Az ember útja
Az ember útja
A föld és a nép viszonyának nagyon széles skálája ez. Olyan széles, hogy változatainak gazdagságában már nem a földnek, hanem népének kimeríthetetlen változatossága tűnik elénk. A föld mindenütt engedelmes és azt adja a rajta lakó népnek, amit az végezni, teljesíteni tud rajta, a nép pedig mindenütt annyit szed ki a földből, amennyire aktuális állapota közepette szüksége van. A nép önmagát valósítja meg, ahogy Böhm Károly az egyénre mondta. A lehetőségek határtalanok: a hasznos földhöz arányosítva a legalacsonyabb népsűrűség 6.2 s a legnagyobb 760. De ezek országos arányok: a minimum tehát a valóságban még ennél is kisebb s a maximum nagyobb. S nemcsak egyes pontokon az, mint amilyenek a városok, hanem gazdasági területeken, olyanokon, amelyek többé-kevésbbé zárt gazdasági egységeket alkotnak. Ha a túlsűrűen lakott területeket vizsgáljuk, arra kell rájönnünk, hogy ezeknek a kevésbbé lakott területekhez való viszonya sohasem az, mintha ezek élnének amazokból, hanem ellenkezően, inkább ezek tartják el azokat. Ezekből árad a tőke, a pénz, a szervező gondolat, a munkamódszerek tanítása; ezek hatnak a többiekre, ezek a fejlődésnek a gócpontjai.
A föld és az ember viszonya az, hogy a föld alkalmat szolgáltat az embernek az életre, a fejlődésre, belső értékeinek kifejtésére. De az ember útját nem a föld szabja meg, hanem maga az ember.
