Tóth Árpád: Hímzés
A föld csudái, látod, bús nomád?
Miért hát mindig bánat a komád
És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?
S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,
Bár színe alján ott a ráz fonák,
Nézd édes rajzát: száz szent semmiséget -
S a remény reszkető, vékony s könnyes ezüstjét
Nézd, áldott hímzés, halk pompával omló -
hisz úgyis elkopik, a csendes élet
S jaj, csattan a párkák kezén az olló!