Közszolgálatban: Eötvös-collegiumi és egyetemi tanárság
Közszolgálatban: Eötvös-collegiumi és egyetemi tanárság
1. Szakmai és pedagógiai szempontból fontos fordulat volt Zsirai életében, hogy 1924 áprilisában kinevezték a Báró Eötvös József Collegium tanárává. Mert – mint maga írta – „Az Eötvös-collegiumi tanárság (1924–1932) eszményien kedvező lehetőségeket nyújtott arra, hogy régi vágyaimnak megfelelően minden időmet tudományos önképzésre, nyelvészeti tanulmányokra, önálló kutatásokra s ismeretközlő, nevelő munkára fordíthassam” (idézett önéletrajzából). A Collegiumban Zsirai a magyar szakosok nyelvészeti képzését vette át, s ez azt jelentette, hogy feladata a magyar és a finnugor nyelvészetnek, illetőleg a finn nyelvnek az oktatása volt. Minthogy azonban 1918 és 1924 között a magyar nyelvészeti oktatás a Collegiumban olyannyira visszaesett, hogy egyetlen jelentés sem maradt a collegiumi irattárban a magyar szakosok nyelvészeti oktatásáról, rá az újrakezdés, nem pedig a zökkenőmentes folytatás feladata várt. Első tájékozódása után tanítványai ismereteinek hézagos, felszínes voltát, a tárgyszeretet és az érdeklődés aggasztó hiányát állapította meg. Haladék nélkül kidolgozott egy három évfolyamra szánt nyelvészeti oktatási programot, 1926 őszétől pedig négy tanévre terjedő, a finnugrisztika szerepét némileg erősítő tantervet vezetett be (ezeket 1. Fábián Pál in: Eötvös-Füzetek. Új folyam X. Bp., 1989. 63). Érdemes idézni 1925. VI. 3-án írt, első tanári évének a tapasztalatait összefoglaló jelentéséből, mert a sorok rávilágítanak arra, milyen modern, körültekintő szemlélettel látott munkához: „Az első évesekkel elolvastuk a Bécsi kódexet és a Tihanyi alapítólevelet, miközben bő alkalom nyílott a nélkülözhetetlen forrásmunkák bemutatására, az általános nyelvészeti alapismeretek elsajátítására s a nyelvtörténeti módszertan megismerésére, másrészt a magyar hang-, alak- és jelentéstan körvonalainak, legsarkalatosabb tételeinek vázolására. A nyelvi jelenségek vizsgálata mellett kitértünk a művelődés- és irodalomtörténeti szempontok megvitatására is. – Részletesen foglalkoztunk az általános fonetikával, a leíró hangtannal, végül a finn nyelvvel, amelynek nemcsak grammatikáját sikerült elsajátíttatni, hanem könnyebb szövegek olvasása s a szövegek alapján egyszerűbb beszélgetések folytatása is lehetővé vált.”
Zsirai collegiumi tanári működéséről összefoglalóan ezt mondhatjuk: „Zsirai Miklós érdemei … vitathatatlanok: helyreállította a magyar szakosok nyelvészeti óráinak tekintélyét, megtöltötte előbb a régi, majd az új kereteket korszerű tartalommal, úgyhogy a nyelvészet a húszas évek eleji elhanyagolt helyzetéből a harmincas évek elejére ismét vonzó tárgy lett a kollégiumban” (Fábián Pál i. m. 64). Volt collegista taníványainak a visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy itt és ekkor bontakoztak ki Zsirai kitűnő tanári képességei. Mivel az Eötvös Collegium diákjai válogatott egyetemisták voltak, s mivel a magyar szakon is kis számú – tíz körüli – hallgatósága volt, bőven nyílt lehetősége tanítványainak közelről való megismerésére, szakmai érdeklődésük és fejlődésük irányítására, a velük való közvetlen kapcsolat kialakítására. „Zsirai Miklósnak – szaktudományától sokszor független – hatása onnan eredt, hogy nemcsak a tudós elmélyedő tehetsége, széles látóköre és józan szenvedélye volt meg benne, hanem az igazi tanár embernevelő képessége is. Hallgatóit rögtön meghódította közvetlenségével, természetes modorával, érdeklődő, segítőkész emberségével. Nem professzori tekintélyével akart hatni: szinte feszélyezetten, rangrejtve viselte méltóságát… Zsirai Miklós „kollégák”-nak tekintett és szólított bennünket, s szemüvegének csillogása még derűsebbé tette barátságos mosolyát. Eötvös-kollégiumi tanítványai úgy emlékeznek rá, hogy tőle tanulhattak legtöbbet, pontos rendszerességű, de kedélyes, családias hangulatú óráin” (Kovalovszky Miklós: Magyar Nyelvőr 1981: 506).
Tanári éleslátásának bizonyítékai az Eötvös Collegiumban írt beszámolóinak azon részei, amelyekben tanítványai előmeneteléről, bontakozó tehetségéről esik szó. Kniezsáról például azt írta, hogy „tudományos munkára való rátermettség” jellemzi, s hogy „a magyar hangtörténet és szláv vonatkozások területén látszik specializálódni” (1926, 1927). Egyik jelentésében megemlítette, hogy Kniezsának és hat társának a kívánságára az 1927/28-as tanévben heti egy órában orosz nyelvi tanfolyamot indított. Lakó Györgynek, aki tanszéki örököse lett, minden évben bőven kijutott a dicséretből. De dicsérőleg említette Zsirai Krompecher (Korompay) Bertalant, Göbl (Gáldi) Lászlót („pompás filologusnak ígérkezik”: 1930/31), Lotz Jánost („rapszodikus nyers erő”: 1931/32), Képes Gézát és Hadrovics Lászlót is.
Collegiumi külföldi tanártársai, az ösztöndíjasok és tanítványai Zsirait mint barátságos, segítőkész s magyarul szépen beszélő embert őrizték meg emlékezetükben. Tanítványai között volt 1927-től a zürjén V. Lytkin, a később nevessé vált sokoldalú tudós és költő, a szovjetunióbeli finnugrisztika kiemelkedő alakja: ő Zsirainál doktorált zürjén nyelvészeti témából.
2. A pesti bölcsészkar finnugor összehasonlító nyelvészeti tanszéke Szinnyei József nyugalomba vonulásával megüresedett (1928). Magától értetődött, hogy az arra legalkalmasabb személyt, a már szép tudományos eredményeket is magáénak valló s kitűnő tanár hírében álló Zsirait hívta meg az egyetem – Szinnyei maga javasolta őt – 1929-ben helyettesi megbízással, 1932. IX. 17-étől a tanszék nyilvános rendkívüli, 1935. VII. 6-ától pedig nyilvános rendes egyetemi tanárául. Az egyetemi tanársággal Zsirai hatóköre számottevően kibővült, mert immáron szélesebb hallgatóság előtt kamatoztathatta kitűnő tanári képességeit. Egyetemi óráin a finnugrisztika igen széles tematikáját fogta át. Nemcsak a finnugor összehasonlító nyelvtudomány különböző fejezeteit adta elő (hang-, alak- és mondattan), nemcsak bemutatta a finnugor nyelvrokonokat, nemcsak ismertette a nyelvhasonlítás módszereit, hanem szólt egyebek mellett az uráli rokonságelnevezésekről, a Kalevaláról, a finnugor igeragozásról, a magánhangzó-harmóniáról, a finnről, a vogulról, az osztjákról, a finnugor és a szamojéd nyelvek viszonyáról, nyelvtudomány-történeti kérdésekről, Reguly Antalról, Sajnovics Jánosról, Gyarmathi Sámuelről.
3. Minél egzaktabb módszerekkel tud dolgozni egy tudomány, a nagyközönség számára annál kevésbé számíthat spontán érdeklődésre, támogató figyelemre. A nyelvtudomány több részterületéről elmondható ez, de bizonyosan közéjük tartozik az összehasonlító nyelvészet. Minthogy pedig a finnugrisztika egyetemi oktatása jó ideig a nyelvrokonság tudományos bizonyítékainak a tálalásában merült ki, nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a finnugor stúdiumok az egyetemi hallgatóság döntő többsége számára a száraz, unalmas tárgyak közé soroltattak. Szinnyei József „Magyar nyelvhasonlítás”-a (18961, 19277), amelyet Szinnyei hallgatói az előadásokon hallottak kiegészítése céljából segédletként használtak, használhattak, az előadásokat nem látogatók számára bizony „néma könyv” volt. S mivel a „szaktudománya iránti hangulatkeltés képessége nem tartozott Szinnyei adottságai közé” (Lakó György, Szinnyei József. Bp., 1986. 43), a finnugor nyelvészeti oktatás abban az időben széles körben népszerűtlen volt. Zsirainak óriási érdeme, hogy ezen változtatott. Tanítványa, tanszéki örököse, Lakó György írja: „Zsirai Miklóst mint tanárt párját ritkító pedagógiai érzék jellemezte. Logikusan tagolt, világosan megfogalmazott, lényeglátó előadásaiban ügyelt arra, hogy hallgatóit a részletek túlságos halmozásával ki ne fárassza. Kiváló előadói képességei folytán meg rokonszenves egyéniségével elérte azt, hogy a korábban rendkívül száraz tantárgynak kikiáltott finnugor nyelvészet a kedvelt egyetemi stúdiumok sorába lépett elő” (Nyelvtudományi Közlemények 1956: 7). „Kiváló előadói képessége, mondanivalójának szabatos fogalmazása, ízes, magyaros stílusa, emberi közvetlensége telt auditóriumot biztosított számára akkor is, amikor az előadások hallgatása csak papíron volt kötelező, illetőleg amikor egyik-másik előadó csak a katalógusolvasás szigorával tudta megtartani hallgatóságát. Felkarolt minden fiatalt, akiben a tudományos érdeklődés jeleit felfedezte; tanáccsal, kölcsönkönyvvel, bátorító szavakkal igyekezett előbbrejutását elősegíteni. Hogy hazánkban ma oly sokan vannak, akik figyelik nyelvrokonaink életét, olvassák a finnugor népek irodalmának magyarra fordított termékeit, abban még ma is nagy része van Zsirai Miklósnak. Több mint két évtizedes egyetemi tanári tevékenysége idején a rokon népek iránti érdeklődés korábban szinte elképzelhetetlen mértékben megnőtt, s gimnáziumainkba sok olyan fiatal tanár került ki, aki ezt az érdeklődést egész életén át megőrizte, sőt tanítványainak is továbbadta. Nem kevés a száma azoknak sem, akik Zsirai Miklós ösztönzésére a tudományos kutatást érezték élethivatásuknak” (Lakó György: Egyetemi Lapok 1977. XI. 14. 1–2). Zsirai tehát elérte azt, amit sem előtte, sem utána senki sem: a finnugorságról tartott óráin megtelt a tanterem, sőt más karokról is jöttek diákok hallgatni őt. A tágabb tanítványi körbe, szakdolgozóinak a sorába tartoztak azok az irodalmi elkötelezettségű hallgatók is, akikben az ő előadásai nyomán ébredt föl az érdeklődés a rokon népek irodalma, főként az obi-ugor népköltészet iránt. Ebben a tekintetben legkiemelkedőbb – Eötvös-collegiumi – tanítványa Képes Géza, a későbbi jeles műfordító volt, de megemlíthetjük az író Karinthy Ferencet és a költő Simon Istvánt is (Domokos Péter, Szkítiától Lappóniáig. Bp., 1990. 210–211).
A Zsirai vezette finnugor intézet a „legkomorabb háborús és posztháborús években is… üde refúgiumnak bizonyult, ahol az ember biztonságban érezte magát és szabadon dolgozhatott. Ezt nagyban és főleg Zsirainak – de professzortársainak is – köszönhetjük. A tanszék Zsirai-érája emlékezetes és sikeres volt, amelyre nosztalgiával, a professzor úr személyére hálával gondolunk vissza. A Zsirai névhez a magyar finnugrisztikának értékes korszaka fűződik” (Hajdú Péter in: Zsirai-eml. 57).
4. Zsirai nagy hatású tanári tevékenységének zöme arra az időszakra esett, amikor az egyetemeken nem volt tanszéki asszisztencia. Ezért nem építhetett föl akkor mai értelemben vett tanszéket maga körül. Ezzel függ össze, hogy a diploma megszerzése után továbbdolgozni szándékozók biztatásával csínján bánt, nem akarván megvalósíthatatlan ígéreteket tenni. Szorgalmazta viszont magántanárok habilitálását (említsük meg N. Sebestyén Irén, Györke József és Lakó György nevét). Tanszékén még a háború előtt megszerveződött a finn lektorátus, és lehetőség nyílt finn vendégprofesszor fogadására is. A tudomány és a felsőoktatás személyi és anyagi ellátmányának a háború utáni években bekövetkezett emelése Zsirait is örömmel töltötte el. Hozzá is fogott a tanszék kiépítéséhez, betegsége azonban ebben is akadályozta.
Mint a tanárképzésért felelősséget érző és vállaló tudós nem kevés idejének feláldozásával, a rá jellemző alapossággal látta el 1941-től a Budapesti Középiskolai Tanárképző Intézet elnökhelyettesi és a Budapesti Állami Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság ügyvezető alelnöki feladatkörét. Hasonló indíttatásból vállalta az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1947 és 1949 között a dékáni teendők ellátását.
5. Mint minden igazi tanárnak és tudósnak, Zsirai Miklósnak az életében is megkülönböztetett szerepet játszottak a könyvek, az iratok. Minden könyvet, följegyzést megbecsült, kéziratokra, cédulákra féltő gonddal ügyelt. Könyv- és iratgyűjtő szenvedélye már korán megmutatkozott. Hagyatékában a konfirmációjára kapott énekeskönyv éppúgy megtalálható, ahogy például fogsága idején készített jegyzeteinek egy része, a hozzá írt levelek s számos – zömmel gyorsírásos – följegyzés. Kezdettől fogva – ahogy ő szokta mondani – célirányosan gyűjtötte a könyveket s párját ritkító magánkönyvtárat sikerült létrehoznia. Finn és észt kollégáival rendszeres könyvcserekapcsolatban állt, s számos dedikált könyve volt. Budapest ostroma idején családi háza lakhatatlanná vált. A könyvtárszoba átmenetileg istállói szerepkört kapott, a könyvek egy részét ágyúk talpazata alá tették a katonák, hogy a talaj egyenetlenségeit megszüntessék. Tűz is pusztított a könyvek között, ezért írta szomorúan: „pompás szakkönyvtáram is megtizedelődött, értéktelenné rongyolódott” (idézett önéletrajzából). Halála után a Zsirai-könyvtár az Országos Széchényi Könyvtárba került, de nem maradt elkülönítve, ahogy például Meliché a debreceni egyetemen.
