IV. SZÍN.
Róma. Nyilvános tér.
Jön Menenius és Sicinius.
MENENIUS.
Látod azt a párkányt a Capitoliumon, azt a sarokkövet?
Látod azt a párkányt a Capitoliumon, azt a sarokkövet?
SICINIUS.
Nos, aztán?
Nos, aztán?
MENENIUS.
Ha lehetséges, hogy azt elmozdíthatod a helyéről a kis ujjaddal, úgy van némi reménység, hogy rábeszélik őt a római hölgyek, különösen anyja. De mondom, arról szó sincs; gégéink el vannak itélve, s közel a halál.
Ha lehetséges, hogy azt elmozdíthatod a helyéről a kis ujjaddal, úgy van némi reménység, hogy rábeszélik őt a római hölgyek, különösen anyja. De mondom, arról szó sincs; gégéink el vannak itélve, s közel a halál.
SICINIUS.
Lehetséges tehát, hogy ily rövid idő alatt, ennyire változzék az ember?
Lehetséges tehát, hogy ily rövid idő alatt, ennyire változzék az ember?
MENENIUS.
Különbség a hernyó és a pillangó, és lám, a pillangó hernyó volt. Ez a Marcius emberből sárkány lett, szárnyai nőttek; több ő a csúszómászó állatnál.
Különbség a hernyó és a pillangó, és lám, a pillangó hernyó volt. Ez a Marcius emberből sárkány lett, szárnyai nőttek; több ő a csúszómászó állatnál.
SICINIUS.
Mennyire szerette anyját!
Mennyire szerette anyját!
MENENIUS.
Engemet is! És most oly kevéssé emlékszik anyjára, mint a kilenczed-fű ló. Fanyar képe megsavanyítja az érett szőlőt. Ha járkál, úgy mozog, mint valami gép, s a föld összezsugorodik lépteitől. Pánczélt képes szemeivel keresztülszúrni, beszéde halálharang és ümmögése csatazaj. Úgy ül ott fönségében, mintha Sándort ábrázolná. A mit parancsol, hogy tegyen, már megvan, mire parancsát végzi. Semmije sem hiányzik, hogy isten legyen, csak az örökkévalóság és az ég, hogy benne uralkodjék.
Engemet is! És most oly kevéssé emlékszik anyjára, mint a kilenczed-fű ló. Fanyar képe megsavanyítja az érett szőlőt. Ha járkál, úgy mozog, mint valami gép, s a föld összezsugorodik lépteitől. Pánczélt képes szemeivel keresztülszúrni, beszéde halálharang és ümmögése csatazaj. Úgy ül ott fönségében, mintha Sándort ábrázolná. A mit parancsol, hogy tegyen, már megvan, mire parancsát végzi. Semmije sem hiányzik, hogy isten legyen, csak az örökkévalóság és az ég, hogy benne uralkodjék.
SICINIUS.
De igen, a kegyelem is, ha híven festetted őt.
De igen, a kegyelem is, ha híven festetted őt.
MENENIUS.
Élethíven festettem őt. Majd meglátod, milyen kegyelmet hoz tőle anyja. Nincs benne több kegyelem, mint a hímtigrisben tej, és ezt tapasztalni fogja szegény városunk, s ez mind tőletek származik.
Élethíven festettem őt. Majd meglátod, milyen kegyelmet hoz tőle anyja. Nincs benne több kegyelem, mint a hímtigrisben tej, és ezt tapasztalni fogja szegény városunk, s ez mind tőletek származik.
SICINIUS.
Az istenek irgalmazzanak!
Az istenek irgalmazzanak!
MENENIUS.
Most az egyszer nem fognak az istenek irgalmazni, mert nem gondoltunk velök, midőn őt száműztük, s most, midőn nyakunkat szegni visszajő, ők nem gondolnak velünk.
Követ jön.
Most az egyszer nem fognak az istenek irgalmazni, mert nem gondoltunk velök, midőn őt száműztük, s most, midőn nyakunkat szegni visszajő, ők nem gondolnak velünk.
Követ jön.
KÖVET
Uram hogy megmentsd élted, fuss haza,
A nép elfogta tribúnustársadat,
S föl és alá hurczolja, s esküszik,
Ha Róma hölgyei vigasztalást
Nem hoznak, ízenkint hal meg.
Más Követ jön.
Uram hogy megmentsd élted, fuss haza,
A nép elfogta tribúnustársadat,
S föl és alá hurczolja, s esküszik,
Ha Róma hölgyei vigasztalást
Nem hoznak, ízenkint hal meg.
Más Követ jön.
SICINIUS.
| Mi újság? |
KÖVET
Jó újság, jó; a hölgyek győztenek,
A volszkok elvonulnak s Marcius megy;
Vígabb napot nem látott Róma még, nem,
Mióta Tarquint elveré.
Jó újság, jó; a hölgyek győztenek,
A volszkok elvonulnak s Marcius megy;
Vígabb napot nem látott Róma még, nem,
Mióta Tarquint elveré.
SICINIUS.
Való-e ez? Tudod jól, hogy való?
| Barátom, |
KÖVET
Olyan való, mint hogy tűzből van a nap.
Hol leskelődtél, hogy kételkedel?
Nem zúg úgy át a hídon a vad árvíz,
Mint a kapun át a vigasztaltak. Íme,
Síp, tárogató, hárfák és harsonák,
Dobok, czimbalmok s a kurjogató nép
Olyan való, mint hogy tűzből van a nap.
Hol leskelődtél, hogy kételkedel?
Nem zúg úgy át a hídon a vad árvíz,
Mint a kapun át a vigasztaltak. Íme,
| (Kívül harsona, tárogató, dob, örömzaj.) |
Dobok, czimbalmok s a kurjogató nép
| Megtánczoltatják a napot. | (Új rivalgás.) |
MENENIUS.
Dicső hír!
A hölgyekhez megyek. Volumnia
Egész egy város consul és senator
S patriciusnál többet ér, s egész
Föld és tenger tribúnoknál, minők
Ti vagytok. Jól imádkoztunk. Ma reggel
Nem adtam volna tíz ezer nyakért
Egy rossz petákot. Hallga, mily öröm!
Dicső hír!
A hölgyekhez megyek. Volumnia
Egész egy város consul és senator
S patriciusnál többet ér, s egész
Föld és tenger tribúnoknál, minők
Ti vagytok. Jól imádkoztunk. Ma reggel
Nem adtam volna tíz ezer nyakért
Egy rossz petákot. Hallga, mily öröm!
| (Örömzaj és zene.) |
)
SICINIUS.
Áldjon meg hírmondásodért az ég,
S fogadd hálám.
Áldjon meg hírmondásodért az ég,
S fogadd hálám.
KÖVET
Uram, mindnyájunknak.
| Hálára nagy okunk van, |
SICINIUS.
| Közelgenek? |
KÖVET
Ezennel bent lesznek.
Ezennel bent lesznek.
SICINIUS.
Jönnek a Hölgyek, velök Senatorok, Patriciusok s a Nép. Keresztülmennek a színpadon.
| Menjünk eléjök, |
| S vegyünk részt jó kedvökben. | (Indul.) |
1. SENATOR.
Im védeink, Rómának élete!
Híjátok össze a népet, isteninket
Dicsérni, rakjatok diadaltüzet,
Útjokra rakjatok virágokat,
Zúgjátok túl a zajt, mely Marciust
Száműzte, és híjátok vissza őt
Az üdvözlettel, melylyel anyja híja!
Kiáltsátok: köszöntünk hölgyeink!
Im védeink, Rómának élete!
Híjátok össze a népet, isteninket
Dicsérni, rakjatok diadaltüzet,
Útjokra rakjatok virágokat,
Zúgjátok túl a zajt, mely Marciust
Száműzte, és híjátok vissza őt
Az üdvözlettel, melylyel anyja híja!
Kiáltsátok: köszöntünk hölgyeink!
MIND.
Köszöntünk, hölgyeink, köszöntünk!
Köszöntünk, hölgyeink, köszöntünk!
| (Dobok és harsonák Mind el.) |
