Gyakorlati oktatás
Gyakorlati oktatás
Az intézet oktatási munkája az 1946. és 1947. évben a régi formák között folyt, de a korábbinál magasabb hallgatói létszámmal. A hallgatók elhelyezése mellett jelentős nehézséget okozott, hogy az intézetvezetőn kívül egyetlen végzett orvos sem volt az intézetben, s így a bonctermi és szövettani gyakorlati oktatást Szentágothainak is kezdetben orvostanhallgató externistákkal kellett megoldania. 1947 elején sikerült rávennie Dr. Kiss Tibort, a későbbi pécsi sebészprofesszort, hogy feladva budapesti anatómiai intézeti tanársegédi állását a pécsi Anatómiai Intézetbe jöjjön adjunktusnak.
A bonctani oktatás tárgyi feltételeinek javítását szolgálta az intézet tetemellátásának olyan mértékű megjavítása, hogy ez időtől az I. és II. évfolyam hallgatói 18-20 fős csoportokban egész tetemet boncolhattak. Korábban a hallgatók csak végtagokat boncoltak. A zsigertani bonctermi oktatás pedig a boncterem közepén lévő boncasztalnál történt, amit emelkedő körkörös állványrendszeren állva vettek körül a hallgatók, mondhatnám theatrum anatomicum-szerű situs demonstratio formájában. A tetem testüregeit a tanársegéd vagy az egyik gyakornok tárta fel és boncolta, demonstrálván a különböző zsigerek topográfiáját, majd a zsigert kivéve, annak anatómiai részleteit magyarázta el.
A korábbitól egészen eltérő, új igényekkel lépett fel azonban az 1948-ban bevezetett csoportos oktatási rendszer, az egyetlen boncteremben együtt dolgozó 80-100 hallgató ugyanis zavarta egymást. Szentágothai professzor a nagy bonctermet válaszfalak segítségével hat kisebb, egy-egy 18-20 fős tanulócsoportot befogadó helyiségre választotta szét, amelyekben egyre inkább diplomás munkatársak irányításával folyt a gyakorlati oktatás.
