VI. (A jobboldali kép: A mélységes tenger.)
VI. (A jobboldali kép: A mélységes tenger.)
Ó, gyors madár, kit küldtem messze táj
Vonagló hegy-völgyére, bús tekintet,
Jöjj vissza gyorsan! Messze nézni fáj.
Vonagló hegy-völgyére, bús tekintet,
Jöjj vissza gyorsan! Messze nézni fáj.
Elébem szállj és itt maradj. Ó minket
Szédit a messze égő horizont,
Szemem lesütve: mélybe szállj, tekintet!
Szédit a messze égő horizont,
Szemem lesütve: mélybe szállj, tekintet!
A vízre nézz: ezüst szinén a gond,
Gonosz lótusz, lebeg sötét levéllel,
Fehér virágot már csak néha bont,
Gonosz lótusz, lebeg sötét levéllel,
Fehér virágot már csak néha bont,
Fehér reményt, mely elrepűl a széllel.
Légy búvár most. Itt fenn már semmi sincs,
De lent csodákat rejthet még az éjjel.
Légy búvár most. Itt fenn már semmi sincs,
De lent csodákat rejthet még az éjjel.
Tán tört hajóban nyugszik régi kincs,
Tán felparázslik lent még régi vágyad,
Ott tán oldódik száz szoros bilincs
Tán felparázslik lent még régi vágyad,
Ott tán oldódik száz szoros bilincs
S bársonyfövenyből lelsz pihenni ágyat,
Ha futkározva kék koráll-mezőn,
A régi gyermek újra aggra bágyad.
Ha futkározva kék koráll-mezőn,
A régi gyermek újra aggra bágyad.
Indulj utadra, lassan, könnyezőn
Haladj az első súgárvillanásig,
Rég múlt örömre less fígyelmezőn.
Haladj az első súgárvillanásig,
Rég múlt örömre less fígyelmezőn.
– Ó tespedt víz! A vágyam meg nem másit!
Bús évek, sívó idő-sivatag,
Egy perc se fénylik jobban, mint a másik!
Bús évek, sívó idő-sivatag,
Egy perc se fénylik jobban, mint a másik!
Tovább, tovább!… Nézd, lengő zöld szalag
Rémlik fel ott az áramló vad áron,
Régi remény, mint úszó iszalag.
Rémlik fel ott az áramló vad áron,
Régi remény, mint úszó iszalag.
Lobog vergődve átkozott hináron,
Mig búvik lent száz szörnyű torz-alak
S holt nimfa fekszik rút, iszamló sáron!
Mig búvik lent száz szörnyű torz-alak
S holt nimfa fekszik rút, iszamló sáron!
– Körülcikázzák villanó halak
Aranyló tűzzel s mély violás-kéken,
Szemük világít mint ízzó salak,
Aranyló tűzzel s mély violás-kéken,
Szemük világít mint ízzó salak,
Mint vágy ragyog és éget mint a szégyen –
S kavargón zúg, örvénylik s forr a hullám
Holt ifjuságom átkozott vizében!
S kavargón zúg, örvénylik s forr a hullám
Holt ifjuságom átkozott vizében!
Ó menekülj! Már dübörög a vulkán
A vízfenéken, sistereg a láva…
Szállj éveket egy gyors perc tovamultán,
A vízfenéken, sistereg a láva…
Szállj éveket egy gyors perc tovamultán,
Mélyre, mélyre, gyermekségem korába,
A kristálytiszta vízbe, bús korálok,
Bús gyermekálmok elsülyedt honába.
A kristálytiszta vízbe, bús korálok,
Bús gyermekálmok elsülyedt honába.
– Ó jaj nekem, ki ott merengve állok
A zöld mélységben, míg vágytól remeg
Szívem, mit ködként estek meg az álmok!
A zöld mélységben, míg vágytól remeg
Szívem, mit ködként estek meg az álmok!
Jaj néked, félénk, szomorú gyerek,
Ki állsz ott s nézel, mintha mondanád: «Im,
Új szívet hoztam néktek, emberek!»
Ki állsz ott s nézel, mintha mondanád: «Im,
Új szívet hoztam néktek, emberek!»
«Új szívet hoztam, értitek, barátim,
Új táblát, melyre a jövendő üdve
Ir száz csodát majd titkok éjszakáin!»
Új táblát, melyre a jövendő üdve
Ir száz csodát majd titkok éjszakáin!»
– Im itt az írás, vén szivembe ütve,
Itélet, mely az életet megölné
S nincs isten, ki olvasná elszörnyűdve,
Itélet, mely az életet megölné
S nincs isten, ki olvasná elszörnyűdve,
S irgalmas kézzel sírva letörölné!
