II. SZÍN.
Westminster. Lakosztály a palotában.
Warwick s a lord Főbíró jönnek.
WARWICK.
Hogyan, mylord főbíró! Hát hová?
Hogyan, mylord főbíró! Hát hová?
FŐBÍRÓ.
Hogy van a király?
Hogy van a király?
WARWICK.
Igen jól, minden gondja véget ért.
Igen jól, minden gondja véget ért.
FŐBÍRÓ.
Nem halt talán meg?
Nem halt talán meg?
WARWICK.
És czéljainkra nézve már nem él.
| Messze útra ment |
FŐBÍRÓ.
Hítt volna bár magával engem is.
Éltébe’ híven vitt szolgálatom
Nyiltan kitesz most minden bántalomnak.
Hítt volna bár magával engem is.
Éltébe’ híven vitt szolgálatom
Nyiltan kitesz most minden bántalomnak.
WARWICK.
Az ifjú király nem szeret, hiszem.
Az ifjú király nem szeret, hiszem.
FŐBÍRÓ.
Tudom, hogy nem; fegyverzem is magam’,
A kor fordúlatát köszönteni,
Mely zordonabban nem tekinthetend rám,
Mint gondolatban már kiképzelém.
János Herczeg, Humphrey Herczeg, Clarence, Westmoreland s Mások jönnek.
Tudom, hogy nem; fegyverzem is magam’,
A kor fordúlatát köszönteni,
Mely zordonabban nem tekinthetend rám,
Mint gondolatban már kiképzelém.
János Herczeg, Humphrey Herczeg, Clarence, Westmoreland s Mások jönnek.
WARWICK.
Itt jő az elhalt Henrik bús csapatja.
Oh bár az élő Henrik birna most
Oly érzülettel, bár olyannal is, mint
E három ifju leggyöngébbike.
Hány jó nemes maradna úgy helyén,
Kinek alatabb rendű szellemek
Vitorláit kell majd feszítnie.
Itt jő az elhalt Henrik bús csapatja.
Oh bár az élő Henrik birna most
Oly érzülettel, bár olyannal is, mint
E három ifju leggyöngébbike.
Hány jó nemes maradna úgy helyén,
Kinek alatabb rendű szellemek
Vitorláit kell majd feszítnie.
FŐBÍRÓ.
Ah! félek én, hogy minden tönkre jut.
Ah! félek én, hogy minden tönkre jut.
JÁNOS HERCZEG.
Jó reggelt, jó reggelt, Warwick rokon.
Jó reggelt, jó reggelt, Warwick rokon.
HUMPHREY és CLARENCE.
Jó reggelt, rokon.
Jó reggelt, rokon.
JÁNOS HERCZEG.
Úgy tetszik, mintha már nyelvünk se volna.
Úgy tetszik, mintha már nyelvünk se volna.
WARWICK.
Emlékezünk; de tárgyunk oly igen
Gyászos, hogy a sok szót nem engedi.
Emlékezünk; de tárgyunk oly igen
Gyászos, hogy a sok szót nem engedi.
JÁNOS HERCZEG.
Üdv rá, kiért ily gyászosak levénk.
Üdv rá, kiért ily gyászosak levénk.
FŐBÍRÓ.
Üdv ránk, hogy nem levénk még gyászosabbak.
Üdv ránk, hogy nem levénk még gyászosabbak.
HUMPHREY.
Te jó barátot vesztél, oh mylord,
És esküszöm, hogy arczodon e bú
Igaz sajátod s nem kölcsönbe vett.
Te jó barátot vesztél, oh mylord,
És esküszöm, hogy arczodon e bú
Igaz sajátod s nem kölcsönbe vett.
JÁNOS HERCZEG.
A kegyrül senki biztosítva nincs; de
Te várhatsz legrosszabb fogadtatást:
Ezt fájlalom, ezt én nem így szeretném.
A kegyrül senki biztosítva nincs; de
Te várhatsz legrosszabb fogadtatást:
Ezt fájlalom, ezt én nem így szeretném.
CLARENCE.
Sir John Falstaff körül kell járni most;
De ez meg sérti méltóságodat.
Sir John Falstaff körül kell járni most;
De ez meg sérti méltóságodat.
FŐBÍRÓ.
Becsűletért tevém, a mit tevék,
Jó herczegek, saját szivem vala
El nem fogult vezérem; és sohsem
Látjátok azt meg, hogy koldulni menjek
Alázó s megtagadt bocsánatot.
Ha nem segít feddhetlenség s igazság,
Meghalt uram királyomhoz megyek,
S ki külde hozzá, elmondom neki.
Becsűletért tevém, a mit tevék,
Jó herczegek, saját szivem vala
El nem fogult vezérem; és sohsem
Látjátok azt meg, hogy koldulni menjek
Alázó s megtagadt bocsánatot.
Ha nem segít feddhetlenség s igazság,
Meghalt uram királyomhoz megyek,
S ki külde hozzá, elmondom neki.
WARWICK.
Itt jő a herczeg.
V. Henrik Király jő.
Itt jő a herczeg.
V. Henrik Király jő.
FŐBÍRÓ.
Ég tartsa meg fölséged’! Jó napot!
Ég tartsa meg fölséged’! Jó napot!
KIRÁLY.
Eme pompás új díszöltöny, e felség
Rajtam nem oly könnyű, mint gondolod.
Testvérim, gyászotokba félsz vegyül.
Ez udvar angol itt és nem török:
Amuratra nem Amurat jön itt,
Hanem Henrikre Henrik. Ám azért
Gyászoljatok, édes testvéreim;
Valót beszélve, jól áll nektek az:
A bú olyan királyi rajtatok,
Hogy e gyászt én is mélyen fölveszem
S szivembe’ hordom. Csak gyászoljatok,
De ám ne másképen vigyétek azt,
Mint mindnyájunkra súlyosult tehert.
Mi engem illet, biztosítalak,
Atyátok és testvéretek leszek;
Elhordom a bajt, csak szeressetek.
Sirassuk együtt a holt Henriket:
Él Henrik, a ki mind e könyeket
Megannyi boldog órákká teszi.
Eme pompás új díszöltöny, e felség
Rajtam nem oly könnyű, mint gondolod.
Testvérim, gyászotokba félsz vegyül.
Ez udvar angol itt és nem török:
Amuratra nem Amurat jön itt,
Hanem Henrikre Henrik. Ám azért
Gyászoljatok, édes testvéreim;
Valót beszélve, jól áll nektek az:
A bú olyan királyi rajtatok,
Hogy e gyászt én is mélyen fölveszem
S szivembe’ hordom. Csak gyászoljatok,
De ám ne másképen vigyétek azt,
Mint mindnyájunkra súlyosult tehert.
Mi engem illet, biztosítalak,
Atyátok és testvéretek leszek;
Elhordom a bajt, csak szeressetek.
Sirassuk együtt a holt Henriket:
Él Henrik, a ki mind e könyeket
Megannyi boldog órákká teszi.
JÁNOS HERCZEG s a Többiek.
Felségedtől nem is várunk mi mást.
Felségedtől nem is várunk mi mást.
KIRÁLY.
Hogy nem szeretlek, úgy hiszem, tudod.
| De oly kétkedve néztek rám; kivált te. | (A Főbíró-nak.) |
FŐBÍRÓ.
Tudom, felség, ha méltóan ítélnek,
Gyűlölni engem nem találsz okot.
Tudom, felség, ha méltóan ítélnek,
Gyűlölni engem nem találsz okot.
KIRÁLY.
Nem!
Hát hogy feledné ilyen nagy reményű
Herczeg neked ily nagy sérelmeit?
Hát szidni, korholni, fogságra vetni
Az angol trónutódot – semmi ez?
Lemossa tán a Léthe, s elfeledjük?
Nem!
Hát hogy feledné ilyen nagy reményű
Herczeg neked ily nagy sérelmeit?
Hát szidni, korholni, fogságra vetni
Az angol trónutódot – semmi ez?
Lemossa tán a Léthe, s elfeledjük?
FŐBÍRÓ.
Atyád képét viseltem akkor én;
Rajtam hatalmának képmása volt;
S midőn törvényinek kormányzatán
Épen a közjó mellett fáradék,
Fönséged elfeledte tisztemet,
El a törvény tekintélyét, hatalmát,
El a király képét, melyet viseltem,
S megütöttél ítélő székemen.
Ezért, miként atyád bántalmazóját,
Föntartva bátran méltóságomat,
Elfogtalak. Ha tettem rossz vala,
Gondold, midőn most koronát viselsz,
Hogy egy fiad van, a ki gúnyt űz
Végzéseiddel, tisztes székiről
Lerántja az igazságot, kijátsza
A törvényt, eltompítja kardodat,
Mely önszemélyed nyugtát védené!
Sőt több! királyi képedet tiporja
S gúnyolja művedet helyettesedben;
Tedd most ezen helyzetbe önmagad’.
Kérdezd saját királyi szivedet;
Légy most atya, képzelj ilyen fiút,
Halld így gyalázva méltóságodat,
Föl sem vevőleg megvettetni lásd
A legfélelmesebb törvényeket,
Szemléld, miként aláz meg önfiad,
S képzeld, hogy én ügyed mellett vagyok
S szelíden elhallgattatom fiad’
A te hatalmadból: im ily hideg
Megfontolás után itélj el, és
Szólj, mint király, méltóságod szerint,
Mit tettem, a mi helyzetem-, személyem-
Vagy fejdelmemhez épen nem való?!
Atyád képét viseltem akkor én;
Rajtam hatalmának képmása volt;
S midőn törvényinek kormányzatán
Épen a közjó mellett fáradék,
Fönséged elfeledte tisztemet,
El a törvény tekintélyét, hatalmát,
El a király képét, melyet viseltem,
S megütöttél ítélő székemen.
Ezért, miként atyád bántalmazóját,
Föntartva bátran méltóságomat,
Elfogtalak. Ha tettem rossz vala,
Gondold, midőn most koronát viselsz,
Hogy egy fiad van, a ki gúnyt űz
Végzéseiddel, tisztes székiről
Lerántja az igazságot, kijátsza
A törvényt, eltompítja kardodat,
Mely önszemélyed nyugtát védené!
Sőt több! királyi képedet tiporja
S gúnyolja művedet helyettesedben;
Tedd most ezen helyzetbe önmagad’.
Kérdezd saját királyi szivedet;
Légy most atya, képzelj ilyen fiút,
Halld így gyalázva méltóságodat,
Föl sem vevőleg megvettetni lásd
A legfélelmesebb törvényeket,
Szemléld, miként aláz meg önfiad,
S képzeld, hogy én ügyed mellett vagyok
S szelíden elhallgattatom fiad’
A te hatalmadból: im ily hideg
Megfontolás után itélj el, és
Szólj, mint király, méltóságod szerint,
Mit tettem, a mi helyzetem-, személyem-
Vagy fejdelmemhez épen nem való?!
KIRÁLY.
Úgy van, bíró, igaz; jól gondolod.
Bird hát a kardot s mérleget tovább is.
Ohajtom, hogy nőjön becsületed,
Míg nem megéred, hogy majd egy fiam
Megsért, de enged is, mint én tevém;
Atyám szavával élek akkoron:
„Szerencsém, hogy ily bátor emberem van,
Ki enfiamra törvényt szabni mer;
Szintúgy szerencsém, hogy olyan fiam van,
Ki nagyságát ekkép letenni kész a
Törvény kezébe.” – Letartóztatál;
Most én ezért nálad tartóztatom
A szennytelen kardot, melyet viseltél,
Azon intéssel, hogy viseljed azt,
Oly bátran, joggal és pártatlanúl,
Mint akkor ellenem. Itt a kezem!
Légy ifjuságom atyja: s ajkam azt
Hangoztatandja, mit fülembe mondsz,
S tapasztalt, bölcs vezérletednek én
Önként alávetem szándékimat.
S ti herczegek! kérlek, higyétek el,
Sirjába nyereséggel szállt atyám,
Mert szenvedélyim véle nyugszanak,
És bennem él túlkomoly szelleme
Gúnyolni a világ reményeit,
A jósokat megszégyeníteni,
Kiirtni a rohadt közvéleményt,
Mely engemet külsőm után itélt.
A vér hulláma bennem ekkorig
Hivságokért kevélyen áradott:
Most fordul, a tengerbe visszasülyed,
Hol a magas habokkal egyesül
S komoly méltóságban ömöl tovább.
Most összehivjuk a nagy hongyülést,
S választunk a tanácsba olyakat, hogy
Hazánk nagy teste oly rangban legyen,
Mint a legjobb kormányú nemzetek,
Hogy béke, harcz, vagy együtt mind a kettő
Előttünk ismerős, szokott legyen,
Koronázás után, mint emlitők,
Egybehivandjunk az egész hazát;
S ha Isten jó szándékimban segél,
Se peer, se herczeg nem mondhatja, nem:
Úgy van, bíró, igaz; jól gondolod.
Bird hát a kardot s mérleget tovább is.
Ohajtom, hogy nőjön becsületed,
Míg nem megéred, hogy majd egy fiam
Megsért, de enged is, mint én tevém;
Atyám szavával élek akkoron:
„Szerencsém, hogy ily bátor emberem van,
Ki enfiamra törvényt szabni mer;
Szintúgy szerencsém, hogy olyan fiam van,
Ki nagyságát ekkép letenni kész a
Törvény kezébe.” – Letartóztatál;
Most én ezért nálad tartóztatom
A szennytelen kardot, melyet viseltél,
Azon intéssel, hogy viseljed azt,
Oly bátran, joggal és pártatlanúl,
Mint akkor ellenem. Itt a kezem!
Légy ifjuságom atyja: s ajkam azt
Hangoztatandja, mit fülembe mondsz,
S tapasztalt, bölcs vezérletednek én
Önként alávetem szándékimat.
S ti herczegek! kérlek, higyétek el,
Sirjába nyereséggel szállt atyám,
Mert szenvedélyim véle nyugszanak,
És bennem él túlkomoly szelleme
Gúnyolni a világ reményeit,
A jósokat megszégyeníteni,
Kiirtni a rohadt közvéleményt,
Mely engemet külsőm után itélt.
A vér hulláma bennem ekkorig
Hivságokért kevélyen áradott:
Most fordul, a tengerbe visszasülyed,
Hol a magas habokkal egyesül
S komoly méltóságban ömöl tovább.
Most összehivjuk a nagy hongyülést,
S választunk a tanácsba olyakat, hogy
Hazánk nagy teste oly rangban legyen,
Mint a legjobb kormányú nemzetek,
Hogy béke, harcz, vagy együtt mind a kettő
Előttünk ismerős, szokott legyen,
| S ebben, atyám, kezed lesz a vezér. | (A Főbíró-nak.) |
Egybehivandjunk az egész hazát;
S ha Isten jó szándékimban segél,
Se peer, se herczeg nem mondhatja, nem:
| „Rövidítsd Henrik éltét, Istenem!” | (El mind.) |
)
