Bécsnek vízzel való ellátása.
Bécsnek vízzel való ellátása.
A ki nem ismeri azon intézményeket, melyek arra szolgálnak, hogy egy nagy város vízzel elláttassék, a talaj tisztán tartassék, esőtől, hótól és hulladékanyagoktól megszabadíttassék: az alig képzelheti, hogy a lakosság testi és gazdasági jólétéről való ezen gondoskodás mily óriási feladat. A csövek és csatornák láthatatlan hálózata, mely Bécs alatt több sorban végighúzódik és e nagy szervezetben az anyagcserét közvetíti, ma már több, mint 1.000 kilométerre terjed, pedig az előhelységek, melyek Bécshez különálló városokként simúlnak, e rendszerbe nincsenek befoglalva.
Bécsnek vízzel való mai egységes ellátása az utolsó évtized vívmánya. Volt ugyan Bécsben már a rómaiak idejében is vízvezeték; de azután hosszú időre eltűnik az ilynemű építkezésnek minden nyoma, és csak a XVI. században merűl fel a híre egy vízvezetéknek, mely egy nagy tűzvész alkalmával tapasztalt vízhiány következtében I. Ferdinánd római-német császár rendeletére Dornbach és Hernals között létesíttetett. E példa nyomán idők folytán még 18 ily forrási vízvezeték épült, melyek részben még ma is fennállanak. Ezek közt legjelentékenyebb a Mária Terézia császárnő leánya által alapított Albertini-féle vízvezeték, mely vizét Hütteldorf forrásaiból veszi, és 1804-ben fejeztetett be.
E vízvezetékek legtöbbje a város határában veszi eredetét; igen jó ivóvizet szolgáltatnak ugyan, de a gyűjtőcsatornák közelében lévő telkeknek mind sűrűbb beépítése vízbőségüket annyira leszállította, hogy az 1863-iki szárazság alatt valamennyi vízvezeték együttvéve alig szolgáltatott 900 köbméter vizet, a mi épen elég egy 20.000 lakossal biró város vízszükségletének fedezésére!
Bécs lakosságának legnagyobb része tehát a házi kútak használatára volt szorúlva. A városi terület altalajának földtani alakúlása majdnem mindenütt lehetővé teszi ugyan ily kútak létesítését; de a talajvíz, melybe azok leérnek, és a mely a szivacsos talajon keresztűl lassan a Duna medre felé szivárog, a nagy népességű város alatt folytatott ezen útjában a talajba jutott minden tisztátalan anyagot magával ragad, és így felfogható, hogy nagyon kevés házi kútban van iható víz, a miért a kútak alig vehetők figyelembe a városnak vízzel való ellátásánál.
Ilyen körűlmények között a bécsi lakosságra nézve, mely 1835-ben 350.000-re rúgott, a víz már-már fényűzési czikké vált, midőn Ferdinánd császár, e bajon segítendő, nemesen elhatározta, hogy az Alsó-Ausztria által a hódolásnál fölajánlott koronázási ajándékot egy nagy szabású vízmű létesítésére fordítja. Így jött létre a Spittelau-ban Ferdinánd császár vízvezetéke, mely a Duna talajvizét használja fel. E víz minőségre nézve a folyó- és forrásvíz közt foglal helyet; de nem kis hibája, hogy a meleg évszakban nagyon langyos, és nem kielégítő mennyiségű, s daczára a telepek ismételt nagyobbításának, mindig a szükséglet mögött maradt.
A pótló és ideiglenes eszközök, melyekhez folyamodtak, elégteleneknek bizonyúltak; mert a lakosság számra időközben 650.000-re nőtt. Az ivó- és egyéb czélra használt víz hiánya annyira bántotta a közérzűletet, hogy az ügyet az egész lakosság magáévá tette és hívatottak úgy, mint hivatlanok egyaránt kovácsolták a terveket a baj megszűntetésére. Az 1861-ben újonnan alakúlt községtanácsnak volt fönntartva Bécs ezen fontos életkérdésének megoldása oly mű alkotása által, mely méltón sorakozik ezen művelődéstörténeti időszak emlékeihez.
Még ugyanazon évben nyilvános pályázatot hirdetett a községtanács Bécsnek vízzel való ellátására vonatkozólag; a beérkezett számtalan ajánlatban a vízszerzés minden gondolható módja javaslatba hozatott. Ezek között méltán azon eszme részesűlt legnagyobb tetszésben, mely a Bécs-Ujhely melletti Steinfeld, a nagyszerű kavicsmedencze területéről ajánlotta a víz levezetését, mely a meszes Alpesek forrásvizével van telítve, és a melynek természetes lefolyását a „Tiefquellen” nevű források képezik; hogy azonban teljes megnyugvással választhassa a legjobbat, elhatározta a tanács, hogy külön bizottságot küld ki e kérdés tanulmányozására. Ez széles körben átkutatta mindazon folyók és források környékét, melyek Bécs vízzel való ellátását elősegíthetik; teljes bizonyosságot szerzett a látható források és földalatti talajvizek természete, eredete, alakúlása és okozati összefüggése felől és vizsgálatainak eredményét egy jelentésbe (1864 május) foglalta, mely e bonyolúlt állapotoknak teljesen hű képét mutatja és Bécs vízzel való ellátásának a jövőre nézve is tudományos alapját tartalmazza. A bizottság főleg azért, mert a Steinfeld csekély magassága miatt lehetetlen e kimeríthetetlen vízmedencze kincsét természetes esés mellett oly magas színvonalra Bécsbe juttatni, hogy természetes nyomás mellett minden városrész házainak legmagasabb emeletét is el lehessen vízzel látni, kénytelen volt a hegyek közé mélyebben behatolni és munkájának eredménye azon javaslat lett, hogy három, sokkal magasabban fekvő forrás, névszerint a Kaiserbrunnen, a Stixensteiner- és az Alta-források vezetendők Bécsbe egy vízvezetékben.
A Schneeberg tövében levő Kaiserbrunnen megnyitása.
Darnaut Húgótól
Miután az Alta-forrás már előzőleg vétel útján Bécs város tulajdonába ment át, a Kaiserbrunnen I. Ferencz József császár bőkezűsége folytán Bécs vízzel való ellátására fordítható lett, és hasonló czélra a Stixensteine-forrást is átengedte gróf Hoyos-Sprinzenstein, kidolgoztatott a Ferencz József császár-féle hegyi forrás-vízvezeték tervezete, és a tanács 1866. évi június hóban elhatározta, hogy e mű községi költségén létesítessék, oly időben, midőn Ausztria kettős háborúba volt bonyolódva és a harcz színtere közel Bécs határáig ért.
A vízvezeték építését 1870. évi ápril hóban kezdték meg és oly gyorsasággal folytatták, hogy az 1873-ki közkiállítás emlékezetes idejében, midőn a béke műveinek emeltek templomot, október 24-én a Schwarzenberg palota előtti szökőkút mellett ünnepélyesen megnyitották, és működését két év múlva a város minden részére kiterjesztették.
A VI. Károly császár álal 1732-ben vadászat alkalmával felfedezett Kaiserbrunnen valóságos alpesi hegyiforrás, mely a stájer alpesek utolsó kiszögellése, a Schneeberg tövében, a Pokol-völgyben ered, a hegység vizének levezető útja, és a legtisztább hóvízből táplálkozik. A Stixensteini forrás a Schneeberg túlsó lejtőjén, a Sirning-völgyben ered, és részen a Gahn fensík vízeivel is gazdagodik. Miután a messze oldalt fekvő és megbízhatatlan Alta-forrás felhasználását később mellőzni kellett, a két előbb megnevezett forrás képezi a vízvezetéknek tulajdonképeni törzsforrását. E források alá csatornák vannak ásva, melyek szétágazásukban egy elzárható gyűjtőmedenczébe nyílnak. A forrásokból a víz egy 95 kilométer hosszaságú vezetőcsatornán keresztűl a hegylejtők természetes esése szerint a Speising melletti Rosenhügelen lévő szétosztó medenczébe vezettetik, mely a Duna színe fölötti 88 méternyi magasságban az egész város fölött uralkodik s melynek belseje képünkön látható. A vízvezeték egy födött, átázhatatlanúl falazott csatorna, mely a hegyet 29 helyen töri át jelentékeny hosszaságban és magas boltozatos iveken tíz nagyobb völgy fölött vonúl keresztűl mindössze 4.6 kilométer hosszaságú töltésen.
A hegyi forrás-vízvezeték hídja Kalksburg mellett.
Alt Ferencztől
A vízvezeték keresztmetszete és esése szerint 24 óra alatt 140.000 köbméter vizet képes levezetni. Minthogy a vezető-csatornában a víz mindig egyenletesen folyik, míg azt a városban a nap különböző részében nagyon különböző mennyiségben használják el: gondoskodni kellett olyan helyiségről, a hol a fölösleget a nagyobb szükséglet fedezésére együtt lehessen tartani. Ezen czélra szolgál a Rosenhügelen lévő víztartón kivűl még három, a Schmelzen, Wienerbergen és Laaerbergen levő boltozott vízmedencze, melyek mind a Rosenhügelről telnek meg. E négy víztartóban 100.000 köbméter víz gyűjthető össze, mely minden eshetőséggel szemben a legnagyobb szükség esetére van fönntartva.
A rosenhügeli víztartó belseje.
Bernt Rudolftól
A hegyiforrás-vízvezeték 95 és 5.5 centiméter közt váltakozó vastagságú csöveinek hálózata 360 kilométernyi hosszaságban terjed el a város minden részében. E csövek a különböző magassági fekvés szerint két osztályba soroztatnak, melyekbe a víz különböző nyomással vezettetik, de minden ponton legalább is 28.5 méternyi nyomás gyakoroltatik a vízre, mi által ez a házak legfelső emeleteire is feljut.
Bécs összes vízszükségletét annak idején gondos nyomozások alapján egy millió lakos részére a nyári legnagyobb fogyasztásra nézve 90.000, a hidegebb évszakra nézve pedig 60.000 köbméterben állapították meg, mely számok a vízvezeték tervezetének kidolgozásánál is zsinórmértékűl vétettek. Már e terv készítése alkalmával többen kételyüket fejezték ki az iránt, hogy kedvezőtlen időszakban a hegyi források kielégítő mennyiségű tápláló vezetékeinek kiterjesztése által azok vízbőségét növelni lehet, és tekintve a víznek páratlan minőségét ezen aggodalmakat elnyomták.
E remény teljesen meghiúsúlt; már a Ferenc József császár-féle vízvezeték megnyitását követő első években kitűnt a hegyi források rendkivül ingadozó természete; vízbőségük némely időszakban 25.000 köbméterre, tehát az előirányzott minimum felénél is kevesebbre szállt alá; a Ferdinánd-vízvezetéket újból működésbe kellett hozni, és a vízhiány ismét előállott, pedig a víz épenséggel nem volt még minden házba bevezetve.
A hegyi források e változékonysága különben nem ritka tünemény, sőt azok természetéből következik, mert e hegyi források részben a meteorvizekből keletkeznek, melyek rövid út után, gyűjtőhelyek közvetítése nélkűl folynak beléjük, és hasonló forrásokat használó más városok is kényszerítve voltak vízvezetéküket kiegészíteni.
Ily körülmények között a bécsi községtanácsnak el kellett fogadnia azon javaslatot, mely szerint a hegyi források azon földalatti forrásvízzel pótlandók, mely a Schwarza-völgyön keresztűl a Steinfeldbe folyik, és 1878. év június havában elhatározta, hogy a hegyiforrás-vízvezeték kiegészítésére Pottschach mellett vízmű építtessék, mely határozat hat hónapi hihetetlenűl rövid idő alatt végre is hajtatott. A pottschachi vízmű, melynek vize a Kaiserbrunnen vizének jóságát megközelíti, a Stixensteiner-forrásét pedig felűlmúlja, számos nagy kútból áll, melyekből a vizet gőzgépekkel szivattyúzzák és ugyanazon nyomással egyidejűleg a közel levő forrás-vízvezetékbe viszik. E vízmű csak az év egy részében a szükséghez mérten működik; 24 óránkint 17.000 köbméter víz előállítására van berendezve, de a telep nagyobbításával ennek kétszeresét is képes szolgáltatni.
A pottschachi vízmű a szükség idején ismételten megóvta ugyan a várost komolyabb kellemetlenségektől, és annak czélba vett kibővítése által a jelenre nézve Bécs vízzel való ellátása befejezettnek tekinthető; de már a jövő is követeli jogait és az előhelységekről való gondoskodás kötelessége is előállván, újabb feladat vár a hegyiforrás-vízvezetékre. Ennek megoldása szerencsére többféle módon lehetséges, mert a hegyi forrásvízvezeték lényege az, hogy oly törzsvízvezeték van, mely a világ egyik legnagyobbszerű forrásterületébe hatol be, melynek kincseit csak ki kell aknázni és a fölösleggel a vízvezetéket megtölteni. Kevés városnak van ép oly jó, és egyetlen egynek sincs jobb vize, mint Bécsnek, és a vízvezeték áldásos voltát mi sem bizonyítja jobban, mint a statisztikai évkönyvek, melyek a betegségek folytonos csökkenését és a halandóságnak 26.6-ről 24.3 ezredrészre apadását mutatják. A hegyiforrás-vízvezeték 24 millió forintba kerűlt, mely költség a várost sulyosan terheli, de ezzel szemben évenkint 4000 emberéletet kell a mérlegbe állítani nyereség gyanánt.
A Schwarzenberg-palota előtti nagy szökőkút.
Alt Ferencztől
