Csúcsíves építés. Neuwirth Józseftől, fordította Pasteiner Gyula | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Csúcsíves építés.
Neuwirth Józseftől, fordította Pasteiner Gyula

Az új művészeti fölfogás, melyet a XII. század közepe táján Francziaországban keletkezett építmények idéztek elő, a művészet többi ágaiban is uralkodóvá lett, és lassanként tovább-tovább terjedt. Európa távolabb eső országaiba, köztük Csehországba, melyet nagy német terűlet választ el Francziaországtól, későbben és pedig Németország révén jutott el az új eszmék áramlata.

I. Venczel uralkodásától fogva kezdett meghonosodni a csúcsíves építés. Ez kiválóan szerkezeti jellegű; a csúcsos ívnek, a bordás keresztboltnak és a kifejlett támasztó rendszernek következetes alkalmazása képezi lényegét, a minek hatása alatt azonban az épület elrendezése és fölépítése is átalakúl. Néhány átmeneti művészetű nevezetes épűlet hathatósan egyengette az új rendszer uralomra jutásának útját, noha a román művészet kifejlett, nemes formái a XIII. század közepéig divatoztak, a miről művészettörténeti fontossággal bíró akárhány épűlet tanúskodik. Így a prágai Ágnes-kolostor építészeti szerkezeténél fogva határozottan a csúcsíves építés küszöbén áll, díszítményei azonban román művészetűek. A csúcsíves szerkezet uralkodik a kolostorhoz tartozó épűleteken is. Ezek: a keresztfolyosó, a convent terme, a vele kapcsolatos Mária-Magdolna képolna, továbbá Szent Lőrincz, Szent Ferencz és Szent Borbála temploma. Nagy fontosságú tény, hogy e csoportos építmény java része az átmeneti építés idejében keletkezett, valószínűleg I. Venczel alatt fejeztetett be és mintegy megjelöli a csúcsíves rendszernek a kezdetét Csehországban. Az osseggi cistercita kolostornak káptalanterme az említett prágai építményeknél nem sokkal korábban fejeztetett be; szintén csúcsíves szerkezetű és késő román ékítményei vannak. Más példák, így a hradištěi templom szentélye, és a husziták által elpusztított nepomuki kolostor romjai is bizonyítják, hogy a cisterciták nagyon elősegítették a csúcsíves építést; a hazájukban, Francziaországban kiművelt és onnét magukkal hozott rendszernek eleinte csakis szerkezeti elemeit alkalmazták, de azokat mindenütt, a hova akkor meghivattak, érvényre is juttatták. Minthogy a cisterciták csehországi telepei frank és osztrák kolostorok származékai voltak, s minthogy minden újabb telephez az építészetben járatos szerzetest rendeltek ki, a ki a szabályaiknak megfelelő építkezést vezette: önként érthető, hogy a német anyakolostorokból Csehországba küldött „szürke” barátok nagy szerepet vittek a csúcsíves építés meghonosításában.

A kora csúcsíves építés alkotásai közűl első helyen állanak Hohenfurt és Goldenkron cistercita kolostorok. Egy időben keletkezett mind a kettő; az előbbi ma is jó karban van. Rosenbergi I. Work Péter a Moldva egyik szelíd magaslatán alapítá Hohenfurt kolostort; 1259-ben Felső-Ausztriából, Wilheringből való szerkezetesek telepedtek meg benne, de csak a XIV. század közepén fejeztetett be. A kolostor temploma a későbbi keletkezésű épűletek közűl magasan kiemelkedve, messze ellátszik; elrendezése keresztalakú, hosszanti három hajója egyenlő magas, tehát csarnoktermplom; a hajókat két rendben öt-öt karcsú pillér választja el; a kereszthajó mindkét szárnyának a szentély melletti oldalon két-két kápolnája van, a mi megfelel a cistercita hagyományoknak. A kora csúcsíves építés idejéből való részei: a félkörben kápolnákkal övezett szentély, mely a német cisterciták kedvelt mintájának, a fontenayi templomnak elrendezését követi; továbbá a kereszthajó, a sekrestye, mely kezdetben ideiglenes templomúl szolgált, a káptalanterem, melynek boltozata díszes oszlopkötegeken nyugszik, s szép kerekablaka van, végűl a keresztfolyosónak éjszaki szárnya. Fejlett csúcsíves művészetűek: a hosszanti hajó ablakainak geometriai dísze, a nyugati kapu fölött levő pompás nagy ablak, végűl a keresztfolyosó többi három szárnya. Különösen figyelemre méltó a szentély két szélső kápolnájának a háromszög két oldalából alakított záradéka, melyhez hasonló nem találkozik a cistercitáknak sem ausztriai, sem németországi építményei között.

Említésre méltók még a sekrestye két ajtajának a román művészethez hasonló részletei. Közűlök különösen érdekes az, mely a kereszthajó déli szárnyába nyílik. Ennek ívmezőjét egy domború mű díszíti, mely azt ábrázolja, miként védelmezi az Úr áldása az egyháznak fürtökben gazdag szőlőtőkéjét a róka képében leselkedő ellenség támadása ellen.

A káptalani terem Hohenfurtban.
Weber Antaltól

Kevésbé kedvezett a sors Goldenkron cistercita templomának, mely szintén a Moldava völgyében, az előbbitől néhány órányira éjszakra fekszik. Přemysl II. Ottokár alapítá és 1263-ban Heiligenkreuzből hívott szerzetesekkel népesíté be. Királyi alapítójának tragikus vége után és a huszita mozgalmak idejében szomorú napjai voltak; mindazáltal úgy a templomnak, mint a keresztfolyosónak és a káptalanteremnek kora csúcsíves művészetű egyes részletei elkerűlték a romlást. Bazilika-elrendezésű templom; csekély kiszökellésű kereszthajója van; a kereszthajó keleti oldalán levő egyenes záradékú egy-egy kápolna az oldalhajónak mintegy folytatása. Omlokzatát támasztó pillérek tagolják és megjelölik belsejének három hajós elrendezését; a déli mellékhajónak gyámokon nyugvó keresztboltozata a régi; a nyugati homlokzat előtt egykor előcsarnok volt, a mi délnémet hatásra vall. A kereszthajónak pálczatagokkal gazdagon díszített kerekablaka sokkal fínomabb alakítású a hohenfurti káptalanterem ablakánál. A goldenkroni káptalanterembeli oszlopfők lombdísze épen oly nemes alakítású, a milyen eredeti az ablakok bélletének terracotta lombdísze. A csúcsíves keresztfolyosó gyárrá átalakítva még egész terjedelmében fönnáll; falait gondos kimunkálású oszlopok tagolják, befalazott ablakainak geometriai dísze egyszerű, csekély számban fönmaradt egyéb részletei, így az apát magánkápolnája is, a csehországi kora csúcsíves művészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A Hohenfurt és Goldenkron a német cistercita építmények nyomán a francziaországi Fontenay kolostor bazilikaszerű mintájához ragaszkodtak. Ellenben az ország belsejében lévő cistercita kolostorok, melyeknek templomai a XIII. század végén és a XIV. század első felében épültek, más elrendezést honosítottak meg, a minek folytán egy felől nagyszerűbbé alakúlt a fölépítés, más felől pedig nagy lendűletet nyert az országban a csúcsíves építés fejlődése. A Sedlecben 1320-ban befejezett zárdatemplom a francziaországi székesegyházak elrendezését követte, mely a francziaországi cistercitáknál a nagy fontosságú clairvauxi templommal vált szokásossá. E szerint a templomnak ötös hosszanti és csekély kiszökellésű hármas kereszthajója van, a hosszanti mellékhajók a kereszthajókon túl folytatódnak és a nyolczszögből alakított szentély körűl folyosót alkotnak, a melyet sokszögűen záródó hét kápolna övez. A sedleci templom is öt hajós, hosszanti középhajója szélességéhez mérten szokatlanúl magas, kereszthajója és a szentély amavval egyenlő magasak, s ekként az alacsonyabb mellékhajók fölé emelkedve, az elrendezésnek keresztalakját szembeszökővé teszik; kereszthajói a hosszanti falak mentéből csak egy szakszszal szökellenek ki. Valószínű, hogy e templom építése körűl nagy érdemű Heidenreich apát alaposan tanúlmányozta a francziaországi híres székesegyházakat. Minthogy külsejének és belsejének legjellemzőbb részletei elpusztúltak, azért csakis elrendezését ismerjük. Königsaal cistercita kolostor templomát II. Venczel alapítá, 1297-ben tették le alapkövét, de építését csupán János király uralkodása idejében, 1333-ban fejezték be. A mennyire a husziták pusztítása után fönmaradt romokból ítélni lehet, valószínű, hogy e templom szorosan követte Clairvaux mintáját.

Parler Péter mellszobra a prágai székesegyház oszlopos karzatán.
Siegl Károlytól

E szerint a csehországi cistercita építmények a XIII. század második és a XIV. század első felében a német és a franczia kolostorokban kifejlesztett minták hatása alatt valóban emlékszerű jelleget öltöttek. A nagy építkezés számos munkást foglalkoztatott, s a hazai erőknek is alkalom kinálkozott az új formák elsajátítására. Az imént említett cistercita mintától eltér a Deutschbrod melletti Frauenthal cistercita apácza-kolostor temploma, mely 1265-ben alapíttatott. Ennek a szentélye kora csúcsíves művészetű és kiváló díszét képezik a fínoman formált fali oszlopok, melyeken a boltozat bordái nyugszanak; hálós boltozatú egyes hajója és az eléje 1494-ben épített nyugati tornyocska a II. Vladislav korabeli építészetre vall.

A cistercitákon kivűl épen a csúcsíves építés behozatala idejében számos helyen letelepedő kolduló szerzetesek, a Ferencz- és a Domonkos-rendiek is nagyban elősegítették az új építési rendszer elterjedését. Kolostoraik a városok falán belűl, vagy kivűl, de mindig annak tövében, tehát a polgárság szeme láttára épültek, a városi munkásokkal is megismertették az új formákat, sőt e tekintetben sokkal nagyobb hatásuk volt, mint a félre eső, erdős völgyekben épűlt cistercita kolostoroknak.

A kolduló szerzetesek, a mennyiben ragaszkodtak a háromhajós elrendezéshez, többnyire erősen kiszökellő és terjedelmes szentélyt építettek. Ilyen Pilsenben a Ferencz-rendi, Prágában és Egerben a minorita és Budweisban a Domonkos-rendi kolostortemplom. A prágai és a budweisi, továbbá a nimburgi kolostor templomát a magasba való törekvés jellemzi. Az előbb említett négy kolduló szerzetesi telep a szokásos elrendezésű; a szerzetesek lakásáúl szolgáló keresztfolyosó a templomnak vagy a déli vagy az éjszaki oldalához csatlakozik és keleti szárnyában kápolna van. A kápolna még II. Venczel idejében befejezett legrégibb része a pilseni kolostornak. A Clarissák templomának Jungfer-Teinitzban és a minoritákénak Beneschauban, a maradványok után ítélve, szintén három hajójuk és nagy szentélyük volt. Ellenben a minoritáknak 1281-ben alapított és a huszita háborúk után újjáépített temploma Bechinben a német Ferencz-rendiek szokása szerint kéthajós. A kolduló szerzetek a gyakorlati szükséget tartották szem előtt, s különös gondot fordítottak arra, hogy a templom elrendezésénél fogva alkalmas legyen szentbeszédek tartására, de a mellett a művészeti díszről sem feledkeztek meg. Erre példa a Domonkos-rendi templom Budweisban és a minorita templom Egerben. Az utóbbit 1285-ben Habsburgi Rudolf és számos világi és egyházi fejedelem jelenlétében szentelték föl. Az Ágoston-rendi remeték is a kolduló szerzetek templomát fogadták el mintáúl. Ezt fölismerjük Szent Tamás tiszteletére 1315-ben és 1379-ben fölszentelt prágai templomukon is, noha ez utóbb tetemes átalakítást szenvedett.

A kolduló szerzetek építészeti emlékei a csúcsíves művészet következetes fejlődését mutatják, s e szerzetek a világi osztálylyal való állandó és benső érintkezésénél fogva is nagy szerepet visznek az új építészet érvényre juttatásában. Ellenben a Mettau folyó melletti Politzban II. Přemysl Ottokár alatt épűlt benczés templom csúcsíves szerkezetű ugyan, de számos részlete az átmeneti építészetre vall. Csakis a kapuja és a fő hajó hosszanti hevederei csúcsívesek, a mellékhajók keresztboltozata itt épen úgy, mint Goldenkronban, gyámokon nyugszik, a szentély boltozatának bordái pedig a falat tagoló oszlopok egyszerű fejére ereszkednek. A bordák tagoltsága még átmeneti jellegű és távol áll attól, hogy a pálcza-tagnak körtéhez hasonló alakot adjon. A kapu bélletében az oszlopfők lombdísze a kora csúcsíves művészet fölfogása szerint iparkodik a honi növényi formákat természetszerűen utánozni. Nem tudjuk, vajjon a Bawor apát által 1306-ban a monostor falainak építésével megbízott Péter és Miklós mesterek építették-e a templomot is?

A kora csúcsíves művészetnek egyik legkiválóbb alkotása a komotaui Katalin-templom, mely 1789 óta zárva van és most padozattal több emeletre osztva, magtárúl szolgál. A német lovagrend által emelt ez építmény technikailag is elüt a többi egykorú művektől, a mennyiben tisztán faragott kőből van építve; zárókövei, oszlopfői, gondosan tagolt bordái, az ablakok bélletének oszlopai, a nyolczszög öt oldalából alakított szentélyének részletei úgy formai szépségre, mint gondos kimunkálásra nézve méltó helyet foglalnak el a prágai Ágnes-kolostor mellett, sőt azt fölűl is múlják. A strakonitzi kora csúcsíves keresztfolyosó keresztboltozata gyámokon nyugszik, sarkaiban pedig tagolt oszlopok állanak, a melyeknek fejét szépen faragott lomb díszíti; a János-rendi lovagok építék a XIII. század második felében. Hasonló egyszerűség jellemzi a prágai Mária-templomnak kora csúcsíves maradványait is. A premontreiek mühlhauseni (Milevsko) templomának 1230 és 1250 közt épűlt szentélye szintén kora csúcsíves, nemkülönben a Seelau (Želivo) kolostor temploma is. Strahov zárda az 1258 október 19-diki tűzvész után, Tepl, Chotieschau és Doksan zárdák pedig az 1278-iki zavaros napok után újíttattak meg; azt azonban már nem lehet pontosan meghatározni, hogy ez alkalommal mily mértékben alkalmazták ezeknél a kora csúcsíves építést. A prágai keresztes urak, továbbá a szent sírról nevezett és a Zderason letelepedett keresztesek építményeiből semmi sem maradt fönn. A kolduló szerzeteknek a Přemysl családbeli utolsó uralkodók alatt fölvirágzott telepein, melyeket a huszita mozgalom elsöpört a föld színéről, továbbá a II. Přemysl Ottokár óta német lakosokkal benépesített és hatalmasan föllendűlt városokban bő alkalom kinálkozott a kora csúcsíves építés alkalmazására. A városoknak rendezésével, megerősítésével karöltve járt Isten házának építése, a melynek minél gazdagabb fölszerelésére a vagyonos polgárok bőkezűen adakoztak. A városok megerősítése meghatározott és közösen elfogadott elvek szerint történt. Így a falak építésénél Kolin falai szolgáltak mintáúl; e város már 1261-ben a magdeburgi jog szerint élt.

A kolini csarnoktemplom hosszanti hajóján még nem dőlt el a román és a csúcsíves művészet közötti harcz. Ellenben a piseki háromajtós templomban már a csúcsíves építészeté a győzelem, noha a templom boltozata még ragaszkodik a román rendszerhez. Úgy látszik, hogy déli és délnyugati Csehországban szerették a középhajót kétszerte magasabbra emelni az oldalhajóknál. Erre példát találunk Piseken kivűl Horaždiowitzban és Bergreichensteinban. A két utóbbi sokban hasonlít egymáshoz: középhajójukat az oldalhajóktól két rendben négy-négy oszlop választja el, szentélyüknek két-két keresztboltos szakasza és a nyolczszög öt oldalából alakított záradéka van; a szentély boltozata gyámokra helyezett karcsú fali oszlopokon nyugszik; végűl mindkettőnek tornya az éjszaki oldalon áll. A bergreichensteini emlék igen elhagyatott állapota daczára sokkal tanúlságosabb a horaždiowitzi templomnál; az oldalhajóknak, valamint a középhajó gádorfalának keskeny, egyszerű, s befelé szűkülő ablaknyílásaik vannak; a csúcsos ívű kapu nyilásának vízirányos gerendája van; nyugati homlokzatán a támasztó pillérek közt egykor kerek ablaka volt. Az aussigi templom szentélye még egy szakszszal nagyobb a két előbbi szentélyénél, s vele e tekintetben megegyezik a saazi és a hohenmautheri templom. Az utóbbi szentélyzáradékának sarkaiban szép fejű, karcsú oszlopok állanak, középhajója magasan kiemelkedik az oldalhajók fölött. A fölsorolt városi templomok elrendezése egész Csehországban hosszú ideig divatos volt, példák rá a pilseni és a rakonitzi Bertalan-templom, a časlaui, a kuttenbergi Jakab-templom, a kaplitzi, a chrudimi, a prachatitzi Jakab-templom és még számos más. Az Erzsébet királyné által alapított és luxemburgi János uralkodásának két első tizedében befejezett königgrätzi Szent-Lélek-templom szentélye az előbbiekénél még terjedelmesebb. A városi templomoknak vagy éjszaki, vagy nyugati oldalán egy torony emelkedik; vannak olyanok is, melyeknek nyugati homlokát két torony fogja közre; a königgrätzi templomnak két tornya az oldalhajók végében a szentély első szakaszának jobbján és balján áll.

Részlet a prágai „Altneu”-zsinagóga belsejéből.
Weber Antaltól

Nachodban és Priethalban az egyhajós plébánia-templomnak két tornya szintén a szentély két oldalán emelkedik. Az előbbi szentélyének boltozata gondos kimunkáltságú gyámokon nyugszik, bordáinak tagoltsága, nemkülönben csúcsos ívű keskeny ablakai a kora csúcsíves építés szabályait követik. Az utóbbi szentélyének és két tornya alsó szakszának ablakai tompa csúcsívűek; sokszögű záradékának boltozata a sarkokból kiszökellő gyámokra helyezett oszlopokon nyugszik. A hohenfurti plebánia-templom hajóját a szentélytől még a régi diadalív választja el; szentélyének egyszerű keresztboltozata van, s annak lapos bordái a fal félmagasságáig lenyúló gerinczeken nyugosznak. Csehország déli részében a XIV. század elején épűlt plebánia-templomok jobbára nagyon egyszerűek, a minek példáját látjuk Lagauban és Tischben. A selčani templom egyenes záradékú szentélye a csehországi román építésben nem szokatlan elrendezéshez ragaszkodik; hozzá e tekintetben hasonló templomra akadunk Keyben és Neudorfban; ilyen továbbá Soběslauban a Péter- és Pál-templom, a melynek oszlopfőit természetszerűen formált levelek díszítik. Ezeken kivűl még számos példa bizonyítja, hogy Csehország déli vidékén mennyire kedvelték az egyenes záradékot, így Poletitz, Stein, Winterberg, Nagy-Blanitz templomai. Az ország belsejében egyenes záradékú a sedleci temető kápolnája, a melynek nyugati homlokát két hatszögű torony fogja közre.

A prágai székesegyház déli oldala.
Weber Antaltól

Tekintve az udvartartásnak már a XIII. században kifejlett pompáját, szinte magától értetik, hogy Csehország királyai hatalmuk növekedtével mind nagyobb gondot fordítottak arra, hogy váraik építészetileg is megfeleljenek a kor követelményeinek. Többek közt kiváló sulyt fektettek a várkápolnákra, a melyek ennélfogva nem csekély jelentőséggel bírnak az építészet történetében. Valamennyi közt legjobb állapotban van a klingenbergi várkápolna; I. Venczel idejében gránitból emelt építmény; négyszögű belseje két szakaszból áll; falait bimbó- és kehelyfejű oszlopok tagolják és ezeken nyugosznak a fülkék lóherealakú ívei; két osztályú ablakainak hármas karajú geometriai díszük van; boltozatának szakaszai hat süvegből állanak, s derékszögű bordái még ragaszkodnak az átmeneti formához. A várnak egyéb építményein is figyelemre méltó a bordák, a zárókövek, a gyámok, az oszlopfők és egyéb részletek szabatos kimunkáltsága, a mennyiben ez a gránit keménységénél fogva sok nehézséggel járt. A düledező félben levő Bösig vár Csehországnak legszebb és leglátogatottabb romja. Kápolnája sokban megegyezik az előbbivel, azonban valamivel későbbi keletkezésű, azért egy s más részlete, jelesül sokszögű záradékának fülkeszerű díszítménye, a vízirányos párkány, a két osztályú ablakok, melyeket egykor három karajú geometriai idomok díszítettek, az ablakok bélletének oszlopai, a fali oszlopoknak gondosan kimunkált feje, a bordáknak hornyolással élénkített gazdagabb tagoltsága a már fejlettebb csúcsíves építésre útalnak. Pisek vár kápolnája szintén sokszöggel záródik. Ugyan e várnak most katonai raktárúl szolgáló lovagterme több tekintetben, különösen az ablakok három karajú geometriai idomai, a bordák formálása és a gyámok dísze tekintetében hasonlít Klingenberg vár építészeti részleteihez. Úgy látszik, hogy a fölsorolt várak II. Přemysl Ottokár idejében fejezettek be. Kuttenberg olasz udvarának szép erkélykápolnáját II. Venczel uralkodása alatt építették; a nyolczszög öt oldalából alakított záradéka rendkivűli festői hatású, de a késő csúcsíves művészet idejében tetemesen átalakították. Kora csúcsíves világi építmények nem maradtak fönn sem a várakban, sem a városokban.

A prágai székesegyház szentélye.
Weber Antaltól

A cisterciták kora csúcsíves templomait német és franczia hatás jellemzi; a többi nagyobb templomok háromhajósak, oldalhajóik vagy alacsonyabbak a középhajónál, vagy azzal egyenlő magasak, tehát úgy nevezett csarnoktemplomok; a kolduló szerzetek templomaihoz megnyújtott szentély csatlakozik. Kéthajós templomok, a milyen a soběslaui, vagy Bechinben a minoriták temploma, e korszakban a ritkaságok közé tartoznak. A falusi templomok egyhajósak, s egyes vidékeken egyenes záradékúak; később azonban a sokszögű záradék jutott uralomra. A templom belsejének elrendezését kivűl a falból kiszökellő, zömök támasztó pillérek jelezték, melyeknek első sorban szerkezeti föladatuk volt, s ormukat néha tornyocskák díszítették. A nagyobb templomok homlokzatát a fő kapu fölött kerek-, vagy több osztályú nagyobb négyszögű ablak élénkíti. A fő kapunak a béllet gazdag tagoltságán kivűl egyéb dísze nem igen volt. Az elűl derékszögben lemetszett ferde lécz-tagból és ez alatt mély horonyból alakított párkány általánosan divott. A két és több osztályú ablakok kereteit és bélletét csinos oszlopkák, az ablakok felső részét három és négy karajú geometriai idomok díszítették. A középhajó szakaszai ritkán négyzetes, többnyire négyszögű alaprajzúak voltak, a mivel kapcsolatban állandósúlt a csúcsos ív szerkezeti alkalmazása. Lassanként föltétlen uralomra jutottak a csúcsos ívű hevederek, ablakok és kapuk. A szentély boltozata többnyire falu oszlopokon nyugodott, ritkábban gyámokon. Az oldalhajókban gyakoribbak a gyámok. Tagolt törzsű oszlopok csak is kápolnatermekben, keresztfolyosókban és várkápolnákban fordúltak elő. A templom hajójának pillérei rendszerint híjával voltak a gazdagabb tagoltságnak. A körtealakú bordák a XIII. század vége felé mindinkább leszorították a román művészethez hasonló átmeneti formákat. Az a körűlmény, hogy nehány krónikai följegyzés különösen kiemeli I. Venczel idejében épűlt több templom boltozatának befejezését, arra látszik útalni, hogy a csúcsíves építéssel karöltve a boltozásnak egy új neme honosodott meg Csehországban, s annyira magára vonta az általános figyelmet, hogy a történetírók méltónak tartották az ilyen módon épűlt boltozatok befejezésének idejét följegyezni. A díszítő részletek mind gazdagabbakká alakúltak, az oszlopfők lombdísze a hazai növényeket utánozta, itt-ott azonban alakos dísz is talált helyet az oszlopfőkön. Ilyen volt a zárókövek és a gyámok dísze is.

Az anyag kimunkálásában nagy haladás mutatkozott. Rendszerint még a nagyobb épületek falait is kalapácscsal többé-kevésbé megmunkált törmelék kőből rakták, csakis a sarkokat, a párkányokat, a támasztó pilléreket, az ablakokat és ajtókat állították elő gondosan faragott koczkákból. A homokkővel és a gránittal egyaránt ügyesen bántak el. Téglából épültek: a Domonkos-rendi templom Nimburgban és a Szent-Lélek temploma Königgrätzben.

Okíratokban és krónikákban elvétve találkoznak olyan följegyzések, melyet világot vetnek a XIII. és XIV. századbeli egyházi építkezés gyakorlatára. Az egyházi hatóság adta meg az új építkezésre, vagy a helyreállításra az engedélyt; bünbocsánat révén folyt be a szükséges pénz java része; az építőmester megszabott áron vállalkozott az építési munkára, az anyagot azonban az építtető a saját költségén szerezte be és szállíttatta a hely színére. Az alapkő letétele mindig ünnepélyességgel történt; a kiválóbb építmény alapkövének szép kimunkálására különös gondot fordítottak. Az anyagot külön e czélra az épület közelében emelt műhelyben készítették el. Az építés módját a Velislav-féle képes bibliában (Prága, Lobkowitz herczeg könyvtára) a bábeli torony építését ábrázoló kép hűen mutatja. A sulyos anyagot daru emeli, a melynek taposó kerekében egy ember végzi a munkát, a munkások teknőféle edényben lajtorján hordják föl a habarcsot, a melyet onnan kisebb mennyiségekben adogatnak föl az állványra, mely vastag gerendákból és deszkákból van szerkesztve. Az állványon két munkás a falazás munkáját végezi, az egyik ugyanis kalapácscsal formálja a követ, a másik pedig mellette levő edényből kanállal meríti és a kőre veti a habarcsot. Abból a körűlményből, hogy a munkás az állványon adja meg a kőnek a kívánt formát, világossá válik, hogy a könyv festője törmelék kővel való építést ábrázolt. Az egyes rétegek azonban eléggé szabályos fekvésűek, szinte olyanok, mint a koczkákból rakott fal. Nyilván való, hogy az építési technika még sok nehézséggel küzdött, s akárhányszor híjával volt a megkivánt szabatosságnak és szilárdságnak. Ezt bizonyítja az, hogy a prágai káptalanháznak és több templom középhajójának a boltozata beszakadt, hogy a vihar és nagy esőzés számos magánházat megrongált, s hogy példáúl Prága falainak tornyai csak nehény évtizedig állottak fönn; ellenben ugyan ezen időben keletkezett számos más építmény hasonló elemi csapások után is épségben maradt. Kiválóbb építményeket iparkodtak szilárd tetővel födni, a régi rozoga és tűzveszélyes tetőt pedig újabbal váltották föl; így példáúl III. János püspök új tetővel látta el a prágai székesegyházat. A közönségesebb épületeknek nagyon ferde metszésű béllettel és meredek paddal bíró, csúcsos ívű és keskeny ablakai valószínűleg nem voltak üvegesek, a mi a kisebb falusi templomokon, kápolnákon ma is előfordúl. A befejezett templomot ünnepélyesen fölszentelték; magától értetik, hogy a világi építmény befejeztét is ünnepély követte, a melyben a munkásoknak is volt részük.

Az alatt, míg a csúcsíves rendszer az országban elterjedt és utóbb általánossá lett, a művészek és a munkások tekintetében is fontos változás történt. Miként más országokban, úgy Csehországban is a kereszténység meghonosodása és az egyházi rend elterjedése idejében az egyháziak gyakorolták a művészeteket. Azonban a szükségletek növekedtével és nagyobb munkák alkalmával, midőn a maguk körében nem rendelkeztek elég munkaerővel, kénytelenek voltak a világiak felé fordúlni. Ekként a művészeti eljárásokban való gyakorlottság mind szélesebb körökben terjedt el és csakhamar a világi elem is képes volt a megrendeléseket teljesíteni. Hisz már a XII. század közepén Wernher nevezetű világi és idegen származású kőfaragómester vezette a prágai György-templom építését. A XIII. században még szokottabbá lett a világi elem. II. Venczel dicsérte Robert mestert, a ki prágai polgár volt, azt mondta róla, hogy nagy tapasztaltsága van az építésben, s a csehek közt senki sem vetekedhetik vele. Rudolf kőműves, Alblin és Pillung mesterek a XIV. század elején Prágában dolgoztak; Heinrich kőfaragó 1255-ben Neuhausban dolgozott; említtetik továbbá Berthold, a ki rosenbergi Wok szolgálatában állott, Péter és Miklós mestereket Bavor břevnovi apát fogadta föl. Mindez adatok kétségtelenné teszik, hogy a világi művészeknek elég foglalkozás kinálkozott, s így azoknak volt alkalmuk magukat tökéletesíteni. A világiak azonban a művészetek egyéb ágaiban is megállották helyöket. Ilyenek voltak: Gottfried és Konrád ötvösök Prágában, továbbá több írnok, mint Hermann Brüxben, Miklós Kolinban, Heinrich és Ottó Prágában, Konrád Přibislauban. Ez adatokból következik, hogy a csúcsíves rendszer meghonosodása idejében a művészeteket már jobbára világiak gyakorolták.

A marchfeldi szerencsétlenség, a pompát és a művészetet kedvelő király halála, s az országnak nem sokára bekövetkezett kedvezőtlen állapota rövid időre megakasztotta a művészet egyenletes fejlődését; azonban II. Venczel uralkodása alatt meglepően gyors fordúlat állott be. A III. Venczel tragikus halála utáni évek zavarai ismét háttérbe szorították a művészetek iránti érdeklődést, sőt egyes megkezdett művek befejezését is hátráltatták. Mikor azonban az országlás kérdése megoldatott, lassanként helyre állott a nyugalom és föllendűltek a művészetek. Csehországban a luxemburgi házból való három első király uralkodása idejére esik a csúcsíves építés fejlődésének második korszaka, a melynek főbb mozzanatait az uralkodók szerint különböztethetjük meg, a mennyiben a művészeti gyakorlati fölújúlásának kezdete János király uralkodása idejére esik, hírneves fiának, IV. Károlynak, uralkodása alatt érte el a csúcsíves művészet bámúlatos virágzását, gyors hanyatlása pedig IV. Venczel idejében következett be. A fejlődés e különféle korszakaiban más-más hatás jutott érvényre, a mennyiben az első korszakban a franczia mesterek álláspontját elfoglaló német mestereknek egyben s másban fejlettebb és sajátos eszméi vitték a vezérszerepet, a harmadik korszakban pedig a két előbbi irányból keletkezett hazai irány küzdött az elsőségért.

Karlshof kolostor temploma.
Weber Antaltól

A franczia irány leginkább a már említett sedleci és königsaali cistercita templomok befejezésén mutatkozott, de csakhamar kiterjedt Csehország világi építményeire is. IV. János prágai püspök ugyanis Avignonból Csehországba hívta Vilmos mestert, az avignoni híd építésének vezetőjét és rá bízta a Raudnitz melletti elbei híd építését, a melynek alapkövét 1333 augusztus 24-ikén tették le. Ez időtájt ilyen építményhez értő mester nem igen találkozott sem Csehországban, sem a szomszédos tartományokban. Vilmos mester három segéddel érkezett meg Csehországba; egy egész éven át vezette a raudnitzi híd építését, s miután annak két pillérét és az ezeket összekötő ívet befejezte, segédeivel együtt visszatért hazájába. E kétségtelen tény, mely a franczia hatás kezdetét jelenti, azért is különös fontossággal bír, mert az idegen mester a honi munkásokat is beavatta a hídépítés művészetébe, s távozása után azok folytatták és fejezték be a hídat. Egy másik kútfő szerint, a melynek megbizhatóságát nem lehet kideríteni, Vilmos mester vezette volna az Ágoston-rendiek raudnitzi kolostortemplomának építését is. Ugyan ez időtájt érvényre jutott a franczia hatás az ország fővárosának nagyobb szabású világi építményeiben is. Az ország ifjú helytartója, a tizenhét éves Károly morva őrgróf, 1333-ban helyreállíttatá a düledező, már szinte lakhatatlan hradschini királyi várpalotát, s mintáúl a franczia uralkodók várkastélyát, a régi Louvret választá. A franczia udvarnál növekedett fejedelem, kinek első felesége franczia herczegnő volt, a szóban levő helyreállítás munkáját csakis franczia építészre bízhatta, a ki a mintának részleteit is pontosan ismerte. 1335-ben János király követve a királyi kastélyokat helyreállító fiának példáját, úgy a prágai várban, mint az ó-városban levő kastélyán sokat épített a franczia ízlés szerint. Ekként a franczia fölfogás mind nagyobb tért hódított és meghonosodását nagyon elősegíté az, hogy a rpágai érsekség alapítása (1344) után a már 1341-től fogva tervbe vett székesegyház építésének vezetését az Avignonból meghívott arrasi Mátyás mesterre bízták, a kinek azalatt míg az ország legnagyobb templomának építését vezette, bő alkalma nyílt az itt-ott mutatkozó franczia hatást egészen határozott irányba terelni és a hazai munkásoknak a franczia csúcsíves építészet szellemében való kiképzését hatályosan előmozdítani. Mátyás mester a prágai székesegyházat a franczia e fajta templomok mintájára kezdé építeni, s igen valószínű, hogy a híres Karlstein várnál is, melynek építése rá bízatott, szintén valamely franczia építmény, talán az avignoni pápai vár mintája után indúlva kapcsolá össze az isteni tiszteletre szolgáló helyiséget a fejedelmi lakosztálylyal. Mindez a lehető legkedvezőbb volt arra, hogy a franczia fölfogás elterjedjen és mennél mélyebb gyökeret verjen. Hozzájárúlt még, hogy az udvar a legélénkebb érintkezésben és benső viszonyban állott a franczia királyi házzal, s ennek hatása meglátszott az udvari viseleten, a szokásokon, az iparművészet több ágán, jelesűl a bronzöntésen és a könyvfestészeten is. Ha arrasi Mátyás tovább él és Csehország legnagyobb egyházi és világi építményeit befejezi, kétségtelen, hogy az ország építészetét még jobban át meg át hatotta volna a franczia szellem, mely így is irányadó maradt IV. Károly uralkodásának elejéig.

A cseh király hatalmi körének kibővűlése és német császárrá választása következtében Csehországnak addig megőrzött különállásában is változás állott be. IV. Károlynak gyakran személyesen kellett beavatkoznia a német birodalom majd egyik, majd másik részének ügyeibe, a mi gyakori útazással volt egybekötve; uralkodói kötelességének ilyetén teljesítése közben számosakkal érintkezett, mások nézetével megismerkedett és azoknak hatása alatt módosúlt a saját fölfogása is, melyet a rokon franczia udvarban sajátított el. Három évtizeden át a német birodalommal kapcsolatos ügyek intézésére fordította tevékenységének java részét; s a gyakorlati érzékű és éles szemű uralkodónak e közben szerzett tapasztalatai révén Csehország művészeti élete is más hatás alá kerűlt. Prága érseki város volt és a mellett a német birodalomban a legrégibb egyetemmel dicsekedett, fontosságát még fokozta az, hogy Európa legtekintélyesebb uralkodójának székhelyűl szolgált; önként érthető, hogy az egyházi nagy pompa, a tudományt szomjazóknak ide sereglett nagy száma és a császári udvartartás fokozta a művészeti tevékenységet.

Kétségtelen, hogy e tevékenységet nagyban előmozdította a császár számára dolgozó művészekkel való személyes érintkezés, különösen pedig az, hogy jobb műveikért külön dicséretben, elismerésben részesűltek. IV. Károly udvarán oly nagy számú udvari művészt alkalmazott, a mennyivel ez időtájt egyetlen világi fejedelem sem dicsekedhetett. A prágai udvar szolgálatában állottak: Wurmser Miklós Strassburgból és Theodorich udvari festők, János drágakövet köszörűlő mester, Hanusch mester udvari ötvös; a császár személyesen járt közben arrasi Mátyásnak, a prágai székesegyház építő mesterének és gmündi Parler Péternek meghívatásánál, az új-városi képíróknak fontos szabadalmakat adott, a prágai ötvös-czéhet megajándékozta Szent Eligiusnak, az ötvösök védszentjének püspök-süvegével és gyűrűjével. Míg egyfelől ily módon fejezte ki a császár elismerését egyes czéhek üdvös tevékenysége iránt, más felől a jelesebb művészeket egyéb kitűntetésben is részesítette; így a prágai székesegyház oszlopos karzatán a mellszobrok sorában, melyek e nagyszerű építmény minden kiválóbb előmozdítójának emlékét voltak hivatva az utókor számára megőrizni, az uralkodóház tagjai, az érsekek és az építés felügyelői mellett az előbb említett két építőmester is helyet talált. A mind nagyobb tekintélynek örvendő művészek érezték, hogy fontos tényezői a polgári társadalom fejlődésének és csatlakoztak a czéhszerű szervezkedés áramlatához, mely a XIV. század első felében a kézművesség terén mind határozottabb alakot öltött. Az ötvösök már 1324-ben János király alatt szervezték czéhöket, példájukat 1348-ban követték a képírók, 1365-ben pedig az új-városi festők czéhe különös kedvezményekben részesűlt.

Az ilyetén szabályozott állapotok következménye volt, hogy a művész, mikor valamely megrendelést elfogadott, szabatosan meghatároztatta jogait és kötelességeit. Így példáúl Parler Péter székesegyházi építőmester a heti számadások adatai szerint hetenként 56 garas fizetést, évenként megszabott ár szerint egy nyári és egy téli öltözetet kapott, azonkivűl minden sajátkezűleg végzett munkáért, fontosabb ügyekben való közbenjárásért külön díj illette meg, e mellett nem volt gondja sem az anyag beszerzésére, sem a szerszámok jó karban tartására, a mennyiben az effélék elintézése az építkezőre hárúlt. Egy felől az építkező, más felől az építőmester kötelezettségeinek világos megállapításánál az egész országban egyféle szokás szerint jártak el. Ez kiviláglik abból is, hogy a neuhausi minorita convent a wittingaui Ágoston-rendi kolostor szerződését használta mintáúl, midőn 1369-ben Miklós és András mesterekkel egy keresztfolyosó építése tárgyában szerződést kötött.

A prágai Teyn-templom.
Weber Antaltól

A részleteket szabatosan megállapító szerződés természetes következménye, hogy az építkezés menete biztos, határozott volt, a mi a legapróbb részletekig kimutatható a prágai székesegyház építésénél és e mintaszerű építmény világosan föltűnteti az általános szokást. Az igazgatást és a műszaki vezetést egymástól külön választották. Az előbbi a felügyelőnek és a melléje rendelt irnoknak föladata volt; ezek gondoskodtak minden kellékről és teljesítettek minden fizetést. Egy ügyelő és annak szolgálja gondoskodtak a műhelybeli szerszámok jó karban tartásáról. A műhely a műszakilag iskolázott építőmester alatt állott, ennek helyettese a pallér volt, a ki állandóan szemmel tartotta a műhelyben végzett munkát. A műhely kötelékébe tartoztak a kőfaragók, a kik nem napszámra dolgoztak, hanem darabonként megállapított átalányt kaptak fizetésűl; az egyes darabok átalány-ára a munka mennyisége szerint változott. A kőmívesek, a kovácsok, az ácsok és a segédmunkások külön-külön fizetésben részesűltek. A kőfaragó hetenként átlag 30–40, a kőmíves 12–16, az ácslegény 12–18 garast keresett. Minden egyes munkáért, a legcsekélyebb fogásért is fizetés járt; különös alkalmaknál nem maradt el a borravaló; nyáron minden munkást megillette a fürdőpénz. Az építkezés nyári időszaka Péter székfoglalásának napjától (február 22.) legfölebb Gál apát napjáig (október 16.) tartott. A nagyobbszerű építkezés roppant összegekbe kerűlt; így a prágai székesegyház építésére a rendkivűl gondosan vezetett számadások szerint 1372-től 1378-ig évenként átlag 120.7000 osztr. Ért. Forintot fordítottak.

IV. Károly uralkodása alatt az egész országban rendkivűl föllendűlt az építési tevékenység, s ezt a császár, a nemesség, a papság és a polgári osztály egyaránt hathatósan támogatta, tehát különös fontosságú pontosabban meghatározni, hogy a csúcsíves építés Csehországban ily kedvező külső körűlmények közt mely irányban indúlt meg és haladt tovább.

Az egyenes franczia hatás igazi korszaka arrasi Mátyás halálával váratlanúl gyorsan véget ért és a német művészeti fölfogás váltotta föl, mely a franczia eredetű rendszert a német szellemnek jobban megfelelő módon fejleszté tovább. IV. Károly Németországban többször utazván, megismerte a német művészetnek akkor még készülőben levő alkotásait és személyesen járt közbe, hogy a prágai székesegyházhoz a svábországi Gmündből meghívják Parler Péter mestert, a ki a híres kölni műhelyben nyerte kiképeztetését. A szóban levő mestert megbízták Prágában a székesegyház, ugyanott a Moldava hídja és a Hradsinon a Szent-Lélek-templom szentélye, Kolinban a Bertalan-templom, Karlshof kolostor temploma, a prágai Teyn-templom, végűl Kuttenbergben a Borbála-templom építésével. E szerint Parler az országnak művészetileg legkiválóbb és legfontosabb építkezéseit vezette; természetes tehát, hogy majdnem ötven éven át tartó működése alatt teljesen meghonosítá saját irányát. Hogy mily nagy elismerésre talált az egész roszágban, azt bizonyítja egy felől meghívatása Kolinba és Kuttenbergbe, más felől öcscsének, Mihálynak meghívatása Goldenkronba, különösen pedig az, hogy fiát, Jánost, megtették a prágai székesegyház építőmesterévé, nyilván azért, mert őt tartották leghívatottabbnak arra, hogy tovább folytassa az irányt, melyet atyja évtizedeken át követett, s a mely irány általános tetszéssel találkozott.

A prágai székesegyház belsején kiválóan német kőfaragók dolgoztak, a kik Ausztriából (Bécs), Szász-és Svábországból, Westfaliából, Strassburgból, Kölnből, Mainzból, Frankfurtból, Würzburgból, Nürnbergből, Regensburgból és egyéb német városokból kerűltek Prágába és itt a székesegyház műhelyében kaptak jól fizetett munkát. Az idegen kőfaragók számra nézve sok ideig fölűlmúlták a hazai erőket és egyszersmind képviselték a művészileg haladottabb fölfogást. Közűlök számosan követve az építőmester példáját, az országban letelepedtek és elősegítették művészeti irányuk meghonosodását. Így példáúl a strassburgi Wurmser Miklós udvari festőnek egybekelése egy saazi polgár leányával arra a föltevésre ad okot, hogy a művész egy ideig Saazban dolgozott.

Minthogy Prága legnagyobb építkezéseit Parler Péter vezette és bizonyára számos hazai munkást tanított ki; minthogy továbbá építményei az országbeli építészeknek egyben s másban mintáúl szolgáltak: egészen nyilván való, hogy Csehország építészeti tevékenysége a XIV. század második felében a német csúcsíves művészet hatása alatt állott, a melynek legtehetségesebb képviselője a kölni iskolából kikerűlt Parler Péter volt. És miként termékenyítő eszméi működésének fő helyéről, Prágából, eljutottak Kolinba és Kuttenbergbe: úgy természetesen az ország fővárosa volt ez időben az a góczpont, melynek változatos művészeti élete, kivált pedig építészete serkentőleg hatott az egész országra.

A IV. Károly uralkodását jellemző művészeti állapot Parler utódja alatt sem szűnt meg. Az udvari művészek intézménye épségben maradt; a király külön udvari építőmestereket, festőket és miniatorokat nevezett ki. A megrendelőnek és a művésznek jogait s kötelességeit ezentúl is szerződésileg állapították meg, sőt e szokás kiterjedt a festményekre, a képes kézíratokra és egyéb művészeti termékekre is. A czéhek intézménye is mindinkább megerősödött.

Az a művészeti fölfogás, mely IV. Károly alatt jutott uralomra, a XIV. század végeig irányadó maradt. Ugyanis Parler Péter 1397-ig vezette a székesegyház építését, mely aztán fiára, Jánosra szállott; nehány évvel korábban pedig a prágai festők czéhe tetemesen gyarapodott bevándorolt és letelepedett német festőkkel. Ugyan ekkor azonban a hazai munkaerők köréből kiindúló újabb fordúlat jelei kezdtek mutatkozni, és a XV. Század elején már határozottabb alakot öltöttek. Ekkor hazai építészek és miniatorok állottak a király szolgálatában; cseh származású prágai mesterek, példáúl Lutka Péter és Ulrik, mindinkább előtérbe léptek a prágai és a vidéki építkezések vezetésénél; a prachatitzi születésű Keresztély Budweisban, a neuhausi születésű Henrik kőfaragómester Pilsenben, Staněk mesternek unokaöcscse, János, pedig Krumauban a plebánia-templom beboltozásánál talált jövedelmező foglalkozást. Meglehet, hogy egyik-másik Parler Pétertől, vagy ennek valamely tanítványától nyerte kiképeztetését, s ennélfogva tanítójával közös alapon állott; de mihelyt mesterré lett, munkáiban önállóságra törekedett, a minthogy valamely iskolához való tartozás még nem jelenti az iskola irányának szolgai utánzását. Más részt az is igaz, hogy a hazai erők közt nem találkozott Parler Péterhez hasonló tehetség, a ki képes lett volna az itt-ott mutatkozó művészi önállóságot határozott rendszerbe összefoglalni és azt valamely nagyszerű, figyelmet keltő építményen megvalósítani, a mely aztán olyan serkentő hatású lett volna, mint a nagy német mester művei voltak. Egyébként kétségtelen, hogy a Parler Péter által kiművelt és szilárd alapokra fektetett fölfogás sok helyen érvényben maradt a huszita háború kitöréseig, a mennyiben az akkori művész-nemzedék java része annak vagy közvetett, vagy közvetetlen hatása alatt állott. Mert a mesternek, majd fiának, Jánosnak 1406-ban bekövetkezett halálával nem szűnt meg azonnal az addig uralkodó irány hatása. De további fejlődésének sem kedveztek a körűlmények. A Parler-féle iskolából való és a strassburgi templom építésénél mondaszerűen föltűnt „prágai Junkerek”, nemkülönben a prágai Jeny és a prachatitzi János kőfaragók, kik Bécsben dolgoztak, vagy a regensburgi székesegyházon dolgozó Venczel mester, Németország több helyén becsületére váltak a prágai építészeti iskolának és a német csúcsíves építészet alapján álló kiképeztetésüknél fogva természetszerű hivatottsággal bírtak a megkezdett építmények folytatására; ellenben a német mestereket, miként a prágai festőczéh följegyzéseiből is kiderűl, Csehország szláv lakosságából kikerűlt munkaerők mind jobban-jobban leszorították. Az utóbbi építőmesterek iránya márérvényre jutott IV. Venczel uralkodásának utolsó évtizedében, azonban a művészeti életre káros hatású huszita háborúk megakadályozták a kifejlődését.

Vegyük szemügyre a luxemburgi házból való három első király uralkodása idejében keletkezett emlékeket. Első helyen áll közöttük a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rend raudnitzi kolostora és temploma, melyet János király alatt kezdtek építeni. Dražitzi IV. János püspök 1333-ban alapítá, és valószínű, hogy az Elbe hídjának építésére meghivott avignoni Vilmos mestert bízták meg a templom építésével, azonban nem ő fejezte be, noha a templomot már 1340-ben fölszentelték. A templomnak bazilikaszerű elrendezése és megnyújtott szentélye van; oldalhajói és a déli oldalból kiszökellő sekrestye megőrizték a régi boltozatot; rendkivűli gonddal és csínnal kimunkált keresztfolyosója kis terjedelmű, de elrendezése szigorúan ragaszkodik a kolostori szabályokhoz; különösen szépek az ablakok geometriai idomai, a zárókövek és az oszlopfők; díszítményűl szolgál az alapítónak czímere is: Dražitz urainak egy tőből kinövő három szőlőlevele. Ugyanez a czímer előfordúl a prágai püspöki palotának gondosan faragott kövekből épűlt tornyán is, melynek aljában csúcsos ívű kapu nyílik; továbbá előfordúl a prágai Egyed-templom előcsarnokában, melyet azonban csak 1371 május 4-ikén szenteltek föl és melynek eredeti elrendezését csupán a csarnokszerű három hajó és a zömök pilléreken nyugvó két torony mutatja. Az egykori minorita kolostornak most elhagyatott temploma Neuhausban a XIV. század második felében neuhausi III. Ulrik támogatása mellett keletkezett; baloldali mellékhajóját utóbb az 1369-ben megkezdett keresztfolyosóhoz kapcsolták, a jobboldali mellékhajó boltozatát pedig a XV. Században megújították, a mit a záróköveken levő czímerek tanúsága szerint a kolostornak bőkezű pártfogói, neuhausi IV. Henrik és neje sternbergi Erzsébet, mozdították elő.

A prágai Ágnes-kolostor tornya az 1339-ik évi tűzvész után épűlt; a művészet ez időbeli fejlettségét hirdetik boltozatának szépen tagolt bordái és egyik zárókövére faragott hegedűlő angyal alakja.

A János király trónra lépte előtt megkezdett nagy kolostorok építését ez időben jobbára befejezték és újabbak építéséhez fogtak. Az utóbbiak közé tartozott a smichovi karthausi kolostor, melyet maga a király alapított, és a mely mindjárt a huszita mozgalom kezdetén elpusztúlt.

A városi templomok jobbára megőrizték a Přemysl-családbeli utolsó uralkodók alatt meghonosodott elrendezést, mely hármas hosszanti hajóból és kiszökellő szentélyből állott, mely utóbbinak keresztboltozatos és négyszögű két szakasza és ehhez csatlakozó sokszögű záradéka volt. Ilyen példáúl Kuttenbergben a Szent Jakab tiszteletére szentelt, valóban nagyszerű és szép elrendezésű csarnok-templom; homlokzatát két torony fogja közre; a hajókat elválasztó pillérei és ablakai gazdag, szabatos tagoltságúak; építését 1358-ban fejezték be, azért egyes részletein észreveszszük az ízlésben beállott fordúlatot. Tachau városnak kevéssé méltatott temploma még egészen jó állapotban van; nyugati homlokzatán, az előcsarnok fölött egy hatalmas torony emelkedik; szentélyének magas ablakait választékos ízlésű geometriai idomok díszítik. A prágai Altneu-zsinagógának két hajója és egyenes záradéka van. Az 1311-ben fölszentelt, később tetemesen átalakított és újjá épített neu-bydžovi templom három hajójának és szentélyének elrendezését még fölismerhetjük. Ugyanezen időből való volt a háromhajós és háromszakaszos Teyn-templom Prágában. Az 1890-ben eszközölt ásatásból kiderűlt, hogy kiszökellő szentélye és ez alatt sírboltja volt; homlokzatának két tornya közűl a déli még nem régen fennállott, Ludmilla-kápolnának nevezték és Boleslav- vagy Svatopluk-féle építmény maradványának tartották.

A biztosan meghatározható világi építmények sorába tartozik a neuhausi kastély, de kápolnájának még régi részletei sem bírnak építészeti érdekkel. A nemesi birtokok várkápolnái általán fölötte egyszerűek voltak, a mire példa a krumaui kastély kétszakaszú kis kápolnája. Sajnálatos, hogy elpusztúlt az Elbének Raudnitz melletti hídja, mely egyenesen franczia hatás alatt keletkezett; kivűl koczkakövekből, belűl öntött falból épűlt pilléreit háromszögű sarkantyúk védelmezték. Ilyen sarkantyúi vannak a píseki régi hídnak is, mely vagy a raudnitzi, vagy a prágai Károly-hídnak a mintájára keletkezett. A párisi Louvre mintájára helyreállított prágai királyi vár Karlstein mellett a csúcsíves művészetnek legfontosabb és legérdekesebb világi építménye volt; pusztúlása nagy veszteség már csak azért is, mert részletes tájékozást nyújtanak a felől, hogy a franczia csúcsíves építészet szerkezete és díszítménye miként vetette meg lábát Csehországban.

A prágai ó-városi hídfő-torony.
Wachsmann Frigyestől

Noha Károly morva őrgrófnak első föllépésével már élénk lendűletet nyert Csehország művészeti élete, a melyben részt vett János király is, mindazáltal a teljes virágzás csak akkor következett be, mikor Károly kezeibe kerűlt Csehország és a német birodalom sorsának intézése. Prágában 1348-tól kezdve keletkezett az Új-város, melynek tervét maga a császár állapítá meg, s melynek nagy terjedelme szokatlanúl élénk építészeti tevékenységet látszott előidézni. Azonban az építkezés nem szorítkozott egyedűl az Új-városra, hanem kiterjedt a város többi részére is. Ugyanis a székesegyház, a Szent-Lélek templom szentélye és a Moldava-híd építése mellett számos más építmény ezer meg ezer munkást foglalkoztatott. Ezek voltak: Emaus és Karlshof kolostorok, Szent Katalin és Havi Boldog Asszony templomai, az Ambrus kolostor, az Apollinaris-, a Henrik-, az István- és Teyn-templom, a slupi Mária-templom, az Egyed- és a Jakab-templom befejezése, a benczéseknek 1346-ban alapított és a Szent-Lélekről nevezett kolostora, az érseki palotának 1370-ben fölszentelt pompás kápolnája, Vyšehradnak, az Új-városnak, a Hradsinnak és a Lőrincz-hegynek megerősítése, egyéb új építkezések, átalakítások Strahovban, a Tamás-kolostorban, Vyšehradon, Zderason, az Ágnes-kolostorban, stb. E pezsgő tevékenység a gyakorlati élettel való belső kapcsolatánál fogva a polgári osztály anyagi jóllétét nagyban előmozdította, a minek ismét az volt a következménye, hogy a polgár a korábbi szűk és szegényes lakóház helyébe tágasabb újat épített és azt a nagyobb kényelem szükségeinek megfelelően rendezte be. Ekként IV. Károly uralkodása alatt Prágában valóban nagyszerű és sokoldalú volt az építkezési mozgalom, számos mester és munkás jó keresetet talált, a művészeti ízlés is tisztúlt és fínomodott.

De az ország többi része sem maradt el a főváros mögött. Ez időben kezdték építeni és gyorsan be is fejezték Skalitz cistercita kolostort, Krumau és Neuhaus minorita kolostorokat, Tachauban a karmeliták zárdáját, Wittingau, Sadska, Rokytzan, Jaromčř, Leitomischl, stb. augustinus kanonok-rendi kolostorokat, azonkivűl újabb szerzetek, mint a karmeliták, a szerviták, a coelestinusok meghonosítása révén az építészet nem egy új és érdekes részlettel gazdagodott. Az érsekek megerősítették váraikat és városaikat, a mit, számos templom építése mellett, a nemesek sem mulasztottakel. A városokban a polgárok elég gazdagok voltak és lépést tartván az ország egyházi és világi nagyjaival, számos közhasznú és pompás építményt emeltek. Egymás után keletkeztek a tanácsházak, a kórházak; a városokat védő erődítményeket kibővítették és kellő karba helyezték; nagyszerű új templomok épűltek, részben a régiek helyén. Az ország egy nagy építő műhelyhez hasonlított, a melynek művészeti fölfogását a legtekintélyesebb építész irányítá, s minthogy az épületek díszítésében nagy szerepe volt a szobrászatnak és a festészetnek, IV. Károly uralkodása alatt az építészetnek bámúlatos föllendűlésével az összes művészetek aranykora következett be; Csehország szerencsés, gazdagon megáldott ország volt, lakói közt jóllét, nyugalom és békés szellem honolt.

Prágának ez időben megkezdett, vagy befejezett építményei foglalják el az első helyet. Ez építmények közt valamennyit fölűlmúlja az 1334-ben megkezdett és Szent Vitusnak szentelt székesegyház. Arrasi Vilmos mester a francziaországi nagy székesegyházak mintájára ezt öt hajós templomnak tervezte, melynek szentélyét folyosó és kápolnák koszorúja övezi. Csak a két utóbbi részlet való az első építőmester idejéből. A templom déli oldalának és az ottani pompás kapunak építésénél is a franczia mester terveit kovették; de az egésznek nemes összhangját és szabályszerűségét némileg megzavarta az, hogy a régebbi Venczel-kápolnát is belé illesztették. A geometriai díszítmények egyszerűek; kerűlik a nemes formák változatosságát; a pillérek tagoltsága is fölötte egyszerű. Mily nagy különbség van a franczia mester és Parler Péter között, a ki a szerkezet merészségével és a részletek hatásos változatosságával egyaránt megragadja figyelmünket! A német mesternek hatalmasan emelkedő s nagy tömegük mellett is karcsú és szinte könnyed támasztó pilléreit kettős támasztó ív kapcsolja össze a szentélynek magas gádorfalvával, a mely nagyon is szembe szökő kecscsel és karcsún emelkedik a szentélyt szélesen övező kápolnák fölé. A kecses iránti hajlamát követi a pillérek mélyen alávájt tagolásával is, a mi a világosság és az árnyék nagyobb ellentétét és élénkebb változatosságát idézi elő; ugyanezen hajlamának termékei továbbá: a hatosztályú ablakok geometriai idomai, a melyek között már helyet talál a halhólyaghoz hasonló megnyújtott alak, továbbá a déli oldal lépcsős tornyocskája, végűl a triforiummal áttört fal. A felső ablakokon és a triforiumon beözönlő fény még jobban emeli az építmény könnyedségét. A faragott díszítményben való kedvtelésről tanúskodnak az ékes ormók, a tornyocskák, a vízhányók, stb. Parler Péter a délnémet építészetben nem ismeretlen szokást követve, a tornyot a hosszanti hajó mellé állítá; a szentély építését 1385-ben fejezte be és 1392-ben a hosszanti hajó alapkövének letételében még mint építőmester vett részt.

Parler Péter halála után fia folytatta a székesegyház építését, mely hosszú szünetelés után Mocker J. építőmester vezetése alatt most közeledik befejezéséhez. A székesegyház belsejének hajdani pompájáról és fényéről tanúskodik a Venczel-kápolna, melynek falait aranyfényű vakolatba illesztett cseh drágakövek és Krisztus szenvedését ábrázoló festmények díszítik.

Parler Péternek egyik ismertető sajátsága, hogy a szentélyzáradék egyik pillérét az épület középső tengelyére állítja. Ennek példája a kolini Bertalan-templom. Ugyanez előfordúl a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rendiek 1351-ben alapított Karlshof kolostorának 1377-ben fölszentelt szentélyében is. Nyilván való tehát, hogy IV. Károly ez építmény munkálatainak vezetését is nagyra becsűlt építőmesterére, Parler Péterre, bízta, a ki Nagy Károly híres aacheni kápolnáját tartá szeme előtt és annak mintájára e templom hosszanti hajójának nyolczszögét egy hatalmas csillagboltozatos kupolával födte, mely merész és elmés szerkezet tekintetében páratlan az osztrák tartományokban.

A prágai Teyn-templom szentélyének pillére is a középső tengelyen áll. Jobbára német kereskedők adományából épűlt; szentélye 1380-ban már be volt fejezve; háromhajós és a regensburgi székesegyházhoz hasonlóan mindegyik hajójának sokszögű záradéka van; két torony fogja közre a homlokzatát, melynek hatosztályú ablaka van; ho,lokzatának díszes orma, tornyocskákkal élénkített sisakja és faragványokban gazdag éjszaki kapuja a csehországi csúcsíves építészet legszebb alkotásai közé tartozik. A geometriai idomok és az oszlopok tagoltsága Parler Péter ízlését követi, a ki azonban nem fejezte be e templom építését.

A prágai várbeli Szent-Lélek-templom szentélye, melyet Parler Péter fejezett be, az 1541-iki tűzvészben nagyon megrongálódott ugyan, de a végpusztulást elkerűlte. A sváb mesternek művészetileg sokkal kiválóbb alkotása az ó-városi híd tornya. IV. Károly bízta rá az 1357-ben megkezdett Moldava-híd építését. E hídat, melynek egy része 1890 szeptember 4-ikén vízáradás következtében beomlott, építészetileg figyelemre méltóvá teszi a két tornya. Az ó-városi hídfőn emelkedő torony négyzetes alaprajzú és hatalmas párkánynyal elválasztott két emeletből áll; sarkait ékes tornyocskák élénkítik, a városra néző oldala gazdag díszítményű. Az első emeleten tornyocskákkal elválasztott oromnak a középső részét Szent Zsigmondnak, tőle jobbra és balra IV. Károlynak és IV. Venczelnek királyi díszbe öltözött, trónon ülő, majdnem életnagyságú szobra foglalja el; a felső emeletet övező fülkék közűl kettőben egy-egy szentet ábrázoló szobor áll, a csúcsos kapunyílás két oldalán a falat ama tartományok színes czímerei díszítik, a melyek akkoriban Csehországhoz tartoztak. A fölépítés előkelősége és a szobrászati dísz gazdagsága teljesen megegyezik Parler Péter irányával.

A prágai ó-városi tanácsház erkélykápolnája.
Fanta Józseftől

Azon kolostorok közűl, melyek Prágában IV. Károly uralkodása alatt fejezettek be, az Emaus benczés kolostor ma is elég jó állapotban van. Háromhajós csarnok-templomának épen úgy, mint a Teyn-templomnak, három külön záradéka van; pillére egyszerű tagoltságúak; déli falához csatlakozik a szabályos, szép keresztfolyosó, melynek falait a „biblia pauperum” sorrendjét követő festmények díszítik; a nyugati homlokzaton emelkedő két torony kiszökellik a templom tulajdonképi területéből. A Zderas-hegyen levő Venczel-kolostor temploma szintén háromhajós elrendezésű. Az 1355-ben alapított Katalin-kolostornak 1369-ben fölszentelt templomából csak egy karcsú torony, az 1347-ben alapított karmelita zárda templomából csak a szentély maradt fönn. Az 1362-ben Sadskából Prágába hívott káptalan számára épűlt Apollinaris-templom egyhajós, majdnem minden dísz nélkűl való épület, eredeti alakjában áll fönn ma is; délnyugati tornya csak a XV. Században fejeztetett be. A fölsorolt építmények díszítésében bizonyos egyszerűség uralkodik; ellenben rendkivűl gondos kimunkáltságú díszítményes részletekre akadunk a slupi Mária-kolostor templomán, mely most az ottani fiók-tébolydához tartozik. Az 1360-ban Olaszországból hívott szerviták számára épűlt; hajója négyzetes alakú; boltozatának bordái a hajó közepén álló karcsú oszlopból sugarakként terjednek szét; a nyugati oldalán emelkedő torony föltűnően karcsú. A neuhausi minorita kolostornak szintén a XIV. század második feléből való Miklós-kápolnája elrendezésre és boltozatra nézve hasonlít az előbbihez.

IV. Károly uralkodása alatt a prágai Új-városban is keletkeztek plebániatemplomok, de csak utódja alatt fejeztettek be. Ezek: a részben valamivel régibb Adalbert-templom, a Henrik-templom és az István-templom. Valamennyi háromhajós és valamennyinek sokszögű záradéka van. Ezekhez hasonló a XV. század elején épűlt Mihály-templom is, mely utóbb tetemes átalakítást szenvedett.

Prágának e korbeli világi építményei közt kettő érdemel különös figyelmet: az egyik az ó-városi tanácsháznak 1381-ben fölszentelt és igen díszes erkélykápolnája, a másik a koloději Johlin Rothlew által épített és IV. Venczel által 1383-ban az egyetem számára megszerzett Carolinum erkélye. Mind a kettő rendkivűl fínom ízléssel alakított építmény, s mind kettőt művészi érzékű díszítmény jellemzi; elrendezésükön fölismerhetők a Parler-féle irány sajátosságai, Nyilván való, hogy a mesterek, kik e két erkélyt építették, Parler irányának követői voltak.

A Lőrincz-hegy hátán és lejtőjén végig futó „inséges fal” nem művészeti érdekű ugyan, de a város képének rendkivűl festői hátteréűl szolgál. A monda szerint IV. Károly azért építtette volna e falat, hogy a város éhinséggel küzdő lakóinak keresetük legyen. A IV. Károly idejebeli fölsorolt épületek valóságos gyöngyei a királyi Prága művészeti díszben gazdag diademájának, s vannak köztük olyanok is, melyek az építészet általános történetében is kiváló fontosságúak.

Az ország fővárosán kivűl keletkezett építészeti művek sorában különösen említésre méltók Karlstein vár és Kolinban szent Bertalan temploma. Karlsteinnak számos részlete az avignoni pápai várról van kölcsönözve s ahhoz hasonlag tulajdonképen ez is világi építmény; de mind a kettőnek határozottan egyházi jelleget kölcsönöz az isteni tisztelet czéljaira szolgáló helyiségeknek feltűnően nagy száma. A két épületnek e megegyező sajátossága arra a föltevésre ad okot, hogy arrasi Mátyás mester, a ki 1348-ban Avignonból hívtak meg, Karlstein várat az avignoni pápai vár mintájára kezdé építeni. A császári építkező e hatalmas várat, melynek fő részei aránylag jó karban maradtak fönn, rendkivűl gazdag művészeti díszszel láttatta el. Erről tanúskodnak a szent kereszt és Katalin tiszteletére szentelt kápolnák falainak drágakövekből készűlt burjkolata, továbbá ezeknek és a társas káptalani templomnak falfestményei, a szent kereszt kápolnájában Theodorichnak deszkára festett képei, melyek nagyobb része ma is eredeti helyén van; azután a remekművű vas rácsok, a régi üvegképek maradványai, végűl a Katalin-kápolnának vasból kovácsolt pompás ajtaja. Az építménynek faragott díszítményben nem gazdag külsejét és belső berendezését csak 1365 után fejezték be. Egészen nyilván való, hogy Karlstein vár mindeben elüt az ország más váraitól. Erről meggyőződünk, ha ezt a várat összehasonlítjuk azon várakkal, melyek ugyanez időben IV. Károly kezdeményezéséből keletkeztek. Ilyen példáúl a Bergreichenstein melletti Karlsberg vár, mely romokban hever ugyan, de főbb részeit könnyű fölismerni.

A prágai Carolinum erkélye.
Weber Antaltól

A gazdagabb városok templomaik építését az ország fővárosából meghívott mesterekre bízták. Így példáúl Kolin város Szent Bertalan ottani templomának szentélyét gmündi Parler Péter székesegyházi építőmesterrel építteté; 1360. év január 20-ikán fogott a mester a munkához, a szentély azonban csak a XV. század elején fejeztetett be. Parler Péter e hiteles műve nyilván való rokonságban van a prágai székesegyházzal. A hétszög négy oldalából alakított záradékának középső pillére a főhajó hosszanti tengelyén áll; öt koszorúkápolnája van; támasztó pilléreit tornyocskák élénkítik; merész alkotású támasztó pillérei szintén gazdag díszűek. A mester e szentély elrendezésénél családi hagyományhoz ragaszkodott; a részletek alakításánál közel járt a gmündi templomhoz, melynek építését atyja vezette, nemkülönben saját művéhez is, a prágai székesegyházhoz, és a szentély záradékának középső pillérét a fő hajó hosszanti tengelyére helyezvén, e művének is olyan vonást adott, mely a csehországi csúcsíves templomoknak nem gyakori sajátsága, és a melyből az építőmesterre, vagy annak hatása alatt fejlődött iskolára biztosan lehet következtetni.

Míg a kolini Bertalan-templom szentélye egy új, a csehországi városi templomok építésénél eladdig nem alkalmazott rendszer szerint épűlt: addig a nem sokkal korábban megkezdett nimburgi plebánia-templom, melynek újjáépítése az 1343-ik évi tűzvész következtében vált szükségessé, az általánosan elfogadott mintát követte. Két szakaszból álló szentélye a nyolcszög öt oldalával záródik; a szentély kiszökellését elfödik a két oldalt hozzá épített toldalékok, hármas hosszanti hajója bazilikaszerű, nyugati homlokzatát két torony fogja közre; de csak a déli torony épűlt föl; csúcsos ívű fő kapuja fölött geometriai idomokkal díszített több osztályú ablaka van, fokozatos oromfalát csúcsosívű vak árkádok élénkítik. A homlokzat falát támasztó pillérek tagolják, s egyszersmind jelzik a templom belsejének árom hajóját. A nimburgi plebánia-templom műszakilag is figyelemre méltó, a mennyiben a königgrätzi Szent-Lélek templom mellett a legkiválóbb téglaépítmény.

A plebánia-templomok országszerte dívott elrendezését nem követte a klattaui templom, melynek kéthajós kereszt-ága van; további sajátossága, hogy keleti részén, a mely régibb, a bordák és a geometriai díszítmények gondosabb alakításúak, mint későbbi keletkezésű nyugati részén. Magas és karcsú szentélyzáradéka és kereszthajója igen kedvező hatású.

A nagy szerzetek építményei e korszakban már jobbára be voltak fejezve; csak az ország fővárosában keletkezett nehány benczés kolostor, a melyeknek elrendezéséről a már említett Emaus kolostor kimerítő tájékozást nyújt. A cisterciták építményei is csak egygyel szaporodtak; ez a skalitzi kolostor, melyet Detre mindeni püspök a sedleci anyakolostor fiókjáúl alapított, s mely a huszita háború kitörésekor még nem volt egészen befejezve; Markwart prágai mester, a ki különösen mint templom-építő volt ismeretes, szintén dolgozott rajta; csekély maradványai bizonyítják, hogy gonddal készűlt épület volt. Igen tetemesen gyarapodtak a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rendiek, a kik a raudnitzi kanonoki kolostorba való beiktatásuk után gyorsan megkedveltették magukat. IV. Károly a már említett prágai Karlshofba, pardubitzi Ernő érsek Jaroměřbe, Rokytsanba és a szabaddá lett Sadskába, leitomischli Jelito Péter püspök Landskronba, végűl Rosenberg vallásos érzületű urai: Ulrik, Jodok, Péter és János Wittigauba hívták meg őket. A Szent Ágostonról nevezett remeték számára kolostorok épültek Weisswasserban, Schüttenhofenban, Leitomischlban és Ročovban; a karmeliták számára a IV. Károly által alapított prágai és tachaui kolostor, a János király alatt Smichovban letelepedett karthausiak számára Leitomischl mellett a tržeki kolostor, melyet sternbergi Albert, Leitomischl püspöke, alapított 1376-ban; a szerviták számára a már említett slupi templom épűlt; a Vyšehrad aljában St. Michael mellett letelepített coelestinusok a császári parancsra az Oybin hegyen épített tágas kolostort és pompás templomot kapták, a mely csak 1384-ben fejeztetett be; a pálosokat ugyanazon évben Rosenberg urai, Péter és János, unokaöcscsüknek, Henriknek, tudtával meghívták a Friedberg melletti Heurafflba; a Domonkos-rendiek és a Ferencz-rendiek az országnak majdnem minden nevezetesebb városában kisebb-nagyobb kolostort alapítottak. E szerint több szerzetnek elterjedése és meghonosítása az egyházi hatalom fénykorában nagy mértékben kedvezett az építési tevékenységnek, és nem csupán a prágai érsekség alapítása, hanem általában az országban uralkodó vallási béke is előmozdította az egyházi épületek külsejének és berendezésének pompáját.

Az említett építmények sorában kevés van olyan, mely eredeti állapotában maradt volna fönn; közűlük sajátságos elrendezésüknél fogva különösen érdekesek a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rendiek kolostora és temploma Sadskában és Wittingauban.

A sadskai templom egy csekély magaslaton áll és a körűle elterűlő síkságon messze ellátszik; tökéletes keresztalakú elrendezésű; a nyolczszög öt oldalából alakított szentélye egy szakaszszal meg van nyújtva, e szakaszhoz csatlakozó négyzet két oldalából a keresztnek egy-egy szára szökellik ki, e száraknak egyenlő záradékuk van; a négyzetnek nyugati oldalából kiszökellő torony alsó osztályának boltozata és faragott kvöei, melyek kétségtelenűl eredetiek, arra a föltevésre jogosítanak, hogy a keresztnek e szárát egykor talán hosszabbra tervezték, s hogy a torony annak csatlakozását jelöli. E templomot 1362-ben szentelték föl, s noha külsejét később átalakították, jellemző elrendezésének lényegét mégis megőrizte.

Körűlbelűl ugyanaz mondható a Rosenberg urai által alapított wittingaui kolostor templomáról. Ez kéthajós; boltozata a középső tengely mentén álló négy karcsú oszlopon nyugszik; éjszaki oldalán van az egészen ép állapotban levő keresztfolyosó, melynek nyugati szárnyából egy kápolna szökellik ki; a kápolna boltozata jó karban van, a boltozat bordái gondosan faragott gyámokra ereszkednek le. A megnyújtott szentély a két hajó egyikének sem folytatása, hanem mind a kettővel közös és sokszögű záradékú. A nyugati oldalon emelkedő torony elhelyezésre nézve hasonlít a prágai István-templom tornyához. A hajóbeli oszlopok díszítményes részletei gondos kimunkálásúak; az ablakokat díszítő geometriai idomokon nyoma sincs a késő csúcsíves építés önkényének. A templomot csak a XIV. század vége felé fejezték be.

A Szent Ágostonról nevezett kanonok-rendieknek Csehországban a XIV. század folyamán keletkezett építményeit egymással összehasonlítva, arról győződünk meg, hogy nem ragaszkodtak valamely megállapított és szabályúl szolgáló elrendezéshez, mint példáúl a cisterciták tették, a mennyiben a raudnitzi, a karlshofi, a sadskai, a wittingaui templomok egészen elütnek egymástól, sőt a raudnitzi és a wittingaui keresztfolyosó elrendezése sem egészen egyező.

A kuttenbergi Borbála-templom.
Weber Antaltól

A Szent Ágostonról nevezett remeték is hatalmas építményeket emeltek. Ezt bizonyítja különösen Leitomischlben a szent kereszt tiszteletére szentelt mostani plebánia-templom, mely egyike a csúcsíves építés kevéssé méltatott emlékeinek. Bazilikaszerű, rendkivűl tágas épület; a hosszanti hajója öt, szentélye három szakaszból áll; záradéka sokszögű, az oldalhajók a középhajó félmagasságáig érnek; az éjszaki oldalhajóba később galleriát építettek és ekként magasságban két részre osztották; a homlokzatát támasztó pillérek tagolják és egyszersmind belsejének háromhajós elrendezését jelölik; a támasztó pillérek közt csúcsos ívű, elég magas, de részben megrongált kapu, e fölött pedig geometriai idomokkal díszített, három osztályú, arányos nagyságú ablak nyílik. A szentély déli oldalához épített József-kápolnának díszes faragású zárókövei vannak, csúcsos ívű ablakainak ormáról pedig élénk kifejezésű fejek tekintenek alá. A kápolnához egy teremszerű, négyszögletes helyiség csatlakozik, mely sekrestyéűl szolgál; boltozata nyolczszögű oszlopon nyugszik. Ugy látszik, hogy e helyiség a nemesen formált, de elhagyott Margit-kápolnával együtt a régi kolostor maradványa. Utóbb sokat rongáltak és változtattak rajta, mindazáltal a gondos munka nyomait számos részlet megőrizte.

A most Szászországhoz tartozó Oybin coelestinus zárdatemplom romjainak részletei: párkányok, támasztó pillérek díszítményei, geometriai idomok közeli rokonságban vannak a Parler Péter által Csehországban uralomra juttatott csúcsíves művészettel. A részletek kimunkáltságát jellemző a csín a serviták slupi templomáéhoz hasonlít. A pálosok heuraffli kolostorát, a mely 1384-ben egy kis kápolnán kivűl csupán hat cellából állott, az 1522-ben végrehajtott újjáépítés egészen kivetkőztette eredeti jellegéből. A karmeliták tachaui templomának szilárd építését egykor bámúlták; 1846-ban már düledezett ugyan, de még fölismerhető volt rajta, hogy elrendezésre, a boltozás módjára, az ablakok alakítására nézve hasonlított a prágai Havi-Boldogasszony temploméhoz, melynél azonban jóval kisebb volt; most nyoma sincs e templomnak. Fölötte sajnálatos, hogy az e korszakban keletkezett karthausi kolostorok is végleg elpusztúltak; kétségtelen, hogy szerzetesi szabályaiknak megfelelő kolostoraik egyben-másban elütöttek a többi kolostortól.

A budweisi Domonkos-rendiek e korszakban folytatták keresztfolyosójuk építését, melyet jóval utóbb, a késő csúcsíves építés idejében fejeztek be. A Ferencz-rendiek a régi nyomokon haladtak.

A minoriták Szent-Jakabról nevezett prágai kolostorának, a csehországi fő rendháznak templomát még János király idejében kezdték építeni és 1374-ben fejezték be. Ez a bazilika mintájához híven ragaszkodik; igen tágas, hajóin s rendkivűl magas és hosszú szentélyén még fölismerhető a régi elrendezés; egyéb jellemző részletei nincsenek. Az ország többi minorita templomával ellentétben levő szabályos elrendezése és fölépítésének nagyszerűsége azt mutatja, hogy e kolostor a minoritáknak általában egyik kiváló építményük volt, melynek sokszor emlegetett pompás ebédlőjét örömest használták nagyobb ünnepélyek rendezésére. A keresztfolyosó szintén több évtizeden át épűlt és éjszaki szárnyában még látható néhány oszlopfő, mely János király idejéből való.

A minoriták neuhausi keresztfolyosója is lassan épűlt; az 1369-ben Miklós és András kőfaragó mesterekkel kötött szerződés szerint az akkor épülőfélben levő wittingaui keresztfolyosó szolgált mintaképeűl. Azonban az utóbbi valamennyi szárnyának szép elrendezése nem valósúlt meg Neuhausban, a minek az is akadálya volt, hogy a templom éjszaki oldalhajóját beillesztették a keresztfolyosóba. Az építkezés menete, mint a szerződés határozottan kiemeli, a rendelkezésre álló költségekhez alkalmazkodott, s mint a boltozat sokfélesége is bizonyítja, meglehetősen elhúzódott. A posztósoknak a keleti szárnyból kiszökellő kápolnája, úgy látszik, még IV. Károly idejében elkészűlt, de szentélyének sokszögű záradéka és eredeti boltozata 1814-ben elpusztúlt. Mielőtt a keresztfolyosó építését megkezdték volna, a templomhoz új szentélyt építettek, a mely két szakaszból és sokszögű záradékból áll; e két szakasz boltozatának hat süvegje van, és fő bordái gyámokra helyezett falai oszlopokon nyugszanak. A hajót a szentélytől elválasztó diadalívvel kapcsolatos bordák szabályellenesen megtöröttek, a mi bizonyára onnan származik, hogy az építőmester a számításában megtévedt és a szentélyt helytelenűl csatolta a már meglevő hajóhoz. Azt ma már nem lehet eldönteni, vajon a helyi körűlmények miatt, vagy vigyázatlanságból történt-e, hogy a szentély építésénél nem a hajó tengelyét vették zsinórmértékűl, minek következtében a szentély és a hajó tengelye nem vágnak össze. A szentélyt már 1369-ben befejezték, valamint a déli oldalához épített Miklós-kápolnát is, mely elrendezésre nézve hasonlít a slupi servita templomhoz; rendkivűl nemes arányú részleteit jó ízlés és egyszerűség jellemzik. A neuhausi minorita kolostor egyes épületein ma is könnyű fölismerni, hogy a rendelkezésre álló költségekhez mérten mikor és miként fogtak az egyikhez és a másikhoz, s hogy a minoriták nem sokat törődtek a művészeti egyöntetűséggel.

Épen ilyen a krumaui minorita kolostor is, mely Rosenberg urainak bőkezűségéből keletkezett és melybe 1357-ben költöztek be a szerzetesek. Szomszédszágában ugyanezen család tagjai 1361-ben a klarissza apáczák számára alapítottak kolostort, a mely csak 1383-ban fejeztetett be. A minoriták kolostora az 1358-ban történt fölszenteléskor valószínűleg java részben már kész volt, minthogy 1361-ben itt tartották a tartományi káptalan-gyűlést, a melylyel kapcsolatban volt a klarisszák ide hozatala. A templom most kéthajós; a fő hajónak folytatása a megnyújtott szentély, melynek a fő oltár mögött szép hálós boltozata van; a szentélyt a hajótól elválasztó csúcsíves diadalívet most barokk ízlésű stucco díszítmény borítja. A fő hajó most dongaboltozatú, de azért bebizonyítható, hogy egykor öt szakaszból állott; a fő hajó déli oldalához csínos csillagos boltozatú mellékhajó csatlakozik, mely eredetileg a keresztfolyosó felé nyitott lehetett. Ehhez a keresztfolyosóhoz ugyanis a templom mellett négy oszlopon nyugvó kettős csarnokot építettek, a melyet utóbb az oszlopok között emelt fallal hoszszában két részre osztván, az egyik részt a templomhoz csatolták. A keresztfolyosó négyszögletes; három osztályú ablakait halhólyaghoz hasonló idomok díszítik; keleti szárnyából Szent Farkas tiszteletére szentelt kápolna szökellik ki; keresztboltozatának záróköve öt szirmú rózsa, mely az alapító Rosenberg család emlékezetét őrzi. A szentélyzáradék csúcsos ívű ablakai egészen egyszerűek. A keresztfolyosó támasztó pilléreinek zöme téglából van rakva, a talpa, párkánya és fedőlapja azonban faragott kő. A keresztfolyosó és a Farkas-kápolna határozottan késő csúcsíves jellegű; a kápolnát 1491 szeptember 8-ikán szentelték föl, tehát a fölszentelés ideje az egymással benső kapcsolatban levő mindkét építményt a XV. század végéről való műnek vallja; mindazáltal sem az egyiken, sem a másikon nincs nyoma annak a szertelenkedésnek, mely e század végén divatozott. A keresztfolyosót Venczel guardián, más néven Walda Juleus idejében fejezték be, a ki 30 évig állt a kolostor élén és 1509-ben halt meg. A krumaui minorita kolostor az egeri és a neuhausi kolostor mellett legérdekesebb példaképe a csehországi minorita társházaknak.

A krumaui kolostornál kisebbszerű a Theodorich fegyverkovács által 1330-ban Horaždiovitzban alapított minorita kolostor, mely 1814-ben megszűnt s aztán 1854-ben az iskola-testvéreknek adatott át. A templom egyes hajójának három, kiszökellő szentélyének egy szakasza és sokszögű záradéka van; a hajónak az éjszaki oldalán nincsenek ablakai; a déli oldal csúcsos ívű ablakai egyszerűek; tornya nem önálló építmény, hanem csak a tetőre illesztett alkotmány. A templomtól éjszakra fekvő kis keresztfolyosó négyszögű, mindegyik szárnyának az udvarra néző, csúcsos ívű három-három abalaka van, melyeknek eredeti alakja még meglehetős biztossággal fölismerhető.

Miként a minoriták kolostorai, úgy a kórházak is mindjárt a város falai mellett, néha azokon kivűl épültek. E kórházak száma a XIV. század folyamán rendkivűl megszaporodott, mivel az ország gazdagjai mintegy versenyezve gondoskodtak a szegényebb lakosságról. A betegeknek szolgáló helyiségek bizonyára valamely elfogadott terv szerint épültek, de sehol sem maradtak fönn oly ép állapotban, hogy többnek összehasonlítása seglyével a rendszer megállapíthatnók; a kórházaknak többnyire volt házi kápolnájuk is. Aránylag jó karban van a brüxi kórháznak a Szent-Lélek tiszteletére emelt kápolnája, mely már 1351-ben állott. Szentélye a nyolczszög öt oldalával záródik; úgy a szentély keresztboltozatának, mint a záradéknak faragott záróköve van; az utóbbi a zászlós keresztet tartó bárányt ábrázolja, az előbbit paizs díszíti, melybe ↓ jegy van vésve. A bordák szabatos kimunkáltságú levelekkel, állatokkal és emberi fejekkel díszített szép, de megrongált gyámokon nyugszanak. A hajónak és a szentélynek két osztályú ablakait három és négy karajú geometriai idomok díszítik; a hajó déli falában egy csúcsos ívű kapu nyílik. A szentélynek két fokozatú támasztó pillére koczkakőből épültek és elég magas lábuk van.

A prágai lőportorony.
Weber Antaltól

Nem csupán a király és az érsek, hanem a nemesség is szükségesnek tartották, hogy a mind nagyszerűbbekké és pomásabbakká alakúlt várak falain belűl legyen az isteni tiszteletre szolgáló külön helyiség, vagyis várkápolna. Karlstein vár mutatja, hogy IV. Károly mily kiváló gondot fordított a várkápolnák díszére, a melyek különben csekély terjedelműek és mint a falusi templomok, ezek is egyhajójúak, s kevéssé kiszökellő és sokszöggel záródó szentélyűek.

Ama városi templomokon kivűl, a melyeket figyelemre méltó elrendezésüknél vagy építésük sajátos módjánál fogva részletesebben jellemeztünk, e korszakban számos olyan templomot fejeztek be, a melynek építését még az előbbi korszakban kezdték, sokat pedig alapjából újonnan építettek. A chrudimi és hohenmauthi esperesi templomok részben IV. Károly uralkodásának idejéből valók s nagy kiterjedésükkel vonják magukra figyelmünket. Hasonlóképen szokatlanúl tágas a pilseni főesperesi csarnok-templom. A pilgrami templom is a tágasabbak közé tartozik. Přelouč és Patzau városok templomait ellenben a szépen faragott részletek teszik érdekesekké. Barau város temploma, melyet a Rosenberg család több ízben gazdagon megajándékozott, e korszakban kéthajós volt; úgy látszik, hogy egy más terv szerint a patzaui templom is kéthajósnak épűlt. Igen helyes elrendezésű egyhajós templommal dicsekszik Skutsch város; szentélyében a gyámokat csínosan faragott angyalok, ifjú és férfi fejek élénkítik, a nyugati homlokzat előtt emelkedő tornyot pedig ritkán előforduló szobortöredékek díszítik. Kardasch-Řečitz tekintélyes templomának is vannak a csúcsíves építés virágzási idejéből való részletei.

A XIV. században az egyes plebániai kerületek lakosságának szaporodtával gyakran megtörtént, hogy a román művészetű templomhoz csúcsíves szentélyt építettek. Erre példa a planiani, a kondraci és az ország számos más plebánia-temploma.

A falusi templomok és kápolnák egyszerűségét jellemzi a neuerni templom, melynek nyugati oldalához csatolt és a négyszögből nyolczszögbe átmenő tornya a tausi régebbi temető-kápolna elrendezéséhez hasonlít. Igen egyszerű két templomocska van Kienbergben; mind a kettőt 1361-ben szentelték föl, és pedig az egyiket Szent Ulrik, a másikat Szent Prokop tiszteletére; a XVII. Században mind a kettőt átalakították. Az előbbinek sajátosan tagolt pillére, reczés és kristályos díszű ajtófelei vannak, szentélyében a gerinczek lábát geometriai idomok díszítik; az utóbbinak nincsenek támasztó pillérei, szentélye sokszögű záradékának csúcsos ívű, kicsiny ablakai még épek.

Az idők viszontagságai, a vallási háborúk, a későbbi századok megváltozott ízlése az 1384-ben följegyzett falusi templomok és kápolnák rendkivűl nagy számát tetemesen leapasztották; mindazáltal még elég szép számmal állanak fenn ma is; művészeti szempontból azonban sem nem kiválók, sem nem jellemzetesek. Kézművesi kimunkáltság, nagy egyszerűség, a fölöslegesnek teljes hiánya jellemzik ez építményeket.

Csúcsíves művészetű díszítmény a prágai lőportornyon.
Mocker Józseftől

IV. Károly hosszú ideig uralkodott; Csehországot ez idő alatt sulyosabb csapások nem érték, a szellemi és az anyagi gyarapodás állandó volt, mégis aránylag nem sok nagyobb építményt fejeztek be ez uralkodó életében. Vallási alapítványokból és végrendeletekből bőséges, vagy legalább átlagosan elég pénz és anyag állott rendelkezésre, mindazáltal nem annyira az építmény sietős befejezésére, hanem inkább arra törekedtek, hogy az mennél szilárdabb legyen. Ez okból a nagy épületek befejezése, sőt akárhányon valamely főbb résznek elkészűlte után a munka szünetelése IV. Venczel uralkodása idejére esett; egyébként pedig az építkezés az előbb fejtegetett részletek tekintetében az évtizedes gyakorlat által megállapított határok közt mozgott. Így az említett uralkodó alatt boltozták be és szentelték föl a székesegyház szentélyét; továbbá több évi szünetelés után akkor tették le az alapkövet a székesegyház tovább építéséhez; így még a XV. század elején is építették a Moldava nagy hídját, melynek költésgeihez a polgárok is járúltak adakozásaikkal; így lassan haladt Karlshof, a karmelita kolostor és egyéb prágai templomok építése, mely utóbbiak közűl akárhányat csupán kibővítettek vagy javítottak.

Az ország más vidékein is hasonlók voltak az építkezés körűlményei; mert példáúl a kolini templom szentélye, a wittingaui kolostor-templom boltozata, a skalitzi cistercita kolostor nem volt befejezve IV. Károly halálakor. Mindezen építményeken a megszakított munkát gyakran ugyanaz az építőmester folytatta ismét; természetes tehát, hogy a későbbi időben is megtartotta uralmát az ország építészetének korábbi iránya, a melyet Parler Péter honosított meg és fejlesztett ki.

Sőt egy újabb, pompás építményen, mely nagyszerűségre nézve vetekedett a prágai székesegyházzal, IV. Venczel idejében is volt alkalma ez iránynak érvényesűlni és hatása körét bővíteni. Ez építmény az akkor rendkivűl gazdag és virágzó Kuttenberg hegyi város Borbála-temploma volt. A telket hozzá a prágai érseki káptalan 1388-ban, július 27-ikén ajándékozta az Oltári-szentségről nevezett kuttenbergi testvéreknek. E testület gazdag tagjai is követték ama kor uralkodó vallásos szellemét, melynek hatása alatt más városok, így példáúl Ulm polgárai, a székesegyházakkal vetekedő hatalmas templomokat emeltek.

A mester, kit az építkező gazdag polgárok az emlékszerű építmény megalkotásával megbíztak, a Borbála-templom szentélyét a székesegyházak mintájára körfolyosóval és kápolnák koszorújával látta el, a mit talán a szemük láttára épűlt kolini templom hatása alatt amguk a megbízók kivántak; valószínű, hogy a mester azonkivűl már kezdetben ötös hosszanti hajót és tetemesen kiszökellő kereszthajót is tervezett. Nem maradtak fönn okíratok, a melyekből kétségtelen bizonysággal kitűnnék, hogy Parler Péterre bízták az építés vezetését; mindazáltal a templomnak számos és szembeszökő sajátosságai szinte bizonyossá teszik, hogy neki része volt benne. A szentély elrendezésére nézve hasonlít Karlshof kolostor-templom és a kolini templom szentélyéhez; a sokszögű záradék egyik pillére a fő hajó középső tengelyén áll; a koszorúkápolnák pedig a tizenhatszög felének egy-egy oldalát foglalják el; e szerint tehát a templom tengelyén álló pillértől jobbra is, balra is négy-négy kápolna sorakozik. Az utóbbiakat, mint a kolini templom kápolnáit, háromszögű hatalmas falpillérek választják el egymástól, a pillérek egyik oldalukkal kifelé szolgálnak. A kuttenbergi és kolini templomok annyiban térnek el egymástól, hogy az utóbbi szentélyének záradéka a hétszög négy oldalából van alakítva, s nem nyolcz, hanem csak öt koszorúkápolnája a tízszög felének egy-egy oldalát foglalja el. A szóban levő két templom ablakainak tagoltsága s geometriai dísze, továbbá pillérei annyira hasonlók, mintha csak egy minta szerint készűltek volna. A gádorfalak egész magasságát elfoglaló hatalmas ablaknyílások alatt áttört oszlopos karzat élénkíti a templom belsejét. Ez, nemkülönben a támasztó pillérek és ívek a prágai székesegyházéihoz hasonlítanak, a melyen annak második építőmestere egy nagy templomról alkotott fönséges eszméjét vélte megvalósíthatni. Azonban csakis a szentélyt, meg a koszorókápolnák elrendezését és valószinűleg részben azoknak fölépítését tekinthetjük Parler Péter művének. Egyébként a huszita háborúkig mindig ragaszkodtak a mester tervéhez. Az építés ugyanis lassan folyt, a mit bizonyít az is, hogy az említett időben a szentélynek fő boltozata még nem volt készen. A háborús mozgalmak következtében végleg megakadt építést utóbb II. Vladislav király uralkodása alatt folytatták, s ekként a kuttenbergi Borbála-templomon a csehországi csúcsíves építészetnek két iránya jutott érvényre.

Parler Péter, a nagy eszű mester, alkotó tevékenységének tetőpontján állott, mikor a szóban levő templom építésével megbízták. E pompás építmény volt utolsó műve, a melyen megmutatta, hogy a kolini templom szentélyének építése óta mennyit haladt, fölfogása mennyire érett s mennyivel szabatosabbá lett. Műveinek összessége határozott művészi egyéniséget tűntet föl. Mint építőmester Kölnben és Gmündben nyert kiképeztetése folytán kiváló szeretettel foglalkozott a szentélyt övező folyosó és a koszorúkápolnák elrendezésével; ezzel karöltve járt egy másik jellemző sajátossága, t. i. az, hogy a záradék egyik pillérét következetesen szerette a fő hajó középső tengelyére állítani. Meglehet, hogy ez utóbbi sajátosság württembergi minták hatása alatt fejlődött ki. A fölépítés karcsúsága, a merész szerkezet, a pillérek és a bordák erős tagoltsága, nagy ablakok által bőséges világosságra való törekvés és oszlopos karzatok jellemzik valamennyi művét. A támasztó pillérek és ívek nagy számával és gazdag alakításával élénkséget s változatosságot kölcsönzött a templomok külsejének, a melyen a karcsú tornyocskák, a magas fő párkány, az e fölött emelkedő karzat, végűl a halhólyaghoz hasonló geometriai idomok a késő csúcsíves építés hírnökei. A prágai székesegyház és a Teyn-templom kapunyílásán alkalmazott félkörű ívvel gazdagította a formáknak akkor uralkodó rendszerét; a félkörű ívet ez időben sehol egyebütt nem alkalmazták ily határozottsággal és nem hozták ily ügyesen jó izlésű összhangba a többi formával. A fő kaput szerette szobrászati művekkel gazdagon díszíteni, az oldalkapukat és ajtókat pálcza-tagokkal és hornyokkal élénkíté. Ő benne a szobrász gyakran az építész fölé kerekedett, a mennyiben műveinek fölépítésén és fölszerelésén szívesen adott helyet a gazdagabb szobrászati dísznek, s ekként az építészet és a szobrászat fejlődését egyaránt előmozdítá. Az kétségtelen, hogy művészetének iránya halála után sem szűnt meg; mindazáltal lehetetlen teljes biztossággal megállapítani, hogy mely művészek és mily mértékben állottak az ő művészeti eszméinek hatása alatt; sőt azt sem állapíthatjuk meg, hogy fia, János, mennyiben járt atyja nyomdokain, és a prágai székesegyház építésének folytatásánál mennyiben követett új irányt.

A XIV. század végén és a XV. század elején Csehországban és Németország egyik s másik építményénél föltűnt építészek, így a prachatitzi mesterek, prágai Jeny és Jane Pehem Bécsben, Venczel mester Regensburgban, továbbá a prágai „Junkerek” kétségtelenűl a svábországi nagy építész iskolájából kerültek ki, s egymás után a külföldre vándoroltak, mikor Csehországban lassanként más irány kerekedett fölűl és mikor a régebben oly élénk építkezés az összes érdeklődést lekötő vallási és nemzetiségi viszályok következtében mindinkább gyérűlt.

A német csúcsíves építészet talaján nagygyá fejlődött és általános tekintélynek örvendő irány mellett IV. Venczel idejében a hazai mesterek tevékenységéből egy második irány is keletkezett, a melynek kifejlődésére a Parler-féle iskola szintén gyakorolt hatást. Ezen irány követői az ország kisebb építkezéseit vezették, s jobbára az ország fővárosából hivattak meg, hol a IV. Károly idejebeli rendkivűl élénk építkezés nagyban elősegítette a kivánalmakat kielégítő hazai erők kiképzését.

Az utóbbi irányban legterjedelmesebb és legnagyobb művei déli Csehországban maradtak fönn. Tanulmányozásukat leghelyesebb, ha a Szent Egyed tiszteletére szentelt mühlhauseni (Milevsko) templommal kezdjük meg. Tudva levő, hogy a mühlhauseni György által 1184-ben alapított premontrei kolostor és templom Csehország legkiválóbb román építményei közé tartoznak. Az Egyed-templom szentélye sokszöggel záródik és csillagos boltozatú három szakaszból áll; a szentélynek és az eredetileg kettős hajó déli falának ablakai három osztályúak és három, meg négy karajú díszük van. A szentély boltozatának bordái karcsú törzsű s egyszerű fejű fali oszlopokból nyúlnak föl és szintén egyszerű, kerek zárókövek kötik őket össze. A hajó boltozatának bordái ellenben faragott gyámokon nyugodtak. A boltozat utóbb beomlott, a gyámok azonban mind a két falon helyükön maradtak. A szentély éjszaki oldalához csatlakozó két szakaszos, egyenes záradékú sekrestye boltozatának bordái szintén gyámokon állottak. Magas, majdnem a födélig érő, és két fokozatú támasztó pillérek jelölik a szentélyen és a hajó déi oldalán a boltozat szakaszait. A déli oldal csúcsíves kapuja egyszerű, a sekrestye ajtajának bélletét pálczák és hornyok tagolják. A szentély, noha nincs szobrászati dísze, karcsúságánál és csínos boltozatánál fogva igen jó hatású. Érdekességét még fokozza az a körűlmény, hogy az 1407-ben kötött és a krumaui herczeg Schwarzenberg-féle levéltárban másolatban fönmaradt szerződés szerint János építőmester, Staněk mester unokaöcscse, kötelezte magát, hogy a krumaui plebánia-templom szentélyét a mühlhauseni mintájára boltozza be. A mühlhauseni emlékeknek a krumaui szentélylyel való összehasonlításából kiderűl, hogy a szerződés csakis az Egyed-templomot érthette. Valószínű, hogy e templom szentélyét nem sokkal előbb fejezték be és annyira megtetszett, hogy mintáúl szolgált. Meglehet, hogy vagy Staněk mester, vagy ennek unokaöcscse, János, fejezte be a szentélyt.

Csúcsíves művészetű díszítmény a prágai lőportornyon.
Mocker Józseftől

A mühlhauseni templom és annak krumaui utánzata is elég jó állapotban maradt fönn. Krumau városnak plebánia-temploma, melyet rosenbergi Péter építtetett, a XV. század elején már nagyon szűk volt; tehát elhatározták, hogy a hivek megszaporodott számához mérten kibővítik, a mi 1407-ben már annyira előrehaladt, hogy János mesterre bízták a beboltozását. A nyolczszög öt oldalából alakított szentély boltozata, mint Mühlhausenben is, karcsú törzsű és egyszerű fejű fali oszlopokon nyugszik; a két templom szentélyének sokszöge teljesen összevágó; egyebekben a krumaui szentély boltozata gazdagabb a mühlhauseni szentély boltozatánál. Három hajója egyenlő magas (csarnok-templom) és az oldalhajókat a középhajótól négy-négy pillér választja el; a déli hosszanti fal magas ablakainak három, négy és ötkarajú geometriai idomai jobb állapotban vannak, mint az éjszaki ablakok hasonló díszítményei. Két pár pillérnek a törzse nyolczszögű, a másik két párnak törzsét pedig négy-négy féloszloptörzs tagolja. A Parler-féle iskolának, bár egy s más tekintetben fogyatékos, de azért előkelő izléssel tagolt pillérei itt nem éreztetik hatásukat, azonban a hajók magas és széles ablakai bőséges világosságra való törekvésükkel közelednek a sváb mester irányához; a tisztúltabb művészi érzék még nem mutatkozik az építmény egyes részeinek szerves és a mellett szép kapcsoaltán. A hajók pilléreiből kiszökellő gyámok azt bizonyítják, hogy a mester szobrászati díszre is gondolt. Szépen tagolt ajtó díszíti a templom nyugati végében emelt zene-karzatra vezető lépcsőt; a karzat káváját négykarajú idomok élénkítik. Az oldalhajók keresztboltozata egészen egyszerű; a középhajó hálós boltozatának elrendezése is az egyszerű keresztboltozatból indúlt ki, amennyiben mindegyik szakasz egymás mellé helyezett két-két keresztboltból áll, s bordáik részint párvonalosak, részint pedig egymást metszők. Az éjszaki kapu bélletén három horony és három pálczatag váltakoznak, gerendáját pedig durván faragott két fej díszíti. A kapu elé épített előcsarnoknak levelekkel szegett csúcsos íve, a nagyon megrongált tornyocskák, melyek ezt jobbról s balról közre fogják, az üres közök betöltésére szolgáló paiszok elrendezéseés egyéb díszítményes járulékok a Parler izlésére mutatnak, a ki nagy kedvet talált az építmény külsejének faragványokkal való élénkítésében. Az említett paizsok közt van olyan is, mely öt szirmú rózsát ábrázol és a templom építése körűl nagy érdemeket szerzett Rosenbergi nemzetségre vonatkozik. A torony alsó része régibb építménynek a maradványa. A szentély éjszaki oldalához csatlakozó sekrestye szép hálós boltozatánál fogva hasonlít a mühlhauseni sekrestyéhez és szintén János mester műve. A magas támasztó pillérek szintén Mühlhausen utánzatai; fokozattaik, a mennyiben egyszerű lapokkal födvék, aránylag kevéssé kiszökellők. Kétséges, vajjon a templom boltozatát a mester a szerződésben kikötött egy év alatt befejezte-e. Ugyanis egykor a sekrestyében egy táblát találtak, s azon azt a fölírást, hogy a krumaui születésű Mátyás püspök 1439-ben a Vitus-templomot fölszentelte. Mégis valószínű, hogy a boltozatot már a huszita háborúk előtt befejezték; azonban a kitört zavarok következtében a berendezés lassabban haladt és ez volt oka annak, hogy a templomot csak a béke helyreálltával szentelték föl. A berendezés tárgyai közűl a csínos építésű szentségházacska maradt fönn.

A Vladislav-féle terem Prágában.
Bernt Rudolftól

A mühlhauseni Egyed-templom és a krumaui Vitus-templom nyújtanak legrészletesebb tájékozást a szláv eredetű mesterek által művelt irányról, a mely fölépítés tekintetében az országban általános divott mintákat követte, a boltozatot támasztó szerkezeti elemeket kevéssé tagolta, s azoknak a rajtuk nyugvó bordákkal való szerves kapcsolatát nem mindig volt képes megvalósítani; végűl a prágai székesegyház építőmesterének iskoláját utánozva, kedvét lelte a nagy ablakokban és a faragványokban. Az említett két építmény boltozata szintén iskolát alapított, mert a krumaui sekrestye szép hálós boltozata egy némely lényegtelen változtatással ismétlődik Steinban és Poletitzban. Emiatt a gyámokat avatott kézzel faragott férfi és női fejek, nemkülönben állati torzalakok élénkítik; a nyolczszög három oldalából alakított szentély zárókövét Rosenberg urainak öt szírmú rózsája díszíti. Meglehet, hogy e család bízta a poletitzi sekrestye építését valamely olyan mesterre, a ki Krumauban kellőleg megállta a helyét. A mühlhauseni Egyed-templom szentélyének boltozata volt mintaképe a blatnai szentély boltozatának, s így nem tagadható, hogy ez építmények között olyan kapcsolat van, mintha csak egy és ugyanazon iskolából kikerűlt művek volnának. Sajnálatos, hogy Křiž építőmesternek egyetlen biztos műve sem maradt fönn. E mester volt a szerződésben kijelölve, hogy János mester halála esetén a krumaui templomot befejezze; továbbá bizonyos, hogy e mester prágai egyházi méltóságok szolgálatában állott, s valószínű, hogy azonos ama Crux mesterrel, a ki IV. Venczel számára Kundratitz kastélyt építé. Ha valamelyik művét ismernők, annak segélyével talán sikerűlne a déli Csehországban kifejlődött hazai irány nyomait az ország más helyein is fölkutatni. Igen valószínű, hogy Křiž mester művészi fölfogása közel jár Staněk és János mesterek fölfogásához; a kiváló állás pedig, melyet elfoglalt, azt bizonyítja, hogy irányát a döntő papi és udvari körök a XV. század elején sokra becsűlték.

A hazai erők által gyakorolt épító módnak egy másik elágazása Prágában még Parler Péter életében keletkezett. Legkivlóbb volt a Lutka testvérek által alapított család, a melynek számos tagja űzte az építés mesterségét; közűlök Lutka Péter a XIV. század vége felé Prágában és a vidéken számos építkezés vezetésével bízatott meg. 1389-ben a János-rendiek comthurja a prágai híd mellett egy torony építését, 1391-ben pedig Smil, Reichenburg ura, a skutschi kórház templomának helyreállítását bízta rá. Emez ma is jó állapotban van. Egyhajós templom; szentélye egy szakaszból áll, a nyolczszög öt oldalával záródik és két osztályú öt abalakav an, a melyeket épen úgy, mint a hajó déli dalának ablakait, három és négy karajú geometriai idomok díszítenek. A boltozat bordái egyszerű gyámokon nyugosznak és egyszerű zárókövekben találkoznak. Az evangelium oldalán a falba vájt és szentségházacskáúl szolgáló fölkét fölúűl csúcsos ív díszíti. A déli oldalon nyíló, csúcsos ívű, aránylag alacsony kapu bélletét három pálcza és négy horony tagolja. Egészében véve csekély terjedelmű, s elrendezésre és fölszerelésre nézve a legegyszerűbb templomok sorába tartozik. A skutschi kórház templomához hasonló elrendezésű és az építészet ugyanazon korszakába tartozik a kočii templom; szentélyében a szentségházacskáúl szolgáló fülkét úgy nevezett szamárhát-alakú csúcsos ív díszíti és két oldalán keresztvirágban végződő s durva alakítású levelekkel szegett egy-egy tornyocska emelkedik. A nyugati oldalán levő, csúcsos ívű bejáraton 397. évszám van. Későbbi időből valók: a boltozatos szentély fölőtti fa alkotmány, a hajónak fa mennyezete és a bálványos szerkezetű nyugati torony, melyhez egy födött híd vezet. Ennélfogva e templomot nem tekinthetjük a Luxemburgi ház uralkodása idejében keletkezett fa építménynek, a mint hibásan emlegetik ilyenűl a braunaui temető ismert templomát is. A templomnak kőből épűlt és eredetileg boltozott alsó része való a luxemburgi korszakból és elrendezésének a skutschi templom elrendezéséhez való hasonlósága arra a föltevésre jogosít, hogy szintén a prága-újvárosi Lutka Péter műve; azonban lehetséges az is, hogy a falusi kisebb templomok elrendezésének általánosan elterjedt mintáját követte. Valószínű, hogy ugyanazon mester építé a falfestményeinél fogva érdekes libischi templomot is, mely a kočii templom építése előtt csak néhány évvel fejeztetett be. Csekély terjedelmű egyes hajójának, valamint a kočii templomnak is, mostanság lapos fa mennyezete van; fölötte egyszerű szentélye elrendezésre nézve hasonlít ez utóbbi két templom szentélyéhez, bordáinak tagolságát és a gyámok alakját a nyers izlés eredetisége jellemzi. Érdekessé teszi a libischi templomot az is, hogy Lutka Péter, midőn más építésekre vállalkozott, szerződésileg kötelezte magát, hogy annak egyes részleteit hűen utánozza. Úgy látszik, hogy a mester egy ideig a királyt is szolgálta; egyébként pedig, a mennyire az okíratokból kiderűl, többnyire kisebb templomokat épített és így nem is volt alkalma a Parler Péteréhez hasonló, művészetileg tökéletes és határozott jellegű rendszert kifejleszteni. A XIV. század végén és a XV-dik elején Lutka Péter mellett Plik Miklós prágai kőfaragó és kőmíves mester épített legtöbbet; úgy az ország fővárosában, mint a vidéken leginkább világi építményekkel bízták meg; így példáúl Svojšíni Zmrzlik Péter megbízta Worlik kastély építésével, s bizonyos, hogy a mai kastélynak egynémely része még ettől a mestertől származik, de melyek azok a részek, nem lehet meghatározni.

Prágában a XIV. század végén fejezték be a kisded Bethlehem-templomot, mely a vallási viszályok kitörésekor csakhamar híressé vált; ugyanott az új-városban az Oltári-szentség kápolnája egészen szokatlan alakjával általános bámulatot keltett. Az Oltári-szentségről nevezett prágai egyesűlet 1382-ben építteté e kápolnát, melyet 1791-ben lebontottak. A fönmaradt ábrázolások szerint alaprajzának nyolczszögű csillag alakja volt, mindegyik oldalából kápolna szökellett ki, a melyek mindegyikének egyszerű fokozatú két-két támasztó pillére és külön födele volt, csúcsos ívű magas ablakait geometriai idomok, támasztó pilléreit tornyocskák díszítették. Ezt a szokásos elrendezéstől annyira elütő építményt már csak azért sem tarthatjuk valamely hazai mester művének, mert a Csehországban kifejlett két sajátos irány következetesen ragaszkodott az országszerte dívott elrendezéshez és az annak megfelelő fölépítéshez. A prágai templomok közűl IV. Venczel uralkodása alatt a Pořičon levő Castulus- és Péter-templom többféle átalakítást szenvedtek; az alsó új-városi Mihály-templom, mely a német evangelikus hitközségé, annyira átalakúlt, hogy aliglehet rajta a XV. század elejéről való néhány részletet fölismerni. Csekély terjedelmű hármas hajója és a nyugati homlokzatán emelkedő tornya a szokásos mintához alkalmazkodott. Ilyen volt az ó-városi Márton-templom is, mely még a XIV. században befejezetett, ez idő szerint azonban használaton kivűl van.

A IV. Venczel uralkodása alatt befejezett világi építmények között első hely illeti meg Žebrák, Točník és Kundratitz kastélyokat. A maradványok után itélve Točník kastély szobrászati és festészeti művekkel díszített, nagy terjedelmű építmény volt. A prágai ó-városi tanácshpznak az a része, mely az erkélykápolna után a legrégibb, az 1399-ik évi tűzvészt követő időben épűlt. Kolin és Kuttenberg városok annyit dicsért csúcsíves tanácsházaiból semmi sem maradt fönn; ellenben Leitmeritz tanácsházának van az építészet e korszakából való néhány részlete. Csehország világi építészetének egyik kiváló figyelmet érdemlő emléke a kaadeni tanácsház tornya, melynek épségben fönmaradt eredeti részei: földszínten az előcsarnok, négy hatalmas pilléren nyugvó boltozatával, az emeleten most levéltárúl szolgáló kis erkélykápolna, legfölűl pedig a pártázat; valószínű, hogy mai sisakfödele a réginek mintájára készűlt. E torony a XV. század első éveiben épűlt, mert IV. Venczel még csak 1401-ben adott engedélyt, hogy a kaadeni tanácsházban egy oltár állíttassék. A kaadeni torony alsó részét a folyosók ama sajátos rendszere jellemzi, a melyet az akkori városokban annyira kedveltek; e rendszer ismeretére nézve nagy fontosságúak a prágai ó-városi körfal keleti részén levő maradványok is. A prágai folyosók ugyanis az elrendezés tekintetében mintegy mintáúl szolgáltak, a melyhez a vidéki városok, így példáúl Saaz, hűen ragaszkodtak. Egynémely városban még vannak maradványai az e korszakban épített erődítményeknek, így Budweisban, a melynek falait és tornyait épen IV. Venczel uralkodása alatt részben helyreállították, részben pedig újonnan is építették.

A launi Miklós-templom.
Weber Antaltól

A Luxemburgi házból való három első király uralkodásának korszaka rendkivűl fontosságú Csehország építészetének történetében. Sokféle hatás mutatható ki és határozott irányok különböztethetők meg ez időben. Az idegen hatás alatt keletkezett műveket az emlékszerűség jellemzi; a hazai mesterek művészeti fölfogása idegenek vezetése alatt fejlődik; műveik egyszerűek, sőt többnyire csupán a legszükségesebbre szorítkoznak. Az elrendezésnek elfogadott mintái jobbára változatlanúl megmaradtak. A székesegyházi nagyszerű elrendezés mellett, a mely szerint helylyel-közzel városi templomot is építettek, szokásban maradt a háromhajós bazilika, a szintén háromhajós csarnok-templom és az egyhajós falusi templom. E mintáktól eltérő alaprajzú építmények, mint példáúl Karlshof, Sadska, Wittingau, vagy az oltári-szentség kápolnája Prágában, bizonyosan az építkezőknek határozott kivánságához alkalmazkodtak. Általában az alaprajznak egyenletes kifejlesztése uralkodott; szabálytalanság csak elvétve s pusztán a koldúló szerzetek építkezésénél fordúl elő. A fölépítés mind szabadabbá, sőt helylyel-közzel merészszé vált; ezzel kapcsolatban egyre nagyobb magasságba iparkodtak emelni a boltozatot, mely a kisebb templomokon már a XV. század elején majd csillagos, majd hálós alakot öltött; nemkülönben magasba törekedett a mind karcsúbb alkatú támasztó pillér is. A székesegyházak támasztó szerkezete szintén gazdagabbá lett; a díszítményűl szolgáló szobrászati művek számranézve is tetemesen megszaporodtak és úgy forma, mint kimunkáltság tekintetében tökéletesedtek. A tornyocskák és a karzatok, különösen az emezeken sűrűbben előforduló halhólyag-alakú geometriai díszítmények, mind határozottabban elárúlták, hogy a késő csúcsíves építészet felé hajlanak, a mi különben a bordák és a pillérek karcsúbb tagoltságában is mutatkozott. A gazdagabb alakítású kapuk gyérebbek, általában még sokáig divatozott a korábbi egyszerű fölépítés. A gyámokat, a pillérfőket és a záróköveket eleinte többnyire szépen faragott és gazdag lomb díszíti; utóbb ez egészen elmaradt, a gyámokat és a pillérfőket csupaszon hagyták, legfölebb a záróköveket díszítették czímerrel. Az ablakok magasságban és szélességben megnagyobbodtak és vastagabb szárak fő, vékonyabb szárak mellék osztályokra osztották; a nagyobb templomok fő homlokzatán a kapu fölött megmaradt továbbra is a több osztályú ablak; a kisebb templomok ablakainak rendszerint két osztálya volt. A torony élénkebbé ált az által, hogy a koszorúpárkány vagy a legfelső karzat négy sarkára apró tornyokat emeltek; általában az épületek külsején festői hatásra törekedtek, a mit a közönségesebb falusi templomokon nem értek el, de annál nagyszerűbben valósították meg a várak és a városok világi építményeinek helyes érzékkel tagolt külsején. Különösen az erkélyek fokozták a világi épületek vonzó élénkségét; a teremszerű tágas belső helyiségek előállításában háladatos és érdekes föladatra talált a boltozat építésében való járatosság.

A művészi fölfogás, a művészet iránti érzék mind nagyobb tért foglalt és élénkebb lendűletet nyert, s karöltve járt vele az építésbeli mesterség fejlődése is. Csak a legkiválóbb épületeket emelték tisztán koczkakövekből, a mi tetemes költséggek járt; rendszerint koczka- és daraboskőből vegyesen építettek; az ékítményeket és az épületnek nagyobb ellenállásra számított alkotó részeit faragott kőből rakták. A tégla idővel mind jobban elterjedt. Mióta Königgrätzban és Nimbnurgban téglából oly nagy épületeket, sőt terjedelmesebb boltozatokat is építettek, azóta sűrűbben alkalmazták templomok építésénél is; mindazáltal a tégla sem volt képes az országnak majdnem minden vidékén olcsón és könnyen megszerezhető terméskövet kiszorítani. Nimburg város tisztán téglából épített erődítményeinek érdekes maradványai a legszembetűnőbb példáját szolgáltatják annak, hogy a tégla mily nagy fontosságú szerepet vitt a világi építkezésben. Kiderűl ez abból is, hogy a prágai ó-városra nézve már a XIV. században a városi hatóság állapította meg a tégla különböző fajainak az árát, és hogy a XV. század elején Prága összes városrészei ily értelmű újabb rendeletet bocsátottak ki; mert a tégla a polgárok építkezéseire nézve rendkivűli fontosságot nyert, a mennyiben a házak födeléhez addig használt fa zsindelyt mind inkább kiszorította a cserép, sőt a palával is győztesen versenyzett. Az épületek födeléhez más anyagot csak ritka kivételképen használtak; így IV. Károly, hogy az egész világból Prágában összesereglett fejedelmek és főurak előtt mennél jobban feltűntesse Csehország gazdagságát és fontosságát, a prágai királyi vár keleti és nyugati két fő tornyát 1370-ben aranyozott ólomból készűlt födéllel látta el. A falusi világi építmények még ez időben is jobbára fából épűltek és rendszerint szalmafödelűek voltak; a kisebb falusi templomokat ugyanekkor már mind ritkábban építették fából. Csehország városaiban a XIV. századtól kezdve általánossá vált az útczák kövezése; az, valamint a hídak föntartására fordított gondviselés szintén előmozdította az építő tevékenységet.

A vallási viszályok végzetes fordúlatot jelentenek Csehország művészetében, mely életrevalóságának még IV. Venczel uralkodása alatt is számos jelét adta; a huszita vihar könyörtelenűl letarolta az országvirágzó culturáját és fagyos lehellete megdermeszté művészeti életét. E viszontagságos állapotok sulyos csapásait még fokozta az, hogy egyúttal elpusztúlt a korábbi időkben keletkezett művészi alkotások legnagyobb része, a melyeknek nagyszerűsége és rendkivűli sokasága a művészeti dolgokban bizonyára nem elfodúltan és egyoldalúan itélő Aeneas Silviust a következő lelkes szavakra ragadta: „Európának egy országa sem bírt – úgy vélem – a mi időnkben oly sok, oly pompás és díszes templommal, mint a mennyivel Csehország büszkélkedett; a magasra emelkedő templomok csudálatosan hosszúak, szélesek és kővel boltozottak voltak; az oltárok telidesteli voltak arany és ezüst ereklyetartókkal; az egyházi ruhákat gyöngyök ékesítették; az egyházi eszközök rendkivűl drágák voltak; magas és széles ablakok csillámló és csudálatos művű üvegjein át özönlött be a világosság.” A huszita vakbuzgódás az isteni tiszteletnél és a templomok fölszerelésénél kifejlett pompának épen nem volt barátja, sőt gyakran határozott ellenségűl lépett föl; önként érthető tehát, hogy nagy pusztítást vitt véghez az egyházi művészet azon emlékeinek gazdag sorában, a melyek leghűbben és legszebben örökíték meg a korábbi századok művészeti törekvéseit. A pusztítás dühe nem csillapodott sem a kolostorok ajtajánál, sem azon városok kapuinál, a melyek tartózkodtak a mozgalomban való részvételtől; egyaránt sújtá az egyházi építményeket, a polgárok házait és a büszke várakat, s ekként a csúcsíves építésnek is számos emléke dűlt romba. A cisterciták által Königsaalban, Nepomukban, Skalitzban Goldenkronban, Hradištěben és Sedlecben épített s művészeti tekintetben rendkivűl nagy fontosságú kolostorok vagy egészen, vagy részben elpusztúltak; a benczések, a premontreiek, a koldúló barátok és egyéb szerzetek kolostorainak legtöbbjét ugyanez a sors érte. Midőn a polgárok vagyona a lángok martalékává lett, ugyanakkor számos városi templom is vagy teljesen leégett, vagy sulyosan megrongálódott. Rövid néhány év alatt semmivé lett mindaz, a mit a korábbi századok művészeti érzéke és szorgalma alkotott. Sivár romok, füstös falak, elhagyott lakások bedűlt boltozatai jelölték a helyeket, a hol a szem még nem sokkal előbb a művészet remek alkotásaiban gyönyörködhetett. Hogy a művészeti emlékek ilyetén pusztítása, hogy a képzőművészetek iránt ily határozottan ellenséges indúlat mellett a művészeti érzéknek ki kellett halnia s a művészeti tevékenységnek lehetetlen volt fejlődnie, az annyira önként érthető, mint az, hogy a gaz nem teremhet szőlőt, vagy édes fügét. Mert nem tekintve a fegyverek zaját és a háború viszontagságait, melyek a művészeti életnek soha sem kedveznek, ez időtájt számos kérdés merűlt föl és foglalta el az általános érdeklődést, úgy, hogy az ország lakosságának nem igen lehetett gondja a művészetre. A huszita háborúk alapjában megrendíték Csehország művészeti életét. Több évtizedre volt szükség, míg nyugalmasabb és rendezettebb állapotok bekövetkeztével a művészeti törekvések is föl kezdtek éledni és lassanként annyi erőt gyűjtöttek, hogy a II. Vladislav uralkodása alatt kinálkozó háládatosabb és nagyobb föladatokat is képesek voltak teljesíteni. A közbe eső idő, a korábbi körűlményekkel összehasonlítva, természetesen a művészet nagy hanyatlásának korszaka volt; mindazáltal ekkor sem uralkodott teljes tétlenség, a mennyiben kétségtelen, hogy az országban élő mestereknek, mihelyt nem voltak kényszerűlve, hogy a napirenden levő ügyek érdekében személyesen küzdjenek, azonnal jó keresetet nyújtó foglalkozás kinálkozott a leégett városok, templomok, valamint a földúlt várak megújítása és a szükséges berendezési tárgyak előállításánál. De bizonyos az is, hogy az olyan föladatoknál, melyek főleg a mellőzhetetlenűl szükségeset tartották szem előtt, a megrongálódott épületek helyreállításánál tulajdonképeni művészeti törekvés megvalósítására nem igen kinálkozott tér és alkalom. Azonban mihelyt megkezdődött az újjáépítés és a szükséges berendezési tárgyak előállítása, a mesterek és munkások, kik ezzel megbizattak, kénytelenek voltak a jobb időkben szerzett járatosság maradványait értékesíteni, mert bizony a zavarok nem érleltek sem újabb művészi nemzedéket, sem újabb művészeti fölfogást. E szerint tehát a művészeti tevékenység egy ideig a huszita mozgalom előtti gyakorlat álláspontját foglalta el, a melyben a Parler-féle irány utóhatása is mutatkozott; de a hazai mesterek hatása gyarapodott és erősebb lett. A XIV. században és a XV. század elején élt nemzedékeknek sokféle és valóban nagyszerű építményeken való közreműködés révén bőséges alkalom kinálkozott magukat a művészetben tökéletesíteni; a huszita háború utáni mesterek által tanított nemzedék helyzete azonban nem volt ily kedvező; azért csakhamar kicsinyes modorosságra adta magát, a mely azonban, bár nem mindenütt, némely figyelemre méltó részletben mégis szert tett bizonyos eredetiségre. Az újabb nemzedék tevékenysége tágasabb tért nyert, mikor II. Vladislav uralkodása alatt a művészetre nézve kedvező korszak kezdődött, a melyet azonban nem lelkesítettek oly nagy eszmék, mint a IV. Károly alatti korszakot.

Részlet a brüxi esperesi templom belsejéből.
Weber Antaltól

Az építkezés általános körűlményei nagyjában ugyanazok voltak, mint a huszita háborúk előtt. Így példáúl Wodnian város polgárai plebániatemplomuk szentélyének építése tárgyában 1435-ben Jaklik mesterrel és fiával, Venczellel, a legapróbb részletekre kiterjedő s a föltételeket pontosan meghatározó szerződést kötöttek; így a kuttenbergi Borbála-templom építésének folytatását 1512. április 14-ikén kötött szerződéssel Rieth Benedekre bízták és az építésről épen oly pontos számadást vezettek, mint egykor a prágai székesegyház építéséről; hasonlóképen pontosan szabályozva volt a munkabér; érvényben volt az építésnek nyári és téli időszaka közti különbség; divatozott a borravaló és a fürdő-pénz. Az építészet körébe tartozó mesterségek czéhszerű szervezete Csehországban a XV. század folyamán nagyot haladt. A kőfaragók prágai ó-városi czéhe már 1489-ben „a fővárosból igazgatta a cseh királyságbeli valamennyi hasonló mesterség czéheit”; emezeken azonban csak a városi czéheket, így példúl a kuttenbergit, stb. értették; ezekkel egyidejűleg a nagyobb építkezéseknél önálló és független czéhek állottak fönn. Ilyen volt példáúl 1489-ben a Hradischinon a királyi épületek vezetésével megbízott Rieth Benedek mester igazgatása alatti czéh, mely az óvárosi czéhvel körűlbelűl olyan összeköttetésben volt, mint Roritzer, a regensburgi székesegyház építőmestere, a kőfaragók és a kőmívesek remekelése részletesen szabályozva volt. Azonban Csehország építőmesterei, noha egyes czéheik jól szervezett önállósággal birtak, érintkezésben állottak a németországi czéhekkel is. Így példáúl Rosenberg Péter 1497 augusztus 3-ikán jóváhagyta a Rosenberg család birtokainak területén annak a kőfaragó-czéhnek az alapítását, a mely a passaui fő műhelylyel legszorosabb kapcsolatban szerveztetett. Az Annabergben kitört viszályok eligazítása czéljából összegyűlt kőfaragók 1518 július 26-ikán kelt és Szakállas György szász herczeghez intézett beadványukban kijelentették, hogy „a cseh királyságbeli, a sziléziai és a meisseni czéhtársak nagy méltatlanságot szenvedtek” a magdeburgi műhely eljárása következtében. Úgy látszik, hogy az összegyűlt kőfaragók közt Rieth Benedek vitte az első szerepet; továbbá ott voltak: maulbronni Jörg mester Brüxből, Günther János Oberndorfból, Schremle Jörg mester Komotauból, végűl két kőfaragólegény és pedig wimpfeni Fülöp Launból és Márton Planból. A szóban forgó esetből kiderűl, hogy, midőn Csehországban a művészeti tevékenység a huszita háborúk után újra föllendűlt, ugyanakkor a németországi hatás ismét érvényre jutott. Már Rieth Benedek pallérja, János, 1516-ban a kuttenbergi Borbála-templom építéséhez a négy fő műhely egyikének székhelyén, Bécsben, szintén fogadott föl kőfaragó legényeket, a kiknek német neveik 1517-től fogva előfordúlnak a kuttenbergi számadásokban.

Minthogy a nagyobb, akkor már többnyire cseh lakosságú városokban a kőfaragók és a kőmívesek önálló czéhekkel birtak, a melyeknek tagjai, ha nem kizárólag is, de bizonyára nagyobb részben szláv eredetűek voltak, önként érthető, hogy észrevehetővé vált az építészetnek azon iránya, melyet ezek fejlesztettek. Jaklik mester és fia, Venczel, Wodnianban működtek; schweidnitzi Benedek 1474-ben a soběslaui tornyot építé; Blažek mester és elődje, Hanuš mester, 1489-ben Kuttenbergben éltek; Venczel mesterre a prágai lőportorony építése bízatott, s utódja, prostějovi Raysek Mátyás, Kuttenbergben, Gangban, Königgrätzben és más városokban is épített; Miklós mestert Pisekbe hívták meg, hogy az ott 1489-ben megkezdett torony építését tovább folytassa. Mindezen adatok azt bizonyítják, hogy a szláv irányú építés az ország több helyén fölűl kerekedett. Raysek Mátyás volt ez irány legkiválóbb képviselője, a ki a kuttenbergi Borbála-templom és az ó-városi lőportorony építését befejezte; mind a kettő oly nevezetes alkotás, mely Parler Péter nagy műveivel, a prágai székesegyházzal és a prágai Moldava-híd ó-városi tornyával sikeresen kiállta a versenyt.

II. Vladislav király 1476-ban Eger város tanácsához fordúlt, hogy engedje át neki Erhart városi építőmestert. Ez azt bizonyítja, hogy e király uralkodásának kezdetén a fölsorolt mesterek még alig voltak képesek minden művészeti követelmnynek eleget tenni. Ez a kérés nyilván csak azért történt, mivel a német építőmestert addigi művei alapján képesnek tartották a nagyobb föladatok teljesítésére és mivel az általa képviselt irányt helyesnek tartották; más felől abból, hogy Rieth Benedek német mesterre bízatott a királyi építkezéseknek, továbbá a székesegyház és több városi templom építésének vezetése, világosan kiderűl, hogy az építészetnek Németországban virágzó irányától teljességgel nem idegenkedtek. Rosenberg Ulrik 1444-ben azzal a kéréssel fordúlt Schaumburg grófnéhoz, hogy engedje át neki Andersen mestert, mivel – úgy mond – Krumauban nincsenek ilyen jeles mesterek; a prágai festő-czéh kihágások miatt büntetést szabott a Prágában dolgozó következő festőkre: meisseni Lőrinczre, zittaui Gáborra, laufi Jánosra és bécsi Ulrikra; Pfuger Konrád Bömisch-Aichában talált foglalkozást; Kunz mestert Graupenbe hívták megés reá bízták a templom építését. A fölsorolt adatok azt bizonyítják, hogy a német munkások mindig találtak foglalkozást Csehországban. És ezek nem valami alsó rendű szerepet vittek, hanem többnyire irányadó állást foglaltak el, így példáúl mikor Brüxben a nagy tűzvész után a városi templom újjáépítéséhez fogtak, annak tervét schweinfurti Jakab mester készíté el, a ki ez időtájt az annabergi templom építését vezette; a brüxi templom építésének élén maulbronni Jörg mester állott. Stieglitzer Albrecht görlitzi mester 1507-ben Königgrätzben, a görlitzi építő- és ácsmester pedig 1520-ban Bömisch-Leipában dolgozott. A német művészetnek e nagy hatása nem csupán az építészetre szorítkozott, hanem kiterjedt a művészet valamennyi ágára, a minek jellemző példája, hogy László király uralkodói pecsétjét nürnbergi ötvösök, névszerint Herdegen Seitz és Hölper Jeromos, Dürer Albrecht nagyatyja által készítteté; Henrik mester és Münster János mester freibergi festők 1465-ben kötelezték magukat, hogy a graupeni templom számára oltárképet festenek; Burchart György görlitzi festő 1495-ben oltárképet festett a liebenaui templom számára; Lőrincz rézöntőmester Baudissinban 1486-ban szerződést kötött, melynél fogva a graupeni nagy harang megöntésére kötelezte magát; ez időtájt Plauenből több festő telepedett let Kaadenbe. Ez adatok sorozatából önként következik, hogy a német művészeti fölfogás a csehországi késő csúcsíves építő művészetnek nem csekély részére gyakorolt döntő hatást.

Erkély Launban.
Weber Antaltól

A hazai építészek művei közűl hatalmasan kitűnnek Raysek Mátyás építményei. Működése 1476-ban a prágai lőportorony építésével kezdődik, melynek alapkövét 1475-ben virágvasárnap utáni hétfőn tették le. Az ó-városi tanács a torony építését eredetileg Venczel nevű mesterre bízta, a kapu boltívének befejezte után pedig a szobrászati és ékítményes részletek előállítására prostějovi Raysek Mátyást szegődtették, a ki addig a Teyn-iskola baccalaureusa volt, két év múlva egészen ő reá bízták az építés folytatását. A torony alsó része egészen a kapu boltozata fölött levő négykarajú díszítményig Venczel mester műve, a ki nyilván a Moldava hídjának ó-városi tornyát választotta mintáúl; a toronynak az említett négykarajú dísztől az alsó ablakokig terjedő része a két mester közös műve; a többit aztán Raysek Mátyás maga építé, a kiről dicsérettel említik, hogy virágokat és alakokat igen ügyesen rajzolt és faragott. A mester a torony további építésénél különösen ezt a képességét tűntette ki; az épület külsejét alakokkal, ormokkal, gyámokkal és szertelenűl mesterkélt, sőt néha esetlen lombdíszszel borítá. A Moldava fölötti híd ó-városi tornyának szabatos, erős és összhangzatos alkatával ellentétben e tornyot a bizonytalanság egy neme jellemzi, a mi abban nyilvánúl, hogy a művész az építmény nehézkes tömegével nem volt képes elbánni, s zavarában szertelen, szinte a játékszerűséggel határos mesterkéltségre tévedt, mintha így akart volna a helyzet urává lenni. Igaz, hogy e mesterkéltség egyik vonása volt az akkori építészeti fölfogásnak, s ennek révén vált ismertté, sőt keresetté Raysek Mátyás. Mert a kuttenbergiek, kik a Borbála-templomnak a huszita háborúk óta szünetelő tovább építéséhez 1483 augusztus 22-ikén tették le az alapkövet, midőn Hanušnak, a templom első építőmesterének valószínűleg 1488-ban vagy 1489-ben bekövetkezett halála után más építőmesterre volt szükségük, a prágai ó-városi kőfaragó-czéh ajánlatára Raysek mestert fogadták föl, kit Blažek kuttenbergi mester ifjú korától fogva ismert. Eléggé pontosan meg lehet állapítani, hogy a kuttenbergi templomnak mely részeit építé Raysek; ezek: a szentély falai, támasztó szerkezete és boltozata egész a zárókőig, melyen a fölírás megjelöli a befejezés évét, 1499-et; a szentély ablakait eredeti geometriai idomok díszítik, a támasztó rendszer pillérei gazdag díszűek, a szentélyt kivűlről sajátságos, de nem érdektelen karzat koszorúzza, a szentély kő korlátját késő csúcsíves, de szép formák élénkítik. Díszítő képességét, a melynek köszönhette, hogy Prágában rá bízták a lőportorony építését, a Borbála-temlomon is érvényre juttatá. Az építést utóbb Rieth Benedek, királyi építőmester folytatá, ki e hatalmas csarnok-templom három középső hajóját beboltozá, a belső oldalhajókba karzatokat épített és elkészíté a födelet; majd parlii Miklós mester, Vlach János mester, Péter, Polák György és Vitek kőfaragómesterek, végűl Miklós mester váltották föl egymást; a XVI. Század közepe táján nagyobb munkát már nem végeztek rajta; 1565-ben a templom java részében készen volt, a nélkűl azonban, hogy Parler Péter nagyszerű terve megvalósúlt volna, a mennyiben az építményt egy ideiglenes fallal fejezték be. Hanuš mester inkább közeledett a régi formákhoz, a nélkűl, hogy azok nemességét és művészeti tökélyét utólérte volna. Raysek Mátyás ellenben szabadabb kezű volt, a formák tekintetében saját fölfogását érvényesíté és az épület fő részének hatását saját módja szerint emelte ki; Rieth Benedek a hajók boltozatát egyéb építményein bevált mód szerint építé, a geometriai díszt merevebben, a támasztó pilléreket egyszerűbben és nyersebben formálta, a nemesebb hatásra kevés gondot fordított. A későbbi időből való részek formái mind inkább szeszélyesekké, sőt néha ízléstelenűl nehézkesekké váltak. A közel kétszáz évig tartó építkezés egyes kroszakaiból származó eltérések szembe szöknek ugyan, mind az által ez építmény ma is hatalmas hatású és kétségtelenűl legkiválóbb alkotása a csehországi csúcsíves művészetnek, a miben legnagyobb része a Raysek Mátyás által épített szentélynek van.

Valószínű, hogy az utóbbi építé a Kuttenberg közelében fekvő Gang hegyi városkának Szent Lőrincz tiszteletére szentelt egyhajós templomát, a melynek szószéke és szentségházacskája kétségtelenűl e mester művei; a szentély ablakainak geometriai idomai szintén ő rá vallanak. A szentségházacska, melyet Königgrätzben készített, arról tanúskodik, hogy tevékenysége Csehország más városaira is kiterjedt, a nélkűl azonban, hogy körűle a tanítványok iskolává csoportosúltak volna.

A XV. század végén és a XVI. Század elején Kuttenbergben rendkivűl élénk volt az építési tevékenység. Ekkor épültek: a Boldogasszony-templom, a Szentháromság-templom, vrchovišti Smišek Jánosnak várszerű lakóháza, továbbá a pompás kó kút és az úgy nevezett „kő ház”, az olasz-udvaron pedig gyökeres helyreállítási munkát végeztek. A templomok az elfogadott mintához ragaszkodva három egyenlő magas hajóval bírtak, nyugati homlokzatukon torony emelkedett; a világi építményeket jó ízléssel formált, gazdag szobrászati dísz élénkíté.

Csehország déli és délnyugati vidékén a falusi templomok háromféle minta szerint épültek, ezek: a háromhajós és a kéthajós csarnok-templom, s az egyhajós templom. A tabori templom elrendezésre és boltozatra nézve a krumaui egyhajós templomot követte; a kéthajós templomok épültek Gojauban, Höritzben, Blatnában és Wodnianban. A wodniani templom szentélye aránylag elég jó karban van; három szakaszának és a nyolcszög öt oldalából alakított záradékának kicsiny gyámokon nyugvó és sima zárükövekben találkozó bordái arról tanúskodnak, hogy Jaklik mester, a ki 1435-ben bizatott meg az építéssel, s annak fia Venczel, kiváló építészek voltak. A gojaui templomot 1488-ban fejezték be; gazdag hálós boltozata van és zenekarzatának káváját pompás geometriai idomok díszítik. Művészetileg nevezetes egyhajós építmény az 1487-ből 1507-ig épűlt Mária-Magdolna-templom Kalschingban, szentélyének csillagos, hajójának hálós boltozata van, a mely utóbbi már majdnem félkörű boltozat. Goldenkron cistercita kolostornak, a templom kegyurának czímeréből vett töviskoszorú díszíti a záróköveit; Höritzben a zárókövek Rosenberg urainak rózsáját ábrázolják. Az ottaui templom boltozata megegyezik a kalschingi templom boltozatával, melylyel egy időben is készűlt; dülényes boltozatú előcsarnoka van, melynek nyomott ívei gyámokon nyugszanak, kapuját pálczatagok gazdagon díszítik. Hasonló továbbá az unterhaidi háromhajós templom is, a melynek rendkivűl gazdag hálós boltozata mintáúl szolgált a rosenbergi Miklós-templomnak, noha ez utóbbinál észrevehető, hogy a csúcsíves szerkezet iránti érzék már sokat veszített erejéből. Az unterhaidi templom szentélyének csillagos boltozatát fínomabban alakítva utánozták a prachatitzi Jakab-templom újabb beboltozása alkalmával, továbbá ugyan e boltozatot még egyszer ismételték a schweinitzi templomon, mely 1485-ben fejeztetett be. Emennek sokszöggel záródó keresztelő-kápolnáját nemes alakítású csillagos boltozat födi, a melynek vékony bordái többszörösen metszik egymást; a hosszanti hajónak ellenben a csúcsos dongaboltozatot megközelítő hálós boltozata van, a melynek díszes bordáit formált téglák alkották. A schweinitzi templom legérdesebb része a szentély, a mennyiben boltozatának alapformája hatszögű csillag, s épen ilyen a soběslaui templom szentélyének boltozata is; ez utóbbinak kettős hosszanti hajóját a XV. század második felében szintén rendkivűl gazdag boltozattal látták el, s minthogy schweinitzi Benedek mester 1474-ben a soběslaui torony építésével volt elfoglalva, valószínűnek látszik, hogy a schweinitzi templom ugyan e mester műve.

Az említett építmények egyes részleteinek hasonlóságát nem lehet tagadni, a miből az következik, hogy ugyanazon építészeti irány alkotásai; a változatos alakítású csillagos és hálós boltozatokban való kedvtelés mind inkább fokozódott, úgy, hogy a schlaui és a rakonitzi templomok egyszerűbb boltozatait későbbi időben valamely újjáépítés alkalmával keletkezett műveknek kell tekintenünk, a melyeknek nincs semmi közük a most ismertetett csoporthoz, de a mely csoportbeli építményekkel egyidejűnek látszik a melniki templom hajójáőnak és szentélyének boltozata. A neuhausi prépostsági templomot neuhausi IV. Henrik 1480-ban helyreállíttatá és új szentélyt építtetett hozzá, minél fogva e templom egyike ama nagyobb építményeknek, a melyeket a XV. század folyamán újjáépítettek és kibővítettek. Épen ilyen tetemes átalakítást szenvedett a neu-bistritzi templom boltozata is, nemkülönben a bechíni minorita kolostor, mely utóbbit a horaždiowitzi keresztfolyosóval együtt rekeszes boltozatúvá alakították át. Hogy déli Csehországban mily sajátságos boltozatokat építettek, arra nézve legtanúlságosabb Budweisban a temetőbeli templom egyes hajójának és Gratzenben a XVI. Század vége felé befejezett kolostor-templom szentélyének gazdag hálós boltozata, nemkülönben eme templom hajójának szélesre húzott csillagos boltozata, mely annyira lapos, hogy egyáltalán nem vág össze a csúcsíves rendszerrel.

A késő csúcsíves építészet egy másik irányát képviselik azok a művek, a melyeket Reith Benedek, II. Vladislav építőmestere épített. Azok a részletek elpusztúltak, a melyekkel a XVI. Század elején a prágai székesegyház tovább építését megkezdte. Ellenben a Vladislav-féle oratorium ágas-bogas bordájú és lecsüggő zárókővel bíró boltozata ma is egyik legérdekesebb látni valója a székesegyháznak. Benedek mester művészetének mégjellemzőbb és hatalmasabb alkotása a prágai várban a Vladislav-féle terem, melynek félkörből szerkesztett szövevényes hálójú boltozata fali pilléreken nyugszik, az utóbbiaknak az éjszaki oldalon fínom kimunkáltságú támasztó pillérek felelnek meg. A II. Vladislav uralkodása idejében Pürglitzben épűlt teremnek és a várkápolna szentélyének, továbbá a kuttenbergi Borbála-templom középhajójának hasonló boltozata van, a miből azt következtetjük, hogy ugyan e mestertől származnak. Azt már említettük, hogy Reith Benedeket meghívták a kuttenbergi Boldogasszony-templom építéséhez. Az aussigi háromhajós csarnok-templom egészen hasonló beosztású; nyugati keskeny oldalán torony emelkedik, belsejébenpedig a hajókat elválasztó három-három pillérnek a hosszanti falakból kiszökellő falai pillérek felelnek meg. Az úgy nevezett II. Vladislav-féle építményeket az jellemzi, hogy az uralkodó nevének koronás kezdőbetűjével (W) vannak megjelölve; minthogy e koronás kezdőbetű előfordúl az aussigi templomon is, azért bizonyosnak vehetjük, hogy II. Vladislav uralkodása idejében épűlt. Rieth Benedek mester 1520-tól 1528-ig fejezte be a launi Miklós-templomot, a melynek nyolczszögű pillérei idom és magasság tekintetében majdnem pontosan megegyeznek az aussigi templom ugyan ezen részleteivel, elrendezése pedig tökéletesen összevág az Érczhegységben ez időtájt keletkezett templomok elrendezésével, különösen az annabergi temploméval, a melyet Benedek mester nagyon jól ismert; itt is, ott is négyszögű a templomnak alaprajza, s pedig kétszer oly hosszú, mint széles, a keleti keskeny oldalon három záradéka van, s mindegyik sokszögű; a középhajó nem sokkal szélesebb, mint egy-egy mellékhajó, a pillérek és a rendkivűl gazdag hálós boltozat is megegyezők.

Laun közelében egy másik építményen, a brüxi városi templomon mutatkozott leghatározottabban az érczhegységi építészet hatása; tervét schweinfurti Jakab mester készíté, a ki Annabergben dolgozott és különösen a műhelyi viszálkodások révén vált ismeretessé; az építés vezetését maulbronni Jörg mesterre bízták a brüxiek. Ez is háromhajós csarnok-templom, az oldalhajók felső részébe épített karzatot szobrászati művek gazdagon díszítik, a támasztó pillérek a hosszanti falak mentén a templom belsejébe szökellenek s közeik kápolnákat képeznek, a bordák gazdag alakítású hálója egybe foglalja az egész boltozatot, s e tekintetben hasonlít schweinfurti Jakab egy másik művéhez, az annabergi templom boltozatához. Az érczhegységi templomok jellemző vonása, hogy teremszerű belsejük különösen a szent beszédek érdekeit szolgálja. Ilyen a brüxi templom is, sőt e jellegét még jobban kiemeli és hatásosabbá teszi a szentélyt övező csarnokszerű folyosó és a kápolnák koszorúja. A templom 1517-től 1532-ig épűlt, s elrendezése hűen utánozza az ingolstadti Boldogasszony-templom elrendezését, a hol schweinfurti Jakab mint legény dolgozhatott.

Szászországi hatás jellemzi Komotau közelében a Gunter János által épített oberndorf iszentélyt, melynek városi templomát Schremle Jörg építé, de az oldalhajók karzatát kevésbé művészien fejleszté ki, a pillérek alakítása tekintetében pedig az aussigi, a launi és a brüxi templomokhoz ragaszkodott. A graupeni városi templom építését 1484-ben Kunz mester vállalta el. Meglehet, hogy Kunz és Pfluger onrád nevet ugyan az a személy használta s az utóbbi név alatt sokat dolgozott Szászországban és Böhmisch-Aichában is talált foglalkozást. A graupeni templom igen egyszerű építmény, melynek támasztó pillérei, ablakai és kapuja gondosan faragott koczkákból építvék; a sokszögű szentélyének egyik oldalához csatolt kápolnának rendkivűl díszes és nemesen formált boltozata van; a kápolna különben valamely régibb épületnek – talán az 1479-ben leégett templom szentélyének – maradványa lehet. A Szent-Lélekről nevezett graupeni kórház temploma jelentékenyebb építmény, a melynek kétosztályú ablakai megőrizték a késő csúcsíves díszítményt. Hasonló díszítmények vannak a graupeni temető 1516-ban befejezett Anna-kápolnájának ablakain; a kápolnának fa burkolatú és festett mennyezete ma is jó állapotban van. A Graupen előtt fekvő, késő csúcsíves művészetű Prokop-templomot sajátságot boltozat födi, szentélye egyenes záradékú. Mind e fölsorolt építmények keletkezését elősegítette a hegyi városnak a közeli Szászországgal való élénk közeledése. Bizonyára innen kerűlt Besenbe az a mester is, a ki 1483-ban megkezdte az ottani városi templomot, a melynek ablakait szép geometriai idomok díszítik, szentélyének pompás csillagos boltozata van; csarnokszerű három hajójának hálós boltozata a hosszanti falakból a templom belsejébe szökellő, nyolczszögű pilléreken nyugszik.

A kuttenbergi úgy nevezett „kő ház”.
Weber Antaltól

Ehart városi építőmester a XV. század második felében építé az egeri főesperesi templom hosszanti hajóját; az ablakok geometriai díszítménye, valamint a szentély éjszaki oldalához csatlakozó sekrestye egy és más részlete aránylag még jól megőrizte a késő csúcsíves formákat. Ugyanezt mondhatjuk az előbbivel egyidejűleg befejezett egeri Bertalan-templomról, a melynek hatszögű csillagalakú boltozata a templom közepén emelkedő oszlopon nyugszik. A schlackenwerthi és schlaggenwaldi háromhajós templomok oldalhajói szokatlanúl keskenyek, ilyen az arnaui plebániatemplom is; az 1500 körűl befejezett bilini városi templom szentélye nem vág jól össze a hosszanti hajó kicsinyes arányaival és nyomott hangulatával. E templom egy felől frank, más felől pedig szász hatást árúl el; a később épűlt reichenbergi és friedlandi városi templomok azonban valószínűleg sziléziai mesterek művei, a kiknek kiképzése Rosskopf Vendel görlitzi mester révén Rieth Benedeknek tulajdonítható.

Éjszak-nyugati Csehország emlékeinél gondosabb kimunkáltságú Böhmisch-Leipában a Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom ablakainak geometriai díszítménye; ugyanitt a szent-kereszt templomának szintén gondosan kimunkált ablakai vannak. Jungbunzlauban az esperesi templom és Pardubitzban a Bertalan-templom oldalhajóinak felső része karzatot képez; mind két templomnak meglepően egyszerű keresztboltozata van. Chrudimban három építménynek van fontossága a késő csúcsíves művészetre nézve, ezek a Katalin, Mihály és szent-kereszt tiszteletére szentelt templomok. Az elsőben az oldalhajók karzatának díszítése a komotaui temploméhoz hasonlít, kapuja csúcsíves rendszerű ugyan, de már mutatkoznak rajta renaissance formák is. Ellenben a Mihály-templomnak sajáságos oromzatú nyugati kapuját egymást metsző pálcza-tagok és fölötte szeszélyes geometriai idomok díszítik. A szent-kereszt templomának éjszaki oldalán kőből faragott régi szószék vonja magára figyelmünket, a szentélyzáradék középső nagy ablaka fölött levő padlás-lyuk késő csúcsíves ajtaját díszítő formák az esperesi templom szentélyének falán levő formákhoz hasonlítanak.

Részlet a kuttenbergi olasz-udvarból.
Weber Antaltól

Nagy művészeti becse van a pilseni főesperesi templom déli oldalához csatlakozó és a XVI. század elején keletkezett Sternberg-féle kápolnának, mely nyolczszöggel záródik; csillagos boltozatának bordái egy lecsüggő zárókőben találkoznak, belsejét geometriai idomokkal díszített három széles ablak világítja meg. A kápolna fölsorolt részletei a Rieth Benedek által elterjesztett építési módra emlékeztetnek. A Pilsen vidékén levő építészeti emlékek közűl különösen kiválik a čečovitzi egyhajós templom, a melynek kapuját, párkányát, mennyezeteit, oszlopfőit s egyéb részleteit díszítő faragványok részint alakok, részint lombok s rendkivűl szabatos és gondos kimunkáltságúak. A tiszta ízléssel ellentétben, mely az emléket jellemzi és a mely mindenben eléri a pilseni Sternberg-féle kápolna magas színvonalát, szinte idegenszerű a XV. század vége és a XVI. század eleje körűl befejezett rousbergi templom, melynek a falusi templomok mintájára egyhajója, rövid szentélye és két toronynyal közre fogott homlokzata van.

A körűlmények nem kedveztek a kolostorok alapításának, azért e korszakban igen kevés ilynemű építmény keletkezett. Déli Csehországban 1455-ben alapítá Linden Péter a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rend számára Forbes kolostort, a melynek építését 1466 után fejezték be. Az egyhajós templom és ennek éjszaki oldalához csatlakozó keresztfolyosó még ép állapotban van; a templom szentélyét 1746-ban átalakítva újjáépítették. A hajó négy szakaszból áll; csillagos boltozatának bordái körtealakúak, szépen faragott záróköveit az alapítónak czímere is díszíti; a prizmaalakú támasztó pilléreket, melyek alkatuknál fogva kitűnően megfelelnek föladatuknak, részint párták, részint bütykös levelekkel szegett ormócskák koszorúzzák. A templom fölépítése egészben véve, valamint a pillérek is alapos technikai ismeretet, nagy gondosságot, szabatos számítást mutatnak, a mivel a keresztfolyosó csak igen kis mértékben dicsekedhetik. A keresztfolyosó egyes szárnyainak boltozata fölötte elütő; látunk ott sokféle hálós és egyéb szeszélyes boltozatot, a miből azt következtethejük, hogy a keresztfolyosó hosszabb ideig épűlt, s ez alatt a legkülönbözőbb irányt követő mesterek dolgoztak rajta.

Egészen ép állapotban maradt fönn a Kaaden mellett egy magaslaton gyönyörűen fekvő Ferencz-rendi kolostor, melyet az 1514-ben meghalt hassensteini Lobkowitz János alapított. A kolostornak állítólag egeri Bauer Péter mester által épített temploma háromhajós; tetemesen megnyújtott szentélyének három osztályú ablakait késő csúcsíves ízlésű szép idomok díszítik. A templom éjszaki oldalához csatlakozik a keresztfolyosó, s ennek keleti szárnyában a Ferencz-rendi barátok kedvelt szokása szerint kápolna van, a melynek sokszögű záradéka és geometriai idomokkal díszített kétosztályú ablakai egészen egyszerűek. A jobboldali mellékhajó fölött egy teremszerű helyiség van, melynek rekeszes boltozata két nyolcszögű oszlopon nyugszik; e helyiség fölött levő másik helyiség szintén rekeszes boltozatú. A bechini és a horaždiowitzi keresztfolyosók után itélve a Ferencz-rendiek építményein a XV. század vége felé nem volt szokatlan a rekeszes boltozat.

Az Ágoston- és a Ferencz-rendiek építményein kivűl még említésre méltók a Pálosoknak e korszakban Kugelweitban és Heuraufflban keletkezett kolostoraik. Amannak a romjai közé, különösen keresztfolyosójába később parasztházakat építettek, a melyek közűl kilátszik a födél nélkűli templom szentélyének a nyolczszög öt oldalából alakított záradéka; az itteni fölírások közt előfordúló 1509 és 1514 évszámok szerint a kolostor építése a XVI. század első tizedeire esik; a maradványokon is fölismerhető a gondos kőfaragó munka.

Majdnem egyidejűleg keletkezett az 1522-ben épűlt heuraffli egyhajós templom, a melynek pálcza-tagokkal díszített kapubéllete olyan, mint az ottaui; a nem régiben eszközölt helyreállítás előtt részleteinek formai fínomsága és tisztasága meglepő volt. A régebbi kolostorokban a huszita háborúk után szükségessé vált helyreállítási munkák a kedvezőtlen anyagi körűlmények miatt csak a legszükségesebbre szorítkoztak, s magától érthető, hogy az ilyetén szűk körű tevékenység nem hatott ébresztőleg az elmékre. Az épületek régibb és terjedelmesebb részeinek átalakítását is csak kivételkép eszközölték. Az utóbbira példáúl szolgál a tepli kolostor-templom, melyet csúcsívessé alakítottak át.

Az egyházi építkezés a korábbi korszakhoz képest tetemesen csökkent; de az ekként bekövetkezett fogyatkozást bőven pótolta a világi építkezés terén beállott élénk tevékenység, mely nem csupán a megrongált épületek kijavítására és helyreállítására szorítkozott, hanem a vagyoni jóllét emelkedvén, csakhamar újabb műveket is hozott létre. Csehország uralkodói jártak elől jó példával, ezt bizonyítk Lititz és Pürglitz várak, továbbá a hradschini székhely. Neuhaus, Klingenberg, Pisek, Blatna és más várakban falfestmények maradványai mutatják, hogy úgy a romokba dűlt, valamint a még eredeti állapotukban levő nemesi kastélyok, mint Hassenstein, Schreckenstein, Strakonitz, Konopischt, stb. tulajdonosai a huszita háborúk után nagy gondot fordítottak otthonuk művészeti díszére és kényelmére. E korszak egyik pompás alkotása a krumaui várkastély negyedik udvarában levő erkély, a melyet a hozzá csatlakozó szobákkal együtt Rosenberg Péter rendeletére 1513-ban Plonitzer Ulrik épített.

A művészi ízlésű erkélyek a világi építményeken nagy kedveltségnek örvendtek. E nembeli legpompásabb alkotások egyike a launi erkély, mely Rieth Benedek idejében épűlt és az ő irányát követi; egyes részeinek arányai, tagoltsága, a részletek alakítása, a szobrászati dísz alkalmazása egyaránt művészi kézre vallanak. Még gazdagabb a XV. század utolsó negyedében befejezett kuttenbergi úgy nevezett „kő ház”. Kuttenbergben még említésre méltó Vrchovišťi Smíšek Jánosnak kastélyszerű lakóháza, továbbá a Münsterberg-féle ház maradványai. Mind a két építmény jellemző a világi építészetre nézve, az előbbi még azért is, hogy a várkastély és a polgári ház között levő lakóház elrendezését és beosztását tűnteti föl.

A kuttenbergi „kő ház” homlokzatán a földszínt falát tagoló két csúcsos ív közéből indúl ki és az első emeleten fejlődik ki az erkély. A ház első emeletének díszes hálós boltozata és szépen faragott zárókövei vannak; a fönmaradt talapzatok és mennyezetek arra mutatnak, hogy egykor szobrok díszítették. Oromfala gazdagságra nézve páratlanúl áll Csehországban; levelekkel szegett párkánya fölűl egy keresztvirágban végződik. Az oromfalnak czímerekkel díszített három ablakától jobbra és balra egymással szembe vágtató egy-egy lovas alakot látunk; a középső ablak keresztvirágából almafa nő ki, melyre a kígyó tekerődzik, s a melytől jobbra és balra gyámokon Ádám és Éva mezítelen alakja áll, legfölűl pedig a felhők közt imádó angyaloktól körűlvéve megjelenik az Úr alakja. Ez emléket épen úgy, mint a Münsterberg-féle ház toronyszobájának boltozatát gondos kimunkáltság és jól kiszámított elrendezés jellemzi; valószínű, hogy kuttenbergi mesterek építették, a kik az olasz-udvar és kápolnája, meg a Vrschovist-féle ház helyreállításán is dolgoztak.

A polgári építkezésnek Kuttenbergen kivűl Egerben, Pilsenben, Graupenben, Chrudimban, Budweisban, Leitmeritzben és az ország egyéb városaiban is vannak többé-kevésbé érdekes emlékei, köztük legérdekesebbek ama házak, melyek az egeri vásártér keleti oldalán állanak.

Erkély és óra a prágai ó-városi tanácsházon.
Wachsmann Frigyestől

A magánérdekek mellett a közérdekekre fordított gond is előmozdította az országban az építési tevékenységet; e tekintetben a városok nyilvános építményeit illeti meg az elsőség. A II. Vladislav uralkodása alatt többféle és tetemes átalakítást szenvedett prágai ó-városi tanácsház, jelesűl nevezetes órájának építészeti kerete, kapuja s a mellette levő ablak a legtalálóbb példái annak, hogy a vagyonos városok mily nagy díszszel szerették tanácsházaikat ellátni. A XVI. században keletkezett leitmeritzi tanácsház külsején, ablakain, boltozatain és párkányain még mindig a késő csúcsíves ízlés uralkodik; még inkább áll ez a tabori tanácsházról, melynek szépen boltozott csarnokai, gondosan faragott díszítményei a XVI. század elejéről valók; ez épületen különösen figyelemre méltó az a nagy gond, melyet a városi czímernek szobrászati részletekkel való díszítésére fordítottak.

A hatósági épületekhez sorakoznak a városok erődítményei, melyeknek még határozottabban gyakorlati czéljuk van, de a mellett művészeti érdekkel is bírnak. Ilyen példáúl a királyi palotának díszére és a város védelmére szolgáló prágai ó-városi lőportorony. Ennél már egyszerűbb és kevésbé ízléses az új-városi tanácsháznak 1464-ben megkezdett torony, mely átellenében van az ó-városi hídfő gazdag díszű, szépen tagolt tornyának. Ez az ó-városi hídfő 1431-iki tűzvész után egész 1451-ig elhúzódó helyreállításon ment át; sértetlen maradt 1496-ban, mikor a híd egy része bedűlt. Csehországban a legtöbb kaputornyot a csúcsíves művészet elernyedtsége jellemzi.

E korszakban keletkeztek: Taus város kapujának tornya, melynek építését 1481-ben fejezték be; Rakonitz város magas tornya és prágai kapuja; a Mettau folyó melletti Neustadt város kapujának tornya, nemkülönben Pilgram város tornya. Építészetileg és szobrászati dísz tekintetében az előbbieknél gazdagabb Laun város prágai és saazi kapuja; mind a kettőn koronás W betű és 1500 évszám van, tehát kétségtelen, hogy II. Vladislav uralkodása alatt keletkeztek; a kettő közűl egyedűl az utóbbin vannak nyomok, a melyekből azt következtethejük, hogy Rieth Benedek hatása alatt épűlt; megjegyzendő azonban, hogy elrendezésének és fölépítésének eredeti állapotát csak részben ismerjük. Ellenben egyszerű és nyers építésre vallanak a Saaz város erődítményének tornyaiból fönmaradt részletek; úgy látszik, hogy e tornyok az 1463-ban befejezett libotshaui kapuval együtt Poděbrad György uralkodása alatt épültek. Beraunban legtovább maradtak fönn érintetlenűl a középkori városi erődítmény festői képet nyújtó bástyái és tornyai, a melyek téglából és terracottából épültek és szilárdságuknál fogva az építési technika szempontjából is érdekesek. E tornyok némelyikével kapcsolatos és a krakkói Florián-kapuéhoz, meg a görlitzi „Kaisertrutz”-éhoz hasonló előudvar-féle építmény igen szépen volt rendezve Schlau városnak 1472-ben épűlt, de 1841-ben lebontott prágai kapuján. Régi erődítményeknek építészeti becscsel nem bíró maradványai Csehország számos városában találkoznak, így Pilsenben, Egerben, Brüxben, Böhmisch-Leipában, Bensenben, stb.

A késő csúcsíves építészetnek kiválóan eredeti alkotása Kuttenbergben az 1497-ben befejezett tizenkétszögű kút, melynek a támasztó pillérek, a féloszlopok, és szobroknak szánt gyámok és mennyezetek, a változatos geometriai idomok, és levelekkel szegett ormok nagy élénkséget kölcsönöznek.

Csúcsíves művészetű kút Kuttenbergben.
Weber Antaltól

A késő csúcsíves ízlésnek művészettörténetileg különösen fontos korszaka még csak Poděbrad György uralkodásával kezdődött és II. Vladislav uralkodása alatt érte el a virágzás teljességét; II. Vladislav uralkodása idejében Raysek Mátyás és Rieth Benedek voltak a legjelesebb mesterek, mindegyik más irányt követett és mindkettő kitűnt a többi építészek tömegéből. Az előbbi különösen arra irányozta minden törekvését, hogy építményeinek külseje és belseje mennél festőibb hatású legyen, s hogy ezt elérje, sokszor figyelmen kivűl hagyta az anyag sajátságait és oly formákat állított elő, a melyek e sajátságokkal ellentétben voltak; Rieth Benedek pedig kivált a szerkesztésre fordította fő figyelmét és ez irányban mind nagyobb járatosságra tett szert. Az építési tevékenység az ország fővárosában ekkor már nem volt oly élénk, mint IV. Károly uralkodása alatt, sőt más városok és vidékek, mint Kuttenberg, a Rosenberg család birtoka, az Érczhegység lejtőjén fekvő városok túlszárnyalták Prágát. Általános tetszésre talált a késő csúcsíves ízlés szeszélyes játéka, mely nem sokat törődött a szerkezettel, sőt azt az önkényes díszítményben, a szertelen czikornyákban való kedvtelése majdnem egészen elnyomta. A nagyobb szabású elrendezést csak a már korábban megkezdett építményeknél tartották meg. A városi és a falusi templomok a régi mintákhoz ragaszkodtak, de azokon iparkodtak mindjobban kielégíteni a szent beszédek érdekét, a mit különösen az oldalhajók felső részébe épített karzatok által értek el. Az épületek külsején a részleteket durván, sőt néha elnagyoltan, hanyagúl formálták, e tekintetben csakis a kuttenbergi szép emlékek és a prágai lőportorony tesznek kivételt. Az építés technikája megmaradt azon a fokon, melyet a huszita háborúk előtt ért el; a művészi fölfogást háttérbe szorította a kézművesi észjárás.

A Habsburg család uralkodásával karöltve kezdett meghonosodni a nemes ízlésű renaissance művészet és egy csapással véget vetett a csúcsíves művészetnek, mely Csehországban habár nem föltétlenűl tiszta, de nagyszerű és jellemző sajátságuknál fogva vonzó, első rendű műveket alkotott. A csúcsíves rendszer iránti érzék elernyedésével már II. Vladislav idejében itt is, ott is új szerkesztési és díszítési eszmék mutatkoztak, a melyek az uralkodó halála után megváltozott körűlmények közt határozott rendszerré képződtek. E mellett azonban szűk korlátok között, egyes helyekre, szorítkozva egy ideig tovább tengődött az egészen eltompúlt s mind inkább értelmetlenné vált csúcsíves építészet, a minek példái a strahovi kolostor udvarában 1603-ban megkezdett Rochus-templom és a Neuhausban 1628-tól 1632-ig épűlt jezsuita templomnak geometriai idomai. Sőt, mi több, a csúcsíves ízlés érvényre jutott még a XVIII. században is a sedleci kolostor-templom újjáépítésénél és a kladraui kolostor-templom átalakításánál, noha az építmények legvilágosabban mutatják, hogy ama kor építészeinek alig volt homályos sejtelmük is a csúcsíves rendszer mivoltáról; azt hitték, hogy annak lényege az elfajzott díszítmény sokasága.

A csúcsíves építészetnek a XIX. században bekövetkezett fölélesztése Csehországban is figyelemre méltó műveket hozott létre, a mennyiben ismét feléje fordúlt úgy az egyházi, mint a világi építkezés. E művek közt legnemesebb a prágai Vitus-templomnak az 1872-ben meghalt Krauner építész és Mocker József mostani székesegyházi építőmester vezetése alatti befejezése. Mocker szakavatott tanácsa irányadó az ország majdnem valamennyi csúcsíves művészetű emlékének helyreállításánál.

Az egyházi építkezés terén a csúcsíves művészet legkiválóbb alkotásai a Thun grófi család sírkápolnája Tetschen mellett, és a Schwarzenberg-féle emlékszerű kripta Wittingau mellett, mindkettőt Schmidt Frigyes bécsi székesegyházi építőmester tervezte. A csúcsíves újabb építmények közt ezen kivűl alig találkozik egy-kettő, melynek valódi művészi becse volna. Világi téren a csúcsíves művészet leginkább büszke nemesi lakok építésénél és helyreállításánál szerepel. Ezek közt első helyen áll déli Csehországban Frauenberg, mely Windsor angol királyi kastély mintájára épűlt. Kiváló figyelmet érdemelnek még Sichrov és Blatna kastélyok. Karlstein várkastélyon, e pompás építményen a Schmidt Frigyes által megkezdett és a Mocker József által folytatott helyreálítás elővarázsolja a régi művészet szépségét. És ekként a csúcsíves építészet legnagyobbszerű alkotásai a prágai székesegyház befejezése, Karlstein vár, a tisztes Károly-híd és a kuttenbergi Borbála-templom helyreállítása a XIX. Században új letre hívják azt a művészetet, a melynek Csehország leghatalmasabb építészeti emlékeit köszöni.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem