Lexikográfia
Lexikográfia
Hatalmas példányszámban közkézen forgó orosz szótárai révén Hadrovics László nevét a széles körű nyilvánosság elsősorban e szótárakkal asszociálta. Pedig munkásságának nem ez volt a legfontosabb területe. S azt is tudnunk kell, hogy ez irányú tevékenységét nem is gyakorlati szótárírással, hanem elméleti stúdiummal, mégpedig a horvát szótárirodalom történetének, így különösen Johannes Belostenec lexikográfusi működésének tanulmányozásával kezdte el: „Zur Geschichte der einheitlichen kroatischen Schriftsprache. Johannes Belostenec (1594–1675) als Lexikograph und Prediger” (1942).
1945-ben egyre nagyobb szükséglet mutatkozott Magyarországon korszerű orosz–magyar kéziszótárra. Ugyanis a gazdag hagyományokkal rendelkező magyar szótárirodalom úgy érte meg a 20. század derekát, hogy volt is, meg nem is orosz szótára. Mitrák Sándor 1881-ben Ungváron megjelent, 854 oldalas orosz–magyar szótára felett már minden tekintetben eljárt az idő. De nem is volt már kapható, még a nagyobb antikváriumokban sem. Égetően szükségessé vált egy új, korszerű orosz–magyar szótár. Ennek elkészítésére 1946-ban az oroszul jól tudó Hadrovics László vállalkozott. Szerkesztőtársként felkérte a romanista Gáldi Lászlót (1910–1974), aki akkorra már jól beledolgozta magát az oroszba és egyáltalán a szlavisztikába. Egy ideig a ruszista Baleczky Emil (1919–1981) és a történész Perényi József (1915–1981) is részt vett a munkálatokban. De ők nem tudták átvenni az erős iramot; Hadrovics és Gáldi hamarosan magukra maradtak. Előbb az Egyetemi Nyomda, majd a Magyar Tudományos Akadémia kiadóvállalata, az 1950-ben újjászervezett Akadémiai Kiadó biztosította a szervezeti kereteket. Alapforrásul Usakov orosz értelmező szótára szolgált, de a szerkesztők forgattak kétnyelvű, orosz–német és orosz–francia szótárakat is. A szótárírási technika akkoriban még kezdetleges volt. Hadrovicsnak és Gáldinak cirill betűs írógépjük sem volt. Mindent kézzel írtak. Folyamatos szótárszöveget állítottak elő egymást követő szócikkekkel. A nyomdába került teleírt papírtömeg mintegy 8 kg súlyú volt. Végül is 1951-ben a Hadrovics Lászlótól és Gáldi Lászlótól szerkesztett „Orosz–magyar szótár” (XII + 996 oldal) megjelent az Akadémiai Kiadó gondozásában. Párdarabja, a „Magyar–orosz szótár” már jelentősen fejlettebb technikai körülmények között született meg, részben az „Orosz–magyar szótár” „kifordításának” módszerével. Az Akadémiai Kiadóban külön részleg alakult cirill betűs írógépekkel és jól gépelő munkatársakkal. A legnagyobb könnyítés mégis az volt, hogy nem kellett folyamatos kéziratot készíteni, hanem a nyomda a könnyen átrendezhető, kiegészíthető, módosítható kártyákról (cédulákról) tudta szedni az anyagot. Ez magyarázza azt, hogy a Magyar–orosz szótár már 1952-ben megjelenhetett. Később, 1953-ban egy kisebb terjedelmű „Magyar–orosz kéziszótár” is készült. Hadrovics László azonban 1958-tól kilépett a hazai orosz lexikográfiából. A szerkesztést Gáldi László vette át, az ő halála után pedig e kötet szerzőjére, rám hárult ez a feladat.
Kivette részét a hazai szerbhorvát lexikográfia munkálataiból is. Neve alatt szerbhorvát–magyar, magyar–szerbhorvát, (Nyomárkay Istvánnal mint társszerzővel) horvát–magyar és szerb–magyar szótár jelent meg. Mindezek kisszótári terjedelműek.
Hadrovics Lászlótól a szótári munka nagy erőfeszítést követelt. Gyakran kellett éjjel is dolgoznia. Ilyen körülmények között tudományos munkája csak lassan haladhatott előre. Tudni való, hogy a lexikográfia a nyelvtudomány egyik igen fontos, de rendkívül munkaigényes, olykor szinte már szerzetesi önfeláldozást követelő, s csak ritkán méltányolt diszciplínája. Hadrovics László évek hosszú során át elemezte nap mint nap az orosz, magyar és szerbhorvát szavakat, mérlegelve jelentésüket, stilisztikai értéküket, grammatikai viselkedésüket, s ekvivalenst keresett hozzájuk a másik nyelvből. Nagyon sok energiáját, idejét emésztette fel ez az odaadással végzett szótárírói munka, s bizonyára bele is fáradt. Fáradozása gyümölcseit azonban nemcsak a diákok, fordítók és más szótárhasználók élvezhették, hanem ő maga is. További nyelvtudományi, filológiai kutatásaiban állandóan és bőségesen kamatoztathatta gazdag lexikográfiai tapasztalatait.
