Ipar és kereskedelem. Hallwich Hermanntól, fordította Katona Lajos

Teljes szövegű keresés

Ipar és kereskedelem.
Hallwich Hermanntól, fordította Katona Lajos
Csehország kétségtelenűl legnagyobb iparú koronaország az Osztrák-Magyar Monarchiának s egyáltalán egyik legkiválóbb iparterülete a világnak. Azon 720.406 ipari és kereskedelmi czég közűl, a mennyit a birodalmi tanácsban képviselt országok területén a legújabb statisztikai adatok kimutatnak, nem kevesebb, mint 225.170, tehát az összesnek 31.25 százaléka jut Csehországra, még pedig 94.367, vagyis 29.36 százaléknyi kereskedő és 130.803, vagyis 32.77 százaléknyi iparos czég.
Ausztria összes önálló iparvállalatainak majdnem a harmadrésze Csehországban van, a i eddig még sehol és soha sem részesűlt kellő méltánylásban, pedig csak nő előttünk fontosságban, ha az egyes vállalatok kiterjedését és nevezetességét is számva veszszük.
Csak kevés olyan iparág lehet, a mely Csehország területén kiváltképen képviselve nem volna. Az ércz- és érczárú-termelés igen tetemes s a legtöbb államokéval bátran megmérkőzhetik; a gépipar örvendetes föllendűlés útján van. A „cseh üveg”-hez hasonlóan a „cseh ékkövek” is még mindig világhírűek. A siderolith- és porczellán-árúk különlegességei az országnak. A fa- és bőripar terén is jelesek a termékei. Papír-ipara a kor színvonalán áll és tetemes kivitelre dolgozik; ép így a vegyészeti ipar és a különféle élelmi szerek gyártása is. Ausztria 558 gyárszerű serfőzője közűl 248 – s köztük a leghíresebbek –, 213 czukorgyára és fínomítója közűl pedig 145 esik Csehországra. Épen így van a dolog a pálinkafőzéssel, pótkávé- és csokoládé-gyártással, stb.
A tökéletesedés legmagasb fokát a szövőipar kiterjedt mezején érte el Csehország. A selyem kivételével nincs mai napság kelendő szövészeti anyag, a melynek fonása, szövése és kikészítése terén a cseh ipar ki ne tűnnék. Éjszaki Csehország egymaga több lenfonó órsót járat, mint egész Németország. A gyapjúfonó orsók száma 250.000-re, a pamutfonóké másfél milliónál jóval többre rúg. A gyapjúiparban 15.000, a pamutipar terén 35.000 szövőgép dolgozik. Az ország sok festő- és színnyomó-gyára Európa legnagyobb szabású vállalatai közé tartozik. Csehország szövészeti ipara 150.000 munkást foglalkoztat; termelésének értéke, a háziiparról itt nem is szólván, 212,685.000 forintra rúg.
Ez adatok után senki sem fogja tagadhatni, hogy a csehországi ipar igen figyelemreméltó s behatóbb méltatást érdemel. Ez ipar hosszas művelődés fejlődésének eredménye, a melynek azonban itt csak a főbb mozzanatait jelezhetjük. Mint egyebütt, itt is legnagyobb részben a kézművességből fejlődött ki az ipar. Keletkezése, gyarapodása és mai állapota az összes iparágak e fejlődésének legalább a főbb vonásaiban való ismerete nélkűl nem érthető meg. De erről nem is szólván, nem csekély számú Csehországban azon, még pedig kiváló iparágak száma, melyek mindjárt kezdetektől fogva sajátszerűen gyáripari jelleggel tűnnek föl, a mint alább látni fogjuk.

A szűcsök (1536. évi) és a kocsigyártók (1561. évi) pecsétje.
Siegl Károlytól
Tévednek, a kik a csehországi ipart alig tartják kétszáz évesnél régibbnek s keletkezését a XVII. század végére, a harminczéves háborút követő időkbe teszik. Midőn ez iparnak jóval régibb gyökereit föl akarjuk deríteni, épenséggel nem kivánunk a történelemelőtt idők homályába visszanyúlni; de annyit mégis megemlíthetünk, hogy már a XII. század krónikái és okíratai is számos kézművességet sorolnak föl, mint a melyek a szláv župani várakban és falvakban honosak voltak. Nevezet szerint szólnak a molnárokról, patkó-, üst és fegyverkovácsokról, kőmívesekről, ácsokról, esztergályosok- és kocsigyártókról, említik a kádárokat, gölöncséreket, sütőket, vargákat, szűcsöket, takácsokat, aranyszövőket, vízépítészeket, stb. Nem ok nélkűl nevezték későbbi korban az ipart és kereskedelmet általában „polgári keresetforrás”-nak. Mindenütt az egész világon a városi élet fejlődésével kezdenek azok virágozni.
Sorsát s viszontagságait Csehországban a XI. századtól a XIV. század elejéig jól ismerjük. Ipar és kereskedés volt a csehországi városok polgárságának is a fő foglalkozása. Prága ó-városának első polgárai már készen találták ott a Teyn-udvar nagy vásárhelyét, a hol az idegen, többnyire német kereskedők megszállni, árúikat kirakni, eladni s bevásárolni szokták. Minden újabb városi telepűlés első tekintetre elárúlta útczára nyíló boltozott folyosóival, posztókereskedők, mészárosok, sütők boltjaival, kivűl pedig védelemre készűlt árkaival, sánczaival és falaival, hogy mi a rendeltetése. A városi szabadalmak leglényegesb tartalma az útirány-kényszer, az árúmegállítási jog és az iparűzési kiváltságnak a város polgárai számára annak egy mérföldnyi kerületében való föntartása volt (az ú. n. „Bannmeile”), a mely főleg a serfőzést biztosította idegen verseny ellen. Természetes következménye volt a közállapotoknak a városok önálló közigazgatása is.
Már a XIII. század folyamán kezdődik Csehországban bizonyos fokú közgazdasági önállósításra való törekvése. Az ipari termékek szükségletét lassanként jórészt a sajátjából elégíti ki; a kereskedelem mind jobban fölszabadúl addigi bilincseitől s önállóvá válik, a melynek nyereségén a nagykerekedő és szatócs egyaránt osztoznak. A fő jövedelmi források akkoriban az országos vásárok valának. A vásárokon mutatkozott teljességében az ország mezőgazdasági termékekben való vősége is. Aránylag elég gyorsan ment végbe a csehországi iparnak a szomszédos nyugati állam mintájára való szervezkedése, a honnan nagy számú új telepes vándorolt be már addig is és özönlött be azontúl is szakadatlanúl. Eleinte vallási alapon alakúltak egyes ipari szövetkezetek, társúlatok és czéhek, a melyek legréggibbjei közé a mészárosok, sütők és bábosok tartoznak. Nem késtek sokáig a szabók, vargák, szűcsök, kalaposok, kerékgyártók, fazekasok, kovácsok stb. sem. Prágában a sarkantyúsok, sisakosok, vért- és számszeríj-kovácsok, főkép pedig az ötvösök emelkedtek nagyobb nevezetességre. Számuk és készítményeik tetemes voltával úgy Prágában, mint a vidéken kiváltak a posztókészítők. A posztószövők legrégibb szabadalmával Braunau városa dicsekedhetik, a mely Břevnov kolostor telepítvénye. E szabadalmat gyapjúszövésre és gyapjúkereskedésre I. Ottokár király adta, később pedig (1405-ben) IV. Venczel király megerősítette. II. Ottokár Flandirából hivatott ügyes gyapjúszövőket, kik aztán szétszórtan az egyes városokban telepedtek meg. A legnagyobb szorgalmat fordította kivétel nélkűl valamennyi város serfőző jogának érvényesítésére és kizsákmányolására. Már a régibb serfőzők is kitűnő sört tudtak a saazi komlóval gyártani. A prágai márczius sör már a XIII. században is elismert jóságú ital volt.
Csehország középkori városi szervezete s azzal együtt az ipar is János és IV. Károly király alatt (az utóbbi császár is egyúttal) érte el virágzása tetőfokát. Már Bajor Lajos megadta római király korában (1330) Prága polgárainak az egész németbirodalom területére a vámmentességet. Ezentúl pedig a csehországi kereskedelem azon intézkedés által, hogy minden Cseh- vagy Morvaországba menő idegen kereskedőnek csak Prágában szabad az árúit eladni, uralkodó főhelyre tett szert. A prágai Teyn-udvar élénk forgalma európai hírűvé lett. De Prága mellett Aussig, Brűx, Budwies, Časlau, Hohenmauth, Kaaden, Kőniggrätz, Laun, Leitmeritz, Melnik, Pilsen s más városok is tekintélyre és gazdagságra emelkedtek a királyi kegy következtében.
Német- és Olaszországból történt újabb bevándorlások főkép a prágai műipar tetemes fejlesztését segítették elő. Veneczések és lombardiak meghonosították az érczöntést. Számos templom építése addig nem is sejtett mértékben lendített az építőiparon. A kövek, köztük az országban bőven lelhető fél-ékkövek földolgozása is meghonosúlt, nemkülönben az üveggyártás és festés is. IV. Károlynak egy okírata tanúskodik az uralkodása idején Csehországhoz tartozott határos területeken fönnálló és működő üveghutákról. Ő ugyanis eltiltja a Nürnberg körűli birodalmi erdőkben több üveghuta fölállítását, minthogy az erdőket a rendkivűl nagy fafogyasztás igen megkárosítja. Ez is tanúsítja azt, a mit telekkönyvi adatok is bizonyítanak, hogy abban az időben már magának Csehországnak a területén, így példáúl Prachatitzban is voltak az ottani polgárság sorában üvegesek (vitriarii). A prágai bírák és esküdtek 1371 deczember 15-én erősítették meg az ónöntők első czéhszabályzatát, a mely iparág utóbb a cseh Ércz-hegységben, a schlaggenwaldi, schönfeldi, graupani stb. óntermő helyeken, valamint Karlsbadban kiváló szerepre jutott.
A takácsmesterség, a melynek kitűnő nyersanyagot szolgáltatott az ország, főkép a hegyvidékeken terjedt el. Ezzel együtt a posztószövés is nagyon föllendítette a festőiparnak – úgy látszik – IV. Károly alatt történt meghonosítása. Hogy Prága, Pilsen, Braunau, Königgrätz és Kuttenberg városokban posztóványoló műhelyek voltak, már e korból kétségtelen adatok igazolják. Alighanem a papír-ipar is e császárnak köszönheti Csehországban való megalapítását. Állítólag az ő hívására bevándorlott olasz munkások adták az első papirmalmok építésére az útmutatást. Ezek közt elsőnek az egerit tartják.
Eger, a régi birodalmi város, mely 1322-ben elzálogosítás útján egyszer s mindenkorra a cseh korona birtokába kerűlt, már II. Ottokár királytól megkapta (1266-ban) a fejedelem „minden országaira” a vámmentességet, és I. Rudolf római király sok más kegye mellé e városnak főleg a posztó-, bőr- és prémárúkkal való kereskedésre vonatkozó kiváltságokat adott (1279-ben), a mely czikkek itt már régóta kitűnő minőségben gyártattak. Az Eger folyó mentén a város közelében már a XIV. században tübb kisebb-nagyobb cserző-malom és tabakos-műhely keletkezett a régibb örlő- és fürészmalmok, meg egy posztóványoló és festőház mellett, a mi kiválóan iparűzőnek mutatta ezt a vidéket. A Bruckthor- és Schiffthor-külvárosok nagy részét elfoglaló vargák voltak akkoriban a város „gazdag” emberei.
IV. Károly nagy gondot fordított a csehországi czéhek korszerű szervezetére és kivált a posztóványolók czéhszabályainak megállapítására, a mi csak növelte ezek gyártmányainak jó hirét. A Kněžna melletti Reichenau posztógyárosai 1378-ban kaptak szabadalmat, a mely miatt e községet „posztós város”-nak („Soukenický Rychnov”) nevezték. Károly rendeletére több királyi városban új czéhek is keletkeztek, melyek közűl némelyek megint különös kiváltságokat nyertek, így pl. a prágai fegyverkovácsok teljes adómentességet. A saját czimerrel és zászlóval kitűntetett czéhek e megkülönböztetés révén is nagyobb tekintélylyel léptek immár föl, s szigorúan meg volt szabva a sorrend, melyben az egyes czéhek nyilvános körmenetek alkalmával egymásután következtek. Legelöl mentek a mészárosok, utánuk az ötvösök, aztán a vért-kovácsok a velük rokon természetű iparágak képviselőivel, majd a szűcsök, szabók, késesek, vargák, serfőzők, sütők, kádárok, posztóványolók, borbélyok és szatócsok, mind a maguk lobogóival és jelvényeivel. Külső tekintélyükkel együtt szaporodott a polgári önérzetük is. Általában elmondható, hogy Károly uralkodása a csehországi ipar és kereskedelemnek valóságos aranykora volt.
A nem szorosan ipari természetű közgazdasági tevékenység is jóakaró támogatásában részesűlt. Az Elbén és Moldaván való hajózás Magdeburg és Hamburg nem egy gátló beavatkozása ellenére is évről-évre jobban föllendűlt; Melnik, Letimeritz, Aussig és (az akkoriban Csehországhoz tartozó) Pirna nevezetes rakodóhelyekké fejlődtek. Prágában egy új városrész (a mai Újváros) keletkezése az ország székhelyén szabadabb mozgást biztosított a kereskedelemnek. A prágai egyetem megalapítása is csak jó hatással lehetett az országnak nem csupán tudományos és művészeti, hanem kereskedelmi és ipari életére is. 1348-ban a festők és czímerkészítők is czéhet alkottak, mely még ugyanazon évben megkapta a hatósági jóváhagyást. Ebbe a czéhbe léptek utóbb az aranyfüstkészítők, gyöngyfűzők, betűfestők, képfaragók s végűl az üvegesek és tükörkészítők is. Később e szövetkezet a festők és üvegesek kettős czéhévé alakúlt át, melynek mindig egy festő és egy üveges atyamestere volt, de az előbbié volt az elsőség. Már a XV. század elejéről okírati tanúságát birjuk egy üveghutának, a mely Prága tőszomszédságában állott.
Alighanem akkortájt vetették meg az alapját a cseh „Alföld” üveggyártó helységeinek is a kamnitzi uradalomban, Felső-Kreibitzben és Daubitzban. Az üveggyártás különben mindjárt kezdetétől fogva nagyobbszabású s a szó valódi értelme szerinti ipar alakjában lépett föl, nem korlátozva az akkor czéhszabályzatok által, sőt a czéhekkel szemben a vállalkozás és a vállalkozó lehető legnagyobb szabadságának birtokában, a ki a maga felelősségére és koczkázatára tetszése szerint kisebb vagy nagyobb számú munkást foglalkoztathatott a kor összes műszaki segédeszközeivel fölszerelt helyiségeiben. Hasonlót mondhatni a papirgyártásról is, valamint a molnármesterségről s még inkább az ehhez hasonlóan országszerte elterjedt serfőzésről.
Ezek rövid, vázlatos előadásban a csehországi ipar kezdetei, a melyek további fejlődését egy párját ritkító véres és végzetes csapás akasztotta meg.
Az iszonyatos huszita-harczok tudvalevőleg Csehországnak épen a városi életére voltak a legpusztítóbb hatással. Nem kevesebb, mint negyven álló esztendőn át dúlt e vérengző, irtó háború, mely alatt a legtöbb város ismételten a legszörnyűbb pusztítás színtere volt. Nem csoda, ha miatta a kereskedelem teljesen tönkrement, a művészet és mesterségek jóformán eltűntek a sanyargatott ország földéről.
Csak nagy lassan támadt föl ismét a romokból és hamvakból itt-ott a régi virágzó állapotnak egy-egy csekély maradványa, s az is csak inkább keserves tengődésre, mint valódi letre. Egyedűl álló jelenség, hogy 1441-ben Bibersteini II. János Friedlandban egy jól szervezett posztószövő czéhet alapított. A XV. század egész második felében sehol az egész országban egyetlen iparág sem emelkedik a szerény középszer magaslatán fölűl. S a hol a régi czéhek egykori dicsőségüket újból föltámasztani törekszenek, ott sem viszik egyébre puszta üres külsőségeknél, valódi jóllét azonban seholsem mutatkozik többé. Egyes iparágak tökéletesedéséről alig lehetett szó, kivéve legfölebb a fegyvergyártást, a melynek terén a puskapornak a hadviselésben való alkalmazása természetesen új lőfegyverek föltalálására adott okot. Prágában már akkor is öntöttek ágyúkat, s a csehországi fegyverek a külföldön is jó hírnek örvendtek.
A század vége felé egy új, szép jövővel kecsegtető iparág honosúlt meg Csehországban: a könyvnyomtatás. Egy csehországi német, az egeri Sensenschmid János állította föl Nürnbergben az első könyvsajtót. Műhelyének egy könyvnyomtatója 1468-ban Pilsenbe költözött s ott megalapította az első csehországi nyomdát. A nagy hévvel fölkapott újdonság csakhamar eljutott Prágába, Egerbe és Kuttenbergbe is. A kor szelleme kedvezett neki. Eleinte természetesen jórészt csak theologiai munkák voltak a sajtó termékei. A „cseh testvérek” utóbb kisebb vidéki városkákban, mint Arnauban, Jungbunzlauban és Leitomischlben s egyebütt is állítottak könyvsajtókat. Lépésről-lépésre lassan, de maradandó hatású előhaladásuk úgy anyagi, mint szellemi téren nem kicsinylendő.
A könyvnyomtatás meghonosodtának legközelebbi következménye a papirgyártás elterjedése lőn. Ez időtől kezdve folyton növekszik a papirmalmok száma. A XVI. század folyamán kivált a benseni, aussigi és trautenaui vált nevezetesebbé.
A huszita háborúk, melyek alatt az összes jogviszonyok megingottak, a városok ősrégi serfőzési kizárólagos szabadalmát, a középkori polgárság e legdúsabb jövedelemforrását is nagyon megháborították. Ezentúl ugyanis a nemesség a maga számára követelte e jogot. Hosszan tartó heves vita támadt ebből, melynek csak az ú. n. Szent Venczel-féle egyezmény vetett véget (1517-ben); ennek értelmében a városok végre is engedni s kiváltságukat a nemességgel megosztani voltak kénytelenek. Elég nagy csapás volt ez rájuk nézve!
Az időrendi sor kedveért itt még egy dologról kell megemlékeznünk, mely a már említett csehországi „Alföld”-re nézve igen nagy hatásúvá lett. Egy német nemesember, Schleinitz Henrik, a mondott területen a XV. század vége felé egyesítette a tollensteini, schluckenaui, rumburgi s még más uradalmakat. Az ő nevéről nevezték el a mérföldekre terjedő szép birtokot „Schleinitzer Ländchen”-nek. Már e Schleinitz Henrik atyja, Hugold, a szász választó-fejedelem főudvarmestere, sokat tett volt Schluckenauban a kereskedelem föllendítésére. Fia ez úton tovább haladva, az ipar fölvirágoztatására fordítá minden gondját, főleg a vászon szövésére. Ő alapította meg Schluckenauban (1500) és Rumburgban s ő ruházta föl kiváltságokkal a takácsczéheket, tudtunkkal az országban a legrégibbeket. A „Schleinitzi országocska” ez alapításnak köszönheti jellemző iparát, mely egész napjainkig fő jövedelemforrása maradt e vidéknek.

A takácsok czéhének ónkancsója.
Siegl Károlytól
Egyebekben Csehország kereskedelmi és ipari érdekeinek pangását általánosnak és tartósnak látjuk, még pedig bizonyára nem csupán az említett szerencsétlen háborúk miatt, hanem azon politikai és nemzeti elszigeteltség következtében is, a melybe az ország e zavargások folytán kerált.
A Habsburg-ház Csehországot a maga igen nagy terjedelmű birtokaival állandó kapcsolatba juttatta, a melyeknek egyes részei természetesen kölcsönös hatást kezdtek egymásra gazdasági téren is gyakorolni. I. Ferdinánd Csehországon kivűl Magyarország, Alsó- és Felső-Ausztria, Elsass, Görz, Friaul, Trieszt és egy ideig Württemberg uralkodója is volt. E körűlmény a kereskedelem és ipar fejlődésének is szabadabb és tágabb tért biztosított. Csehország közgazdasági élete tehát a lehető legkedvezőbb jelek biztató föltűnte mellett lépett át fejlődése azon időszakába, mely teljes joggal nevezhető az ipar és kereskedelem új-korának.
De előbb még sulyos sorscsapásoknak kellett érniök Csehországot. Tudjuk, hogy a XVI. századnak is megvoltak a maga vallási háborúi, míg végre a kelyhesek felekezete az országban majdnem mindenütt a protestantizmusba olvadt. A schmalkaldeni háború, a rendeknek a király elleni lázadása s az erre következett szigorú büntetés, a mely legkeményebben megint a szabad királyi városokat sújtotta: mindez erőszakosan meggátolta az egyetemes békés haladást. I. Ferdinánd uralkodásának csak a végső éveiben erősítette meg egyes czéhek szabályzatait, így a prágai asztaloskét, ötvösökét, lakatosokét, festőkét és üvegesekét, seborvosokét, stb. (1562); más czéheknek pedig még tovább kellett föléledésükre várniok, kivéve a hűséges Aussig, Budweis és Pilsen városokéit. Komotau, melyet szörnyű tűzvész pusztított el, némi kiméletben részesűlt, nevezetesen az 1520-ban szervezkedett serfőző-czéhe, melyhez már 1531-ben egy takácsczéh is csatlakozott. Épen így már régebben is kaptak egyes főurak közbenjárására némely tőlük függő városok bizonyos iparjogi szabadalmakat, mint példáúl Friedland, a melynek föloszlott posztószövő-czéhét 1532-ben újra fölélesztették, a város pedig a királytól (1537-ben) vásárjogot nyert. Egy 1545 szeptember 28-án kelt oklevél az egész ország czéhbeli posztókészítőinek megengedte, hogy szöveteiket mindenütt akár rőf-, akár végszámra szabadon árúlhatják s a gyapjút ott vehetik, „a hol épen kapható”, a minek elnyeréseért sok czéh hiába küzdött akkoriban s még későbbi időben is.
Nem valami szerencsés gondolat volt, hogy I. Ferdinánd nem sokkal trónralépte után megint fölújította IV. Károlynak azt a régi törvényét, a mely szerint minden Csehországba érkező árút Prágába kellett szállítani s az ottani Teyn-udvarban megvámolni. E rendszabálynak sok panaszra végűl kieszközölt korlátozása is elég akadálya maradt még a kereskedelemnek. Ferdinánd főherczeg, a király fia, helytartó korában már nem egy intézkedést tett a közlekedés meg a közbiztonság javítására, melyek azonban még mindig igen sok hiányban szenvedtek. Az országútak őrizetére „czirkáló csapatokat” szervezett az egész országban, melyek egy főfelügyelő alatt állottak. Ő volt egyúttal az első, a ki a felső Moldava és az Elbe hajózhatóvá tételéhez hozzáfogott (1552). Alighanem még az ő uralkodása idejébe esik a Jürgen-féle fontos következményű találmánynak, a kerekes rokkának behozatala, a mely első sorban a hegyvidékek lakosságának lett nagy jótéteményévé. A fonás azontúlra is a legjövedelmezőbb háziipari foglalkozások egyike volt és maradt.

A Walthaimbi Schürerek czímere.
Siegl Károlytól
Nagy lépéssel haladt előre ez időtájt az üvegipar, még pedig egyszerre az ország különböző helyein. E haladás alapvetője egy család volt, a melynek neve nemcsak a cseh üveg, hanem az üveggyártás történetével egyáltalán több, mint két század óta szoros kapcsolatban áll. E család őse okíratok tanúsága szerint Schürer Gáspár Simon, ki a felső-szászországi Waldheimban, Meissen városától mintegy öt mérföldnyire egy üveghutát állított. Ennek a kitűnő híre már jól meg volt állapítva, mikor legidősb fia, Schürer Pál (született 1504-ben, a Meissen-tartománybeli Aschbergben), még ifjú korában Csehországba költözött s ott a „Schleinitzi országocska” közelében, Kreibitz mellett, Falkenau faluban Kreibitz mellett, Falkenau faluban alighanem az apja hathatós támogatásával nagy üveghutát állított (1530-ban). Innen a Schürer-család lankadatlan és fölött áldásos tevékenysége néhány évtized alatt mind nagyobb távolba kiterjedt: így az Óriás-hegység lábánál, kevéssel Rochlitz falunak Starkenbachi és Ujezdetzi Ernő részéről való megalapítása után, 1540 körűl bizonyos Donat állított egy üveghutát, melyet utóbb a szomszédos Sahlenbachba helyeztek át. Ez a mai neuwelti üveggyár alapja. Az Iser-völgyben, még pedig a Gabloncz melletti Grünwaldban 1548-ban Kuntze Ferencz épített egy később igen jövedelmezővé lett üveghutát, a mely mellé Schürer János tíz évvel utóbb egy másodikat állított. Nem sokkal ezután a grünwaldi huta is a Schürerer kezére klerűlt. A mai napság oly nagy nevezetességű s világszerte ismeretes gablonz-tannwaldi apró-üvegnemű iparnak ez volt a kezdete.
1540 tájától 1560-ig Schürer Gáspár Simonnak egy másik fia, Kristóf, a kék festékek gyártásának valószinű föltevés szerinti megalapítója, az elbogeni kerületben Naudeck mellett az Eulen-hutában dolgoztatott. Kristófnak Illés és Bálint nevű fiai a Cseh-erdőben, a klattaui kerületbeli Schwanabrückelben vettek bérbe egy hutát, testvérük Pál pedig ugyanott egy másik gyár hutamestere volt, melyet (Neuhüte) később meg is vett. Ugyanez a Pál egy újabb keletű nemesi birtok, a család alapítójának első hutája emlékére Waldheim-féle jószágnak nevezett uradalom területén, a pilseni kerületben egy újabb üveghutát állított, melynek szomszédságában egy másik, az alapító szülőhelyéről Grünwaldnak nevezett falu keletkezett. Nem sokkal utóbb a Waldheimi Schürer családnak egy másik ága Seewiesenben (prachini kerület), a szabad parasztok földjén telepűlt meg s ott állított egy hutát, a melynek emléke még ma is él a helyén fönmaradt házak „Schürerhütten” nevében. Mindezen telepekkel úgy a Cseh-erdőben, mint az Isler- és az Óriás-hegységben, nemkülönben a cseh Alföldön is meg volt alapítva a nyersüveg-gyártás, valamint az üvegfínomítás iparága. Ez ipar első termékeiből a díszüveg-gyártmányok és üvegfestmények valóságos remekei maradtak fönn a Waldheimi Schürerek nevével és czímerével.
Még I. Ferdinánd uralkodása idejére esik egy másik, főleg a cseh Érczhegységre nézve nevezetes keresetág, a csipkeverés meghonosodása, melylyel Uttmann Borbála (1514–1575) ajándékozta meg az országot. E találmány a szászországi Annabergtől terjedt el 1561 óta úgy szólván lépésről-lépésre és házról-házra a felső Érczhegység mindkét oldalán, mígnem a múlt század elején pontos adatok szerint már 10.000-nél több embernek nyújtott mintegy 10–12 négyszögmérföldnyi területen keresetet.
Így nem egy irányban javúltak az országban a termelés körűlményei, a mennyiben I. Ferdinánd uralkodásának végső évei alatt aránylag békés idők voltak mind az országban, mind azon kivűl.
II. Miksa épen nem idegenkedett a művészeti és ipari törekvések ápolásától. Emezek sorában különös figyelmet fordított a honi gyapjúszövő iparra, melynek akkortájt nem valami kedvező volt a helyzete. A prágai kamaratanácsosok a pangás okát abban látták, hogy „fogytán van a gyapjú, s e miatt felszökött az ára, minek következtében a posztószövők abba kénytelenek hagyni a mesterségüket”. A császár e bajon segíteni kívánt. Kész volt az adópénzből is támogatást nyújtani s államköltségen szervezte a nagyban való eladást, de azzal a hozzátétellel, hogy „koránsem akarja a posztókereskedést egészen a maga kezébe egyesíteni, hanem a posztókereskedők számára is nyitva kivánja hagyni a boldogúlásának úgy egyik, mint másik útját; ő csupán a határszélek szükségletére óhajt psztót vásárolni”. A külföldi termékeknek kellett ezentúl a honi gyártás előtt mintákúl állaniok, a mely addig csupán durva „parasztposztót” készített. A fejedelem jó szándékainak valósítására 1574-ben egy biztos járta be Csehország összes városait, hogy összeírja a posztószövőket, évi készítményük minőségét és mennyiségét, különösen azon városokban, „a honnan Ausztriába, vagy Magyarországba szállítanak posztót”. A prágai posztószövő céh a következő évben kimerítő jelentést tett a csehországi posztószövés és posztókereskedés állapotáról, s e jelentés, mint a legrégibb e nemű okírat, figyelemre méltó. Szó van benne Chrudim, Hohenmauth, Reichenau, Solnitz, Kostelec, Tabor és Brannau illető iparáról. Érdekes a jelentésnek e záradéka: „Csehországban más ily városokról, a melyekben nevezetesebb lenne a posztógyártás, nincsen tudomásunk”. Tehát Friedlandnak akkor már negyven évnél régibb idő óta újra föléledt posztóiparáról a prágai czéhnek, mely az ország többi czéheihez képest magát a főczéhnek nevezi, nincsen ez idő szerint tudomása. Igaz, hogy a friedlandi czéhszabályzatot csak 1562-ben újította meg tetemes módosításokkal Redern Frigyes, a város új ura. A prágai jelentésnek a friedlandi czéhről való hallgatását az okozhatta, hogy a friedlandi mesterek nem tartották érdemesnek magukat a főczéh alá rendelni.
A prágaiak nyakára azonban éjszaki Csehországban csakhamar ugyancsak veszedelmes verseny nőtt. A Redern nemzetség, mint Friedland-Reichenberg ura, birtokát néhány évtized alatt ipari tekinteben olyan nevezetességűvé lendítette föl, a milyenre addig csak kevés vidék jutott. II. Rudolf császár, II. Miksa örököse, ki sokban hasonlított atyjához, még ennél is jóval nagyobb pártfogója lett a művészetnek és a műiparnak, s maga is valóságos művész lévén, minden efféle törekvést szívesen támogatott. Egy 1577 április 11-én kelt okíratban Reichenberg városkának, „mely addig csak falu volt”, tetemesen növeli a kiváltságait, főkép azzl, hogy két országos vásárt és városi czímert engedélyez neki, stb. Ezt már a legközelebbi évben két czéhnek: a sütőknek és szabókénak alakulása követi, amazok Zittau városa illető czéhének szabályzatát veszik alapúl; ismét egy év múlva pedig (1579) megalakúl a posztókészítők czéhe, mely a további századok folyamán a többi hasonló intézmény keretéből kinőve, minden más bel- és külföldi ipartestületnél kiválóbbá emelkedik úgy tagjainak száát, mint jelességét, vagyonát és tekintélyét illetőleg. 1588-ban Reichenberg és Friedland czéheihez a Redern Kristóf és Menyhért részéről szabadalommal ellátott takácsczéh járúlt, mely idővel szintén rendkivűl népessé és tetemes vállalkozásokra képessé fejlődött. A posztószövők és takácsok később mind a két nevezett helyen szabályszerű legényegyesűleteket is szerveztek, s ezek útján rendezték a munkások akkori helyzetét a maguk hatáskörében. Tudtunkkal az illető okíratok, melyek 1593-ból és 1619-ből valók, nemcsak Csehország, hanem az összes osztrák örökös tartományok határain belűl az első ilynemű szabályozási kisérleteknek tekintendők. A takácsczéhek száma fölött gyorsan szaporodott. Így már 1589-ben alakúlt egy ilyen Graupen bányavárosban.

Reichenberg.
Charlemont Húgótól
Redern Menyhért, ki, mint jeles hadvezér, a török háborúkban kivívott számos és nevezetes győzelmeivel nagy hírnevet szerzett, egyszersmind a béke műveinek is buzgó gyámolítója volt s nem érte be Friedland-Reichenberg területén az említett alkotásokkal. „Az iskola szolgálatára” Friedlandban (1590-ben) nagyobb papirmalmot építtetett, mely még ma is fönnáll. A reichenbergi posztószövőknek (1599-ben) igen részletesen kidolgozott és mintaszerű szabadalmi levelet adott. Ugyancsak a reichenbergi birtokon megalapította Friedrichswalde falut egy üveghutával, a melynek (1604-ben) első tiszttartója és hutamestere Wanderer Péter volt, a Waldheimi Schürerek mellett legtöbb érdemű és leghírnevesebb üveggyáros család ősapja. Redern Menyhért özvegye, Chlick Katalin grófnő, férje nyomdokaiba lépett. Reichenberg és Friedland városok szemlátomást gyarapodtak; köröttük pedig széles körben sűrű népességű, nagyobb fonó- és takácsfaluk keletkeztek, a melyekből ama városok iparágai hasznavehető, jól iskolázott munkásokat toborzottak. Ezzel meg volt teremtve az az alap, a melyből idő haladtával, a mai nagyszabású reichenbergi iparkerület kifejlődött.
Valószínű, hogy Lee Vilmos találmánya, a harisnyaszövés is meghonosúlt már a XVI. század vége előtt Csehországban. Nem sokkal utóbb ugyanis már igen elterjedtnek látjuk a „harisnyakötők” mesterségét, a kiknek a prágai ó-városban alakúlt czéhe 1615-ben már császári szabadalmat eszközölt ki. Bizonyos továbbá, hogy II. Rudolf alatt egyes, azóta csak igen elszórtan található iparágak, mint a harangöntő és órásmesterség is szépen virágzott úgy Prágában, mint a vidéken. A prágai ó-városi városház sokat megcsodált remekmívű óráját, Hanus magisternek a XV. század végéről való alkotását, 1570-ben javította ki ismét az ahornbergi Táborský János; e mester tanítványainak kiváló híre Garzoni tanúsága szerint Olaszországba is eljutott. Rudolf két ízben (1597- és 1595-ben) erősítette meg a prágai ó-városi és kleinseitei festők és üvegesek czéhének szabályzatát és kiváltságait, a mely czéhbe hosszas vonakodás után végre mind a három prágai városrész gyöngyfűzői is beléptek.

A gitschini (jičíni) vásártér, jobbra a Wallenstein-féle palotával.
Bernt Rudolftól
Egy másik csehországi műipar, a IV. Károly ideje óta már alig gyakorolt drágakő-csiszolás, szintén II. Rudolfnak köszöni föléledését. Az országnak kivált mindenféle féldrágakőben való gazdagságát, a melyről időközben majdnem teljesen megfeledkeztek, most ismét derekasan kiaknázták. Stranský Pál „Staat von Bőhmen” czímű munkája említ egy helységet, „a hol a tehénpásztor gyakran olyan kővel dobja meg a tehenét, a mely többet ér a tehénnél”. Ez a helység az Iser- és Óriás-hegység vidékének a közepén van. II. Rudolf 1595-ben Eckstein Jánosnak és Stadler Lénártnak megadta a jogot „montes omnes, praesertim giganteos, perscrutari et gemmas quaerere sine omni a dominio locorum impedimento” (az összes hegyek, de kivált az Óriás-hegység drágaköveinek az illető helyek birtokossága részéről minden akadályoztatás nélkűl való átkutatására). Ugyanezt a szabadalmat 1601-ben a Rovensko fölötti Teyn-templom plébánosának, Falkenbergi Budeccius Simon Tádénak, 1607-ben pedig Heffer Willibald bányászati szakértőnek is megadta. A császár udvarában hat drágakő-csiszoló volt alkalmazásban havi 10–30 forint fizetéssel. De a drágakő-csiszolás művészetét nemcsak a császári udvarban és nem csupa kedvtelésből gyakorolták, hanem e kövek becses nyersanyagának lelőhelyein is, még pedig iparszerűleg, úgy látszik, legelőször a turnaui kerületben Rovenskóban. Falkenbergi Budeccius plébánost joggal tekintheti e helyi ipar megalapítójának. Ő volt egy ideig II. Rudolf mindenható titkos tanácsosának, Rumpf bárónak megbizásából a már megnevezetteken kivűl még az országba érkezett s az Iser- és Óriás-hegységet átkutató számos olasz drágakő-kereső hivatalos „inquisitor”-a (ellenőre). Ez iparág Rovensko városkából, hol a drágakő-csiszolás még ma is virágzik, a XVII. században Turnauba is elhatott, a mely utóbb annak fő helyévé lett.
II. Rudolf uralkodásának végső évei telvék a legszomorúbb zavarokkal. Utódja, Mátyás, igen sulyos körülmények közt vette át örökét s még megérte a „cseh zavargás” kitörését és ebben kezdetét a „nagy német háború”-nak, mely harmincz éven át dúlta a német birodalmat véges-végig, de talán sehol sem vitt véghez nagyobb pusztítást, mint fészkében, Csehországban. E szegény ország ezzel ismét jó hosszú időre a legnagyobb nyomorúság színterévé lőn, és sokáig teljesen pangott benne minden műveődési mozgalom és törekvés. A Fehérhegyen nemcsak a téli király rövid dicsősége, hanem az önálló cseh királyság álma s még ennél is több, sokkal, de sokkal több is sírba szállt. Szörnyű bűnhődés várt az országra, melynek katonai visszahódításával karöltve járt a katholikus hitre való visszatérítése, az erőszakos ellenreformáczió és ezzel a régibb időkben legvirágzóbb iparterületek teljes kipusztúlása.
–
Csehországnak csak egyetlen helyén nem érzett a lakosság jóformán semmit sem a harminczéves háború iszonyatosságaiból, legalább annak egész első felén át. Ez a friedlandi herczegség volt. Igaz ugyan, hogy számtalan más protestáns családdal együtt Redern Menyhért utódainak is el kellett hagyniok birtokukat és hazájukat; a hátramaradottaknak azonban, legalább egyelőre, nem igen volt okuk panaszra. Friedland-Reichenberg uradalma Waldstein, vagy ismertebb nevén Wallenstein Albert Venczel Eusebius kezére kerűlt, a ki e birtokához rövid idő alatt nem kevesebb, mint 64, addig önálló nemesi jószágot csatolt, ezzel uradalmát majdnem ezer hektárnyi, vagy hetven négyszögmérföldnyi területre kerekítvén ki, a mely az ország éjszaki határától dél felé Melniken és Nimburgon túlra, s nyugaton Leipától kelet felé Trautenau tájáig terjedt. E birtokot a császár előbb (1624) fejedelemséggé, majd kevéssel utóbb (1627) herczegséggé emelte. Ugyanazzal a csodálatos szervező képességgel, a melylyel Wallenstein ismételten egész nagy seregeket tudott táborba állítani, ahhoz is igen jól kormányzott, virágzó gazdasággá egyesíteni s így az egyebütt mindenfelé inségben tengődő országban oly területet létesíteni, a melyet az egykorúak a „Terra deserta” néven emlegetett Csehországgal összehasonlítva nem minden irigység nélkűl neveztek „Terra felix”-nek. E birtok székvárosa, Gitschin (Jičín), a melyet ura díszes épületekkel gazdagított, szinte hihetetlen élénk forgalomnak és jóllétnek örvendő vezérhelylyé fejlődött.
Wallenstein meggyilkoltatásával egy csapásra összeomlott összes büszke alkotása; jószágai szétforgácsolódtak s szintén osztoztak immár Csehország többi részeinek sorsában. Mindazonáltal egész napjainkig megmaradtak nem csekély nyomai a friedlandi herczeg amaz áldásos közgazdasági munkásságának. S ez a munkásság kétségkivűl a legnyomósabb magyarázata azoknak a többrendbeli sajátszerűségeknek, a melyek később, a változott körülmények közt is különösen Csehország éjszaki részének oly iparűző jelleget adtak, hogy azt a következő évtizedek viszontagságai ideiglenesen megbéníthatták ugyan, de teljesen meg nem semmisíthették többé. Mikor pedig végre valahára ismét fölragyogott a sok megpróbáltatáson átment cseh földre a boldogabb idők napfénye, s megint dúsan áradt reá a helyes és mély közgazdasági belátáson épűlt uralkodói gondoskodás áldása: ekkor ismét minden más országrészeknél mohóbban és bővebben élvezte az áldó napfényt és szítta magába a termékenyítő esőt az a hajdan oly gondos kézzel ápolt és előkészített talaj, hogy csakhamar ezerszeres gyümölcscsel fizethette vissza a rá fordított gondozást.
II. Ferdinánd cseh király minőségében csak kevés közgazdasági kormányintézkedést tett. S ez a kevés is jóformán csak a régibb czéhszabályzatok megerősítésére szorítkozik. Az ipartesületek eredeti vallásos és felekezeti jellege most, még pedig, mint önként érthető, szigorúan katholikus értelemben ismét felűlkerekedik. Ezentúl minden új, vagy újabban megerősített czéhszabályzatnak körűlbelűl így hangzott az első czikkelye: „A ki e helyütt mesterré akar lenni, annak nem szabad és nem lehet más, mint az egyedűl üdvözítő katholikus vallás hivének lennie”. Ezzel a kevéssel előbb még nagyobb részben protestáns Csehország lakóinak többsége el volt tiltva az iparűzéstől, hacsak vallását nem akarta megváltoztatni. A legderekabb iparosok csapatostól hagyták el ősi hazájukat. Hiteles hivatalos lajstromok szerint az ily önkéntes számkivetésbe menők száma csupán az egykori friedlandi herczegség 64 uradalmának egyikében, magában Friedlandban 3.180-ra, Reichenbergben 3.800-ra rúgott.
Csak 1642-ben történt ismét kisérlet arra nézve, hogy az irányadó körök figyelme ismét az ország közgazdasági állapotai felé fordúljon. S e törekvések valóban némi méltánylást érdemlenek. Legalább arról tanúskodnak, hogy ama szomorú időkben is volt már valamicske érzékük a vezető férfiaknak az ipari és kereskedelmi érdekek iránt. Vogler János, a westphaliai kerület császári biztosa s a „de jure maritimo Suae Caesareae Majestati competente” (az Ő császári Felségét megillető tengerészeti jogról) szóló értekezés szerzője is ily érzékkel biró ember volt. Az említett évből való egyik jelentésének töredékei maradtak fönn, melyek ez állítást igazolni látszanak. E jelentés, mely a nevezettnek biztosításaihoz, Strahov kolostor Crispinus nevű apátjához és Schlick Henrik grófhoz van intézve, arra vonatkozó jól igazolt ajánlatot tartalmaz, hogy „Prága városában igen nagy haszonnal kecsegtető árúpiacz és tárház rendeztessék be”, föltéve, hogy „Prágáig a folyamhajózás már lehetséges”. Prága e terv szerint első rendű árúlerakó helylyé lenne fejlesztendő, s az Olaszországból és a keletről Közép- és Éjszak-Európába vezető kereskedelmi útaknak Prágában kellene találkozniok, stb. Ezt a tervet is sutba dobatták a háborús események.
De végre Csehországra is fölviradt a béke napja. Teljes kimerűltsége miatt azonban az ország e béke áldásaiban még évtizedeken át nem részesűlhetett. 1652-ben III. Ferdinánd meglátogatta Prágát. Ekkor szóba kerűlt az ipar és kereskedelem föllendítése is, legalább mellesleg. A ki mindenekelőtt e dolgot szóba hozta s annak rendezését legjobban sürgette, az Luxensteini Leux Gellért volt, a cseh kamara tagja, kit kiváló képességei elismeréseűl épen 1652-ben emelt a császár nemesi rangra. Ő Vogler tervét karolta föl, melynek valósítására legelőször is azt javasolta, hogy Prága városrészeinek adassék meg különös kedvezmények kiséretében két újabb országos vásár tartásának engedélye, a melyek útján a „külföldi tartományokkal való élénkebb forgalom biztosíttatnék”.
Javaslatát igen komoly figyelemre méltatták s végrehajtására számos bizottsági tárgyalást tartottak. De azért Leux Gellért még sem jutott a tervével előbbre. Az országos kormány azon aggodalmát, hogy a kereskedelem föllendítése és a sok idegen elem becsődítése által a szerencsésen visszakatholizált ország vallási egysége megint kockáztatván lenne, – még a terve elfogadása esetén biztosra vehető „tetemes pénzbeözönlés” nagy haszna sem tudta eloszlatni. S így továbbra is csökönyösen ragaszkodtak az elzárkózási rendszerhez. Ily körülmények közt az ipar boldogúlására semmi kilátás sem lehetett. Pedig Leuxnak az ellenfelei és épen oly jól tudták, mint ő, hogy „kézművesség nélkűl commercium activum (igazi kereskedelem) nem létesíthető”. A következő évek során is csak a régi czéhszerű állapotok és intézmények foltozgatása útján tengődött az ipar, melynek védelmére, mint a hanyatlás korszakaiban rendesen történni szokott, legfölebb a zsidók elleni rendszabályokat léptettek életbe, abból a fölfogásból indúlván ki, hogy az üzlet általános pangásának a házalókereskedés a fő oka, miért is ez ellen 1648- és 1651-ben több királyi leírat intézkedik.
Az iparűzés általános jellege nagyjában csak ugyanolyan maradt eleinte I. Lipót alatt is, mint elődje idejében. Nem sokkal trónralépte után, 1658 augusztus 20-án egy vámtörvény lépett Csehországban életbe, a mely 209 kiviteli és 53 átviteli tarifatételt tartalmaz és sokkal inkább ügyel az állampénztár, mint az ország saját külön érdekeire. Az elbei hajózás ügyében a tárgyalások még mindig a régi huza-vonával folytak. Ezen az sem változtatott, hogy von der Goltz Joákim Ferdinánd kamaratanácsos 1660-ban Prágából elhajózott Hamburgig, „teljes szorgalommal iparkodván a hajózás nehézségei felől tájékozódni”, s hogy hosszabb jelentésében „az egész Hamburgig lévő összes vámok részletes feltűntetése mellett” kimutatni igyekezett, „mily könnyen meg lehetne az ilyetén forgalmi akadályokat (incommoda) az összes érdekelt felek közmegegyezésével szűntetni”. A jó öreg Leux Gellért is egy újabb hajózási emlékírattal állott elő (1667-ben), – de hiába. Kereskedelmi dolgokban a czéhszabályzatok alkalmazásán nem tudta fölűlemelkedni. 1659-ben a rézöntők iparos-testülete ismét egy nagy czéhbe kerűlt össze. A prágai posztószövők s a velük egy czéhbe tartozók Prágának a svédek ostroma ellen való hősies védelmeért a császártól 1660-ban hűségük és vitézségük jutalmául egyes szabadalmakat kaptak. 1671-ben a czéhek száma a gyógyszerészekével gyarapodott. Ezek példáját követték Csehország díszkertészei is. Az ország egyes részeinek egyéb czéheiről alább még megemlékezünk.
Messze kiható fontosságú esemény volt a császári elhatározással 1666 február 22-én életbeléptetett „kereskedelmi collegium”-nak Bécsben való szervezése, „az iparágak meghonosítására és a kereskedelem föllendítésére”. E legfőbb kereskedelmi és ipari hatóságnak tekinthető testület illetékessége a császári birodalom minden tartományára s így Csehországra is kiterjedt. Élén Sinzendorf Lajos gróf, az udvari kamara elnöke, utóbb (1672 óta) király cseh kamaraelnök állott, ki alsó-ausztriai jószágain selyem- és selyemszalag-gyárakat rendeztetett be, de nem valami tartós sikerrel. Ilyen körűlmények közt letettek arról a tervről, hogy ezt az iparágat Prágában meghonosítsák. Ha e törekvések már a fővárosban sem értek czélt: annál kevesebb sikerük lehetett a legközelebbi időre egyebütt az országban. Még a királyi városokban sem mutatkozott ekkoriban a vállalkozó kedvnek legkisebb nyoma sem. A jobbágyi helységek állapota pedig egyáltalán a lehető legszomorúbb volt. A kisiparos teljesen leroskadt a földesura által reá rótt nyomasztó terhek alatt.
Sulyos sorscsapások sem maradtak el. Az irtóztató pestis, mely Csehországot 1680-ban meglátogatta, alig kimélt meg benne csak egy várost is, sőt a falvak közűl is csak keveset kerűlt el. Ugyanez évben a nagy parasztlázatás – az elnyomottak közt a legelnyomottabbaknak e följajdúlása – elég világos tanújele volt, hogy a birtokos osztálynak a vagyontalan tömeg iránti magatartása immár tűrhetetlen. A mily érthető e körűlmények közt az ipar általános pangása: annál csodálatra méltóbb az a bátorság és kitartás, ellenálló és alkotó erő, melylyel némely helyeken, mint nevezetesen Reichenbergben, ha nem is valamennyi iparág, de legalább a takácsoké és posztószövőké ily állapotok közt s azok ellenére is nemcsak hogy egyre terjedt, de munkája minősége tekintetében is szűntelen emelkedett. Buckle szavait idézve elmondhatjuk, hogy e jelenség „a polgári elem fejlődésének valódi hőstetteiről” tanúskodik. Reichenberg után e korban a posztószövő-ipar leginkább Braunauban, Pilsenben, Leipában és Jungbunzlauban emelkedett nagyobb hírre, a takács mesterség pedig – Rumburg-Schluckenauról nem szólván – Friedland, Arnau, Hohenelbe, Pilnikau és Freiheit községekben, melyek közűl Freiheit bányavárosban csak 1655-ben szervezkedett a takácsok czéhe a pilnikaui czéh szabályzata szerint. E városokból a szövőszék csakhamar a köröttük lévő falvakba is eljutott, utóbb pedig az Óriás- és az Iser-hegység lejtőiről a sikföldre is elvándorolt.

Ossegg apátság gyárának egy műhelye.
Charlemont Húgótól
Akkoriban úgy is sajátszerű átalakításon ment keresztűl Csehország alföldje. 1669-ben e tájon, Kreibitzben, az üvegfestők és metszők szabályszerű czéhbe álltak össze, a mibe földesuruk, Kinsky gróf már csak azért is szívesen beleegyezett, mert e szervezkedés az üvegkereskedésnek s e réven egyúttal az uradalom jövedelmeinek is tetemes emelkedésére adott reményt. 1683-ban már Bürgstein uradalom, különösen Blottendorf és Falkenau falvak üvegfestői és metszői szintén czéhet alkottak s példájukat követték (1694) a steinschönauiak is. Valamennyien erejüktől telhetőleg iparkodtak a kereskedelem föllendítésén, mely már egész Éjszak-Németországra kiterjedt, sőt sokkal messzebbre is elhatolt. Vitték a cseh üveget Lengyelországba és a Keleti-tengermelléki tartományokba, sőt Oroszországba is egész Moszkváig, ép így Németalföldre, Olasz- és Magyarországba meg Erdélybe. Eljártak ez üvegkereskedők Stralsundtól Rigáig, Hamburgtól Londonig s Varnától Konstantinápolyig. Ellátogattak Kopenhágába és Stockholmba s Archangelen át pár év alatt több százezer darab üveg kerűlt Oroszország legtávolibb részeibe is. Később Hollandia mellett Portugal és Spanyolország a legjobb piaczai e kereskedésnek, mely csakhamar társas bizományi üzletté is fejlődött.
Ugyancsak a XVII. század második évtizedében Csehországnak a papirgyártása is nevezetes lépéssel haladt előbbre. Weiss Kristóf, ki 1667-ben állította volt az első papirgyárat Hohenelbében, azzal ez iparág számára új s nevezetes fészket teremtett. Balbin tanúsága szerint már akkor is mindenféle minőségben a legkitűnőbb papirt gyártotta az Osendorf család birtokába kerűlt benseni papirmalom.
Némi fölpezsdülés mutatkozott ez idő tájt Egerben is. Jóllehet az ellenreformáczió erőszakos végrehajtása itt is nagy károkat okozott, a régóta kiváló iparú város mégis bizonyos aránylagos jóllétben tudta magát föntartani s oly kereskedelemmel dicsekedhetett, a minővel csak kevés a cseh vidéki városok sorában. A két egeri országos vásár a leglátogatottabb volt az egész tartományban. A város polgármestere és tanácsa még egy harmadik vásár, meg egy kereskedelmi törvényszék engedélyezéseért folyamodtak (1690), de kérelmüket kicsinyes kifogásokkal visszautasították.
Egyáltalában kimondhatatlanúl nehéz volt közgazdasági kérdésekben magasabb felfogást érvényre juttatni. De azért mégis csak bekövetkezett az ügyek jobbrafordúlása, legalább egyes dolgokban. E mellett tanúskodik a mndottakon kivűl még egy jelenség, a mely az Érczhegység alján fordúlt elő. Az egeri születésű Litwehrich Benedek, Ossegg kolostornak 1691 óta apátja, ott egy valósággal gyári jellegű ipar megalapítója lett. A szomszédos Szászországból valami Rodig Pál nevű ügyes harisnyaszövőt hítt be, a ki nem sokára rokkák és szövőszékek elé fogta, bontó és bodorító fésűkkel látta el s egyéb, addig az egész vidéken ismeretlen szerszámokkal fegyverezte föl a nép apraját-nagyját, új keresetforrást nyitván meg ezzel számukra. Kevéssel utóbb az osseggi uradalmon, nemkülönben Duxban, Oberlautensdorfban és egyebütt mintegy ötven kitanúlt harisnyaszövőt számláltak. Osseggben 1697-ben állították föl az első gyapjúharisnya-gyárat, mely eleinte kilencz, majd tizenöt „vas szövőszékkel dolgozott, melyek egyenként 135 tallérba kerűltek s évi 100 forint tiszta hasznot hajtottak”. Egy második kipróbált mesternek, Schrücker Gottfried posztószövőnek behívásával (1708) Ossegg másik apátsági gyárának, a posztógyárnak alapját vetették meg, melyet eredetileg alighanem más czélra szánt, mert behjárata fölött az 1677-es évszámot és Litwehrich Benedek apát elődje nevének (Laurentius Scipio) kezdőbetűjét viselő épületében még ma is fönnáll.
Ilyetén sikeres vállalatoknak természetesen magukra kellett vonniok a felsőbb körök figyelmét is, a hol most már a közgazdasági ügyeket kezdték némi figyelemmel tekinteni. Tanújele ennek a bécsi kereskedelmi bizottság (Commercien-Collegium) s még inkább az akkoriban megjelent s azóta sokat idézett Hörnigk Vilmos-féle könyv, melynek a czíme: „Ausztria mindenek fölött, csak akarnia kell” (1684). E derék munka számos helyén legelőször hozza szóba nagy hévvel Csehország német részének ipari és kereskedelmi nagy fontosságát. Arra a kérdésre, hová kellene az örökös tartományokban kézműipart telepíteni, Hörnigk újra meg újra csak azt feleli, hogy Csehországnak németek lakta vidékeire. A vászonszövés, úgy mond, már úgyis szépen nekilendűlt ott magától, hasonlóképen áll a dolog a posztószövéssel is Sziléziában, Csehország német részén és Morvaországban; ép így a gyapjúszövés iparát is Csehországban és Sziléziában kellene szerinte megtelepíteni.
Külön császári parancsra még a század vége előtt Csehországban is egy kamarai bizottságot szerveztek, melynek ugyanaz volt a föladata, mint a bécsi kereskedelmi bizottságnak. Az akkori főkamarai bizottság javaslatára I. Lipót 1698-ban a prágai tartományi kormánytól véleményt kívánt „in materia circulacionis pecuniae” (a pénzforgalom tárgyában), valamint a kereskedelem és kézműipar fejlesztése ügyében. Ezzel új korszak kezdődik a csehországi ipar történetében, mert ettől fogva nem szűnt meg többé a kereskedelmi és ipari ügyek föllendétésére szolgáló eszközök és módok keresése a nyilvános viták rendes tárgya lenni.
E módokat és eszközöket természetesen nem találták meg mindjárt, a mi egyáltalán nem is volt lehetséges; különben jobb is lett volna nem olyan igen hivatalos úton keresni. A tartományi kormány mindenekelőtt véleményeket kért be előbb a cseh kamarától, aztán a városi hatóságtól, végűl a czéhektől. Egy ideiglenes jelentés után következett a fő jelentés, mely „javaslatot terjeszt föl az iránt, mint lehetne a pénz szűkén segíteni, a pénznek jobb forgalmat biztosítani, hogy a fenti (prágai) országos vásárok megtartandók, a sokfélével kereskedés (polypolia) megszűntetendő, a vámsorompók és vámtételek leszállítandók, pártatlan kereskedelmi törvényszék szervezendő; továbbá milyen kézműipar-ágak létesítendők az országban s mily idegen árúk csereforgalma kivánatos; nemkülönben azon okokról, a melyek miatt addig élénkebb kereskedelem nem fejlődhetett; mennyiben hátráltatták azt a zsidók, s mint kellene a kézművesczéheket jobban szabályozni; miféle szabadalmakat és kiváltságokat kellene az idegen gyárosoknak adni; végre miként lehetne az Elbén való hajózást létesíteni, sőt Törökországgal is kereskedelmi szerződést kötni, s végezetűl hogyan kellene mindezekben a punctus religionis-t megvédelmezni”, stb.
E jelentés szerzője Borscheck János volt, a kamarai bizottság előadója. Dolgozata nagyon hasonló Vogler János és Leux Gellért javaslataihoz, kiknek legnyomósabb kivánalmait Borscheck is ismétli. Ezek: a folyami hajózás fejlesztése, mindenekelőtt a Moldava és az Elbe szabályozása; a pénz jobb forgalma, helyesebben a valuta úgye; kereskedelmi szerződések kötése, nevezetesen a balkáni államokkal, nemkülönben a zsidók versenyének elhárítása, – ezekkel találkozunk itt is és fogunk velük még gyakrabban találkozni egész le a jelenkorig. A „punctus religionis” pedig még hosszú időn át legfőbb akadálya maradt a haladásnak.
A kamarai bizottság igazgatója, Kinsky Ferencz Ulrik gróf főkanczellár 1699-ben meghalt s elhúnytával egyelőre megszűnt e hivatal, míg 1704-ben újabb császári rendelet új életre nem keltette azzal, hogy helyébe a „csehországi városok szervezésére és föllendítésére ügyelő bizottság”-ot szervezte. Ez volt I. Lipót császár utolsó intézkedése.
–
I. József jó akarattal viseltetett a közgazdasági törekvések iránt. Rendelkezései sorában a legelsők egyike volt a csehországi ipar s kereskedelmi bizottságnak (1705. szept. 25.) szervezése. Borscheck János, e szorgalmas, értelmes hivatalnok lett ennek a bizottságnak is az előadója. A testület sokat igérő kezdettel fogott dolgához. Már 1705 deczember 29-én kimerítő jelentést terjeszt a császár elé, a bel- és külföldi nyersanyagok legczélszerűbb gyári foldolgozása tárgyában, valamint az iránt, mint lehetne ez úton a külföldi tartományokkal rendes kereskedelmet (commercium activum) fejleszteni. E jelentés Csehország jövendőbeli közgazdasági élete programmjának tekinthető. Meg is teremtette gyümölcseit, ha nem azonnal s nem mindenben is. Delbin udvari tanácsost Bécsből Prágába küldték, hogy a rendekkel ez emlékírat egyes javaslatainak életbe léptetéséről tanácskozzék.
Az elvi jelentőségű intézkedések egész sora köszönhető Borscheck javaslatainak. Így egy 1708 október 1-én kelt császári rendelet megszabta, hogy új czéhek szervezése, czéhszabadalmak osztása s más effélék ezentúl egyedűl az uralkodó jogkörébe tartoznak, e czéhek száma pedig tovább szaporítandó. Ez azonban nem állhatta annak útját, hogy példáúl mindjárt még ugyanabban az 1708. évben a prágai zsebóraművesek régi szándékuk szerint ki ne váljanak a lakatos- és sarkantyús-czéhből és saját czéhszabályzatuk megerősítését ki ne eszközöljék. A következő évben már még a juhászok is új czéhbe állottak, holott öt évvel korábban hasonló kérésükkel I. Lipót még elutasította őket s csak azt az egyet érhették el, hogy „nekik, mint azon juhászok összességének, a kik az esett marha eltakarításával nem foglalkoznak, a sziléziai juhászokhoz hasonlólag külön okíratban föntartaik a tisztes mesterség gyakorlásának kiváltsága”.

A varga-czéh pecsétje.
Siegl Károlytól
1710-ben újabb ipari és ekreskedelmi bizottságot nevezett ki a császár Csehország számára, de nem tudni róla semmi bizonyosat, vajjon ez a bizottság egyáltalán hivataloskodott-e. Akkoriban ugyanis teljesen a háborús események foglalták le a hatalmasok figyelmét.
Végre VI. Károly trónraléptével, úgy látszott, elérkezett a Vogler-, Leux- és Borscheckhez hasonló hazafiak tervei valósításának az ideje. „A jelenkori cseh királyság VI. Károly uralkodása alatt”, így írtak akkoron (1712), „olyan állapotban van, hogy jóformán elmondhatja magáról: Egyél, igyál, lelkem, van módod benne!” – S valóban nem lehet tagadni, hogy e fejedelem kormánya közgazdasági ügyekben szélesebb látkörű volt, mint elődeié, s ezt legjobb ereje szerint értékesíteni is igyekezett, kivált a török háborúk után, melyeknek a passarowitzi béke vetett (1718-ban) véget, a mire nyomban a portával kötött kereskedelmi szerződés következett. A „Keleti (levantei) társaság” megalakítása, valamint Trieszt és Fiuma szabadkikötővé nyilvánítása is arra irányúlt, hogy e vívmányokat mentűl jobban értékesíteni lehessen.
De csakhamar be kellett az intéző köröknek látniok, hogy sem kereskedelmi szerződések, sem társúlatok, szabadkikötők s más effélék nem elégségesek a forgalom élénkítésére és az állam pénzügyeinek javításáta, ha nincsen a kereskedelmet versenyre képes árúkkal ellátó honi ipar. A kormány hathatós támogatásával ugyan keletkezett néhány ipartelep Ausztria középső tartományaiban, tovább Fiuméban s egyebütt; Szilézia is tetemes haladást mutatott kereskedelmi tekintetben; de egészben az addig történtek még koránsem voltak elégségesek; nevezetesen Csehországban – minden hangzatos beszéd mellett is – még igen sok volt a kivánni való.
Egy 1714 nov. 2-án kelt udvari leírat itt számos akadály leküzdése után valami olyanféle testületet létesített az állandó ipar s kereskedelmi bizottságban, a milyen a Borscheck javasolta kereskedelmi tanács lett volna. (Ez az úgy nevezett „Commerz-Collegium”, a melyet „Manufactur-Collegium” néven is emlegetnek.) Deblin udvari tanácsos szervezte végre e testületet a cseh rendekkel való megállapodás alapján. Ipari vállalatok alapítása azonban ezentúl is majdnem kivétel nélkűl magán felek dolga maradt. A legbuzgóbbak egyike volt Fremmrich Ker. János, ki Martinitz Adolf Bernát gróf segítségével 1710-ben építette az első tulajdonképi posztógyárat Csehországban, még pedig a klattaui kerület Palnitz helységében. Ugyanő ajánlatot tett a császárnak az országban több hasonló gyár állítására, ha megengedik, hogy úgy Prágában, mint a birodalom több tartományi fővárosában nyilt raktárakat tarthasson. A dologban illetékes czéhek eziránt megkérdeztetvén, nagyon ellenezték e tervet, sőt személyes támadásoktól sem kimélték az előttük egészen ismeretlen pályázót. Fremmrich az ipari és kereskedelmi bizottság előtt saját gyártású legjobb minőségű posztója bemutatásával igazolta, hogy milyen árút tud szállítani, miért is a bizottság ajánlotta kérelme teljesítését. Fremmrich erre a saját költségén egy második posztógyárat állított 1716-ban Bőhmsich-Leipában.
Akkortájt az ipari és kereskedelmi bizottság tanúsága szerint Csehország 68 városában űzték a posztószövés mesterségét, melyek közűl 34 évenként 6.715 vég, 29 pedig 41.429 vég, vagyis 1,242.810 rőf posztót gyártott, rőfjét 30 krajczártól 3 forintig emelkedő értékben. E mennyiségből magára a reichenbergi czéhre évenként több mint 12.000 vég esik. Ehhez legközelebb a neuhausi áll 8.000, majd a friedlandi 4.000, aztán a bőhmischleipai 3.600, a kaadeni 2.000, a komotaui, brannaui és duppaui következik egyenként 1.000 végnyi gyártóképességgel. Az ipari és kereskedelmi bizottság azonban e kimutatás mellett nem hallgathatta el, hogy „az összes hazai posztószövők a maguk ősrégi gyarló módján dolgoznak”, holott Fremmrich megmutatta, „hogy csupa cseh gyapjúból igen jó fínom posztót tud gyártani”.
Mindazonáltal Fremmrich nem tudott az ellene szövetkezett czéhbeli korlátoltságon és ósdi erőszakoskodáson kifogni s az ipari és kereskedelmi bizottság is tehetetlen volt ellenük. A leipai czéh gyűlölködő támadásait az ottani földesúr, Kaunitz gróf, azzal tetőzte be, hogy cselédeivel erőszakosan megrohanta s lebonttatta a gyárat, a benne lévő rézezüstöket pedig elhurczoltatta a saját serfőzőházába. (1721 január 2.) Polgári származású magán embernek még ezentúl is jó sokáig nagyon nehéz volt Csehországban ott, a hol egyúttal czéhbeli érdekek forogtak fönn, gyárat alapítania. Ellenben Waldstein József gróf már 1715-ben Ossegg közelében, tehát a már említett apátsági posztógyár szomszédságában, Oberleutensdorfban szintén egy nagyobb posztógyárat állított, az első e nemű ipartelepet, mely évtizedeken át fönn tudta magát tartani. Egy más hasonló vállalat keletkezett utóbb Kladrubban (chrudimi kerület), szintén a cseh főnemesség egy tagjának, Trautmannsdorf Frigyes Venczel grófnak a költségén.
Ugyanez időbe esik Csehországban a pamutszövés meghonosodása. Nyersanyagát, melyről már Höringk is említi, hogy „mostanában olyan nagyra vannak vele Európában”, az iránta mindenfelől tanúsított nagy ellenkezés daczára is értékesíteni kezdték egylőre csak itt-ott a lenszövésnél. Erre vann a „barchent”- és „mesulan”-szövők említése némely takács-czéhek kebelében, így Hohenelbe, Pilnikau, Freiheit s más helyek illető czéheiben. 1722-ben (decz. 15.) VI. Károly császár megerősíti a keleti Csehország Landskron és Landsberg uradalmain alakúlt „len-, mesolan-, barchent- és csinvat-szövők czéhének szabályzatát. Ki is mutatható, hogy e czéh nagyobb mennyiségű barchentet gyártott és vitt vásárra. Ugyanez időben épűlt Csehország egy más helyén az első pamutszövő-gyár is. Az illető uraság, Gallas grófnő beleegyezésével ugyanis Kessler, másként Sprengseisen Illés Grottau közelében, egy „puszta és rideg helyen” nagy ipartelepet, egy „posztó-, csinvat-, harisnya- és kanavászgyárat” állított, „a milyen addig még sehol sem volt Csehországban”. 1723-ban e gyárnak már két épülete állott készen. Jóllehet az ipari és kereskedelmi bizottság ajánlatára tíz évi szabadalmat nyert, nem sokára mégis abba kellett a vállalatot hagynia.
Nem messze Grottautól, Warnsdorfban azonban kevéssel utóbb szilárdúl megvetette lábát a pamutszövés iparága. 1726-ban, midőn a bécsi keleti társaság Schwechatban kiváló szabadalmakkal fölruházott gyapotnemű-gyárat állított, Warnsdorfban, a pamutszövő ipar egy sajátszerű ágának mai nevezetes székhelyén, nemcsak damasztot és csinvatot, hanem „schäker”-t és kanavászt is szőttek már, mely árúk Prágában igen jól kedveltek. Nem sokkal utóbb már számos megbízó fél foglalkoztat itt ki több, ki kevesebb takácsot, kik a jeles hírű „warnsdorfi szövetek”-et készítik.
De nemcsak a szövészeti ipar terén látunk VI. Károly alatt örvendetes föllendűlést; meg kell it emlékeznünk egy új iparág meghonosításáról is, melynek jelenleg sok ezer ember köszöni a kenyerét. Ez a mesterséges ékkövek gyártása. A XVII. század első felében Rovenskóból Turnauba költözött ékkőcsiszolás a harminczéves háború és annak következményei folytán nagyon aláhanyatlott. Az ú. n. velenczei üveg- és aranyömledék s a belőle készíthető mesterséges ékkövek föltalálása a század vége felé egészen tönkretette ez ipart. A hamis „olasz kövek”-nek a valódi „kemény kövek”-hez való megtévesztő hasonlósága és fölötte nagy olcsósága rövid időn roppant elterjedést szerzett nekik s igen sokára teljesen leszorították a valódiakat a vásárról. Ekkor végre sok fáradozás után sikerűlt két turnaui polgárnak, Fischer Venczel és Ferencz nevű testvéreknek, 1711-ben ugyancsak mesterséges köveket gyártaniok, s ettől fogva ez ipari és kereskedelmi czikk újabb virágzást biztosított Turnau városának és környékének. A „cseh brilliánsok”, a hogyan a turnaui ékkő-utánzatokat nevezték, csakhamar még keresettebbekké lettek a velenczeieknél is, s évenként számos kereskedő járt ezentúl Londonból, Párisból és Nápolyból is Turnauba, hogy ott tetemes megrendelést tegyen. De az álékkő-gyárosok mellett a valódi kövek csiszolói is megállták helyüket Turnauban. Csak most álltak először szabályszerű czéhbe, melynek „bratrstvo svobodného kunstu šteinschneidrovského” neve eléggé elárúlja, hogy e mesterség eredetében német jellegű volt. Szabályzatuk az 1715. év május havának 10-én kelt. Ennek mintájára készűltek 1729-ben Desfours gróf birtokán egy más hasonló czéh alapszabályai, később pedig (1747 és 1753) egy harmadiké Waldstein gróf jószágain.

Részlet a neuwelti (harrachsndorfi) üveghutából.
Charlemont Húgótól
A szomszédos iparkerületekben, nevezetesen a gablonz-tannwaldiakban is haladást látunk. Az ott már két évszázad óta fönnálló üveghuták ugyancsak dolgoztak. 1701-ben számuk az Iser melletti st.-antoniwaldival szaporodott, a mely igen tekintélyes vállalatúl indúlt meg. Ugyanez időben a Starkenbach-féle jószág Rochlitz-czal egyetemben a Harrach grófok tulajdonába ment át, kik elejétől fogva nagy és ritka figyelmet szenteltek birtokuk ipari föllendítésére. A már említett sahlenbachi üveghutát Seifenbachba helyezték át (1701), onnan pedig később (1714) belebb a hegységbe, az „Új erdő”-be. A hutamester itt Müller Illés volt, kinek halála után özvegyének és gyermekeinek kezében hagyta Harrach Alajos gróf a huta további vezetését. Illés fia, Müller János József, e huta közelében 1737-ben egy nagyobbfajta lakóházat épített, a mely körűl idővel egész helység keletkezett: a mai Neuwelt, melynek üveghutája az efféle gyárak legkiválóbbjai közé tartozik. Úgy látszik, kezdet óta kiválóképen palaczk- és pohárüveget gyártottak benne, még azután is, mikor a közeli és távolibb környék többi hutái egyedűl a rúd- és hasáb-üveg, szóval az üveg-rövidárúk nyersanyagának gyártásával foglalkoztak.
Akkoriban, a XVIII. század harmadik évtizedében honosúlt meg a harisnyakötők mestersége is Bensen és Böhmisch-Kamnitz környékén s onnan terjedt el Markersdorf, Wernstadtl, Graber és Auscha felé. Alsó-Ausztriai, martinsdorfi és retzi iparosok voltak, az egykorú feljegyzések szerint, ez iparág meghonosítói és tanítómesterei.
A prágai ipari és kereskedelmi bizottság hatásköre tehát, mint látjuk, mind jobban tágúlt, legnagyobb részt ugyan e bizottság egyenes hozzájárúlása nélkűl; csak ritka esetekben tapasztalható a hatóságok közreműködése az ipar fejlesztésében. Ezen bizony az sem sokat változtatott, mikor az 1724 május 30-ki keletű udvari leírattal a bizottság új szervezetet nyert, melyet 1727 deczember 15-én részletes utasítások követtek. Az ipari tevékenység támogatására fölállított „kereskedelmi pénztár” (Commercialcassa) nem volt hosszú életű. Jóval nagyobb hatású lett az egész iparügyre az 1731 november 16-ki császári „egyetemes iparügyi pátens a cseh tartományok számára”. Ez ugyanis Csehország, Morvaország és Szilézia számára nem kevesebbet jelentett, mint az iparügyi törvényhozás államosítását. Egy csapással egyszer s mindenkorra kiderűlt végre az egész iparügy a városi hatóságok és földesúri törvényszékek korlátlan önkénye alól s egyetlen fő hatóságnak, az államhatalomnak lőn alárendelve. A czéhbeli visszaélések végtelen sora szűnt meg ezzel, de azért maradt belőlük még mindig elég. Az uralkodónak czéhszabályzatok engedélyezésére és megerősítésére való kizárólagos joga csak most érvényesűlt teljesen. Az összes önálló legényegyesűleteket föloszlatták és a legény-ládák megszűntek. A dolgok ez új rendje alapján számos új czéh keletkezett. A czéhrendszer felekezeti jellege azonban továbbra is megmaradt, sőt talán, ha ugyan még lehetséges volt, erősebben domborodott ki, mint valaha. Ezen a pátens további végrehajtásaúl 1739 január 5-én kibocsátott „egyetemes czéhszabályok” sem változtattak semmit sem.
Már ez is elég nagy akadálya volt az ipar és kereskedelem fejlődésének az akkoriban még mai terjedelménél is nagyobb osztrák birodalom országaiban. Hozzá járúlt ehhez mgé az is, hogy ez országok majdnem mindenike önálló vámterület lévén, egységes vám- és kereskedelmi politikáról az egész birodalomban szó sem lehetett. 1737 szeptember 17-én újabb, terjedelmes vámügyi rendelet jelent meg Csehország számára, mely az akkori fölfogáshoz mérten természetesen szigorúan védvámos, szűkkeblűen fiskális szempontok szerint volt szerkesztve. De egyéb kedvezőtlen körűlmények is járúltak VI. Károly messze menő kereskedelmi politikai terveinek meghiúsításához. Mikor e fejedelem lehúnyta szemeit, legnagyobb közgazdasági alkotása, a Keleti társaság, a mely különben Csehországra nézve soha sem vált számba vehető fontosságúvá, teljes föloszlásnak indúlt. Szilézia azonban már VI. Károly alatt is méltán volt egész Európa legjövedelmezőbb, legvirágzóbb, sőt kereskedelem és ipar tekintetében egyik legfontosabb vidékének nevezhető. Mind a két irányban teljes függésben is állott Csehország Sziléziától. Ebből is megítélhető, mily sulyos csapás volt az egész monarchiára, de kivált Csehországra nézve Sziléziának a birodalomtól való elszakítása.
—
Az osztrák örökösödési háború, főkép a két első sziléziai háború ismét megakasztotta az iparügy fejlődését Csehországban, a béke pedig, melynek Szilézia elveszte volt az ára, a cseh ipart és kereskedelmet valósággal a végromlás szélére vitte. Oly csapás volt ez, a mely szinte elviselhetetlennek látszott. A veszteség sulyát senki sem érzé jobban, mint az, a kit első sorban ért: VI. Károly örököse, a nagy megpróbáltatás alatt sem csüggedő fiatal uralkodónő, a lángelméjű Mária Terézia.
S ugyanő meglelé az országon ütött sebek orvoslásának módját is, útat és eszközöket találván még arra is, hogy a veszteséget nyereséggé változtassa. Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy Csehország Sziléziával állandó kapcsolatban maradva tán soha sem, oly rövid idő alatt pedig semmi esetre sem jutott volna az ipari és kereskedelmi önállóság azon fokára, a melyre így elég hamar eljutott. Mária Terézia a szó magasabb értelmében valódi megalapítója lett a csehországi iparnak. Azzá tette őt első sorban a drezdai békekötés óta az a hő óhajtása és törekvése, hogy kárpótlást szerezzen Sziléziáért. De nem fegyveres kézzel, nem erőszakos visszahódítás útján kivánta e kárpótlást megszerezni, hanem mindannak, a mi előbb Sziláziát közgazdasági tekintetben oly nagy fontosságúvá tette, Csehországba való átültetése által, vagyis mindenekelőtt az ipari és kereskedelmi érdekek buzgó ápolása, különösen a sajátszerűen sziléziai ipari és kereskedelmi ágak fejlesztése útján, melyek meghonosítására Csehország különben is fölötte alkalmas volt.
Ehhez legalább az előföltételeket itt már nem kellett mintegy a föld alól előteremteni. Csupán az volt a föladat, hogy kellő szakértelemmel tovább fejleszszék a már meglévőt. Legfölebb attól kellett óvakodni, hogy a dolgot túlságos buzgóságból el ne hamarkodják. Ettől a veszedelemtől csak a császárnő terveinek végrehajtásával megbízandó férfiak helyes megválogatása óvhatta meg az ügyet; s a választás csakugyan szerencsés lett. Azonban a leghivatottabb munkaerők is csak nagy fáradság árán arattak sikert, s igyekvésük közben nem is találták el mindjárt s mindenben a helyeset; a csalódások, balsikerek nem voltak egészen elkerülhetők. Csak a legszivósabb kitartás vezethetett czélhoz.
Ismeretesek Mária Terézia nagy számú újításai a közigazgatás és igazságszolgáltatás terén. Itt azonban ezeknél jóval inkább érdekel bennünket a bécsi egyetemes kereskedelmi igazgatóságon kivűl az egyes koronaországokban szervezett kereskedelmi tanácsok intézménye, mely a tartományi kormányok alá rendelve az ipari és kereskedelmi ügyekben tanácskozó és javaslattevő hatáskörrel volt fölruházva. A csehországi tanács első elnöke Hatzfeld Károly Frigyes gróf, a későbbi államminiszter volt. Hatzfeld mellett egy gyakorlatilag és elméletileg egyaránt kitűnő szakavatottságú férfiú állott, Seyferth tanácsos, a lenfonó- és vászonszövő-ipar azon első általános szabályzatának szerzője, mely az 1750 aug. 3-ki császári pátenssel jelent meg s hosszú időn át elismert mintája volt az efféle ipartörvényeknek. Legelőször is tehát a lentermesztés és a vászonszövés terén igyekeztek Sziléziával versenyre kelni. Az említett szabályzat teremtett csak bizonyos rendet ez iparág művelésében, még pedig az által, hogy a fonók, takácsok és árúsok minden dolgukban tüzetes és szigorú rendőri felügyelet alá vonattak. Hatzfeld és Sexferth azonban e szabályzattal koránsem érték be, hanem gondoskodtak a lentermesztésnek mind szélesebb körben való terjesztéséről s a len földolgozásának czélszerűbb módzatait törekedtek meghonosítani. Prágában továbbá a selyemszövésre fordítottak kiváló gondot; 1751-ben már 20 „valódi mester”-t számlálnak itt a selyemgyrátók sorában, s ezeken kivűl még néhány másról is van szó, „a kik mesteri állásra törekszenek s valóban már a maguk kezére is dolgoznak, de egyelőre még a mesterekkel nem tudtak megegyezésre jutni”.

Trautenau.
Charlemont Húgótól
Seyferth már 1752-ben meghalt. Hivatalbeli utódja Loscani Ottó Lajos lett, kinél alkalmasabbat ez állásra keresve sem lehetett volna találni. Lángoló lelkesedéssel fogott föladata teljesítéséhez, és koránsem szorítkozott csak egy iparág pártolására. Elsőnek ő is a vászonipart tekintette, hanem azért a gyapjúipart is minden tőle telhető módon támogatta s a juhtenyésztés hathatós istápolása útján nemesebb nyersanyaggal látta el azt. A cseh üveggyártók aggasztólag növekedő kivándorlásának azzal állta útját, hogy az összes üveges munkásokra vonatkozólag szigorú kivándorlási tilalmat eszközölt ki. Jó sikerrel kisérlette meg az addig nagy mennyiségben pusztán Boroszlóból szállított növényi vörös festék anyagának, nemkülönben az ép oly szükséges festő-csüllengnek az országban való termesztését. Az oberleutensdorfi és kladrubi posztógyárak kiváló gondozásában részesűltek. Egy Prágában berendezett fonóházzal akart a még mindig tartó fonalhiányon segíteni. Loscani fáradhatatlan a kereskedelmi bizottság elé terjesztett javaslatok tervezésében, melyek mind az ipar érdekében való újításokra czéloznak. Elsajátítja a sziléziai kikészítő eljárás titkár s engedélyt kér arra, hogy azt a vászonfehérítők javára titokban velük közölhesse. A vászonkereskedés terjesztése érdekében kereskedelmi társúlatok alapításán fáradozik. Warnsdorfban és Georgswaldéban a pamut- és lentakácsokat czéhek alakítására buzdítja. Elődjének említett szabályzatát 1753-ban egy függelékkel egészíti ki, melyet a szakértők mintaszerűnek dicsérnek. Biznyára az ő hozzájárúlásával jött létre a Cseh-, Morvaország és Szilézia számára készűlt új vámtarifa, mely nevezetesen támogatta a már VI. Károly alatt is igen kedvelt védvámos ipari és kereskedelmi politikát. Abban a korban ugyanis a legfölvilágosúltabb kül- és belföldi államférfiak sem ismertek zsenge közgazdasági alkotásaik védelmére jobb eszközt a be- és kiviteli tilalmaknál. Ezek mellett csak másodsorban következett a kereskedelmi pénztárak útján való egyenes pénzbeli támogatás, a melyek most újból szervezve s Csehországban is megalkotva, itt Loscani felügyelete alá kerűltek; 500 forintig szabadon utalványozhatott e pénztárakból. Az 1753 június 25-ki udvari leírattal a már fönnálló kereskedelmi tanács mellé egy külön kézműiparügyi bizottságot szerveztek, a melynek Loscani is tagja lett.
1754-ben egy eredeti eszméjét valósította meg Loscani. Ez év augusztus 30-án ugyanis a császárnő látogatásának tiszteletére Veltrus mellett az ú. n. Chotek-féle szigeten, Chotek Rudolf grófnak, az egyetemes kereskedelmi igazgatóság elnökének egy jószágán ő rendezte az első kiállítást tisztán hazai iparczikkekből. Ő tehát az újkori iparkiállításoknak a kimutatható atyja, s e kiállítások szülőföldjeűl kétségtelenűl Csehország tekinthető. Ez iparkiállítás egyik rögtöni következménye az lett, hogy Rumburgban Salomon Antal egy cs. kir. szabadalmazott fonal- és vászonkereskedést alapított, melyben Kinsky József M. grófnak is volt 20.000 forintnyi része. Ehhez rövid időn más, jómódú czégek járúltak, köztük az angol Franklin H., Coulston Jogn, Bouchan James és mások. A rumburgi takácsműhelyek nem sokára világhírre tettek szert és sikeresen versenyezhettek a szász és sziléziai vászonnal. Még ugyancsak 1754-ben egy másik, kereskedelmileg fölötte fontos helyen, Trautenauban, az osztrák lenfonó-ipar mai fő helyén, a császárnőtől a kereskedelmi tanács javaslatára szabadalmazott hegyvidéki kereskedelmi szövetkezet keletkezett, mely azt tűzte ki czéljáúl, hogy a cseh Óriás-hegység iparát és kereskedelmét hathatósan támogassa.
E társaságnak mintegy kiegészítője lett egy másik, szintén igen észszerű intézmény, a cs. kir. vászonraktár, mely amazzal ugyanegy időben alakúlt meg Pottensteinban (königgrätzi kerület) arra a czélra, hogy „a szegény falusi takács benne készítményeinek szükségből kényszerűlt potom áron való elprédálása ellen védelemre találjon”. E raktár-szövetkezet a hatóság saját felügyelete alatt állott, s mellette két vászonfehérítő intézet is keletkezett, melyeknek kitűnő berendezése ösztönt adott arra, hogy az ország több vidékén magánosok, nevezetesen birtokosok hasonlókat létesítsenek; így különösen Schönlinde tájékán.
Elvi jelentőségű volt az 1755 márczius 21-iki udvari rendelet, mely a lentakácsoknak megengedte a czéhekből való kilépést. Ezzel egy nagy, sőt azon idő szerint a legfontosabb iparágra nézve megszűnt a czéhkényszer, a mi épen nem volt akkoriban népszerű újítás, de teljesen igazolták ez erélyes közbelépést a takácsczéhek kebelében mutatkozó visszaélések. A batiszt- és fátyol-szövésnek emelésére 1755 október 31-ki udvari rendelettel egy fátyolszövési szabályzat jelent meg, mely a legapróbb részletekig menő utasításokat ád ez ipar művelésére. Gyárilag ez ágát a takácsmesterségnek a legközelebbi időben kivált Harrach Erbnő Guido gróf űzte Rochlitzban, a ki ugyanekkor Sittowa melletti starkenbachi uradalmán az akkori időkben tetemesnek mondható 70.000 forintnyi befektetéssel egy nagy vasgyárat is alapított s azt Ernstthalnak nevezte el. A fátyolszövésit már 1755-ben egy papirgyártási szabályzat követte, mely kétségkivűl szintén nagyon javára vált ennek az iparágnak.
A legjobb eredménynyel jártak Loscaninak az országban tett gyakori körútjai is. E férfiú egyáltalán minden iparágnak jártas volt. Ő nevezte el Prága városrészeit, a saazi és leitmeritzi, főleg pedig a bunzlaui és königgrätzi kerületeket Csehország tulajdonképeni iparűző és kereskedelmi kerületeinek. Ennek a számokban kifejezett bizonyítékát foglalták magukban a kereskedelmi tanács évenként kiadott ipar-statisztikai táblázatai, melyek szerkesztésében Loscani valósággal mester volt.
Egy 1757 október 20-ki udvari leírat a prágai kereskedelmi tanácsnak és iparügyi bizottságnak „Consessus in commercialibus et manufacturisticis” néven egy testületbe való egyesítését rendelte el. Elnökévé Pachta Ferencz József grófot nevezték ki, tagjai közt pedig ott látjuk Sinzendorf és Chamarré grófot, meg mások mellett Loscani Ottó Lajost is. Sajnos, hogy Loscani már néhány héttel utóbb, 1757 november havában meghalt. A cseh iparügy ő benne egyik legbuzgóbb s legtöbb sikerű munkását tiszteli. Az előző évben már újra kitört háború, mely hét éven át dühöngött s épen éjszaki Csehországot pusztította legkegyetlenebbűl, Loscani számos alkotását tönkretette ugyan; de azért e derék férfiú fáradozása még sem veszett kárba, mert akadtak, a kik az ő jeles példáján felbuzdúlva nyomdokaiba léptek s folytatták az ő becsűletes, ernyedetlen munkáját.
Még a háború folyama alatt is történtek Bécsből intézkezdések a csehországi iparügy javára. Ezek közé tartozik az 1758 augusztus 24-én kihirdetett „posztószövő-szabályzat a cseh királyság számára”, melynek az volt a czélja, hogy ez iparág művelői közt a régibb pátens mellett is még mindig található visszaéléseket megszűntesse. A körűlmények azonban nem voltak alkalmasok arra, hogy ez intézkedésnek kellő foganatja is legyen. Ugyancsak a hétéves háború idejébe esik egy szövetgyár alapítása Prágában, melynek valami Textor nevű asszony volt a tulajdonosa. Egy 1761 decz. 15-én kelt császári leírat melegen ajánlotta az érdekeltek figyelmébe azt a kedvezményt, a mely szerint 1763-tól kezdve a császári örökös tartományokban semmiféle magánszabadalom sem állja többé útját a gyapotneműgyárak alapításának.
E fölhívás visszhangra is talált. A ki legelsőben élt a benne említett kedvezménynyel, az Kinsky József Miksa gróf volt, a cseh királyság akkori fővadászmestere, az iparügyi törekvés lelkes barátja. Mint a bürgsteini uradalom (leitmeritzi kerület) birtokosa, már előzetesen gyakorlati nemzetgazdának mutatta magát többrendbeli iparágak egész sorának meghonosítása által. A Bürgstein melletti Haida városka, mely rövid idő alatt az akkori forgalom egyik fő helyévé fejlődött, neki köszöni létrejöttét. Kinsky egy barchentgyárat és kattunfestő műhelyt is állított. Hasonlók alapítására buzdította földbirtokos szomszédait, Waldstein Vincze grófot Münchengrätzben és Bolza József grófot Cosmanosban. Bolza gróf már 1763-ban meg is nyitotta nagy és akkoriban igen híres gyárát, melyből a jelenkor legnagyobb szárazföldi kattaunfestő-gyára, a josephsthal-cosmanosi gyár fejlődött.

Kinsky József János Miksa gróf.
1764 márczius 24-én egy újabb vámtörvény jelent meg, mely a gyapjú-, pamut-, selyem-, fém- és üvegipar termékeinek egész sorozatára behozatali tilalmat vetett. Ezzel egyidejűleg lépett életbe a honi gyártmányok „kereskedelmi bélyeg”-gel való ellátásának kötelessége, mely rendelkezésnek az lett volna a czélja, hogy a hazai termékeket a külföldiektől megkülönböztesse; de igen terhelő s kezelése módja miatt jóformán haszontalan eljárás volt. Ellenben egy másik, 1765 július 20-ki keletű császéri pátensnek már igen kedvező eredménye lett, annak tudniillik, a mely a csehországi posztószövőkre nézve megszűntette azon addig érvényben volt korlátozást, hogy csak egy-egy szövőszéken dolgozhassanak. Ezzel ugyanis ebben az iparágban is megnyílt a szabad verseny tere.
Nagy baja volt az egészben azért mégis folyton terjedő gyapjú- és lenszövészetnek, nemkülönben a gyapotból dolgozónak is a szükséges fonalneműek állandó hiánya. A fonás ugyanis egyáltalán nem haladt lépést a szövéssel. Életrevaló gondolat volt tehát ezen a bajon akként segíteni, hogy a szegényebb néposztály e munkára fokozatosan kitaníttatván, a hiány ekként mindinkább csökkenjen. Fölhívás ment a községi hatóságok- és földbirtokosokhoz, hogy területükön állítsanak fonóiskolákat. S már 1765 júniusában csakugyan meg is nyílt az első ilyen iskola Csehországban, még pedig Zvikovecben (pilseni kerület). Itt egy-egy hónapi tanfolyamban oktatták a Bock József kereskedelmi felügyelő szerkesztette szabályzat alapján a többnyire nőnemű munkásokat a gyapjú, gyapot és len fonásában és kifésűlésében. Az intézet úgy fölvirágzott, hogy már fönnállása első évében más fiókiskolákat állítottak a távolabbi Zbirov és Kozlan nagyobb helységekben. Egy 1765. évi november 27-ki pátens még több fonóiskola alapítására buzdított, a melyek nem is maradtak el. Ugyanazon évben egy megújított és megszigorított fonási rendszabályzat ismételten rendezte kivált a lenfonállal való kereskedést. Egy „lentermesztési utasítás”-t pedig ezer meg ezer példányban osztottak ki az ország lentermesztői közt.

Csehországi német viseletek: Égervidéki férfi és nő s braunaui nő.
Ottenfeld Rudolftól
Kinsky József Miksa gróf valósággal lázas munkásságot fejtett ki. Birtokain egyre-másra keletkeztek az újabb nagyszabású vállalatok, így a már említett gyapotnemű- és színnyomó-gyárakon kivűl állítottak egy közönséges és viaszos vászon-, egy tükör- és foncsor-, egy csinvatszövő- és egy festő- meg egy kalapgyárat, továbbá néhány fonál- és vászonfehérítőt, stb. Mindezen iparvállalatokra személyesen ügyelt föl s e mellett hivatalbeli-kötelességeit sem hanyagolta el; 1753 óta ugyanis a csehországi kereskedelmi tanácsnak is elnöke volt, s mindenütt ösztönözve, búzdítva és támogatva szorgoskodott. Waldstein Vincze grófot rávette, hogy Kinsky Ferencz József gróffal a Weisswasser kastélyt ipariskolává alakítsa át, a hol egyelőre a szegényebb néposztály gyermekei nyerjenek kiképzést, hogy ez úton „az ország és népe a vagyontalan és kicsapongó elemek fölburjánzásától megmenekűljön”. Az intézet 1765-ben csakugyan meg is nyílt.
Ugyanezen évben a „gyárosok”, vagyis önálló ipari vállalkozók száma Csehországban 45.740-re, a fonóké pedig 205.534-re rúgott. Az ország ipari termékeinek értékét Kinsky József Miksa 9,250.384 forintra, az évi kivitelét 1,869.410 forintra becsűli. Mind a két irányban a vászoniparé az oroszlánrész. Ennek egymagának majdnem negyedfél millióra rúg a termelési értéke, nem is számítván a 330.436 forintnyi értékű lenfonalat. Ehhez járúl még a lenszalag, battiszt, fátyol, asztali fehérneműek és csipkék, nemkülönben a czérna értéke, mely 300.000 forintnál szintén többre tehető. A csipkeverés – mondja Kinsky – „ez idő szerint már az ország lakóinak egyik nevezetes keresetforrása”. A vászoniparhoz legközelebb áll fontosságra nézve a gyapjúszövés, melynek posztónemű termékei 1,734.996 forintot érnek, míg a harisnyaszövés és kötés 506.016 forintot jövedelmez. Az általános haladásban, mely a sokféle zavarok mellett is mutatkozik, mindenek előtt Reichenbergnek van nagy része, a hol a posztószövésen kivűl a harisnyaszövés is emelkedik. Az ezen iparral foglalkozó kézművesek legnagyobb számár (az egész országban lévő 1.406 közűl) Graupenben találjuk, melynek harisnyás-czéhe csak 1756-ban alakúlt meg, ezután pedig Böhmisch-Kamnitz-, Dux-, Oberlautensdorfban, Niemesben, Chrudim-, Strakonitz- és Humpolecban. Magának az egy Kuttenbergnek csupán hat mestere évenként 3.000-nél több tuczat harisnyát vitt vásárra. Ugyanennyit gyártottak Neutstadtlban (pilseni kerület) „a naplopás veszedelmei elől e hasznos munkára fogott serdűlő ifjak és az öregek”. Běla mezővárosban (časlaui kerület) szintén volt egy ilyen gyár.
A gyapjúból való posztógyártás, mint Kinsky jelenti, „a königgrätzi, elbogeni és leitmeritzi kerületben hanyatlása után ismét szépen fölemelkedett s kivált Kladrubban, Dobruškában, Jenikauban és Töpelben keletkeztek újabban efféle gyárak”. A pamut-ipar még csak kezdőkorát éli, de a cosmanosi kattungyárról már mégis elmondható, hogy „tekintélyes nagyságig emelkedett s 4.000 embernek ad keresetet”. Barchent-gyárak akkor a cosmanosin kivűl még Bürgsteinben, Pottensteinben, Žlebben és Prágában voltak. A weisswasseri ipariskola gyárában 18 harisnya- és sapkaszövő-szék állott. A selyemipar nagyjában csak a prágai városrészekre szorítkozik még, a hol azonban már 103 szövőszéken dolgozik s készít egész és félselyem szöveteket, meg harisnyákat. Selyemszalagokat Prágán kivűl a bydžovi kerületben is gyártanak. Már ennek az iparnak a termelési értéke is meghaladja a 300.000 forintot.
A ruházat iparhoz tartozik még a kalap- és kesztyűgyártás. Amannak fő fészke Prága, hol nyolcz gyáros foglalkozik vele, továbbá Kuttenberg, Deutsch-Brod, Kaplitz, stb.; emez pedig az egy Böhmisch-Kamnitzban 50 mestert foglalkoztat; egyes kesztyűszövők és kötők még Rumburgban, Georgenthalban és egyebütt is vannak. Paszomántos-munkák Prágán kivűl a königgrätzi, elbogeni, chrudimi és budweisi kerületben készűlnek, arany és ezüst rojtok csak Prágában. A berauni kerületet kivéve mindenütt van papirgyártás, összesen 81.493 forintnyi termelési értékkel. A legnevezetesb papirmalmok a benseni, hohenelbei, friedlandi, komotaui és kacovi (a časlaui kerületben). Keletkezőben van a gombgyártás (Prágában, Kuttenbergben, Budweisban, Krumauban s másutt), továbbá a díszműárú-ipar (Prágában, Tabor-, Karslbad- és Chrudimban). A vegyészeti iparnak is vannak már számbavehető nyomai. Timsót kivált a saazi, elbogeni és pilseni, hamuzsírt pedig, a letimeritzit kivéve, minden kerületben gyártanak; salétromot a časlauiban, ként az elbogeniben és chrudimiban. Az első három kerület ásványi festékekből 2.850 mázsa kékfestéket gyárt 69.500 forint értékben. A Kolowrat grófok egyike a berauni kerületben egy iróngyárat állított.
Tér szűke miatt még csak vázlatosan sem mondhatjuk el itt mindazt, a mit az egykorú jelentések az üveg-, kő-, bőr-, nevezetesen pedig a vasipar haladásáról s még annyi más termelési ágról tartalmaznak.
Annyi kétségtelen, hogy Mária Terézia uralkodásának első korszaka Csehországra nézve igen gyümölcsöző volt. E 25 év alatt voltaképen elérte az ország azt, a mire századok munkája árán se tudta fölvinni: hogy t. i. ipari és kereskedelmi jellegre tegyen szert. Számos, ha nem is minden iparágban Csehország a szomszédos államokkal, köztük a sziléziai versenytárssal is bátran mérkőzhetett; az osztrák örökös tartományok közt pedig az ipari termelésben kétségkivűl az első helyen állott. S valósággal iparról lehetett már szólani, mert már e korban megtörtént a kézművességtől a gyári termeléshez való átmenet, a mennyiben erről a gőzerő alkalmazása nélkűl szó lehet. Ez az erő még abban az időben nem volt fölfedezve, de már a legközelebbi jövő méhében lappangott. Abban az óriási közgazdasági átalakúlásban pedig, melyet ez erő előidézett, Csehország minden versenyből ki lett vona zárva, ha nincsenek a Mária Terézia korának nagy alkotásai. De nem szabad figyelmen kivűl hagynunk, hogy Mária Terézia sem érte volna el az óhajtott sikert elődeinek közgazdasági intézkedései nélkűl, a melyek a legtöbb esetben mutatkozott balsiker mellett is bizonyos tekintetben úttörők valának. A figyelmes olvasó aligha észre nem vette, hogy mekkora része volt az említett 25 évnek imént vázolt eredményeiben éjszaki Csehországnak, ebben pedig legkivált a hajdani „Friedland herczegség”-nek.

Cosmanos-Josefsthal.
Charlemont Húgótól
—
Mária Terézia Csehországban diadalra juttatta az iparfejlesztés eszméjét, a mely II. József császár alatt még nagyobb tért hódított. József már mint uralkodótárs is döntő beavatkozással bírt az ipari és kereskedelmi ügyekben, a mi nem is maradt hatástalan. Saját tapasztalata alapján igyekezett a helyzetet megismerni s ehhez képest terjeszté javaslatait anyja, a császárnő elé. Majdnem minden évben el-ellátogatott Csehországba, hogy mentűl alaposabban megismerhesse az ország sajátszerű szükségleteit, s mégis évek múltával sem tartotta magát még eléggé avatottnak arra, hogy a tapasztaltakról „lehetőleg tisztán áttekinthető jelentést tegyen”. Szerénykedve sajnálja, hogy „ez ország közigazgatási ügyeiben ő csak tanúlatlan, tapasztalatlan s pusztán némi jóakarattal fölkészűlt újoncz”. Jelentései azonban épen nem szűkölködnek világosságban, s e mellett a legnemesb hév árad el rajtuk és kimeríthetetlenek a közjóllét emelésére czélzó javaslatokban.
Csehországban az említett haladás tartós maradt, jóllehet ezentúl sem hiányozttak egyes gátló és zavaró körűlmények. Az összes iparágak terén ugyanazon előretörekvés és élénk verseny mutatkozik. Az egésznek a lelke még mindig Kinsky József Miksa, a kereskedelmi tanács elnöke volt. A weisswasseri kézműipar-telep, melyhez oly szép reményeket fűzött, mindjárt alapítása óta tetemesen kibővűlt a császárnőtől jóváhagyott részletes szabályzat alapján. A trautenaui „kereskedők szövetkezeté”-n kivűl egy második „szabadalmazott kereskedelmi társúlat” is alakúlt, leginkább a „spanyol vászonnal való kereskedés” föllednítésére. E társúlat székhelye az Arnau melletti Neuschloss lett, s így e város az éjszak-csehországi kereskedő városok közt az elsők sorába emelkedett.
Ugyanezen időtájban Kinsky gróf egy svájczi mester hítt meg Hohenelbébe, hogy ott a kormány költségén szövőiskolát állítson. Ez volt az első az országban. 1768-ban már 19 szövőszék dolgozott benne, melyeken 228 vég fínom és legfínomabb vásznat szőttek. Alighanem ugyancsak Kinsky ösztönzésére állott össze már előbb Prágában nemes urakból egy társaság egy selyemszövet-gyárnak ugyanott leendő alapítására. Polgári vállalkozók is mind nagyobb számban neki bátorkodtak most már, nyilván Kinsky támogatásában bízva, hogy gyárakat alapítsanak. Braunauban Schreiber J. állított posztógyárat, Schmidt Jakab Mátyás bécsi kereskedő pedig másokkal szövetkezve Neugedeinban egy kitűnően fölszerelt posztógyárat (1768), mely csakhamar túlszárnyalta valamennyit. Az üveges-munkások nem szűnő kivándorlásának meggátlására a legszigorúbb tilalmak sem voltak elégségesek. Egy udvari rendelet „az üvegesek felbujtójának és összetoborzójának fejére” száz arany díjat tűzött ki. Kinsky egy „üveges-szabályzat” szerkesztését eszközlé ki (1767 október 5), a mely alkalmas volt arra, hogy e kivándorlás mélyebben rejlő okai közűl többet megszűntessen. Egy 1770 január 12-én kibocsátott „selyemszövési szabályzat” egyelőre leginkább arra irányúlt, hogy a prágai selyemgyáron segítsen, de nem tudta annak rövid időn bekövetkezett megszűntetését meggátolni.

Asch gyárváros.
Charlemont Húgótól
Nem sokkal utóbb az ország nagy kárára föloszlott a kereskedelmi tanács. Ismét „kereskedelmi bizottság”-gá átalakítva, egy 1772 május 18-án kelt udvari rendelet a tartományi kormánynak rendelte alá. E testületnek azonban már nem Kinsky gróf volt az elnöke.
Az 1771. és 1772. év inséges esztendők valának, még pedig a legborzasztóbbak, melyek valaha Csehországra nehezűltek. Az egész országban roppant nagy volt a nyomor, legnagyobb a népesebb és iparűző hegyvidékeken. Az éhinség ismétlődésének elejét veendő, az állam közraktárak s más effélék útján kívánt a bajon tőle telhetőleg segíteni. De gyökeresebben fogtak hozzá a dologhoz s a fő figyelmet a robot rendezésére fordították. Már az 1717-iki és 1738-iki robot-pátensek eltiltották a csehországi hatóságoknak, hogy „jobbágyaikra a saját termékeiket rá erőszakolják, s így a kézműveseket a nyers anyagnak tetszésük szerinti beszerzésében gátolják, vagy alantasaik termékeinek az értékét önkényesen szabott árakkal lenyomják”. Egy újabb udvari rendelet – egyelőre legalább elvben – megszűntette az addigi „takácsgaras”, „takácsszázalék”, vagy „szövőszékpénz” néven szedett mindenféle adókat. Egy másik az ép oly nyomasztó „fonalgyűjtési” és „kereskedési szabadalomlevelek”-et törűlte el s mindenkire nézve szabaddá tette a fonálkereskedést. Ismét egy újabb rendelet (1773 július 24-én) „szabad foglalkozás”-nak jelenti ki a takácsmesterséget. Az 1775 évi április 13-án kelt udvari rendelet pedig megállapítja azt az elvet, a mely szerint „az összes gyárosok (vagyis iparűzők) teljesen szabadon és bárhonnan vásárolhatják az országban a mesterségükhöz kellő nyersanyagot”.
Ezzel a teljesen jogosúlatlan adóterheknek nagy sulyja kerűlt le az iparosok vállairól. A kézműves végre reményt nyert arra, hogy most már a maga számára is, és ne csak, mint addig, a földesura számára dolgozhassék. A legmesszebbre kiható fontosságúvá lőn az 1775 július 15-iki vámtörvény, mely végre azzal a kijelentett czélzatával, hogy „a belföldi forgalom szabadságát tágítsa”, az összes cseh és osztrák tartományokat (Tirol és Elő-Ausztria kivételével) egy vámterületbe foglalta össze. Ezzel a vám- és adóügyekben való nagy egyesítés, a melyért már Borscheck János lelkesedett, végre meg volt valósítva. A szabadabb mozgás jótéteménye le egész a legkisebb körökig érezhetővé lett.
Mária Terézia legnagyobb alkotása azonban a kereskedelem és ipar javára is a „cs. k. örökös tartományok normális, főelemi és trivialis iskoláinak általános szabályzata” volt, mely 1774 deczember 6-án kelt. A császárnő szerencsés kézzel választotta meg Ausztria népoktatási ügyeinek jövendőbeli vezetőit Felbiger és Kindermann személyében. „Az ipart, – írja ugyanez időben Kindermann Ferdinánd esperes, – kétségtelenűl valamelyes fölvilágosodásnak kell megelőznie; mert sötétségben vagy sehol sem telepedett meg, vagy ha valami véletlen folytán elvetődött is valahová, az ily helyen nem tarthatta fönn magát sokáig.” Aranymondás, a melynek értelméből kiindúlva, Kindermann egy mintaintézetben, a „kaplitzi főiskolá”-ban a népiskolának az „ipariskolá”-val való szerves kapcsolata megvalósíthatóságát már évekkel előbb bebizonyította. Pedig ez volt Kindermann fő czélhja a csehországi iskolaügy átalakításával. S ime, már hét évvel a vezetése alá kerűlt prágai normális iskola megnyitása (1775 november 15.) után Csehországban több mint 500 helyütt az új módszer szerint képzett tanítók működtek. A fonó- és szövő-iskolákon kivűl, melyek szervezése már Kindermann föllépte előtt kezdődik, csakhamar az egész országban, különösen pedig a németek lakta hegyvidékeken több száz általános ipariskola keletkezett szoros kapcsolatban az elemivel, a melyekben a fiúk és lányok nemcsak a fonást és csipkeverést tanúlták meg, hanem mindenféle mezőgazdasági ismeretekben és ügyességekben is nyertek oktatást. Ez iskolákban jól kiképzett új nemzedék növekedett, s így nem csoda, ha a cseh, legkivált a csehországi német nép ily módon lassanként a munka szeretetére és tiszteletére nevelődött. Jellemző, hogy Kindermann évtizedekkel később „az ország alvidékein lakó cseh népesség helységi előljáróihoz” intézett lelkes buzdításában melegen a szívükre volt kénytelen kötni annak a kérdésnek a megfontolását, „mint lehetne Csehországban a német hegyvidéki parasztság ipari szorgalmát a legjobban a tisztán cseh parasztok közt, más szóval a síkföldön is meghonosítani?”

Leitenberger Ferencz és János József.
Hecht Vilmostól
Az 1778. év háborús viszontagságai sem múltak el újabb zavarok nélkűl. De épen ekkor keletkezett s épen a hadműveletekszínterén, Starkenbach-Hrabačovban, a már említett Harrach Erdő Guido gróf egyik alkotása, egy nagyszabású lenvászon- és battiszt-gyár, mely hosszabb életű is lett. Kevéssel előbb az Iser-hegységben, Christiansthalban Riedel János Lipót egy új üveghutát épített (1775), a még ma is meglévő Riedel czég ama vidéken álló nagyszerű ipartelepének a magvát. Egy emberöltővel később a Cseh-erdő üvegiparának is újjáteremtője támadt Meyr János személyében, ki a Winterberg melletti Adolf- és Eleonorenhainban, Kaltenbachban (Neuhütte), Franzensthalban és Ernstbrunnban (valamennyi a prachini kerületben) álló derék nagy üveggyárak megalapítójáúl tekinthető, s kinek neve máig él a „Meyr unokaöcscse” (Kralik Vilmos) czégben.
De az ország egyéb helyein is újból örvendetes serénység támadt, kivált a gyapotipar terén. Wernstadtból Leitenberger János József (született 1730-ban, meghalt 1802-ben) indított meg nagyhatású mozgalmat. Már 1770-ben alapított az említett helyen egy kattunfestő-gyárat s ugyanakkor Prágában, a Teyn-udvarban egy fióküzletet. Gyártmányai rendkivűl jelesek valának, s jó hírnevét teljesen igazolta, a cosmanosi gyár és újabb eredetű számos más vállalatok élénk versengésével szemben is. Tupadlban (časlaui kerület) Auersperg János Ádám herczeg állított nagy költséggel egy gyapotszövet-gyárat, festő- és színnyomó-műhelylyel egyetemben. Magában Prágában 1780 előtt már hét czég képviselte ez iparágat, melyek közűl a Hergott Ferenczé s Berger János Györgyé a kiválóbbak közé tartozott.
Egerben ez alatt (1772 előtt) egy mousseline-gyár keletkezett (alapítója Kauders Venczel Dániel), s ugyanez iparág az Eger-vidéken még Rossbachban is föllendűlt. Legnevezetesb képviselője Reyh György Mihály volt, kinek saját találmányú mousseline-szövőgépe (1779) általános elismerést aratott. A prágai kamarai bank jutalmat is szavazott meg részére, a miért „egy s más takácsot e gép használatára ingyen megtanított”. Reyh György Hollerung Kristóffal társúlva, szülőföldjét, Rossbachot csakhamar híressé tette. Hollerungnak a szomszédos Aschba költöztével ez iparág ott is meghonosúlt. Warnsdorf sem maradt hátra a pamutipar terén, de gyárilag még nem foglalkozott vele. E hely különben is még mindig a vászonszövésben tűnt ki; legjelesbek voltak e nemben Jarschel Zakariásnak gyártmányai. Az ő legfínomabb vásznainál különben a külföld sem mutathatott föl. Mikor II. József császár 1779-ben Warnsdorfban járt, Jarschel mester műhelyét is kitűntette látogatásával. Nagyobb megrendelést is tett nála Bécs számára, a melyért igen busásan fizetett. Jarschel Zakariás nyomába Stolle József lépett, a warnsdorfy „Stolle testvérek” czég alapítója, melynek len- és pamutszövetű asztali vászonneműit, mint a tartósság és jó ízlés valódi remekeit csodálták. Ez idő tájt Kuttenbergben, Rakonitzban és egyebütt is keletkeztek kisebb-nagyobb pamutszövő-gyárak.
Újabb erős támogatót nyert a cseh iparügy Rottenhann Henrik Ferencz grófban, ki 1767 óta kormánytanácsos, ésőbb pedig (1791–92) fő várgróf volt Prágában. E kiváló tehetségű, minden szépért s jóért lelkesedő, igen tanúlt főurat Kinsky József Miksa gróf nyerte meg a közgazdasági érdekek támogatására. Rottenhann öreg barátjának utasításai szerint alapította az Érczhegység lábánál lévő rothenhausi birtokán a „Gabriela-kohó” nevű vasgyárat, Kalichban pedig egy vashámort, nem sokkal utóbb meg egy nagyszabású kattun-, mausseline-, barchnet- és piqué-gyárat, a melyet a legjobb gépekkel és legképzettebb takácsmesterekkel látott el. Ezt egy nem kisebb pamutszövet-gyár követte a kauřimi kerületben lévő s szintén Rottenhann-féle Gamnischt (Postupitz) jószágon. – 1780 április 17-én halt meg Kinsky József Miksa gróf fáradhatatlan és önfeláldozó munkásságának közepette. Ő nála többet senkisem tett a cseh iparért. Maga Haida városa és a haidai üveggyár.kerület is elég szép emléke áldásos működésének.
Ugyanez évben Mária Terézia is örök nyugalomra tért. Utána II. József lépett trónra s látott hozzá legsajátabb tervei valósításához. A türelmi pátens és a jobbágyság megszűntetése nagyot lendítettek az iparügyon. A választófal, mely addig Ausztriát a többi világtól elzárta, ezzel ledőlt s egyúttal mód és eszköz támadt annak a mély szakadéknak a lassanként való betöltésére is, a mely a fogyasztók nagy tömegét a termelőktől elválasztotta. Szóval Ausztria népei testben-lélekben nagykorúakká lettek.
A legközelebbi évek munkája első sorban a nagy újítások életbe léptetésének volt szánva. De a tisztán anyagi érdekek sem maradtak figyelmen kívűl. Rottenhann távoztával a kormányban Riegger József Antal kormánytanácsos (1741–1795) lett ép oly buzgó, mint sokoldalúan képzett szószólójuk. Bizonyítéka ennek az a sok alapos jelentés, melyeket e hivatalában kereskedlmi kérdésekről benyújtott. Egyúttal a könyvvizsgálói terhes tisztet is viselvén, kiváló figyelmet fordított a könyvkereskedésre és könyvnyomtatásra. Ez a két iparág Csehországban csak ez időtől számítja újabb fejlődése korszakát. II. József következő rendeletei sorában első helyen áll az „Egyetemes vámrendszabás” czímű (1784 augusztus 27), mely „a belföldi gyártmányok védelmére és a fényűzés, meg a divat korlátozására” irányúlt. Teljesen érvényesűlt benne a már régóta készülődő prohibitiv rendszer, vagyis az idegen árúk behozatalának általános tilalma, de különösen az olyaké, a melyek „a cs. kir. örökös tartományokban is elégséges mennyiségben gyártatnak, vagy a melyek nélkűl könnyen el lehet lenni”. 1788-ban egy több tekintetben még szigorúbb új „általános vámtarifa” jelent meg, mely további intézkedésig az osztrák vámpolitika alapja maradt.
A külföldi verseny ellen megvédett ipar és kereskedelem számára a birodalom határain belűl annál szabadabb mozgást biztosítottak. A takácsczéheket föloszlatták, ép így a harisnyakötők mesterségét is föloldták a czéhbe állás kötelezettsége alól, a vászonkereskedést pedig egészen szabaddá nyilvánították. Egyes iparágak föllendítésére tetemes jutalmakat tűzött ki a kormány, így különösen a fátyol- és battisztszövő-székek fölállítására. Rochlitzban és Grulichban ez intézkedésnek igen jó hatása is lett. 1789-ben ugyanis e két városban már 181 battiszt- és 281 fátyolszövő-szék állott. 4.000 forintnyi kincstári előleggel Koss Adalbert Starkenbachban egy lenczérna-gyárat alapított, a mely azonban kevéssel megnyílta után a lángok martalékává lőn. Az 1790. év folyamán a Csehországban gyártott vászon értéke tizenegy millió forintnál többre rúg. Az angol Thomson Tamás, ki nem sokkal ezután Csehországban járt, az ottani vászoniparról szólva, az egész országot egy gyárnak mondotta, „melynek az égbolt a teteje”.
Az üvegipar terén a szénnek való tüzelés terjesztése érdekében nyújtott a kincstár nagy kedvezményeket (1786), s ugyanez évben a pamutipar fölvirágoztatására is történt több hasznos intézkedés (jutalmak, adó- és katonakötelezettség alól való mentesség, szabad visszavándorlás, vallási türelem). Mindezek folytán Szászországból csakhamar a legügyesebb pamutszövő takácslegények vándoroltak be, legtöbb Rumburgba és Warnsdorfba. Az itteni gyárakban tőlük tanúlták el a legczélszerűbb eljárást.
Prágában is számos idegen iparos telepedett le, kivált a gyapotneműek ipar-ágával foglalkozók köréből. 1782-től 1786-ig nem kevesebb, mint tíz ilyen gyár keletkezett. Swerts-Spork Fülöp gróf is ekkor szánta rá magát egy ily gyárnak a prágai új-városban való alapítására. A pamutszövetek színes nyomtatásának ipara is előbbre haladt. A cosmanosi ipartelep ugyan alapítójának, Bolza József grófnak halála (1782) után szemlátomást hanyatlott; helyette azonban Prágában majdnem egyidejűleg ismét öt hasonló vállalat alakúlt, Leitenberger János József pedig ezek mellé még egy újabbat alapított, a neureichstadti gyárat (1786–88), mely összes versenytársait csakhamar túlszárnyalta. Egyetlen évben ezernél többel szaporodott a pamutszövő-székek száma.

Az eleonorenhaini üveghuta a Cseh-erdőben.
Charlemont Húgótól
Mint a pamutszövő, úgy a len- és gyapjúszövő ipar terén is szép haladás mutatkozik. Manetinban, Pollerskirchen- és Heralecben kilencz uradalmi posztó- és szövetgyár keletkezett. A reichenbergi posztószövő czéh pedig alig győzött megrendeléseinek eleget tenni. Hasonlót mondhatunk a vászonkereskedésről is. Theer Ferencz festő, ki 1768-ban Arnauban vászonkereskedést nyitott, aránylag rövid idő alatt e téren annyi érdemet és oly szép vagyont szerzett, hogy 350.000 forintért megvehette a wildschitzi vallásalapítványi uradalmat s II. József császártól „Silbersteini” előnévvel örökös báróságot kapott. Ő mellette még Finger Ferencz, Berger János Keresztély és Lorenz Ferencz örvendtek az arnaui kereskedők között megérdemlett tekintélynek. Berger is nagybirtokossá lett a choteči és waldaui nemesi jószágok megszerzése útján; ép így a trautenaui Falke Ignácz is a čistai és miletini uradalmak megvételével.
A vas-ipar is élénken föllendűlt ez időben. A hořovitzi vasgyárat, a monarchiában a legrégiebbek egyikét, Wrbna József gróf, a csehországi közgazdaság terén igen nagy érdemű főúr, 1785-ben teljesen átalakította s annyira kiterjesztette, hogy 1790-ben már a legnagyobb s legkitűnőbb efféle vállalatok sorába tartozott. Később a jinetzivel egyesűlve, kivált technikai irányban számos újításra e gyár adta az első ösztönzést.
De nemcsak a régi, úgy szólván örökös termelési ágak virágzottak, hanem eddig Csehországban egészen ismeretlen újak is fejlődtek. Sperling Ferencz nachodi vászonkereskedő állította föl 1785-ben az első nádczukorfinomító gyárat Neuhofban, a Mettau melletti Neustadt környékén. Lissabonból, a hol nagy kereskedést űzött cseh szövetekkel, készpénz helyett fizetésűl amerikai nyersczukrot küldetett magának, a melyet aztán Neuhofban ő finomított. Vállalkozása sikerűlt s utánzásra is talált. Fries János gróf, az ismert alsó-ausztriai nagyipari és a legvállalkozóbbak egyike, szokott körűltekintésével és ügyességével vette kezébe a dolgot. Megnyerte társúl a „cs. kir. bánsági kereskedelmi társúlat” egykori igazgatóját s a trieszti czukorfinomító gyár berendezőjét, Sauvaigne Józsefet, és ő véle 1785-ben 150.000 forintnyi részvénytőkével társaságot alapított, melynek a császár ingyen átengedte a Prága melletti Königssaalban álló hajdani cisterci apátság épületét. Fries gróf ugyan időközben meghalt, alapítása azonban mégis létrejött s az évi 30.000 mázsa nyersczukor földolgozására berendezett új gyár 1787-ben meg is nyílt. Egy 1789 augusztus 28-iki udvari rendelet behozatali tilalom alá vetette a külföldi czukrot. Ezzel Csehországban ismét egy újabb nagyipar forrása nyílt meg, a melynek későbbi óriás nagyságáról akkoriban még senkinek sejtelme sem lehetett.
E mellett nem szabad még egyéb, kezdetben csekély fontosságúaknak látszó iparágakról sem teljesen megfeledkeznünk, a melyek később százak, sőt ezrek keresetforrásaivá lettek. Ilyenek kivált II. József császár uralkodásának végső éveiben terjedtek el nagyobb számban, még pedig aligha puszta véletlenből ép ebben az időben. Két franczia, Lunet és Boulogne, 1780-ban és 1784-ben a kesztyűgyártást honosította meg Prágában, a hol az csakhamar új s jövedelmező keresetággá fejlődött. 1790-ben állították föl Prágában az első csokoládégyárat, a mely azonban nem volt hosszabb életű, s csak a czukoripar kiterjedése egyengette ezen élelmi czikk gyártásának az útját is. Ugyancsak 1790-ben Gindle Prokop Richter Károly, az általános elismerésben álló ügyes ötvös útmutatása mellett meg alapította az első prágai aranynemű-gyárat, a mely az újabb korra is át tudta szállítani a régi prágai ötvösség elismert jó hírnevét.
A franczia Svájczból kerűlt a Nixdorf melletti Ehrenbergbe a fafonás ipara, melyet azon a vidéken csakhamar igen fölkaroltak. Ugyanez időben az érczhegységi Graslitzban a hangszerek gyártása honosodott meg, a melynek a híres lipcsei Sattler-czég tanítványa, Anger József és a szászországi marktneukircheni születésű Bauer József valának megalapítói. A népes graslitzi és schönbachi vidék lakosságának nagy része ma ezzel az iparággal keresei a kenyerét. Ugyanekkor állt virágzása tetőfokán Schlaggenwald, Karlsbad és Schönfeld városokban a cseh ónöntő-ipar is, a mely ma szinte nyomtalanúl kiveszettnek mondható.
Ugyancsak az Érczhegységben, a Rothenhaus melletti, már említett Kalichban Hein József, Rottenhann gróf erdőmestere, 1784-ben egy esztergályosmű-gyárat állított, kivált gyermekjátékok számára, a melyek igen szépen sikerűltek és mindenfelé jó kelendőségre is találtak. Hein halála után földesura maga vette át a gyárat, a mivel annak fölállítását biztosította s ismét újabb szép keresetág nyílt meg a hegyvidéki lakosság számára. Ez ipar főfészke később Oberleutensdorf lett. Ugyancsak 1784-ben találta föl a Gablonz melletti Reichenauban Schöffel József az ú. n. papirkéreg-anyagot, melyből mindenféle csészéket és tálczákat, főkép pedig szelenczéket gyártott. A császár, a ki előtt semmi kőzhasznúnak igérkező dolog nem volt elég kicsi arra, hogy figyelmére ne méltassa, Schöffelnek 100 arany jutalmat és szabadalmat adott találmánya gyártására, s már a legközelebbi évben Reichenau falu egy takaros szelenczegyárral lett gazdagabb, a mely hosszú időn át majdnem egyetlen keresetforrásúl szolgált a helység lakóinak. Csaknem ugyanez időben ez iparág (Forster J. G. révén) Egerbe és (állítólag bevándorlott elsassiak útján) Prágába is eljutott, a hol a Schönfeld-féle papirmalom karolta föl. Még a század alkonya előtt alapította meg Gaiger János, egy badeni esztergályos, a rövid idő alatt igen híressé vált sandaui szelencze-gyártást (Marienbad mellett), a mely még ma is egyik jövedelmező különlegessége e helynek.
Az egész országban mutatkozó ezen általános élénk és szép reményeket keltő fölpezsdűlés és előre törekvés a lakosság számának gyors emelkedésén is meglátszik, a mely 1789-ben majdnem három milliónyira szökött fel. Ugyanez évben Csehországban 79 új iskola nyílt meg s a falusi iskolákat látogató gyermekek száma az előző évhez képest nem kevesebb, mint 16.000-rel gyarapodott. Ha más semmi sem tanúsítaná, ez az egy adat is elég bizonyítéka lenne annak, hogy II. József fáradozásai nem vesztek kárba.
—
A XVIII. század végén azon sajátszerű iparágak fő helyei, melyek Csehországot korszerűbb alakjukban ma is jellemzik, már mind megalakúltak. Reichenberg és Friedland városok közelebbi és távolabbi környékükkel, a cseh Alföld Rumburg- és Schluckenautól Leipáig és Bensen-Kamnitzig, az alsó Elbe-völgy Leitmeritztől s Lobositztól Tetschenig és Bodenbachig, az egész Érczhegység a Fichtel-hegységig, az Eger-vidék az aschi kerülettel, a Cseh-erdő az ország déli részéig s ismét föntebb a cseh-morva dombvidék Landskronig és Grulichig legszélűl keleten; a braunaui tájék, az Óriás-hegység déli lejtői számos kereszt- és harántvölgyeikkel, végűl az Iser-hegység ismét vissza odáig, a honnan kiindúltunk, a firedland-reichenbergi kerületig: ezek az ország székvárosa és kereskedelmi főhelye körűl terjeszkedő széles gyűrűben azon természetes alapon és történelmi fejlődés útján létrejött gazdasági területek, a melyek mind önálló jellegű részeivé alakúltak az egésznek. A mi azóta ehhez még hozzájárúlt, az majdnem kivétel nélkűl csupán a meglevőnek kiegészítésére és megerősödésére szolgált.
1791 szeptember 14-én a királykoronázás tiszteletére, az 1754 aug. 30-án a Veltrus melletti Chitek-féle szigeten tartott elsőnek a mintájára a prágai Clementinumban egy cseh iparkiállítást tartottak. Itt dióhéjban már jóformán együtt volt mindaz, a mi Csehországot iparűző tartomány minőségében ma is jellemzi, – csakhogy elég sajátszerűen ez az ipar akkoriban majdnem pusztán az ország főnemességének, a Waldstein, Chotek, Lařansky, Kinsky, Harrach, Rottenhann, Kolowrat, Wrbna grófoknak, az Auersperg herczegeknek, stb. a kezében volt, míg a polgári kiállítók közűl csak az egy Leitenberger-czég mondható kiválónak.

Részlet a pilseni polgári serfőző-gyárból.
Charlemont Húgótól
Nagy reményekkel tekintett az ország iparűző része József császár utódjának, II. Lipótnak uralkodása elé is, kinek mint Toscana nagy herczegének addigi közgazdasági tevékenysége e szép várakozásokat teljesen igazolta. Korai halála mindenekelőtt a vámrendszernek tőle bizton várható megváltozását hiúsította meg. Az eleinte a körűlményekből eredet, de később már inkább csak rendőri, mint közgazdasági és kereskedelmi-politikai okokból mereven föntartott árúkitiltás idővel mind bénítóbb hatásúvá lett s egyenesen ellenkezett II. József azon czéljaival, melyeknek kedvéért létrejött. A korszerű módosítás elmulasztása Ausztriának közgazdasági téren több tekintetben való hátramaradását okozta. Minthogy pedig Ausztria közigazgatása és törvényhozása ezentúl mindenben Csehországra nézve is érvényesűlt, ennek következtében a cseh ipar is megszűnikkülönálló lenni s mindenkép elválaszthatatlanúl egybeforr Ausztria iparügyének fejlődésével. Ennek előadása azonban itt nem lehet feladatunk; miért is elég lesz csupán a következő, aránylag csekély számú adat fölsorolására szorítkoznunk.
Az 1792. év pontos statisztikája a cseh ipar termékeinek értékét 35,645.477 forintban, a kivitelét 11.8 millióban mutatja ki. E számok évről-évre emelkedtek. Egyúttal fölviradt a gépek korszaka, s ezzel Csehországban is mindinkább gyárszerűvé alakúlt át a kézműipar.
Már 1791-ben egy új, addig Csehországban egészen ismeretlen iparág, a porczellángyártás meghonosodását látjuk. Megalapítója Habertizl nevű gazdaember volt, egy parasztbirtok tulajdonosa a Schlaggenwald mellett Rabensgrünben. A petschaui uradalomban dús kaolin-telepet fedezett föl s még ugyanazon évben 30 tagból álló társaságot alakított egy Rabensgrünben állítandő porczellángyár építése czéljából. Munkásokat a szomszédos külföldről hozattak. A társaság alapítójának halála (1793) után föloszlott, de tagjainak egyike, Paulus János György, mindjárt ezután a schlaggenwaldi sík vidéken egy új gyárat épített, mely más-más kézre kerűlve ma is fönnáll. Ugyanez évben (1794) Weber Miklós, Thun gróf főerdőmestere, hasonló gyárat állított Kölsterlében, a mely később bérlők, majd (1820) pedig a földbirtokos gróf kezére jutott s azóta igen föllendűlt. Mellette húsz év alatt az elbogeni kerületben öt hasonnemű vállalat keletkezett: Geisshübelben, Pirkenhammerben, Altrohlauban, Dalwitzban és Elbogenben a melyekhez később még számos, részben igen tekintélyes ilyen ipartelep járúlt, úgy, hogy ma nem kevesebb, mint 43 gyárral van a cseh ipar ezen egyik legszebb ékessége az országban képviselve.

A Tschinkel-féle gyár Schönfeldben.
Charlemont Húgótól
Rösler Ignácz (1765–1837) Nixdorfban még szintén a XVIII. század vége előtt egy újabb iparágat, az aczélárúk gyártását honosította meg a cseh Alföldön. Ennek kezdete 1794-be nyúlik vissza. Két évvel utóbb Rösler már egy vízerőre berendezett köszörűs-műhelyt állított föl, a mely szűntelen növekedvén, 1811-ben országos szabadalmat kapott. Tulajdonosát a fejedelmi kegy 1819 április 10-én „Ehrenstahli” előnévvel, unokaöcscsét és a gyár igazgatóját, Fischer József Emánuelt pedig „Röslerstammi” előnévvel nemesi rangra emelte. Most két czég, „Rösler Ignácz fiai” és „Rösler Ignácz utódai” osztozik a nixdorfi ipar alapítójának örökén, mely a legújabb időben egy kitűnően vezetett cs. kir. aczélipar-iskolával is gyarapodott.
Feltűnő jelenség, hogy a csehországi szövőiparnak épen a legfiatalabb ága, a pamutipar lépett legelőször sikerrel a tulajdonképeni géppel dolgozó gyáripar terére. Leitenberger János József állította föl nemcsak Csehországban, hanem egész Ausztriában is az első angol szövőgépet (1796-ban), s őt e téren első sorban fiai, Ferencz (1761–1825) Cosmanosban, és Ignácz (1764–1839) Neu-Reichstadtban, majd Richter József és Mattausch Ferencz Károly Tetschenben (1801), aztán Rottenhann gróf Rothenhausban, Auersperg herczeg Tupadlban és még sok más követik.
Leitenberger János Józseféhez hasonló érdemeket szertt a gyapjúszövés iparágában Berger János György (1739–1810), ki a reichenbergi posztóványoló czéhvel folytatott hosszú pörlekedés után végre 1798 november 6-án kieszközölte a maga számára egy posztógyár fölállíthatásának szabadalmát, s azzal Reichenbergnek, mint gyárvárosnak, megalapítója lett. Derék üzlettársa, Römheld Ferdinánd, 1800 és 1803 közt hozta be az első szövő- és nyírógépeket, s nem sokkal utóbb az első gyapjú-fésülőket. Neki tulajdonítják Csehország területén az első gőzgép fölállítását is (1804). Ennek általánosb használata azonban itt csak 1823-ban kezdődik. A mi Reichenbergnek Berger J. Gy., ugyanaz lett Landskronra nézve Erxeleben Frigyes, az „Erxleben testvérek és Társuk” czég megalapítója, főleg a keleti országrészek vászonipara és vászonkereskedése tekintetében. Hasonló érdeműek a papirgyártás terén a Kiesling testvérek Hohenelében és környékén.

Részletek a Hardtmuth L. & C.-féle budweisi iróngyárból.
Charlemont Húgótól
Napoleon hadjáratai Csehország közgazdasági fejlődésének tetemes megkárosításával zajlottak le s a forgalmat és kereskedelmet ismételten kizökkentették rendes kerékvágásából. A legnagyobb fölforgatást azonban az ipar terén, mint egyebütt, itt is az 1806 november 1-ki berlini rendelettel életbe léptetett ú. n. kontinentális rendszer, vagyis az angol árúknak az egész európai szárazföldről való kitiltása okozta. A honi termelés a nyomasztó angol versenytől egyszerre megszabadúlván, eleinte addig nem is sejtett mértékben emelkedett. Az ipar minden ágában a helyes arányt jóval fölűlhaladta a vállalatok száma. A legfeltűnőbb volt ez a gyapjú-, pamut- és lenipar terén, nemkülönben a papír- és üveggyártásban. A csehországi répaczukor-gyártás első föllendűlése is a kontinens elzárásának idejébe esik; 1811-ben 13 cukorgyár keletkezett, melyek közűl legkiválóbb volt a Fischer Lajosé Žiakban. A hirtelen emelkedésnek azonban elég hamar a legalacsonyabb árakkal versenyző fölösleges termelés lett a következménye. De meg a legtöbb vállalat nem is volt a kellő pénzerővel fölszerelve. Az 1811 február 20-ki pénzügyi pátens meg is semmisítette a legtöbbjüket; a fönmaradtak eltűntek, mihelyt a szárazföldi zárrendszer megszánt s azzal Anglia tömeges termékei előtt ismét megnyílt a honi piacz.
Csak évek hosszú során lehetett az ekként támadt károkat jóvá tenni. S mégis épen századunk első évtizedeiben honosúlt meg az újabb iparágak nagyobb száma Csehországban. 1800 és 1804 közt a Delorme és Tschinkel Ágost fiai czégek a Königssaal melletti Lochkovban és a Kreibitz melletti Schönfeldben fölállítván az első czikóri-gyárakat, ezzel a Csehország mezőgazdaságára nézve sem csekély fontosságú pótkávé-gyártás megalapítói lettek. Bienert Magdolna (szül. 1781-ben) mintegy 80 évvel ez előtt szülőfalujában, Nixdorfban, megkezdte a művirágok készítését, mely azóta Noxdorf, Hainspach, Schluckenau és még több más helység sűrű népessége nem kis részének nyújt keresetet. Prágában és környékén ez idő tájt a vegyészeti ipar gyarapodott egy fontos ággal, Brosche X. Ferencz prágai és RichterAntal königssaali szíksó-gyárával (1817). Mind a két vállalat igen jól sikerűlt, úgy, hogy idő haladtával több ízben tetemesen meg kellett a két gyárat bővíteni. A már régóta szépen virágzó prágai puskaművességet Lebeda Vincze (1797–1857) vitte jóval előbbre 1820-ban alapított fegyvergyárával, melynek készítményei csakhamar a külföldre is eljutottak. Lebedát a Nowack és Kehlner unokaöcscse czégek követték, sőt példája a wiperti, leipai és leitmeritzi gyárakban a vidéken is utánzásra talált. Összefügg ez iparággal a Sellier és Bellot prágai gyutacs-gyára (1825).
Fürth Wolfgang és strakonitzi fez-gyár megalapításával (1818) nyugati Csehország egy igen jövedelmező iparágának lőn meghonosodítója, mely versenytárs néklűl uralkodik ma az egész Levante piaczain. Majdnem ugyanez időben (1822) állította föl Huffsky Károly a Mariaschein melletti Hohensteinban az első csehországi siderolith-árú-gyárat, a miben szintén számos követőre akadt Bodenbach, Obergrund, Aussig, Teplitz, Eichenwald városokban és egyebütt. Mindezen vállalatok szintén élénk tengerentúli kereskedést űznek. 1829-ben Schallowetz, Milde és társai a prágai ú. n. „Császérmalom”-ban állították föl az első papirgyártó-gépet. Gyárukban jeles férfiak működtek, minők Eichmann Gyula és Roeder Gusztáv, kik utóbb Arnauban (1842) és Marschendorfban (1864) saját gyáraikkal arattak szép sikert. Versenyre kelt velük Piette Prosper (az 1865. s következő években) Freiheitban, Podbabában és Pilsenben, míg a „Haase Gottlieb fiai” ismert könyvnyomtató-czég Vranban (1837) e téren már megelőzte volt őket. Melichar Antal 1832-ben a Prága melletti Karolinenthalban újra megkisérlette a csokoládé-gyártást, mely aztán a Jordan és Timäus, Tschinkel Ágost fiai és más czégek törekvései útján valóságos nagyiparrá fejlődött.

Leibeig János.
Fénykép után, Hecht Vilmostól
Az 1818. évi porosz vámtarifa, Oroszországnak áthághatatlan vámsorompókkal való elzárkózása, az 1826. évi bajor vámtörvény, végűl pedig a nagy német vám-egyesűlet (1832–1833) megalakúlása mind megannyi sulyos csapásként nehezűlt az osztrák és főleg a csehországi iparra. A kivitelt mindenflől nagy veszedelem fenyegette. Az ország ipari érdekeit ekkor Chotek Károly gróf (1826-tól 1844-ig fő várgróf) karolta föl nagy szakértelemmel és dicséretes buzgalommal. A közgazdasági érdekek egyik leghathatósabb emeltyűjéűl ismerte föl a honi ipar termékeinek bizonyos időközökben való kiállítását, a minők 1828-ban, 1829-ben, majd 1831-ben és 1836-ban tartattak. Czéljukat e kiállítások egyébként is teljesen elérték. A hosszas tárgyalások után 1833-ban megalakúlt „iparpártoló egyesűlet” is teljesen megfelelt fennállása első évtizedeiben a maga elé tűzött czélnak. Ebben különösen Kreutzberg K. J. szerzett kiváló érdemeket. Az 1835. évi első bécsi „általános osztrák iparkiállítás” valóságos diadalünnepe volt a cseh iparnak.
Már az 1829-ki kiállításon is számos oly új czéggel találkozunk, melyek utóbb a cseh iparnak egyik-másik sajátszerű ágával a világpiaczon sem közönséges szerepre lőnek hivatva. Ezek közűl valók a Liebieg, Herzig József, Siegmund, Neuhäuser és Társa reichenbergi czégek. Közűlök az első 1828-ban a Reichenberg melletti Josephinenthalban egy ipartelepet vásárolt meg, mely Liebieg János (1802–1870) egyedűli tulajdonába kerűlvén, aránylag igen rövid idő alatt az egész kontinens egyik legnagyobb és legtöbb oldalú szövetgyárává fejlődött. Liebieg Jánosnak ritka alkotó és úttörő képessége Reichenbergen kivűl még Svarov-, Haratitz-, Eisenbrod- és Mildenauban, Smiřitzben és Magyarországon is állított hasonló gyárakat. Érdemeiért 1867-ben bárói rangot nyert; egyidejűleg 6.300-nál több gyármunkást foglalkoztatott, kiknek átlag évi egy milliónyi bérösszeget fizetett ki. Iskolájából egész sora kerűlt ki a kiváló ipari válallkozóknak, minők Liebieg Ferencz Dörfelben, Schmitt Ferencz Böhmisch-Aichában, Ginzkey Ignácz Maffersforfban, Richter József Antal Mildenauban s még mások.
Liebieghez hasonló, de megint más téren kitűnő férfiak valának Hardtmuth József (1752–1816), Lanna Adalbert (1805–1866) és Faltis János (1796–1874). Hardtmuth József fiai, Lajos és Károly, apjuk legnevezetesb ipari alkotását, a nagyszabású irón- és kőedény-gyárat Bécsből déli Csehországba, Budweisba helyezték át, melyet ép akkoriban vont be e város egyik szülötte, Lanna Adalbert, ritka tevékenységével az ország kereskedelmi forgalmának egyik legfontosabb útvonalába.

Egy részvénytársaság sínhengerelő-gyára Teplitzben.
Charlemont Húgótól
Faltis, az első mechanikus lenfonógyárnak a Trautenau melletti Jungbuchban fölállítása által (1837) a lenvászon-ipar újjáalkotója s ezzel főkép a cseh Óriás-hegység vidékének jóltevéje lőn. Nyomába léptek Gaberle Ferencz, Haase Alajos, Jerie Willibald, a Walzel testvérek, Rotter, Kluge, Etrich és mások. 1840-ben azonban a lennek egy újabb, a pamutnál is veszedelmesebb versenytársa támadt a jutában, mely jutafonó- és jutaszövőgyárak fölállítását tette szükségessé. Ezek száma a hetvenes évek vége óta szűntelen emelkedőben van. A míg ez egyfelől a lentermelés folytonos csökkenését idézvén elő, a mezőgazdaságra nézve nem maradt érezhető kihatás nélkűl, addig az ezzel kapcsolatos iparágak nem egy más irányban élénk föllendűlést mutatnak. Csak az 1820. év táján terjed mindinkább úgy a nagy-, mint a kisbirtokokon a cseh síkföldön is a burgonyatermesztés. Ez által a szesz- és keményítőliszt-gyártás új nyersanyagra tett szert, a mely ez iparágakat aránylag gyorsan kiemelte addigi csekélyebb fontosságukból. Főleg az ország fővárosától délre, délnyugatra és délkeletre, Tabor és Deutsch-Brod körűl lévő vidékeken kedveztek a föld minősége s egyéb gazdasági föltételek is a szeszgyártás kifejlődésének, mely ez idő szerint 237 gazdasági szeszfőzővel és 8 önálló (tisztán ipari) szeszgyárral van képviselve. Már 1838-ban megalapította Göttling Prágában az első melasse-szeszgyárat, mely iparág a hatvanas évek elején már számbavehető fontosságúvá emelkedett. A szeszgyári iparegyesűlet megalakúlása és az 1875-ben alapított szeszfőző-szakiskola, a monarchia egyetlen ilynemű intézete, szintén nagyban elősegítették a mezőgazdasági iparnak ez irányban való haladását. A harminczas években nem kevésbé emelkedett – főkép a dobravitzi Weinrich érdeméből – a czukorgyártás is, mely immár a gőzerőt is szolgálatába hajtván, ennek segítségével 150 nagyobb gyárat foglalkoztatott. A következő évtizedben keletkeztek az első ú. n. amerikai gőzmalmok Csehországban, melyek egy ideig szép virágzásnak örvendtek, jelenleg azonban a magyar malomipar hatalmas versenyétől méltán félhetnek. Az 1826-tól 1830-ig tartó hosszabb válság után az ország komlótermesztése is megint szépen föllendűlt, s véle lépést emelkedett a serfőző ipar is. 1842-ben nyílt meg a serfőző-joggal bíró Pilsen város polgárságának nagyszabású új „polgári serfőző-gyára”, mely az egész világnak legnagyobb és leghírnevesebb ilynemű iparvállalata. E gyárnak évről-évre emelkedő termelése ma naponkint 1.800, vagyis évenként 500.000-nél több hektoliterre rúg. – A czikória-termesztő terület ugyan soha sem volt valami nagy Csehországban, de azért mégis már 1846-ban 30 nagyobb pótkávé-gyára volt az országnak, köztük 7 Prágában, a legnagyobb pedig Lobositzban. Számuk idővel 17-re szállt le, termelésük azonban szűntelen emelkedett.
A szövőipar újabb lendűletnek indúlt a Klinger testvérek zeidleri (1839) és Endler Emánuel nixdorfi czégének megalakúlásával; Birnbaum A. M., Blumberg Wolfgang, az Österreicher testvérek, a Russ és Glogau czégek által pedig szilárdúl megvetette lábát a teplitzi kerületben. A meeranei Wunderlich gyáros, ki 1842-ben telepedett meg Aschban, ott a félgyapjú női ruhaszövetek gyártását honosította meg, melyek ez ipar-kerületnek nevezetes hírt szereztek, mint a Hoffmann C. P., Geipel és Jäger, Adler és Klaubert, Weiss, Weigandt, Panzer és más czégek eléggé bizonyítják. Ugyanez iparágat Aussigban Wolfrum Károly (1813–1888) telepítette meg, kinek e téren szintén több követője akadt. Ugyanazon időben, mikor Aschban Wunderlich és Aussigban Wolfrum, Schroll Benedek a Braunau melletti Hauptmannsdorfban alapította meg a „Schroll Benedek fia” czéget, melynek feje, nemes Schroll József (1821–1891) szülővárosa régi jó hírnevét az üzleti világban ismét általános elismerésre juttatta.
Az 1848. év legnagyobb vívmánya, a jobbágyság megszűntetése, mint minden téren, úgy legkivált a mezőgazdaság és a véle kapcsolatos ipar terén volt fölötte üdvös hatással. Ugyancsak 1848-ban alakúlt meg az országos kormány elnöksége által szervezett „Középponti bizottság az inséges érczhegységi és óriáshegységi lakosság fölsegélésére”, melynek czélját a czíme eléggé mutatja. Az ipari és kereskedelmi érdekek állandó képviseletére alakúlt kereskedelmi és iparkamarák szervezése a csehországi ipar történetében is korszakot jelent. Véle nemcsak egyidejű, hanem oki és okozati összefüggésben is van az 1851 november 6-ki vámtarifa, mely mérsékeltebb védvámos politikát léptet életbe. Sürgős óhajtása volt ugyanis a honi iparnak, még inkább pedig a kereskedelemnek, hogy a forgalomnak szabadabb út nyiljék. Előrelépés volt a Poroszországgal és a vele szövetséges államokkal kötött vám- és kereskedelmi szerződés is 1853 február 19-én. A csehországi kamarák továbbra is irányt tudtak szabni a birodalom kereskedelmi politikájának.
Azóta Csehországban a kézműipar már majdnem mindenütt gyárivá fejlődött. Egyetlen iparág sem maradt el; valamennyinek fölsorolása épen azért fölösleges. Természetes, hogy ezen átalakúlás a legszembetűnőbben az újkori iparágak legújabbjában, a gápgyártás terén mutatkozik. Elég itt csak a Ringhoffer, Ruston, Daněk, Skoda, Bolzano, Tedesco, Umrath, Märky, Bromovsky neveket idézni, melyek számát könnyen meg is kettőzhetnők. Csak egy nevezetes eseményt kell itt okvetlenűl kiemelnünk: a duxi barnaszén-medencze föltárását. Az európai szárazföldnek e legnagyobb kőszéntelepe, melynek mérhetetlen kincse állítólag egymaga is ellátná századokon át egész világrészünket, csak a legutóbbi évtizedek folyamán nyílt meg a cseh ipar számára. Türmitzben kezdte meg Nostitz Albert gróf legelsőűl a gépekkel való aknázást a szénbányászatban (1857). Azóta a szénszállítás e vidéken évi egy milliárd vámmázsányira emelkedett. Kapcsolatosan haladt vele éjszaknyugati Csehország vasúthálózatának kiépülése s ezzel együtt amaz országrész iparának rendkivűli föllendűlése is. Már 1858-ban épűlt az aussigi vegyészeti gyár, Európa legnagyobb ilynemű vállalata. Minthogy pedig a kőszénnel való tüzelés az üvegipar terén már előzetesen jónak bizonyúlt, ennek természetes következményeképen keletkezett ép azon a vidéken, a hol e fűtőanyag oly bőven található, a számos üveggyár, köztük mindenek előtt az aussigi üveghuta-társaságé (1871) és Siemens Frigyes gyárai Neusattel-Elbogenben (1878). Az újabb nevezetes iparvállalatok sorában nem szabad végűl megfeledkeznünk a Bessemer-kohóval kapcsolatos teplitzi sínhengerműről (1873).
A csehországi ipar a nemzetközi kiállításokon is (így Párisban, Londonban, Bécsben s egyebütt) mindig általánosan elismert sikerrel versenyzett a többi országokéval. Majdnem ötven évi szünet után 1891-ben Prágában is rendeztek ismét országos iparkiállítást, melyet Ő Felsége is kitűntetett látogatásával. Mentűl közelebb érünk a jelenkorhoz, annál jobban halmozódik az ipar történelmében a részletek anyaga, melyet nem győznénk ily rövid vázlatkeretében előadni. Szóljanak e helyett a minden beszédnél többet bizonyító számok, melyeknek az 1890. évi statisztikai adatokból összeállított táblázatával fejezzük be ez áttekintésünket.
Az egyes iparcikkcsoportokA vállalatokGépekAz alkalmazottak
számaGőzgépekegyéb gépekösszesés munkások száma
Számalóerejeszámalóerejeszámalóereje
I. Fémek és fémárúk gyártása22435323.5271381.80849125.33522.407
II. Gépek, szerszámok, készülékek, műszerek és szállítási eszközök gyártása1641433.193262951693.48814.735
III. Kő-, agyag- és üvegnemű-ipar6132064.7283862.8805927.60838.131
IV. Fa-, csont-, kaucsuk- és más hasonló anyagok ipara2821563.0461291.4132854.45914.300
V. Bőr-, prém-, szőr-, haj- és toll-ipar7160791956698473.435
VI. Fonó- és szövőipar9461.01464.07652115.3111.53579.387155.098
VII. Ruhanemű- és pipere-ipar13216597132332983012.715
VIII. Papírgyártás1251165.8731778.38829314.2618.671
IX. Élelmi és élvezeti czikkek gyártása8652.44836.5924426.9422.89043.63466.069
X. Vegyészeti ipar2114094.508435174525.02513.328
XI. Építő ipar211413831817156456
XII. Sokszorosító és művészeti ipar1153936134115734764.339
Összesen3.7694.974147.4301.92137.9766.895185.406353.684

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Adatbázisok

Arcanum Újságok

Arcanum Kézikönyvtár

Arcanum Térképek

Hungaricana

Technológiák

Digitalizálás

Mesterséges intelligencia

Történelmi térképek

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem