Harmadik jelenet
Harmadik jelenet
Braunné (egy ideig egy helyben áll – aztán odarohan az ágyhoz. – Kitépi a gyereket álmából – karjára veszi): Drága egyetlen fiam!…
Ákoska (álmosan): Az a tolltartó… ugye, nem volt az jó?
Braunné: Édes kicsi fiam… – Megbolondít téged az az ember!
Ákoska (élénkebben): Anyuka, adjon vizet…
Braunné: Mindjárt szentem… Tudod – ha talán mégis… Hozza majd az ingeket… Te majd akkor felelsz neki – ugye, kicsi fiam! Mit fogsz neki mondani?…
Ákoska (élénken, mint a leckét): Nekem nem kellenek az ingek… Mert te nem vagy az én apám…
Braunné: Látod, drága szentem… (Forrón öleli.)
Ákoska: Adjon vizet…
Braunné: Nesze, drágám… (Megitatja, mint az ölbeli babát.)
Ákoska (ivott): Ágyba – anyuka… – De jöjjön maga is…
Braunné: Fázol?… (Egy kendőbe bugyolálja.)
Ákoska: Apuka elment? – Hová ment?
Braunné: Ne törődjél vele. – Künn esik a hó… (Körültáncol vele.) Esik, esik… bolondul esik a hó…
Ákoska (mosolyog): És szánkók is vannak…
Braunné: Igen – és ha jó leszel… akkor elviszlek János bácsihoz falura… És ott fogsz te szánkózni – de még hogy! (Meglódítja karjai közt a gyereket.)
Ákoska (bágyadtan nevet. – Ásít): És csengők is lesznek?
Braunné: Hogyne! – (Megüt villával egy poharat.) Ilyen. – Ugye, szép?
Ákoska (bágyadtan): Szép. – Ágyba szeretnék.
Braunné: Mindjárt, szívem. – Adjak neked egy kis tejecskét?
Ákoska (mosolyog és a fejével bólint.)
Braunné: Na látod. (A tűzhelyhez megy. Átönti a tejet. Megitatja.)
Ákoska (iszik.)
Braunné: Forró? (Mosolyogva.) Te kákabélű!
Ákoska (nemet int. – nagy kortyokban iszik.)
Braunné: Egyetlen reménységem! – Jó-e?
Ákoska (igent bólint.)
Braunné: Na most feküdni szépen. – És álmodj szépet. – (Lefekteti.) Meséljek? – Én is tudok ám…
Ákoska (meleg pislantással igent int.)
Braunné: Hát miről meséljek? – A zöld disznóról?
Ákoska (nyűgösen): Arról ne.
Braunné: Hát miről?
Ákoska: A hóról…
Braunné: A hóról? – Hát hogy lehet arról mesélni? Az nem mese.
Ákoska: Hát akkor… a farkasokról…
Braunné: A farkasokról – az sem mese… Hát tudod, miről… Egy jó kisfiúról…
Ákoska: Jó!
Braunné (a haját simogatja): Ott állt a jó kisfiú az utcán… Szőke volt, olyan, mint te… És nagy szeme volt – olyan, mint neked…
Ákoska: És mit csinált?
Braunné: Hogy mit csinált?
Ákoska: Nézte a katonákat?
Braunné: Igen, igen. A katonákat nézte. Persze.
Ákoska: És még mit csinált? (Súg valamit a fülébe.)
Braunné: nem, azt egy jó fiú sosem csinálja. – Az utcán? Mit gondolsz? – Ott állt és nézett… És akkor én… én is ott álltam a Károly körúton – emlékszel?
Ákoska (élénken): Igen…
Braunné: És akkor azt mondtam néki… Látod, te milyen jó kisfiú vagy… Eljönnél-e én hozzám?
Ákoska (panaszosan): Ne – anyuka…
Braunné: És akkor ő azt mondta, hogy igen… Hát mondtam neki erre… Hogy ha majd az én fiam rosszalkodik – akkor csak jöjjön majd el – akkor majd kicseréllek vele… – Jó lesz?
Ákoska (síró hangon): De Anyuka…
Braunné: No nem, nem, drága kincsem… – Mit gondolsz! Hiszen te vagy az a kisfiú… Hát nem te álltál ott a Károly körúton?…
Ákoska (nem érti a dolgot): De anyuka – ugye, nem cserél ki?
Braunné: Nem. Nem. Csak aludj szépen… (Feláll. – Kimerülten áll egy helyen. Szünet.)
Ákoska (félálomban): De az a tolltartó… (Szünet.)
Braunné (töprengve áll helyén): Aludj!
