A csudamalom. Komor, nehézgerendázatú épület. Szemben látszik, előtte mély tornác. Jobb-felé hátul nagy álló malomkerék. Alatta tiszta, mozdulatlannak tetsző víz.
Alkonyodik. Látszik a sugarak rézsutos útja, amint bevetődik a tornác terére. A megvilágított dolgok ünnepi, vörhenyes színben égnek; az árnyékok komorak.
A tornácon Kelemen ravatala. Fejénél szövétnekek égnek, gyenge lobogással; körülötte vén sirató asszonyok vontatva tesznek-vesznek. Néhányuk ül. Ezek szinte mozdulatlanok, szemük feketén ég, arcuk viasz-szín a fáklyák fényvetésében. Együgyű énekük taktusára csendesen ingatják fejüket.
Vajmi erős vala…
Mely-ugyan jó míves vala
Kelemen kőmies!
Ugyan-rideg legény!
Szereteje is nem vala…-
Egynémely napok előtte
Jegyese Júlia vala…
Júlia szép leány
Ki is betegüle
Magas mennyég szerelmében…
Kelemen kőmies!
Mi szomoruságos valál
Éltedben…
Korai halálra jutál,
Korai halálra jutál…
NÉP (néhányan jönnek, felhajtják a gyolcsot, nézik a holtat):
Mely-igenis halovány vagy
Kelemen kőmies!
Szomoruság megsorvasztott.
Bújában hala meg,
Hogy Júlia betegedék,
Mennyégnek szerelmében.
NÉP (mások s ismét mások jönnek. Előbbiek eltávoztak):
Végtére csak idejutál
Kemény nyújtópadon fekszel
Kiteritve. Halovány vagy
Kelemen kőmies.
ÖREGEMBER (jön a két királyi követtel, élénken magyaráz nekik. Mögöttük kíváncsi csoport):
…Eleredett búnak, szerelem bújának,
Épité pediglen ez szép csudamalmot…
(Hogy ideértek, leveszi a süvegét, elhallgat.)
KÖVETEK (nem veszik észre, mi van itt):
EGY SIRATÓASSZONY (szigorúan rájukszól):
Vaj’ ugyan kik vagytok halott-háboritók?
Csak ide béjőtök emberség-tudatlan…
KÖVETEK (kelletlenül süvegelnek):
Tinéktek is!
Ugyan kik volnátok?
Királynak követi. Kelement keressük
Főbenjáró vétkest, egyessége-bontót,
Királynak szegülőt, király kegyelmével.
KÖVET (tekercset bont ki, harsányan olvassa):
Kelemen kőmivest kegyelmünk kisérje!
Nem lesz büntetése, meglakoltatása
Esküvés-bontónak, egyességszegőnek,
De újon rendeljük:
Épitésbe-fogjon tavaszig.
Az ország
Védetlenül vagyon. Minden bizodalmunk
Kelemenhez hajlik,
Mívelkedésének örök neve-hirét
Sok arany marhánkkal azért megtetézzük.
Ez erős törvényünk, kegyelmünk, utolsó.
Bizony már királynál nagyobb urat szolgál…
KÖVET (vállat von. Feltűzi a tekercset egy tornácoszlopra):
Királynak parancsát megteljesitettük.
Isten velünk legyen!
(Követek elmennek, kis szünet.)
Jöttenek érette királynak követi,
Háromszor jöttenek: építene várat…
Magas Déva várát, Erdély oltalmára…
Elsőbben jöttenek nehéz meghagyással:
Építene várat.
Kelemen el nem ment.
Másodsor jöttenek nagy parancsolással,
Kemény itélettel: épitésbe fogjon…
Maradott Kelemen.
Bizony meg nem rettent,
Meg is megépité ez szép csudamalmot.
Harmadszor jöttenek király kegyelmével,
Igérést hoztanak: sok arany marhákét…
Bizony el nem nyeri. Immár halva-fekszik
Kőmives Kelemen.
Már meg nem építi
Magos Déva várát…
Hahogy Júlia is jőne csudamalom-látni…?
Az első kereke sustákot hullatott,
Második kereke bélagyöngyöt vetett,
Harmadik kereke gyémántkövet ontott…
Szép Júlia csak nem jöve csudamalom-látni,
Szép Júlia csak nem jöve.
Vaj’ tű es minek jövétek?
Halott vagyon, annak-látni,
Kelemen mivesnek…
Bizony azért jöttünk.
(Odamennek a halotthoz, nézik.)
Sohasem is láttunk ilyen szép halottat.
Halovány orcája, szája csókolólag…
Vaj’ mi szép legény es vala.
S Júlia csak nem szereté…
KELEMEN ANYJA (szava kintről hallik):
Héj te császárné pávája,
Júlia szép leány!
Héj te császárné pávája,
Szerelmes fiam gyilkosa
Életének elvevője
Vaj’ mi sorra is juttatál
Éngem…?
Anyja is eljöve
Ki magán maradott
Immár…
KELEMEN ANYJA (jön. Meglátva a holtat, ráborul, dühén erőt vesz a fájdalom):
Kelemen! szerelmes fiam!
Szegény édes szülőanyád
Mely igen magamra-hagyál…
(Szavát elfojtja a zokogás.)
Igy kell-é lássalak?
Kemény nyujtópadon
Fel is felravatalozva…!
Júlia szép leány, vaj’ te kemény szívű…
El is csak kimene búzavirág-szedni
Fel is feltekinte a magos egekbe
Hát ott jődögél le egy szép gyalogösvény
Azon ereszkedik fodor fejér bárány
Azon ereszkedik fodor fejér bárány…
Júlia szép leány! vaj’ te kemény szívű
Mátkád szerelménél nagyobb vala benned
Mennyégnek szerelme…
Mennyei szép virág!
Szóval szólott néked fodor fejér bárány…
Szóval neki szólott fodor fejér bárány:
Júlia szép leány meg ne ijedj tőlem,
Mert most esék híja szüzek seregének,
Mennyei karoknak, ő kegyes rendjeknek
Mennyei karoknak, ő kegyes rendjeknek…
Én szerelmes fiam, kiben kedvem telék
Kemény fejed-alját meg hadd igazgassam,
Álomba-borulál, aj mi nagy álomba,
Többet nem is lészen néked ébredésed…
Mi magamra hagyál…!
Három választásod, nagy próbatevésed
Lészen, – szóval mondja fodor fejér bárány –
A mennyei karok, a szent szüzek közzé
El csak úgy vihetlek,
Hogy bételnék véled azok kegyes rendje.
Fel sem is bizony ímedsz már
Kelemen, szerelmes fiam!
Három próbáknak tevések.
Első vala próba:
Anyjától búcsut vennie,
Örök-való búcsut…
Akkor tőle veve búcsut,
Másod-próbát is megtevé.
Kelementől búcsut veve,
Kelemen érte hala.
Átkozott légy szép Júlia!
Szerelmes fiam gyilkosa
Átkozott légy!
JÚLIA (álomjáró módjára közeledik, fehéren, szelid mennyei ének kiséri. Megáll a halott fejénél, Kelemen anyjával ellenkező oldalon. A nép ijedten és elálmélkodva súg össze.)
Imé jelen vagyon
Az-kit szeret az Ur,
Urnak szolgáló-leánya,
Halleluja!
(A mennyei seregek éneke csendesen elhal.)
Júlia szerelmes virág!
Kit mind-ez világ csudál!
Halott-látni csak eljöve.
KELEMEN ANYJA (kissé maga is elsodródik az elragadtatásban):
Kelemen! Én hiv jegyesem,
Miattam esék halálod
Hamar-koron…
Vive erős parancsolat
Isten nagy-bizony szerelme
Próbáknak megtevésekre
Reám azért fel ne indúlj
Míves jó Kelemen!
Immár kinyújtva feküszik
Ürmös borban megmosaték
Mives Kelemen.
Érted hala…
Viszen erős parancsolat…
Holnap kora-jó hajnalban
Nagy-ékes úton vitetem,
Magasságos seregeknek
Utján…
Kora-jó hajnalban viszik
Szép Júliát ékes uton
Mennyei szent leányoknak
Társát…
Kora-jó hajnalban viszik
Kelement földbe temetik
Fagyos-hideg, kemény-rögös
Földbe…
Kora-jó hajnalban jőnek
Kakasszókor látásomra,
Másod-kakasszókor jőnek
Mátkául kéretésemre
Harmad-kakasszókor jőnek
Mennyégbe hogy elvinnének
Éngem…
Kora-jó hajnalban lészen
Harmad-próba megtevése,
Mennyégbe is azonkép jut
Milyen maga-viselése
Lészen…
Kora-jó hajnalban jőnek
Kakasszókor látására,
Másod-kakasszókor jőnek
Koporsóját megszegelni,
Harmad-kakasszókor jőnek
Eltemetni jó Kelemen
Mívest…
Kelemen! én fiam! lelkemtől lelkedzett
Immár búcsúd veszed mindörökre tőlem…
Már bizony búcsúját vészi.
Másod-kakasszókor jőnek
Koporsóját megszegelni…
Másod-kakasszókor jőnek
Mátkául-kéretésemre…
Másod-kakasszókor jőnek
Koporsóját megszegelni.
Koporsóját megszegelik,
Sirgödörbe lebocsátják.
JÚLIA (fázósan maga elé):
(Hosszu szünet. Mindenki Júliát tekinti.)
Én lelkem szomoruságos,
Valaki elárúl engem,
Tanúságot tészen ellenem!
Jaj Kelemen szerelmes uram!
Im megtére hozzá Júlia szép leány
Későn…
Meg is megtagadja égi mátkaságát!
KELEMEN ANYJA (őrjöngő haraggal):
Meg is megtagadja, hiába tagadja
Fel nem támaszthatja,
Éltében megölte, most hasztalan költi,
Megfogta az átkom!
JÚLIA (egész testében remeg):
ORZSA (jön feldúltan Júliának):
– leányom sem immár,
Jaj! – nem őrzöttelek! mennyei szép mátkát
Minek engedtelek csudahalott-látni?
Szép leányom
Szavam nem fogadtad…
Isten! magasságos, Örök!
Érdemtelen vagyok, erőtelen vagyok
Te szép szerelmedre.
Szavam nem fogadtad,
Bizony csak eljöttél csuda-halottlátni…
MENNYEI SEREGEK (a csendben):
Valaki elárúl engem,
Az-kit én lelkem szeret,
Tanúságot tészen ellenem
És megcsúfol mindenek előtt.
Istenem, Istenem! Téged kerestelek,
Téged követtelek: Anyám megtagadtam,
Szerelmes mátkámtól végbúcsúmat vettem,
Bizony megtagadtam. Őt is megtagadtam,
Te nagy szerelmedért mindent… örök Isten!
Erőtelen vagyok…
Kerekedett ékes uton
Holnap hajnalban vitetném
Harmad-próbát ha kiállnám
Végig…
Holnap hajnalban vitetném
Magasságos szent egekbe…
Kelemen Kelemen! Harmad-próbát állni
Életemnek árán, életünknek árán,
Életednek árán…
Már bizony…
…Nem tudok!
Kelemen! Szerelmes uram!
Már bizony csak hogy megvallak
Isten haragját zudítom
Árva, én szegény fejemre
Te szerelmes életedért:
Életedet ugy váltom meg
Magam életével is.
(Hirtelen nagy világosság támad, a fényben látszik, amint Júlia Kelemenre hajol és megcsókolja. A mennyei seregek eddig nem hallott erővel utolsót harsannak. A malom kereke csikorogva megindul s nagy mozgó árnyékot vet. A nép rémült csoportokba szóródik, sokan elfutnak.
Később a fény gyengül, csak a malomtest mögül sugárzik elő. A ravatal körül a fáklyák mind kialudtak.)
KELEMEN (sápadtan és mereven felemelkedik. Rémült csend):
Szép Júlia, szerelmes virág!
Imé feltámadott!
Isten keze felettük!
(Mindenki irtózva óvakodik el, utolsóknak Orzsa és Kelemen anyja. Kelemen megöleli Júliát.)