III. SZÍN.
Coriolanus sátra.
Jönnek Coriolanus, Aufidius és Mások.
CORIOLANUS.
Hadunkkal holnap Róma előtt tanyázunk.
Beszéld el aztán, háborúi társam,
A volszk uraknak, mily jól jártam el
Ez ügyben.
Hadunkkal holnap Róma előtt tanyázunk.
Beszéld el aztán, háborúi társam,
A volszk uraknak, mily jól jártam el
Ez ügyben.
AUFIDIUS.
Mindig hasznukat tekintéd,
Rómának minden esdeklésire
Siket valál, és titkos suttogást
El nem fogadtál oly barátaidtól
Sem, a kik bíztak benned.
Mindig hasznukat tekintéd,
Rómának minden esdeklésire
Siket valál, és titkos suttogást
El nem fogadtál oly barátaidtól
Sem, a kik bíztak benned.
CORIOLANUS.
A kit Rómába tört szívvel bocsáték,
Atyámnál jobban szeretett, … imádott,
Valóban. Végreményük volt az ő
Hozzám jövése. Kedveért (habár
Fanyar valék iránta) megujítám
Az első föltételt, mit megtagadtak,
S el nem fogadhatnak most; … kedveért, ki
Többet remélt végezni, engedék egy
Kevéskét. Új követség- s kérelemre,
Sem a kormánytól, sem barátaimtól,
Nem hallgatok többé. – Hah, mily rivalgás!
Jön gyászruhában Virgilia, Volumnia, vezetve az ifjú Marciust, Valeria és Kiséret.
Elől nőm, aztán a tisztelt alak,
A melyben én formáltatám, s kezén
Vérének másod íze. – Félre, szív!
Természet minden láncza és joga,
Eltéplek! A makacsság lesz erényem.
Oh e meghajlás, e galambszemek,
Mik isteninket hitszegésre bírnák!
Elolvadok, csak oly gyarló anyagból
Vagyok, mint más. Anyám hajol, miként h’ az
Olymp hajolna vakandturás előtt
Kérőleg; s kis fiamnak közbe’járó
Arczárúl a nagy természet kiált rám,
Hogy „ne tagadd meg!” – Eh, hadd szántsa Rómát
A volszk, hadd dulja szét Itáliát,
Nem hajtok én golyhóként ösztönömre,
Magam vagyok magamnak alkotója,
S nem ismerek rokont.
| Ez öreg, |
Atyámnál jobban szeretett, … imádott,
Valóban. Végreményük volt az ő
Hozzám jövése. Kedveért (habár
Fanyar valék iránta) megujítám
Az első föltételt, mit megtagadtak,
S el nem fogadhatnak most; … kedveért, ki
Többet remélt végezni, engedék egy
Kevéskét. Új követség- s kérelemre,
Sem a kormánytól, sem barátaimtól,
Nem hallgatok többé. – Hah, mily rivalgás!
Jön gyászruhában Virgilia, Volumnia, vezetve az ifjú Marciust, Valeria és Kiséret.
Elől nőm, aztán a tisztelt alak,
A melyben én formáltatám, s kezén
Vérének másod íze. – Félre, szív!
Természet minden láncza és joga,
Eltéplek! A makacsság lesz erényem.
Oh e meghajlás, e galambszemek,
Mik isteninket hitszegésre bírnák!
Elolvadok, csak oly gyarló anyagból
Vagyok, mint más. Anyám hajol, miként h’ az
Olymp hajolna vakandturás előtt
Kérőleg; s kis fiamnak közbe’járó
Arczárúl a nagy természet kiált rám,
Hogy „ne tagadd meg!” – Eh, hadd szántsa Rómát
A volszk, hadd dulja szét Itáliát,
Nem hajtok én golyhóként ösztönömre,
Magam vagyok magamnak alkotója,
S nem ismerek rokont.
VIRGILIA.
| Férjem s uram! |
CORIOLANUS.
Beh más szemem van, mint Rómába’ volt!
Beh más szemem van, mint Rómába’ volt!
)
VIRGILIA.
A bú, mely minket megváltoztatott,
Ez ámít el.
A bú, mely minket megváltoztatott,
Ez ámít el.
CORIOLANUS.
Feledtem szerepem,
Mint lomha színész, és úgy benn akadtam,
Hogy szégyen. Oh legjobb vérem, bocsásd meg
Zsarnokságom, de azért bocsánatot
Ne kérj Rómának. – E csók… hosszu, mint
Száműzetésem, s édes, mint boszúm!
Az ég féltékeny úrnőjére, ezt
Tőled nyerém, s hű ajkam szűzileg
Őrzé azóta. – Hah, én fecsegek,
És a világnak legnemesb szülőjét
Nem üdvözlöm… Hajolj a földre, térdem,
S mutasd mélyebb nyomát a tiszteletnek,
Feledtem szerepem,
Mint lomha színész, és úgy benn akadtam,
Hogy szégyen. Oh legjobb vérem, bocsásd meg
Zsarnokságom, de azért bocsánatot
Ne kérj Rómának. – E csók… hosszu, mint
Száműzetésem, s édes, mint boszúm!
Az ég féltékeny úrnőjére, ezt
Tőled nyerém, s hű ajkam szűzileg
Őrzé azóta. – Hah, én fecsegek,
És a világnak legnemesb szülőjét
Nem üdvözlöm… Hajolj a földre, térdem,
S mutasd mélyebb nyomát a tiszteletnek,
| Mint más fiú. | (Letérdel.) |
VIRGILIA.
Oh, kelj megáldva föl!
S én térdelek, nem lágyabb vánkoson,
Mint a tüzkő, mutatva a hibás
Alázatot, mit eddig félreérte
Oh, kelj megáldva föl!
S én térdelek, nem lágyabb vánkoson,
Mint a tüzkő, mutatva a hibás
Alázatot, mit eddig félreérte
| Egymás közt gyermek és szülő. | (Letérdel.) |
CORIOLANUS.
Te térdelsz? A bűnös fiú előtt…
Hadd sújtsa puszta parton a kavics hát
A csillagot, hadd dobja lázadó szél
A büszke czédrust a tűz-napba föl,
S a képtelenséget megölve könnyű
Szerrel tegyen lehetetlen!
| Mi ez? |
Hadd sújtsa puszta parton a kavics hát
A csillagot, hadd dobja lázadó szél
A büszke czédrust a tűz-napba föl,
S a képtelenséget megölve könnyű
Szerrel tegyen lehetetlen!
VOLUMNIA.
Vitézem vagy; megtérítlek, remélem.
Isméred e hölgyet?
| Te az én |
Isméred e hölgyet?
CORIOLANUS.
Nemes testvére, Róma holdja; tiszta,
Mint a jégfürt Diana templomán a
Legtisztább hóbul. Jó Valeria!
| Publicola |
Mint a jégfürt Diana templomán a
Legtisztább hóbul. Jó Valeria!
VOLUMNIA.
Magadnak egy kicsiny tartalma ez, s ha
A kor kifejti, teljesen hasonló
Leszen hozzád.
Magadnak egy kicsiny tartalma ez, s ha
A kor kifejti, teljesen hasonló
Leszen hozzád.
CORIOLANUS.
A hősök istene,
Nagy Zeus segélyével, tanítsa minden
Nemesre lelked, hogy szégyen soha
Ne sértsen, s hadban tengerparti jel
Gyanánt állj, a vészszel daczolva, s óvjad,
A kik rád néznek.
A hősök istene,
Nagy Zeus segélyével, tanítsa minden
Nemesre lelked, hogy szégyen soha
Ne sértsen, s hadban tengerparti jel
Gyanánt állj, a vészszel daczolva, s óvjad,
A kik rád néznek.
VOLUMNIA.
| Térdepelj le, ficzkó. |
CORIOLANUS.
Derék fiam te!
Derék fiam te!
VOLUMNIA.
Ő, hitvesed s e hölgy és én magam, mint
Kérők vagyunk itt…
Ő, hitvesed s e hölgy és én magam, mint
Kérők vagyunk itt…
CORIOLANUS.
Előbb, mint szólsz, gondold meg: a mire
Megesküvém, hogy nem teszem, ne vedd azt
Elútasításnak. Ne kérj hadam
Szétküldésére, vagy hogy alkudozzam
Ama kézművesekkel újra. Azt se
Mondd, hogy természetellenes vagyok. Ne
Kivánd dühöm s boszúmat csillapítni
Higgadt okokkal.
| Kérlek, csendesen; vagy |
Megesküvém, hogy nem teszem, ne vedd azt
Elútasításnak. Ne kérj hadam
Szétküldésére, vagy hogy alkudozzam
Ama kézművesekkel újra. Azt se
Mondd, hogy természetellenes vagyok. Ne
Kivánd dühöm s boszúmat csillapítni
Higgadt okokkal.
VOLUMNIA.
Azt mondtad, hogy semmit nem teljesítesz,
Mert más kivánságunk nincs, mint a mit
Már megtagadtál: és mégis könyörgünk…
Ha hasztalan lesz, úgy essék a vád
Keménységedre. Hallgass meg tehát.
| Oh megállj, ne többet! |
Mert más kivánságunk nincs, mint a mit
Már megtagadtál: és mégis könyörgünk…
Ha hasztalan lesz, úgy essék a vád
Keménységedre. Hallgass meg tehát.
CORIOLANUS.
Aufidius s volszkok, figyeljetek,
Semmit sem hallok Rómáról magam. – Szólj.
Aufidius s volszkok, figyeljetek,
Semmit sem hallok Rómáról magam. – Szólj.
VOLUMNIA.
Ha szótlanok volnánk is, e ruhákról
S arczunk szinéről láthatnád, hogy’ éltünk
Száműzetésed óta? Sejtheted
Magad, hogy mennyivel boldogtalanbak
Vagyunk, mint minden élő hölgy, ide
Jövén… Képed, szemünk örömkönyűi
És szíveink víg tombolása helyett
Bú-könnyet s félő reszketést okoz,
Mert látja a szülő, a nő s a gyermek,
Hogy a fiú, a férj és az apa
Honát széttépi. S ránk árvákra nézve
Dühöd legsúlyosabb… elzárja az
Égtől imánkat… Ez közös vigasz,
Csak a miénk nem… Oh, mert mondd, hogyan
Imádkozhatnánk a honért, habár
Ez tartozásunk? S győzelmedért is,
Mi szintén az? Vagy elvesz a haza,
E drága dajkánk, vagy te, a ki benne
Reményünk voltál. Minket csak csapás ér,
Ha teljesül is a kivánatunk,
S bármelyik rész nyer, mert vagy lánczokon
Vezetnek át, mint pártos idegent,
Az utczákon, vagy győzedelmesen
Tiprod hazádnak omladékait, s a
Pálmát viszed, hogy nagy vitézül ontád
Fiad s nőd vérét. A mi engem illet,
Fiam, nem várom én a jó szerencsét
A harcz végéig. Ha rá nem vehetlek,
Hogy inkább mind a két részhez kegyes légy,
Mint eltörölj egyet: nem fogsz előbb
Hazádon dulni (nem fogsz, hidd el azt), míg
Anyádnak méhét meg nem gázolod,
Mely a világra szült!
Ha szótlanok volnánk is, e ruhákról
S arczunk szinéről láthatnád, hogy’ éltünk
Száműzetésed óta? Sejtheted
Magad, hogy mennyivel boldogtalanbak
Vagyunk, mint minden élő hölgy, ide
Jövén… Képed, szemünk örömkönyűi
És szíveink víg tombolása helyett
Bú-könnyet s félő reszketést okoz,
Mert látja a szülő, a nő s a gyermek,
Hogy a fiú, a férj és az apa
Honát széttépi. S ránk árvákra nézve
Dühöd legsúlyosabb… elzárja az
Égtől imánkat… Ez közös vigasz,
Csak a miénk nem… Oh, mert mondd, hogyan
Imádkozhatnánk a honért, habár
Ez tartozásunk? S győzelmedért is,
Mi szintén az? Vagy elvesz a haza,
E drága dajkánk, vagy te, a ki benne
Reményünk voltál. Minket csak csapás ér,
Ha teljesül is a kivánatunk,
S bármelyik rész nyer, mert vagy lánczokon
Vezetnek át, mint pártos idegent,
Az utczákon, vagy győzedelmesen
Tiprod hazádnak omladékait, s a
Pálmát viszed, hogy nagy vitézül ontád
Fiad s nőd vérét. A mi engem illet,
Fiam, nem várom én a jó szerencsét
A harcz végéig. Ha rá nem vehetlek,
Hogy inkább mind a két részhez kegyes légy,
Mint eltörölj egyet: nem fogsz előbb
Hazádon dulni (nem fogsz, hidd el azt), míg
Anyádnak méhét meg nem gázolod,
Mely a világra szült!
VIRGILIA.
Fiút nyeréd, hogy a jövőben is
Éljen neved.
| S engem, kitől e |
Éljen neved.
FIÚ.
S aztán vívok, ha majd nagyobb leszek.
| Rám nem hág; elfutok, |
CORIOLANUS.
Ne nézzünk gyermek és asszony szemébe,
Mert, mint az asszony, oly gyöngék leszünk.
Ne nézzünk gyermek és asszony szemébe,
Mert, mint az asszony, oly gyöngék leszünk.
| Soká ülék. | (Föláll.) |
VOLUMNIA.
Nem, ekkép el ne hagyj.
Ha kérelmünk Rómát megmenteni
Irányoztatnék a volszk vesztivel,
A kit szolgálsz: úgy érne minket a vád,
Hogy megmérgezzük a becsűleted. Nem,
Mi arra kérünk, békítsd össze őket:
Hadd mondja a volszk: „mi kegyelmet adtunk”,
És Róma ezt: „mi nyertünk”, s mind a két rész
Téged dicsőit, mondván: „Békeszerzőnk,
Légy áldva!” Nagy fiam, tudod, hogy a harcz
Bizonytalan végű; de bizonyos:
Ha meg fogod Rómát hódítni, a díj,
A melyet ott aratsz, oly név leszen, mit
Átkozva emlegetnek majd, s a könyvek
Így írnak róla: „Bajnok férfi volt,
De vég-merénye mindent letörölt,
Honát földúlta, s utálatul hagyá
Nevét a késő kornak.” Szólj, fiam,
Czélod volt a leggyöngédebb becsűlet,
Hogy mérkezzél az istenek kegyével,
Hogy mennydörögve tépd a messze léget,
S villámiddal mégis tölgyeket
Hasíts csak. Mért hallgatsz? Azt gondolod,
Nemes lélekhez méltó, nem feledni
A bántalmat? – Lányom, beszélj, könyűid
Nem illetik meg. Szólj te, kis fiú, tán
Gyermekséged jobban meghatja, mint
Okoskodásunk. Nincsen ember, a ki
Anyjának oly adósa lenne, mint ő,
S itt hagy fecsegni mégis, mint rabot.
Soh’ nem voltál te jó anyád iránt
Nyájas, s ő (a szegény tyúk!) nem törődve
Új fajjal, hadba csalt, s ha megjövél,
Dicscsel tetézett. Mondd, hogy helytelen
Kérelmem, s rúgj el; ámde ha nem az,
Te becstelen vagy, s megver majd az ég,
Hogy megtagadtad tőlem azt, a mi
Anyákat illet. Elfordul… Le, hölgyek!
Hadd szégyenítsék őt meg térdeink.
Coriolanushoz illőbb a kevélység,
Mint kérelmünk meghallgatása. Térdre!
Ez a végső… Így, most Rómába térünk,
S a többivel halunk meg. – Nézz ide,
E gyermek nem mondhatja, mit kiván,
De térdel és kezét föltartja, vélünk,
És több erő van kérelmébe’, mint
Makacsságodban. – Keljünk fel, jerünk; ez
Embernek anyja volszk, Corioliban
Van nője, s e gyermek véletlenűl
Hasonlít hozzá. – El vagyunk eresztve,
Elhallgatok… Ha majd a város ég,
Ismét beszélek!
Nem, ekkép el ne hagyj.
Ha kérelmünk Rómát megmenteni
Irányoztatnék a volszk vesztivel,
A kit szolgálsz: úgy érne minket a vád,
Hogy megmérgezzük a becsűleted. Nem,
Mi arra kérünk, békítsd össze őket:
Hadd mondja a volszk: „mi kegyelmet adtunk”,
És Róma ezt: „mi nyertünk”, s mind a két rész
Téged dicsőit, mondván: „Békeszerzőnk,
Légy áldva!” Nagy fiam, tudod, hogy a harcz
Bizonytalan végű; de bizonyos:
Ha meg fogod Rómát hódítni, a díj,
A melyet ott aratsz, oly név leszen, mit
Átkozva emlegetnek majd, s a könyvek
Így írnak róla: „Bajnok férfi volt,
De vég-merénye mindent letörölt,
Honát földúlta, s utálatul hagyá
Nevét a késő kornak.” Szólj, fiam,
Czélod volt a leggyöngédebb becsűlet,
Hogy mérkezzél az istenek kegyével,
Hogy mennydörögve tépd a messze léget,
S villámiddal mégis tölgyeket
Hasíts csak. Mért hallgatsz? Azt gondolod,
Nemes lélekhez méltó, nem feledni
A bántalmat? – Lányom, beszélj, könyűid
Nem illetik meg. Szólj te, kis fiú, tán
Gyermekséged jobban meghatja, mint
Okoskodásunk. Nincsen ember, a ki
Anyjának oly adósa lenne, mint ő,
S itt hagy fecsegni mégis, mint rabot.
Soh’ nem voltál te jó anyád iránt
Nyájas, s ő (a szegény tyúk!) nem törődve
Új fajjal, hadba csalt, s ha megjövél,
Dicscsel tetézett. Mondd, hogy helytelen
Kérelmem, s rúgj el; ámde ha nem az,
Te becstelen vagy, s megver majd az ég,
Hogy megtagadtad tőlem azt, a mi
Anyákat illet. Elfordul… Le, hölgyek!
Hadd szégyenítsék őt meg térdeink.
Coriolanushoz illőbb a kevélység,
Mint kérelmünk meghallgatása. Térdre!
Ez a végső… Így, most Rómába térünk,
S a többivel halunk meg. – Nézz ide,
E gyermek nem mondhatja, mit kiván,
De térdel és kezét föltartja, vélünk,
És több erő van kérelmébe’, mint
Makacsságodban. – Keljünk fel, jerünk; ez
Embernek anyja volszk, Corioliban
Van nője, s e gyermek véletlenűl
Hasonlít hozzá. – El vagyunk eresztve,
Elhallgatok… Ha majd a város ég,
Ismét beszélek!
CORIOLANUS.
Oh anyám, anyám!
Mit tettél? Nézd, megnyílt a menny, s lenéznek
Az istenek, s e természettelen
Látványt kaczagják. Oh anyám, anyám! Oh,
Rómának boldog győzelmet nyerél, de
Fiadra nézve… hidd, oh hidd el azt,
Nagyon veszélyes a te diadalmad,
Sőt tán halálos is… De hadd legyen.
Aufidius, bár nem harczolhatok, de
Illő békét kötök. Nos, jó Aufidius,
Helyemben nem hallgattál volna az
Anyákra? Nem tettél vón’ ennyit érte?
Oh anyám, anyám!
| (Némán tartja Volumnia kezeit.) |
Az istenek, s e természettelen
Látványt kaczagják. Oh anyám, anyám! Oh,
Rómának boldog győzelmet nyerél, de
Fiadra nézve… hidd, oh hidd el azt,
Nagyon veszélyes a te diadalmad,
Sőt tán halálos is… De hadd legyen.
Aufidius, bár nem harczolhatok, de
Illő békét kötök. Nos, jó Aufidius,
Helyemben nem hallgattál volna az
Anyákra? Nem tettél vón’ ennyit érte?
AUFIDIUS.
Megilletődtem.
Megilletődtem.
CORIOLANUS.
S az nem csekélység, hogyha szemeim
Megindulástul nedvesek. Barátom,
Tudasd velem, milyen békét akarsz? Én
Rómába nem megyek, veled leszek,
S kérlek, segíts ez ügyben. – Oh anyám! nőm!
| Esküszöm reá: meg! |
Megindulástul nedvesek. Barátom,
Tudasd velem, milyen békét akarsz? Én
Rómába nem megyek, veled leszek,
S kérlek, segíts ez ügyben. – Oh anyám! nőm!
AUFIDIUS (magában).
Jó, hogy sajnálatod s becsűleted
Így meghasonlott! ezzel visszaszerzem
Régibb jó sorsomat.
Jó, hogy sajnálatod s becsűleted
Így meghasonlott! ezzel visszaszerzem
Régibb jó sorsomat.
| (A hölgyek intenek Coriolanusnak.) |
CORIOLANUS.
Együtt igyunk, aztán a puszta szónál
Különb bizonyságot visztek haza,
Mit kölcsönösen megpecsételünk
Illő föltételekkel. Jőjjetek,
Hölgyek, tinektek méltó templomot
Építni, mert Itáliának és
A frígyeseknek minden kardja e
| Mindjárt; előbb |
Különb bizonyságot visztek haza,
Mit kölcsönösen megpecsételünk
Illő föltételekkel. Jőjjetek,
Hölgyek, tinektek méltó templomot
Építni, mert Itáliának és
A frígyeseknek minden kardja e
| Békét nem eszközölte volna ki. | (Mind el.) |
