ÉLETÚTJA
ÉLETÚTJA
Winkler Lajos életrajza nagyon egyszerű. Nincs benne semmi izgalmas. Szinte néhány mondatban össze lehet foglalni az eseményeket. A tudós alkotásának ismertetése már több helyet, hosszú fejezetet igényel. Írásban fekszik a mű. Könnyen mérlegelhető. Ez az egyszerűbb. Az emberről is kell azonban írni. Ez a legnehezebb. Objektív adat személye megrajzolásához kevés áll rendelkezésre, szubjektív következtetések és ugyancsak szubjektív visszaemlékezések nyújtanak csak némi forrást.
Winkler Lajos 1863. május 21-én született Aradon. Családja több generáción keresztül borkereskedéssel foglalkozott. A fiatal Winkler a gyógyszerészi pályát választotta. A gyógyszerészképzés akkori szokásainak megfelelően gyógyszerész gyakornoknak állt be szülővárosa egyik patikájába, Rozsnyai Mátyás mellé. Miután sikerrel letette az ún. tirocinális vizsgát, megkezdhette egyetemi gyógyszerészi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen. 1886-ban gyakornoknak lépett be Than Károly intézetébe. Thant akkoriban a folyadékokban oldott gázok kérdései foglalkoztatták. A fiatal gyakornok feladata lett, hogy a vízben oldott gázokat meghatározza. Ennek során dolgozta ki a vízben oldott oxigén meghatározására szolgáló módszerét. Ez a módszer máig is használatos, s főleg erőművekben alkalmazzák kazántápvizek vizsgálatánál. Nagy nyomású kazánoknál az oldott oxigéntartalom nem haladhat meg egy adott értéket. A módszer biológiai vizsgálatoknál is jelentős. Winkler eljárása rendkívül egyszerű s pontos. A vele nyert adatok ellentmondtak a nagy német analitikus, Robert Bunsen gazometriás úton meghatározott oxigénoldhatósági értékeinek. Winkler szellemes készülékkel megismételte Bunsen méréseit. Rámutatott, hogy az ellentmondások nemcsak Bunsen metodikai hibáiból, hanem egy elvileg helytelen definiálásából adódtak, amire később még rátérek. Igazolta saját eljárása pontosságát. A módszert Than Károly méltónak találta, hogy a Magyar Tudományos Akadémián 1888 áprilisában ismertesse. Ugyanabban az évben megjelent a Berichte der Deutschen Chemischen Gesellschalft c. folyóiratban. A munka, amely írójának doktori disszertációul szolgált, a szakkörök elismerését vívta ki. Egyszerűségénél és pontosságánál fogva gyorsan elterjedt. Egy új, praktikus, fontos módszer, amelyik egyidejűleg egy világtekintély korábban végzett méréseit megcáfolta, nagyon szerencsés tudományos rajt volt. Winkler Lajosról tudomást vett az analitikai világ. Gyógyszerészdoktorátusa megszerzése után Winkler Lajos tanársegédi kinevezést nyert 1889-ben. Ez akkoriban nagyon bizonytalan foglalkozás volt, hiszen egy-egy évre szólt a megbízatás csupán. Akkor vagy meghosszabbították egy újabb évre, vagy nem. Than becsülte Winklert, s akit Than akart, annak évről évre történő meghosszabbítása természetesen nem jelenthetett akadályt. 1894-ben magántanári képesítést szerzett Winkler analitikai és gyógyszerészi kémiából. 1902-ben egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá nevezték ki. Ezen időszak alatt csak dolgozott. Előadott s kutatott. Utóbbit főleg éjszaka. Nőtlen volt, éjszakáit a laboratóriumban töltötte. S ebből sorra születtek a tudományos közlemények. Az alvást azután délelőtt pótolta. Már 1896-ban levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia.
Winkler csak egészen kevés embert tegezett, kollégáit is mind magázta. „Kegyed” – így szólt a megszólítás részéről. Buchböck Gusztávval közel 20 éven át együtt asszisztenskedett Than mellett, aztán vagy egy negyed évszázadon keresztül egy épületben voltak professzorok, de magázták és kolléga urazták egymást. Talán csak az ún. „Kis Akadémia” néhai alapító tagja, Farkas Géza, az élettan későbbi professzora, Pekár Mihály és még néhányan álltak közelebb hozzá. A Kis Akadémia nem volt hivatalos egyesület vagy intézmény, de vagy fél évszázadon keresztül sikeresen működött a magyar természettudományos életben. Vezetősége is volt, s tudományos előadóüléseket rendezett. Még könyveket is adott ki. Valahogy úgy fejlődött, mint az angol Royal Society 200 évvel korábban. Fiatal tudományegyetemi asszisztensek múlt század végi kezdeményezéséből nőtt ki, akik hétfőnként a Dankovszky-féle Vámház körúti (Tolbuchin köríti) vendéglőben gyűltek össze vacsorázni. A vacsorák során nagy tudományos viták alakultak ki. Az asztaltársaságban megalakulásakor Winkler Lajos volt a legidősebb, az egyetlen magántanár a résztvevők közül. Később tanteremben tartottak egy előadást, amelyet a tagok valamelyike tartott tudományterületéről a többieknek, és csak azután folytatódott az este vacsorával, s gyakran ivászattal fejeződött be.
A Kis Akadémia volt az egyetlen olyan tudományos szervezet, mellyel Winkler sohasem különbözött össze. A hivatalos szervezetekkel mind rossz viszonyban volt. Ma már többnyire kibogozhatatlan sértődöttségek miatt „kikapcsolta” magát tevékenységükből. Így volt a Tudományos Akadémiával, mely 1922-ben rendes tagjává is választotta, de Winkler székfoglalóját sosem tartotta meg. Így volt a Természettudományi Társulattal is. Üléseikre sosem járt el, nem vett róluk tudomást, s idővel e nagy szervezetek sem vettek róla tudomást, vagy éreztették vele nemtetszésüket.
Nehéz ezeknek a dolgoknak okát kinyomozni, csak tünetei vannak. Itt van például a Magyar Chemiai Folyóirat esete. Csak annyi látszik, hogy Winkler egy ideig, 1901-ig tagja a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztő bizottságának, azután látjuk, hogy minden más tag változatlanul megmaradt, de Winkler neve egyszercsak eltűnt a címlapról. Mi állt emögött? Megfejteni már nem tudjuk. Pedig ő volt az első szerkesztője is a folyóiratnak. Igaz; hogy csak egy esztendőn keresztül 1895-től 1896-ig. Azt sem tudjuk, miért szakadt meg, s maradt befejezetlenül a Magyar Chemiai Folyóirat mellekléteként 1899 – 1903 között kiadott korszerű Gyógyszerészi kémia c. műve váratlanul.
Winkler fullánkos megjegyzéseivel sosem takarékoskodott, de rendkívül gyorsan megsértődött, ha őt érte kis, gyakran csak vélt sérelem.
De térjünk vissza életpályája ismertetéséhez. 1908 júniusában Than Károly 48 évi professzorság után nyugalomba vonult. Nem tudván választani két kedves tanítványa, a gyakorlati analitikai érdeklődésű Winkler és az elméleti fizikai kémiai érdeklődésű Buchböck között, uralkodóként megosztani rendelte birodalmát közöttük. A bölcsészeti kar egyelőre a helyettesítésekben így is rendelkezett. Winkler vezesse az I. sz. kémiai intézetet, és azon belül intézze a kezdők, Buchböck ugyanott a haladottak oktatását a következő éven keresztül. Than azonban még ugyanazon évben elhunyt. Sírjánál 1908. október 8-án munkatársai nevében Winkler mondott búcsúztatót. A halott uralkodó akarata már nem kötelez. Úgy tűnik, a karon Buchböck volt a kedveltebb. Than ellenlábasa, Lengyel Béla már december 18-án javasolta Buchböck megbízatását helyettes tanárnak. Az intézet vezető posztjának betöltésére bizottság alakult. A bizottság 1909. febr. 12-én terjesztette a kar elé javaslatát. Megtudjuk belőle, hogy a bizottság a tanszéket elsősorban a pesti egyetemen kívülálló szakerő meghívásával vélte betöltendőnek. Miután azonban ez a kísérlet meghiúsult, mégis javasolta a Than-féle elképzelést, a tanszék kettéválasztását. „Az egyik, az általános, kísérleti és elméleti tanszékre dr. Buchböck m. tanár jelöltessék azzal a kötelezettséggel, hogy az orvostanhallgatóknak heti 5 órában tartandó kísérleti előadásokon kívül az elméleti, illetőleg phyisikai-chemiai megfelelő óraszámú előadásokról és ezekkel kapcsolatos gyakorlatokról is tartozik gondoskodni a bölcsészhallgatók részére. A másik tanszékre pedig javasolja Winkler Lajos ny. rk. tanárnak rendes tanári kinevezésre való jelölését, azzal a kötelezettséggel, hogy az orvostanhallgatók gyakorlatainak ellátásáról gondoskodjék és elemző chemiai előadásokat tartson.” A javaslat tehát bizonyos profilfelosztást ajánlott a tanszékek között, amelyek végül is azonban mégis a profilt nem tükröző számozást viselték tovább elnevezéseikben. Winkler része maradt az I., Buchböcké lett a III. kémiai intézet 1909-ben. Mindkét intézet egyaránt évi 3500 korona dotációban részesült.
Winkler még abban az évben, már mint nyilvános rendes tanár megnősült. Közelebb volt már az ötvenhez, mint a negyvenhez. A Vegyészeti Lapokban olvastuk a rövid hírt, hogy „Winkler Lajos ny. r. tanár házasságot kötött Légrády Ella úrnővel, aki maga is a chemiai pályára készült és e téren már sikerrel működött”. A feleség vegyészhallgatónő volt, s több mint húsz évvel fiatalabb nála. „Kérem – szólt Winkler a házasság másnapján az asszisztensnek –, szíveskedjék Légrády kisasszonyt a katalógusból törölni. Ugyanis feleségül vettem. Nem fog többé órára járni.” – Ennyi volt az esemény bejelentése. A házasság különben „jó parti” volt. Felesége abból a gazdag Légrády családból származott, amely a Pesti Hírlap című napilapot és nyomdavállalatot mondhatta magáénak. Jó házasságnak is bizonyult, bár Winkler fordított beosztású életmódján ezután sem változtatott.
Winkler Lajos feleségével beköltözött a kémiai épületben levő hétszobás professzori szolgálati lakásba, ahol 1910-ben megszületett egyetlen gyermeke, Lajos, aki szintén a bölcsészettudományi karon tanult fizikát és kémiát. A második világháború első napjaiban ösztöndíjjal Angliába került, s onnan aztán Közép-Amerikába ment.
Winkler Lajos mint professzor még inkább nekifeküdt a kutatásnak. Ezentúl is éjjel csinálta. Csak most már az asszisztens társaságában, aki úgyszintén kénytelen volt éjjeleit a tudománynak szentelni.
Winkler sosem tartott két óra előadást egymás után. Az első órát általában 12-től 1-ig tartotta, a másodikat ugyanaznap 5–6-ig. Lendületesen, de nem csiszoltan adott elő. Láthatóan nem készült az órákra, de miután rendkívül benne volt az anyagban, ez nem jelentett problémát, legfeljebb sok elkanyarodást a tárgytól. Kissé teátrális volt, különösen a vizsgákon. Humorizált is, de a vicceket akár be lehetett volna írni a jegyzetbe, évente rendszeresen ismétlődtek. Előadott anyaga nem változott sokat az évek folyamán. Azt hiszem, a tanítást kényszerű rossznak tekintette, tulajdonképpen csak a kutatás érdekelte.
Így telt el, számára nappalai zömét kávéházban, éjszakáit laboratóriumában töltve a Ferenc József-i ún. „boldog békekorszak”, s így múltak el az első világháború évei is. Eljött a Tanácsköztársaság kora. S utána olvashatjuk a bölcsészeti kar 1919. szeptember 25-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvében: „5. pont: Winkler Lajos ny. r. tanár ügyében a jegyzőkönyv és az előadói javaslat felolvasása után elnök elrendeli a titkos szavazást, melynek folyamán beadatott 26 szavazat, valamennyi igen. A kar tehát egyhangúlag elfogadta és kimondatott, hogy miután Winkler Lajos ny. r. tanár a szükség parancsolta mértéken túl nem igyekezett a Tanácsköztársaság érdekeit szolgálni, reá nézve további eljárás folyamatba tételének szükségét nem látja fennforogni.” Aki a kor stílusárnyalataiban olvasni tud, látja, hogy Winkler Lajosra valami ráragadt a Tanácsköztársaság idejéből. De mi? Talán politizálni kezdett volna ez a jómódú, polgári, a világ és politika iránt soha érdeklődést nem mutató idős férfi, éppen a Tanácsköztársaság alatt? Aligha hihetjük. Nem is találjuk nyomát. Csak azt találjuk, hogy a Tanácsköztársaság idején elhatároztatott egy Gyógyszerészeti Főiskola szervezése. Annak elnökségére pedig Winkler Lajos kapott megbízást. Nyilván nem másért, hanem azért, mert világhírű tudós volt, akinek tudását, képességeit az új rendszer természetszerűeg fel akarta használni. Igazgatónak Darvas Ferencet nevezték ki melléje. A főiskola tervezetében és programjában számos, a gyógyszerészképzés terén régóta sürgetett reform, szükséges változtatás tükröződött, amikkel Winkler, a gyógyszerészet problémáinak kitűnő ismerője nyilván egyet is értett. Tehát Winkler nem utasította el a megbízást. Ennyi elég volt, hogy ferde szemmel nézzenek valakire az ellenforradalmi keresztény korszakban. Pláne, ha az illetőről tudták, hogy ősei nem mindig voltak keresztények. Winkler Lajos továbbra is professzor, s az I. számú kémiai tanszék vezetője maradt. De egyre inkább visszavonult. Szokásai lassan különcségek benyomását keltették. Tudatos különcség volt, védekezés a környezet elől. Bizalmatlansága is nőtt, s az egyszerű dolgokban is megnyilvánult. Mindent mindig gondosan bezárt, elzárt, lezárt. Az idő és a kor is kikezdte a tudóst; publikációi ritkultak. Elérvén 70. évét, 1933. június 30-ával nyugállományba helyezték. Havi 612 pengő volt a nyugdíja. Nyugdíjazása alkalmán a kormányzó koronás bronz érdeméremmel tüntette ki. Ez az ilyenkor szokásos kitüntetések legalacsonyabb fokozata volt. Egy további évre még megbízást nyert az előadások tartására. A kar biztosította arról is, hogy további kutatásai végzéséhez volt intézetében megfelelő helyiséget bocsátanak rendelkezésére. Ezzel a lehetőséggel már nem sokat élt. Egyre többet betegeskedett. Utóda Széki Tibor lett, aki még a kolozsvári egyetemen kezdte meg működését, s annak átköltözése után Szegeden lett a kémia professzora. Kitűnő és jó nevű tudós volt, de a kémiának egészen más ágát művelte, mint Winkler. Széki specialitása a szerves kémia volt. A harmincas évek végén, 1939-ben aztán határozott profilt nyertek a tudományegyetem addig csak számokkal megkülönböztetett kémiai tanszékei. Széki akkor a szerves és gyógyszerészeti kémiai tanszék vezetését vette át, a szervetlen és analitikai kémiai tanszéket pedig Winkler Lajos két évtizeden keresztüli asszisztense és magántanára, Szebellédy László, aki méltóan és modernül járult hozzá nagy mestere tudományágának, az analitikai kémiának világszínvonalon történő továbbfejlesztéséhez.
Ugyanabban az évben halt meg, 1939. április 14-én Winkler Lajos. A főváros díszsírhelyet engedélyezett neki a Kerepesi temető jobb 569-es parcellájában. A gyászjelentés kézhez vevői valószínűleg meglepetéssel olvasták, hogy a temetés a katolikus egyház szertartása szerint történik. Ugyanis protestáns volt, halálos ágyán katolizált felesége kívánságára. Felesége 30 évvel később, 1969-ben követte a sírba.
