Bányászat és kohászat.
Bányászat és kohászat.
Stiria zöld hegyei sok és sokféle kincset rejtenek méhökben: érczeket, ásványi szenet és mindenféle hasznos ásványt. Régesrégi időktől fogva bányászszák itt a vasérczeket, melyek a hírneves stiriai vasat szolgáltatják. Az előbbi századokban a „fémbányászat” is virágzott és fényes ezüst csorgott a hegyek gazdag ereiből. Mai nap, kapcsolatban a magas fokra fejlett vasiparral, melyhez Stiria érczhegyeinek kimeríthetetlen bányái szolgáltatják a legjobb és legtisztább vasérczeket, a barna-szén fejtése foglalja el az első helyet a tartomány bányászatában. 1886-ban 6.2 millió forint értékű szenet és érczet fejtettek, a miből 83 százalék esik a barna-szénre s 15 százalék a vasérczekre; e munkában 11.500 bányász és legalább is ugyanannyi segédmunkás talált keresetet. Az érczbányákban, melyeket nagyobb részt a hegyek magasabb helyein mívelnek, a dúsan kinálkozó vízi erőt használják föl; ellenben a völgyekben lévő s újabb időben mind mélyebbre menő szénbányákban hatalmas gőzgépeket alkalmaznak az anyag szállítására, vízemelésre, szellőztetésre, sat., de mindenütt azon vannak, hogy a technika haladásait azonnal alkalmazzák és értékesítsék.
A bányászat egyes ágainak vázolásában a vasbányászatot illeti meg az elsőség, mint a legrégibbet. A stiriai Érczhegy, miként Felső-Ausztria valamennyi jelentősebb vasércztelepe, abba a telepsorozatba tartozik, melyet mint az Alpesek éjszaki vaspát-vonulatát ismerünk s a grauwacke-formatióhoz sorolunk. E vonulat Tirolban, Schwaznál kezdődik és Salzburgon meg Felső-Stirián és a Semeringen át egész Alsó-Ausztriáig húzódik; ebben vannak a Liezen, Johnsbach és Radmer melletti bányák, az Eisenerz és Vordernberg közötti Érczhegy, a feisterecki aknák a Veitschban, Gollrad, Sollen, Niederalpel, Bohnkogel és Altenberg, valamint a fröschnitzi bányák a Semering közelében, melyek legnagyobb része századok óta ismeretes és mívelés alatt van. Soron kivűl hagyva magát az Érczhegyet, legfontosabbak e bányák közűl a gollradi vasbányák, melyek az okiratokban már 1025-ben említtetnek, továbbá a Schneealpe és a Rax tövében fekvő altenburgi bányák. Fölemlítendő még a kőszén-formatióhoz tartozó azon kitűnő barna-vasércz, melyet Turrachban és a Paalban ásnak; számos más vasbányát, minthogy részben félreesnek és magasan feküsznek, részben pedig érczeik csekélyebb értékűek, jelenleg nem mívelnek. Közép-Stiriában nincsenek említésre érdemes vasbányák s Alsó-Stiriában is csak a windisch-landsbergi és studenzei barna-vasérczet értékesítik.
A vasbánya-mívelés főfészke az Érczhegyben van, mely 1886-ban maga 3 1/2 millió métermázsa érczet szolgáltatott, a mi az egész tartomány termésének 94 százaléka s általában Ausztria összes vastermésének majdnem a fele, s 1 1/2 millió métermázsa nyersvasnak felel meg. Kedvező időszakokban (1882) 5 1/2 millió métermázsára is rúgott a vasércztermés. Fajra nézve a vasérczek vaspátok és mállási termékeik, melyek hatalmas telepekben legnagyobb részt a föld felszínén vannak, azért igen régen fölfedezték s könnyen olvaszthatóságuknál fogva rég óta föl is használták. Valószínű, hogy e bányákat Noricumnak a romaiak által való elfoglalása előtt már nagyban mívelték és a népvándorlás által 712-ben történt félbeszakítás után újra fölelevenítették; meglevő okirataik a XII. századig érnek vissza. Az Érczhegy alsó részéből való terméket már régóta Eisenerzbe szállították, felső részét pedig a vordernbergi olvasztók számára mívelték, azért maig is innerbergi vagy eisenerzi és vordernbergi Érczhegyet különböztetnek meg. Az innerbergi Érczhegyen szabályos lépcsőzetekben kizárólag fölszíni bányamíveléssel foglalkoznak, a vordernbergin ellenben, melynek bányái 1.100–1.532 méter magasságban vannak a tenger színe fölött, télen aknákkal is dolgoznak, minthogy a fölszíni mívelés, valamint az érczeknek az 1.200 méter magas Prebühel-nyergen át Vordernbergbe való szállítása csak a hat nyári hónapban lehetséges. Az Érczhegynek, mely 1835-ben és 1847-ben épűlt Vordernbergbe vezető szállító vasútjában Ausztriának egyik legrégibb vasútját bírja, érczszállításra való berendezései igen terjedelmesek.
A stiriai Érczhegy bányamívelése a maga nagyszerűségével és gyönyörű magas-hegyi fekvésével a laikusra is vonzó, sajátszerű és feledhetetlen hatással van. A ki valaha a magasan fekvő díszes „Berghaus” erkélyén állott és a lefelé mind jobban-jobban szélesedő külmíveleti lépcsőzeteken az élénk munkálkodást, maga körűl meg a méltóságosan emelkedő alpesi világot – Reichensteint, Wildfeldet, Kaiserschildet másokkal egyetemben – tiszta nyári nap pompájában látta, s a ki a Prébuhelre részben sötét tárnákon át vezető szállító-úton gyorsan haladva a nem kevésbbé gyönyörű hegyi tájakat – Pfaffenstein, Frauenmauer, Polster – csodálhatta és szemeit a gőz-vasút vége előtt fekvő Handl-Almtól a vordernbergi völgynek párját ritkító zöld szőnyegein végig jártathatta: a bányásztevékenység e pompás világáról elenyészhetetlen emléket vitt magával. És maga az Érczhegy is – ércztetején álló vas keresztjével – mily változatos képeket tár a szemlélő elé! Délkeleti oldalán, a hol a zergék népesítette Reichensteinnal függ össze, sötét erdők árnyékában dús alpesi flóra díszlik, vagy egyes rétek zöldellnek, az idők folyamában megszürkűlt Eisenerz város felé tekintő oldalán pedig az erdők zöldje mind jobban-jobban enged az ércz barnavörös színének, mely az egyes emeletek továbbfejtésével folyvást nagyobb-nagyobb terjedelmet ölt.
Az egyes míveleti emeletek óriás lépcsőknek látszanak. Mint valami hangyabolyban sürögnek, forognak a szorgalmas bányászok mindenütt; itt kalapálnak, ott tördelnek, „kutyá”-jokka1 elő-elősuhannak s fáradhatatlanúl túrják az óriás hegyet. Egyszerre hosszan búgó kürtjelek hangzanak s elcsendesűl az egész hegy; egy alak a másik után tűnik el a tárnában, vagy biztos mendékekben, s egy percz alatt olyan a vidék, mintha kihalt volna. Most egy lövés dördűl el; – porfelhőben repül az ércz a magasba és nagy törmelékekben omlik alá. A lövés hangját a környéki hegyek sziklafalai mennydörgésszerű visszhangban ismétlik sokszorosan; most egy második, harmadik akna robban föl s a mennydörgés szakadatlan, mintha ágyúk harczolnának, s a kőtörmelék pattogó záporként hull mindenfelé. Az ágyúzás végre gyöngűl, itt-ott hallik még egy-egy elkésett lövés, azután néma minden. A kürt újra megszólal s fölszabadítja mindazokat, a kik az égető nap hevéből a bánya hűvös odvába voltak kénytelenek menekűlni. Gyorsan megélénkűl a hegy megint; innen is, onnan is előbújnak az emberek s a robbantó mester („Passführer”) vizsgálja a dinamit hatását, hogy a meglazított, sokszor a látszatnál mélyebben megrepesztgetett érczfalak lefejtéséhez („Abrenken”) lássanak. Ez veszedelmes mívelet; mindamellett merészen és ügyesen végzik úgy, hogy ritkán esik szerencsétlenség. Ha pedig a sors úgy hozza magával, hogy a halál egy-egy bányászt hivatása közben ér utól, az Érczhegy munkásai azt mondják, hogy „letelt az ideje”, s szentűl hiszik, hogy a végzettől mindnyájokra nézve pontosan meg van állapítva, meddig kell „a hegyen” dolgozniok.
A fémbányászatnak is fényes múltja van Stiriában, csakhogy az egykor virágzó e nemű bányák – mint a Zeiring és Schladming vidéki ősrégi ezüstbányák – különféle okokból megszűntek, vagy csekély jelentőségre szálltak alá.
Az érczektől az ásványi szénre térve át, első sorban a turrachi anthracitbányát kell fölemlítenünk, mely egyedűli előfordúlása ezen, a graphithoz közeledő ásadék-tüzelőanyagnak. Kőszenet Stiriában nem találunk; ellenben igen gazdag a tartomány barna-szénben, mely többnyire hatalmas telepekben van lerakodva és tisztaságánál fogva fontos tényező a stiriai vasipar fejlődésében. A kiásott barna-szén magában az országban talál alkalmazást s csak igen csekély része kerűl a szomszéd alpesi tartományokba, vagy Magyarországba, Olaszországba, sat. Bár e szenet már a múlt század második felében ismerték, nagyobb fontosságra csak az olvasztópestek alkalmazásával jutott. A vasiparnak ez által való föllendűlésével pedig a szénbányászat is nem sokára olyan haladásnak indúlt, hogy a termés 1855, 1865 és 1875-ben 2 millió métermázsáról 5 és 15 1/2 millió métermázsára emelkedett s ma 20 millió métermázsára rúg. E szén, mely a geologiai harmadkornak leginkább neogén emeletéhez tartozik, részben kitűnő fényes-szén, részben lignit, vagy úgy nevezett fekete-szén is; e fajták, a legutóbbi kivételével, mely azonban csak csekély része a termésnek, nem kokszosíthatók, mindamellett egyeseket (Fohnsdorf) jól használnak a magaskemenczékben.
A telepeket, melyek vastagsága némely helyen 50 méter, sőt több is, kezdetben gyakran fölszíni mívelettel fejtették; a felső részeknek lefejtésével azonban természetesen befelé kellett nyomúlniok s nagyobb fölszíni míveletet mai nap csak a Voitsberg-Köflachi területen és Trifail medenczéjében találunk. Ujabb időben a legtöbb nagyobb bányában a tulajdonképeni mélybeli míveletre mennek át s e közben a szénnek jelentékeny (több mint 300 méter) mélységben való előfordúlását állapították meg, a mi örvendetes biztosítékáúl szolgál a szénbányászat tartósságának. A szénnek, valamint a fölötte fekvő bitumenes palának a magától meggyúladásra való hajlandósága a fejtést némely helyen (kivált Leoben környékén) megnehezíti; a növekedő mélységgel a bányagáz sujtó vihara is mutatkozott itt-ott s vigyázati intézkedésekre intett. De a stiriai szénbányászat, melyben mintegy 10.000 nagyobb részt bennszülött munkás vesz részt, e tekintetben is magas fokán áll a technikai fejlődésnek.
Stájer népviselet.
Mayr Károlytól
A széntermés legfontosabb helyei a következők: a leobeni szén-medenczék, évi 2 1/2 millió métermázsa terméssel; a fohnsdorf-sillwegi nagy reményekre jogosító barnaszén-telep, melyből 4 millió métermázsát ásnak; a voitsberg köflachi lignit-telep, a tartományi főváros közelében, mintegy 6 millió métermázsa évi terméssel; a wies-eibiswaldi terület 1 1/2 millió métermázsával; továbbá a Száva és a Sann közötti két barnaszén-vonúlat Déli-Stiriában, melyek közűl a délibb Trifail, Oistro, Hrastnigg és Tüffer bányáit foglalja magában, melyek évenként több mint 4 millió métermázsa szenet szolgáltatnak. Legújabb időben Alsó-Stiriában, a Schall völgyében, igen tetemes mélységben egy lignit-telepet tártak föl, melynek vastagsága 79 méter.
Fölszíni mívelésű lépcsőzetek az Érczhegyen.
Russ Róberttől
Emlékezzünk meg még röviden a turfamezőkről is, melyek közűl a legnagyobbak az Enns völgyében, Irdning és az Admont melletti „Gesäuse” között vannak.
Érczeken és ásványi szénen kivűl vannak még Stiriában, és pedig majdnem kizárólag a felföldön, graphit-telepek is, melyek közűl a legfontosabbakat a Kaiserbergtől Leims, Mautern, Waldon át Rottenmannig húzódó grafitos pala-vonúlatban bányászszák. A legjelentékenyebb grafitbánya Kaisersbergben van. Továbbá Wald, Kraubath és Veitsch helységekben magnesitet, Mautern, St.-Kathrein, Stubenberg és Lebring mellett pedig talkot ásnak, mely leginkább sík-por vagyis „Federweiss” gyártására szolgál.
A legfontosabb sóbányászat Aussee mellett van, melyet már a „Felső-Ausztria és Salzburg” czímű kötetben leírtunk volt a „Salzkammergut” többi sóbányáival kapcsolatban.
Miként a bányaipar, úgy a bányákból kapott érczek kikohózása, valamint a vas- és fémipar is nagyszerű képet tár elénk Stiriában. Akár éjszakról délnek, akár keletről nyugatnak útazza át az ember a vasútakon az országot, különösen Felső-Stiria völgyeiben sok helyütt talál nagy gépcsarnokokat, látja a füstölő kürtők egész erdejét, hallja a pörölyök kótogását s a hengerművek moraját; – mindezek vaskohók. Ha az útas stiriai útitársától egyes részletek felől kérdezősködik, feleleteiből meggyőződhetik, mennyire érdeklődik a lakosság e művek iránt. Egészen helyesen, a mennyiben olyan ipar ez, mely a néppel együtt fejlődött; kétezer éves, legalább 15.000 munkást foglalkoztat s az egész felvidéknek életet és jövedelmet szolgáltat, mivel közvetve még sok ezer más lakosnak ad munkát és keresetet. Ha Felső-Stiria vasiparának sok munkája és gyártmányainak jó piacza van, minden üzlet virágzik, s élénk kereskedés és forgalom eleveníti meg az egész országot; ha pedig a vasipar pang, érzékenyen szenvednek az utóbbiak is; a felföld jóvolta, és sanyarú állapota a vasipar virágzásától vagy pangásától függ. És mennyi történeti emlék fűződik ehhez az iparághoz első, a sötét ókorba nyúló kezdetétől s a középkorban való újjászületésétől fogva a jelenkorig, a vasnak érczeiből alacsony tűzhelyeken való direkt előállításától a jelenkor nagyszerű coaks-szal dolgozó magaskemenczéiig!
Fölszíni mívelésű szénbánya Gradebergben.
Charlemont Húgótól
A hagyomány Trofaiach lakosainak tulajdonítja a vasérczek olvasztására irányzott első kísérleteket. Trofaiach helységet (a legrégibb trofaiachi egyházkerület magában foglalta Vordernberget, az Érczhegyet és Eisenerzet is) már a XII. században említik az okiratok, mint önálló helyet, még pedig előbb, mint Eisenerzet.
Ama kísérletek talán az érczeknek kis akna-kemenczékben, az úgy nevezett stuck-kemenczékben való olvasztására vonatkoznak. A vas előállításának ez a módja, melylyel az érczekből egyenesen kovácsolható vasat és aczélt állítottak elő, nagy lendűletet adott a vasiparnak és jelentős hatása volt az egész felföld állapotainak kifejlődésére.
A vas előállításának helyét, mely, a míg hozzá bucza-tüzet használtak, mindjárt az ércztelepek mellett volt, a stuck-kemenczék alkalmazásával a völgyekbe, erős esésű vizek közelébe kellett áthelyezni, minthogy a fujtatáshoz hajtóerőre volt szükség. Az érczeket mintegy 3 méter magas stuck-kemenczékben redukálták s csak annyira szenesítették, hogy kovácsvasat és aczélt kapjanak szabálytalan tömegekben, melyeket, mihelyt a kemencze fenék-terét megtöltötték, kiástak. E tömegeket, melyeket vasbocsoknak, buczáknak (Massen) is neveztek, többnyire pörölyökkel tömörítették egy kissé, ketté vágták és fél-bocsokban (Halbmasse) szolgáltatták a hámoroknak. Ezt a vasat a kovácsolt vastól való megkülönböztetésűl „nyers vas” néven nevezték.
A bucza-tűzhelyen való kezeléstől a külön hámorral dolgozó stuck-kemenczékhez való átmenet időpontját nem lehet szabatosan meghatározni. Okiratokból kimutatható, hogy St.-Gallenben, Laussachban, stb., 1250-ben már hámorok voltak. Minthogy azonban 1074-ben Gallenstein lakosai között már vasművesek is említtetnek, valószínű, hogy ott már abban az időben voltak hámorok.
Hogy a körűlmények a vordernbergi oldalon is hasonlók valának, abból következtethetni, hogy VII. Ottokár őrgróf a seitzi karthauziaknak 1164-ben a leobeni jobbágyi járadékból évenként húsz darab vas bocsot engedélyezett. Az átmenet tehát talán már a X. században elő volt készítve, a XII. században pedig valóban meg is történt.
A művelet ez átalakúlása igen nagy hatással volt az egész ország fejlődésére: a vas előállítása fokozódott, lassanként a legelhagyatottabb völgyek megélénkűltek, hámorok keletkeztek bennök, az erdőket ki lehetett használni, a kereskedés és közlekedés az egész országban lendűletnek indúlt. Ez időtől kezdve az Érczhegy mindkét oldalán számos kemencze keletkezett, melyek birtokosait kerekes-czéhtársaknak (Radgewerke) nevezték, minthogy munkálkodásukhoz vízi-kerekekre volt szükségök. Az Eisenerzben előállított vasat már akkor innerbergi nyers vasnak, a Vordernbergben gyártottat pedig trofaiachi vagy leobeni nyers vasnak nevezték, mivel birtokosaik valószínűleg Trofaiachban, hitelezőik (Verleger) és elárúsítóik pedig, Leobenben laktak.
A vasipar alakúlására nagy hatással voltak a kereskedelmi állapotok. A félig kész vasgyártmányokkal való kereskedés, a kész árúk eladása, a szükséges élelmi szerek vásárlása hozta magával, hogy Steyr városában kalmárság keletkezett, mely az eisenerzi kerékműveknek és hámoroknak árúikra a szűk időkben pénzt kölcsönzött és a vaskereskedésben „Verleger” (hitelező) néven igen nagy szerepet játszott. Az előlegek nagyságával növekedett a vasműveknek a hitelezőktől való függése is és a művekre lassanként nagyon nyomasztóvá vált. Az 1583-ban „Vaskereskedő Társaság”-gá egyesűlt hitelezők követelése lassanként annyira emelkedett, hogy a vasművek birtokértékének felét meghaladta.
Az eisenerzi művek akkoriban a kamaragrófi hivatal alatt állottak és itt 1634-ben meg 1783-ban ezen állapotok rendezésére némi változások történtek. 1799-ben az egész birtok a „Csatorna-építő és Bányász Társaság” kezébe kerűlt, 1801-ben pedig a fejedelem családi vagyonává lett. 1807-ben vette át a bányászati kincstár a birtokot egyes kis részletek kivételével, melyek magánosok kezében maradtak.
Némileg másként alakúltak az állapotok Vordernbergben. Vordernberg főkereskedelmi piacza kezdetben Judenburg és Leoben volt, későbben azonban Leoben kerekedett felűl és miként Steyr Eisenerznek, úgy lett Leoben Vordernbergnek fő piacza. Bár az egyes vasművek Vordernbergben a legújabb időkig megtartották önállóságukat, Leoben városa, vagyis, talán helyesebben mondva, Leoben városának egyes háztulajdonosai, a kik e czélra szövetkeztek, mégis birtokába jutottak nehánynak, melyeket azonban, kettő kivételével, ismét más műhelyeknek adtak el.
Vordernberg minden kerékműmestere maga mívelte bányáját, míg boldog emlékű János főherczeg unszolására 1829-ben közös bányamívelés keletkezett, melybe egyetlen egynek kivételével valamennyi mester belépett. Az így létre jött mester-szövetkezet nagy erdőterületeket szerzett Goesz, Tragoesz, Seckau, stb. határában, hogy magas-kemenczéinek tüzelő anyagot biztosítson. Minthogy azonban későbben a magas-kemenczék használatában a faszéntől a coaks-tüzeléshez kezdtek átmenni, 1888-ban valamennyi erdőt ismét eladtak.
Nagy hatással voltak a stiriai vasipar körűlményeinek alakúlására az 1868-ban és 1870-ben keletkezett nagy társúlatok, melyek mind a kincstár régibb birtokait, mind számos magánosok műveit megvették. A befektetések avval végződtek, hogy mindezen társaságokból s a hüttenbergi részvénytársaságból Karintiában az osztrák alpesi bánya-társaság keletkezett, mely, nehány kohó kivételével; Stiria összes bányabirtokait egyesítette.
A mi a kohászatot illeti, az a következő módon fejlődött: Egy régi stuck-kemencze heti termése többnyire hét vas-bocs és kevés folyékony nyersvas volt, melyet „graglach” néven neveztek. A bocsokat és félbocsokat a hámorokban félbucza-tűzben izzították és kovács-vassá vagy aczélrudakká kalapálták. E munkában a bocs külsejéről csekély mennyiségű vas olvadt le és a tűzben mint „vas-lepény” (Luppe) gyűlt össze. A félbocsokból kapott vert vas többnyire jó termék volt, ellenben a leolvadó silányabb; azért graglach hozzáadásával kellett javítani. Minthogy e miatt a graglach kereslete nagyobbodott, építették 1650-ben Eisenerzben az első olvasztó kemenczét 5 méter magassággal.
Mivel azonban a nyers vasnak lágyvassá vagy aczéllá pusztán kemenczékben való alakítása folyamatát még kevéssé ismerték és kevéssé valósították, a hámorokkal való művelet átalakítása pedig, minthogy a félbucza-kemenczék fűtését valóságos frissítő munkává kellett változtatni, szükségesnek látszott: aránylag sok időbe kerűlt, míg Stiriában a stuck-kemenczéktől a magas-kemenczékhez végleg átmentek. Eisenerzben és Vordernbergben 1762. évben helyezték használaton kívűl az utolsó stuck-kemenczéket. Bár az olvasztó-kemenczék magasságát folytonosan emelték, e század elején mégis csak ritkán találhatott az ember olyanokat, melyek magassága a 8 métert s napi termése a 3.000 kilogrammot elérte. A magaskemenczék nagysága és termése a század folyamán jelentékenyen emelkedett ugyan, az olvasztás, egyes csekélyebb mértékű kisérleteket leszámítva, mégis a faszén alkalmazásánál maradt egész 1874-ig, a mely évben indúlt meg Zeltwegben az első, ásványi tüzelő-anyaggal dolgozó magas-kemencze. Ezt csak 1887-ben követte a második Hieflauban.
Stiria nyers vas-termése, mely e század elején mintegy 20.000 tonna volt, tetőpontját 1882-ben érte el 161.000 tonnával s ez időpontig volt Stiria Ausztriának az a tartománya, melynek nyers vas-termése a legnagyobb vala. Felűlmúlta ezt a termés gyarapítása a monarchia innenső felének éjszaki tartományaiban, melyek jobb ásványi tüzelőanyaggal rendelkeztek és érczeik újabb kohászati módszerek alkalmazásával szélesebb körű mívelést engedtek meg. A termés gyarapodását a magas-kemenczék számának csökkentése mellett megnagyobbításukkal érték el. Stiriában vannak mai nap olyan faszénnel dolgozó magas-kemenczék, melyek napi termése 60 tonna, s coaks-szal dolgozók, melyek napi termése 100 tonna. Jelenleg 24 faszénnel és 3 coaks-szal dolgozó magas-kemencze van Stiriában, melyeknek azonban csak egy részük működik. Egy új telep építését 2 coaks-kemenczével 1889-ik évben kezdték meg Donawitzben.
Magas-kemencze Zeltwegben.
Mühlbacher Ferdinándtól
A hámorok fénykora az az időszak volt, mely a nyers vas előállítása módjának 1762-ben történt általános behozatalától a kemenczékben való frisselés, vagyis a kavaró-pestek (Puddling) eljárása alkalmazásáig terjedt. A kovácsvasat és az aczélt a nyersvasból csak az alacsony bucza-kemenczékben való frisseléssel tudták előállítani, azért az aczél és vas gyártói egyedűl a hámorok voltak. Minthogy a frisselő tűzhelyek építésének engedélye ahhoz a föltételhez volt kötve, hogy az illető a megszabott mennyiségű faszenet (2.500 köbmétert) saját erdejéből szerezze be, az ilyen tűzhelyek száma korlátolt volt, a miből a birtokosok monopoliuma származott. Az árakat ők diktálhatták, minthogy gyakran a keresletnek nem is bírtak eleget tenni. A hámorok fénykorában 271 ilyen engedélyezett tűzhely volt. Stiriának nagyobb vizei mentén feküdtek ezek ott, a hol elég erdő volt, a legtávolabbi völgyekben is, és mindenütt vagyonosság és jóllét járt velök, mely nemcsak szomszéd környezetökre, hanem az egész völgyre kiterjedt; még Alsó-Stiria is részesűlt benne, a mennyiben élelmi szereinek és borának ott jó piaczot talált. A birtokosok és munkások között patriarkhalis viszony uralkodott; s a munkások, a kik valamely hámorban dolgoztak, gyakran egész életökben sem hagyták el a völgyet, a melyben születtek. A tulajdonosok többnyire maguk látták el mindennel munkásaikat, együtt éltek velök s az öregebb munkások a családhoz tartozóknak tekintették magukat, mert megosztottak velök örömet és bút évtizedeken át. Ebbe a korszakba esik a tűzhelyen frisselt azon aczélfajták fénykora is, melyek stiriai, innerbergi, Tannenbaum, paali aczél néven a monarchia határán túl is jó áron keltek.
A kavaró-pestnek 1835-ben Mayer Ferencztől való behozatala (Karintiában, Frantschachban már 1828-ban behozták) tetemesen megváltoztatta a helyzetet. Ez az eljárás megengedte, hogy a frisseléshez ásványi tüzelőt használjanak, s így történt, hogy a művelet csak egyes helyeken pontosúlt össze, azokon, a melyeken olcsón szerezhettek ásványi szenet s nagyobb vízi erő állott szolgálatra. A kis vasművek helyébe a vasnak gyári előállítása lépett. Emez összepontosítással a gépeket is tökéletesítették és a hengerművek meg hámorok hajtásához a vízi erőn kivűl a gőzerőt is kezdték használni. A kremsi és gemeingrubei pléhhengerművek a legrégibbek Stiriában. Az első gőzgépet a hengerművek hajtására 1851-ben Donawitzben, az első gőzhámort 1858-ban Neubergben indították meg. Egyes régibb frisselő kohókat nagyobb vasművekké alakították át és alkalmasaknak látszó helyeken új kohókat építettek. A Mürz-völgyben és mellékvölgyeiben Neuberg, Mürzzuschlag, Krieglach, Aumühl, Thörl, Diemlach fínomító művei keletkeztek, a Mura-völgyben és mellékvölgyeiben Donawitz, Mura melletti Bruck, Zeltweg, Judenburg, Neumarkt, St.-Michael, Rottenmann kohói, s Alsó-Stiriában Graz, Krems, Pichling, Gradenberg, Eibiswald, Store, stb., kohói. A kevés számú helyekre való összepontosításban nagy részök volt a vasútaknak is, melyet a fővölgyekben tartják fenn a közlekedést s itt könnyítik meg a nyers-anyagok szállítását a kohókba s a gyártmányok elvitelét a kohóktól.
A mennyire szükséges volt ez a nagyobb kohó-telepekké való összepontosúlás, hogy a kivűlről betolakodó versenynyel szemben a tudományos haladás segítségével megállják a sarat, olyan mélyreható is volt ez a kisebb frisselő kohók és hámorok lételére, melyek a felföld völgyeiben elszórva feküdtek. Számba nem véve egyes, a helyi körűlményektől különösen istápolt frisselő-kohókat, mint Thörl, Mura melletti Bruck, Höllhammer, Hohleben, Donawitz, Trieben, Rottenmann, Johann-Adolfshütte, Styria, Murau, stb. műveket, azt találjuk, hogy a völgyekben, melyekben azelőtt jóllét és pezsgő élet uralkodott, az elhagyott hámoroknak csak szomorú maradványai vannak, melyek rövid idő múlva alig fogják már jelezni a helyet, a hol egykor oly virágzó művek állottak. A tüzelésnek a csekély értékű ásványi anyagok felhasználására vonatkozó berendezése, valamint a gázzal való fűtés behozatala épen olyan haladást tett, mint a gépészet.
Öntöttaczél-kohó Kapfenbergben.
Charlemont Húgótól
Az utolsó negyedszázadban ismét változás állott be a kohászatban. 1863 november 21-én kezdte meg működését a Schwarzenberg herczeg által Turrachban épített Bessemer-kohó Tunner Péter lovag vezetése alatt. Nemcsak Stiriára és az alpesi tartományokra volt ez fontos esemény, hanem az egész monarchiára, minthogy ez volt Ausztria első Bessemer-kohója, mely úttörőnek mondható a Bessemer-féle eljárás behozatalában. Csakhamar követte ezt Neuberg, Grácz és Zeltweg kohója, melyek közűl a két elsőt, különösen pedig a neubergit kell fölemlítenünk, mint tanulmányi és kisérleti kohót, még pedig nemcsak Ausztriára nézve. Jelenleg csak a turrachi, neubergi és zeltwegi Bessemer-kohók vannak működésben és évenként 27.000–30.000 tonna Bessemer-fémet állítanak elő.
A mig a levegővel való frisselés csak olyan nyersvassal volt végezhető, mely majdnem teljesen phosphortalan érczből keletkezett, a Bessemer-féle eljárás csak egyes, a természettől különösen megáldott országoknak volt monopoliumuk, a melyekhez Stiria is tartozott. Mikor Gilchrist és Thomasnak 1878-ban sikerűlt a levegővel való frisselés közben a phosphort leválasztaniok, s ez az eljárás valamennyi vastermő helynek közös birtokává vált, e haladás miatt Stiria vasipara, mely a drága tüzelő-anyagnál fogva kedvezőtlen állapotba kerűlt, érzékenyen szenvedett.
Stiria vasiparának köszöni a monarchia a Martin-féle eljárás behozatalát is, melylyel az első kísérleteket 1868-ban tették Kapfenbergben. Jelenleg Neubergben, Gráczban, Donawitzben, Eibiswaldban, Mürzzuschlagban és Zeltwegben vannak Martin-kohók működésben, melyek évenként 40.000 tonna öntött vasat állítanak elő. Ez eljárás még nagyobb terjedelmet is ölthet és a bázisos anyagokkal dolgozó kemenczék alkalmazása óta arra van hivatva, hogy azokat a lágy öntöttvas-fajtákat szolgáltassa, melyek a közönséges levegővel frisselő eljárás útján csak nehezen állíthatók elő. Épen így sok jót ígér az érczeknek a nyers vas és vashulladék mellett való alkalmazása. A bucza-tűzhelyen való frisselés is tökéletesedett és a vashulladékok földolgozását vállalta magára s ennek köszönhető, hogy közel 80 ilyen kohóban 20.000 tonna frisselt vasat állítanak elő évenként. Stiriában mintegy 40 puddling-kemencze van működésben, melyek évi termése 55.000–60.000 tonna vas. Puddling-aczélt keveset gyártanak.
A stiriai aczélnak, mint már említettük, mindig igen jó híre volt. Kezdetben alacsony kemenczén frisselt, úgy nevezett nyers aczél volt az, a mi részint nyersen, részint finomított, „kévézett” állapotban a vásárra kerűlt. Ha az aczélnak eme fajtáját bizonyos czélokra, mint példáúl vágóeszközökre való alkalmazásban más aczélfajta alig érte utól, más esetekben nem mérkőzhetett az Angolországban 1730-tól előállított öntött aczéllal. Öntött aczélt egy Schwarzenberg herczegi hámorban próbáltak készíteni Murau mellett 1785-ben, de eredmény nélkűl. Csak 1825-ben sikerűlt Obersteiner főigazgatónak lágy- és tükör-vas összeolvasztásával öntött aczélt előállítani úgy, hogy ásványi tüzelőt (barna-szenet) használt hozzá. Ezt az eljárást Ausztriában nem használták ki kellőleg; de érdekes, hogy Westphaliába átvíve, az ottani öntött-aczél-gyártás nagyszerű fejlődésére szolgált alapúl. Az öntött aczélt állandóan csak 1845 óta gyártják Eisenerzben; nagyobb mértéket öltött gyártása 1858 óta, mikor Kapfenbergben és Eibiswaldban Siemens-kemenczéket állítottak föl. Jelenleg a kapfenbergi, eibiswaldi, mürzzuschlagi és rothenthurmi kohók 5.000 tonna öntött aczélt készítenek évenként. Ez aczél finomabb fajtáinak nemcsak Ausztriában, hanem Németországban, Francziaországban, Angolországban, stb. is van vevőjök.
Részlet a knittelfeldi fémáru-gyár belsejéből.
Charlemont Húgótól
Stiria vasfinomító-művei jelenleg víz- és gőzmotorokkal rendelkeznek, melyek több mint 20.000 lóerejűek és mintegy 10.000 munkást foglalkoztatnak. Gyártmányaikat tekintve, szolgáltatnak futó rúdvas-fajtákat, lapos-, négyzetes- és kerek-vasat, továbbá pántnak és abroncsnak való vasat, façon-vasat, sat., melyeket Aumühl, Donawitz, Thörl, Pichling, Gradenberg és Store kohói készítenek. A négy első, valamint a brucki és gráczi kohó nagy mennyiségű hengerelt drótot szolgáltat, melyet részben Aumühl, Thörl, Bruck, Grácz és Knittelfeld dróthúzó műhelyei dolgoznak föl drótokká és drótszögekké, részben pedig ilyenféle gyáraknak adják el Alsó-Ausztriában és Csehországban. A vasútaknak Grácz és Zeltweg kohói szolgáltatnak síneket és talpakat, Neuberg és Zeltweg kohói pedig kerék-ráfokat és tengelyeket; Knittelfeld műhelyeiben javítják az állami vasútak gőzkocsijait és kocsijait, a marburgiakban pedig a déli-vasútéit. Erős pléheket a gráczi, donawitzi, krieglachi gépgyárak és kazánkovácsok számára, a gráczi hídépítő intézet s a trieszti meg pólai hajógyár számára Neuberg, Donawitz, Krieglach, Pichling, Zeltweg és Judenburg kohói gyártanak; vékonyabb pléheket, mint zárakra, lakatokra és házfedésre valókat Mürzzuschlag, Gemeingrube, Rottenmann, Krems, Wartberg, Trieben, valamint Judenburg mellett az Unio és Styria kohói készítenek. A négy utóbbi kohó ónozott és czinkezett pléhet is gyárt. Hogy a kitűnő minőségű pléhet fölhasználják, 1874-ben Knittelfeldben fémárú-gyárat alapítottak, mely vert, préselt; ónozott, leginkább pedig zománczozott főző-edények gyártásával foglalkozik és a monarchia határain túl is jó vásárt csinál velök. A mindenféle szerkovács-árúk gyártása a legrégibb időkig nyúlik vissza Stiriában. Kezdetben egyenesen a frisselő kohókban, vagy velök kapcsolatosan gyártották, a mennyiben már a bocsok tömörítésekor tekintettel voltak a készítendő tárgy alakjára. Jelenleg többnyire nagy pörölyökkel és hengerekkel előkészített vasból gyártják ez árúkat. Spital, Krieglach, Wartberg, Stanz, St.-Peter, Peggau, Hohenmauthen szerkovácsai és gyárai, valamint más kisebb vállalatok látják el az országot a szükséges szerszámokkal, a fölöslegest pedig a szomszéd országoknak adják el. Kovácsolt vasból való nagyobb tárgyakat, mint forgó tengelyeket, kalantyúkat a neubergi és zeltwegi kohók készítenek, mint a melyek nagy, gőzre járó pőrölyei ilyen darabok készítését lehetővé teszik.
Hogy a nori vas különösen metsző eszközök gyártására alkalmas, már a rómaiak tudták. Amint bevált a harczok szerszámainak, a fegyvereknek gyártására, épen úgy nagy mértékben szolgált a béke idején vágószerszámok, kaszák, sarlók, szecskavágó kések, stb. készítésére is. Ha történetileg ki nem mutatható is, mikor és hol építették az első kasza-hámort, általánosan ismeretes, hogy a stiriai aczélból Stiriában és Felső-Ausztriában készűlt kaszákat kiváló jóságuk miatt századok óta nagy mennyiségben szállították külföldre. Valószínű, hogy egyes műhelyek a szükséghez képest háborús időkben kardpengéket, békés időben pedig kaszákat készítettek; így maradt meg Leysser Ulrik fő-fegyvermester czimere 1510-ből változatlan formájában, mint jelvény, a mai nap gyártott kaszákon. A legtöbb kaszát a Mürz völgyén Kindberg, a felső Mura völgyén pedig Judenburg, Knittelfeld és ezek környéke szolgáltatja. Kasza-hámorok vannak még St.-Gallenben, Breitenauban, Passail-, Übelbach-, Weitz-, Krenhofban, sat., melyek évenként több mint 2 millió kaszát és 400.000 sarlót bocsátanak árúba.
A cs. kir. czink-kohó Cilliben.
Mühlbacher Ferdinándtól
A lövő-fegyverek gyártása már I. Miksa császár idejében igen élénk volt Stiriában. A thörli és mürzzuschlagi puskamívesek híresek voltak. Pögl Thörlben 1469-ben 400 puskát szállított a hozzájok való golyókkal és kellékekkel egyetemben. Nyers vasat, illetőleg bocsokat és félbocsokat Eisenerzből és Vordernbergből Tirolba és Alsó-Stiriába szállítottak a pléhkovácsoknak. Ha a nagyobb ágyúkat akkoriban bronzból öntötték is, a golyók többnyire öntött-vasból voltak. Ágyúkat öntött vasból csak 1822-ben készítettek a mária-czelli vasöntőben s gyártásukat egész 1875-ig nagy mértékben folytatták. A fegyvergyártáshoz való anyagot ma is Neuberg és Kapfenberg szolgáltatja; Kapfenberg szerszámnak való aczélt az esseni és woolwichi fegyvergyáraknak is szolgáltat.
Bár régen a vason kivűl más fémek előállítása is nagy szerepet játszott Stiriában, s az ezüst, ólom és réz előállítása ama régi idők állapotaihoz viszonyítva jelentékeny vala, az illető bányák és a hozzájok tartozó kohók más termőhelyek mindinkább erősbödő versenyzése mellett nem állhattak fenn, azért eme fémek előállítása és földolgozása Stiriában a minimumra csökkent. Ezüstöt és ólmot most csak a peggaui kohóban állítanak elő az ott termő érczekből; e kohó 1886-ban 10 munkással 120 kilogramm ezüstöt és közel l.000 métermázsa ólmot szolgáltatott.
A rézkohók közűl, melyek Stiriában nagy számmal voltak, nevezetesen Kalwang, Radmer, Öblarn, Knittelfeld helységekben stb., egy sem bírta az éjszakamerikai versenyt megállani s ma már egykori helyökre is alig lehet ráismerni. Csak nehány rézhámor, így Judenburgban, Schladmingban, Peggauban stb. szolgáltat még vert árúkat a lakosság számára.
A nikkel kohászata Schladmingban, a hol a fém-nikkel előállítását Gersdorf János Rudolf lovag e század harmadik tizedében kezdte volt meg, szünetel.
Sokkal fontosabb vállalat jött létre az 1874-ben épűlt kincstári czink-kohóval Cilliben, mely 3 muffel-kemenczével (rendesen csak kettő van munkában) és 100 munkással körűlbelűl 14.000 métermázsa czinket és 2.000 métermázsa czinkport szolgáltat évenként. E kohót 1887-ben egy pléh-hengermű építésével nagyobbították.
Fontos még a frauenthali sárgaréz-gyár, melynek alapítása 1714-re esik és jelenleg mintegy 6.000 métermázsa sárgarezet, tombak-drótot meg pléhet, valamint rézdrótot készít és 150 munkást foglalkoztat.
