PEDAGÓGIAI MŰKÖDÉSE, A ZEMPLÉN-ISKOLA
PEDAGÓGIAI MŰKÖDÉSE, A ZEMPLÉN-ISKOLA
Zemplén pedagógusi pályafutása a budapesti tudományegyetemhez, a selmeci Bányászati és Erdőmérnöki Főiskolához, főként pedig a József Műegyetemhez kapcsolódik. A budapesti egyetemen, a természetrajz-kémia szak elvégzése (1904) után, próbaévének leteltével, 1905. március 22-én pedagógiából vizsgázott, és megszerezte a középiskolai tanári oklevelet. Mint tanárjelöltnek, az egyetemen a szaktárgyak mellett pszichológiát, logikát, filozófiatörténetet, didaktikát, nevelés- és oktatástörténetet kellett tanulnia. A pedagógiai szakvizsgán például filozófiából Bacon indukcióelméletéből, valamint a megfigyelés és kísérletből, továbbá a pedagógiából, a természetrajz metodikájából és vizsgálatából felelt dicséretesre.
Pedagógiai felkészültségét fokozta az a négy év is, melyet az Eötvös-kollégiumban töltött, melynek alapítója és kurátora Eötvös Loránd a pedagógusképzés lényegének tartotta, hogy tudósok tanítanak-e vagy tudatlanok. Tudós pedig nem az, aki sokat tud, hanem, aki tudományágát előbbre vinni képes, aki saját tudományterületén belül valamely részben kutatni tud. Mert mások eszméit is csak az képes helyesen hirdetni, akinek magának is vannak eredeti gondolatai. Csak ilyen tanár tudja tanítványait önállóságra nevelni, ami pedig a legszükségesebb tudósnak és gyakorlati szakembernek egyaránt.
Zemplén megszívlelte Eötvös tanításait, és megvalósította oktatói munkájában, melyet 1905. május 15-én mint selmeci főiskolai tanársegéd kezdett, és 1913-tól műegyetemi professzorként közel fél évszázadon át sikeresen folytatott. Már az erdőmérnöki főiskolán is az oktatás mellett kísérleteket végzett, melyeket az erdőmérnöki osztály az Erdészeti Kísérleti Állomással karöltve szerkesztett Erdészeti Kísérletek című tudományos folyóiratban publikált (4–6, 20). Ennek eredményeként küldte ki az iskola főhatósága Zemplént berlini tanulmányútjára Fischer Emilhez. A tőle elsajátított ismeretanyagot pedig már mint a budapesti tudományegyetem magántanára kamatoztatta, amikor előadásaiban hallgatóit a szénhidrátokra és proteinokra és azokat bontó enzimekre, továbbá oxidázokra és erjedési enzimekre tanította. Ezek az előadások e fontos tárgykörökben úttörő jelentőségűek voltak.
De pedagógiai tevékenysége igazán a József Műegyetem 1913-ban felállított szerves kémiai tanszékén bontakozott ki. Pedig mostoha körülmények között munkálkodott hosszú időn keresztül. Még 1928-ban is, amikor a tudományos felszerelésért folyamodott az egyetem rektorához, kérelmét így indokolta: „Mielőtt kérésemet előadnám, fel óhajtom a figyelmét hívni arra, hogy intézetem csak 1913 őszével létesült, amikor egy teljesen üres teremtraktust vettem át, melyben felszerelés nem volt. A háború kitörése miatt beruházást ez a tanszék még nem kapott, így a legsiralmasabb tengődésben folyt le a 15 év, melynek folyamán a tanszéket vezettem.”
Szerencsére Zemplén nem csupán elsőrendű kémikus, kiváló oktató, hanem jó szervező, mai szóhasználattal menedzser típusú vezető volt, aki intézete érdekében például kapcsolatot teremtett a Chinoin-gyárral. Mint a tanítvány, majd asszisztens és munkatárs Csűrös Zoltán tanúsította: „Ipari megbízások megoldása révén képes volt arra, hogy olyan anyagi helyzetet teremtsen, amely lehetővé tette a tanszék felszerelésének rendszeres kiegészítését. Elkövetett mindent, hogy beszerezze a kutatáshoz és a korszerű oktatáshoz szükséges folyóiratokat, hogy lehetővé tegye az oktatás megindítását és zavartalan folytatását. Ilyen módon évekig a tanszék és a hallgatók felszerelésének jelentős részét is saját költségén szerezte be.”
Mindezt az egykori számlák, feljegyzések is bizonyítják. A dotációért, felszerelésért folytatott küzdelmeit betetőzte az új szerves kémiai intézet építését szorgalmazó harca, melyet a Duna-parti területsávon, az összekötő hídig terjedő egyetemvárosban, a „magyar Dahlem”-ben tervezett Kémia pavilonért folytatott. Mindezt részleteiben ismertettük 1971-ben Zemplénről írt életrajzunkban (87). A helyzet csupán akkor javult, amikor sikeres kutatásaihoz a természettudományos kutatások segélyezésére létesült alapokból rendszeres támogatásokat kapott. Ismeretes, hogy szénhidrátkutatásait a Rockefeller Foundation is öt éven át – 1931 és 1935 között – jelentős anyagi támogatásban részesítette.
Ami az oktatás tartalmi részét illeti, Zemplén kezdettől fogva korszerű program kialakítására törekedett. A szerves kémia előadásait már az 1914/15-ös tanévben kibővíti az enzimek tárgykörével, 1915/16-ban külön tárgykörként előadja a glükozidokat, 1916/17-ben a festékeket és 1918/19-ben a proteineket. A háború utáni években bevezeti a „Szerves készítmények gyártása” új tárgyat a II. éves vegyészmérnök-hallgatók részére (1925/26), és a 30-as években a fakultatív katonai műszaki előadások között az ipari szerves kémiáról Zemplén professzor előadásokat tart. Az 1934-ben a különböző főiskolákkal szervezetileg összevont József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a vegyészmérnöki és a gépészmérnöki osztályt egyesítik egy kar keretében, közös dékán vezetésével. Hála Zemplén tekintélyének, az átszervezés a szerves kémia oktatását nem érintette. Egészen az 1947/48. tanévig tart az az időszak, mely szorosan Zemplén professzor nevéhez fűződik. A Magyarországon elsőként felállított szerves kémia tanszék történetének ez a 35 év a hőskora. Az első világháború és forradalmak alatt kellett a rohamosan fejlődő szerves kémia tudomány oktatásának programját, tanrendjét kialakítania. Hogy ez sikerült, az a katedra első professzora, Zemplén Géza helyes pedagógiai érzékkel párosult tudásának, zseniális egyéniségének köszönhető.
Zemplén ugyanis kutatásaival elősegítette tudományszaka fejlődését, így fokozott hitele és vonzereje lett a diszciplínának, melyet maga adott elő. A kortársak egyöntetű véleménye szerint Zemplén a Műegyetem legjobban előadó tanárainak egyike volt, órái élményt jelentettek, ezért más egyetemek hallgatói is állandóan látogatták. Hogy mi volt sikerének titka, erről tanítványai, majd közvetlen munkatársai vallottak. Gerecs Árpád például így foglalta össze pedagógiájának lényegét: „Zemplén ösztönösen jó pedagógus volt. A világosan és egyszerűen megfogalmazott közlés, a törvényszerűségeknek ugyanolyan módon való interpretálása volt az ő módszere. Sohasem törekedett arra, hogy minél több ismeretanyagot szorítson bele az oktatás anyagában.... Ilyen értelemben tehát a »keveset, de jól« elve alapján állott.”
Ehhez egykori asszisztense, Jókay Alajos hozzáfűzte, hogy szerinte az idézett jelszónak inkább a második felét valósította meg tökéletesen. Az elsőt annyiban, hogy látszólag kevéssel is sokat tudott mondani. Állításához hallgató korából vett emlékeit idézi: „Már akkor egy évig hallgattam műegyetemi előadásokat, de amelyeket Zemplén professzortól hallottam, kiemelkedtek a műegyetemi előadások színvonalából. Olyan színes, rutinos, folyamatosan gördülő, amellett magas színvonalú és mégis másodéves hallgatók által kifogástalanul érthető, közvetlen volt, amit elmondott, hogy az előadása kezdetén eleinte kissé talán unottnak látszó arcok rövidesen feszülten figyelték minden szavát. Az előadóterem mindig megtelt, mert Zemplén-előadásokra átjöttek számosan az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatói is, nemcsak azért, mert egy Zemplén-látogatást bizonyító aláírás igen jó pont volt előmenetelük szempontjából, hanem, mert akkor ezeken az előadásokon lehetett minden hallgatójának megérteni, megtanulni, sőt megkedvelni a szórakoztató elemekben bizony nem nagyon bővelkedő szerves kémiát.” (86)
Fő erőssége briliáns előadói készsége volt, hallgatósága figyelmét valósággal lebilincselte, és érdeklődésüket annyira fel tudta kelteni, hogy egy-egy órája után a diákok a tanteremben maradtak és lelkesen vitatták az anyagot. A figyelem ébrentartására Zemplén a humort is igénybe vette. A műegyetemisták által szerkesztett „Retorta Sziporka” vicclapban gyakran jelentek meg Zemplén tréfás mondásai, például: „Hogy az acetilén és a klór gázalakban ne találkozzanak, egy elmés szerkezetet találtak ki. Olyasféle ez, mint Rumében, a tengeri fürdőben vízbenyúló korlát választja el a férfiakat és nőket, úgy itt is el kell különítenünk a két veszélyes reakcióteret.”
Oktatómunkájában is nagy segítségére volt emlékezőtehetsége. Terjedelmes adatok, hosszú elnevezések döbbenetes tisztán rögződtek agyában. Mégis az előadásokhoz saját kezűleg írott jegyzeteket készített, és asszisztensei tanúsíthatják, hogy minden órája előtt gondosan készült, átnézte jegyzeteit, s ilyenkor még az adjunktusa sem zavarhatta. Jól ismerte a didaktika módszereit, s azokat tárgya preparatív jellegéhez formálta. Az anyag szemléltetéséhez használt újításaira Csűrös Zoltán így emlékezik: „Előadásai világosak, jól érthetőek, szemléletesek voltak. Sok kémcsőkísérletet mutatott be előadás közben, és hallgatói megfigyelhették azt a precizitást, ügyességet, amellyel a kísérleteket elvégezte. A táblára az addigi szokásoktól eltérően, a vegyületeknek nem tapasztalati, hanem szerkezeti képletét írta, mert így sokkal szemléletesebbek. A szerves kémiai reakciók ismertetésekor a reakciók mozzanatainak érzékeltetésére különböző színű krétákkal írt a táblára, hogy jobban kitűnjenek a molekulák reakcióban résztvevő részei, illetve jobban érzékelhetők legyenek a lejátszódó folyamatok.” (84)
Szigorú tanár volt, de a vizsgáztatásnál nagy türelemmel hallgatta a feleleteket, csak az igazán tudatlanokat buktatta el. Pedagógiai érzékről tanúskodik minősítő rendszere, melyet Farkas Loránd így vázol: „A tanszéken azt a gyakorlatot vezette be, hogy az asszisztenseknél elővizsga volt, és azok ajánlottak jegyeket a professzor tájékoztatására. Ez több előnnyel járt: elsősorban nagy biztonságérzetet adott a hallgatóknak, mert sorsuk nem a néhány perces vizsga alatt, hanem egész évi munkájuk alapján dőlt el. Ha valaki például jelesre volt beállítva egész évi munkája után, és a vizsga napján megijedt vagy indiszponált volt, legfeljebb egy jeggyel, vagyis jóra tudta a megajánlott jegyét lerontani. Ez a módszer ugyanakkor az asszisztensek tekintélyét is emelte, mivel az általuk ajánlott jegyet professzoruk tekintetbe vette.” (86)
Köztudott, hogy mind a kémiai tanszékek fegyelme, mind a hallgatók nevelésének egyik legjobb eszköze a laboratóriumi munka. A szerves kémiai gyakorlatok nagy óraszáma lehetővé tette, hogy a professzor és asszisztensei nyílt vagy burkolt befolyásának hatására olyan egészséges laboratóriumi kollektívák alakuljanak ki, melyekről a szerves kémia tanszék híres volt. Csűrös Zoltán szerint Zemplén nagy kézügyességgel rendelkezett, szinte művésze volt a laboratóriumi kémcsőkísérleteknek. Nagy lelkesedéssel végezte, soha nem kímélte magát, és különleges érzéke volt a rend és tisztaság iránt. A kísérleti munkákat nagy gonddal készítette elő, a készülék kiválasztásában, típusának, méretének megválasztásában soha nem tévedett. Jellegzetes szivarjával szájában, képes volt órákon keresztül figyelni egy-egy kísérletet, míg a döntő mozzanatot nem észlelte.
Jókay Alajos arra is emlékezett, hogy Zemplén a vele dolgozók kézügyességére súlyt helyezett: jaj volt annak, akinek kezében csak „csillagos” lett egy rövidnyakú jénai üveg. Zemplén a gyakorlatot az oktatás legfontosabb részének tartotta, ezért a hallgatók laboratóriumi munkájára igen nagy súlyt fektetett. Kedves asszisztense, Mester László alkalmazásának napján meggyőződött erről: „Első nap csak három szót szólt hozzám: »Csináljon jégecetes brómhidrogént.« Ez volt szemében a kezdő szerves vegyész képességeinek próbaköve. Amikor az ugyancsak komplikált készülék felépült és számos mosópalackon keresztül a brómhidrogén csendesen buborékolt a jégecetben, megelégedettem bólintott.... Megkövetelte, hogy ugyanolyan szigorral oktassuk a hallgatóknak is a Zemplén-labor metodikáját, mint ahogyan ő tanította nekünk.” (86)
Az ismeretek átadásának hagyományos írásos eszközét, a tankönyvet, nem tartotta Zemplén a szerves kémia oktatásában meghatározónak. Ezért oktatott 40 éven keresztül tankönyv nélkül, hallgatói az általa tartott előadások alapján összeállított, litografált jegyzetekből tanultak. A régebbi időben, de még a Műegyetem 1920/21. évi programjában közölt házirend 98. §-a is kimondta, hogy az előadások szövegét a hallgatóknak semmiféle módon sem szabad kiadni. Szükséges, hogy a hallgatók az előadások alatt jegyzeteket készítsenek. Hogy a Műegyetemen szerves kémiai tankönyv miért nem volt, utólag nehéz megállapítani. 1945 után a tanszék munkaközössége állított össze jegyzeteket a hallgatók felkészülésének segítésére.
Zemplén már nagybetegen, otthonában írta meg 1951–52-ben Szerves kémia című terjedelmes, 1215 oldalas munkáját. Ebben 50 éves, kutatásban és oktatásban szerzett tapasztalatait foglalta össze. Azokat a klasszikus módszereket, melyeket Fischer Emilnél sajátított el, illetve fejlesztett tovább – ezért a szerves kémiában ez időben megjelent új elgondolások és modern eszközök már nem szerepelnek benne. Mindez nem befolyásolja az elfogadott véleményt, hogy a gazdag preparativ ismeretanyagot tartalmazó könyv, mely a nagy tudós módszereit és tapasztalatait világos fogalmazásban, közvetlen stílusban foglalja össze, ma is élvezetes és tanulságos olvasmány. (72)
Könyve a természetes kémiai anyagok kutatásával kapcsolatos Fischer–Zemplén-irányzat emléke, értékes dokumentuma, szelleme ösztönzőleg hat a fiatalabb nemzedékekre. Korunk sajátos tünete, hogy a múlt tudománya, egy kiemelkedő tudós életművének tanulmányozása háttérbe szorul, nemegyszer csendes lenézésben részesül. Pedig a jelen a múlt életrevalónak bizonyult tényezőinek összességéből áll, és a mai elméletek, ismeretek sem véglegesek. Mert minden tudományos igazság múló értékű lehet, a mai felfogás sem végleges, ezek is csak a jövő igazságainak alsóbb fejlődési fokát jelenthetik.
A nagy munka a tanítómester utolsó hagyatéka, melyet a következő ajánlással látott el: „Ajánlom e könyvet volt és jelenlegi tanítványaimnak, kiknek buzgó segítsége nélkül nem érhettem volna el azokat a sikereket, melyeket elértem. Fogadják érte hálás köszönetemet.” E szép sorok, melyekben élete alkonyán a tanár megköszöni tanítványai segítségét, Zemplén mély emberségéről és pedagógiai tapintatáról tanúskodnak. Zemplén hattyúdala ez a volt tanítványokból, gyakornokokból, tanársegédekből és adjunktusokból kialakult nagy családhoz, kiket a családfő szerepét betöltő professzor egyénisége forrasztott egybe. A Zemplén-iskola tagjait a jó emberismerettel és nagy élettapasztalattal rendelkező műegyetemi tanár mindenkor a legnagyobb gonddal választotta ki tehetségük, képességük és munkájuk alapján.
Míg a tanszéken és a laboratóriumban szigorú fegyelmet tartott, a magánéletben megértő főnökük volt. Munkatársait, barátait szívesen látta vendégül névnap, születésnap vagy nevezetes események (székfoglaló, tanári jubileum stb.) ünneplésére. Tanítványai bámulatát csak növelte professzoruk tájékozottsága a tudomány, irodalom és a művészet berkeiben. Szerette a komoly zenét, a Wagner-operák lemezeiből egész gyűjteménye volt. Munkatársai, barátai számára felejthetetlenek maradnak a budai vendéglőkben tréfálkozva töltött órák, amikor „ugyanolyan könnyedséggel szavalta olaszul a Divina Commediát, mint Lővy Árpád verseit. Bármely világhírű karmester irigykedve hallgatta volna, amikor a Nürnbergi mesterdalnokokból a hangszereket egyenként utánozta, hogy végül is Ady soraival, »Valaki az Értől indul el és befut a szent, nagy Óceánba« fejezze be a hosszúra nyúlt estét” – emlékezik őszinte nosztalgiával a szép időkre a Párizsba szakadt egykori asszisztens, Mester László professzor.
Tanítványai, disszertánsai oly sokan vannak, hogy nehezen lehetne felsorolni őket, ahogy munkatársaiból, a Zemplén-iskola tagjaiból csak illusztratív jelleggel nevezünk meg néhányat, főként azokat a kiváló kémikusokat, akik maguk is egyetemi katedrákon folytatták pályájukat. Csűrös Zoltán (1901–1979) vegyészmérnök 1925-től a szerves kémia tanszéken dolgozott tanársegédként, ill. adjunktusként 1938-ig. Ekkor az új textilkémia tanszék vezetésével bízták meg, melyet 1940-től nyilvános egyetemi tanárként vezetett 1947-ig. 1947-től a szerves kémiai technológia tanszék vezetője; 1946-tól 1949-ig, majd 1959-től 1961-ig a Műegyetem rektora volt. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, számos társadalmi és szakegyesület vezetőségi tagja, tudományos szakfolyóiratok szerkesztője, kétszeres Kossuth-díjas tudós. A Zemplén mellett töltött közel másfél évtized alatt intenzív kutatómunkát folytatott a szénhidrátkémia területén, egyike volt azoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Zemplén-intézetet az egész világon megismerjék. A szerves kémia tanszéken végzett kutatásai közül legjelentősebbek a cellulóz szerkezetének felderítése, és a glükozidok előállítására kidolgozott titánkloridos módszer.
Müller Sándor (1903–1966) bölcsészdoktor, a szerves kémia tanszéken mint próbaéves középiskolai tanár dolgozott 1926–1927-ben. A budapesti tudományegyetem szerves kémiai intézetében adjunktus (1938), majd több gyár műszaki vezetője volt. 1954-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem elméleti szerves kémia tanára, 1957-től a Veszprémi Vegyipari Egyetem tanára. Az MTA levelező tagja, Kossuth-díjjal 1953-ban tüntették ki. A Zemplén-tanszéken részt vett a redukáló diszacharidok lebontásában, a cellobióz szerkezetének megállapításában. A 30-as években Zemplén Gézával az alizaringlükozidokról írt tanulmányokat.
Gerecs Árpád (1903–1982) vegyészmérnök, a szerves kémia tanszéken 1928-tól dolgozott mint tanársegéd, 1938 után a Chinoin-gyár mérnöke. A Műegyetemen 1941-ben a szénhidrátok és glükozidok magántanára lett, 1950–1955-ben a szegedi egyetemen az alkalmazott kémia tanszékvezető egyetemi tanára, utána az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémiai technológia tanszékének professzora. Az MTA rendes tagja, Kossuth-díjas, számos kitüntetést kapott. Mint harmadéves vegyészmérnök-hallgató került 1926-ban a Zemplén-tanszékre, ahol 1938-ig dolgozott. Közös kutatásuk nagyobb része a glükozidok, valamint az oligoszacharidok szintézise területére esik. Gyógyszerkémiai kutatásai révén számos gyógyszer (ultraszeptil, penicillin stb.) hazai gyártása vált lehetővé.
Bruckner Zoltán (1902–1958) vegyészmérnöki oklevelének megszerzése után 1925-ben a szerves kémia tanszékre került, ahol Zemplén tanársegédeként dolgozott 1934-ig. Utána a Hungária Gumigyár főmérnöke, majd igazgatója 1944-ig. 1950-től a Gumiipari Kutató Laboratóriumban tevékenykedett, 1955-től mint vezetője. Zemplén Gézával számos közleményben társszerzőként számolt be munkájukról, részt vett a nátriummetilátos szappanosításoknál, majd a cukorlebontási eljárással folytatott vizsgálatok során a maltóz szerkezetének felderítésében (1928), a 30-as évek elején az oligoszacharidok közül a cellobióz- és izomaltóz-szintézisek egyik kidolgozója volt.
Tettamanti Károly (1912–1983) vegyészmérnök, a szerves kémia tanszéken tanársegéd (1937–38), majd adjunktus (1939). 1945 után a BME vegyipari műveletek és géptan tanszékvezető egyetemi tanára, a Szerves Vegyipari és Műanyagipari Kutatóintézet igazgatója. Zemplén az ő közreműködésével határozta meg a heszperidin és neoheszperidin, valamint a neolinarin szerkezetét.
Bognár Rezső (1913–1990) egyetemi tanulmányait Szegeden végezte, a Műegyetem szerves kémia tanszékén 1938-tól tanársegédként, 1940-től adjunktusként, docensként, majd intézeti tanárként dolgozott. A Műegyetemen 1941-ben kitűnő műszaki doktori diplomát szerzett, később magántanár. 1950-ben a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen újonnan létesített szerves kémia katedrán tanszékvezető egyetemi tanár, az egyetem rektora (1951–1954). A Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja, 1955–56-ban főtitkára. Számos külföldi tudományos akadémia tagja, tiszteletbeli doktora. Magas közéleti funkciókat is betöltött: országgyűlési képviselő, 1961–63-ban az Elnöki Tanács tagja stb. Kétszeres Kossuth-díjas, és számos magas kitüntetés tulajdonosa. Zemplén Gézával egy évtizeden át nehéz időkben dolgozott együtt a szénhidrátok és flavonoidok kémiája terén. Zemplénnel kidolgozta a linarin, pektolinarin, a ruberitrinsav, floridzin stb. szintézisét. Különösen jelentősek a flavonglükozidokra és az N-glükozidokra vonatkozó kutatásai.
Mester László (1918–) vegyészmérnöki oklevele megszerzése után 1940 szeptemberében a szerves kémia tanszékre került, és itt dolgozott 1956-ig, amikor Párizsba távozott, ahol egyetemi tanárként a Tudományos Kutató Központ igazgatója. Zemplén Gézával a leghosszabb ideig dolgozott, 16 évet töltött a szerves kémiai intézetben. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a flavonglükozid területén, Zemplénnel kidolgozta több glükozidot tartalmazó flavonoid szintézisét, részt vett az akaciin stb. előállításában.
Farkas Loránd (1914–1986) a szegedi egyetemen matematika-fizika tanári szakot végzett, mint asszisztens került 1940-ben a Zemplén-tanszékre. 1942-ben a Műegyetemen műszaki doktori oklevelet szerzett. 1945-től 1949-ig adjunktus, utána az iparban dolgozik. 1956-ban visszakerült a tanszékre mint tudományos főmunkatárs. Külföldi egyetemeken vendégprofesszor. Az MTA levelező tagja 1973-tól. 1940-től 1949-ig volt munkatársa Zemplénnek az izoflavonok kutatásában.
A szerves kémia tanszéken Zemplén utódai: Beke Dénes (1911–1962), aki Zemplén halála után, 1957-től a tanszék kinevezett vezetője, egyetemi tanár. Rövid idő múlva elhunyt, utána Lempert Károly (1924–) egyetemi tanár, akadémikus lett a tanszékvezető. Lempert aspiránsként került a szerves kémia tanszékre. Tőle Szántay Csaba (1928–) akadémikus, egyetemi tanár vette át és vezeti ma is a szerves kémiai tanszéket.
A Zemplén-iskola tagjai összetartozónak érezték magukat, a nagy tudós mellett eltöltött közös idő emléke összefűzte őket. „A Zemplén-iskola összefog bennünket, öregebb és fiatalabb tanítványokat, régebbi és mostani munkatársakat egyaránt. Ez az iskola oltotta belénk a rendszeres, kemény munka szeretetét, egymás munkájának megbecsülését, a kollektív tudományos munka szellemét és lényegét. Tőle tanultuk meg a kutatómunka technikáját, szervezését, annak minden izgalmát és szépségét és a sikeres és eredményes kísérletek, az új megismerésének öröme mellett a sikertelen kísérletek jelentőségét és értelmét is.... Zemplén Géza példát mutatott nekünk arra is, hogyan kell logikus gondolatmenettel megfogalmazni és leírni a tudományos tételeket, és az elért eredményeket.... Nehéz lenne elsorolni, mi mindent adott ő nekünk, és mi mindent tanultunk tőle” – foglalta össze a Zemplén-iskolához tartozás lényegét Bognár Rezső, a tanítómester egyik legkiválóbb tanítványa.
De Zemplén számos magyar kutató pályájára hatással volt. Elég, ha közülük példaként Széki Tibort, Pacsu Jenőt, Mauthner Nándort vagy Zechmeister Lászlót említjük. Az asszisztensek sorából pedig Hoffmann Sándort, Földi Zoltánt, Kisfaludy Lajost – többek között –, akik az iskola gazdag hagyományait a szerves kémia modern szemléletével ötvözve, jelentős sikereket értek el mind a felsőoktatás, mind a magyar gyógyszergyártás és szerves vegyipar terén, biztosítván a továbbfejlődés lehetőségét. Ahogyan ezt az 1953. évi debreceni szerves kémiai konferencia ajánlása is megállapította: „Zemplén Géza gondolkodásmódja és kezenyoma megtalálható tanítványainak és a tanítványok tanítványainak eredményeiben és munkájában egyaránt.”
Az állítás fényes bizonyítéka, hogy az 1994. évi kémiai Nobel-díjat elnyert Oláh György professzor is Zemplén Géza tanszékén kezdte pályáját. Oláh György (1927–) miután 1949-ben a Műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett, Zemplén Géza szerves kémia tanszékén lett tanársegéd, és itt dolgozott 1954-ig. Több új eljárás kidolgozásában vett részt, melyek szabadalmi védelemben részesültek. Így Zemplén Gézával és Bognár Rezsővel 1950-ben a lanataglükozid-C előállítására kimunkált módszerük (Magyar szabadalom 141991. sz.), majd a Zemplénnel és Mester Lászlóval közös eljárásuk: a magban fluorozott aromás karbonsavszármazékok, valamint digitoxin előállítására parciális hidrolízissel (Magyar szabadalom 143215. sz., bejelentve 1951-ben) részesült szabadalmi oltalomban.
Oláh György professzor felkérésünkre válaszlevelében így emlékezik vissza a Zemplén-tanszéken töltött időre:
Los Angeles, 1995. január 20.
Kedves Móra Doktor!
Köszönöm a jókívánságait és a Zemplén Gézáról szóló könyvet. Személyes érdeklődésemet a fluorkémia és az elektrofll-reakciók iránt magától értetődően már igen korán elkezdtem megvalósítani, még akkor, amikor a Zemplén Intézet tagja voltam. Hálás vagyok azért a lehetőségért, és nagy örömmel emlékszem az Intézetben töltött évekre.
A könyvében említett munkát és az ezekhez kapcsolódó szabadalmat Bognár Rezsővel dolgoztuk ki (aki belépésem idején a Zemplén Intézet adjunktusa volt). Ebben a munkában jelentősen megnöveltük a digitáliszlevelekből kivont lanataglükozid-C menynyiségét, és az izolálást követően a digoxinná történő hasítás módszerét is kidolgoztuk. Ha jól emlékszem, eredményeinket Richter igen sikeresen hasznosította kereskedelmileg (talán még most is használják). Természetesen abban az időben, betegsége miatt, Zemplén már túl tevékenyen nem vett részt a munkában, de azt hiszem megfeleltünk a bizalmának.
Hálás vagyok, hogy kapcsolatba kerülhettem Zemplénnel és intézetének remek kollégáival. Emil Fischer 1902-ben kapta Nobel-díját, és 1994-ben egyik tudományos unokája a Zemplén-kapcsolatok révén jutott hozzá ehhez a kitüntetéshez. Erre a családfára büszke vagyok!
Szívélyes üdvözlettel
György A. Oláh
György A. Oláh
Oláh György a tanszékről 1954-ben az MTA Vegytani Intézetébe ment, ahonnan az 1956-os forradalom után Amerikába emigrált. Itt a clevelandi egyetemen, majd Los Angelesben a Dél-Californiai Egyetem Szénhidrogén Kutatóintézete igazgató-professzoraként hasznosította szaktudását, melynek alapjait a Zemplén-féle iskolában sajátította el. Az itt szerzett képességeit a páratlan amerikai lehetőségek között kibontakoztatva emelkedett olyan tudományos fokra, melyet Nobel-díjjal jutalmaztak. Világraszóló eredménye a magyar géniuszok, közvetve pedig kémiai felsőoktatásunk, a Zemplén-iskola jó hírét öregbítette szerte a világon.
