KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉG
KÖZÉLETI TEVÉKENYSÉG
Kétségtelen, hogy Manninger Rezső hazai és nemzetközi hírnevét tudományos és oktatói – beleértve könyvírói –, valamint intézetalapító és -vezető tevékenysége alapozta meg. A hazai állatorvosok, mikrobiológusok és rokon szakmaterületek művelői ezeken túlmenően, a kivételesen gazdag közéleti tevékenységet kifejtő egyéniséget is tisztelték benne.
Az Állatorvostudományi Egyetemen és jogelődeiben a szigorúan vett oktatási és kutatási tevékenységen kívül, jelentős szervezői és irányító tevékenységet is kifejtett. 1925-től éveken át a tanári testület jegyzője volt, majd a fegyelmi bizottság tagja. 1940–1941-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Karának dékánja, 1947–1948-ban az Agrártudományi Egyetem rektora. Hivatali beosztásainak a követelményein jóval túlmenő kezdeményezéseket tett például a szakállatorvosi képesítés feltételeinek az első megfogalmazásával, az akkori tanári testületben, 1927-ben, majd ennek újrafogalmazott felvetésével 1946-ban, az akkori Magyar Állatorvosok Szabad Szakszervezetének a vezetőségében.
Szakmai közéleti tevékenységének a hatékonyságát nagy mértékben segítette, hogy az állatorvosi kar többsége, beleértve – az idő előrehaladásával – a különféle vezető beosztásokban dolgozó állatorvosokat is, kiváló tudású tanítómesterüket tisztelték személyében. Számos, több állatorvosi tanintézménnyel rendelkező nagyobb országból hozzánk látogató állatorvos elismerően állapította meg, milyen nagy összetartó erő rejlik abban, hogy az ország minden rendű és rangú állatorvosa egyetlen alma materből indul el szakmai pályáján. Hiba volna azonban nem tudomásul venni, hogy ennek a szakmai, emberi összetartó erőnek a fő letéteményesei iskolánk nagy tanáregyéniségei voltak. Manninger Rezső közéleti tevékenysége alatt ennek a szellemnek egyik vezető egyénisége volt. Ez nyilvánult meg abban is, hogy szívósan érvelt minden elhamarkodott, az állatorvosi kart megosztó adminisztratív intézkedés ellen.
Amikor pl. a nagyüzemi mezőgazdaságok tömeges szervezésével kapcsolatban az 1950-es években – a szakemberhiányra hivatkozva – egy második állatorvosi felsőoktatási intézmény létesítésének a gondolata vetődött fel, elsősorban Manninger nagy tekintélyének és érvei súlyának köszönhető, hogy a tervet elvetették. Véleményét, a rá oly jellemző éleslátással úgy összegezte, hogy a tervezett új főiskolára könnyen lehetne tehetséges hallgatókat toborozni, de a jelenlegivel azonos színvonalú tanári gárdát annál nehezebben. Ez pedig az új intézmény szakmai színvonalát eleve hátrányosan érintené.
Időben nagyjából egybeesett az a terv is, hogy nálunk a Szovjetunióhoz és más szocialista országokhoz hasonlóan Mezőgazdaságtudományi Akadémiát szervezzenek. Manninger mások által is támogatott véleménye az volt, hogy egy ilyen, a Magyar Tudományos Akadémiánál kétségtelenül kisebb tekintélyű és a Földművelésügyi Minisztérium kötelékébe tartozó akadémia az állatorvostudomány hazai és főként nemzetközi tekintélyének kifejezetten ártana, mert megosztaná a tudományszervezési feladatokat. A terv ellenzőit igazolta többek között az is, hogy közben más országokban is megszüntették az akkoriban létesített ilyen akadémiákat.
Manninger Rezső közéleti tevékenysége jóval meghaladta a felsorolt állatorvosi intézmények kereteit. Két évtizeden át (1947–1967) elnöke volt az 1900-ban alakult Országos Állategészségügyi Tanácsnak. Ez a tanács, a szakminiszter legmagasabb szakmai tanácsadó testületeként, meghatározó funkciót látott el az állategészségügy széles területén, jogszabályok és meghatározott kórokozóktól való mentesítési akciók előkészítésében, valamint új oltóanyagok és gyógyszerek engedélyezésében, szoros együttműködésben az egészségügy képviselőivel. Kár, hogy egy sommás intézkedés 1981-ben, más hasonló – de nyilván meddő tanáccsal együtt – ezt a 8 évtizeden át igen hasznos tevékenységet kifejtett tanácsot is megszüntette.
Manninger Rezső jelentős és aktív irányító szerepet töltött be számos társadalmi szervezetben is. Csak a legjelentősebbeket említve, vezetőségi tagja, 1961–1967 között elnöke, majd haláláig díszelnöke volt az Állatorvosok Társaságának. Ennek szakülésein elhangzott felszólalásai mindenkor iránymutatóak voltak a fertőző betegségek elleni védekezés szakmai, szervezeti és jogi vonatkozásait illetően is.
Kezdettől fogva vallotta, hogy – főként az emberre is átterjedő fertőző betegségek (zoonosisok) leküzdésében – az állatorvosi karnak szorosan együtt kell működnie az orvosokkal. Hirdette és gyakorolta, hogy e téren és az élelmiszerhigiéniában az állatorvosoknak jelentős és megtisztelő feladataik vannak a közegészségügy szolgálatában. Ezért már az 1930-as évek elején bekapcsolódott a társszakmákkal való együttműködés irányításába, és így, többek között alelnöke volt a Magyar Higiénikusok Társaságának és tagja az Országos Természettudományi Tanácsnak. Később egyik alapító tagja, 1955–1967 között pedig elnöke, majd díszelnöke lett a Magyar Mikrobiológiai Társaságnak, amely a különféle területeken (orvosi, állatorvosi, mezőgazdasági, ipari stb.) dolgozó mikrobiológusok összefogásában kifejtett elévülhetetlen érdemei elismeréseként, a halálát követő évben, 1971-ben „Dr. Manninger Rezső emlékérmet” alapított, a mikrobiológia területén kiemelkedő eredményeket elért tagjainak az elismerésére. Azóta a szorosabban vett „Manninger-iskola” tagjai ezt az emlékérmet szinte kivétel nélkül megkapták, s ebben nagy szerepe volt annak, hogy munkájukhoz tanítómesterüktől jó útravalót kaptak.
Manninger Rezsőt 1927-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező és 1939-ben rendes tagjává. Az Akadémia keretében is jelentős szerepet játszott a tudományszervezésben, úgy is mint az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke (1953–1956), majd az MTA alelnöke (1960–1966) és több cikluson át a Tudományos Minősítő Bizottság tagja. Az MTA Állatorvostudományi Bizottsága elnökeként éveken át nagy aktivitással vett részt az állat orvosi intézmények évenként megrendezett kutatási beszámolóin, s adott tanácsokat további munkájukhoz. Az általa vezetett ilyen beszámoló ülések mind az előadók, mind a hallgatók részére emlékezetes események voltak.
Több mint 3 évtizeden át (1933–1967) Magyarország állandó képviselője volt a Párizsban székelő, nálunk – Hut˙ra Ferenc javaslatára – „Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalnak” nevezett (Office International des Épizooties) intézménynek. Ezt a megbízatást Hut˙rától vette át, aki 1921-ben a 43 országot képviselő nemzetközi szervezet alapító küldöttei között volt. (Azóta megháromszorozódott a taglétszám.) Manninger az évek folyamán az igazgató tanács tagjaként és alelnökként e szervezet vezetőségében is részt vett. Felmérhetetlen volt az a szerep, amelyet hazánk képviseletében és a nemzetközi szakmai egyetértés érdekében e szervezet évenként megtartott közgyűlésein szakmai tekintélyével, széles körű tájékozottságával és több világnyelven is érvényesülő érvelő- és vitakészségével, valamint kifinomult diplomáciai érzékével betöltött. Maga az a tény, hogy az idő előrehaladtával mind több delegátus az ő könyveiből tanulta a fertőző betegségek tanát, felszólalásainak különös nyomatékot adott.
Kormányszerveink tudatában voltak nemzetközi tekintélyének, és ő többek között e hivatal párizsi közgyűlésein büszkén vallotta magát magyarnak, és érvelt eredményesen, amikor gyakran politikai előítéletek ellen is kellett hazánk érdekeit megvédenie. Tudatában volt szava súlyának, de annak is, hogy ennek alapja a megalkuvást nem tűrő hitelesség. Ezért, amikor az 1950-es évek elején szűk látókörű politikai vezetők vissza akartak élni nemzetközi tekintélyével, megtagadta a Párizsba való kiutazást.
Hasonló tisztelet és elismerés övezte nemzetközi kongresszusokon és szűkebb körű összejöveteleken is, mert csak akkor szólalt fel, ha jelentős mondanivalója volt, és azt meggyőző érvekkel tudta alátámasztani.
Közvetlen tanítványai, megalapozottan, az állatorvosi kar „pápájának” tartották. Tekintélye azonban, nemzetközi szakmai körökben is legalább olyan osztatlan volt, mint idehaza.
