II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

A barlang előtt.
A barlangból jönnek Belarius, Guiderius, Arviragus és Imogen.
BELARIUS.
Te nem jól vagy. (Imogenhez.) Maradnál a barlangban,
Mig ismét megjövünk.
ARVIRAGUS (Imogenhez.)
Maradj, testvérem,
Vagy nem vagyunk azok?
IMOGEN.
Ember legyen
Embernek az, de az agyag értéke
Nem egy; ha egy is a pora. Nagyon
Beteg vagyok.
GUIDERIUS.
Eredj vadászni; én
Vele majd várlak.
IMOGEN.
Oly rosszul nem, habár jól sem vagyok.
Ne ily beczézve, hogy bele halni lássam,
Mikor bajom sincs. Kérlek, hagyjatok.
El a napi munkára: ki szokást
Bont, mindent bont. Rosszul vagyok; de hát
Maradástok nem segit: ki nem kivánja,
A társaság annak nem enyh. Igaz
Bajom sincs, mert még róla im tudok
Beszélni: kérlek, bizvást itt hagyhattok;
Nem rablok, csak magamtól, és akár
Meghaljak ily szegény lopásért.
GUIDERIUS.
Én szeretlek;
Megmondtam mennyire; nagyságra úgy,
Akár atyámat.
BELARIUS.
Mit? Hogyan?
ARVIRAGUS.
Ha bűn
Ezt mondani, sir, én bátyám bünének
Jármába hajlok. Nem tudom, ez ifjut
Mint szeretem; te mondtad, oktalanság
A szerelem oka; ha medve van
Az ajtón s kérdés hogy ki haljon: azt
Mondom, atyám s ne ő.
BELARIUS (magában).
Oh fönkelt ösztön!
Nemes természet! Ó nagyság szülöttje!
A gyáva gyávát nemz, silányt az aljas;
Liszt s korpa, bün s kecs a természetbe’ van.
Én atyjok nem vagyok; te bár ki légy,
Csodává lészsz, hogy nálam jobb szeretnek.
Kilencz az óra.
ARVIRAGUS.
Testvér, ég veled!
IMOGEN.
Veletek szerencse!
ARVIRAGUS.
Neked egészség. – Kérlek!
IMOGEN (magában).
Jó lelkek! Oh a sok hazug beszéd!
Vad volna, mondd, mi nem udvari? Be más,
Mire te oktatsz, ó tapasztalás.
A fényes tenger szörnyet, jó halat
Az ér terem, a mely bele szakad!
Fáj a szivem. – Pisanio, most üvegcséd’
Megizlelem.
GUIDERIUS.
Ki nem tudám fürkészni.
Nemes, azt mondta, de boldogtalan;
Galádul bántott, de becsületes.
ARVIRAGUS.
Nekem is ezt mondá, meg azt, hogy máskor
Még többet is mond.
BELARIUS.
A mezőre fel.
Most kissé itt hagyunk; menj be nyugodni.
ARVIRAGUS.
De megjövünk hamar.
BELARIUS.
Ne légy beteg,
Mivel gazdasszonyunk lészsz.
IMOGEN.
Tetszik vagy nem
Leköteleztetek.(Elmegy.)
BELARIUS.
S nem is oldunk fel.
Ez ifju, bár most megviselt, úgy látszik,
Jó származás.
ARVIRAGUS.
S mily angyalin dalol.
GUIDERIUS.
S még hogy főz! Gyökerinket meghámozza,
És oly levest ránt, mintha a beteg
Junonak főzne.
ARVIRAGUS.
Kecsesen vegyit
Mosolyt sohajjal: mintha a sohaj
Azért voln’ az, nehogy mosoly legyen;
S mosoly bosszantná a sohajt, hogy ily
Dicső szentélyt elhágy, vegyülni a
Hajósok szidta széllel.
GUIDERIUS.
Én úgy nézem,
Hogy benne bú- és türelem gyökér
Ölelkezik.
ARVIRAGUS.
Nőjj, türelem! S a bú,
E büzös bodza romha gyökerét
Válaszsza el a viruló borágtól!
BELARIUS.
A regg előhaladt. Gyerünk! – Ki az?
Cloten jön.
CLOTEN.
Nincs szökevény sehol! E ficzkó rá-
Szedett. – Fáradt vagyok.
BELARIUS.
Nincs szökevény!
Nem minket ért? Oly ismerős; ez Cloten,
A királyné fia. Cselt sejtek itt.
Sok éve, hogy nem láttam, s mégis ő az,
Tudom. El, mi törvényen kül vagyunk.
GUIDERIUS.
Hisz ő csak egy. Keressétek, ha vannak
Tán társai közel. El! hagyjatok
Vele magamra.(Belarius és Arviragus el.)
CLOTEN.
Állj! Ki az, ki így
Szalad előlem? tán hegyi csavargók?
Hallottam rólok. Szólj, mi fajta vagy?
GUIDERIUS.
Oly elfajult nem, hogy egy ily fajtának
Ököllel ne feleljek.
CLOTEN.
Rongy zsivány,
Törvényszegő, tolvaj, add meg magad’!
GUIDERIUS.
Kinek? Neked? Ki vagy te? Nincs-e oly
Karom, mint néked, s oly szivem? Beszéded
Igaz, az olyanabb: mert kardom’ én
Nem számban hordom. Mondd, ki vagy, mért adjam
Meg magamat?
CLOTEN.
Czudar kölyök, nem ismersz
Reám ruhámról?
GUIDERIUS.
Nem, sem nem szabód,
Ki nagy apád volt, fattyu: ő csinálta
Ruhádat, mi téged csinál.
CLOTEN.
Gazember.
Nem is az én szabóm csinálta.
GUIDERIUS.
El hát,
S köszönd meg a ki adta: ily bolondtól
Botom’ sajnálom.
CLOTEN.
Sértegetsz is, tolvaj,
Halld nevemet s remegj.
GUIDERIUS.
Mi a neved?
CLOTEN.
Cloten, bitang.
GUIDERIUS.
S ha Cloten, kétszeres bitang is az,
Nem félek tőle: béka, pók, kigyó
Ha voln’, jobban ijesztne.
CLOTEN.
Hogy megrémülj,
Nem, hogy megsemmisülj, tudd meg, hogy az
Anyám a királyné.
GUIDERIUS.
Kár, mert szemre nem
Vagy oly nemes, mint származásra.
CLOTEN.
Nem félsz?
GUIDERIUS.
A bölcset félem, a kit tisztelek;
Bolondnak nevetek.
CLOTEN.
Halálost halj meg.
Ha önkezemmel vertelek agyon,
Ama futók után megyek s Ludváros
Kapuira tüzöm fejeitek.
Add meg magad’, hegyi csavargó!
(Víva elmennek.)
Belarius és Arviragus jönnek.
BELARIUS.
Társa nincs közel.
ARVIRAGUS.
Nincs senki. Másnak nézted őt bizonnyal.
BELARIUS.
Nem mondhatom: rég láttam őt, de az
Idő akkor viselt vonásiból
Mit sem törült ki: hebegő beszéde
S a hadarás övé; határozottan,
Nagyon is ő volt.
ARVIRAGUS.
Itt hagyók el őt.
Bár bátyám jól elbánt legyen vele.
S kegyetlen, mondod.
BELARIUS.
Férfi korra érvén,
Vad rémletestől nem tartózkodott:
Mert az itéletből gyakran ered
A félelem. De ime bátyád.
Guiderius visszajön Cloten fejével.
GUIDERIUS.
Bolond volt e Cloten, üres erszény,
Pénz nem volt benne’. Velőjét Herkules
Sem verte voln’ ki, mert nem volt neki.
De ha én nem teszem, úgy mostan e
Bolond viszi az én fejem’.
BELARIUS.
Mit tettél?
GUIDERIUS.
Világos, mit: lecsaptam egy Cloten
Fejét, ki anyjának vallotta a királynét.
Ki csavargónak gúnyolt, s esküdött,
Hogy elfog önkezével és fejünket
Helyökről, hol hál’ Isten állanak még,
Leszedvén Ludban kitüzi.
BELARIUS.
Elvesztünk.
GUIDERIUS.
Mit veszthetünk, atyám, mint életünket,
Mit ő elvenni esküdött? A törvény
Nem pártol: mért legyünk gyöngédek és
Rémitsen egy paczkázó husdarab;
Bakó s biró lehessen egy maga
Mert mi a törvényt féljük? Társakat
Találtatok?
BELARIUS.
Egy lelken sem akadt meg
Szemünk, de minden józan ész szerint
Kell lenni kisérőinek. Habár
A lelke változás csak s még a rosszról
Rosszabbra: mégis őrület, merő
Veszettség sem vihette rá, hogy eddig
Eljöjjön egyedül. Ha csak nem hallák
Az udvaron, hogy ily hozzánk hasonlók
Törvényen kül vadásznak, laknak itt,
S idővel szaporodnak: erre ő
(S ez telik tőle) útra kelt, fogadván,
Hogy elfog bennünk’, bárha nem tanácsos
Magának jönni, sem, hogy merje ő,
Sem, hogy ereszszék: s félni van okunk,
Ha félünk, hogy még vészesb farka van
A testnek, mint minő a fej.
ARVIRAGUS.
Hadd jöjjön
A sors, mit Isten rendelt: bár hogyan,
De bátyám jót tett.
BELARIUS.
Ma vadászni sem
Volt kedvem: a Fidele baja miatt
Nem volt türelmem.
GUIDERIUS.
A saját vasával,
Melyet torkomra fent, vevém fejét. Most
Belé vetem sziklánk mögött az öbölbe,
Hadd menjen a tengerbe, s mondja a
Halaknak el, hogy ő Cloten, királyfi;
És azzal vége.(Elmegy.)
BELARIUS.
Félek, megboszulják.
Ne tetted volna, Polydore: bár illik,
Mikor vitéz vagy.
ARVIRAGUS.
Bár én tettem volna!
Így engem érne a bosszú! Polydore,
Szeretlek testvérként; de irigyellek
Még jobban: megfosztál e tettül. Vajha
A lehető bosszú keresne fel
S kérdőre vonna bennünk’.
BELARIUS.
Most már megvan!
Ma nem vadászunk többé, sem veszélyt
Haszontalant nem keresünk. Eredj be
Fidellel légy szakács; én majd bevárom
A tüzes Polydort s mindjárt ebédre
Viszem be őt.
ARVIRAGUS.
Szegény beteg Fidele!
Szivest megyek: egy község ily Clotennek
Vágnék eret, hogy színed’ visszaadjam,
S még istenesnek vélném magamat. (El.)
BELARIUS.
Szent természet, mint ünnepled magad’
E két királyi sarjban! Oly gyöngédek,
Mint zefir, mely ibolya alól lehel ki,
Fejét sem ingatván meg; s mégis zord,
Ha forr királyi vérök, mint a szélvész,
Mely a hegyi fenyőnek sudarát
A völgybe hajtja. Mily csoda, hogy egy
Láthatlan ösztön nem tanult fenségre,
Tanitlan diszre s emberségre visz,
S vadon nő bennök a hős erény, s gyümölcsöz,
Miként ha vetve volna. – Különös
Mégis, hogy mit jelent Cloten itt léte,
Avagy mit hoz halála.
(Guiderius visszajön.)
GUIDERIUS.
Hol öcsém?
Cloten kobakját a folyón követnek
Anyjához küldtem: teste a kezes
Hogy visszajön még.(Ünnepélyes zene.)
BELARIUS.
Remek hangszerem
Szól: halljad, Polydore: mely alkalom
Inditja Cadwalt, hogy játszodja? Halld!
GUIDERIUS.
Itthon van?
BELARIUS.
Most ment innen el.
GUIDERIUS.
Mit gondol?
Kedves anyám halála óta nem
Szólt. Mindennek, mi ünnepi, hasonló
Eset felel meg. Mi baj? Diadal
A semmiért, és hitvány siralom:
Majom öröm és gyermek bánata.
Bolond-e Cadwal?
Arviragus jő, Imogent mint halottat hozván karjaiban.
BELARIUS.
Itt jön: im ölében
Hozván, melyért gáncsoltuk őt, a szörnyü
Okot.
ARVIRAGUS.
Meghalt, melylyel oly nagyra voltunk,
A kis madár. Inkább hatvanra szöktem
Voln’ én tizenhat évről, fölcserélve
Mankóval szökellő korom’, sehogy
Ezt lássam.
GUIDERIUS.
Édes, kedves liliom!
Öcsém fél olyan szépen sem emel,
Mint élve te magad!
BELARIUS.
Oh buskomolyság!
Ki méri meg mélységeid’, s akad
Fenékre, hogy mutassa, melyik parton
Jut lomha sajkád révbe. Áldott lény!
Ki tudja, milyen ember lesz vala
Belőled! Én csak azt, hogy, ritka gyermek,
Bú volt halálod. Hogy találtad őt?
ARVIRAGUS.
Mint látod, mereven; mosolygva, mintha
Csak légy zavarta volna szenderét,
S nem a halál gunyolt nyila; jobb arczát
Az ágyra hajtva.
GUIDERIUS.
Hol?
ARVIRAGUS.
A folyosón,
Keresztbe font karokkal. Aluszik,
Azt hittem, s elvetém szeges sarum’,
Mely nyersen visszahangzott.
GUIDERIUS.
Alszik. – És ha
Elköltözött: ágygyá teszi a sirt:
Tündérlányok fognak halmodra gyülni
S a féreg nem fér hozzád.
ARVIRAGUS.
Mondd, hová temessük őt?
GUIDERIUS.
Jó Euriphile anyánkhoz.
ARVIRAGUS.
Úgy legyen
S bár hangunk, Polydor, megférfiasult,
Kisérjük dallal sirba mint anyánkat,
Ugyan a dallal és azon szavakkal,
Csak Euriphile helyett Fidelet.
GUIDERIUS.
Dalolni
Most nem tudok: sirok, s mondom veled:
A gyászdal, ha elvétjük, gonoszabb,
Mint pap s szentség, mely hazudik.
ARVIRAGUS.
Hát mondjuk.
BELARIUS.
Nagy bút, látom, nagyobb gyógyít: Cloten
Feledve van már. Ő királyfi volt,
Fiuk; s bár ellenségül jött, de díját
Elvette. Bár nagy és silány, ha rothad,
Egyformán büzlik, ám a tisztelet
(Az élet angyala) külön helyez
Magast és aljast. Ellenünk herczeg volt,
S bár éltét, mint ellenségét vevétek,
Temessétek mint herczeget.
GUIDERIUS.
Hozd erre, kérlek.
Thersites teste oly jó, mint Ajaxé,
Ha már egyik sem él.
ARVIRAGUS.
Mig elhozod,
Mi énekünk’ elmondjuk. Kezdd el, bátyám
(Belarius el.)
GUIDERIUS.
Várj, Cadwal: fektessük keletnek a
Fejét. Atyánk tud rá okot.
ARVIRAGUS.
Igaz.
GUIDERIUS.
Gyere tehát, emeljük.
ARVIRAGUS.
Így. Most kezdj rá.
Dal.
GUIDERIUS.
Ne féld már a nap hevét
Sem a tél vad viharát,
Földi munkád’ végezéd
S el is vetted a díját:
Barna legényt, szőke lányt
Sirba visznek egyaránt.
ARVIRAGUS.
Ne rettegd zsarnok karát
S a nagyok zord homlokát;
Gondot étel, mez nem ád;
Egy néked a tölgy és a nád:
Jogar, könyv, gyógyszer, mindahány
A sirba visz mind egyaránt.
GUIDERIUS.
Ne rettegj villámcsapást.
ARVIRAGUS.
Se ne dörgést, rémitőt.
GUIDERIUS.
Se szégyent s rágalmazást.
ARVIRAGUS.
Végezted búd’ s örömöd’.
KETTEN.
Ifjú, a kit szerelme bánt,
A sirba jut mind egyaránt.
GUIDERIUS.
Szellemüző ne gyötörjön!
ARVIRAGUS.
Babona ne büvöljön!
GUIDERIUS.
Kóbor szellem kitérjen!
ARVIRAGUS.
Hozzád mi rossz se férjen!
KETTEN.
Találj örök nyugalmat
S áldott legyen sirhalmod!
Belarius visszajön Cloten testével.
GUIDERIUS.
Meg volt a végtisztesség. Sirba ment.
BELARIUS.
Itt van virág; éjféltájt lesz majd több is:
Az éj hideg harmattal telt virága
Legillőbb sirra. – Még arczukra. – Mint
Virágok, elhervadtatok; s így hervad
Majd e fű is, melyet reátok hintünk. –
Gyerünk most, térdre omlani. A föld,
Mely adta őket, újra visszavette:
Kedvök kitelt itt s kinjok is kitelt
(Belarius, Guiderius, Arviragus el.)
IMOGEN (ébredve).
Igen sir, Milford-rébe; merre van? –
Köszönöm. – Ama bokornál? – Mennyire?
Istenke, jaj! még hat mértföldnyire? –
Egész éjt jártam: már aludni térek.
De hó, társ nélkül. – Mennyei lakók!
(Megtalálva a tetemet.)
Az élet öröme ez a virág;
E véres test meg búja: álmodom;
Csak véltem azt is, hogy gazdasszonykodtam
S derék lelkeknek főztem; s nincsen úgy:
Nyil semmiből volt, lőve semmire
Agyam gőzéből. Igazi szemünk
Gyakran vak, mint itéletünk. Bizony
Még egyre reszketek. Ha van az égben
Oly cseppnyi könyör, mint ökörszem szeme:
Félelmes istenek, oh adjatok!
Az álom egyre tart: körültem s bennem,
Még ébren is; érzem, nem képzelem.
Egy csonka test! És Posthumus mezében!
Ez czombja: ismerem; az ő keze,
Merkuri lába, Mars-szerü ágyéka;
Herakles karjai és zeusi arcza.
Gyilkosság égben? – Nincs! – Pisanio!
Bősz Hekubának minden átka, és
Hozzá enyim, szakadjon rád! A vad
Ördög Clotennel tartva, uramat
Megölted itt. Olvasni, irni innen
Túl árulás lesz. Átkozott Pisanio!
Koholt levéllel – átkozott Pisanio –
Letörted a világon a legkülönb
Hajónak árboczát! – Oh Posthumus!
Hol van fejed? oh hol van? Jaj nekem!
Ölt volna meg szivedben s hagyta volna
Meg a fejed’. – Hogyan történt? Pisanio!
Ő és Cloten: gonoszság tette és
Haszonlesés e jajt. Világos, oh!
Nem volt-e érzékimre gyilkos az
Üveg, mit edző és becses gyanánt
Adott? Ez bizonyit: Pisanio
S Clotennek tette ez. Oh! Halavány
Arczomra szint véredbül adj: legyen
Nagyobb iszony azoknak, kik szinünket
Kerülni fogják. Oh uram, uram!
Lucius, egy Kapitány, és más Tisztek, és egy Jós, jönnek.
KAPITÁNY.
Azokhoz átkelt parancsod szerint
A gall helyőrség a vizen; s hajón
Ide kisérvén téged Milford-rébe,
Itt készen áll.
LUCIUS.
Mi hir Rómából?
KAPITÁNY.
A határlakókat a tanács felhivta
S a nemességet. Mind jó érzületü,
Szemes munkát igér, vezérök a
Sienna vakmerő testvére: Jachimo.
LUCIUS.
S mikorra várod?
KAPITÁNY.
Első kedvező
Szellővel.
LUCIUS.
Ez előny reményeinknek
Kedvez. Rendelt szemlére itt levő
Sergünket. Mondd a hadnagyoknak. – Nos,
Uram, mit álmodál e harcz czéljáról?
JÓS.
Látást mutattak éjjel istenink
(Imával, bőjttel kértem őket) im:
Látám Zeus madarát, a római sast
A száraz délről el nyugatra szállni
A naptól aranyozva: ez (ha nem
Csal jóslatom) sikert jelent a római
Vendégnek.
LUCIUS.
Álmodj’ így sürün, s ne csaljon
Álmod soha. Hohó! minő tetőtlen
Darab ez itt? A rom szerint derék
Egy ház volt egykor. Hó! egy apród! Meghalt,
Vagy alszik rajta? – Meghalt, mert irtózik
Az élet ágylani halottra vagy
Aludni a halálon. Lássuk a
Fiúnak arczát.
KAPITÁNY.
Él, uram!
LUCIUS.
Tehát
Majd ád hirt e tetemről. Hé, fiu,
Beszéld el sorsodat, mely kérni látszik,
Hogy kérdezzék. Ki az, a kit te itt
Így véres vánkossá tészsz? Vagy ki volt,
Ki másra festé, mint a jó természet
Csinálta képét? Mit veszitsz e bús
Törött hajóban? Hogy esett? Ki ez?
S ki vagy te?
IMOGEN.
Semmi, vagy ha nem, jobb volna
Ha azzá lennék. Ez uram vala,
Derék egy brit, és jó, a kit hegyi
Lakók megöltek. Oh jaj, nincsen is
Több ilyen úr: bejárhatom keletet
És nyugatot s kiálthatok, sokat
Próbálva jón, hiven, de ily urat’
Már többet nem lelek.
LUCIUS.
Szegény fiú!
Vérző urad alig meginditóbb,
Mint panaszod. Mi a neve, barátom?
IMOGEN.
Richard du Champ. (Magában.) Ha hazudom s vele
Kárt nem teszek, hiszem, hogy megbocsátják
Az istenek. Tessék?
LUCIUS.
Neved?
IMOGEN.
Fidele.
LUCIUS.
Magad is annak bizonyulszu: neved
Illik hűségedhez: neved hűséged.
Akarsz cserébe engem? Azt nem mondom,
Hogy jobb urad lesz, ám szeretni fog
Csak úgy. A római császár levele
Ha consul hozza, sem emelne fel
Gyorsabban, mint saját becsed. Állj hozzám.
IMOGEN.
Sir, állok. Ám előbb, Isten nevében,
Elrejtem gazdám’ a legyek elől,
Mily mélyen csak ez ujjak ásni tudnak;
S ha sirját vad fűvel s csalittal födtem,
És száz imát tevék le rá, milyent
Tudok: még sírok hozzá és sohajtok;
S aztán szolgálatát elhagyva, téged
Követlek, hogyha kellek.
LUCIUS.
Úgy, fiú,
S apád leszek inkább, mint gazdád. – Férfi
Tisztünkre oktat e fiú: keressük
Ki a legszebb virágos tisztást, s ássunk
Dárdával és kardunkkal sirt neki.
Hozzátok: általad megkedvelők,
S most harczos módra elhantoljuk őt.
Vidulj fel most, és könyeid’ töröld el:
Ki jót bukik, csak boldogabb, ha fölkel.
(Elmennek.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem