THEWREWK INDULÁSA
THEWREWK INDULÁSA
Ponori Thewrewk Emil Pozsonyban, 1838. február 10-én, mint naplójába születésnapján sokszor bejegyezte, reggel 5 órakor született. Hunyad megyei kisnemesi családból származott: nagyapja, Ponori Thewrewk János dézsmaszedő, Déván a bolgárok jegyzője volt, s még apja, Ponori Thewrewk József is Déván született (1793), de 1820-ban Pestre, majd 1825-ben Pozsonyba költözött. Itt kötött házasságot Ax Mária Magdolnával, s e házasságból öt gyermek született: Emil, Árpád (tanár), Aurél (anthropológus, egyetemi tanár), Paulina és Amália.
Az irodalom és a tudomány iránti érdeklődésnek hagyománya volt a családban: Thewrewk János (Emil dédapja) a francia nyelvismeret terjedését szorgalmazta, s Origo linguae Hungaricae címen írt egy (kéziratban maradt) munkát, Thewrewk József meg amellett, hogy mindenféle régiséget, okleveleket, képeket gyűjtött (képgyűjteménye tűzvész áldozata lett), a tudományok iránt is érdeklődött, nyelvműveléssel is foglalkozott (ő alkotta az „úrbér” szót), verseket is fordított és írt. Termékenysége azonban nem állott arányban tehetségével, s így került összeütközésbe Bajzával. Az ellentétek nem csak irodalmiak voltak. Thewrewk József tudnillik, a magyar régiségek érdemes búvára és gyűjtője, nemcsak hogy a legmaradibb politikai nézeteket vallotta, hanem a reformkori haladás számos nagy alakját, így Széchenyit, majd később Kossuthot is támadta. Ez annál különösebb, mert mint fiatal jogász Erdélyben még azzal vonta magára az előkelők haragját, hogy népnyúzásban a török basák méltó tanítványának mondta őket. Egyénisége különben sem volt ment az ellentmondásoktól. Lelkes tisztelője volt Rousseau-nak, elsőszülött fia így kapta az Emil nevet, a gyermekek nyolcéves korukig nem láttak ábécés könyvet, viszont meg kellett tanulniuk fonni, szőni, házimunkát végezni, amire – mivel felesége 1845-ben meghalt – talán szükség is lehetett. Tízéves fiának aforizmáit („alapmondásait”) pedig nyomtatásban is kiadta Ponori Thewrewk Emil nyelvgyakorlatai címen. Ugyanakkor a gyermekei nevelésében a leghagyományosabb szigort alkalmazta. Mikor úgy találta, hogy fia túlságosan sokat jár egy leányhoz, s rosszabbra is gyanakodott (minden jel szerint alaptalanul), a nyílt utcán kis híján botot fogott a tizenhét éves fiúra. Emil élete végéig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel viseltetett apja iránt, de érdemes elgondolkozni azon, hogy miképpen hatott a fiú fejlődésére egyrészt az anya korai elvesztése, másfelől e szigorú, tekintélyelvű nevelés.
E családi háttér kétségkívül nagy szerepet játszott abban, hogy Thewrewk Emil érdeklődése elsősorban nyelvi és irodalmi irányultságú lett, de abban is, hogy politikai felfogása alapjában mindig konzervatív maradt, bár élete során mindkettő tanulságosan, a század második felének magyar politikai és szellemi életére jellemzően alakult és színeződött.
Tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd 1852-től, mikor apja ismét Pestre költözött, a pesti piaristáknál folytatta. Ezekben az években, pontosabban 1856-ban kezdett el naplót írni, s ezt haláláig folytatta. E napló nemcsak életrajzának legfontosabb forrása, hanem sok becses adatot tartalmaz a tudomány-, az egyetem-, a művelődéstörténet és általában a gondolkodásmód története vonatkozásában. Sajnos az 1859 és 1884, közti évek naplói elvesztek.
A piaristák pesti gimnáziuma a filozófus Horváth Cyrill igazgatása alatt az abszolutizmus nehéz éveiben is ápolgatta a nemzeti szellemet, s ez a nevelés nem maradt hatástalan Thewrewkre: a városban járó külföldieknek lelkesen magyarázta a magyar nyelv szépségeit. Ami azonban a tanulmányokat illeti, ott bizony nem volt az elsők közt. Órák alatt, mint naplójában maga elmondja, nemegyszer verset írt, vagy műfordításokat készített: ekkor születettek első Anakreón-fordításai (melyek még meg sem közelítik későbbi sikerült alkotásait, jobbára apja gyenge műveinek színvonalán mozognak). Az apa nem nagyon örült fia költői szárnypróbálgatásainak, sőt, szemrehányásokat tett miattuk, mert ezeknek tulajdonította, hogy fia bizonyítványa nem olyan, amilyennek ő szerette volna. Korholta fiát „csavargásaiért” (mert nem ült mindig otthon), s hogy a lányok után is megfordult, ahelyett, hogy a jövőre készülne és tanulna. „Ő a jövő korra utal – írja fia –, pedig akkor már mást is kell tudnom, mint a könyv mellett elkomorulni, kell tudnom az emberekkel beszélni. Emberek közt élünk, emberekhez kell szólnunk.” Ebben a kijelentésben már ott sejlik a későbbi, a társadalmi és közéletben mindig szívesen részt vevő Thewrewk.
Részt vett azonban a fiatalember olyan megmozdulásban is, amely Hódolat-kegyeleti érzelmek I. Ferenc József… és Erzsébet császárné tiszteletére címen egy iratot közzétevő apjának bizonyára nem volt kedve ellen. Mikor Ferenc József és Erzsébet Pestre látogatott (1857), Thewrewk Emil is ott énekelte az ünnepi karban Császár Ferenc Hymnusát: „Üdv neked, dicső királyunk…”, s más hasonlókat. Aki elolvasta a Blick idevonatkozó lapjait, vagy a Nagy Szatírának a Leibstuhlokról szóló szakaszát, az tudja, hogy Széchenyit korántsem hódolat-kegyeleti érzelmek töltötték el e látogatás kapcsán, és nem ő volt az egyedüli, aki így érzett. Mégse siessünk pálcát törni a lelkes ifjú dalos felett: ő sem volt egyedül, háromszázad magával énekelt, és az esti kivilágításkor „meg nem számlálható tömeg” volt az utcán.
1857 nyarán változatos foglalatoskodásai mellett is leérettségizett, s október 7-én már ezt jegyzi naplójába: „Megismerkedtem Halder tanárommal.” Halder október 19-én kezdte meg előadásait Vergiliusról. „Nem Demosthenes, nem Cicero – írja ifjú tanítványa –, de nagy tudós. Előadása olyan, mint egy arckép, melynek vonásai mintegy oda vannak vetve s közelebbről nézve durváknak látszanak, de kellő távolban a legremekebb hatást eszközlik.” Thewrewk sokat köszönhetett Haldernak, s ezt sem akkor, sem később nem tagadta. Valakit magyarra kezdett tanítani, de „mielőtt a magyarra átmentem volna, értekeztem a nyelv fejlődéstörténete, hasznossága s egymás közti rokonságáról, mire csak Halder előadásainak hallgatása után képesültem” – írja naplójában 1857. november 16-án, később pedig rektori székfoglalójában állított szép emléket a már akkor rég halott mesternek. – Halder mellett azonban Télfyt is szívesen hallgatta („nagy készültségű tanár” – írja róla), csak az bosszantotta, hogy Télfy az ógörög szövegeket is újgörög kiejtéssel olvastatta.
Három évtized múlva vívta meg ez ellen a harcot.
1858 októberében Halder „Schulrat für Ungarn” lett, s így nem tanított tovább az egyetemen, de Thewrewkkel továbbra is kapcsolatban maradt. A következő év tavaszán azután Thewrewk Grazba, 1860-ban pedig Halder Bécsbe ment, s a kapcsolatok így lassan megszakadtak.
Thewrewk naplója innentől 1885-ig hiányzik (egy kötetnyi filológiai jegyzet van csak meg, hihetőleg grazi idejéből). A következő negyedszázad eseményei így jobbára csak adatszerűségekben foghatók meg. 1859 áprilisában utazott Grazba, s 1860. október 20-ig maradt ott, vagyis két féléven át volt a grazi egyetem hallgatója. Hallgatta a klasszikus-filológus Max von Karajant (megmaradtak ennek metrikai előadásairól és Georgica-óráiról készített jegyzetei) és a másik klasszikus-filológust, Karlman Tanglt (aki azonban mint középkortörténész tette magát nevezetessé), valamint a germanista Karl Weinholdot, akinél összehasonlító nyelvészetet is tanult, s akinek a Wulfila-féle bibliafordítást feldolgozó szemináriumán is tevékenyen részt vett, hasznosítva Haldernál szerzett gót ismereteit. Keményen dolgozott, ami – mint apjának írt leveleiből tudjuk – egészségét is aláásta (állandó fejfájások gyötörték), s ezért szívesebben abbahagyta volna tanulmányait, s elment volna valahová supplensnek, hogy tanári vizsgát majd csak később tegyen. Kemény akaratú apja azonban ragaszkodott hozzá, hogy 1860 őszétől Bécsben folytassa tanulmányait.
1860. október 20-án érkezett Bécsbe. Itt elsősorban Hermann Bonitzot, meg a Thewrewknél alig nyolc évvel idősebb, de már nagy hírű Johannes Vahlent hallgatta. Az igények, gondolható, itt sem voltak kisebbek, mint Grazban, de Thewrewk ezeknek is megfelelt. Márciusban már ezt írta apjának: „Holnap első előadásomat fogom tartani az egyetemi seminariumban és pedig latin nyelven. Amint sejtem, a seminarium tagjává leszek a jövő félévre a tanárcollegium által választva. (A seminarium tagjai közül, kik körülbelül százan vannak, csak 12 rendes tag.)” Hogy csakugyan megválasztották-e, nem tudom, mindenesetre tagságát nem foglalhatta el, mert közben apja arról értesítette, hogy Budára várják tanárnak. Thewrewk tehát megpályázta a görögtanári állást (számos ajánlással, köztük Télfyével és Hunfalvyéval támogatva), s 1861 őszén mint a budai egyetemi gimnázium helyettes tanára kezdte a tanévet. 1864. március 23-án lett rendes tanár.
