NEGYEDIK DÉLELŐTT
NEGYEDIK DÉLELŐTT
Louvre.
Louvre azaz Louverie. A középkorban itt gyülekeztek a farkasvadászok. Vagy tatán a város lakóiról nevezték el, akik természet dolgában a Montmartreról lemerészkedő ordasokon is túltettek? Az ősi Louvre királyi erőd volt, amely a falak tövében a nyugtalan jobbparti városra leskelődött. Mert hiába keresztelték el a jobbpart köztemetőjét az ártatlan betlehemi kisdedekről: a nagy kőgyomorban örökös fölkelések kavarogtak. A király úgy segített magán, ahogy éppen tudott: hű népét, az emberi farkasokat beszorította a Louvre, a vincennesi vár s a montfauconi tömegbitó háromszögébe.
Párizs a Cité sziget hajóalakjáról találó jelmondatot választott. Fluctuat, nec mergitur. Hányódik de nem süllyed el. A nyugtalan párizsi nép bőséges vérpazarlással előbb mindig magán próbálta ki az eszméket, mielőtt a világra bízta volna őket. De a leghamarább is bánta meg a bolondságait. Vérengző, de nem megátalkodott; szívtelenül is a legemberségesebb város. Félreismerhetetlenül francia: nincs szíve, de szemérmetlenül gyöngéd. Hányódik, s nem süllyed el!
Miután a lakói nem bírnak egymással, rendszerint a legnagyobb ellenségnek hódolnak be, behódolva aztán ismét feleselnek. Egyedül IV. Henrik bírt velük, mert a nagyorrú király náluk is jobban nyelvelt. Azt hiszem, kálvinista véreimre se politikai okokból haragudtak, hanem azért, hogy a boldogtalanok megvetették a kiadós párizsi pofázást. Ez a város gyanakszik a hallgatag emberekre s századok óta kémhisztériában szenved. Il n’y a bon bec que dans Paris. Itt aprítani kell a szót!
Most pedig, szívem, szánja el magát a harminckilométeres múzeumi gyalogtúrára.
