III. SZÍN.
Warkworth. A várkastély előtt.
Northumberland, Lady Northumberland és Lady Percy jönnek.
NORTHUMBERLAND.
Kérlek, szerette nőm s kedves leányom,
Engedjetek sivár ügyemben útat;
Korunk képét ne öltsétek ti fel
S ne zaklassátok Percyt a szerint.
Kérlek, szerette nőm s kedves leányom,
Engedjetek sivár ügyemben útat;
Korunk képét ne öltsétek ti fel
S ne zaklassátok Percyt a szerint.
LADY NORTHUMBERLAND.
Abban hagyám; én többet nem beszélek:
Tégy, mint akarsz, vigyen saját eszed.
Abban hagyám; én többet nem beszélek:
Tégy, mint akarsz, vigyen saját eszed.
NORTHUMBERLAND.
Ah! drága nőm, zálogban a becsűlet.
S úgy váltható ki csak, ha távozom.
Ah! drága nőm, zálogban a becsűlet.
S úgy váltható ki csak, ha távozom.
LADY PERCY.
Az Istenért! ne menj e harczba, ne!
Egykor szavad’ megszegted, óh atyám,
Pedig jobban valál lekötve, mint most:
Midőn Percyd, az én hű Henrikem,
Éjszak felé gyakran pillanta, hogy
Nem látja-é sereggel jönni atyját –
Várt, várt sokáig, és hijába várt.
Ki birt reá akkor, hogy hon maradj?
Te és fiad veszté becsűletét ott.
Nyerjen dicső fényt a tiéd, az égtől!
Övé úgy állt, miként a nap az ég
Kék boltozatján s tündöklésivel
Hős tettre buzditotta Anglia
Lovagjait. Tükör volt, mely előtt
Az ifjuság diszíté önmagát:
Nem is járt, a ki úgy nem járt, miként ő;
S a tört beszéd, e természethiány,
A hősiesség szóejtése lőn:
Mert a nyugodt, lassú beszédüek
Hibára forditák tökélyöket,
Hogy így hozzá hasonlók légyenek;
Úgy, hogy beszéd-, járás-, étrendben és
Gyönyörködésben, harczmód- s vérszeszélyben,
Jel, tűkör és szabály és könyv vala,
Mely másokat képzett. – Őt, e dicsőt,
E hőscsodát, oh! őt hagyád te el;
E páratlannak nem levél te párja,
Hogy így a harczok szörnyű istenét
Vesztére nézze, s oly mezőre szálljon,
A hol csupán csak a Hővér neve
Látszott megállhatónak: így hagyád el.
Ne sértsd meg, oh ne sértsd meg szellemét,
Hogy többet adj becsületedre mással,
Mint véle adtál: hagyd magokra őket.
A marshal és az érsek oly erős!
Ha kedves Henrikem félannyival bir,
Ma én: Hővér nyakán csüggve, beszélnék
Monmouth sirjáról.
Az Istenért! ne menj e harczba, ne!
Egykor szavad’ megszegted, óh atyám,
Pedig jobban valál lekötve, mint most:
Midőn Percyd, az én hű Henrikem,
Éjszak felé gyakran pillanta, hogy
Nem látja-é sereggel jönni atyját –
Várt, várt sokáig, és hijába várt.
Ki birt reá akkor, hogy hon maradj?
Te és fiad veszté becsűletét ott.
Nyerjen dicső fényt a tiéd, az égtől!
Övé úgy állt, miként a nap az ég
Kék boltozatján s tündöklésivel
Hős tettre buzditotta Anglia
Lovagjait. Tükör volt, mely előtt
Az ifjuság diszíté önmagát:
Nem is járt, a ki úgy nem járt, miként ő;
S a tört beszéd, e természethiány,
A hősiesség szóejtése lőn:
Mert a nyugodt, lassú beszédüek
Hibára forditák tökélyöket,
Hogy így hozzá hasonlók légyenek;
Úgy, hogy beszéd-, járás-, étrendben és
Gyönyörködésben, harczmód- s vérszeszélyben,
Jel, tűkör és szabály és könyv vala,
Mely másokat képzett. – Őt, e dicsőt,
E hőscsodát, oh! őt hagyád te el;
E páratlannak nem levél te párja,
Hogy így a harczok szörnyű istenét
Vesztére nézze, s oly mezőre szálljon,
A hol csupán csak a Hővér neve
Látszott megállhatónak: így hagyád el.
Ne sértsd meg, oh ne sértsd meg szellemét,
Hogy többet adj becsületedre mással,
Mint véle adtál: hagyd magokra őket.
A marshal és az érsek oly erős!
Ha kedves Henrikem félannyival bir,
Ma én: Hővér nyakán csüggve, beszélnék
Monmouth sirjáról.
)
NORTHUMBERLAND.
Hagyd el azt, leányom;
Hisz bátorságom’ elveszed, ha újant
Kesergsz a régi botlások felett.
De mennem kell, hogy ott fogadjam a vészt,
Különben más helyen keres föl és
Még rosszabbul talál.
Hagyd el azt, leányom;
Hisz bátorságom’ elveszed, ha újant
Kesergsz a régi botlások felett.
De mennem kell, hogy ott fogadjam a vészt,
Különben más helyen keres föl és
Még rosszabbul talál.
LADY NORTHUMBERLAND.
Menj Skócziába,
Míg a nemesség és a hadsereg
Erőivel kisérletet teend.
Menj Skócziába,
Míg a nemesség és a hadsereg
Erőivel kisérletet teend.
LADY PERCY.
Ha a királytól tért s előnyt nyerendnek,
Hozzájok akkor menj, hatalmokat
Erősbbé tenni, mint aczél kapocs;
De mindnyájunk szerelmeért! előbb
Hagyd önmagokra a kisérletet.
Így tett fiad, így hagyták őtet is,
Így lettem én özvegygyé, s életem
Nem lesz elég szememmel harmatozni
A rozmarinbokort, hogy égre nőjön
Az én nemes férjem emlékeül.
Ha a királytól tért s előnyt nyerendnek,
Hozzájok akkor menj, hatalmokat
Erősbbé tenni, mint aczél kapocs;
De mindnyájunk szerelmeért! előbb
Hagyd önmagokra a kisérletet.
Így tett fiad, így hagyták őtet is,
Így lettem én özvegygyé, s életem
Nem lesz elég szememmel harmatozni
A rozmarinbokort, hogy égre nőjön
Az én nemes férjem emlékeül.
NORTHUMBERLAND.
Jertek be, jertek, mert kedélyem immár
Magasra tornyosult, miként az ár,
A mely megáll s egy oldalon se foly.
Az érsekhez örömmel csatlakoznám,
De száz meg száz ok újra visszatart:
Megyek hát Skócziába, s ott leszek,
Jertek be, jertek, mert kedélyem immár
Magasra tornyosult, miként az ár,
A mely megáll s egy oldalon se foly.
Az érsekhez örömmel csatlakoznám,
De száz meg száz ok újra visszatart:
Megyek hát Skócziába, s ott leszek,
| Míg alkalom s előny segélyre int. | (El mind.) |
