II.
II.
Gyuri gróf a kávéház előtt állt meg. Sárgára meszelt földszintes ház, a nyár óta nem pucolt, légypettyes ablakokkal. A kávés, Pintér úr mikor meghallotta a lódobogást, gyorsan kiszaladt eléje, elvezette a Gidrát az istállóba, a gróf pedig belépett a gyöngén világított nagy szobába. Négy-öt kerek asztal, agyonfoltozott biliárd, egy likőrtől ragadós kassza volt mindössze benne. No és két ember, a segédjegyző és a tanító. Ezek most letették a kártyát, amivel már dél óta nyaggatták egymást és a gróf elé siettek.
– Alászolgája méltóságos úr – köszöntek egyszerre.
Gyuri gróf kezet fogott velük és leült az asztalukhoz.
– Huszonegy? – kérdezte.
– Igen kérem, huszonegyezünk – felelte a tanító, borízű rekedt hangján.
– No és ki nyer?
– Ez a pokolra való gazember, ni – mutatott a segédjegyzőre, aki nevetve szedte csomóba a fakóra mosott kártyát.
– Ma este szeretnék egyet mulatni – fordult most a gróf a belépő kávéshoz. Forralt bort iszunk Pintér úr.
– Ó kérem szépen – hajolt meg az széles mosollyal és feljebb csavarta a lámpát. Most mindjárt tetszik parancsolni, vagy csak vacsora után?
– Majd élőbb összeszedjük a kompániát. A jegyző úr lesz szíves szólni nekik.
– Igenis méltóságos uram – ugrott fel a segédjegyző és vette kis rövid bekecsét. Még arra sem adott időt magának, hogy rendesen felvegye, csak a nyakába kanyarította és ment. Nagy dolog lesz ma itt! Ha egyszer Gyuri gróf mulatni akar, folyik akkor itt a bor, később a pezsgő meg a pálinka. Boldog az, aki ebben részt vehet! Számolta az ujján, hogy kihez kell beszólni: a postamester, az állomásfőnök, a lutheránus tanító, az állatorvos, a patikus, a Döbrősi vaskereskedő, a könyvelő a takarékból... még kit is? A principálisát nem hívja, azt nem szereti Gyuri gróf, hanem az új vasúti gyakornokot elhozza, azt ugyan a gróf még nem ismeri, de nem baj, ilyenkor az nem számít, hadd igyék az is a potyából.
A tanító is engedelmet kért és haza szaladt a kezét megmosni. Gyuri gróf pedig odaintette a kávést.
– Mondja kérem Pintér úr, ismeri maga Gereben Péteréket?
– A falu végén? Hogyne.
– Van ott egy szép lány. Ismeri?
– A Juli? Ismerem. Jó gusztusa tetszik lenni a méltóságos úrnak, hehe.
– Van annak valakije?
– Tudtommal nincs kérem szépen.
– Mit gondol, lehetne azzal kezdeni?
– Hogyne lehetne méltóságos uram, csak tessék rám bízni, majd én eligazítom – hunyorgatott Pintér úr. Ha a méltóságos úr megtiszteli őket, nem merik azt mondani, hogy nem, de még becsületnek is tartják. Nem mondom másnak – de a méltóságos úrnak. ojjé!... Persze azért ingyenbe nem megy, meg köll fizetni.
– Igen, igen. Tudom. De maga beszél velük, mi?
– Kérem méltóságos uram, hogyne. Csak azt tessék megmondani, mit ígérhetek az öreg parasztnak?
– Itt van, adja oda neki azt a százkoronást. Ha nem elég neki, ígérjen többet. Magának meg –
– Ó kérem szépen őrülök, hogy szolgálhatok a méltóságos úrnak...
– Majd tudja be a bor árába. És mit is még... igen... lehet hogy, még ma benézek lányhoz.
– Csak tessék egész nyugodt lenni. Elmegyek én hozzájuk mindjárt.
A falusi életet, amire sántasága kényszerítette, ilyen örömökkel édesítgette Gyuri gróf. Az öccse Pesten él, eljár a főrendiházba, legközelebb főispán lesz Erdélyben, de ő nem foghat semmibe, a rossz lábával. Nézzék? sajnálják? kinevessék? Inkább itthon él anyjával, az öreg kegyelmes asszonnyal és gazdálkodik a kétezer hold földjén. Néha bejön Répcelakra, leitatja az egész társaságot, aztán feléjük sem néz két hónapig. Igy telik az ideje. A városba ritkán megy, elszokott tőle, jobb őneki már itthon. Megházasodni sincs kedve, nem köthet így magához asszonyt, no de azért nem búsul, van parasztlány elég a környéken és amelyik szépre felserdül, azt először ő kapja meg. Mindegyik örül, hogy grófnak lehet a szeretője. Apjuk-anyjuk sem bánja. Most a Juli van soron.
A kompánia már együtt volt s a mulatság javába fojt, mikor Pintér úr a hidegtől kivörösödött arccal odahajolt Gyuri gróf füléhez.
– Méltóságos uram ott voltam. Beszéltem velük. Rendben van.
– Igen? Brávó!
– Tessék csak bátran odamenni. A lány egyedül lesz.
Fél óra múlva Gyuri gróf fölkelt az asztaltól. A szesz és a vágy csillogott a szemében.
– Csak igyanak az urak tovább, nekem egy kis dolgom van, nemsokára visszajövök.
Kiment és hallatszott, ahogy lóháton elkocogott az ablak alatt. A többiek összenéztek, nevettek, már megint rosszban „sántikál” az úrfi és találgatták, kihez mehet a régiek közül. Mert van neki vagy három a falúban. Csak Pintér úr mosolygott titokzatosan. Végre nem bírta ki, odament közibük, leült a gróf helyére és nevetve mondta:
– Új lány!
– Kicsoda?
– Azt ugyan ki nem sütik! De nem adják tovább az urak!... A Gereben Péter unokája! Bakó Juli!...
– Micsoda? Tyű, az a szép lány!...
– Magam is azt mondom!
– Ez már teszi! Hogyan talált rá.
– Biz én azt nem tudom, elég az, hogy engem elküldött beszéljek velük. Péter bá már aludt, úgy köllött fölkelteni, élőbb prüszkölt, hogy mit, az ő házát, az ő unokáját... de én azt mondtam neki: öreg, ne okoskodjék, itt van száz korona, aztán kap még többet is... mit akar?... nem jobb, ha a gróf, mint valamelyik parasztlegény? Attul még férjhez mehet. Hát a Tót Zsuzsi nem ment férjhez? na látja!... Még szerencsét csinál a Juli, a grófnak megtetszik és ráírat harminc hód földet!... A Galambos Trézsi nem úgy járt? Nahát!... Ne okoskodjék, csak annyit mondok!... No és tetszik ismerni milyen a paraszt. Az lett a vége, hogy a kisebbik lány fogta a szalmazsákját és bevitte a belső házba az öregekhez, a Juli meg kint maradt egyedül a konyhában.
– No a kutyateremtésit – csapott az asztalra nevetve a tanító – ha még egyszer születek, én is grófnak születek!
– Azt okosan teszed! Nem érdemes szegény embernek lenni – mondta a gazdag vaskereskedő.
– Igyunk a gróf úr egészségére! – kapta fel a poharát a segédjegyző – Aggyon isten neki erőt –
– De mindjárt! – vágott közbe az állomásfőnök. Ezen torkuk szakadtából nevettek. Pintér úr hordta nekik a bort, a tanító pezsgőt bontatott.
– Csak ide vele Pintér úr, a rézangyalát! Van aki kifizeti!
Még ne is igyunk pezsgőt, mikor ő a Julit ölelgeti? Az nem vóna igazság.
– A Juli egészségére! – kiáltották most többen is és tartották poharukat a habzó üveg alá. Fele a földre folyt, baj is az.
Éjfélre már egyik sem volt józan. A patikus éppen a felesége bájait részletezte, mikor belépett Gyuri gróf. A röhögés és szivarfüstben jóformán észre sem vette más, csak a segédjegyző, aki már ott tartott, hogy mindenre azt mondta: kezét csókolom. Most a gróf elé ment tántorgó lépésekkel és bizalmaskodva közel dugta a fejét.
– Kezét csókolom méltóságos uram... ha szabad kérnem a kezét csókolom... szűz volt?
– Szamár – nevetett enyhén a gróf és leült az asztalhoz az előbbi helyére. Egymás után három pohár pezsgőt nyelt le. Erősen megszomjazott.
