A SZÖVETTENYÉSZET MINT SZERVEZET ÉS A MÁGNESES HATÁS
A SZÖVETTENYÉSZET MINT SZERVEZET ÉS A MÁGNESES HATÁS
Huzella a szövettenyészetet mesterséges, sui generis organizmusként fogta fel, mint egy soha nem gyógyuló sebet. A tenyészet új önálló „lény”, melynek roststruktúráját különböző behatásokkal befolyásolni és a változást megfigyelni lehet.
Szövettenyészetbeli vizsgálatával feltételezte, hogy az argyrophil rostok a tovakúszó sejtek váladékából mechanikai húzóhatás következtében alakulnak és fejlődnek ki. A tenyészetekre kifejtett húzóhatás alatt növekvő szövetek argyrophil rostjait vizsgálva igazolta elastomotoros szerepüket. Arra következtetett, hogy a rostok keletkezéséhez sejtváladék és rugalmas feszülés szükséges. A rostok vagy hártyák „in statu nascendi” vagy a kifeszülő fibrinrostokon tovakúszó és azokat váladékukkal bevonó sejtek nyomában vagy a sejtek között raktározott egyszerű, egynemű alapállományból alakulnak ki. Általános törvényszerűséget vélt leolvasni arról, hogy a szervek kis darabkái a szövetkultúrákban az egész szerv szerkezetének reprodukálását mutatják. Az explantált szívdarabka az egész szív, a vese explantatum az egész vese szerkezetét veszi fel. Ez az organisatiós egységeknek adaptív szervképző képességét és az egységeknek az „egész”-re való törekvését demonstrálják, mintegy a teljes szerv miniatűr formáját hozva létre. Ez az alacsonyabb rendű élőlények regeneratiójának a morphollaxisnak a magasabb rendűeknél is megtalálható formája. A szétvagdalt planáriadarabkáknak külön-külön mindegyike egy egész planáriává tudja magát regenerálni. Ezen vizsgálatokból az argyrophil rostok morphogenetikai jelentőségét olvasta ki. Ezzel magyarázta azt is, hogy ugyanazon szövettenyészetbe kiültetett több különböző időben pulsaló szívdarabka, ha kapcsolatba kerül egymással, synchron kezdenek pulsalni. Minden sejtet egy hatókörzet vesz körül, melyben a hozzátartozó argyrophil rostok vannak.
Szövettenyészetekben a táptalajul szolgáló vérplazmát felépítő fibrinszálak az alapjait képezik a kiképződő szervezeti szerkezetnek, miután a kiültetett szövetdarabkákból kivándorló sejtek a darabka által megalvasztott és determináltan kialakuló radiaer irányú fibrinszálakon kúsznak tova s váladékukkal bevonják a fibrinszálakat, miáltal azok ezüstözhetőséget nyernek.
Úttörőnek lehet tekinteni azokat a vizsgálatokat, amelyek a mágneses erőknek organisatiós jelentőségére vonatkoznak. Feltette a kérdést, hogy mi irányítja a sejtek növekedését – a feszülés vagy a micelláris alapstruktúra? Messzemenően állította, hogy az organisatióban a mágneses erőtérnek is szerepet kell tulajdonítani. Ennek igazolására erős mágneses térbe helyezett szövettenyészeteit egy idő múlva ezüst impregnatióval kezelte és a rostok lefutásáról a mágneses erők érvényesülését olvasta le. A mágneses erők hatására megzavart növekedést a daganatokból származó szövetkultúrák viselkedésével vetette össze, mintegy megengedve azt a gondolatot, hogy a malignizációban (a rosszindulatú daganatos átalakulásban) a mágneses térnek is befolyása lehet. E téren hosszan folytatott vitát Paul Weiss-szal. Ez a vita a molekuláris biológia előfutárfa volt, s lényegében azon alapult, hogy míg Weiss a medium ultrastruktúrájában keresi a fő kritériumot, Huzella a sejtek struktúraformáló hatását helyezi előtérbe. A két álláspont nincs ellentétben egymással, csak más nívón lefolyó eseményeket vet össze. Weiss szerint nem a sejt elrendeződése szabja meg a szervstruktúrát, hanem megfordítva, az alapstruktúra a sejt elrendeződését. Ez ma már nem probléma, mert mai molekuláris biológiai felfogásunkban nem lehet a kettőt elválasztani egymástól, hiszen a kettő kölcsönös befolyása a tyúk és a tojás problémájává alakítja a kettőjük közötti vitát. Gondoljunk itt az embryogenesis folyamán szabályszerűen megismétlődő szerkezetek kialakulására.
