Barsmegye. Ruffy Páltól
Barsmegye.
Ruffy Páltól
Ruffy Páltól
A Garam folyó mellékein, Nyitra és Hont megyék közén hosszan nyúlik el éjszakról délre Barsmegye, melyet nyugaton a Zsitva folyó és a Tribecshegység, keleten a Szikincze patak és a selmeczi hegycsoport szegélyez: míg éjszak felé kiszélesedő része a Nagy-Fátra csoport töveiig terjed, déli szélei Komárom és Esztergom megyék határaival érintkeznek. E szabálytalan alakú terűletet a honfoglaláskor a Névtelen jegyző szerint Böngér kun vezér fia, Bors szállotta meg, s nevét is ő róla kapta Barsmegye, mely fölszíni alakúlata szerint három vidékre oszlik. Egyik a délkeleti vidék, a barsi alföld, a Garam áradványainak lerakodásából keletkezett gazdag róna; második a délnyugati dombvidék, melyet a Tribecs, az újbányai és selmeczi hegység ellapúló dombhullámai szeldelnek; végre a nagy terjedelmű éjszaki hegyvidék, melyet a Nagy-Fátra elágazásai alkotnak.
E három vidék szerint oszlik meg a megyének a népe is. A hegyvidék lakossága tót, kivéve egyes bányásztelepeket, melyek nagyobb részt német nyelvűek; a dombvidék lakossága eredetileg magyar, a török hódoltság óta azonban magyarral kevert tót; a lapály népessége magyar.
A megye keleti oldalát végig szeli a Gömörben eredő s itt éjszakról dél felé haladó Garam, mely Garam-Berzencze vasúti állomásnál lép Bars terűletére. A határnál a selmeczi és körmöczi hegyek által alkotott hegyöblön tör át s mindenütt festői hegyek szegélyzete közt halad Kovácsi helység alá, hol a „tót kapu”-nak nevezett hatalmas sziklatömböt áttörve, a barsi lapályra lép ki s azon folytatja kanyargós útját egészen a megye déli széleig, honnan Esztergommal átellenben a Dunába siet. Gyors futású folyó, mely a megye alsó felében a lapályi folyók minden hasznos és káros tulajdonságaival bír. A Garam folyóval egyközűleg halad a megye nyugati oldalán a sokkal csekélyebb Zsitva folyó, mely Pálos-Nagy-Mező határában ered. Inkább pataknak mondható. Ez is délnek haladva, Bessenyőn alúl hagyja el a barsi határt. E folyó ma Martoson alúl a Nyitra folyóba ömlik. Torkolata Zsitvatőnél van, hol 1606-ban a zsitva-toroki békét kötötték. Harmadik és legkisebb vízkörnyéke a Nyitra melléke, mely a megyének csak az éjszaknyugati kiszögellésére terjed ki. Az általában apró mellékvizek mind e három fő vízlevezető ér valamelyikébe ömlenek. Egyetlen kivétel a Körmöczön felűl eredő Turcsek patak, mely a Túrócz patakba, a Vág mellékfolyójába szakad.
Barsmegye története visszanyúlik a honfoglalás koráig. Elfoglalását részletesen írja le a Névtelen jegyző. Zoárd, Kadocsa és Huba átkelének az Ipoly folyón a Duna mellett, és másnap a Garam vizén is átkelve, tábort ütének a mezőben egy kis földvár mellett, melyet Várodnak neveznek, és e várat bevevén, ott maradának három nap. Ezt a váradot ma Alsó-Váradnak nevezik s tősgyökeres magyar nép lakja. Ez egykori kis földvárnak sánczai részben, alakjának nyomai pedig egészben megvannak ma is. Egyike volt az avar korbeli kettős gyűrűváraknak. A szeszélyes Garam medrét változtatván, egy részét e várnak elmosta, másik részén a garamvölgyi vasút vonúl át, mielőtt a Garam vashídjára lépne.
A Névtelen jegyző Bars meghódításáról ezután még előadja, hogy Zoárd és társai Várod sánczai között bevárták Borsot, Böngér fiát, kit Árpád vezér nagy sereggel küldött vala segítségökre. Bors innen Zólyom meghódítására indúlt, s midőn a Garam mellett lovagolt, egy szarvas ugrott föl előtte. Bors űzőbe vette a szarvast, s egy hegyen leterítette. Ezen a hegyen várat épített, melynek a saját nevét adá, s azt csakugyan Bors (Bars) várának nevezték.
Ezer év alatt ha változott is a megye terűlete, ez a változás inkább a határfalvak hova tartozandóságának ingadozásában jelentkezett.
A tatárjárás nyomait elmosták már a letűnt századok. Tudjuk, hogy a féktelen hordák e vidéken Körmöczig hatoltak.
A XV. században a husziták csapása sújtá a megyét. 1431-ben Lévát rabolták, 1433-ban Körmöczig nyomúltak, 1434-ben Kis-Tapolcsányban dúltak. Egyes féktelen oligarchák, mint Lévai László 1446-ban s Tapolcsányi Kelemen 1450-ben cseh zsoldosokkal hatalmaskodtak a megye lakosságán.
A mohácsi vészt követő szomorú korszakban, midőn az ország János és Ferdinánd királyok közt ketté szakadt, Barsmegye Ferdinánd király alá kerűlt, s egyike lett azon megyéknek, melyek Ferdinándnak megkoronázásától kezdve állandóan hódoltak és adóztak. Ezt bizonyítja Ferdinánd királynak 1552. évi febr. 12-én a megyének adományozott czímeres levele, mely Magyarországban egyike a legrégiebbeknek, s melyet a megye az I. Lipót király adományozta czímerbővítéssel ma is használ. A czímerpajzs kék mezején jobbról rézsútosan balra futó habos ezüst szalag a Garam vizét jelképezi. A kék mezőben zöld halmokon három, építészeti pontossággal rajzolt templom képe látszik.
A törökkel korán megismerkedett a megye. Az 1530. évben, midőn Zápolya János király Mehemet szendrői basához folyamodott segítségért Ferdinánd hadai ellen, Mehemet 25.000 harczossal meg is jelent, de a helyett, hogy Ferdinánd ellen ment volna, földúlta, kirabolta azt a vidéket, mely Ghymes, Léva és Szent-Benedek között fekszik, s Verebély, Csiffár és Marót lakosait rabságba hurczolta. Az elhajtott magyar rabok számát 50.000-re becsűlték. Az 1599. évben megújult a török rablók pusztítása; Ibrahim nagyvezér gyülevész népe a Vág, Garam és Ipoly völgyét is bekalandozta, Léva vidékét megrabolta, lakóit kardélre hányta, rabszíjra fűzte. A nép nagy része elbujdosott; az erdőségekben vájt vermekbe bújva mentette életét; a házak pusztúltak, a lakatlan porták száma egyre szaporodott.
A török hadjáratok okozta csapáshoz járúlt a polgárháborúk veszedelme, s betetézte a vallási villongás. A katholikus főurak a még megmaradt magyar jobbágyokat, ha a kath. egyházba visszatérni nem akartak, elűzték és tótokat telepítettek helyökre. A tót telepesek magukkal hozták papjaikat, és ezeknek sikerűlt a megmaradt magyar elemet is eltótosítani.
A török uralkodás korában Barsmegye nem volt a török birodalomba kebelezve, Léva vára is alig egy fél évig volt török kézben. A bécsi béke korában, 1606-ban, az esztergomi szandzsák már a megye déli részét határolta, és bár e szandzsák a megyébe nem nyúlt be, a töröknek részint erőszakra, részint önkényt hódolt terűlet Szent-Benedekig, sőt Kis-Tapolcsányon túl terjedt, s így a megye legvagyonosabb vidéke török hűbéres földesurak (ispáhiák) hatalma alatt állott.
Ez időben a megye rendei közgyűléseiket különböző helyeken, ott tartják, hol a háborús idők összejöveteleiket megengedik. Tartottak közgyűlést Léván, Szent-Benedeken, Újbányán, Szent-Kereszten, Kis-Tapolcsányban, Oszlányban, sőt Nyitramegye terűletén is. A török nagy nyomort okozott, még nagyobb inséget szűlt az idegen katonák élelmezése, rablása s kegyetlenkedése. Így nagy pusztítást vitt véghez a Buda ostromától haza felé vonúló bajor sereg, mely három hétig tanyázott a megyében.
Az az alkotmányos küzdelem, melyet a megye később, a békésebb idők beálltával, nevezetesen a jelen század első felében vivott, a nemzet történetének fényes lapjain van megörökítve. Ez alkotmányos küzdelmekben Barsmegye országosan elismert vezérszerepet vitt évek során át és nagyban hozzá járúlt az 1848. év nagy reformeszméi előkészítéséhez.
Barsmegye kiterjedése 2.673 négyszögkilométer. Ebből szántó 274.268 hold, szőlő 3.253 hold, erdő 168.046 hold, összes használható terűlete tehát 442.947 hold. E terűletből a megye alsó részében legtöbb a szántóföld, a hegyes felső vidéken pedig az erdő. A szántóföld terűletéből évenként mintegy 40.000 hold van búzával bevetve. A szarvasmarha-tenyésztésre nézve a legelőben gazdag hegyvidék sikerrel versenyez a rónával. Újabb kimutatás szerint a megyében lévő szarvasmarhák száma a 42 ezeret meghaladja. A lótenyésztés a lévai és verebélyi járásban nagy fejődésnek örvend; e vidék igen nemes fajú lovakat tenyészt.
A megye egyes vidékeinek termesztési és népességi állapotai egymást olyképen egészítik ki, hogy a lapály az erdős bérczvidék lakosait is képes élelmezni, sőt idegen munkaerőre is szorúl. Ezt a jelenséget kellőleg megvilágítja a mezei munkások szükségletének kimutatása, mely szerint a munkát keresők száma 4.273, a munkaadók pedig 5.764 munkást keresnek.
Barsmegye lakosságának száma 152.910 lélek. A népesség anyanyelv szerint olykép oszlik meg, hogy az összes lakosságnak 31.60%-a magyar, 11.48%-a német és 56.92%-a tót.
A barsi róna s az újbányai hegységnek éjszaktól délfelé elvonúló hullámai és a Szikincze folyó között a Lévától Csatáig terjedő vidék a megye magyar népének a földje. A Garam folyó öntözi, ez a szeszélyes folyam, mely elágazó és kanyargó útjában hol rongál, hol iszapol, és mindenütt megbízhatatlan. Ligetet, berket, s fűzzel benőtt porondot mindenfelé látunk a partjain, erdőt azonban keveset. Kánaán földje ez, melynek kalásza nem gyöngébb, mint az Alföld legtermékenyebb vidékeé. Ezen a lapályon a parasztgazda a föld megmívelésében a középbirtokossal versenyez. Minden gazdának van cséplő gépe, szecskavágója, s azt ki lóerővel, ki kézzel hajtatja. A nép különösen lótenyésztéssel szeret foglalkozni, és azt gazdag jövedelemmel űzi. Ennek az erős, szívós és munkára termett népnek szorgalma fáradhatatlan. A szorgalomban a nő is méltó társa férjének. Szobája ragyog a tisztaságtól és büszkeséggel tornyozza föl nyoszolyájának párnakészletét a padlásgerendáig. A magyar földmíves családja nem szereti a czifra ruhát. Egyszerűen járnak, sötét ruhában; a női felöltő majdnem azonos a férfi fekete felső kabátjával. A magyar gazda, bár jól táplálkozik és vendégszerető, fölötte takarékos. A társas érintkezésben nem alázkodik, nem hízelkedik, önérzetes, de igen tisztességtudó.
A Dunától a Garam völgyén éjszaknak haladva, Csata helységnél érjük el Barsmegye terűletét. Csata szomszédságában Oroszka faluban nevezetes czukorgyár van, mely hazánkban nemcsak a legjobb építésű, hanem a legszebb is a maga nemében. A gyár terűlete 90 hold; 9 kilométernyi saját vasút-hálózata; 24 villamos ívlámpája s 760 izzólámpája van. Egy millió métermázsa répát dolgoz föl évenként, és 500 munkást foglalkoztat. Van saját iskolája és kórháza, s minden berendezése mintaszerű. Fölebb Oroszka faluval a lekéri apátság szomszédos. Ezen a „Megváltóról” czímzett reális apátság keletkezésének ideje ismeretlen. 1340-ben már megvolt.
Oroszkáról éjszakra Zselíz nagyközség fekszik. Fő nevezetessége a csúcsíves templom, melyet Rózsa József plebános az általa gyűjtött alamizsnapénzből és saját vagyonából az 1885–88. években stylszerűleg helyreállíttatott. A szentély apsisa a nyolczszög három oldalából van alakítva; éjszaki oldalán nincsenek ablakok; van faragott szentségháza, négy fali képe, melynek egyike Anjou-korbeli olasz munka. Egy másik kép fogadalmi képe Vesszős Mihály leányának, Margitnak, ki 1380-ban halt meg. A főoltár menzája egy római centuriónak domborművekkel ékesített sarcophagja volt, melyet 1736-ban fedeztek föl a templom hajójának földjében s aztán oltárasztalnak alkalmazták.
Innen éjszaknyugatra a Sári patak mellett találjuk Nagy-Sarló vagy (Nagy-Salló) jóllétnek örvendő nagy mezővárost, mely régebben az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. Véres csata folyt itt 1849 április 19-én, mely a magyar hadsereg győzelmével végződött. A harcz nemcsak a mezőn folyt, hanem magában Nagy-Sarló városában is, melynek minden házát, udvarát szuronyszegezve foglalták el. A megye az itt elesett honvédek emlékezetére Nagy-Sarló fő terén emlékoszlopot emelt.
E várossal átellenben, de a Garam balpartján fekszik Nagy-Sáró község, gróf Hunyady Kálmán szép kastélyával és a kastélyt környékező parkkal. Nagy-Sáró fölött épűlt Veszele, a garam-veszelei Kazy család ős fészke, melynek jelenlegi tulajdonosa, Kazy János, a megye főispánja.
A Garam mellett, az árvízi rétegekből kiemelkedő trachitsziklán épűlt Ó-Bars, mely hajdan királyi vár, és hatszáz évig Barsmegye székhelye volt. Királyi várossá Róbert Károly emelte, és akkor hatalmasabb volt, mint Trencsén város, mely csak 10 márka váltságot fizetett, míg Bars 15 márkát. E városnak talán legnevezetesebb történeti mozzanata az 1618. évben zajlott le, midőn Kisfaludi Lipthay Imrének, Barsmegye akkori hírneves alispánjának, mint kormánybiztosnak sikerűlt Ali bég ellenében az 1615-ki bécsi szerződés alapján 60 hódoltsági falu adóját kitelhetőleg mérsékelni. Ó-Barson IV. Béla idejében németek és magyarok laktak. A németek Bersemburgnak hívták. Bars később egészen magyar, s a XVI. században reformátussá lett. A XVII. században lakói katholikusok és tótok. Ma szegényes kis falu; tót telepes nép lakja. Egykori várfalainak romjai is alig látszanak már.
Ó-Barstól a Garam folyó választja el Új-Bars községet, mely a régi Csötörtökhely romjain épűlt. E község tiszta magyar. Szomszédos ezzel Kis-Koszmály. E két községnek közös szőlőhegye van, mely a megyének legjobb minőségű borát adja.
Az alsó-váradi földsáncztól éjszakkeletre, a Perecz-csatorna partján épűlt Léva, a megye legnépesebb, legmagyarabb és érdekes történeti múlttal bíró városa. Legrégibb említését 1156-ban találjuk, mikor az azóta elpusztúlt Baratkán templomot szenteltek, melynek Léva fiók egyháza volt. Vára sok viszontagságon ment át főleg a huszita és később a török támadások, végűl pedig a nemzeti fölkelések idejében. A Zách merényletének egyik véres fejezetét itt írták a történet könyvébe. Az akkor már fönnállott vár előtti téren fejeztette le Becsei Imre várparancsnok Zách Feliczián egyik leányát, Sebét, kinek férje, Palásti Kopaj is bitófára kerűlt. I. Miksa a várat Dobó Istvánnak, az egri hősnek adta. Az 1663. év végén Köprili nagyvezér vette be, de a vár nem soká maradt török kézen, mert 1664. évi június 1-én Souches, Lipót király dunáninneni hadainak vezére, visszafoglalta. A török ugyan ez évben kisérletet tesz, hogy a várat újra megszerezze; de vereséget szenvedett, vezére, az érsekújvári basa is a csatatéren maradt. Ekkor esett el a hős Koháry István. Kápolna jelzi azt a helyet, a hol kimúlt. II. Rákóczi Ferencz fejedelem idejében zajlott le a vár történetének utolsó korszaka. Ocskay László, Rákóczi ezredese, 1703-ban szeptember 17-én csellel megvette a várat; 1709-ben II. Rákóczi Ferencz hadvezére, Bottyán, leronttatta, mert gyalogsága nem volt, s ha üresen hagyja vala, a császári német sereg beleszáll. Még ma is láthatók a romjai, melyeket jól gondozott szőlőhegyek környeznek. Léva ma csinos, rendezett tanácsú város 6.500 szorgalmas és művelt magyar lakossal. Nevezetessége a Perecz-csatorna, mely vizét Tolmácsnál a Garamból kapja s a lévai hengermalmot hajtja. Van díszes főgymnasiuma, a kegyes tanítórend vezetése alatt. A várost szép és termékeny síkság környezi, mely a megye nagy részének igazi éléstára.
Léva és vára.
Keleti Gusztávtól
Léváról 10 kilométernyire, éjszaknyugatra, ahhoz a kettős trachit kúphoz érünk, melyet valaha a Garam vágott ketté, s melyet a magyar nép „Tót kapu”-nak nevez, mivel ezentúl már a tótság kezdődik. Itt megszakítjuk útunkat, hogy most a megye nyugati vidékét járjuk be, melyet hosszában a Zsitva vize öntöz. A Garam és a Zsitva folyó közötti hegyes-halmos vidék legnagyobb része erdőség volt, s annak egy nagy hegyhullámát ma is Cserhátnak hívják. Ezen erdők kiirtása az utolsó harmincz évre esik. Az erdőség helye ma mind szántóföld, mely állandóan közép termést biztosít. A Zsitva völgye ősidők óta mezőgazdasági mívelés alatt áll. Talaja televényes, iszapos homok, mely a csapadékot átbocsátja s ezért a tartós szárazság megviseli a termést. A völgy rétjei első rangú takarmányt adnak, mert a tavaszi hóolvadás által megárasztott Zsitva iszapos vize évenként jól megöntözi a földjüket. Nagy baj azonban, ha az áldás megismétlődik. Egy-egy felhőszakadás a kistapolcsányi hegységben az úgy nevezett zöld árt zúdítja ez alsó vidékre, mely a kaszálás előtt álló termést beiszapolja, tönkre teszi, vagy ha már rendekben fekszik a takarmány, elsodorja. A vidék lakossága nagyrészt kun és bessenyő telepítvény. Tiszta magyar ma is a nagyobb része; ott azonban, hol a török pusztítás idejében vagy később a vallási üldözések miatt a jobbágyság elbujdosott, tótok telepedtek le, kik bár átvették a magyar nép ruházatát, szokásait, sőt erkölcseit is, a magyar elembe nem olvadtak be.
Lévától délnyugatra fekszik Fajkürth község; régi nemes közbirtokos lakossággal. A szomszédos hegygerinczen túl szép völgyben van Mária-Család, ma puszta, azelőtt falu. Valaha a Pálos szerzet bírta, melynek e birtokot Lévai Zsigmond ajándékozta, s mely itt 1512-ben monostort épített. Midőn József császár e szerzetet föloszlatta, a birtok a vallás-alap tulajdonává lett, s a templom, mely híres volt művészi freskóiról nagy környék zarándokhelye maradt. A hatvanas években leégett a templom, tornyait lebontották, a templomot pedig magtárrá alakították. Délnyugatra fekszik innen Bessenyő, régi tiszta magyar telepítvény. Innen fölebb Ohaj magyar közbirtokosság lakta községet elhagyva, a tisztán tót Hull érintésével a szintén tót Nagy-Mányára érünk. E községet 1657-ben kelt összeírás szerint a török teljesen elpusztította. Idegenből kellett betelepíteni. A XVII. században Paluska birtoka volt; nagy kastélya, parkja, szép temploma ezen időből ered; később a Malonyai család birtoka lett; régi fénykorát ma csak az emlékezet tartja fenn.
A Zsitva mellett Zsitva-Gyarmat nemesi közbirtokossági község érintésével éjszaknak fekszik Verebély járási székhely. Ez a város a török hódoltság idejében teljesen elpusztúlt. Érsekújvár eleste után a magyar erő Verebélyre szorúlt s itt négyszög-várat épített, melynek föntartásáról az 1625. évi XIX. törvényczikk szerint a megye gondoskodik. Az 1631. évben a várost meghódította a török, 1663-ban Köprili elfoglalta a várat s ezzel a megye védtelenné lett. Verebélyen volt a primási nemeseknek, a praedialistáknak tiszti széke, kiknek jogait az 1567. évi XIV. törvényczikk erősítette meg. Ma Verebély szépen virágzó város; határa jól termő, bora jó, kereskedelme élénk, vásárai látogatottak. Nagy baja, hogy a Zsitva árterében épűlt, s e miatt a talajvizeknek, meg az árvizeknek is állandóan ki van téve. Verebély vidéke gazdag őskori leletekben. Az itt talált kőkorszakbeli becses tárgyakat a megye múzeumában őrzik.
Verebélynél a Zsitva völgyébe a névedi völgy nyílik, melyet a Zsitva egyik balparti mellékvize a Néved patak öntöz. E völgyön fölfelé haladva, a tiszta magyar Aha s odább a tót Néved községet találjuk. Innen délre fekszik Tajna, a Tajnay család ősfészke, szép kastélylyal. Most báró Révay Simon tulajdona. Néved fölött éjszakra épűlt Nagy-Vezekény helység. Itt ütközött meg 1652. évi aug. 26-án gróf Forgách Ádám, az Esztergomból Ghymes aljára rabolni indúlt és az oszlányi járásból gazdag zsákmánynyal megrakodottan haza felé indúlt Musztafa esztergomi béggel, kinek egész csapatát szétszórta. Ebben az ütközetben a törökök közűl Omer, a hatvani bég s ennek fia, Musztafa estek el. A magyar seregben nyolcz Esterházy harczolt, s közűlök négy halt hősi halált: László, Miklós nádor első szülött fia, Sopronmegye főispánja, a pápai vár kapitánya, Pálnak, a későbbi nádornak testvérbátyja; Ferencz, a balassa-gyarmati vár főkapitánya; és Dániel fiai, Tamás lévai kapitány és Gáspár. A négy hőst Nagy-Szombatban temették el ünnepélyesen. A csatatéren gróf Esterházy Imre 1733-ban emlékoszlopot állíttatott. Ezen az egész völgy uralta halmon emelt oszlopot megviselte az idő, s azért legújabban gróf Esterházy Miklós a régi egyszerű obeliszk helyébe harczoló oroszlánt ábrázoló újabb emléket állíttatott.
Nagy-Vezekény mellett áll Kis-Vezekény tót falu. Ennek egyetlen kastélyszerű házában töltötte el munkás életét széplaki Botka Tivadar történetírónk, ki az 1885. évben húnyt el.
Verebélyről útunkat a Zsitva völgyén folytatva, először is Zsitva-Újfalu községet találjuk, hol két díszes kastély van, melyeknek egyike Szlávy József, volt miniszterelnök, a másik pedig Klobusitzky János tulajdona. Zsitva-Újfalunak jókahegyi vörös bora a kereskedelemben közkedveltségnek örvend.
Zsitva-Újfalun túl az aranyos-maróti járás következik, melynek terűletén a kitűnő bort termesztő Lédecz község kivételével magyar községgel nem találkozunk. Az első község, melyet érintünk, Szelepcsény. Itt született paraszt szülőktől a nevezetes emlékű Szelepcsényi György, a ki az 1666–1685. években esztergomi érsek volt. Innen éjszakra fekszik Malonya, mely Zách veje, Kopaj tulajdona volt; utóbb Nagy Lajos király Miklós mesternek adományozta. Ma báró Ambrózy Istvánné Migazzy Antónia grófnő tulajdona, ki ott kastélyt építtetett. Malonyával összeépűlt község Taszár, eredetileg bessenyő telepítvény, ma már teljesen tót.
Innen a mindinkább összeszorúló s egyre magasbbodó hegyek között a Zsitva szűkűlő völgyében rövid 5 kilométer útat téve meg és egy nemes fajokkal beültetett szép szőlőhegy alatt elhaladva, Barsmegye székhelyére, Aranyos-Marótra érünk. Valószinű, hogy előnevét az aranymosástól vette, hisz már Nagy Lajos király 1347-ben engedélyt ad Kis-Tapolcsány határában az aranymosásra, s a kistapolcsányi vizek az aranyos-maróti határt öntözik. Régi lakói bőrcserzéssel és posztókészítéssel foglalkoztak. Paluska György nevű birtokosa építette a nagy magtárat a város közepén, szemben az uradalmi tiszti lakkal. A nagy magtár ma kényelmes lakásokká alakúlt át, a tiszti lakot pedig megyeházává tették a vármegye rendei. Paluska fogott hozzá a ma is meglevő úri kastély építéséhez is, szintén ő vetette meg a kastély szép parkjának alapját. A Paluska család kezéről az aranyos-maróti uradalom Migazzy Kristóf bibornok, bécsi érsek és váczi püspök tulajdonává lett. Ő építtette ki ékesen a templomot és a kastélyt, neki tulajdonítható, hogy a vármegye rendei székhelyöket Kis-Tapolcsányból Aranyos-Marótra helyezték át. Hogy akkoron mily szerény helység lehetett Aranyos-Marót, igazolja a vármegye rendeinek 1795. évi február 21-én Aranyos-Maróton tartott nagygyűlésükből a helytartó-tanácshoz intézett fölírata, melyben elmondják, hogy a kis városban a polgárok házai szűkek és füstösek, és így az összes vendégeket a vármegyeházán kell elszállásolni. Aranyos-Marótot gróf Migazzy Vilmos tette csinos várossá. Nagy áldozatokkal ő szabályozta és fásította be az útczákat; ő rontatta le a régi szalmafödelű parasztházakat és helyettük emelt új épületeket városi csinnal és kényelemmel; ő volt a város igazi megteremtője. Ma Aranyos-Marót egyike a Felvidék legcsinosabb mezővárosainak, melynek nagy értelmisége a várost a nemzeti közművelődésnek is egyik góczpontjává tette. Fő nevezetessége az ódon megyeház, melynek tanácstermében hangzott a két Balogh Jánosnak és Platthy Mihálynak ébresztő szózata; ott fogamzottak meg azok a nevezetes határozatok, melyek e század elején a nemzeti átalakúlás nagy korszakában Barsmegyét az ország vezérmegyéjévé tették. A megye levéltára gazdag. Jegyzőkönyvei az 1561. évig érnek vissza. Nevezetességei a megyének az ezredévi ünneplés idején alapított múzeuma, a gróf Migazzy kastély, annak negyven holdas parkja és halastavai, a szép róm. kath. templom, melynek berendezése és műkincsei Migazzy Kristóf bibornok bőkezűségét és műizlését dicsérik; továbbá a koczkakövekből román stylben épített mauzoleum, melyben örök álmát aluszsza a megyének egy emberöltön át vezérembere és volt főispánja, gróf Migazzy Vilmos, kinek 1896-ban bekövetkezett halálával e családnak férfi ágon magva szakadt, és az 1886. évben elhalt nemes lelkű hitvese, csókai és puchói Marczibányi Antonia, ki családja női ágának szintén utolsója volt. Az uradalomnak gőzerőre berendezett hengermalma és szép kályhagyára van, melynek gyártmányai közkedveltséggel dicsekszenek.
Aranyos-Marót.
Háry Gyulától
Aranyos-Marót tőszomszédságában, ettől 3 km. távolságra éjszaki irányban épűlt Kis-Tapolcsány mezőváros, melynek kiváló ékessége a főherczegi várkastély. Legrégibb tulajdonosai, kiknek emlékét a történelem megőrizte, a Tapolcsányiak voltak, kik a XVI. század elején tűntek föl. Legnevezetesebb tagja volt a Tapolcsányi nemzetségnek János, miről a tapolcsányi templom falába beépített díszes síremléke is tanúskodik. Vörös márványlapon egy pánczélos, sisakos, buzogányos vitéz van domborúan kifaragva, ki pajzsára támaszkodik. Tíz hatlábú latin verssor hirdeti, hogy mennyköve volt a töröknek, fénylő csillaga a kereszténységnek, hasonmása Marsnak. Győr ostrománál esett el 1598-ban. Az 1559. évben az országgyűlés Tapolcsány várának lebontását rendelte el; de később, 1659-ben és 1681-ben a török uralom tetőfokán megerősítését mondották ki és a vár megerősítésére annál nagyobb szükség volt, mert a megye rendei kénytelenek voltak székhelyüket Barsból Tapolcsányba áthelyezni. A Tapolcsányiakról a birtok a koronára szállott; majd 1616-ban hetesi Pethe László szerezte meg. Ennek leányát, Annát a XVII. században Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelemnek harmadik fia, Pál orzságbíró választotta hites társúl. Így szállott a hrussói vagy kistapolcsányi uradalom a Rákócziakra. A Leves és Zsitva patakok összefolyása által alkotott szögben, három oldalról vízpartok által övedzve, épűlt az emeltes vár szabályszerű négyszögben. Úgy a földszínt, mint az emelet oszlopokon nyugvó nyitott folyosóval van ellátva. A kelet felé néző oldalon áll a várkapu; vonóhídjának nyoma és a vízzel telíthető árok még most is látható. A kapu homlokzatán Rákóczi Pál fiának, felső-vadászi gróf Rákóczi Lászlónak és nejének, nagy-mihályi Bánffy Erzsébetnek czímere s körűlötte fölírat van, mely szerint a tulajdonukban levő kastélyt 1662-ben helyreállíttatták. A kastély éjszaknyugati szöglettornyában a hitbuzgó Bánffy Erzsébet kápolnát állíttatott, s 1663-ban bekövetkezett halála után mesterkézre valló arczképét, a mint a diszes ravatalon fekszik, szintén a kápolnában helyezték el, hol ma is látható. Rákóczi Lászlónak, ki 1664-ben Nagy-Várad ostrománál esett el, első szülött leánya, Erzsébet Erdődy Ádám felesége lett; de férje hat hó múlva elhalálozván, az akkor 14 éves Erzsébet Erdődy György barsi főispánhoz ment nőűl. Házassága nem volt boldog. Egyedűli szórakozása a jótékonyság, az imádság és a vadászat volt. Meghalt 1707-ben horvátországi birtokán. II. Rákóczi Ferencz – mint Thaly Kálmán, a Rákóczi kor történetírója mondja – igen sokszor megfordúlt szerető nagynénjénél, Rákóczi Erzsébetnél, Kis-Tapolcsányon nejével, Hesszeni Sarolta Amália herczegnővel együtt is, ki 1696 május 28-án itt ajándékozta meg férjét első szülött fiával, a gyermek korában elhalt Lipót-György herczeggel, kinek keresztapja I. Lipót császár volt. Rákóczi Ferencz fejedelem korában is, midőn a béketárgyalások és száz napos fegyvernyugvás alatt hitvesét a bécsi udvar férje látogatására elbocsátá, nejével együtt 1706 május havában és június elején 3–4 hetet töltött itten. Midőn nagynénje, Erzsébet, meghalt, birtokai reá szállottak; az 1708 augusztus 3-iki trencsényi szerencsétlen csata után, az augusztus 4-ről 5-ére viradó éjjelt tölté itt udvarával együtt. Többé Kis-Tapolcsányt nem látta. – A kis-tapolcsányi uradalom Rákóczi Erzsébet halálával, minthogy örökösei hűtlenségbe estek, a magyar kincstár tulajdonává lett. Később a gróf Zichyekre, majd a Keglevich grófokra szállott. Gróf Keglevich János barsi főispán e század elején a várkastély déli homlokzatát klasszikuskodó izlésben két emeletesre átépíttette. 1890-ben az uradalom Károly Lajos főherczeg tulajdonává lett, ki Kis-Tapolcsányba bevonúlását Barsmegye közönségének lelkes ünneplése közben 1890 szeptember 20-án tartotta, s úgy neki, mint hitvesének, Mária Terézia főherczegnőnek kedves tartózkodó helye volt. A főherczegnek 1896 május 19-én Bécsben történt elhalálozása után az uradalmat 1897. évi áprilisban József főherczeg vette meg. Kis-Tapolcsányban született József Ágost főherczeg és Auguszta főherczegnő leánya, Gizella főherczegnő 1897 július 8-án.
Kis-Tapolcsány.
Háry Gyulától
Kis-Tapolcsány fölött 250 hold szőlőültetvénytől szegélyezve áll Hrussó várnak regényes és festői, de már igen düledező romja, mely a kastély mögött éjszakra vonúló hegynek oromzatán épűlt. Eredete az Árpád-házbeli királyok koráig vezethető vissza. 1347-ben már királyi vár. Bár nem volt oly hírneves, mint a vele szomszédos Ghymes, de azért hajdan mozgalmas élet pezsgett falai között, s az életöröm a harczok küzdelmes zajával váltakozott benne. Az 1708-ki augusztus 3-iki trencséni szerencsétlen csatavesztés után lett rommá. Heister nyomon követte Rákóczi Ferencz hadait, s katonái a teljesen védetlen várat egészen kirabolták, a mit pedig a katonák megkiméltek, azt a környékbeli nép pusztította el. Később is a kinek faragott kőre volt szüksége, Hrussó falából szedte. Bél Mátyás 1742-ben kiadott egyik művében elmondja, hogy a kapu hídját az idő elkorhasztotta. A kapu fölött ez olvasható: „C. Lad. Rákóczy 1662”. Magas falai a déli oldalról védő tornyokkal vannak megerősítve. A jelen század elején még állott a teteje is; ma csonkán és fedetlenűl, de még látható a sziklára épűlt öregtorony. A vár többi épületének összeomlott falait erdei bozót nőtte be.
A kis-tapolcsányi kastély.
Háry Gyulától
Aranyos-Maróttól nyugatra Kis-Szelezsényen felűl van a roszkosi puszta, hol egy 400 holdnyi gyümölcsösben 80.000 gyümölcsfa van. Kiváló anyagot ásnak itt, mely a legjobb chamotte és kőedény készítésére alkalmas. Roszkos fölött borong Fekete vár romja, honnan Érsek-Újvárig elláthatni.
Kis-Tapolcsányon felűl, a Zsitva völgyében az ebedeczi kőszénbánya van, melyet hegyi vaspálya köt össze a kis-tapolcsányi vasút állomással. A bánya, melyet már egy negyed századdal ez előtt nyitottak meg, a zsitvavölgyi vasút kiépítése után másodvirágzásnak indúlt. A közeli Fenyő-Kosztolány község határában a kis-tapolcsányi uradalomnak pisztrángtenyésztése van, nagyszabású berendezéssel. Ennek tőszomszédságában egy kies szép völgyben váromladék látható, melyet a nép zsiványtoronynak nevez.
Kis-Tapolcsánytól éjszakra, a Leves patak szűk völgyében haladó út mentén hatalmas erdőségek és kitűnő rétek díszlenek. E vidéken oly sok a vad, hogy lépten-nyomon találhatunk egy-egy legelésző őzcsordát, mely csak akkor iramodik az erdőségnek, ha egészen közelébe érünk. De mostanában a szarvas is elszaporodott itt, sőt mufflónnal is találkozunk, mely vadjuh fajtát Ghymesen Forgách Károly gróf honosította meg, s az elszaporodva, az egész vidéken elterjedt. Szép fenyvesek között, a hrussói rommal szemközt emelkedik a szkiczói várkastély, melyet Odescalchi Arthur herczeg, a történetíró főúr, építtetett középkori vár mintájára. Külső díszítménye, valamint berendezése is híven utánozza a középkori művészetet. Öregtornya, a Nebojsza-torony, egyetlen szobát foglal magában, a palota-szobát, melynek a román kettős ablakok, meg egy óriás kandalló kölcsönöznek középkori jelleget. A terem mennyezetén minden gerenda végét a család mindkét ágon való őseinek egy-egy színes czímerpajzsa ékesíti.
Szkiczót elhagyva, hatalmas tölgy- és bükkerdők között elérjük a vízválasztót, s a Nyitra folyó mellékére, Nagy-Ugróczra érünk. E város már az 1246. évben állott. Figyelemre méltó szépen gondozott park közepén épűlt négyszögletes és négy szöglettoronynyal erődített várkastélya, mely valaha a Bossányiak, majd a Révayak, aztán Mailáth János gróf tulajdona volt. Későbbi ura, Keglevich János gróf, e század első felében csúcsíves ékítményekkel díszíttette. Nagyon becses a kastélynak csúcsíves kápolnája remek faragott oltárral. A nagy-ugróczi uradalom a várkastélylyal együtt 1856-ben Thonet Mihály tulajdonává lett, ki ott a kastélylyal átellenben hajlított fából dolgozó bútorgyárat állíttatott, s azóta a város egészen új alakot öltött, s benne lépten-nyomon fejlődő jóllét tanúbizonyságaival találkozunk. Nagy-Ugrócztól balra a Nyitra folyó mellett Kis-Ugrócz, majd Simony község fekszik, régi várkastélylyal, mely az ország, különösen pedig Barsmegye történetében oly hazafias hivatást betöltött Simonyi családnak ős fészke. Simonytól délnek fekszik Brogyán, melynek nevezetessége Oldenburgi Ellimár herczeg kastélya, s a hegyormon ugyanannak pár évvel ezelőtt csúcsíves stylben épített sírkápolnája.
Éjszakra a Nyitra mellett fölfelé a bélicz-privigyei vasút mentén haladva, Nyitraszeg mellett Oszlányra érünk, mely járási székhely. Ez a kis város is sokat szenvedett a török világban. 1662-ben nemcsak a várost, hanem a környékét is kirabolták. Az 1683. év még kegyetlenebb csapást zúdított a városra. Ekkor 2.000 török Érsek-Újvárból alattomban a hegyeken át jelent meg Oszlány előtt. Húsvét vasárnapja volt (ápril 8). Az egész lakosság a templomban buzgólkodott, mikor a török a helységet megrohanta, fölgyújtotta, kirabolta s a lakosság legnagyobb részt fogságra hurczolta. 1892 július 29-én egy tűzvész a várost majdnem teljesen elpusztította. Most a vasút kiépítése óta újra fejlődésben van. Oszlánytól délkeletnek fekszik Felfalu a Majthényi család kastélyával, attól éjszakra Nemes-Kosztolány, a megye éjszaki határán.
De térjünk vissza a Garam vizéhez, hogy a „Tót kapu” sziklaszorostól fölfelé, a folyó kies völgyében a barsi felföldön folytassuk útunkat. E szoros alsó küszöbén a magyarság és tótság érintkező pontján épűlt Tolmács, fölötte a szorosban a topolyfa berekben a „macska-rév” kompja, mellette a három ívezetű vasúti híd a Garamon, azontúl pedig a barsi tót vidék van. A bars-alföldi magyar az éjszaki szelet, mely a kapun át fú, tót szélnek, a kapunál a Garamon torlódó jégárt tót jégnek mondja.
A honfoglalás idejében Felső-Magyarország, és így Barsnak a „Tót kapu”-n felűli része is szakadatlan erdőség volt. E vidék lakatlansága és az ott lévő bányák megnyitása tette szükségessé a német (szász) telepűléseket, kik az erdőket irtották, s bányászattal foglalkoztak. A barsi német telepeseket ma is „krikehayerek”-nek nevezik, és ott találkozunk velök, hol az arany érczczel a zöldkő trachit uralkodik. Egyes községek eredeti alapítójuk nevét is megőrizték, így Kunesch-häu (Kunosvágása), Hones-häu (Jánosrét), Dreschler-häu (János-Gyarmat). Az a szlávság, mely ma ezt a vidéket lakja, részben a husziták, részben a cseh portyázások, részben az ellenreformaczió telepítéseinek idejében költözött ide.
A „Tót kapu”-n áthaladva, balra Kovácsi helység völgyét látjuk a határában fekvő talán avar korbeli körsánczával. Majd egy nagy sziklatömbhöz érünk, mely a Garamot nagy kanyarodásra kényszeríti, s alig enged helyet a közútnak és a vaspályának. A folyó partjára függőlegesen ereszkedő sötét szürke sziklán csak helyenként zöldel a moha, a galagonya és itt-ott egyes hasadékában az erdei bozót, a kövi rózsa.
A mint e sziklafal mellett elhaladunk, feltűnik Garam-Szent-Benedek szép monostora, melyet úgy építettek, hogy a kősziklának éjszakra néző falát derekán bevágták, s az így nyert kőből emelték a hatalmas klastromot és két tornyú templomát. A monostor négyszögű épűlet. I. Géza király alapította 1075-ben a benczéseknek. A nemeslelkű király által épített román stylű templom a XIV. században összeomlott. E templom fölé épűlt a mai csúcsíves egyház. A régi templomból csak a diadalíven függő kereszt, a keresztelő medencze maradt meg és az alapzat, melyet a mai templom építésénél fölhasználtak. Becses része a templomnak a „Szent vér kápolna”, hol azt a szövetdarabot őrzik, melyet a hívők Veronika kendője részének tekintenek. Ez ereklyét Mátyás király ajándékozta a szerzetnek. A templomban van gróf Koháry István márvány síremléke és ugyanott őrzik egykori vörös selyem hadi zászlóját. A monostor sokat szenvedett a huszitáktól, kik az 1435. év szept. 29-én fölgyújtották. 1442-ben a körmöcziek pusztították, bizonynyal azért, mert a bányavárosok Erzsébet királynő pártján állottak, Szent-Benedek pedig Ulászló híve volt. Erőddé 1452-ben alakították. Fellegvára a templom, melynek csúcsíves boltozatai fölött valaha ágyúk néztek ki a kerek lőréseken, s uralkodtak a Garam völgyén. Az erdőktől koszorúzott, s alakúlataiban váltakozó hegység, az ezüst szalagként kanyargó Garam, a zöldelő rétek, a Garam völgyének egyik legszebb részletét tárják itt a szemlélő elé. A második templomot 1483-ban július 11-én Thuroni Mihály milkói püspök és esztergomi érseki helynök szentelte föl. A szent-benedeki convent (conventus s. Benedicti de Juxtagron) hiteles hely volt. A monostor 1551 óta az esztergomi főkáptalané, mely az 1881-ben tűzvész által elhamvadt templomot helyreállíttatta. Harmadszor Simor János esztergomi érsek szentelte föl 1889 szept. 29-én. A templom fölött a kőszikla ormán épűlt a megyének fogadalmi kápolnája, melyet az 1709–1712-iki nagy pestis megszűnte fölötti hálaérzettel építtetett 1714-ben a megye rendeinek vallásos kegyelete. Május 3-ika még ma is megyei ünnep, mikor a közönség körmenetben vonúl föl a kápolnába. Szent-Benedeknek szántója kevés, rétje jó; délnek dűlő szőlőhegye a szőlőtermesztés éjszaki határvonalán fekszik.
Innen éjszakra a Garam bal partján Berzencze község épűlt. Hajdanta vár volt; a XIV. században Csák Máté földúlta, 1464-ben Bodok Miklós várnagy cseh őrséggel védte. Ma a Garam által elszigetelt csöndes kis falu.
Újbánya. Zsarnócza.
Dörre Tivadartól
Odább a Garam jobb partján haladva, az újbányai völgyszorost érjük. Innen balra van Újbánya város a Garam jobb partjáról beágazó szorosban. Az országúttól, mely a vasút mellett halad, csak a piaczon épűlt két emeletes városházának a tornya látszik. A városba vezető út menedékesen emelkedik. A délkeletre néző hegyoldalon épűlt várost magas és sűrűn befásított hegyek veszik körűl, melyek közűl a Himmelreich 840 méter magas. Ércztelepeit Nagy Lajos király idejében fedezték föl; 1355-ben már szabad királyi város s a neve deákúl Regiomontum, németűl Königsberg. Virágzása Lajos és leánya, Mária korára esik. A XIV. század elején épűlt kőfallal körűl vett temploma is. 1383-ban a város egy altárna nyitásához fogott. Mária királynő az akkor csúcsíves, de mai alakjában határozott styl nélküli városházán férjével, Zsigmonddal együtt húzamosabb időn át tartózkodott itt. 1424-ben Zsigmond a hat bányavárossal együtt Újbányát is Borbála királynőnek adja. 1433-ban a cseh táboriták, 1442-ben a lengyelek rabolják, 1564-ben a török foglalja el, s midőn Zsarnóczán vereséget szenved, elkeseredett dühében a várost kirabolja, elhamvasztja, a bányába menekűlt lakókat, mintegy 500-at, szalma és egyéb anyag füstjébe fojtja, ugyanannyit rabságba hurczol. A török okozta pusztítást fokozta az 1645. évben dühöngött pestis, mely három hó alatt 1.200 embert vitt el. Ennyi csapás következtében veszítette el a város szász telepesek alkotta német jellegét, s az új bevándorlók egészen tóttá tették. 1664-ben újra elfoglalja a török, templomát istállóvá teszi, s a düledező rom csak 1725-ben épűlt föl újra, de a nélkül, hogy eredeti csúcsíves alakját visszanyerte volna. A török világban szünetelt a bányászat is, mely csak 1635-ben nyert néhány évre új lendűletet, hogy azután hanyatlása állandó legyen. A kincstár a múlt évtizedben a bányamívelést itt teljesen megszűntette. A város nevezetessége a Szent Erzsébetről czímzett kis templom, mely a csúcsíves építkezésnek ma is igen becses emléke, bár a török 1664-ben mecsetté alakítván át, sokat rontott benne. Igen becses és még középkorbeli mű az oltárnak az Utolsó Vacsorát ábrázoló faragott predellája. Homlokzatán alapítójának, Henczeman Izenienkel bányagrófnak azon korbeli czímerpajzsa látható, ki a templomra és az azzal kapcsolatos menházra alapítványát 1391-ben tette. Ez alapítványt Zsigmond király 1393-ban a szomszéd Magosmart község adományozásával gazdagította. Újbánya népe ma, hogy bányászata megszűnt, nehéz sorsban él. Egyedűli keresetforrása a malomkő-ipar, melyhez kiváló likacsos trachit köve van, továbbá a fazekasság, mert kitűnő agyaga van hozzá, mely – ha itt faďence-készítés fejlődhetnék, – az elveszett aranynál is gazdagabb keresetet biztosíthatna. Figyelemre méltó a gyümölcstermesztése, mely jó években maga is biztosítja a lakosság megélhetését.
Vihnye fürdő. – Revistye vár romjai.
Dörre Tivadartól
A Garam völgyében tovább éjszakkeletnek Rudnó-ra visz az út, mely itt egy szép, egynyílású vashídon a Garam balpartjára vezet át. Rudnót a török 1664-ben elpusztította. Bányászata megszűnt, zúzó műveinek helyét szépen fejlődő üveggyár váltotta föl. Rudnón felűl Garamrév és Zsarnócza között szakad a Garamba a selmeczi bányák vizének levezetésére, a múlt században épített 14 kilométer hosszú, II. József császárról nevezett altárna, melynek nyílásánál fölíratos kapuzatot építettek. Vize, mely a bányák hévvizei miatt soha sem fagy be, az altárnát elhagyva, malmot hajt. Innen éjszakra fekszik Zsarnócza város, mely, bár érczolvasztó kohóját megszűntették, a felső Garamvölgynek legélénkebb forgalmú piacza. Mária királynő 1388-ban kelt okíratában Revistye várhoz tartozónak jelenti ki. Mátyás király halála után a Dóczyaké, kik itt erődített várkastélyt építettek. Souches 1664-ben Zsarnócza mellett verte meg Kucsuk Mohamed seregét. Zsarnócza ma kincstári birtok és a róla nevezett uradalom székhelye. A kétemeletes várkastélyt az erdőhivatal foglalta el s azt egy emeletes épűlettel kibővíttette. A kastély teljesen ép állapotban áll fönn, lőréses bástyái, sőt lőfegyverei is részben megvannak. Itt áll a kincstár nagy gőzfűrésze is, mely az erdei termést földolgozva adja át a forgalomnak. Bányászata évek óta szünetel.
Zsarnóczától szép völgyben jól gondozott út vezet Hodruson át Selmeczre. E völgyben épűlt Alsó-Hámor község, mely ma első rangú ipartelep. E völgy érczbányászatát 1752 óta a Geramb-féle bánya-egyesűlet bírja, mely a bányaipart magas színvonalra emelte. Mikor az arany valuta behozatala az ezüst árának rögtönös hanyatlását s ez által az ezüstbányászatnak majdnem bukását idézte elő, a bánya-egyesűlet képviselője, Berks Róbert Alsó-Hámoron „Szandrik” néven 1895-ben nagy ezüstárú-gyárat alapított, mely iparczikkeit már az ezredévi kiállításon bemutatta. Ez a gyár a magyar birodalomnak egyetlen, s a monarchiának legnagyobb ezüstárú-gyára.
Zsarnóczától nyugatnak vonúl a Madaras völgye, melyet a Klak és Pila vize öntöz. A Klak a megye legmagasabb hegyének, az 1.346 méter magas Madarasnak a tövében fakad a Bródi erdészlaknál, a Pila patakkal egyesűl és Zsarnóczánál ömlik a Garamba. A Madaras-völgy nagyobb községei: Dóczy-Fűrésze, mely hatalmas erdőségek közepette épűlt, és Pálos-Nagymező mezőváros, német telepítvény, melyet 1390-ben Baraczkai Lőrincz és János a Szent Jánosról nevezett elefánti pálos kolostornak adtak. Ma a vallás-alapé.
Zsarnóczáról éjszaknak haladva már az első fordúlónál szemünkbe ötlik Revistye vár romja, mely a Fekete-hegy egyik kiágazásán, egy a Garam medréből fölmeredező sziklán épűlt. A vár alatt közel egymáshoz hajlik át a Garamon az országút és a vaspálya két vashídja. A nagyon szép rom festői ékessége a völgy e részletének, s kedvelt kirándúló helye a vihnyei és szklenói fürdők vendégeinek. A vár történetéből annyit említünk, hogy első nyomát egy 1388 évbeli oklevél őrizte meg. Úgy Revistye, mint az innen nem távol eső Saskő a bányavidék védelmére szolgált, bár voltaképen inkább mulatásra alkalmas üdülő hely volt, mint védelemre szánt erőd. Szép kertjei, gyümölcsösei, halas tavai voltak. Az erdőség felé tágas erkélye nyilt. Revistye a nagylucsei Dóczy család ősfészke volt. E hatalmas család csak a XV. században tűnik fel. Dóczy Orbán egri püspök már bírja Revistyét. A családnak kegyetlenségéről hirhedt tagja volt az országszerte gyűlölt Dóczy András, ki mint Miksa főherczegnek kamarása 1602-ben Barsmegye főispáni székét nyerte el, később Magyarország főgenerálisa, Szatmár kapitánya és főispánja lett. 1620-ban halt meg mint Bethlen Gábor foglya, és nyomorúságában is hű hitvese, Pacsóth Judit, Leleszen temettette el.
Garam-Szent-Kereszt.
Dörre Tivadartól
Itt esett el 1647-ben Dóczy Zsigmond, kinek temetési pajzsa Garam-Mindszent község templom-chorusán van felfüggesztve. Barokk izlésű szép fa faragvány ez, melyről Dóczy Zsigmondnak következő történetét olvashatjuk le. A török 1647-ben fölhatolt Zsarnóczáig, és Zsarnóczát pusztítva, elrabolta Dóczy Zsigmond nejét, Kayser Fruzinát. Dóczy betegen arra kérte a törököket, hogy öljék meg, ha feleségét elrabolják. A törökök ezt meg is tették augusztus 4-én, Kayser Fruzinát pedig Konstantinápolyba hurczolták, hol két évig szenvedett szigorú fogságban.
Revistye-Váralja szomszédságában a Madaras-hegy tövében fekszik Bükkös-Kút, melynek határában savanyúvíz-forrás van. Ez a víz, melyet Albert-forrás néven ismer a kereskedelem, közkedveltségnek örvend.
A Garam folyónak Szénásfalu községtől jobbra ágazó kies mellékvölgyében 310 méter magasan fekszik Vihnye-Hévviz vasas gyógyfürdő. Eredetileg német bányatelep volt; ezt igazolják a határbeli dülők elnevezései is, mint Kerling, Todten-gebeine. Idők folyamán eltótosodott. Régi neve Eisenbach s fürdője már a XIII. században ismeretes. A XV. században Vihnye is a nagylucsei Dóczyak tulajdona volt és Revistye várhoz tartozott. 1563 óta Selmeczbánya tulajdona. Fénykora volt e fürdőnek a XVII. század vége és a XVIII. század eleje; II. Rákóczi Ferencz hitvese, Hesszeni Sarolta Amália, 1696-ban ide jött üdűlni. 1703-ban, 1704-ben és 1708-ban II. Rákóczi Ferencz fejedelem is itt tartózkodott. 1823-ban József főherczeg nádor és neje fürdőztek itt. Akkor építették azt a kis tükröt, melyet ma is Palatinus-tükörnek hívnak. A nyolczvanas években a tulajdonos város újjá alakította a fürdőt, új artézi hévforrást nyitott, szép fürdőházat és bérházat épített. A régi forrás hőmérséklete 38.3°, az új ártézi forrásé 35° C. Jól berendezett hideg-vízgyógyintézete is van. A fürdő különösen női és idegbajokban nagy hatású. Terűlete minden oldalról hegyektől védett völgykatlan, mely az Amália-szikláról, hova kényelmesen kígyódzó út vezet, szép képben tárúl a szemlélő elé.
De Vihnye nemcsak gyógyfürdő, hanem virágzó bánya- és ipartelep is. Kachelman Károly gépgyára a fürdő alatt egész kis gyárváros. Vihnyének ma már kitűnő állami iskolája is van, s a garamvölgyi vasút e nagy hatású női gyógyfürdőnek régi hírnevét is vissza fogja szerezni.
Szénásfalutól éjszak-keletre Geletnek mezőváros épűlt. Nevezetes itt a Dóczyak egykori kastélya, mely egy ideig romokban hevert, de az erdőkincstár újra fölépítette, s ma erdészlakként használják. Figyelemre méltó eredeti jellegéből némileg kivetkőztetett csúcsíves temploma, melyet 1483-ban volt földesura, Kálnay László épített. Van malomkőgyára, mely szép sikerrel dolgozik. Geletnek fölött jobbra ágazó völgyben fekszik 340 méter magasan Szklenó fürdő, mely dr. Gasparetz Béla fürdőorvos tulajdona. Geletnekről vezet oda a sziklaormok és fenyvesek közt haladó szép út. A fürdőben több nagy tágas lakóház és számos hőforrás van, melyek hőmérséklete 37–53 C. fok között váltakozik. Különféle fürdői között különösen figyelemreméltó természetes ásványos gőzfürdője. Vizeit köszvény, csúz és izombántalmakban sikerrel használják. Régen erődített hely volt; 1456-ban a husziták bírták.
Körmöczbánya.
Rauscher Lajostól
Geletneknél a Susol völgye kitágúl, részben dombhullámos, részben lapályos hegyöblöt alkot, melynek fő helye Garam-Szent-Kereszt mezőváros. Géza király 1075. évi adománylevele már megnevezi a Susol-földet és Keresztúr várost. Báncza István esztergomi bibornok-érsek itt 1246-ban a magyaroknak és a németeknek szabadalmat ad. Legnevezetesebb épülete az erődített püspöki nyaraló várkastély, azelőtt az eszterogmi érseké, 1776 óta a beszterczebányai püspöké. E kastély, melyet Pázmány Péter és Lippay György majdnem alapjaiból újra fölépítettek, kétemeletes négyszög, két vártoronynyal. Itt halt meg Forgách Ferencz bibornok-érsek 1615-ben. Gyakran tartózkodott e vár falai között Pázmány Péter. Sokat szenvedett e város Thököly Imre hadjáratában 1678-ban, midőn kastély is elhamvadt. A kastély széles lépcsőházát Rimely Károly mostani püspök építtette. A kastély szépen gondozott kertje egyike a felvidéki legszebb parkoknak. Templomának egyik műkincse az 1705-ben Püspöky Istvántól adományozott, csúcsíves, sodronyművű zománczos kehely.
Garam-Szent-Keresztet elhagyva, jobbra Zólyom felé, balra Körmöczbányára vezet az út. Mögöttünk a Madaras hegy kúpja emelkedik, szemben velünk a garamberzencze-ruttkai vaspálya kúszik, kanyarog a körmöczi érczhegység meredek oldalain és magaslatain, s majd egy alagútban tűnik el, majd újra egy-egy hegyi patak most a völgyszoros fölött bukkan elő. A szédítő magaslatból látjuk Ó-Kömöcske, Karvaly, Bartos községet, melyet a vaspálya körbe futva egészen megkerűl.
Ott, hol a Garam keletnyugati irányát elhagyva délre kanyarodik, Saskő várának meredek sziklakúpon álló festői szép romja borong, melyről úgy Zólyom, mint Körmöczbánya felé messzire elhat a tekintet. A német bányásztelepesek Sachsenstein-nak nevezték Saskőt; viszont némely magyarok a Sachsensteinból fordították a Szászkő elnevezsét, és fűzték hozzá a Selmeczről ide szakadt szászok várépítésének mondáját. E vár történetéből tudjuk, hogy Nagy Lajos király idejében Vesszős mester volt Saskő ura, fia Vesszős Imre lévai várkapitánynak, ki a nápolyi hadjáratban a Durazzói herczegnek fejét vette; hat falut foglal el Selmecz bányavárostól, és Szobonya László saskői várkapitány 1352-ben királyi írott parancsra adta vissza az elkobozott falvakat a városnak. Zsigmond király e várat 1424-ben feleségének, Borbálának adja; majd a Lippay családé lett; utóbb Beatrix királyné Dóczy Orbánnak, a nagy tekintélyű egri püspöknek ajándékozta. A vár a Dóczyak birtokában maradt 1648-ig; ekkor a családnak magva szakadt s birtokai a kincstárra szálltak. 1677 októberében Thököly Imre foglalta el. Rákóczi alatt már pusztán állott, ma pedig már teljesen rom. Öreg tornya igen nevezetes építmény; még jelenleg is 24 méter magas. Ötszögű bástyatornyának sarkai faragott kövekből építvék; e torony csinos kőpárkányzata még most is látható.
A Körmöcz patak futásával ellenkező irányban, pompás kőúton egy igen szép völgyben éjszaknak haladva, Körmöcz-bányára érünk. E nevezetes szab. kir. bányavárosunk csak akkor bontakozik ki előttünk, amikor már a küszöbét átléptük. Kétségtelen, hogy a város alapját szláv néptörzs vetette meg; de igazi várossá csak a később belé telepített németek építették ki. A határbeli dűlők ma is német elnevezésűek (Goldeinspan, Vollhänne). A hagyomány szerint már a tatárjárás korában erődített város volt, s földúlatását házi pávák akadályozták meg, melyek, mint a római Capitolium lúdjai, mikor az ellenség a falak felé nyomúlt, oly lármát csaptak, hogy a város alvó lakóit fölébresztették. Így sikerűlt az ellenség rohamát visszaverni. Kriskó Pál körmöczvárosi levéltárnok kutatásai szerint azonban az látszik történeti valóságnak, hogy a tatárok Körmöcz várost is földúlták, mely akkoron még nem volt erőd, s csak IV. Béla telepítette itt le a németeket, kik a várost és várfalakat fölépítették. Kezdetben a falak csak palánkszerű védművek voltak, s jókarban tartásukról az agyagmázolók (Carpentarii) voltak kötelesek gondoskodni, kik mint önálló iparos czéh szerepelnek a város háztartásában és csak akkor szűnnek meg, midőn az 1428–1440. években a város kőfalait fölépítették. A város legrégibb említésével az 1317. évben kelt pápai tizedjegyzékben találkozunk. Róbert Károly szabad kir. várossá tette 1326-ban, de akkor már kamaragrófság székhelye volt. A magyar királyok gyakran meglátogatták a virágzó várost. Nagy Lajos 1382 augusztus havában volt a városban; Zsigmond király több izben fordúlt meg itt, s 1403-ban a Csepcsényieknek a város ellen folytatott perében a szabad ég alatt, a város piaczán itélkezett; Mátyás 1479-ben február elején, Mária Terézia férje, I. Ferencz német császár, 1751 június 8-án, II. József császár 1764-ben volt Körmöczön. A királynék közűl Borbála, Beatrix és Mária királynők, mint a zólyomi vár tartozékát, bírták, mely vár föntartásához a város is adózott. Körmöcz is szenvedett a huszitáktól, különösen Schellendorf Haskó sanyargatta. 1441–1453-ig a város Giskrát uralta, ki ez években itt tartózkodott. Ellenében Rozgonyi Simon egri püspök, I. Ulászló híve, hat hétig sikertelen ostromolta a várost; 1451-ben Hunyadi János ostromolta, és a fellegvár falai közé épűlt városházán tárgyalt Giskrával; 1605-ben Bocskay István jelent meg a vár falai alatt; Bethlen Gábort királylyá választatása után még a beszterczebányai országgyűlés alkalmával hitvesével, Károlyi Zsuzsánnával együtt tárt karokkal fogadta az őt ünneplő város. Bethlen Gábor három izben volt Körmöczön; I. Rákóczi György és II. Rákóczi Ferencz többször járt itt; Thököly Imre 1678-ban látogatta meg a várost. A város régi várfalai, bár szakadozottan, nagy részben fönnállanak. A délkelet felé tekintő várkapu s annak kettős bástyatornya ma is egyik ékessége a városnak. A belső kaputorony 1428-ban, a külső 1539-ben épűlt. Ennek szép erkélye van, s I. Ferdinándnak és hitvesének, Annának, kőbe vésett arczképe látható rajta. Ha e kettős kapun belépünk, a nagy piaczra érünk, melyet a régi patriczius házak – Ringhauser – öveznek, hol hajdan háztulajdonosok is, lakók is csak németek lehettek. E házak közűl nevezetes Mária királyné háza, mely a hagyomány szerint Nagy Lajos királyunk e leányának lakóháza volt. E ház tornáczában még ma is látható egy a lépcsőket elzáró remek vasrács liliomokkal és Zsigmond király német birodalmi sas czímerével, földszínti termében egy renaissance izlésben, tehát későbbi korban készűlt szép famennyezet és két intarsia munkával készített ajtó van. A ház ma Simó Mária hagyatékából a felvidéki magyar közművelődési egyesűlet tulajdona. A piaczon állott II. Lajos özvegyének, Mária királynénak háza is, melyet 1527-től 1549-ig birt, mikor Guth Erasmus lipcsei kapitánynak ajándékozta. Itt állott a dúsgazdag Fuggerek háza is, mely a Ferencz-rendiek ma is fennálló házának egy része. A piacz délkeleti szögletében állott a barokk izlésű kéttornyú templom, mely az 1879 deczember 31-én történt talajsülyedésnek esett áldozatúl; lebontották. Néhány berendezési tárgyát ma Budapesten az Iparművészeti múzeumban, nehányát pedig Körmöcz város múzeumában őrzik. Itt látható az Illésházi Gáborné maga készítette szép antipendium. A lebontott templom bejáratától balra áll a Szentháromság-szobor, melyet 1771-ben 20.000 tallér költséggel emeltek. Szép barokk mű, s művészi becsét tekintve a hazai szobrok között előkelő helyen áll.
Körmöczbányai várkapu.
Rauscher Lajostól
A körmöczbányai Szent-Háromság-szobor.
Dörre Tivadartól
A városból kiemelkedő hegyen van a kettős fallal és tornyokkal megerősített és Szent Katalinról, a bányászok védőszentjéről, nevezett egytornyú és kéthajós csúcsíves templom, mely a város védő műveinek fellegvára volt. A templomhajó boltozatának záróköveit Mátyás király hollós czímere, az ő koronás monogrammja (M. R. = Mathias Rex) és a város czímere (Szent Katalin tört kereke) ékesíti. A torony 59 méter magas, körfolyosója és rézsisakja van. (E templom leírása „Magyarország” V. kötete 94. lapján az „Építészeti emlékek Felső Magyarországon” czímű czikkben volt közölve.) A városi plebánia-templom lebontása után a város e vártemplomot 105.000 forint költséggel fényesen helyreállíttatta. A helyreállítási munkálatokat Storno Ferencz végezte. A templomot övező kettős bástyafal közé épűlt a régi városháza, melyet 1898-ban roskatagsága miatt lebontottak: továbbá a bástyatorony, mely már a husziták idejében megvolt, s nyilazásra berendezett lőrésekkel bírt; a balisták is ebben lehettek; szintén ott épűlt Szent Andrásnak eredetileg román jellegű kerek kápolnája, mely később csúcsíves boltozatot nyert. Halottas kápolnának használták, s alatta öblös sírbolt látható.
Megemlítendő még a csúcsíves kórházi templom is, mely mint Szűz Mária kápolnája 1382-ben épűlt. Szentélye zárókövén az Anjouk házi czímere, a patkót tartó struczfej, továbbá hajója első zárókövén Magyarországnak az Anjouk korából fönmaradt liliomos czímere, második zárókövén pedig a bányászok jelvénye, a csákány és kalapács látható.
A városnak nagy erdőuradalma van. Dús jövedelmeinek fölöslegét leginkább közművelődési czélokra fordítja. Van főreáliskolája, nagy és czélszerű épűletekben elhelyezett elemi és felső népiskolája, múzeuma. Gondosan rendezett levéltára a városi levéltárak között a legbecsesebbek egyike. Van itt több ipartelep, melyek közt úgy fontosság, mint nevezetesség tekintetében első helyen áll az állami pénzverő-intézet. Az ország ez egyetlen pénzverőjének keletkezési ideje ismeretlen. Róbert Károly király egyik 1342. évben kelt oklevelében már ősréginek mondja. Már a tatár pusztítás előtti időben fönnállott. Itt verték a denárokat, arany obolusokat, majd később a forintokat. Eredetileg kézi szerszámokkal verték a pénzt; a XVI. század végén Haág Dávid fő kamara-gróf gépberendezést akart alkalmazni, de sikertelenűl, mert a pénzverő munkások ellenszegűltek, s ő kénytelen volt tervéről lemondani. A gépmunkát végre 1660. év körűl mégis meghonosították, s ma már természetesen a pénzverő-intézetnek a mai műipar követelményei szerint berendezett gépeit villamos és gőzerő hajtja. A pénzverő 56–60 állandó munkást foglalkoztat; az ideiglenes munkásokat a környékbeli falvakból napszámra fogadják, s érdekes megjegyezni, hogy noha a fiatal munkások (többnyire leányok) napi munkabére csak 40 krajczár, hogy a napszámosok szószerinti értelemben gázolnak az aranyban s kezükön naponként 5.000 forint értékű arany fordúl meg: sikkasztás soha nem történt. Az ódon, emeletes épűletbe vándorol nemcsak az országban termelt, hanem a külföldről vásárolt állami aranykészlet is. Az intézet működése tulajdonképen két ágra oszlik: az egyik a nemes ércz kiválasztásával, a másik a tulajdonképeni pénzveréssel foglalkozik. Van az intézetnek 16 verő gépe, s tíz óra alatt 320.000 pénzdarabot képes előállítani. A koronaérték behozatala óta az 1898. év végeig 240 millió 2 fillérest, 35 millió 1 fillérest, 72 millió 10 fillérest, 54 millió 20 fillérest, 60 millió egy-koronást vertek. Aranyban pedig kivertek 14 millió darab 20 koronást, 2 1/2 millió darab 10 koronást.
A körmöczbányai pénzverő-intézetből: Az ércz mérlegelése. – Olvasztó-kemenczék és öntő. – A pénzverő-gépek terme.
Jantyik Mátyástól
Az intézetnek művészeti színvonalra fejlődött vésőintézete is van, meg egy múzeuma is, melyben a Körmöczbányán 1867. év óta vert összes pénzek egy-egy példányát őrzik. Itt van elhelyezve a legutolsó ezüst forintos is, mert ezüst forintot verni többé nem fognak. Mily becses lenne e gyűjtemény, ha mindazon pénznemek össze volnának benne gyűjtve, a melyek a körmöczbányai pénzverőben kezdettől fog készűltek!
Érdekes még Körmöczbányán a Kossuch János-féle kőedénygyár, mely fehér fayence-t készít. A gyár, mely 50 munkást foglalkoztat, száz éve áll fenn; gyárjegye a város czímere. Nagyon szép iparczikkeket készít – leginkább a magyar díszítő stilnek ügyes fölhasználásával – Angyal Béla tanár tervei szeirnt, ki Körmöczbányán és vidékén, különösen pedig Jánoshegyen az államilag is segélyezett csipkeverő ipart is meghonosította, mely szintén magyar minták szerint dolgozik. Van végre a városnak nagy papirgyára, bőrgyára és kartongyára.
A Budapestről Rutkára menő vonat rövid, de festői szép úton halad Barsmegye érczhegysége között. A mint a vonat a szédítő meredek hegyoldalakon egy-egy alagútból kilép, mindig új és mindig elragadó szép képek tárúlnak elénk. Kisded falu, magas sziklaszirt, zöldelő mező s a Garam ezüst szalagja váltakoznak benne. Körmöcznél a fölfelé kúszó vonat jobbról, majd balról kerűli meg a várost, mialatt a Zólyom völgye felséges fenyveseinek illatát teli tüdővel élvezzük. A vonat a sűrű fenyű-rengetegbe fordúl, hogy harmadszor visszatérve még egyszer lássuk Barsmegye díszét, a szép fő bányavárost s hegyen épűlt tornyának vörösréz sisakját. Aztán a 776 méter magasban épűlt János-hegy nevű községbe érünk. Vonatunk elérte a vízválasztót. Innen saját sulyjával gördűl lefelé a völgybe, miközben a zakatoló gép alig tudja fékezni a vonat rohanását. Elhagytuk a barsi határt.
