VIII. (Az elfelejtett isten)
VIII. (Az elfelejtett isten)
Sötétedett. Az oszlopok tövén
Nehéz füstként gomolygott már az árnyék
S megült a templom sok kopott kövén.
Nehéz füstként gomolygott már az árnyék
S megült a templom sok kopott kövén.
S csak ültem, mintha még valamit várnék…
Igen, jó hírt! Ó jobb már nem lehet…
– De aki hozza, olyan messze jár még!
Igen, jó hírt! Ó jobb már nem lehet…
– De aki hozza, olyan messze jár még!
Vagy tán itt volt már rég… Ó meglehet
Hogy nem talált s leírta itt e kőre…
Csak én nem értem a rovott jelet!…
Hogy nem talált s leírta itt e kőre…
Csak én nem értem a rovott jelet!…
Vagy elmúlt már, amire vársz, te dőre
S szíved már részeg rég leszűrött bortul,
Míg egyre vársz a szőllőültetőre?…
S szíved már részeg rég leszűrött bortul,
Míg egyre vársz a szőllőültetőre?…
– Ó jaj, szemem bús mustja forrva csordul:
Igen, tudtam, tudtam, de elfeledtem
A hírt, mitől még minden jóra fordul!
Igen, tudtam, tudtam, de elfeledtem
A hírt, mitől még minden jóra fordul!
– Emlékezés! Im útra kél kietlen
Pusztádon már a szívós akarat
S tévedt lovasként meg-megáll ijedten.
Pusztádon már a szívós akarat
S tévedt lovasként meg-megáll ijedten.
Mit nézzen? Fát? Keringő madarat?
A drága hír nyomát ó hol keresse?
Fusson? Vagy jobb ha egy helyben marad?
A drága hír nyomát ó hol keresse?
Fusson? Vagy jobb ha egy helyben marad?
S fáradt lovasként kémlelőn néz messze
S rémlik, távol, lapos szélhordta dombon
Valami mozdul… Vajjon arra lesz-e?
S rémlik, távol, lapos szélhordta dombon
Valami mozdul… Vajjon arra lesz-e?
S a nyelvemen van, szinte már kimondom…
Rebben, fordúl valami ott a légben
És eltűnik a mélylő horizonton…
Rebben, fordúl valami ott a légben
És eltűnik a mélylő horizonton…
…S ülvén az egyre sűrüdő sötétben,
Lelkem vivé hömpölygő álmok sodra
S már nem tudom, álmomban-é vagy ébren,
Lelkem vivé hömpölygő álmok sodra
S már nem tudom, álmomban-é vagy ébren,
Holdassá lett az árny habkönnyű fodra
S felrémlett: itt, hátam megett áll épen
Az elfelejtett isten régi szobra!
S felrémlett: itt, hátam megett áll épen
Az elfelejtett isten régi szobra!
Áll nesztelen a kékes árny mezében
S nem sejti senki… Csend ragyog felette…
Áll meztelen az éj titkos neszében.
S nem sejti senki… Csend ragyog felette…
Áll meztelen az éj titkos neszében.
Nevét is már mindenki elfeledte,
Szentségtörőn csak én eszméltem rá ma,
Hogy volt, hogy van s a zsolozsmát szerette…
Szentségtörőn csak én eszméltem rá ma,
Hogy volt, hogy van s a zsolozsmát szerette…
Ó régi isten, elmult népek álma,
Elmult álom, könnyekkel öntözött,
Ó halld imám! Kiről ki sem tud már ma,
Elmult álom, könnyekkel öntözött,
Ó halld imám! Kiről ki sem tud már ma,
Boldog vagy te az istenek között!
