A legújabb kor.
A legújabb kor.
A nagy szerencsétlenség okozta még nagyobb közrészvét egyszersmind új életet hirdető lendűletté vált.
Mindjárt az első tíz évben, 1839-től 1849-ig a közszellemnek az előtt példátlan élénksége következett be Pesten, mely nem érte be az egyszerű restaurálással. Uj meg új szilárdabb, csínosabb épületek, egész útczák, új vállalatok, egyesűletek, szellemi és anyagi czélúak keletkeznek. Még a mi már meg volt is alapítva az árvíz előtt, mint a nemzeti színház, valóban csak a negyvenes években érte el a tetőpontot. Ezen években épűlt a Magyar Nemzeti Múzeum és a lánczhíd is.
A közszellem ezen emlékein kivűl egyebekben is sokfélekép nyilatkozott a föllendűlés. Magát a lánczhídat nem az ország, nem a város, hanem egy részvényes társaság építi gr. Széchenyi István fáradhatatlan vezérlete alatt. Magán vállalkozók alapítják a ma pénzügyi hatalommá nőtt első hazai takarékpénztárt 1840-ben. Az árvíz nyomai alig tűntek el, midőn 1841-ben Pesten országos iparműkiállítást rendeznek, melyet 1843-ban még több sikerrel ismételnek. A Pestről kiindúló első vasútak is a 40-es években születnek. 1846 júliusban a pesti-váczit, 1847 szeptemberben a pest-szolnokit nyitják meg. 1846-tól számíthatja hazánk egyik mai büszkesége, a műegyetem megalapítását. Akkor nyílt meg, a halhatatlan nádor nevét véve föl, mint „József-ipartanoda”.
Még 1841-ben lép életbe a Természettudományi Társaság és a „Budapesti királyi Orvos Egyesűlet”. A Kisfaludy-Társaság, e legelső szépirodalmi intézetünk, 1838-ban alakúlt, de csak 1844-ben nyert felsőbb megerősítést. A negyvenes éveket a magyar szépirodalom is fénykorának nevezheti: Vörösmarty, Bajza mellé sorakoznak Eötvös, Petőfi és Arany, más jelesekkel együtt. Ekkor születik meg a valódi publicistica is, melyet mindjárt kezdetben, mondhatni, tetőpontjára emelt a kiváló tehetségek egész serege, mi egy középpontúl szolgáló nagy város nélkűl képzelhetetlen.
Ebben az időben van megvetve alapja a magyar képzőművészeteknek – a Magyar Nemzeti Múzeum képtára s egy-két művészeti egyesűlet által.
I. Ferencz József Ő Felsége megkoronázása a budavári főtemplomban 1867 június 8-án.
Székely Bertalan aquarel festménye után.
Csak futólag említjük a királyi tanítóképezdét, a „Josephinum” árvaházat, a vakok intézete mai épületét, a tornyos városházat, jégkár ellen biztosító társaságot, stb. Mai fogalmak szerint ezek nagy része nem épen első rendű vállalat; de összesen mind nagy jelentőségű, s az előtt példátlan tevékenységre mutat, mind szellemi, mind anyagi téren. Azonban a lakosság, a kereskedők, iparosok nagy többsége még mindig német volt, s az itt lakott magyar birtokos osztály többsége a megye- és nem a városházára járt tanácskozni. A vegyűlés lassan haladt.
Következtek az 1848-diki márcziusi nevezetes napok. Az öröm és lelkesedés rendkivűli, tömeges és általános volt. Egy gondolat és érzés egyesített valamennyi addig különvált osztályt, s különösen meglepő volt, hogy az addigi, főleg német, lakosság úgy szólván, máról-holnapra magyarrá vált érzelemben, még pedig kétségtelen őszinteséggel. Az egyelőre küzdelem nélkűli, úgy nevezett „esernyős forradalom” Pesten nem csupán a hírlapok és fiatal szónokok műve volt, hanem a márcziusi országos törvényeké is, melyek megadták a polgári rendnek az országgyűlési képviseletben a kellő helyet és sulyt; melyek eltörűlték a nemesi kiváltságokat; melyek a városok szervezetében is szakítottak a középkorral; melyek Pozsony helyett Pestet jelölték ki az országgyűlés, s Budát és Pestet a kormány székhelyéűl, a mely kormánynak egy része addig Bécsben hivataloskodott. Ekkor lett Buda és Pest törvényesen és tényleg az ország fővárosává. Tudva van, hogy az első magyar miniszterium sietett leköltözni Budára és Pestre, és július 5-dikén Pesten nyitja meg a király nevében István főherczeg, a nádor, az első népképviseleti országgyűlést, mely a mai Vígadó helyén állott redoute termében tartotta üléseit.
A békés kezdetű forradalom szeptemberig nyílt háborúvá fejlődött. Buda és Pest helyzete sulyossá vált, mielőtt még a harczoló felek közel jártak volna hozzá, nemcsak az áldozatok miatt, melyeket a város vagyonban és emberben tett, hanem a külső kereskedés megszünte miatt is. Az ország már 1848 őszén körös-körűl el volt zárva teljesen a külfölddel való közlekedéstől. Nagy elemi csapásokkal fölérő károsodás ez oly városra nézve, melynek valódi éltető eleme a kereskedés.
Tudva van, hogy ráadásúl még Budára és Pestre 1849-ben egy bombázás borzalmai és kárai voltak rámérve. Míg Görgei nagy erélylyel ostromolta Budát május 4-től 21-dikéig, s midőn rohammal bevette, a lövetés következtében Budán sok épület kárt vallott s a királyi lak egy része leégett, – azalatt Henzi osztrák tábornok, kit a tarthatatlan budai várban veszni szánt sereggel hagytak ott, kétségbeesetten lövette Pestet több ízben, s több nagy épületet tönkre tett, köztük első sorban a redoute-ot, a magyar országgyűlés volt székhelyét.
Pestváros összes lakosságának menekűlnie kellett. A szegényebb osztályok óriási tömege, a különben mulató helyűl szolgáló Városligetben ütött tanyát. Az árvíz okozta inség és nyomorúság látszott megújúlni. De városunk életereje egy-két év alatt kiköszörűlte a szenvedett csorbákat s dicsőséggel állotta ki ezt a megpróbáltatást, valamint a rá következőt is.
A képviselőház ideiglenes épülete a Sándor-útczában.
Háry Gyulától
Az 1849 után következett katonai és rendőri uralom alatt is a város évről-évre épűl, szépűl, terjed és gyarapodik. Egy pár év alatt eltűnnek az ostrom nyomai. A korábbi intézetek lassanként megkezdik működésüket. A Nemzeti Múzeum csak az ötvenes években jutott oda, hogy eleget tegyen hivatásának. A Magyar Tudományos Akadémia munkássága, bár kis gyűléseire szorítva, 1851 óta meg nem szűnt, s 1858-tól kezdve nyílvános nagy gyűléseket tart, melyek politikai országos esemény számában mentek. Az intézet emelésére s országos föladatához méltó palota építésére példátlan eredményű országos adakozás történt. Kevés akadémia van, mely a népszerűségnek olyan fokát érte volna el, mint a mienk az ötvenes és hatvanas években.
1851-ben teszik le alapját a mai legdíszesebb és legnagyobb pesti templomnak, a Lipót-városinak. A budai várhegy alagútja ekkor készűlt el. Ekkor keletkezik a „Pesti Lloyd” nevet viselő kereskedő társaság. A vasúti közlekedés ekkor nyílik meg Bécsen át a nyugati világ felé, s Szegeden át az Al-Dunához és Szerbia felé. Tervben és munkában volt már ekkor az Erdélybe és Triesztbe Pestről vezető vasút is, mely utóbbinak Buda-pragerhofi szakasza 1860 márcziusban nyílt meg. Ebben az időben alapítják főuraink és helybeli tőkepénzeseink az első magyar biztosító társaságot és a magyar földhitelintézetet. Az ötvenes években egyengettek, csatornáztak, köveztek ki számos útczát és hozták be Pesten a gázvilágítást. Akkor kezdődött az omnibusz és az egyfogatú bérkocsi divatja. A közoktatás terén is jelentékeny haladás történt, s keletkezett nem egy új intézet a fővárosban is, minő a ma is virágzó nagy reáliskola és a kereskedelmi akadémia.
A közszellem az absolutismus korszakában az önkénytelen nyugalom hamva alatt intensivebb volt, mint valaha. A rendőri kormányzatnak, a magyar nemzet és politikai meggyőződés elnyomásának nem egy haszna volt ránk nézve mindamellett, hogy egy nemzedék fél életének szabad fejlődését gátolta. Politikai haszna, hogy az alkotmányt, a szabadságot mindenkire nézve az igéret földének tűntette föl; társadalmi téren arra kezdte szoktatni a viszálkodásra s egymás lenézésére, vagy gyűlöletére hajlandó osztályokat, hogy összesimúljanak, egyetértsenek. Csakugyan megszűnt akkor a különbség conservativ és liberalis, földesúr és városi polgár, katholikus, protestáns, zsidó, diák és filiszter között, sőt a gyalog ember és a mágnás közt is. Eltűnt a nagyságos és méltóságos czím. „Báró úr” és „Gróf úr” járta.
Megjegyzendő, hogy a néha tűrhetetlennek látszó nyomás mellett sem fordúlt elő a fővárosban semminemű összesküvés. Nem is lett volna értelme a szűkebb körű összeesküvéseknek, mikor a nép minden osztálya egyetértett a fődologra nézve. Pest volt ezen közvélemény és közérzület központja.
Az új országház.
Steindl Imre tervrajza után.
Mikor 1860–1861-ben az alkotmányosság ideiglen beköszöntött, a közvélemény a megnyílt szellentyűkön elemi erővel tört ki Pesten s aztán az országban. Még a különben drágább és kényelmetlenebb magyar ruha divatját is Pest – az azelőtt húsz évvel jóformán német város – tette országossá.
Politikailag is központ volt Pest. Ámbár a kormány Bécsben lakott, de a magyar politika fő hadiszállása Pesten az „Angol királynő” két szobájában volt. Nyílt hely magyarnak, németnek s mindenkinek, az egész téli és tavaszi időben. Az ország minden zugából minden tekintélyesebb ember oda, Deák Ferenczhez zarándokolt, s jelentette, mi történt ott „mi felénk”. Nincs rendőrség, mely jobban ismerte volna az ország hangulatát, mint ő. Viszont a vidékiek is ő tőle vették az irányt és a mindig bölcs tanácsot. – Ezenkivűl az akkori hírlapirodalom, mely jóval kevésbbé volt elterjedett, sokkal nagyobb hatással beszélt vagy olvastatott a sorok között, mint a mai.
A főváros szellemi és anyagi tekintetben folyton haladt 1867 előtt is, a maga emberségéből. A külső és belső közlekedés folyton emelkedett. Ekkor keletkeznek a lovasvasúti vonalak is. Nagy tekintélyű, s kivált az ötvenes évek óta igen népszerű arisztokracziánk mindinkább Pesten telelt, s a hatvanas évek óta már úri palotákat emelt itt magának. József főherczeg a Margit-szigetet új fürdőjével az egész Dunának páratlan gyöngyévé varázsolta.
1867 óta a fejlés és haladás hatványozott. Azon év az alkotmány s az önálló magyar állam helyreállításának éve. Pest csak most lett valóban állandó helye az országgyűlésnek, mint 1526 előtt volt. Az országgyűlés ülései számára egy ideiglenes országház készűlt el a Sándor-útczában, a Magyar Nemzeti Múzeum mellett. Utóbbinak dísztermében ugyanazon idő óta a főrendiek háza tartja üléseit. 1888-ban végre törvényhozási intézkedés alapján egy nagyszerű parlamenti épület létesítéséhez fogtak. A pesti Duna-parton, a Mátyás-templommal átellenben már javában épülő monumentális középület bizonyára épen olyan dísze, mint nevezetessége lesz fővárosunknak. Ugyanekkor lett Budapest a király és királyné koronázási helyévé, míg 1541 előtt Székes-Fehérvár, azután 1835-ig Pozsony volt az.
I. Ferencz József királyunk, kinek koronázása már mai fővárosunkban oly rendkívűli fénynyel és lelkesedés mellett történt 1867 június 8-án, dicső korszakot nyitott meg 1867-ben Budapestre nézve, s a budai várkastély 326 évi szünet után újra királyi lak lett. A nagy fénynyel és pompával tartott koronázási ünnep szertartásait úgy rendezték, hogy maga a voltaképi koronázás a budavári főtemplomban történt, hol Szent István koronáját az ország miniszterelnöke és a herczegprímás helyezték Király Ő Felségének fölkent fejére; a királyi eskütétel és kardvágás ellenben Pesten ment véghez, előbbi a belvárosi plebánia-templom előtti téren, mely azóta „Eskütér” nevet visel, a kardvágás pedig a Lánczhid-tér közepén emelt dombon, melynek anyagát az ország megyéi küldték össze saját földjükből, s annak is olyan részéről, melyhez valamely nevezetes történeti esemény emléke fűződik. Így a magyar király, midőn a világ négy tája felé tett kardvágással mintegy azt adja tudtúl, hogy bárhonnan jöhető ellenség ellen meg fogja védelmezni az országot, ugyanekkor egyszerre az egész haza földjén áll.
1867 óta korona és kormány, ennek organuma a közmunkatanács és az 1848-diki alapon szervezkedett új városi hatóság egyetértve, mindenik sokat áldozva, nagy buzgalmat és tevékenységet fejtettek ki a főváros emelésében, s a magán vállakozás buzdításában és tervszerű szabályozásában.
Külön könyvet kellene írnunk, ha részletekbe bocsátkoznánk, melyek annál számosabbak és többfélék, mentűl közelebb jutunk a mai naphoz. Ott van nyitott könyvűl maga a város! Több, helyesebb fogalmat ád minden írásnál és képnél egy séta a Duna-parton: a két kőpart; a Margit- és összekötő vasúti híd; aztán egy séta a két kilométernyi hosszú egyenes és széles Andrássy-úton, mely méltón viseli az 1867-diki aera első miniszterének nevét, ki a régi rozzant épületű útczákon keresztűl ezt az idegenek által is megcsodált útat törte, mely azonban csak miniszterelnök utódai alatt épűlt ki teljesen, igen gyorsan. Mindez tetőtől talpig merőben új, valamint a nagy körút is, mely bámúlatos gyorsasággal épűl s nagyszerű félkör övet alkot a tulajdonképi város éjszaki végétől a déli végéig, a Dunától a Dunáig.
Fokozódott s nagyobb tért nyert a tevékenység 1872 óta, midőn a három város: Pest, Buda és Ó-Buda törvényesen egyesűlt. Az addig kissé hátramaradt Buda ezen idő óta indúlt nagyobb fejlődésnek.
***
Ezen vázlat elején Budapest népét úgy mutattuk föl, mint az itt természet szerint összepontosúló országútak forgalmának alluviumát. Most vasút és gőzhajó több oldalról s hatványozott mértékben és gyorsasággal táplálja a város éltető ereit. Ennek tulajdoníthatjuk főkép, hogy míg a vasútak kiterjedése előtt az 1851-diki népszámlálás Budán, Ó-Budán és Pesten (kerek szám) 156.000 lelket mutatott ki, negyven év mulva, 1891-ben, Budapest lakosainak száma 506.000. Három és egy negyedszerte több. Külön Pestet véve, megnégyszereződött negyven év alatt.
A vasúti díjszabásnak Baross Gábor miniszter által csak minap kezdett leszállítása milyen hatással lesz a város fejlődésére, azt a jövő mutatja meg; de az eddigi tapasztalások szerint az az események közé fog számíttatni a főváros történetében. Míg 1885-ben az országos kiállítás alkalmával is az idegen forgalom nem egészen 3 millió embert tett, 1890-ben ez megközelítette a 7 milliót.
Egy szóval, a mi ezt a várost megalapította, az adta neki az életerőt, s az fogja fentartani. Ez az ország közlekedési középpontja nem mesterségesen, hanem a természetnél fogva. Ehhez járúl az a progressiv hatás, hogy mentűl nagyobb a város, már csak nagyságánál fogva is erősebb a vonzó ereje.
De ezzel túl is mentünk a múlton, sőt a jelenen is, a jövőbe, holott csak a multról akartunk krónikai vázlatot adni.
Budapest czímere.
Dörre Tivadartól
