HELYNÉVKUTATÁS

Teljes szövegű keresés

HELYNÉVKUTATÁS
Különösen termékeny volt Kniezsa István tevékenysége a helynévkutatás területén. Nála a helynévkutatás legtöbbször a településtörténet szolgálatában állott. A helynevek ugyanis a településtörténet legfontosabb forrásai közé tartoznak, sőt olyan korszakokra vonatkozólag, amelyekből írott emlékek nincsenek, a régészeti leleteken kívül csupán a helynevekből következtethetünk a vizsgált terület települési viszonyaira. Több kisebb-nagyobb közlemény, recenzió megírása után Kniezsa részletes tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, milyen nyelvű népek laktak a XI. századi Magyarország egyes részein („Magyarország népei a XI-ik században”. Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. II. Bp., 1938. 365-472 -Németül „Ungarns Völkerschaften im XI. Jahrhundert. [Mit einer Kartenbeilage.] Archívum Europae Centro-Orientalis 1938: 241–412). Munkájában Melich Jánosnak „A honfoglaláskori Magyarország” című úttörő művét vette alapul, de attól több lényeges pontban el is tért. Kniezsa ugyanis elsősorban a mag y a r szállásterületekre fordította figyelmét, az egyéb népek tekintetében pedig számításba vette azt a kerek két évszázadot, amely a honfoglalás kora óta a XI. század végéig lefolyt. Tanulmánya gerincévé a nyelvészeti adatokat tette, de fejtegetéseibe történeti, régészeti és földrajzi érveket is beleszőtt. Vizsgálatának fő eredménye abban összegezhető, hogy Magyarországon a XI. században csak két nép lakott, amely nagyobb területeken zárt tömegekben tömörült, és a vidék népi jellegét is meghatározta. Ez a két nép a magyar és a szláv. A többi népek (besenyők, németek stb.) a helynevekben nem hagytak hátra maguk után jelentősebb nyomokat. A magyarság mint főleg pásztorkodással és halászattal, pákászattal foglalkozó nép a vízben és legelőben gazdag vidékeket kedvelte, s elsősorban a Nagy- és Kisalföldet, a Mezőföldet, valamint az erdélyi Mezőséget szállta meg. Ezzel szemben a szlávság mint megtelepedett nép, melynek életében a földművelés nagy szerepet játszott, különösen a hegyvidék és a síkság határán, nagyobb vizek közelében helyezkedett el. Különlegesen értékes a tanulmány végéhez csatolt 1: 1 600 000-es méretarányú térkép a XI. századi Magyarország népeiről, amelyet Kniezsa István és Glaser Lajos tervezett meg, s amely a magyar, szláv és besenyő lakosság szállásterületén és a helynevek nyelvi hovatartozásán kívül feltünteti a természeti viszonyok közül a füvetlen bükk- és fenyőerdők területét, a folyókat, tavakat, mocsarakat, lakatlan pusztaságokat, valamint a magyar és a szláv régészeti leleteket is. E mára klasszikussá érett térképet régészeink (Kralovánszky Alán, Kiss Attila, László Gyula, Csanád Bálint) alapműként hasznosítják, s munkáikban reá támaszkodnak. – A XI. századi Magyarország településviszonyainak vizsgálatához kapcsolódva Kniezsa feldolgozta a XIII. század közepe előtti oklevelek valamennyi helynevét: lokalizálta őket, azonosította mai helynevekkel, s igyekezett eredetüket megfejteni. Gazdag anyagát részben önálló nyelvemléktanulmányokban tette közzé (vö.: „Az esztergomi káptalan 1156. évi dézsmajegyzékének helységei”. Századok 1939: 167–187. – „A zobori apátság 1111. és 1113. évi oklevelei, mint nyelvi [nyelvjárási] emlékek”. Magyar Népnyelv 1947-1949 170–172), részben pedig egy-egy terület földrajzi neveinek vizsgálatakor hasznosította; vö.: „Az Ecsediláp környékének szláv eredetű helynevei” (Magyar Népnyelv 1942: 196–232); „Erdély víznevei. Két térképmelléklettel” (Kolozsvár, 1942. Németül: „Die Gewässernamen des östlichen Karpathenbeckens”. Ungarische Jahrbücher 1943: 187235); „Keletmagyarország helynevei”
(Magyarok és románok. I. Szerkesztette Deér József és Gáldi László. Bp., 1943. m-313); „Szláv eredetű víznevek a Székelyföldön” (Magyar Nyelv 1948: 1-II, 101–105).
A „Keletmagyarország helynevei” című monográfiája a legmódszeresebb és leggazdagabb tartalmú munka a XX. század első felének magyar névtudományában. Ebben Kniezsa feldolgozta az 1400-ig felbukkanó összes kelet-magyarországi helységneveket, és ezek alapján megállapította a magyar helységnevek tipológiáját és kronológiáját. Módszerének jellemzésére idézem egy mondatát: „a helynévmagyarázatoknak az analógiák a sarkpontjai”. Munkájának legfőbb nehézségét a következő szavaiból ismerhetjük meg: „Mivel a magyar személyneveket mindmáig senki rendszeresen össze nem gyűjtötte, sem pedig fel nem dolgozta, sok helynévnek személynévi eredete, másoknál viszont a személynév forrása bizonytalan.” Kniezsának ez az 1943. évi megállapítása jórészt még ma is érvényes.
Foglalkozott Kniezsa a magyar helynevek képzésmódjával; vö.: „Az -i helynévképző a magyarban” (Magyar Nyelv 1949: 100–107). A helynévadásnak egyik fontos elvi kérdését tisztázta „A párhuzamos helynévadás. Egy fejezet a településtörténet módszertanából” (Bp., 1944) című tanulmányában: Megállapította, hogy együtt élő népek gyakran neveznek el egy-egy földrajzi tárgyat azonos szemlélet alapján, úgyhogy e nevek egymás fordításainak látszanak; vö. magyar Almás ~ szlovák Jablońovnémet Apfelsdorf (Szepes megyében). Azonos szemléleten alapuló párhuzamos helynévadás a személynevekből származó helyneveknél a név viselőjének életében, esetleg közvetlenül halála után volt lehetséges, a közszavakból keletkezett földrajzi nevek esetében pedig mindaddig, míg a földrajzi névvel kifejezett sajátság az illető földrajzi tárgyra jellemző volt. – Behatóan tanulmányozta Kniezsa a magyarországi szláv földrajzi neveket. A dunántúli helynevek vizsgálata azt a meggyőződést támasztotta benne, hogy a magyarok honfoglalása előtt itt élt szláv lakosság nyelve nem szlovák, hanem déli szláv jellegű lehetett (A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 1952: 373-390 396-397) A Dunántúl régi szlávjai amai kaj-horvátok és szlovének őseihez állhattak a legközelebb. Ha a Gerecse hegységben levő Peskő helynév szláv névadáson alapszik, akkor a honfoglaló magyarok a Dunántúl északkeleti részén bolgárokat találhattak. Bolgárok laktak a Duna bal partján a Duna-kanyartól dél felé, a Duna-Tisza közén és ettől keletre egészen a Bükk hegységig. A Hernád folyótól keletre a Tisza mindkét partján a Kraszna folyó vidékéig a mai szlovákok elődei éltek (Studia Slavica 1963: 27-44). A szlovák helynévtípusok abszolút kronológiájának megállapításához a településtörténeti adatokon kívül Kniezsa felhasználta a kitűnően datálható magyar helynévtípusokat is (Névtudományi vizsgálatok. A Magyar Nyelvtudományi Társaság névtudományi konferenciája 1958. Pais Dezső közreműködésével szerkesztette Mikesy Sándor. Bp., 1960. 19-26). Településtörténeti és helynévkutatási tapasztalataiból figyelemre méltó elgondolásai születtek a magyar nyelvjárástörténeti vizsgálatokra vonatkozólag (A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtörténeti Osztályának Közleményei 1955: 105–107).
1963-ban a holland Mouton & Co. cég felajánlotta Kniezsának, hogy összegyűjtött helynévtanulmányait kiadja német nyelven. A terv megvalósítását – sajnos -, meghiúsította Kniezsa hirtelen halála.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem