Ipar.
Ipar.
A vas és aczél gyártása Stiria iparos életében oly uralkodó helyet foglal el, hogy mikor e tartomány iparáról beszélünk, egyedűl erre vagy legalább első sorban erre gondolunk. Pedig Stiria területén nagy számú egyéb oly iparág is meghonosúlt s ki is fejlett, mely nagyszerűségre mögötte áll ugyan a bányászatnak, a kohó-iparnak s az aczél és vas gyári feldolgozásának, mégis kiegészíti a stiriai ipar sajátságos képét. Mindenekelőtt a stiriai ipar különlegességeiről emlékezünk meg, a pezsgőbor és finom szeszneműek gyártásáról, a darócz-, a kalap-, az olvasó-gyártásról és egyebekről. Találkozunk továbbá oly iparágakkal, melyeknek elterjedt híre van, mint az agyagneműek (kályhák, majolikák, stb.) gyártása, fényűzési és lóvasúti kocsik, a papirnemű tárgyak és színnyomatok gyáripara. Vannak végűl olyan iparágak, melyek üzletük nagy kiterjedésével váltak jelentékenyekké, mint az üvegipar, a fa- és papíranyag gyártása, a sörfőzés, a gyújtóanyagok készítése, lábbelikészítés, a malmok és több más iparág.
Mindez iparágak különbözőleg oszlanak meg a tartomány különböző részeiben. Nyugaton, éjszaknyugaton és délkeleten az ipar gyéren van képviselve. Stiria alsó részeiben csak Cilli, Marburg és Windischgraz kapitánysági kerületek tűnnek ki. Legsűrűbben Stiria felső és középső részén van képviselve az ipar; Grácz városának és kerületi kapitányságának járásaiban, Deutschlandsberg, Bruck, Leoben és Judenburg kapitányságok területén vannak a voltaképi ipar vidékei. A nevezetesebb iparhelyek Judenburg, Knittelfeld, Leoben, Bruck, Kindberg, Mürzzuschlag, Voitsberg, Köflach, Deutschlandsberg, Weitz, Marburg és Cilli. Mindezeket fölűlmúlja azonban a tartomány fővárosa, melyben a szerencsés földrajzi fekvéssel még más kedvező körűlmény is találkozik. Gráczban van a főtelepe az agyag-, a bőr-, a gyapjúárúk iparának, a kalapkészítésnek, papírgyártásnak, sörfőzésnek, malmoknak, a bőr- és szövetkészítményeknek, a szappanfőzésnek, a gyertyamártásnak és a polygraphiai iparnak. A város tele van kisebb-nagyobb ipartelepekkel. A Mura jobb partján elterűlő városrész s a bal partinak éjszaki része az ipar voltaképi fészkei. A mi a városban vagy annak szélén el nem fért, az elővárosok és szomszédos falvak külső területövén helyezkedett el. Gráczot joggal mondhatni kiváló iparos helynek, a stiriai ipari tevékenység középpontjának.
A kövek, földnemek, az agyag és hasonlók feldolgozásában különösen a czementgyártás, az agyagneműkészítés és az üvegipar tűnnek ki. Trifailban, Steinbrückben, Tüfferben és Judendorfban a tartománynak nagyobb telepei vannak, melyek jelentékeny mennyiségű román- és portland-czementet készítenek. Az agyagárúk kicsiben való készítésének, az úgy nevezett fazekasságnak, mely az előtt igen el volt terjedve a tartományban, majd mindenütt czéhszerűen volt szervezve s itt-ott sajátszerű művészeti hagyományokat is ápolt, – ma már csak a tartomány szlovén vidékein van némi jelentősége. Készítményei (közönséges agyagedény, kályha) csak helyi szükségletet fedeznek. A gyárszerűleg dolgozó ipartelepek a közönséges agyagedények készítésével jobbára fölhagytak, s a helyett egyéb gyártmányok, példáúl díszesebb kályhák, kőedények, fayence-árúk s hasonlók gyártását karolták föl. A tartomány székvárosában ma négy gyárszerű üzlet foglalkozik kályhák készítésével s oly szép árút szolgáltat, mely a tartománybeli legtöbb építkezésnél kész alkalmazásra talál. A kőedénygyártásnak a Sann-völgy a székhelye, a hol a főtelepek a Franz melletti Tschepl, a Sachsenfeld melletti Greis, Deutschenthal és a Cilli melletti Liboje. Míg az előbbiek mindennemű mosó-, konyha-, evő- és asztali edényt, részben finomabb kiállításút is gyártanak, a libojei gyár ezeken kivűl finomabb színes fayence-okot, majolikákat s hasonlókat is sok sikerrel készít. E négy ipartelep készítményeit Ausztria déli és nyugati tartományaiba, aztán Szerbiába, Romániába, Bulgáriába, sőt még Olaszországba is elszállítják s mindezeken a helyeken győzelmesen tudják megállani más külföldi gyártmányokkal s az olcsó porczellán-edénynyel a versenyt.
Még jelentékenyebb szerepe van az ipar e csoportjában az üvegiparnak. A gyárak számát tekintve Stiria mindjárt Cseh- és Morvaország után következik. Már 1880-ban nem kevesebb mint 16 üveghutája volt. Számuk 1887-ben 13-ra csökkent s ezek ma Hrastnig, Süssenheim, Oplotniz, Ober-Lembach, Maria-Rast, St.-Lorenzen (a karintiai vaspálya mellett), Reifnig, Bösenwinkel, Aibl, Vordersdorf, Wies, Voitsberg, Oberdorf és Köflach községekben és városokban vannak. A köflachi huta kivételével, mely az előtt csak ablak-üveget gyártott, az elősorolt gyárak mind üvegedényt készítenek, többnyire kereskedelmi árút: közönséges használatra való köszörűlt és köszörűletlen üvegedényeket, boros, sörös, ásványvizes, gyógyszertári palaczkokat, lámpaüveget, stb. Egyes gyárak (Voitsberg) fínomabb üvegneműek készítésével is foglalkoznak. Készítményeik legnagyobb részét magában a tartományban adják el, melynek már boros, sörös és ásványvizes palaczkokban való szükséglete bőven nyújt is nehány gyárnak foglalkozást. A gyártmány többi része a szomszéd tartományokba s a külföldre kerűl, nevezetesen Olasz-, Görög-, Törökországba, Egyiptomba, sőt még Indiába is. Ezek a gyárak berendezésükben és üzemükben az üveggyártás fejlődésének valamennyi stadiumát bemutatják. Nagyobb részük, a mi az olvasztást, alakítást és díszítést illeti, előre haladott technikára vall; egyes gyárak, minő a voitsbergi, már a legjobb és legújabb berendezés segítségével dolgoznak; a fával való tüzelést kiszorítá néhol a kőszénnel vagy fagázzal való fűtés. De vannak ezek mellett régi berendezésű gyárak is, melyek tüzelés, kohó-állítás, s az árú kidolgozása tekintetében még a kezdetleges erdei üveghutákhoz hasonlók.
Régies üveghuta a Bacher-hegységben.
Charlemont Húgótól
Hogy a fát kiterjedt mértékben értékesítik iparilag, s hogy az sok iparágat foglalkoztat, azon csodálkozni nem lehet, ha meggondoljuk, hogy oly tartománynyal van dolgunk, mely a korábbi idők kíméletlen rablógazdasága daczára is gazdag kincsével bír a legkülönbözőbb nemű anyagfának. A fa első feldolgozásával nagy számú fűrészmalom foglalkozik. 1880 végén ezek száma közel 1.600 volt. Ezeknél a hajtó erőnek és gépszerkezeteinek minden képzelhető neme föltalálható, az egyszerűen összetákolt parasztfűrésztől a gőz- és mű-fűrészig. Ha az ipari élet középpontjaiból a hegyek közé megyünk, útunk e tekintetben valóságos tanulmányúttá válik, mely a legújabb berendezések mellett korábbiakat is, sőt néha a deszkafűrészelésnek valóságos régiségszámba menő módjait hozza szemünk elé. A városokban ott a gőzfűrésztelepek, a völgyek és síkságok széles vízfolyásai mellett a nagyobbszabású fűrészmalmok több soros és kör-fűrészekkel, melyek többnyire éjjel-nappal dolgoznak. Följebb találjuk a vámot szedő és paraszt fűrészmalmokat. Ilyen van legtöbb; minden nagyobb völgyzugban találkozunk velök. Ott fészkelnek a rohanó erdei patak esése mellett; közönséges vízi kerék hajtja őket; már messziről halljuk egyhangú zörömbölésüket. Belűl a képzelhető legegyszerűbb berendezésűek.
Az ily fűrészmalmokkal gyakran más gépek is kapcsolatosak, melyek tovább dolgozzák föl a fát, példáúl a fapálczika-gyalúk. Mikor a hatvanas évek folyamában a gyufagyártás is megkezdődött Stiriában, kezdetben csak kézi munkára kellett szorítkozni, hogy a szükséges „fa-drót”-ot előállíthassák. Közönséges napszámosok készítették e czélra szerkesztett gyalúk segítségével a vékony fapálczikákat ágatlan, csomótlan fahasábokból. Ma már e czélra nem kevesebb, mint hét, gyárilag berendezett iparüzlet áll fönn, és pedig Mária-Rastban, Schwanbergben, Deutschlandsbergben, Gamsban, Ettendorfban (Stainz mellett) és Bruckban Vorau közelében. Négy egyes gyufa-gyárak megrendelésére dolgozik, három a kereskedés számára készít „fa-drótot”.
Egy másik nemét a faiparnak a Rohitsch melletti Loogban, a Pöltschach melletti Helldorfban és Windischgratzban űzik serényen: ez a hajlított fából való bútorgyártás. Közönséges fűrész végzi a fa-darabok nagyolását; erre következik a gőzzel való puhítás, hajlítás és szárítás. Az eszterga meg asztalos végzik a fadarabok további alakítását s kész bútorokká való szerkesztését, melyek aztán végűl még simítást és fényezést nyernek.
Tulajdonképi bútor-asztalosságot a városi asztalosok egész serege űz. Gyárszerűleg a bútorkészítést Gráczban két nagyobb telepen űzik. Weitzban, Stiria éjszakkeleti részében van egy gyár, mely fagolyócskákból olvasókat készít.
A fa földolgozásának körébe tartozik részben a kerékgyártás is, meg a gyárszerű kocsigyártás. Ez az iparág úgy a vidéken, mint a városokban otthonos, s a leobeni iparkamara területén több mint 400, a grácziban majdnem 200 kis-iparos foglalkozik vele. Nagyban, gyárszerűleg csak a gráczi telep űzi, mely mindenféle kocsit készít: hintókat, omnibuszt, lóvasúti kocsit s hasonlókat. Terjedelmes s mindennemű műszerekkel dúsan ellátott helyiségeiben, melyekben közel 200 szakszerű és egyéb munkás talál foglalkozást; vas- és faanyaggal dolgozó minden munkát egyesít, mely a kocsi összeállításához szükséges, a nyers anyag első feldolgozásától kezdve a kész kocsi utolsó kicsinosításáig és díszítéseig. Ennek a telepnek kitűnő készítményei ott robognak a legtöbb ausztriai város utczáin, s a külföldön, még Európán túl is, élénk keresletnek örvendenek.
Egyszerű fűrészmalom a Bruck melletti Oberaichban a Mura mentén.
Mühlbacher Ferdinándtól
Szövőipar tekintetében Stiria Ausztriának többi, nevezetesen éjszaki tartományai mellett hátra van. Lakosainak iparkodása azonban ez irányban sem jelentéktelen. A Hartberg kerületbeli neudaui 12.232, a Fürstenberg kerületbeli burgaui 7.752 s a Cilli kerületbeli pragwaldi 13.736 orsóval dolgozó nagy gyárakban gyapotot fonnak. A két előbb említett, ugyanazon czég tulajdonát képező telep fonálgyártása 1885-ben 342.671, 1886-ban pedig 397.098, 2.25 kilogrammos pászmára rúgott. Pragwaldban 1885-ben 18-as számú fonalat mindössze 382.000, 1886-ban 17-es számút 428.700 kilogrammot fontak. E három gyár készítményeinek egy része magában a tartományban s tőszomszédságában, másik része a tengerparti vidékeken, továbbá Boszniában és Herczegovinában, Horvát-Tót- és Magyarországon, Cseh- és Morvaországban, Sziléziában és Ausztriában kelt el.
De bármily tekintélyesnek mutassák is az idézett számok a gyapot ipari földolgozását, korántsem érte el azt a jelentőséget, melyet a szövőiparnak egy másik ága, tudniillik a gyapotárúkészítés mutat Stiria közgazdasági életében. Ez az iparág első sorban a helyi szükségletet fedezi; készítményei azonban „gráczi árú” név alatt tekintélyes tömegekben kijutnak a tartomány határain túlra is s Ausztria nagy kereskedelmi piaczait is fölkeresik.
A lakosság természetes ügyességével párosúlt s a nép ruházkodási módjához és ízléséhez alkalmazkodni tudó e belföldi iparág szerény kezdetekből tekintélyes jelentőségre küzdte föl magát s a ki megfigyeli, ma is egész képét fedezi föl benne történelmi fejlődésének. Stiriának számos vidékein a parasztok házilag dolgozzák föl a gyapotot daróczczá. E század első felében ez a paraszt-ipar aránylag virágjában volt, a hagyomány, az árúk nevei, építkezési maradványok (darócz-kallók) ma is erre vallanak. A ramsaui és schladmingi árú híre a praszbergi és pöllaui parasztok hasonnemű készítményeinek hírével vetekedett. S ez a házi ipar részben a mai napig föntartotta magát. Felső-, Közép- és Alsó-Stiria egyes vidékein a paraszt most is készít daróczot, mint az előtt, de a készítmény úgy mennyiségében, mint minőségében hanyatlott.
Ma már nem tekinti a paraszt, mint annak előtte, büszkeségének, hogy a ruhát, melyet visel, maga fonta, maga szőtte. A helyett, hogy a juhairól nyírott gyapjút otthon dolgozná föl, mind inkább jobbnak látja ruhabeli szükségletét a kereskedőnél födözni, a kinél mindig szebb és olcsóbb kelmét talál, mint a minőt maga készíthetne magának. A mit házilag készítenek, az vagy fehéres hamuszín és barna, természetes színű valóságos darócz, vagy pedig az itt „wifl”, „wifling” és „wifltuch” név alatt ismeretes félszövet, melynek a szálfonálzata czérna, a bélfonala pedig gyapjú.
A gyapjú földolgozása körűl a paraszt következőleg jár el: a gyapjút mindenek előtt megtisztítja, ha nem otthon, akkor valamelyik szomszédos kalaposnál vagy takácsnál. A téli hónapokban aztán megfonják. Tavaszszal a fonál a szövőszékre kerűl: Szegényebb emberek, a kiknek az ily munkához ügyességük és hajlamuk van, maguk szőnek; mások vándor takácsokkal szövetnek. A szövetet aztán kikallózzák. Némely parasztnak saját házi kallója van úgy, mint másutt saját házi malma vagy olajütője. Az ilyen házi avagy paraszt-kallók vagy közönséges kallóalakúak, vagy pedig régibb szerkezetű kalapács-kallók. Mások idegen kallókat keresnek föl, t. i. vagy a szomszédjaik parasztkallóit, vagy darócz- és posztókészítő-mesteremberek műhelyeit. Felső-Stiria vidékén már mind jobban szokásba jött, hogy a paraszt a gyapjúját azonnal a daróczverőhöz adja, a ki pénzért meghatározott mennyiségű daróczposztót készít belőle s a netán fölűlmaradó gyapjút magának tartja meg.
Régibb daróczványoló.
Charlemont Húgótól
A házi iparon kivűl a gyapjú földolgozásával még egy bizonyos számú kisiparos, voltaképi darócz-, pokrócz- és posztókészítő is foglalkozik. Ezek száma ma már csekély s ilyenek még Friedbergben, Pinzgauban, Pöllauban és Bruckban találhatók. Ezeknek a mestersége nem sokban különbözik a gyapjút földolgozó parasztokétól; a különbség köztök leginkább csak az, hogy ők a fonás és szövés körűl jobb szerszámokkal dolgoznak, mint a paraszt, a ki még az ósdi rokkát s az idomtalan házi szövőszéket használja; továbbá az, hogy gondosabban bánnak a gyapjúval s végre abban, hogy a mángorlást szabályosabban végzik s bizonyos csinosításnak is alávetik készítményüket. Csak a nagyobb telepek vannak jobban berendezve s már a kézműipar állapotára vallanak. Az illető mesteremberek félig még kézművesek ugyan, de részben már mégis gyárosokká lettek, a kik nemcsak megrendelésre dolgoznak s nemcsak kikötött díjért fonnak és szőnek. Az iparosoknak ez a két osztálya, a hol még megvan, különböző gyapjúszövetet, mint példáúl flanellt, „wiflit”, daróczot, takarót és posztót készít, festettet és festetlent. Keresetük egy részét a kisebb darócz- és posztótakácsok a parasztok házi szükségletére való kelme elkészítésének a díjából, a nagyobbak pedig a kereskedésbe szánt szaporább munkából nyerik, mely munka azonban nem terjed ki a helyi piacz s legközelebbi szomszédsága határain.
Kézműiparilag űzött telepek szórványosan Friedbergben, Pinzgauban, Pöllauban, a Mura melletti Bruckban, Pruggernben, a schladmingi kerületben fekvő Rössingben és Gráczban találhatók. Ez ipari fokozatnak a képviselői már a fejlettség mai foka szerint rendezték be üzleteiket. Telepeiken már ott találjuk a legújabb szerkezetű gyaratoló és fonógépeket, s a házi szövőszék helyett a mű-szövőszékeket. Feszítő, nyújtó és szárító gépek, gőzsajtók is akadnak itt már; a mángorlóban a kalapácsot kiszorította a forgattyú, ezt ismét a henger. A fejlődésnek ezen az útján kivált a gráczi három legnagyobb ipartelep járt a többinek előtte. A korszellemnek megfelelni igyekező javítások a gráczi gyapjúfonó és szövőgyárak nagyobb részét arra képesítették, hogy a vevő meg a piacz minden követelményének eleget tudnak tenni, árúiknak akár minőségét, akár mennyiségét tekintsük. Ezekben a gráczi gyárakban ma mindenféle cheviotszerű divatkelmét készítenek téli és nyári szükségletre, posztókelméket, példáúl vadász- és katonaszövetet, stájer daróczot, tarisznyaposztót, papírgyárak számára való sajtoló nemezt, pokróczot és ablak elé való szövetet s hasonlókat. A daróczkészítés csökkent, mivel ez az árú a műgyapotból készűlt csehországi daróczposztóban erős versenytársra talált. De a többi árú gyártása évről évre gyarapodik. A Gráczban készűlt gyapjúkelmét általában jó és szolid munkának ismerik el s ép oly jó keletnek örvend a belföldön, a hol nagyobbára még ez uralkodik a piaczon, mint a külföldön, hol többnyire „stájer árú” név alatt kerűl eladásra. A gráczi czégek szállították ez előtt a hadsereg ruházatához a kelme egy részét, ma egyebek közt a kaszárnyák és fegyintézetek ágytakaróit is ezek készítik. Egyébiránt az osztrák-magyar monarchia valamennyi országa fogyasztói közé tartozik a stájer árúnak, legnagyobb része azonban Bécsben, Prágában, Brünnben, Budapesten kél el. Egy részét délre s a német birodalomba is kiviszik.
Egy régi vámos malom belseje.
Charlemont Húgótól
A papir-ipar jelentékeny fokra emelkedett. Tizennégy gyár készít fapépet, részint a nagy forgalom számára, részint saját papírgyárainak szükségletére. Négy gyár chemiai úton készíti a fasejtpépet (sulfitcellulose), négy táblapapírt és borítékot gyárt, tizenhárom pedig tulajdonképi papírgyártásra van berendezve. Ez utóbbiak a Judenburg melletti Pölsben, a muramenti Bruckban, a Kapfenberg melletti Techendorfban, Frohnleiten-Weyerben, Guggenbachban Übelbach vidékén, Gratweinban, Andritzban, Gráczban (2), Voitsbergben (2), Deutschlandsbergben és a Deutschlandsberg melletti Hörbingben vannak. Némelyek ezek közűl papírmalmokból fejlődtek, a többiek újabban, 1860–1885 között keletkeztek. Mind géppapírgyártásra vannak berendezve, többé-kevésbbé új fölszereléssel. Némelyek, mint a brucki, voitsbergi, deutschlandsbergi, guggenbachi a nagyipar-telepek közé sorakoznak; a legjelentékenyebb közöttük s a maga nemében a legnagyobb gyár-telep a gratweini, melynél a papírgyárhoz fasejt- és szalmapépgyár is csatlakozik. A hörbingi gyár kivételével, mely a legközelebbi időkben kizárólag szalmapapír készítésével foglalkozott, a többi a papírnak különböző fajtáit gyártja, így burok- és csomagolópapírt, hirdetési és nyomdapapírt, író, okirat- és levélpapírt.
A hivatalos statisztikai jelentés a stájer papir gyárak 1880-ki összes készítményeit 80.200 métermázsára s 2,600.800 frt értékre teszi. A készítmény nagy része a belföldön fogy el, de több megy ki a külföldre, Olasz-, Görög-, Török-, Oroszországba, sőt Németországba is. Azonban az Olasz- és Németországokba való kivitel a vámpolitikában beállott változások következtében az utóbbi években jelentékenyen csökkent.
A stiriai iparnak élelmi és élvezeti czikkek előállításával foglalkozó csoportját a malmok, serfőzőgyárak és a pezsgőbor-gyártás képviselik. A malmok szokatlan nagy száma meglepő. 1880 végén Stiriának nem kevesebb, mint 2.221 malma volt, melyek különböző arányokban oszlottak meg a tartomány egyes vidékein. Marburg, Bruck, Rann, Murau, Cilli, Judenburg kerületei leginkább meg vannak rakva velök, ezek után Voitsberg, Weiz, Leoben és Tüffer kerületei következnek. Mindezek részint bér-, részint kereskedelmi malmok. A bérmalmok, vagy mint itt nevezik, vámot szedő malmok vannak a legnagyobb számban mindenütt. Kereskedelmi malmot az 1880-iki statisztika a gráczi kereskedelmi kamara területén 21-et, a leobeni kamaráén egyet sorol föl. A legjelentékenyebbek Gráczban, Marburgban, a Leibnitz melletti Kaindorfban, a Wildon melletti Stockingben, a Cilli melletti Unter-Köttingben, Weitzban, a muramelléki Bruckban és a Judenburg melletti Weisskirchenben vannak.
A stájer malmoknak egész az ötvenes évekig az a berendezése volt, mely az úgy nevezett német malmokat jellemzi. Javított gép-berendezésű műmalommá a Grácz melletti (frohnleiteni) kereskedelmi malom fejlett ki először, aztán a muramelléki brucki követte. Azóta alig telt el év, hogy a stiriai malmok egyike-másika meg ne nagyobbodott s a mai kívánalmaknak megfelelőleg be ne rendezkedett volna. Ennek csak természetes következése az, hogy a kisebb vagyis bérmalmok száma szemmel láthatólag csökken; egy részök egészen eltűnik az üzletek köréből, más részök más ipari üzletté alakúl át, példáúl facsiszolóvá s más effélévé.
Palaczkdugaszolás a Grácz melletti Gösting pezsgőboros pinczéjében.
Charlemont Húgótól
Más a sörgyártás állapota. Stiria ennek előtte azokhoz az országokhoz tartozott, a hol a lakosság számához képest a legtöbb serfőző-telep állt fönn; ma pedig azokhoz tartozik, melyekben a gyártott mennyiségből egy-egy főre a legtöbb esik, 1887-ben a tartományban mindössze 67 serfőző-telep volt, ezek közt 11 olyan, melyeknek évi gyártása a 10.000 hektolitert meghaladta. Ezek a jelentékenyebb telepek magában Gráczban, aztán ennek vidékén Steinfeldben, Puntigamban, Marburgban, a Leoben melletti Gössben, Farrachban, Judenburgban vannak. Legközelebb állnak hozzájok a feldbachi, fürstenfeldi, köflachi, cillii, leobeni, mürzzuschlagi és rottenmanni serfőzőtelepek. Ezek már mind többé-kevésbbé kifejlett műszaki szerkezetekkel dolgoznak a csiráztatás, főzés és lehűtés körűl; míg a többiek nagyobbára még a régi német serfőzés eljárási módjait követik s annak ósdi berendezésével bírnak. A gyártás többnyire csak a mindenütt fogyasztott al-erjesztésű sörfajtákat, mint az ászok-, márcziusi és kiviteli söröket öleli föl, de ezeket aztán nagyban gyártja. Azoknál a telepeknél, melyeknél az évi gyártás mennyisége 10.000 hektoliternél többre rúg, az évi termelés 1887-ben nem kevesebb, mint 525.180 hektolitert tett. A stájer sörgyártás mindenek előtt a belföldi fogyasztást födözi, részben azonban a tartomány határain túlra is kiterjed kelet, nyugat és dél felé. A tengerpartvidék, Dalmáczia, Olaszország és Egyiptom a fogyasztó piaczai a „stájer sör”-nek, mely „gráczi sör”, „gráczi kiviteli sör” név alatt különösen Alexandriában igen jó hírnek örvend.
A pezsgőbor gyártása egyik különlegessége a tartománynak. Ez Grácz környékén és Radkersburgban honosúlt meg leginkább. A Grácztól éjszakra fekvő vidéknek a Mura folyó és a Plabutsch meg a göstingi hegy keleti lejtője közötti része méltán megérdemli a „stájer Champagne” nevet, nem azért ugyan, mintha itt a pezsgővé nemesíthető borok termesztése sikerűlne, hanem azért, mert a pezsgőbor-gyártás már régen (1850 óta) itt vette kezdetét s az ezzel foglalkozó telepek nagyobb száma (4) itt dolgozik. Itt van az effajta legnagyobb és legrégibb telep is. Stiriában a pezsgőgyártáshoz a jobb belföldi borokat használják, azokat t. i., melyeket ugyanazon, vagy azokkal fajrokon szőlőkből sajtolnak, a melyekből Francziaországban is a champagnei anyaga kerűl, mint a burgundi kék, burgundi vörös, clävni szürke, kis rizling, olasz rizling, tramini, ruländi, stb. Az új bort különös gonddal választják ki és vegyítik jobbal. A pezsgést a természetes forrásnak fokozása és visszafojtása által idézik elő épen úgy, mint az magában a champagneinak eredeti hazájában gyakorlatos.
A „stájer champagnei”-nak megvan mindaz a jó tulajdonsága, mely a francziát kitűnteti: kellemes íze, erős és tartós pezsgése s nagy szénsavtartalma. Illetékes bírálatok elismerik, hogy kitűnő diaetetikus hatása van s az egészségre ártalmas alkotó részektől mentes. E tulajdonainak köszönheti, hogy évről évre mind inkább-inkább kedvelik. Kelendősége nagy s kiviszik még oly országokba is, a hol korábban a franczia pezsgő uralkodott. Ma a stájer czégek védő jegyei a rajnavidéki és franczia czégekéi mellett pompáznak Velencze, Milano, Turin, Róma, London, New-York, Hamburg, stb. nagy borkereskedéseiben, nem is említve a belföldet, a hol a stájer champagnei egészen meghonosúlt. A gyártás terjedelmének jellemzésére csak annyit említünk, hogy az ezen árú készítésével foglalkozó első stiriai czég csak az 1885 és 1886-diki évek alatt 180–200.000 palaczk champagneit gyártott; a második telep ugyanazon években 50.000 palaczkot.
Képünk ama sok kezelési eljárás közűl, melyeken a bornak át kell mennie, hogy gyöngyöző pezsgővé váljék, azt tűnteti föl, melylyel a hűvös pinczében való több évi fekvés után fölhozott palaczkokat az elszállításra előkészítik. Az egyik munkás a dugóra lerakodott üledéket távolítja el (degorger), a másik egy elmés szerkezet segítségével liqueurrel édesíti a bort, a harmadik géppel erős dugót szorít a palaczkokba, a negyedik és ötödik fonállal és dróttal erősíti meg a dugót, mire aztán a palaczkokat félre teszik, hogy valamivel később megadják nekik az utolsó csinosítást s ellássák a czímjegygyel.
A chromsavas kali-gyár Hrastnigban.
Charlemont Húgótól
Aránylag kevéssé van elterjedve a chemiai ipar. E számra csekély csoportban csak a következő iparágak tűnnek ki: a gyertyamártás és szappankészítés (Gráczban, Algersdorfban), az illatszerek és toilette-czikkek gyártása (Gráczban), a festék- és gyújtószer-készítés. Ásványi és chemiai festékeket a göstingi és hrastnigi gyárak készítenek. Ez utóbbiban gyártják a pompás chromsárga és chromvörös (Kalium bichromatum) festéket, melynek a szövőiparban oly nagy szerepe van.
Gyújtószert Stiriában hét gyár készít: a voraui, maria-rasti, leibnitzi, gamsi, stainzi, deutschlandsbergi és a gráczi. Az 1885 és 1886-iki évek folyamán a stainzi és deutschlandsbergi gyárak együtt 40–50 millió szál gyufát készítettek naponkint, s ennek körűlbelűl háromnegyed része úgy nevezett szalon- és fényűzési, a többi pedig angol, svéd és kénköves gyufa volt. Míg a többi ilynemű telep készítményei leginkább a belföldön fogynak el, a gráczi, leibnitzi, stainzi és deutschlandsbergi gyárak élénk kiviteli kereskedést űznek a magokéval. Gyártmányaikat keletre, Törökországba, Egyiptomba, Indiába, Chinába viszik.
Befejezésűl emlékezzünk még meg a polygraphikai iparról, melylyel számos kisebb-nagyobb üzlet foglalkozik s melyet különösen három gráczi gyár nagyobb mértékben képvisel. Ezek egyike kizárólag a papirnak (levélpapir, levélboríték, kártya) mű- és színes nyomtatásával foglalkozik, a másik kettő illusztráló munkát, mű- és színnyomást űz. Ez üzletek készítményei eredetiségök, ízléses voltuk és tisztaságuk által tűnnek ki. Ezeket messze földekre: Olasz-, Német-, Angolországba és Amerikába is szállítják.
Wüst Nándortól
