ÚJ MUNKATÁRSAK, AZ IDEG- ÉS ELMEKLINIKA ÁTSZERVEZÉSE, KUTATÓLABORATÓRIUM FELÁLLÍTÁSA
ÚJ MUNKATÁRSAK, AZ IDEG- ÉS ELMEKLINIKA ÁTSZERVEZÉSE, KUTATÓLABORATÓRIUM FELÁLLÍTÁSA
A klinika előző igazgatója, Reuter Camilló, elsősorban pszichiáter volt. Ennek megfelelő volt a klinika felszerelése és a beteganyaga is. A klinikán dolgozó kevés orvos számára rövid időn belül világossá vált, hogy Környey nagy munkatempója, nem utolsósorban az elmekórtan iránti mérsékelt érdeklődése számukra előnytelen helyzetet teremt, és rövidesen kiürült a ház.
Helyüket fokozatosan újak foglalták el. Már Környey érkezése előtt került a klinikára Máttyus Adorján, aki abban a reményben helyezkedett itt el, hogy a Reuter utáni igazgató Környey lesz. Kiváló tanuló volt, oklevelét az akkor még létező „Sub auspiciis almae matris” fokozattal nyerte el, ami annyit jelzett, hogy valamennyi középiskolai és egyetemi vizsgáját kitűnő érdemjeggyel szerezte meg. Környeyvel nagyjából egy időben érkezett Fodor György, aki Kolozsvárott végzett, és már Marosvásárhelyen Környeyvel dolgozott, idegsebészjelöltként. Orthmayr Alajos Budapesten, a János Kórház elmeosztályán volt alorvos Kluge Endre mellett, s meghallván a lehetőséget, hogy Pécsett klinikai állást szerezhet, jelentkezett. Már Kolozsvárott ismerték egymást, Orthmayr ugyanis a kórbonctani intézetben volt alkalmazásban néhány évig. Elsősorban pszichiátriai érdeklődése volt. Művelt és kiváló szakember, ideális munkatárs és barát!
Simonyi Gusztáv pedig már a szegedi klinikán a háború előtt, később Kolozsvárott is együtt dolgozott vele, s amikor Környey a pécsi klinikát megkapta, felajánlotta Simonyinak az adjunktusi állást. Nagyon szerencsés választás volt! Simonyi Guszti (mert mindenki csak így nevezte) Miskolczyhoz nagyon hasonló természetű, kellemes modorú, rendkívül kollegiális, szeretetre méltó egyéniség volt, és rövid időn belül magától értetődően a klinika lelkévé vált. Feleségével és három kisleányával a Környey-lakáshoz vezető folyóson lévő orvosi lakásban nyertek elhelyezést. Miután Simonyi tudta, hogy az idegsebészet iránt érdeklődöm, egy üresen lévő demonstrátori helyet szerzett, melyet örömmel elfogadtam. A szegedi idegklinikáról 1947. november 17-én, két nappal a 26. születésnapom előtt érkeztem meg Pécsre, Jakab Irénnel egy vonaton. Jakab Irén Kolozsvárott végzett, és a marosvásárhelyi klinikán is dolgozott már. Kalandos úton került át a határon, s rövidesen a pszichiátria egyik osztályát vezette. Ugyancsak Simonyi ajánlotta be Környey professzornak a rendkívül szorgalmas Molnár Lászlót, aki Szegeden frissen végzett, és őt is kitüntetéssel, „Sub laurea almae matris” avatták orvosdoktorrá. Személyemet számításon kívül hagyva, megállapítható, hogy akkor kevés olyan klinika volt az egyetemen, mely személyi összetételének minőségében a Környey-klinikával felvehette volna a versenyt. Mindehhez hozzávéve azt, hogy abban az időben nem volt tévé, a rádió műsora sem borzolta fel a kedélyeket, e fiatalemberek figyelmét nem sok dolog terelhette el munkájuktól.
A betegvizitek órákig tartottak, és nem lehetett figyelmetlenül gyalogolni a főnök mellett, mert gyakran tett fel diagnosztikai és anatómiai kérdéseket, s az ezekre adott pontos és gyors válasz az önértékelés nem lebecsülendő forrása volt. Környey professzor a nap bármely szakában elérhető volt, de számított rá, hogy ez valamennyiünkre vonatkozik. Osztott munkaidőben dolgozott. Délután 1–4-ig nem volt célszerű zavarni. Este hatkor került sor a második orvosi megbeszélésre. Az első reggel 1/4 9-kor volt. A két megbeszélés az érkezett és távozott betegek írásos anyagának elemzését és az akkor még szerény patológiai anyag feldolgozásának megvitatását jelentette. A délelőtti viziteket többnyire a szövettani laboratóriumban tett látogatás fejezte be.
Az első években, ugyanúgy, mint a Schaffer-intézetben, a patológiai anyag feldolgozása az orvosok dolga volt. Mindenkinek meg kellett tanulnia a szövettani technikát és a különböző szövettani és liquorvizsgáló módszereket.
A szövettani technika kétségtelenül legkiválóbb mestere a következő évben érkezett a klinikára, Bozsik György személyében. Neki is – még orosz hadifogsága előtti – medikus éveiben komoly kórbonctani múltja volt, mikrotechnikai készsége már akkor feltűnt. Szerénysége, műveltsége és tisztessége hamarosan a személyzet és a betegek kedvencévé tette. Egy évvel később, Fodor György korai halála után került a klinikára Pálffy György a Rókus Kórházból, ahol a belgyógyász szakképesítése megszerzéséhez szükséges utolsó évet töltötte. Belőle lett később Környey tanszéki utóda az Ideg- és Elmeklinikán.
A Környey család nagyon szerényen élt. Két gyermeke, Edith (akiből később pszichiáter lett) és Tamás (később mérnök) még elemi iskolások voltak. Felesége, noha orvos volt, nem dolgozott, a családnak élt. Ha Környey professzort az esti órákban kereste valaki, pl. az ügyeleti időben behozott súlyos beteg vizsgálatához, a dolgozószoba kerekasztala mellett találta őket olvasás vagy valamilyen más elfoglaltság közben, zenét hallgatva.
Pécsre érkezése után Környey két dolgot tartott fontosnak. Az egyik, hogy megfogalmazza gondolatait az ideg- és elmekórtani klinikai oktatás feladatairól. A rövid közlés – mely egyébként máig is érvényes megfontolásokat tartalmaz – egy akkor elevennek tűnő, de rövid időn belül eltűnt folyóiratban, az Orvostudományi Beszámolóban jelent meg, mely ma már alig található, még a könyvtárakban sem. A közlemény és annak Környeyre abszolút jellemző szemlélete miatt megérdemli, hogy idézzük.
