
Nem lehet csodálni, ha – ezelőtt száz évvel – a magyar-török rokonságnak nyelvészetileg iskolázatlan híveit megtévesztették ezek az egyezések és ezekben az egyezésekben kölcsönzések helyett ősi egyezéseket, rokonsági bizonyítékokat láttak.
A bolgár-törökök földművelő, kertművelő, állattenyésztő, magasabb kultúrájú néppé nevelték át a magyarokat s hadi és politikai tekintetben török mintára megszervezték. Sorsdöntő fordulat volt ez a magyarság történetében.
Függelékképpen ehhez a szakaszhoz, szóljunk egypár szót nem-bolgár török jövevényszavainkról. Gombocz ezt a területet természetesen jól ismerte és sokat foglalkozott vele. Ami kevés lényegeset lehet mondani, azt elmondta a BTLw-ben, én bővebben tárgyaltam Árpádkori törökjeink témáját.*
Népünk és Nyelvünk, 1931, Szeged; legújabban Mándoky István talált több kun eredettű tájszót (NyK, sajtó alatt).
Ezek a dunai hazában szereplő török népek semmi számottevő hatással nem voltak a magyarságra, – sem a nyugat-magyarországi avar töredékek, sem a besenyők, sem a kavarok vagy egyéb úz töredékek, sem a kipcsaki kunok, sem a 150 évig itt uralkodó oszmán-törökök.
Gombocz egyik nagy érdeme, hogy megalapozta a magyar nyelv régi török személyneveinek kutatását is. Ezek a nevek nem bolgár-törökök: kavar, csatlakozott kipcsak, besenyő vagy kipcsak-kun, esetleg úz eredetűek.
A BTLw-ben a régi török források közül valahogyan kimaradt egy holland orientalista, M. Th. Houtsma Ein türkisch–arabisches Glossar című műve, amely 1894-ben jelent meg Leidenben. Erre Gombocz mindjárt művének megjelenése után rájött s Houtsma könyvének tanulmányozása közben nagy meglepetéssel vette észre, hogy ez a forrásmű rendszeresen tárgyalja az eredeti régi török személyneveket. Ilyen nevek a magyarban is vannak, s a régi török személyneveket már régebben felhasználták bizonyos történeti forrásokban szereplő nevek magyarázatára. Szinnyei tiltakozott Vámbérynak és másoknak módszertelen és tudománytalan magyarázatai ellen, – abban a meggyőződésben, hogy ezek a nevek nem magyarázhatók. Más véleményen volt Melich, aki 1910 táján azzal a „tanítással” lépett fel, hogy ezek a nevek magyarázhatók, de szigorúan vigyázni kell a filológiai, hangtörténeti és jelentéstani kritériumokra. Ezen az alapon Melich számos régi magyar nevet kifogástalanul megmagyarázott, s ezzel nyelvtudományunk új fejezetét teremtette meg. Ebbe a munkába kapcsolódott bele Gombocz, amikor Houtsma művét megismerte. Összegyűjtötte a régi kutatások idetartozó ötleteit, adott hozzá a magáéból is, megrostálta őket szigorú kritikai rostáján, és megvetette az alapjait a török eredetű régi magyar nevek rendszeres kutatásának (MNy X–XI és külön MNyTK 16. sz. 1905).*
Eredményeit a régi magyar személy névadás szempontjából számos cikkben bővítette Pais Dezső, Rásonyi László és magam is.
E nevek legnagyobb csoportja állatnévből való: Ákos ’fehér madár’ (’hattyú’? ’sólyom’?), Kartal ’sas’, Tiván ’sólyom’, Basa ’héja’, Torontál ’sólyom’, Turul ’sólyom’, Zongor ’sólyom’, Kaplan ’tigris’, Kurd ’farkas’ stb. Gombocz ezeket – aligha helyesen – totemneveknek magyarázza. Másfajta nevek: Tas ’kő’, Tömör ’vas’, Ajtony ’arany’ (Melich rendkívüli jelentőségű magyarázata). Megint más csoport a tiszteleti jelzők és méltóságnevek csoportja: Aba (kipcsak), Apa (úz), Alap ’hős’, Ata, Baj ’gazdag’, Bátor, Inak ’bizalmas, miniszter’, Üllő ’fejedelem’, Tárkány ’nemes’. Gombocz a képzők szempontjából is csoportosít neveket, és itt is fontos eredményekre jut. A török -mďš, -miš képző van meg a magyar Álmos (’vett’), Atlamos (vö, atla- ’lépni’), a -maz, -mez képző a Tepremez ’nem mozdul’, Balmaz ’nem levő’, Szatymaz ’nem adják el’ nevekben. Számnevek is szerepelnek névül vagy mint nevek alkotórészei: Alta-barsz ’hatpárduc’, Otuz ’harminc’, On’tíz’.
Külön írta meg Gombocz – barátjának az Ostfy család egy tagjának felkérésére – Az Oslu nemzetségnév eredetét (MNy 1924). Régi emlékekben ez a név többször előfordul, Oslu (egyszer-kétszer Osli > Osl) formában mint személynév. Oslfi > Osfi alakokból keletkezett az Ostfi és az Ost. A Képes Krónikában, a cserhalmi ütközet leírásában szerepel egy Osul (Oslu) nevű kun vezér. Gombocz a nevet a CC aslď ’granum frumentum’ szavával egyezteti. (Gronbech azonban kun szótárában, valószínűleg helyesen, ašlďqnak olvassa az aslit. De van a török nyelvekben aš ’árpa’ és ebből lehet [volt is] ašlď, ašlu ’árpás’ – az ember az árpási besenyőkre gondol.)
Szintén külön, később írta meg Gombocz a török er – ir ’férfi, hím, hős’ szónak magyar képviseletét (MNy 1926) Örs és Örkény címen. Ez a cikk a maga száraz nyelvészeti adataival egyike a régi török–magyar művelődéstörténet legszebb adalékainak.
