Negyedik jelenet
Negyedik jelenet
Braun (bejön – a hóna alatt csomag): Lelkem, húsom, vérem… Hoztam neked ingecskéket…
Ákoska (felül az ágyban. – A szemei ragyognak): Ingecskéket…
Braunné (rászól – keményen): Ákoska!
Braun: Hát nem is örülsz?
Ákoska (az anyjára néz): Nekem… Nekem… nem kellenek az ingecskék… (Most már mint a leckét, folyékonyan.) Mert te nem vagy az én apám…
Braun (nem mer hinni a fülének): Hogyan? (Az arca eltorzul.)
Ákoska (ebben a pillanatban rettenetes zokogásban tör ki.)
Braun (egy pillanatig, mint a fejbeütött még áll a helyén, aztán fordul egyet és kimegy a szobából.)
Ákoska (szívettépő kiáltással): Apuka! Apuka! Ne menj el!
Braunné (odarohan hozzá – lázasan): Majd kapsz te másikat… Sokkal, sokkal szebbet, meglátod… Én veszek neked… Majd én… Édes gyermekem, ne sírj… (Könnyek szöknek a szemébe.) Ákoskám! – Szentem!
Ákoska (csillapíthatatlan zokogással): Apuka! apuka!
Braunné: Apukád nem ment el… csak kiment… Nézd, itt van… Hívom – jó? – Elviszlek a gyerekszínházba! Jó lesz? Vasárnap velem jössz… Énvelem…
Ákoska (a párnájába fúrja fejét és úgy zokog.)
Braunné: Holnap megyek a piacra, üdvösségem… Madarat veszek… (A kezeit tördeli, reszket.) Mit csináljak én… Veszendő lélek… (Fel-le fut a szobában.)
Ákoska (csendesedik.)
Braunné (megáll a futásában és hallgatja a gyereket. – Liheg.)
