Április 7.
Április 7.
Albániát megszállták az olaszok. "Ez a hordó még felrobban" hallom sokfelé. Hányadszor hallom! A háború feljön a lépcsőn, az ajtóhoz ér, fölemeli a kezét. Aztán kopogás nélkül visszafordul. Kopogjon már! kiáltják az emberek fejvesztve a szobából, mikor negyedszer vagy ötödször ér az ajtóig.
Anglia és Franciaország tovább hátrál, jó pontokat gyűjt Amerikában a legközelebbi háborúhoz. A középnyugati farmer rokonszenvét föláldozott európai bástyákkal vásárolja meg. Pénzzel úgyse tudná. Az amerikai gazdag nép, de bibliás, moralizáló. Anglia, a másik bibliás ország tud vele bánni.
A világpolitika közben levonult a "népi" sakktábláról. Március 15 óta mindkét fél stratégiai határokról beszél.
*
Beszélgetés két angol újságíróval. A kudarcaikról tréfálnak. Németországnak világhatalom kell, pontosabban Anglia világhatalma. Meg is szerzi. Vértelenül az orosz falig jut, onnan megfordul, kelet-európai tartalékjával legyőzi a tengerzárt, s ezzel már Angliát is. Kanada az Egyesült Államokba olvad, az afrikai domínium kiegyezik a visszatérő németekkel, Japán a kínai őrlőmalomból átcsap a csábítóbb Ausztráliába. Anglia egy tengődő Spanyolországgá változik, tengerentúli birtokaival együtt a népe is leapad. A földje már megelőzte a haldoklásban, jórészt csak juhoknak ad enni, mint a kasztíliai félsivatag.
Közben mosolyognak.
Hogyne mosolyognának, mikor a sziget szerintük megérdemli a sorsát. Néhány mágnás üzletember, kereskedelmi társaság és kalandor zsoldos egy tengerentúli birodalmat akasztott rá a tizennyolcadik században. Az angol embernek még csak tiltakozni se volt ideje. Fekvése és nagysága arra szánta Angliát, hogy egy kipucolt kis Skandinávia legyen. Ha nem jön közbe ez a világhatalom, ma egy tízmilliós demokrácia, Shakespeare zöld szigete virulna a félelmes, kormos és boldogtalan ország helyén.
Az önbecsmérlésük is taktika, nyilván kötelező az angol kémszolgálatban. Máskülönben igazán azt kéne mondanom: "Már csak Magyarországot nem féltem".
