Kis-Küküllőmegye. Bedőházi Jánostól
Kis-Küküllőmegye.
Bedőházi Jánostól
Bedőházi Jánostól
Kis-Küküllőmegyét 1876-ban majdnem teljesen a régi Küküllőmegye terűletéből alakították. Terjedelme csak 1645.82 négyszögkilométer s így az erdélyi részek egyik legkisebb megyéje. Az erdélyi medenczének közepe táján fekszik. Délen jóformán egész hosszaságában a Nagy-Küküllő vize választja el Nagy-Küküllőmegyétől. Keleten Nagy-Küküllő és Udvarhely megyékkel, éjszakon Maros-Torda és Torda-Aranyos, nyugaton és délnyugaton pedig Alsó-Fehér megyékkel határos. Fölszínét a Nagy- és Kis-Küküllő folyókkal egyközűen keletről nyugat felé húzódva a Küküllő-közi és Maros-melléki alacsony hegysorok ágazzák be, melyeknek legmagasb csúcsa sem haladja meg a 650 métert.
A megyének összes folyóvizei a Maros vízrendszeréhez tartoznak. A Maros a megye éjszaki határán folyik, elválasztván a megyét Maros-Torda és Torda-Aranyos megyéktől. A Kis-Küküllő Balavásáránál lép a megye terűletére s az addig gyorsan rohanó hegyi patakból csöndes folyó lesz, mely kanyargó és iszapos medrében csak lassan hömpölygeti délnyugati irányban hullámait, s a budapest–predeali vasút küküllőszögi állomása közelében a Nagy-Küküllőbe ömlik. A Nagy-Küküllő kisebb megszakításokkal mindenütt a megye déli határán folyik egészen a Kis-Küküllővel való egyesűléséig.
A két Küküllő jobb partján többnyire meredek agyag martok emelkednek, míg a balpartot lankás oldalak szegélyezik, melyeknek aljain mélyebben fekvő lapályos árterek vannak. Ez magyarázza meg azt is, hogy a három folyó között elhúzódó vízválasztó domblánczolatot a folyók balparti részén hosszabb keresztvölgyek szakgatják meg, míg a jobbparti részen a vízválasztó gerincze gyakran egészen a folyó fölött emelkedik. A megye földje is ennek megfelelően a folyók jobbparti oldalain sárga agyag-pala vagy márga, míg a bal parton kevésbbé kötött homokos agyag. Kavics-, illetőleg homokkőrétegekre csak Magyar-Sáros község vidékén akadunk. Figyelemre méltó tavai vagy nagyobb álló mocsarai nincsenek a megyének, de sósforrás több helyt van. Ezek között legnevezetesebbek a borzási, magyar-sárosi és felső-bajomi jódtartalmú sósvizek.
A megye általában egyike az erdélyrészi legtermékenyebb vidékeknek. Aránylag igen kevés míveletlen helye van, mivel a széles hátú szelid emelkedések is legtöbbnyire szántóföldekűl szolgálnak. 171.740 hektárnyi terűletéből csak 7450 hektár terméketlen; 77.110 hektár szántóföld, 29.303 erdő, 21.204 legelő; a többi rét, kert és szőlő. A hegyek gerinczét és magaslatait szép lombos erdők borítják, melyek legnagyobb részt tölgyfaerdők, de igen sok bükkerdő is van, sőt gyertyánfa s ritkábban szilfa is található helyenként nagyobb mennyiségben. A dombokon és a lankás hegyoldalakon kitűnő bort termő szőlők és gazdag gyümölcsösök vannak; a folyók és patakok völgyeiben pedig jó termő szántóföldek, dús legelők és igen jó kaszálók. Búzája tiszta és aczélos. Az agyagos és homokos földeken igen jó minőségű és nagy mennyiségű rozsot termesztenek. Nagy mértékben termesztik a kukoriczát is. A kitűnő minőségű árpát leginkább a sörfőzők számára termesztik. Van mindenféle kapás- és takarmánynövénye. A gyümölcstermés is igen gazdag. Különösen baraczk és szilva terem sok. Legnagyobb gazdagsága a megyének kitűnő borában, az úgy nevezett Küküllő-menti borban van. A Küküllő-menti borvidék azonban túlterjed a megye határain. E vidékeken általában fehér bort szűrnek, de jobb esztendőkben kisebb mértékben vöröset, sőt aszút is. A Kis-Küküllő jobbparti oldalain termő borok erősebbek és zamatosabbak, mint a balpartiak, de a balparton több terem. A jobbparti borok között leghíresebbek: a küküllővári, királyfalvi, vesszősi, csávási és dombói borok. A balparti hegyek borai közűl jobb hírnek örvendenek a gálfalvi–törökhegyi, alsó-bajomi, mikefalvi, héderfái és balázstelki borok.
A megye terűletén nagyobb uradalmi gazdaság aránylag csak kevés van. Ilyenek a bonyhai, nagy-teremiai, radnóti, küküllővári, bethlen-szent-miklósi, kerellő-szent-páli, alsó-bajomi és az ugrai. Nagyobb része ma már nem magánosok, hanem erkölcsi testületek kezében van. Így a bethlen-szent-miklósi uradalom egy része a báró Brukenthal-család révén az erdélyrészi evangelikus egyház tulajdona lett, a másik pedig vétel útján a görög-katholikus érsekségé. A radnóti és alsó-bajomi uradalom az erdélyrészi katholikus státus tulajdona.
A terjedelmes és kövér legelők, a kitűnő kaszálók a megyét kiválóan alkalmassá teszik az állattenyésztésre. Igen sok szép szarvasmarhát nevelnek, melyek fajtára, külső alakjokra és munkabirásukra nézve teljesen azonosak a mezőségivel. Az erdélyi részeknek egy vidékén sincs több bivaly, mint a Nagy-Küküllő fő- és mellékvölgyeiben. A posványos, bozótos helyek és a szép bükkerdőségek kiválóan alkalmasak a sertéstenyésztésre, melynek sok különféle fajtáját találjuk néhol nagy nyájakban legelészve. Juhtenyésztése is virágzó. A lótenyésztés főhelyéűl a megyében a Bethlen-család szász-bonyhai uradalmát tekinthetjük.
A megye éghajlata mérsékelt és egészséges. Erdős, vizenyős és kopár vidékek közepett feküdvén, itt sem az esőzés, sem a szárazság nem túlságos. Kis-Küküllőmegye egyike a viszonylag legnépesebb erdélyrészi megyéknek. A nyelvet tekintve, a lakosságnak körűlbelűl fele román, három tized része magyar és két tizede szász. A magyar lakosság leginkább a Maros mentén és a Kis-Küküllő völgyeiben levő falvakban lakik sűrűbben. A szászság a Kis-Küküllő balparti mellékvölgyeit és a Nagy-Küküllő mentét lakja, de a megye keleti részében is Czikmántor, Szénaverős és Domáld környékén valami húsz községben igen erős, úgy szintén a megye nyugati részén Zsidve, és Bolkács tájékán. A románok a megye éjszaki és nyugati részeiben laknak tömegesebben, valamint a két Küküllő között levő félreesőbb völgyek falvaiban, melyekben rendesen csak egy-két magyar birtokost találni.
A lakosság fő foglalkozása általában a földmívelés, a szőlő- és gyümölcstermesztés, továbbá az állattenyésztés. A szászok között azonban iparral és kereskedelemmel is többen foglalkoznak. A házi ipar eléggé el van terjedve, s a házi szükséglethez a ruhaneműt többnyire az asszonyok maguk szövik. Nevezetesebb kereskedelmi czikkeik a gabnafélék, a bor, gyapjú, ló, sertés és szarvasmarha. Dicső-Szent-Márton, Radnót, Bethlen-Szent-Miklós, Erzsébetváros és Bonyha baromvásárait még a szomszédos megyék közelebbi vidékeinek lakosai is sűrűn látogatják. Borait ma már külföldre is szállítják. A gyáripart egy-két műmalom, szeszfőző és téglagyár képviseli. A hitelszükségek kielégítésére a megye székhelyén egy takarékpénztár s a vidéken több virágzó hitelszövetkezet van.
A lakosság életmódjában, szokásaiban nemzetiségenként itt is épen olyan lényeges különbségek vannak, mint az erdélyi részek hasonló vegyes ajkú többi megyéiben. A szászok házaikat kőből és téglából építik és cseréppel födik. A magyarok és románok között általában a következő építkezési módok a szokásosabbak: Némely helyen alapzatnak négy tölgyfagerendát illesztenek egybe, fölűl ismét más négy tölgyfagerendát alkalmaznak, melyeket függőleges oszlopokkal kötnek össze egymással. Az oszlopok közét karókkal léczelik be, aztán vesszővel befonják, kivűl-belűl vakolatszerűen sárral betapasztják és ha kiszáradt, fehérre meszelik. Ez a vesszőház. Más vidékeken a szilárd talajra deszkák közé szalmapolyvával kevert nyirkos, többnyire agyagos földet döngölnek össze s belőle ily módon jó tömöttre vert falat emelnek. Ez a fecskerakás. Az ilyen házak födele általában nád vagy szalma, ritkábban zsindely. Az újabb időben a módosabbak leginkább kő- és téglaházakat építenek, melyeket zsindelylyel vagy cseréppel födnek.
A megye fő közlekedő útvonala a Kis-Küküllő völgyében Balavásárától délnyugati irányban egész a Küküllőszögig húzódó, jó karban tartott megyei út, s egy pár év óta az e mellett haladó kűküllőszög–sóváradi szárnyvasút, mely a megyét hoszszában; majdnem közepén metszi át s így nagyon sokat tesz a megye közgazdasági életének föllendítésére. A budapest–predeali vasút Kis-Kapustól egészen Héjjasfalváig majdnem mindenütt a megye déli határán vonúl el, épen úgy, mint az éjszakin Radnóttól Vidrátszegig a kocsárd–marosvásárhelyi vonal. A megye éjszaki részén a radnót–marosvásárhelyi országút halad. Ezenkivűl még három fő útvonal metszi a megyét éjszakról délre futó irányban és pedig az első Radnóttól Medgyesig, a második Nyárádtőtől Erzsébetvárosig és a harmadik Balavásárától Segesvár felé, nem számitva a Küküllővártól Medgyesig és a Kis-Kendtől Holdvilágig húzódó, igen jó karban tartott másodrendű útvonalakat.
A megyének honfoglalás előtti történelméről jó formán semmit sem tudunk. Egy pár ismeretlen eredetű várhely, nehány különböző korszakból származó lelet, római fölíratos kő és útmaradvány hirdetik, hogy a két Küküllő völgye a honfoglalás előtti korban sem volt lakatlan. A nagy számban előfordúló szláv eredetű helynevek s magának a Küküllőnek Trnava román neve is azt mutatják, hogy e vidék gyér népessége a honfoglalást megelőző korszakban szláv fajú volt. A honfoglalás után következő idők történetéből csak annyit tudunk, hogy Küküllőmegye egyike volt ama hét ősi erdélyi vármegyének, a melyeknek szervezését a hagyomány Szent Istvánnak tulajdonítja: Az is valószínű, hogy a magyarság főleg a Kis-Küküllő völgyét mindjárt az első megtelepűlés idején megszállotta. Ezt látszik bizonyítani az az érdekes jelenség is, hogy a megyében több szász s majdnem valamennyi román lakosságú falunak magyar neve van s megfelelő szász vagy román neve is a magyar névből van rontva. Így a szászok Örményest Irmesch-nek, Nádast Nadesch-nek, Szent-Lászlót Lassel-nek, Magyaróst Manieresch-nek nevezik. A román meg épen csak nyelve hangtörvényeinek megfelelő változtatással ejti ki a magyar nevet s hívja példáúl Bábahalmát Boboholmnak, Déget Deág-nak. Valószinű, hogy e vidékeknek eredeti magyar vagy szlávból elmagyarosodott lakossága a tatárjárás idején pusztúlt el, vagy a későbbi török-tatár beütések alkalmával. A Kis-Küküllő völgyében egyes határrészek és dűlők elnevezésében, továbbá a várromok némelyikéhez fűződő népregékben föl is találjuk a tatárjárás emlékezetét. Így Bethlen-Szent-Miklós határán van a Gyászmezőnek nevezett hely, hol a néphagyomány, szerint a tatárhad átvonúlva, a vidék összegyűjtött lakosságát fölkonczolta. A mezőn emelkedő halmokat a nép a leöltek tetemeit födő sírhalmoknak tartja. Az út mellett fekvő Tatárlaka község is a tatárok emlékezetét látszik őrzeni.
A megye régi székhelye Küküllővár volt; hajdan tekintélyes királyi vár, melyhez nagy uradalmak tartoztak. Nagy Lajos korában Veres Péter volt a várnagya, ki 1369-ben a Vlajkó oláhországi vajda ellen viselt hadban esett el. Mátyás király 1471-ben Pongrácz erdélyi vajdának adja zálogba, de utóbb kárpótlás mellett elveszi tőle és a szolnok-dobokamegyei Csicsó várával együtt István moldovai vajdának adja hűbérűl. Ez időtől kezdve szakadatlanul a moldovai vajdák birtokában volt Péter vajda uralkodásáig. Péter vajda I. János királytól Ferdinándhoz pártolt s ezért János király elvette tőle és több uradalommal együtt jegyajándékúl feleségének, Izabella királynénak ajándékozta. Ez után a vár az erdélyi fejedelmek birtokába kerűlt s ott is maradt Apaffy Mihály uralkodásig, mikor Thököly Imréé lett, a ki hűtlenség czímén „nótáztatván”, a rendek ifjabb Apaffy Mihálynak adományozták, kinek halála után az állami kincstár tulajdonává lett. A Bethlen grófi család 1764-ben kapta a kincstártól. A hajdani Küküllővár nem a mostani várkastély helyén állott, hanem lentebb, a Küküllő lapályán, hol sánczainak nyomai még most is látszanak. Román neve – Cetate de balta – annyit jelent, mint tói vár. Román nevét bizonyára attól vette, hogy a síkon fekvő várak módjára vízzel telt széles árkok, sőt mesterséges tavak és mocsarak vették körűl.
Erzsébetváros: Az Apaffy-kastély és udvara, s a főtéri templom.
Paur Gézától
A megye mai székhelye Dicső-Szent-Márton, a Kis-Küküllő jobb partján, a küküllőszög–sóváradi vasútvonal mellett, a melynek legfőbb állomása. Egy-két évtizeddel ezelőtt még egészen falusias külsejű helység, melynek egyetlen kiemelkedő épűlete a régi nemesi udvarházhoz hasonlító megyeháza volt. Újabb időben gyorsan fejlődött s ma 3000 lakosú csinos kis mezőváros pompás középűletekkel s csinos magánházakkal, melyek előtt a fő útczában két oldalt jó karban tartott aszfaltjárda húzódik végig. Középűletei között legkiválóbb az új megyeháza, mely előtt szép park terűl el, mögötte pedig egy 12 holdnyi mintaszerű faiskola, mely nagy hatással van a mindinkább föllendűlő megyei gyümölcstermesztésre. Kiválóbb épűletek még a megyei kórház, a kaszinó, új állami polgáriskola és az új római katholikus templom, de a többi felekezeteknek is igen csinos templomaik vannak. A város lakosai mezőgazdasággal és szőlőmíveléssel foglalkoznak. Mostanában az iparosok és a kereskedők száma is emelkedőben van.
A Dicső-Szent-Mártontól éjszaki irányban haladó úton alig egy óra alatt a megye éjszaknyugati sarkában a Maros balpartján levő Radnót községbe érkezünk, mely nemcsak a megyének, hanem a Maros egész középső folyásának is egyik legélénkebb forgalmú helye. Itt szoktak kikötni a Gyergyóból jövő marosi tutajosok is. Az élénk és folytonosan emelkedő forgalom miatt a múlt évben a vasúti állomást tetemesen ki kellett bővíteni. Épűletei közűl nevezetesebbek: igen régi szép református temploma és a piaczsort díszesítő két tornyú új, római katholikus templom. A községtől egészen elkülönítve áll régi várkastélya, melyet mostani alakjában I. Rákóczy György építtetett újra 1630-ban. II. Rákóczy György 1650-ben Dég, Kisfalud, Oláh-Sályi, Lekencze, Maros-Dátos, Szent-György, Bogát, Ludas falukkal s több részjószággal egyetemben öcscsének, Rákóczy Zsigmondnak adományozta. Később Apaffy Mihály birtokába kerűlt, ki itt 1665-ben részleges országgyűlést, 1673-ban pedig egyházkerűleti közgyűlést tartott. A XVIII. században a Bethlen család tulajdona lett a hozzá tartozó uradalommal együtt. 1887-ben az erdélyi római katholikus státus vásárolta meg s az uradalomban szép gazdaságot rendezett be.
Radnóttól nyugatra, a Maros balpartján húzódó termékeny szép völgyben Csapó községe következik, melynek 800 főnyi magyar és román lakossága között több kisebb-nagyobb földbirtokos lakik, kiknek udvarházai a közeledő vasúti kocsik ablakából már messzire láthatók. Határában több kisebb mintagazdaság van. A szomszédos Ugra község gróf Haller Györgynek dombon álló szép kastélyáért érdemel említést. Közel van ide Kerellő-Szent-Pál falu, melynek egészen a Maros partján álló kastélyát 1610-ben Haller István építtette. A községtől délkeletre van az a fensík, a melyen Báthory István erdélyi fejedelem 1575 július 8-án vetélytársát, Békes Gáspárt legyőzte. E fensíkról messzire ellátszik a gróf Haller családnak rajta álló sírboltja és kápolnája. Kerellő-Szent-Páltól éjszakkeletre, épen a Maros mellett fekszenek Kerellő és Vidrátszeg községek, mely utóbbinak határán túl a székely-kocsárd–marosvásárhelyi vasút már elhagyja a megyét és Maros-Tordamegye terűletére lép.
Az Erzsébetváros felé vivő megyei úttól balra egy kies völgyben Nagy-Teremi község van, melyből báró Solymossy Lajos gyönyörű fekvésű kastélya messze kilátszik. A község református templomában van egykori földesúrának, az erdélyi mezei hadak kapitányának, Sükösd Györgynek XVII. század elejéről származó szép síremléke. Innen délnek Nagy-Csergedre, majd egy erdős magaslaton átmenve, a Kis-Küküllő völgyében fekvő Felső-Kápolna nevű faluba érkezünk. Ez alig pár száz lakosú kis román község két egymást metsző s innen négy irányba futó út mellett fekszik. A keletre haladó útban első község Héderfája, mely hajdan az iktári Bethlen családé volt, ma pedig a gróf Zichyek bírják. E község lakosai főleg szőlőmíveléssel foglalkoznak és kitűnő bort szüretelnek. A szomszédos Széplak községben a báró Petricsevich-Horváth családnak gyönyörű parktól környezett szép kastélya és jól berendezett gazdasága vonja magára az útas figyelmét. Ez út mentén történeti szempontból legérdekesebb község Kóród, mely gróf Kornis Zsigmondnak, ki a pragmatica sanctio idejében Erdély főkormányzója volt, rendes lakóhelyéűl szolgált. A hajdan fényes úri laknak ma csak némi romjai láthatók. A megye e részének végső községe Balavására, mely hajdan a gróf Kornis család tulajdona volt, ma pedig igen élénk forgalmú hely látogatott heti és országos vásárokkal. Balavásárától délre Kis- és Nagy-Kend, továbbá Czikmántor, Szász-Nádas, Szász-Magyaros községek feküsznek. Ez utóbbiaktól nyugatra, többnyire szép harántvölgyekben meghúzódva, a szászközségeknek egész csoportja fekszik. A megyének ez irányban legszélső községe Hétúr, melyen túl mindjárt a szomszédos Nagy-Küküllőmegye székhelye, Segesvár, látszik.
A bonyhai kastélyok és a bethlen-szent-miklósi kastély.
Cserna Károlytól
Segesvártól nyugati irányban a budapest–predeali vasút egyik nagyobb állomása a Nagy-Küküllő jobb partján fekvő Erzsébetváros. Rendezett tanácsú város, mintegy 3000 főnyi lakossal. Régen Ebesfalvának hívták s az Apaffy család tulajdona volt. Az ősi Apaffy-kastély ma is áll s benne a királyi törvényszék, a telekkönyvi hivatal, a járásbiróság, a kir. ügyészség és a törvvényszéki fogház van elhelyezve. E kastélyt a nagyterem ajtaja fölött olvasható fölírás szerint Apaffy Gergely dobokai főispán építtette 1552-ben. 1661 szeptember havában Ali basa ebből a kastélyból vitette el Apaffy Mihályt a marosvásárhelyi táborba, hol reájuk parancsolt a rendekre, hogy II. Rákóczy György helyébe Erdély fejedelmévé válaszszák. Az Appaffy család kihalta után a kastély és az uradalom az államkincstárra szállt, melytől később Bethlen Gábor kanczellár kapta tulajdonúl. Az Apaffy Mihály fejedelem idejében Erdélybe befogadott és letelepített örmények 1726-ban ő tőle vásárolták meg. Ekkor lett belőle Erzsébetváros és a hazai örménységnek Szamos-Újvár után második fő fészke. Jelenlegi lakosságának mintegy hatoda örmény. Régibb épűletei közűl említést érdemelnek a velenczei örmény mechitarista szerzet temploma és kolostora, továbbá az örmény katholikus plebánia-templom. Ujabb időben a város élénk fejlődésnek indúlt. Kiválóbb új épűletei a nevelőintézettel kapcsolatos állami főgymnasium és az új városháza. E két épűletet a város 1896-ban az ezredévi ünnep emlékezetére törzsvagyonából emeltette. Fölemlítendő még a kaszinó épűlete, továbbá a honvédek és a közös hadseregbeli huszárok kaszárnyája.
A küküllővári kastély.
Cserna Károlytól
Az Erzsébetvárostól éjszaki irányban haladó út erdős dombon át visz a Kund patak völgyébe, melyben a megyebeli szászságtól meglehetősen elszigetelve fekszik Kund szász lakosságú község. E községtől éjszakra vannak a magyar és oláh lakosságú Gógán és Gógánváralja községek. Ez utóbbi helység régi református templomának XV. századból való famennyezetén pusztúló festések érdekes maradványai a régi erdélyi templomi festészetnek épen úgy, mint a szentélybeli szék a régi műfaragásnak. A község fölött emelkedő hegyen egy ismeretlen korból származó vár némi nyomai látszanak. Gógánváralja a régen híres, de már kihalt Alia család birtoka volt, mint a szomszédos Szász-Bonyha is, melynek jó borán kivűl nevezetességei a gróf Bethlen-féle régi kastélyok és szép mintagazdasága. A község végén négyszögalakú, lapos hátú domb emelkedik, melynek tetején hajdan valami kolostor állott, de ma romjainak is csak nyomai látszanak. Odább Bernád községét elhagyva, újra a Kis-Küküllő völgyébe jutunk, a már említett Felső-Kápolna községhez, a honnan a kanyargó folyó völgyében nyugatra haladva, Mikefalva és Abosfalva községek után Gálfalvára érkezünk. Bem tábornok itt mérte össze fegyverét legelőször, 1849 január 17-én az erdélyi császári hadak fővezérével, báró Puchnerrel. A csatát a magyarság javára döntötték el Bem ágyúi, ki másnap diadalmasan haladt Medgyesen át Szeben felé. Gálfalváról déli irányban, egy patak erdős és szűk völgyében érdekes kirándúlást tehetünk a boráról híres Bogács szász faluba. E község régi templomának legnagyobb ékességei a XVI. század elejéről való, gyönyörű faragású templomi székei, melyek valóságos remekei a régi műfaragó iparnak. Innen útunk a kitűnő fehér bort termő s minta szőlőgazdaságairól híres Szőkefalván keresztűl visszavisz a megye székhelyére, melytől délre Borzás községét látogathatjuk meg jódos sós forrásai kedvéért.
Dicső-Szent-Mártonból délnyugati irányban a küküllőszög–sóváradi vasút mentén visz tovább útunk. Jobbra jól mívelt szőlőhegyektől koszorúzva Dombó és Királyfalva községek maradnak el. Mind a kettő borairól híres. A megyei út mentén egymásután következő Adámos és Sövényfalva községekben az erdélyi hagyomány a régi híres magyar jogtudósnak, Verbőczy Istvánnak bölcsőjét keresi, noha ennek semmi történeti bizonyítéka sincs. A Sövényfalvától délre fekvő Küküllövárnál a megyei út kétfelé ágazik: egyik a Kis-Küküllő völgyében tovább kígyódzik a megye délnyugati sarkáig, a másik pedig délkeleti irányban Alsó- és Felső-Bajomon át Medgyesnek tart. Küküllővár múltjáról és régi váráról már megemlékeztünk. Mostani várkastélyát Bethlen Gábor erdélyi kanczellár építtette 1769-ben. Jelenleg a Haller grófok tulajdona. A Küküllő partján egy festőileg szép magaslaton fekszik a négyszögletű vaskos, két emeletnyi magasságú épűlet, melynek négy sarkán egy-egy kerek bástya emelkedik. A kastélyt nagy park veszi körűl, mely régebben egyike volt Erdély legszebb díszkertjeinek. E községnek figyelemre méltó épűlete még a XV. századból származó csúcsíves, református templom is, melynek egyik ékessége Patócsy Zsófiának a XVI. század végéről való domborműves síremléke. Nem régiben a templom sírboltjában igen érdekes XVI. századbeli ékszereket és ruhákat találtak, melyek jelenleg az Erdélyi Múzeum birtokában vannak. Most a templomnak csak fő hajóját használják isteni tisztelet helyéűl, a többi része magtár. Küküllővártól délnyugatra a Kis-Küküllő jobb partján figyelmet érdemlő helységek: Bethlen-Szent-Miklós és Magyar-Bénye. Az előbbi eredetileg a bethleni gróf Bethlen család birtoka volt, melyet Bethlen Gergely kapott Zsigmond királytól adományúl. Bethlen Miklós kanczellár elbeszéli „Emlékiratai”-ban, hogy bátyja, Farkas, a mostani kastély helyén egy jól megerősített várkastélyt emeltetett, melynek széles árkaiba be lehetett vezetni a Küküllő vizét. Mihelyt ő a jószágot átvette, elhatározta, hogy a régi helyébe egy franczia ízlésű kastélyt építtet. Föl is építtette, még pedig a községtől délre fekvő glogoviczai, ismeretlen korból származó várrom köveiből. A díszesen épűlt kastély termeit aztán a hét napjait ábrázoló jelképes alakokkal szépen kifesttette, a mi abban az időben Erdélyben igazi ritkaság számba ment. A kastély és részben az uradalom örökösödés útján a báró Brukenthal család birtokába jutott s onnan a család utolsó férfi sarjának, Károlynak, elhúnytával az evangelikus egyházra szállott. A Kis-Küküllő balpartján, az országúttól is balra Zsidve és Bolkács szász lakosságú községek érdemelnek említést. Az utóbbinak olyan szép elemi iskolaépűlete van, mely becsűletére válnék bármelyik városnak is. Ebben az irányban legszélső községe a megyének Magyar-Péterfalva, tiszta magyar lakossággal.
E községből átmenve a Nagy-Küküllő jobb partjára, az első nagyobb község ott Hosszúaszó, mely egyúttal a járás székhelye is. Jó módú község, melyben több csinos udvarház van. Tőle délre esik a vasút mellett Mikeszásza, mely a már kihalt báró Radák család birtoka volt. Távolabb keletre gazdag szőlőhegyektől koszorúzva Kis- és Nagy-Ekemező, kiváló bort termő, jó módú szász községek fekszenek. Innen keletre van Darlacz szász község, melynek csúcsíves templomában szép régi falfestmények és pompás faragású templomi székek vannak. Darlacztól éjszak-keletre Somogyom községe a határában talált népvándorláskori aranyleletről lett ismeretesebbé.
Medgyestől éjszakra, a Küküllővár felé vivő útban van a megye egyetlen, de nevezetes fürdőhelye, Felső-Bajom, vagy más néven Bázna. A falu mellett szőlőhegyekkel szegélyzett kies völgyben áll a fürdőtelep. E fürdő vizének forrását a XVII. század végén pásztorok fedezték föl. A forrás mellett letelepedve, tüzet raktak s egyszerre csak legnagyobb bámúlatukra a forrás, azaz a vízből elszabadúló gáz meggyúladt. A tudományos világot egy Vette György nevű szebeni vegyész tette először figyelmessé erre a természeti ritkaságra. A XVIII. században már széltében ismeretes volt a báznai forrásnak köszvény ellen való nagy hatása. Frankenstein Bálint szász comes egy költeményben meg is énekelte e víz csodatevő erejét. A jód- és egyéb sókat tartalmazó forrás saját lerakodásaiból képződött szikla tövében fakad. A fürdőtelepet jól gondozott terjedelmes park veszi körűl. E parkban az előbb említetten kivűl még öt forrás fakad, melyeknek vize a fürdőház meleg kádfürdőit és a négy tükörfürdőt látja el. Lápfürdőt is készítenek a környékben nagy mennyiségben előfordúló sós lápföldből. A fürdő legérdekesebb különlegessége a források vizéből kiömlő mocsárgáz. Ama forrás fölé, melyből e gázkiömlés a legnagyobb, faoszlopokba burkolt vascsövek vannak állítva, melyeket fölűl egy átlyukgatott fémgolyó, mint valami korona foglal össze. A csövekben fölszálló mocsárgáz a fémgömb lyukain kiömlik s ha meggyújtják, mint valami tűzgömb ég. Nappal alig észrevehető, de mihelyt besötétedik, messzire ellátszik a kékes láng. Hasonló gázkiömlés van a Felső-Bajomtól éjszakra s Dicső-Szent-Mártonhoz nem messze fekvő Sáros község határában is. Itt egy hegy lábánál levő mélyedésből a ömlik ki felső-bajomihoz hasonló gáz. A pásztorfiúk késő nyári és korai őszi estéken meggyújtják e gázt és tüzénél kukoriczát sütnek. Így ég a bakui öröktűz kisebb kiadásban a két Küküllő közének e két pontján, a természeti ritkaságokban és regényes vidékekben különben szegény, de gazdag és áldott termőföldű Kis-Küküllőmegyében.
