FENYŐ LÁSZLÓ: TÁTRA, ÁPRILIS, REGGELI SZÉL
FENYŐ LÁSZLÓ: TÁTRA, ÁPRILIS, REGGELI SZÉL
Ez itt a tátrai tavasz,
ez a silány, ez a kopasz,
Októbert játszik Április,
egyetlen virulás a tájon:
a Tátra teteje havas.
ez a silány, ez a kopasz,
Októbert játszik Április,
egyetlen virulás a tájon:
a Tátra teteje havas.
De jő a felhő s tompa bár, lemetszi
a hegynek havas tetejét,
mint vén fantaszta olyan most a Tátra,
vén, ki felhős álmokba mártja
töprengésbe fáradt fejét.
a hegynek havas tetejét,
mint vén fantaszta olyan most a Tátra,
vén, ki felhős álmokba mártja
töprengésbe fáradt fejét.
S íme álmai elborítják:
a felhő már lábáig ér,
alatta esők alszanak pihegve
és megnő ez a pihegés
és futni kezd: reggeli szél.
a felhő már lábáig ér,
alatta esők alszanak pihegve
és megnő ez a pihegés
és futni kezd: reggeli szél.
Az országúton kőtörő cigányok
úgy isszák ezt a bérci szelet
mintha foghagyma ízét sodorná,
foghagyma ízét legalább
szalonna és kenyér helyett.
úgy isszák ezt a bérci szelet
mintha foghagyma ízét sodorná,
foghagyma ízét legalább
szalonna és kenyér helyett.
Ó, hányszor volt reggelijök
ez a szél, ez a reggeli szél
mely foguk közt verődve, hallja
ahogy a sok fog enni kér -
és bujtogat, igér, mesél.
ez a szél, ez a reggeli szél
mely foguk közt verődve, hallja
ahogy a sok fog enni kér -
és bujtogat, igér, mesél.
Ezalatt fadíszes erkélyeken
a betegek reményét meztelen
lángként ingatja ez a szél,
ó, mennyi remény… és mennyi lemondás.
amely egy köhögésbe belefér…
a betegek reményét meztelen
lángként ingatja ez a szél,
ó, mennyi remény… és mennyi lemondás.
amely egy köhögésbe belefér…
