Mezőgazdaság és állattenyésztés. Mikuli Jakab lovagtól.
Mezőgazdaság és állattenyésztés.
Mikuli Jakab lovagtól.
Mikuli Jakab lovagtól.
Alig van ország, melynek múltja a mezőgazdaság és az azon nyugvó kereseti ágak fejlődését oly mértékben akadályozta, mint Boszniáé és Herczegovináé. Az összes földnek az oszmán hódítók által való birtokbavétele a benszülötteket, kik tapasztalatlanságból vagy a hazai földhöz való ragaszkodás miatt sem kivándorolni nem akartak, sem apáik hitét megtagadni, a legnyomasztóbb helyzetbe döntötte.
A gazdasági termelés kifejlődésének egy másik akadálya, mely egészen a közel múltig tartott, ezen terűleteknek a művelt államoktól való elzárkózása volt. Keletről és délről oly országoktól határolva, melyek ép úgy rászorúltak a mívelődésre, erről az oldalról sem ösztönt, sem támogatást nem nyertek; nyugatról a Dinári alpeseknek terméketlen s csak kevés helyen átjárható gátja, s úgy itt, mint éjszakról a szigorú határzár rekesztette el őket a művelt világtól. Így tehát a mezőgazdaság Boszniában és Herczegovinában az osztrák-magyar monarchia által való megszállás idejében a fejlődésnek körűlbelűl azon a fokán állt, mint a bosnyák királyok korában.
Még alig két évtizeddel ezelőtt a legkezdetlegesebb eke, olyan, a minőt a rómaiak korában használtak, túrta a legtöbb szántóföldet, sőt még ma is alig módosúlva található a tartomány azon részeiben, hová az új korszak műveltsége máig sem tudott behatolni.
A barmok nagy bőségéből a tartomány csak igen csekély hasznot húzhatott, mert a határok a monarchia felé a csaknem folyton-folyvást uralkodó marhavész miatt az állatkivitel elől el voltak zárva. A tenyésztők tehát főleg a tartomány belső forgalmára voltak szorítva.
Minthogy a szántóföld a tartomány összes terűletének csak ötödrészét teszi, míg a legelő és erdő három és fél ötödét foglalja el, a gazdálkodás főleg az állattenyésztésen nyugszik, s az ország némely vidékén legnagyobbrészt csakis ebből áll. Még azokon a vidékeken is, hol a földmívelést jelentékenyen ki lehetne terjeszteni, a nép örökölt kényelmessége miatt az állattenyésztés aránytalanúl nagy tért foglal el.
A terűletnek legelőűl használása kevés fáradságba kerűl. Korábban az élő állatokban rejlő vagyon azzal a haszonnal is járt, hogy az esetleges menekűlés alkalmával saját lábán ment tovább, így a nép a menedékhelyre nehézség nélkül magával vihetté. Ezenkivűl a kmet a lábas jószág után a földesúrnak nem tartozott dézsmát fizetni, a mi nem kevéssé mozdította elő, hogy az állattenyésztés még azokon a vidékeken is, hol a talaj sajátságainál fogva nem kellett volna uralkodónak lennie, az első helyet foglalta el. Az állattartás tehát, kiterjedését tekintve, az egész ország legfontosabb termelési ága, de azért távolról sem hajtotta az országnak azt a hasznot, a melyet az állatállománynak félig-meddig megfelelő tenyésztése és czélszerű gondviselése, valamint rendezett állategészségügyi rendőri felügyelet szervezése mellett húzni lehetett volna belőle.
Ha a főbb hiányokat, melyek az egyes mezőgazdasági termelési ágakhoz fűződnek, közelebbről szemügyre veszszük s a földmíveléssel kezdjük, mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy a paraszt csak a legritkább esetekben tudta, hogy földje mit adhat. A termés alakúlására, melyet úgy tekintett, hogy az Isten megváltoztathatlan tetszésétől függ, a legcsekélyebb befolyást sem gyakorolta, és sejtelme sem volt róla, hogy termését a föld kellő megmunkálása és kezelése által lényegesen emelheti.
A szántás, melyet a földmíves szántóföldjének adott, mielőtt a magot bele hintette, szabály szerint csak arra szolgált, hogy a magot annyira betakarja, hogy az a megszámlálhatatlan varjú- és galambsereg szeme elől elrejtve maradjon.
A vetőmagot a szegényebb paraszt többnyire már jóval a vetés ideje előtt elfogyasztotta, s helyette a legszigorúbb föltételek mellett gabonauzsorásoktól volt kénytelen kölcsön venni. A vetőmag ritkán volt kellő minőségű, s azonkivűl roszúl alkalmazott takarékosságból túlságos szűken vetették.
Szántás boszniai ekével.
Révész Imrétől
A szántóföld tisztán tartására, vagyis a gyomok, kövek, gyökerek eltávolítására a paraszt csak a karszt vidéken gondolt, mert ott a használható szántóföld oly kicsiny, hogy kitisztítását minden nagyobb fáradság nélkül elvégezheti, s a termőterűlet csökkenése rá nézve nagyon érzékeny veszteség. Csak a sziklás vidéken tudja a paraszt valamennyire megbecsűlni a mívelhető föld értékét. A szántóföld kisebb-nagyobb elgazosodását mindig valamely más oknak tulajdonították, nem a vetőmag tisztátalanságának s a föld elégtelen megművelésének.
Az aratást rendesen sarlóval végzik és csűrök hiányában a paraszt kénytelen learatott gabonáját a cséplésig a szabadban rakni asztagba. Az ilyen gabona-asztagok készítésében némely vidék lakói rendkivűl ügyesek. A magot csaknem mindenütt lovakkal tapostatják ki; karót vernek le a szérű közepére s a körűl gázolják a lovak a kerekre ágyazott gabonát. A kinyomtatott szem kitisztítását még ma is legnagyobb részt a szél segítségével szórólapáttal végzik.
A kapás növények közűl csak a tengeri mívelése volt az egész országban elterjedve, de ez is igen hiányosan, minthogy helyenként beérték az egyszeri kapálással, mely alkalommal egyúttal a töltögetést is végezték.
A rétek kaszálásánál azzal a rosz szokással találkozunk, hogy bevárják a fűvek elérését, s ez által nemcsak a gyakran igen jó sarjútermést teszik tönkre, hanem a nyert szénatermés minőségét is nagyon megrontják.
A parasztság gazdálkodásában semmiféle rendszert sem láthatunk. Földjét évek során át egy és ugyanazon növény termesztésére fordítja; a mikor észre veszi, hogy a termés nem fizeti ki többé magát, ugarnak hagyja, s helyette egy darab erdőt éget le s alakít szántófölddé, vagy pedig a már elpusztított erdőből fog eke alá egy darab legelőt. Ennek a rosz szokásnak tulajdonítható, hogy sok vidéken a parasztság lakóhelyének szomszédságában is csak elgazosodott parlagokat találunk, melyek sovány legelőűl szolgálnak, a szántóföldek ellenben a családok szállásaitól nagy távolságban szétszórva feküsznek. Oly vidékeken, melyek legnagyobb részt, vagy jobbára mívelésre alkalmas földből állanak, ezt a tékozló gazdálkodást hosszú ideig lehetett folytatni, mert elég föld volt, hogy mindaddig új földet foglaljanak, míg föltehették, hogy a parlagon hagyott ismét egy kis erőre kapott.
Ép oly czélszerűtlenűl járnak el a legelők használásánál. A marhát, mindjárt a kihajtáskor rábocsátják az egész legelő-terűletre, mely ennélfogva sokkal hamarább kimerűl, mintha részenként legeltetnék, s a lelegeltetett résznek nyugtot és időt engednének a kisarjadásra. Részint tudatlanságból, részint restségből a marhát sokáig a réten legeltetik s az első, többnyire egyetlen kaszálás után ismét rá hajtják. A paraszt gazdálkodásnál az egyetlen irányelv a szükségleteknek pillanatnyi s lehetőleg fáradság nélküli kielégítése volt.
A mezőgazdasági termelés rendes terményei minőségöket tekintve nem sokkal állnak hátrább a legelőrehaladottabb művelt államokéinál. Legfontosabbak s leginkább el vannak terjedve a tengeri, búza, árpa, zab, rozs, köles, kétszeres (őszi és tavaszi búza keveréke), tönköly, krupnik (tavaszi tönköly és tavaszi búza, olykor árpa és zab keveréke) és a hüvelyesek (melyek közt a bab áll első sorban), továbbá a dohány s újabb időben a burgonya, czukorrépa, repcze és here.
A szemes terményeknek különféle fajtáit mívelik. Különösen számosak a búzafajták, úgy az őszi, mint a tavaszi búza fajtái. Az árpánál többnyire a két és négy soros, ritkábban a hat soros fordúl elő; vetnek úgy őszi, mint tavaszi árpát. A hektoliterenkénti suly, a mint számos pontos mérés mutatja, nagyon kielégítő. A gabona a hegyeken rendszerint sulyosabb, mint a völgyekben.
A fő termény a tengeri, mely mindenütt, a hol az éghajlat csak félig-meddig kedvező, az első helyet foglalja el s helyenként még 800 méter magasságban is tenyészik. Többnyire a nagy szemű fajtákat vetik.
Zordonabb hegyi tájakon, különösen a tartomány karszt vidékén, a zab, árpa, tönköly és krupnik uralkodik. A rozs általában kevésbbé van elterjedve, mint az itt fölsorolt gabonaneműek és számos vidéken, bár kedvező tenyészetének minden föltétele megvan, érthetetlen módon elhanyagolják. Úgy látszik, hogy a rozslisztből készűlt kenyér a nép, ízlésének nem felel meg.
A dohánytermesztés, bár az éghajlat és a föld különösen Herczegovinában nagyon kedvezők igen jeles minőségű termény előállítására, csak mellékes fontosságú. A Trebinje környékén termesztett jó hírű dohány kivételével a dohány kevésbbé értékes, s a termesztés, mely évenként körűlbelűl 10.000 métermázsára rúgott, még a belfogyasztást sem födözte s nagy mennyiségű dohányt, névszerint purzicsánt és jenidgét külföldről kellett bevinni.
Ó-bosnyák aratási terméshordó szekér.
Révész Imrétől
Az állattenyésztést is ép oly czélszerűtlenűl folytatják, mint a földmívelést. Mennél korábban hasznot húzni az állatból, a paraszt előtt oly szabály, melytől csak ritkán tér el. Az állatok száma egy-egy parasztgazdaságban a lehető legnagyobb, a mit csak eltartani lehet, úgy, hogy egész télen át az állatok a legnyomorúságosabb takarmányozásban részesűlnek. Tavasz kezdetén az egész marhaállományt, tekintet nélkül a korra és nemre, legelőre hajtják. A párzás szabályozásáról szó sincs, úgy, hogy még ki sem fejlett apa- és anyaállatok gyakran képtelenűl korán tenyésztésre használtatnak s gyönge utódok nemzésével hozzájárúlnak a faj általános értékének megromlásához. Továbbá arra sincsenek tekintettel, hogy az anyaállatoknak a vemhesség ideje alatt több táplálékra van szükségök; igy a vemhesség utolsó ideje gyakran épen a legnagyobb takarmányszükség időszakával esik össze.
Számos vidéken megvan a parasztok közt az a törekvés, hogy egymáson jól tartott és szép állatok helyett mennél nagyobb baromállománynyal tegyenek túl: így a parasztgazda csak azért, hogy valamely falubelijét túlszárnyalja, lábas jószágát annyira megszaporítja, hogy még szűk takarmányozás mellett sem tudja kitelelni; minek következtében az állatok, különösen a borjúk és a növendék marha elpusztúlása elmaradhatatlan. E tényezők tartós hatása folytán a minőség annyira hanyatlott, hogy tenyésztésre alkalmas, hibátlan egyedek ritkán fordúlnak elő.
A Boszniában és Herczegovinában honos lófajok rendkivűl kitartók, edzettek és nagy ellenálló képességgel birnak. Példáúl az ország hegyes vidékein némely tenyésztő által nevelt hátas lovat nagyra becsűlik. Az oszmán igazgatás korában török katonatisztek és magasabb tisztviselők hátas lovakúl arab méneket vittek az országba, melyeket később a bégek és agák megvettek s hágóménekűl alkalmaztak. Ily módon alakúlt a jelenlegi, kétségkivűl keleti mének és belföldi kanczák keresztezéséből előállott lófaj, melynek jellemző ismertető jelei a kis és száraz fej, nagy élénk szemek, erős hát, zömök tagok, széles szügy s 145–148 centiméter magasság. Kétségkivűl ez a faj korábban csak kevéssé volt elterjedve a tartományban s a megszállás idejében csak igen ritkán fordúlt elő, mert a megelőző sok fölkelés és harcz a legjobb lovakat fogyasztotta el.
A posavinai ló, melynél a szlavoniai vér keveredése világosan fölismerhető, már jóval nagyobb; eléri a 154 centiméter magasságot; mindazáltal, bár vonó állatnak kiválóan alkalmas, nem oly edzett és kitartó, mint a hegyvidékek lova. A legelterjedtebb lófaj a teherhordó ló, mely korábban az ország hegyes volta és a járható útak teljes hiánya miatt mindenütt nélkülözhetetlen volt. A teherhordásra használt ló kicsiny s nemes jelleget nem igen árúl el, de rendkivűl erős csontszerkezetű, hihetetlenűl kevéssel megelégszik s bámúlatos ereje van teherhordásra. A mosztári tóval határos nehány községben a törpeségig kis lovakat találunk, 120–125 centiméter átlagos magassággal, melyek igen tetszetős külsejűek s mint ponik, nagyon keresettek. A karsztvidék nehány községében öszvért is tenyésztenek, de nagyon értéktelent, minthogy apaállatokúl elkorcsosodott, elsatnyúlt szamarakat használtak.
A megszállott tartományok szarvasmarhája különféle fajokhoz tartozik, melyek nagyon különböző gazdasági értékűek. Az ország éjszakkeleti részén, a Posavinában oly szarvasmarhafaj van elterjedve, mely külső alakját és egyéb tulajdonságait tekintve a magyar-podoliai pusztai fajjal való közel rokonság jeleit mutatja. Ez a faj, testének nagyságát és sulyát tekintve, a legkiválóbb az országban s használati tulajdonságaira nézve az imént említett magyar pusztai fajhoz hasonló.
Mint második hazai fajt a Krajinában, Bosznia éjszaknyugati részében előfordúló szarvasmarhát kell megemlítenünk. Csontszervezetében meglehetős arányosságot mutat, nagysága a posavinai szarvasmarháé mögött áll, de mindjárt az után sorakozik s általában zömök, köpczös alakjával tűnik ki. E két fajnak a megszállott terűlet éjszaki részét elfoglaló elterjedési vidékéhez csatlakozik délen a tulajdonképeni boszniai szarvasmarha terűlete.
Ez a szarvasmarha kisebb a posavinainál és a krajinainál s testsulyra nézve is azok mögött áll. Színe részint vöröses-barna egész a sárgásig, részint szürke egész a világos szürkéig, szőre durva és hosszú. Gyakran mély gyűrűktől eltorzúlt s fölfelé és előre görbűlt szarvai vékonyak és fínomak, végük felé többnyire sötétek, hegyük rendesen fehér. Fejök erősen ékalakú. Kivétel nélkül kiválóan kedvező testalkatúak, úgy, hogy ezek az állatok képesek a legjárhatatlanabb helyeken is áthatolni s a legsziklásabb és szakadékosabb legelőterűleteket is bejárni a nélkül, hogy kár esnék bennök.
A boszniai szarvasmarha használati értéke, tekintettel arra, hogy többnyire nagyon kedvezőtlen körűlmények közt él és sovány táplálékát nagy nehézséggel maga kénytelen megkeresni, igen kielégitő. Teje kivétel nélkül kitűnő, húsa, ha jól táplált állatból kerűl, nagyon ízletes. Vonóereje kis termetéhez képest igen jó.
Bosznia és Herczegovina juha fő-fő részét teszi e tartományok barmokban való gazdagságának. Alig van kerűlet, mely tekintélyes juhtenyésztéssel nem dicsekednék, részint a szarvasmarha mellett, nagyobb részt azonban az állattenyésztés fő ága gyanánt.
Bosznia és Herczegovina juha az Ázsia legnagyobb s Európa egy részében is elterjedt czigája-juhtól származik. Az átlagos tejmennyiséget évenként 20–25 literre lehet becsűlni. A tej zsírtartalma rendkivűl nagy, gyakran eléri a 9–10 százalékot is. A gyapja durvább, gyakran 30 centiméter hosszú éles szőrből s finomabb tulajdonképeni gyapjúból áll. A többnyire sárgás-fehér színű gyapjú az időjárás viszontagsága miatt, melynek folyvást ki van téve, inkább száraz, kevéssé zsíros. Hosszúsága és nagy szívóssága miatt ez a gyapjú különösen alkalmas a tartósságáról ismeretes belföldi gyapjúszövet készítésére. Durvább czikkek gyártására nyersanyagúl a külföld is keresi és becsűli. A mosatlanúl nyírt gyapjút ritkásan font, körűlbelűl 1.20 méter magas és 0.70–0.80 méter átmérőjű s folyóvízbe állított kosarakba rakják és taposással tisztitják. A fő mosó helyek egyike Livno, hol minden évben nyíráskor különböző vidékekről vett nagy mennyiségű gyapjút tisztítanak meg ilyen módon.
A kecsketenyésztés, bár a kormány az erdőgazdaságra való kártékonysága miatt korlátozni igyekszik, kivált Herczegovinában és Bosznia déli részén nagyon el van terjedve. Minthogy alig kiván gondviselést és az élelemben sem válogatós, ezért a kecske az országnak még azokon a vidékein is nagyobb számmal fordúl elő, hol a körűlmények a juhtartást is teljes mértékben megengednék. A déli Boszniában elterjedt szarvatlan kecske a lakosok állítása szerint egyiptomi eredetű.
A kecskéket rendesen nyírják s a szőrt magában az országban fogyasztják és dolgozzák föl különböző czikkeknek, lótakaróknak, abrakos és gyümölcsös tarisznyáknak, köteleknek, kötőfékeknek, stb. A kecske húsát, különösen a fiatalét, az országban nagy mennyiségben fogyasztják. Nagy olcsósága miatt a nép élelmének egyik fontos része.
A számos és nagy kiterjedésű hegyi legelőkön igen elterjedt havasi gazdálkodás fejlődött ki. Némely vidéken a havasi pásztorok a kihajtással meg sem várják, míg a hegyeken a hó elolvad, hanem megkezdik a hótakaró eltűntével a völgyekben a legeltetést s követik nyájaikkal a hónak az olvadás miatt mind magasabbra vonúló határát, hogy majd őszszel ép ily módon térjenek vissza. A karsztvidéken a juhok és kecskék gyakran az Alpeseken telelnek. A havasokon a jobb fűves helyekről nyáron nyert szénát, melyet nehezen lehet a völgybe levinni, a pásztorkunyhó (koliba) mellett boglyába rakják s ebből a készletből tartják a nyomorúságosan összetákolt istállóba hajtott nyájat, mely ott gyakran több napon át be van fúva hóval.
A pásztorgazdaságban csak a juh- és kecsketej jön tekintetbe, melyből az úgy nevezett Vlasić-sajtot készítik, melyet a belföldi népesség nagyon szeret, s mely jövedelmes kereskedelmi czikk. Ennek a részint tiszta juhtejből, részint juh- és kecsketej keverékéből oltóval előállított sajtnak fő készítő helye a Travniktól éjszakra fekvő Vlasić-Planina, melynek terűlete meghaladja a 20.000 hektárt. A Vlasić-Planinán évenként készített sajtot körűlbelűl 1.500 métermázsára becsűlik. A friss Vlasić-sajt lágy, sárgásfehér s kellemes, gyönge ízű. Mikor már érettebb, igen erős mellék ízt nyer, mely lehetetlenné teszi, hogy kiviteli árúvá váljék.
Boszniai szarvasmarhák.
Charlemont Húgótól
A sertéstenyésztés azon útálat miatt, melylyel a mohamedánok ez állat iránt viseltetnek, csak a keresztény vagy vegyes népességű vidékeken bír fontossággal. Legtöbb sertést úgy régebben, mint jelenleg is még a Posavinában, Karajinában és a szomszédos kerűletekben találunk.
A tartománynak erdővel sűrűn borított részeiben a bőséges erdei hizlalás a sertéstartást kevés fáradsággal jövedelmezővé teszi. Ezeken a vidékeken a sertéseket nagy mennyiségben nevelik s a kivitel az utóbbi években igen föllendűlt.
A felügyelet, takarmányozás és gondviselés, melyben a belföldi népesség a sertést részesíti, nagyon elégtelen, s csak a legelőre és úszó helyre való kihajtásból áll. Eleség-pótlékot otthon csak ritka esetben, s rendszerint csak az anyadisznóknak adnak addig, a míg ezek malaczaikat szoptatják. Télen át a sertéseket többnyire a nagy mennyiségben előforduló páfrány gyökerével tartják. E czélból a pásztorok a földet csákánynyal lehető mélyen fölszakgatják, s ily módon a sertéseknek, melyek a föllazított földben könnyebben túrnak, a gyökerek fölkutatását lehetővé teszik.
A baromfitenyésztés a fejlettségnek még igen alacsony fokán áll. Szárnyasokban Posavina és Krajina a leggazdagabb, mely terűlet nagyobb termékenységénél fogva az állattenyésztésnek erre az ágára is legalkalmasabb. Találunk némely helyen tyúkokat, melyek úgy alkatra, mint tollazatra nézve a maláj tyúkokhoz hasonlítanak. Bantamok is fordúlnak elő, s valószínű, hogy azokat az állatokat, melyektől ez a faj származik, vagyonos mohamedánok díszszárnyasokúl keletről vitték be. A mohamedán népesség nagy értéket tulajdonít a kakasoknak, melyekért olykor 1–2 aranyat is fizet.
A méhtenyésztés meglehetősen el van terjedve, noha ezt is nagyon kezdetleges módon űzik. A boszniai méz kitűnő, s az ország határain túl is jó hírnévnek örvend. A nép méhköpűkűl részint kivájt fatuskókat, többnyire azonban agyaggal kitapasztott egyszerű szalmakasokat használ. A mozgó szerkezetű kaptárok és a mézpergetők a megszállás előtt ismeretlenek voltak. A mézért, a mi különben számos más országban is történik, az egész méhcsaládot megölik. Némely helyen a mézet zúzással választják el a viasztól olyan forma készűlékben, mint a minőt Horvát-Szlavonországokban a kender törésére használnak. A viasz a belkereskedésnek jövedelmes tárgya, mert a görög-keleti hitűek templomaikban csak viaszgyertyákat használnak, és pedig igen nagy számmal és óriási nagyságban.
A megszállás első időszakában a kormány a mezőgazdaság rögtöni előmozdítására keveset tehetett, minthogy azt az időt inkább a közigazgatás szervezésére, a nyugalom és rend helyreállítására és megszilárdítására, útak építésére, a kataszteri fölmérés keresztűlvitelére, stb. fordította. Csak az 1882 és 1883. évben kezdődött a kormánynak a mezőgazdaságot és állattenyésztést előmozdító nagyobb tevékenysége.
A közös pénzügyminiszterium megbizásából a földmívelést és állattenyésztést, a gyümölcstermesztést és szőlőmívelést érdeklő állapotok beható tanúlmányozása végett a tartományt a monarchia kiváló szaktekintélyei útazták be, kik a fönforgó hiányok megszűntetésére nagyszabású munkaprogrammot dolgoztak ki.
A kormány első sorban jobb földmívelési eszközök bevitelére fordította figyelmét. E czélból az országos kincstár költségén kipróbált jelességű talajmívelő eszközöket vásároltak, s a kerűletekben próbaszántások tartására, a benszülött mezőgazdák csoportonkénti bevonásával, kiosztották. Az így elért eredmények, valamint a hatóságok részéről a folytonos rábeszélés, oktatás által idővel sikerűlt fölkelteni a benszülött mezőgazdák érdeklődését a legújabb talajmívelő eszközök iránt, s őket ily eszközök beszerzésére bírni, mit az országos kormány a vételár hitelezése által is megkönnyített.
A belföldi árpa regenerálása végett, mely sörfőzésre nem igen volt alkalmas, a kormány, miután a sörnek való árpa könnyű és jövedelmező kelendősége biztosítottnak látszott, az oszrák-magyar monarchiából kitűnő vetőmagvat vitt be, s a mezőgazdáknak vetési czélból kiosztotta oly föltétellel, hogy a kapott mennyiséget a legközelebbi termésből szolgáltassák vissza.
Herczegovinának azon kerűleteiben, melyek a tengeri termesztésére nem alkalmasak, ennek pótlásáúl a burgonyát honosították meg, melyet a megszállás előtt csak Bosznia éjszaki részén termesztettek csekély mértékben. A burgonyatermesztés oly nagy előhaladást tett, hogy a termés 1882-től 1898-ig 137.907 métermázsáról 653.809 métermázsára emelkedett, vagyis 474 százalékkal növekedett.
A dohánytermesztés Herczegovinában a kormány erélyes és czéltudatos támogatása folytán már évek óta oly nagy lendűletet vett, hogy számos családra nézve vált a vagyonosság forrásává. Mindjárt a dohányegyedárúság életbeléptetése után 1880-ban a kormány minden lehető eszközzel azon volt, hogy a saját kezelésű dohánytermesztésnek a mosztári, ljubuškii, stolaci, ljubinjei és trebinjei kerűletekben mennél nagyobb kiterjedést adjon. Jutalmat osztott ki azok közt, a kik több és jobb minőségű dohányt termesztettek. A föllendűlésre azonban különösen sokat tettek a kincstári minta dohánygazdaságok, melyeket Herczegovinában: Mosztárban, Ljubuškiban, Stolacban, Ljubinjében és Trebinjében, Boszniában pedig Orašjében és Potočaniban állítottak föl, és a melyek nemcsak gyakorlati iskolái a czélszerű dohánymívelésnek, hanem évenként több millió elsőrendű palántát is osztanak ki ingyen az ültetvényesek közt.
Hogy a dohánytermesztés mennyire emelkedett, kitűnik abból, hogy 1880-ban Herczegovinában csak 8.774 métermázsa dohányt váltottak be 635.516 forinton, Boszniában pedig csak 1,762 métermázsát 70.563 forinton; míg ellenben 1898-ban Herczegovinában már 26.987 métermázsa dohány 1,368.644 forint értékkel, Boszniában pedig 6.387 métermázsa 196.568 forint értékkel kerűlt beváltásra.
Az egyedárúság fönnállása óta 1898-ig Herczegovinában 389.437, Boszniában 31.634 métermázsa dohányt szállítottak be, s ezért a kincstár Herczegovinában 18,433.333, Boszniában 2,828.817, összesen tehát 21,262.150 forintot fizetett ki. A mosztári, trebinjei és ljubuškii kerűlet számos községében olyan dohányt állítanak elő, mely a legjobb macedoniainak sem a levelek fínom szövete, sem a kellemes zamat tekintetében nem áll mögötte.
Az oszmán kormány a dohány gyártására semmiféle befolyást sem gyakorolt; bárki szabadon folytathatta. A megszállás idejében Boszniában és Herczegovinában 68 gyáros volt, kik kezdetleges kézi vágó gépekkel (havan) összesen négyféle pipadohányt gyártottak.
A dohányegyedárúság életbeléptetése után, 1880 őszén az országos kormány megkezdte a dohánygyártást Szerajevóban három, Mosztárban két hainburgi dohányvágó géppel. Hogy a növekedő szükségletet ki lehessen elégíteni, ezeket a gyártelepeket gyors egymásutánban nagyobbítani kellett, s 1882-ben már gőzerőre rendezték be a gyárakat. Minthogy azonban ez a két gyár, noha úgy az épűletek, mint a műszaki berendezés tekintetében folyvást fejlődött, még mindig elégtelennek mutatkozott: 1888-ban egy harmadik gyárat állítottak föl Banjalukában, 1893-ban pedig egy negyediket Travnikban. Jelenleg a négy gyárnál öt álló gőzgép működik 76 lóerővel, s 1898-ban 19.635 métermázsa dohányt dolgoznak föl, szemben az 1881-ben földolgozott 2.605 métermázsával. A szivarkagyártás, melyet 1882-ben 505.000 darabbal kezdtek, 1898-ban 38,612.000 darabra emelkedett.
A föld megmívelésének folytonos előrehaladása lehetővé tette az országos kormánynak, hogy lassanként olyan ipari növények meghonosításával is kisérletet tegyen, melyek addig ez országban teljesen ismeretlenek voltak. Így tettek 1888-ban és 1889-ben a dolnja-tuzlai és gračanicai kerűletben kisebb mértékű kisérletet a czukorrépával. E kisérletek eredménye úgy mennyiség, mint minőség tekintetében annyira kielégítő volt, hogy a paraszt gazdák nagyobb számmal adták magukat a répatermesztésre. Már 1891-ben körűlbelűl 170 hektár beültetett terűlet 22.400 métermázsa répát adott, melyet az országos kincstár által Doboj mellett Uzorában fölállított aszaló dolgozott föl. A czukorrépa-termesztésnél a parasztság támogatása végett a termesztőket nemcsak a szükséges maggal, valamint alkalmas ekékkel és mívelő eszközökkel látták el, hanem a monarchiából a répamívelésben jártas munkásokat is vittek számukra.
Az 1892. évben a czukorrépa-termesztésnek újabb nagy térfoglalását látjuk, a következő évben a bevetett terűlet már elérte a 2.000 hektárt s a répatermés körűlbelűl 350.000 métermázsára rúgott. Az uzorai répaszárítót időközben a boszniai és herczegovinai mezőgazdasági termények földolgozására és értékesítésére alakúlt részvénytársaság vásárolta meg s ott czukorgyárat alapított.
Azt a jövedelmet, melyet a répatermesztés a termesztőknek hajt, egyetlen termény jövedelme sem éri el, és így azokon a vidékeken, a hol a czukorrépatermesztés meghonosodott, a nép vagyonosodása észrevehető előhaladást tesz. Az állattartás is szemmel láthatólag emelkedik ezeken a vidékeken, mert a termesztők nemcsak a répafejeket és répaleveleket, hanem a czukorgyártásnál fönmaradó répaszeletet is, melyet a czukorgyár ingyen ád vissza, barmaik takarmányozására fordítják, s a legelőgazdaságról az állatok istállózására kezdenek áttérni.
Dohány fűzés Herczegovinában.
Joanovits Páltól
A heremívelés meghonosításának érdeme első sorban az osztrák-magyar monarchiából és Németországból bevándorolt gyarmatosokat illeti, kik ezt a Boszniában és Herczegovinában korábban teljesen ismeretlen takarmánynövényt hazájokból magukkal vitték, s a mag eladása által a benszülött népesség közt is elterjesztették. A kincstári mezőgazdasági állomások fölállítása óta nagyobb terűletet fordítanak heremag termesztésére, s az ott előállított legjobb minőségű magot mérsékelt áron kiosztják a lakosságnak. Leginkább elterjedt a vöröshere, míg a luczernát csekély mértékben mívelik.
Az országos kormány, valamint a földmivelést, az állattenyésztést is fáradhatatlan gondoskodásban részesíti. A rendszeres állatorvosi hivatalok létesítése után a kormány arra fordíthatta törekvését, hogy a monarchiába irányúló állatkivitel előtt a határ megnyittassék, s végre sikerűlt is ezt a rég ohajtott czélt fokozatosan csaknem egészen elérni. A monarchiába való állatkivitel az egész állatállomány értékét korábban nem is sejtett módon emelte, úgy, hogy a parasztság lassanként megismerte, hogy barmai mily nagy értékkel birnak, s ennélfogva jobb tartásban és gondviselésben kezdte őket részesíteni. Ezzel az az időpont is elérkezett, a mikor értékes tenyészanyag bevitele által hozzá kezdhettek az elkorcsosúlt állatállomány megjavításához.
A lótenyésztés emelése végett a fedeztetés ügyét oly módon szervezték, mint a hogy az osztrák-magyar monarchiában van. Ő cs. és apostoli királyi Felsége e czélra a lippizai udvari ménesből a Koheylan-Adjonz és Massaud nevű legnemesebb arab vérű, továbbá a Massaud-fia, Pluto Canissa és Pluto Bionda nevű méneket ajándékozta. Ezzel az öt apaállattal 1884-ben Herczegovinában három fedeztetési állomást szerveztek. Azután következett a boszniai fedeztetési állomások szervezése. A bábolnai magyar kir. ménesből tizennégy fiatal arab mént s magyarországi magántenyésztőktől két mént vásároltak, melyeket fedezés czéljából 1885 márcziusában tizenöt állomáson helyeztek el. Az 1885. évben fölállították Szerajevóban az állami méntelepet s ennek fiókját Mosztárban.
Az öszvértenyésztés javítására a karsztvidék részeiben, hol a czélszerű lótenyésztés lehetetlen, Cyprusból öt szamárcsődört vásároltak s alkalmaztak hágatásra Herczegovinában.
Bosnyák lovak: nemesített bosnyák ló, eredeti arab ló és teherhordó ló.
Ottenfeld Rudolftól
Fokozatos vásárlás által a mének száma 1898 végéig 102 darabra emelkedett, miből húszat Syriából és Arábiából szereztek, a többi pedig Bábolnáról kerűlt. A szamárcsődörök állománya 20 darabot tesz. A tenyésztők buzdítására évenként lódíjazások tartatnak, melyeken az államkincstár terhére 2–10 aranyos jutalmakban több mint 1.000 arany kerűl kiosztásra.
A lóversenyeket, melyek Boszniában és Herczegovinában rég idő óta divatosak, s melyeket különösen örvendetes események megünneplésére, példáúl a vagyonos bégek és agák lakodalmai alkalmával rendeztek, egészen a legújabb időkig egyenes irányban, többnyire kemény úton, nyereg nélkül lovagolva tartották. Az országos kormány azt, hogy a nép a lóversenyeket szereti, a lótenyésztés emelésére fő eszköznek látta, s azon volt, hogy a lóversenyeket magasabb szinvonalra emelje. Már 1893 óta minden mai követelménynek megfelelő, vízvezetéki művekkel ellátott lóversenytér van Ilidžében, s az osztrák és a magyar lovasegyesűlet által rendezett nemzetközi versenyek mellett gazdagon dotált versenyek vannak boszniai származású lovak számára, a melyeknél az országos kincstári ménektől származó lovak részére rendezett tenyész-versenyek különös kedvezésben részesűlnek. Ezen kivűl a megszállott tartományoknak még négy más helyén tartanak kisebb versenyeket belföldi származású lovak részére, melyek szintén országos pénzből díjaztatnak. Legújabb időben az országos kormány részint Bábolnáról vásárolt, részint importált eredeti arab kanczákból ménest állított Goraždában. Jelenleg a ménes három magyar vérű arab csődörből, mint törzsménből, és 22 kanczából áll.
A szarvasmarhatenyésztés megjavítása végett a kormány minden vidék számára olyan idegen fajta tenyészállatokat választott, melyek ahhoz a tájfajtához, melynek átalakítása czéloztatott, lehetőleg közel álljanak. Ebből a szempontból az ország tenyészkerűletekre osztatott, melyekben a pinzgaumöllthali, a wippthali és a magyar pusztai fajta szigorúan elkülönítve használtatik. A magyar pusztai faj az országnak éjszakkeleti, a Boszna és Drina közt fekvő, éjszakon a Szávától, délen a Majevica-Planina által határolt részére jelöltetett ki. A möllthali szarvasmarha tenyészkerűlete magában foglalja Bosznia egész többi részét, Herczegovinában pedig kizárólag a wippthali fajtát használják tenyésztésre.
Az 1898. év végéig 1338 bikát alkalmaztak országos tenyésztési czélra, miből 149 darab a magyar pusztai, 881 darab a pinzgau-möllthali, 308 darab pedig a wippthali fajtára esik. Magában az országban biztosítandó a tiszta vérű tenyészállatok nevelését, az országos kormány az említett három fajból teheneket is vásárolt a monarchiában s jobb tenyésztőknek adta át a vételárnak több évi részletben való visszafizetése mellett. Eddig ily módon 760 tehenet vittek be s osztottak ki a tenyésztők között. Mindazon kerűletekben, hol kincstári bikák használtatnak, évenként őszszel szarvasmarha-díjazásokat tartanak, melyek alkalmával 200 aranyat és 2800 koronát osztanak ki 5 koronától 3 aranyig terjedő díjakban.
A juhtenyésztés javítása czéljából, a belföldi anyaggal való keresztezés végett, a báró Romaszkan horodenkai (Galicziában) földbirtokos által a moldvai czigája- és a hamshiredown-juh keresztezéséből tenyésztett, úgy nevezett „horodenka-juh” importáltatott. Ez a faj tekintélyes testsuly mellett gyapjút és tejet is eleget ád, s Boszniában, hála kitűnő tulajdonságainak s eredeti hazájában bele oltott nagy szivósságának, úgy tiszta tenyésztésre, mint keresztezésre nagyon jól bevált. E fajtán kivűl évekkel ezelőtt bokharai kövér-farkú juhot is importáltak Oroszországból, s megkisértették meghonosítását. A bokharai kövér-farkú juh, mely a „persián” vagy „asztrakhán” név alatt ismert kitűnő prémet szolgáltatja, csodálatra méltó könnyűséggel akklimatizálódott, s a tőle származott és vele keresztezett állatokról nyert báránybőr is oly nagyon értékes volt, hogy a kormány elhatározta, hogy a törzs-nyáj megnagyobbítása végett egyenesen Karakulból, Bokhara mellől, 65 eredeti juhot hozat. A livnói és gackói kincstári mezőgazdasági állomások horodenka- és bokhara-juhtenyészeteinek állománya jelenleg már akkora, hogy onnan 1898-ban mindkét fajból már 660 darab keresztezett kost lehetett a népnek tenyésztési czélokra kiosztani.
A kecsketenyésztésnél, mely, nem tekintve az erdészetre nézve igen káros voltát, a Karszt némely vidékén oly nagy fontossággal bir, hogy teljes megszűntetése kivihetetlennek látszik, a kormány arra törekszik, hogy az egyes állatok értékének emelése által lehetségessé váljék a kecsketenyésztés terjedelmét a jövedelem csökkenése nélkül megszorítani. A kivánt értékemelés végett a szőr minőségének javítása vétetett czélba. Az ebben az irányban történt kisérlet, Kis-Ázsiából, az angorai vilajetben fekvő Karahissárból angorakecskék importálása által a livnói mezőgazdasági állomásra, eddig sokat igérő eredménynyel járt.
A belföldi sertésfaj megjavítása végett a modriči, livnói és gackói mezőgazdasági állomásokon a berkshiri sertéseket nagyobb mértékben tenyésztik, s 8–10 hónapos korukban a belföldi tenyésztőknek kiosztják. A berkshiri kanoktól származó keresztezések gyors fejlődéssel, nagy termékenységgel, hízékonysággal és edzettséggel tűnnek ki, miért is a belföldi tényésztők nagyon szeretik.
A Prijedorban 1891-ben baromfi-tenyésztés czéljából alapított baromfitenyésztő-intézet főleg fehér Langshan-, kendermagos Plymouth-Rock-, Brama- és Minorka-tyúkok, továbbá bronz- és fehér ausztráliai pulykák, valamint pekingi és roueni kacsák és emdeni ludak tenyésztésével foglalkozik. Fajbaromfi és kikelteni való tojás előállításán kivűl a népesség tenyésztési czéljaira, az intézetnek még az a feladat is jutott, hogy a környék tenyésztőit a baromfihízlalásban s mindenféle ölni való baromfi előállításában, valamint kiviteli czélra a tojás osztályozásában, eltartásában és csomagolásában oktassa, s a baromfitenyésztés termékeinek külföldre való eladását intézze. E czélból az intézet vezetősége az említett munkálatokról gyakorlati tanfolyamokat tart, melyeken a belföldi tenyésztők vagy azok hozzátartozói nem csekély számban vesznek részt. Ez intézkedés hatása abban nyilatkozik, hogy a baromfitenyésztés termékeinek kivitele jelentékenyen emelkedett s azóta sok tojást visznek ki Angolországba.
Boszniában és Herczegovinában csak parasztgazdaságokat találunk, minthogy a bégek és agák összes földbirtoka kmet-telkekre van osztva s bérletben a kmetek által míveltetik. A nagybirtokosok rendszerint nagyobb birtokrészeket nem tartanak házi kezelésben, és így az egész mezőgazdaságnak a kmetek és szabad-parasztok gazdasága adja meg a jellemvonását. Ily körűlmények közt az országos kormány kénytelen volt munkásságát kezdettől fogva a parasztgazdaságok emelésére fordítani. A parasztság azonban nemcsak hogy nem rendelkezik a gazdasági javításokra szükséges anyagi eszközökkel, hanem nagyon bizalmatlan is minden újítás iránt, s nem elméleti oktatás útján, hanem csak gyakorlati eredmények által birható rá, hogy a megrögzött balítéletekről lemondjon. E miatt az országos kormány által oktatási czélból fölállított mezőgazdasági állomásoknak egészen sajátságos szervezetet kellett adni. A mezőgazdasági állomások első sorban tanintézetek, melyek czélja, hogy a belföldi parasztság fiait a mezőgazdaság minden ágába bevezessék s mindazon ismeretekkel, melyek egy parasztgazdaság czélszerű kezeléséhez szükségesek, ellássák. E czélból évenként minden állomáson, a körűlményeknek megfelelő számban, bármely vallásfelekezetű parasztbirtokosok fiai fölvétetnek, kik minden mezőgazdasági munkában tartoznak részt venni, s három évi kiképeztetés után saját gazdaságukba visszatérnek, hogy ott a szerzett ismereteket értékesítsék.
A tanulók az állomásokon szabad lakást, ellátást s munkájukért megfelelő díjazást kapnak. Az elméleti oktatás a különböző gazdasági ágakban csak oly mértékben történik, a mennyi arra szükséges, hogy a gyakorlati mutogatást megértsék. Ezenkivűl a növendékeket az állomás általános elemi iskoláinak tanítói az olvasásban, írásban és számolásban is oktatják. A mezőgazdasági állomásoknak továbbá az a föladatuk, hogy az ott levő pepinériákból az állattenyésztés emelésére szükséges tenyészállatokat, a mennyiben azokat nem külföldről importálják, rendelkezésre bocsássák, s a belföldi mezőgazdák közt való kiosztás végett különböző vetőmagvakat termeszszenek, valamint, hogy a környék mezei gazdálkodására buzdítólag, oktatólag hassanak. E czélból jól megválogatott parasztgazdaságokat az állomás vezetése és felügyelete alá helyeznek, hogy azokon a gazdaság tulajdonosának saját erejével, de egyúttal az állomások anyagi támogatásával, lehetőleg czélszerű gazdálkodás honosíttassék meg. Minden állomáshoz három ily parasztgazdaság osztatik be. Ez az intézmény nagyon jól bevált, minthogy a parasztság, a minta-parasztgazdaságok sikerei által buzdíttatva, az e gazdaságokon életbeléptetett újítások iránt nagyon fogékony. Az első mezőgazdasági állomás 1886-ban állíttatott föl. Modričban, a gradačaci kerűletben, a második 1886/87-ben Gackóban, a harmadik 1888-ban Livnóban, a negyedik 1893-ban Ilidžében. A három utóbbi egy völgyi és egy havasi gazdaságból áll. Az ilidžei állomásnak a többi mezőgazdasági állomások kötelességeűl szolgáló föladatokon kivűl még az a czélja is van, hogy a tartományi fővárost, Szerajevót, naponta minden egészségügyi követelménynek megfelelő friss tejjel, valamint zöldséggel ellássa s az ilidžei fürdőhely számára a szükséges tejet és zöldséget szolgáltassa.
Mezőgazdasági állomás Butmir határában, Ilidže mellett.
Bernt Rudolftól
Újabb időben nehány falusi elemi iskolában életbeléptették a rendszeres mezőgazdasági oktatást, s az a szándék, hogy fokozatosan valamennyi falusi elemi iskolára kiterjeszszék. A falusi elemi iskolákra a mezőgazdasági oktatásnál, a melyben csak a 3. és 4. osztályos gyermekek vesznek részt, fő gondot a gyakorlati oktatásra fordítanak s az elméleti oktatást csak annyiban folytatják, a mennyiben az a gyakorlati tanítások megértéséhez szükséges. Szemléleti tárgyúl minden iskola közelében, hol a mezőgazdasági oktatás már is folyik, egy parasztgazdaság szolgál, s az illető tanító vezetése alatt ép úgy van szervezve, mint a mezőgazdasági állomások minta-parasztgazdaságai. Vasárnaponként az iskolákon mezőgazdasági tanfolyamot is tartanak a környék paraszt népessége számára. Alkalmas tanítók kiképzésére, kik a falusi elemi iskolákban a mezőgazdasági oktatást végezzék, a szerajevói tanítóképző-intézetben egy külön szaktanító van alkalmazva, s gyakorlati tanítás végett az intézet közelében, mint oktató parasztgazdaság, egy külön parasztgazdaság szereltetett föl.
Tudva azt, hogy a gazdaságilag előrehaladottabb országokból való gyarmatosok úgy a föld megmunkálása, mint az állattartás tekintetében utánzásra méltó példaadókúl szolgálnak a benszülötteknek, s így az ország kulturájának fejlesztésére nagy fontossággal birnak: a kormány külföldi gyarmatosok bevándorlását állami birtokok átengedésével, az építő fának az állami erdőkből ingyenes engedélyezésével, kamat nélküli kölcsönökkel és pénzsegélyekkel, vetőmagvak ingyenes kiosztásával, valamint több évi adómentességgel igyekezett előmozdítani. De a tartomány bonyolódott birtokviszonyai miatt nagyobb szabású telepítés a kincstári birtokokon az erdőbirtokrendezés és a telekkönyvelés keresztűlvitele előtt, komoly akadályokba ütközött, miért is a kormány arra szorítkozott, hogy a gyarmatosok letelepűlését a telepesek által megváltandó magán birtokokon támogatta. A magán birtokokon támadt telepítvények: Rudolfsthal a banjalukai kerűletben, Windhorst a gradiškai és Ferencz József-föld a bjelinai kerűletben, hála e telepesek szorgalmának s az országos kormány rájuk fordított gondoskodásának, aránylag rövid idő alatt meglehetős jóllétre küzdötték föl magukat s a környék mezei gazdálkodására jótékony hatást gyakorolnak. A Rudolfsthalban és Windhorstban találkozó telepesek Poroszországból, Westpháliából, Szászországból és Hollandiából, a Ferencz József-földet megszállt telepesek pedig Torontál-, Heves- és Bács-Bodrog-megyéből vándoroltak be. Ezek a telepítvények 487 családból állnak, 2.621 lelket számlálnak s körűlbelűl 3.777 hektár terűletet birnak, miből 633 hektár kincstári birtok, mely a Ferencz József-földi telepeseknek engedtetett át. Valamennyi telepes német nemzetiségű s közűlök 1.460 lélek római katholikus, 1.161 pedig evangelikus.
A kincstári birtokok rendszeres betelepítéséhez csak a legújabb időben fogtak, s a telepesek a kiosztható telkek nagysága szerint részint nagyobb községekben, részint házcsoportokban egyesíttettek. A telepeseknek átengedett kincstári telkeket kivétel nélkül az erdőterűletből szakították ki, melyek értéktelen cserjékkel voltak benőve, de kitűnően alkalmasak arra, hogy irtás által szántófölddé alakíttassanak át. Minimum gyanánt minden családnak tizenkét hektárt osztottak ki. A telepesek a lakóházaik és gazdasági épűleteik fölépítéséhez szükséges épűletfát ingyen kapták a kincstári erdőkből, továbbá szükséghez képest évi részletekben törlesztendő kamat nélküli kölcsönöket, méltánylást érdemlő esetekben pedig még adómentességet is nyertek.
A három első évben a kincstár a telepesektől a nekik átengedett telektől haszonbért nem szed; a bérletnek csak negyedik évétől kezdve tartoznak hektáronként ötven krajczár bért fizetni. Tíz év múlva az országos kincstár a telepeseknek, ha az átvett telket termővé tették, rendszeresen kezelték, s ha magukat politikai és erkölcsi tekintetben kifogástalanúl viselték, az addig csak bérelt telket díjtalanúl tulajdonúl engedi át. Ezeknek a telepesekre nézve rendkivűl kedvező föltételeknek következtében a kincstári telkek igen kapósak lettek. E módozatok mellett az utóbbi tíz év alatt a boszna-gradiškai, dubiczai, prnjavori, derventi, tešanji, zeniczai, žepčei, banjalukai, novii és zvorniki kerűletekben 1.054 külsőországi család telepűlt le 5.712 lélekkel 13.093 hektár terűleten.
Templomok, iskolák és paplakok emelésénél a kormány a telepeseket lehetőleg támogatja, s gondoskodik róla, hogy a fenforgó szükségletek e tekintetben teljesen figyelembe vétessenek. Az országos kormány által megkezdett telepítés a rendelkezésre álló kincstári birtokokon tervszerűleg folyik s jelenleg is több telepítvény van keletkezőben.
Hasonló föltételek mellett elszegényedett belföldi családok is kapnak kincstári telkeket, s a prnjavori kerűletben négy telepítvény alapíttatott 238 családdal és 1.053 lélekkel, melynek 1.375 hektár terűletű kincstári birtok engedtetett át. Azonkivűl a prijedori, derventi és bjelinai kerűletben körűlbelűl 420 belföldi családnak 1.300 hektár terűletű kincstári birtok osztatott ki azok gazdasági helyzetének megjavítása végett.
Végűl a kormány által a mezőgazdaság emelése czéljából tett intézkedések közé tartoznak a Livanjsko és Gacko poljéban nagy szabásúlag végrehajtott mezőgazdasági javítások is, valamint a Mlade-vidék szabályozása a ljubuškii kerűletben. A livanjsko poljei javítások a ponorok (karszti üregek) lehető megnyitása által vették kezdetöket, mi által az áradás a polje egyes részeiben egészen megszűnt, más részeiben hat hónapról két hónapra szállt le; az elmocsarasodott vidék kiszárítására s a vízgyűjtésre és a ponorokba való gyors levezetésre szánt csatornák építése lesz e kitűzött czél további folytatása. Az eddig végzett jobbítási munkálatok az egész poljéban a nyers jövedelemnek 345.000 forintról 524.000 forintra való emelkedését idézték elő, s a nyári öntözés létesítésétől még kedvezőbb eredményt várhatunk. A Gacko poljéban Klinenél létesített völgyelzárás terméskőből kyklopsz-szerűleg rakott falból áll, melynek vakolatát Nápolyból vett puzzoli földből készítették. A fal sziklaalapon áll, alapszélessége 16.7, koronaszélessége 4.6, magassága 22 méter, a fal koronájának hosszasága pedig 104.5 méter, végűl a fal köbtartalma 9.504 köbméter. Az ezen völgyelzárás által alkotott gyűjtőmedencze 1,730.000 köbméter víztömeget képes befogadni, mely elegendő, hogy belőle 1.000 hektár terűleten foganatosítsák a nyári öntözést. A Mlade terűlet szabályozásának az a czélja, hogy a Mlade és Imotski poljénak gyakran csak későn lefolyó tavaszi áradását idejekorán levezesse, hogy e rendkivűl termékeny völgyek szántóföldjeit rendszeresen be lehessen vetni.
A mezőgazdaság emelésére történt kormányintézkedések eredményének s ama rendkivűli fejlődésnek megitélésére, mely Bosznia és Herczegovina mezőgazdasági termelésében azon aránylag rövid idő óta tapasztalható, mióta e tartományok az osztrák-magyar monarchia igazgatása alatt állnak, mértékűl szolgálhatnak a következő táblázatok, melyeken a mezőgazdasági termelés az 1882–1886 és az 1892–1896, valamint az 1897 és 1898. években, továbbá az állattenyésztés állapota 1879-ben és 1895-ben hasonlíttatik össze:
A következő terményekből
|
Az átlagos termés volt
|
Az utóbbi évötöd termelésének emelkedése az előbbi évötödéhez képest
|
Az 1897.
|
Az 1898.
| ||||
1882-től 1886-ig
|
1892-től 1896-ig
|
év termelése az utóbbi évötöd átlagához képest
| ||||||
+
|
–
|
+
|
–
| |||||
métermázsákban
|
százalékokban
| |||||||
| Gabona | 2,853.599 | 5,095.500 | 2,241.901 | 78.56 | 21.04 | 9.66 |
| Hüvelyesek | 62.899 | 142.669 | 79.770 | 126.82 | . | 20.02 | 8.67 | . |
| Burgonya | 179.136 | 519.667 | 340.531 | 190.10 | 6.37 | . | 25.87 | . |
| Kereskedelmi növények | 37.967 | 69.385 | 31.418 | 82.75 | . | 1.58 | . | 14.98 |
| Takarmánynövények | 3,224.968 | 6,641.495 | 3,416.527 | 105.94 | 15.75 | . | . | 5.25 |
| Gyümölcs | 816.659 | 1,525.690 | 709.031 | 86.82 | . | 30.50 | 79.07 | . |
| Szőlő | 37.225 | 64.549 | 27.324 | 73.40 | . | 65.76 | . | 40.09 |
| Kerti termények és zöldség | 598.741 | 1,616.686 | 1,017.945 | 170.01 | . | 29.77 | 2.79 | . |
| Összes mezőgazdasági termények | 7,811.194 | 15,675.645 | 7,864.447 | 100.68 | . | 6.49 | 9.60 | . |
Állatállomány.
| Egypatások | Szarvasmarhák | Juhok | Kecskék | Sertések | Összesen |
| 1879-ben | 161.168 | 762.077 | 839.988 | 522.123 | 430.354 | 2,715.710 |
| 1895-ben | 239.626 | 1,417.341 | 3,230.720 | 1,447.049 | 662.242 | 6.996.978 |
| Szaporodás | 78.458 | 655.264 | 2,390.732 | 924.926 | 231.888 | 4,281.268 |
| Százalékokban | 48.68 | 85.98 | 284.62 | 177.15 | 53.88 | 157.65 |
A mint az előbbi számokból látható, a föld összes termése az 1882–1886-ki évötödben átlagosan 7,811.194 métermázsát tett, az 1892–1896-ki évötödben pedig 15,675.641 métermázsára rúgott, a mi 7,864.447 métermázsa, vagyis 100.68 százalék emelkedésnek felel meg. Az 1897. és 1898. évek, melyek új évötödöt nyitnak meg, noha az előbbi mostoha év volt, átlagos eredményökben az utóbbi évötödhöz képest még mindig újabb 3.11 százalékos emelkedést mutatnak.
Az állatállomány összes szaporodása 1895-ben az 1879. évvel szemben 4,281.268 darabra, vagyis 157.65 százalékra rúg; oly eredmény ez, minőt aligha mutat föl a kontinens egyetlen országa is.
