III. SZÍN.
Polonius házában szoba.
Laertes és Ophelia jönnek.
LAERTES.
Podgyászom a hajón; Isten veled!
Aztán, ha kedvező szél lesz, hugom,
S indúl hajó: ne szunnyadj ám, hanem
Halljak felőled.
Podgyászom a hajón; Isten veled!
Aztán, ha kedvező szél lesz, hugom,
S indúl hajó: ne szunnyadj ám, hanem
Halljak felőled.
OPHELIA.
| Kétkednél azon? |
LAERTES.
Mi nézi Hamlet bíbelő kegyét:
Vedd azt divatnak s játszi vér gyanánt;
Vedd ibolyának az ifjú tavasztól,
– Korán nyit, elhull, kedves, de mulékony,
Illatja, szín pillanatnyi élv –
Ne többnek.
Mi nézi Hamlet bíbelő kegyét:
Vedd azt divatnak s játszi vér gyanánt;
Vedd ibolyának az ifjú tavasztól,
– Korán nyit, elhull, kedves, de mulékony,
Illatja, szín pillanatnyi élv –
Ne többnek.
OPHELIA.
Oh, ne?
Oh, ne?
LAERTES.
Mert nem csupán idomra és tömegben
Nő a természet; e templommal együtt
Az elme, lélek belszolgálata
Szintén öregbül. Most, talán szeret;
Tán ronda czélzat még nem szennyezi
Szándéka értékét; de óvakodjál:
A mily nagy ő, szándéka nem övé,
Mert születése rabja maga is.
Nem kérhet ő, mint közsorsú személy,
Leányt magának; mert egész haza
Jólléte, üdve, lépésén forog.
Azért e lépésnek határt ama
Test szavazatja s engedélye szab,
A melynek ő feje. Ha hát szeret,
Mint mondja, illő hinned józanul:
A mennyiben saját állása, rangja
Be hagyja tettel a szót váltani:
Azaz, míg Dánia is mellé szavaz.
Vedd fontolóra hát, mily csorba éri
Becsűleted’, ha túl-bízó fülekkel
Dalára hallgatsz, vagy szívet veszítsz,
Vagy szenvedélye zaklatásinak,
Melyen nem úr, szűz kincsed’ megnyitod.
Vigyázz, Ophelia, szép hugom, vigyázz,
Állj tartalékban vonzalmad megett,
Vágyak s veszély lő-távolán kivül.
A legszemérmesb lányka is pazar,
Kecseit ha bár a holdnak fölfedi.
Erény se ment a rágalmas fulánktól,
Üszög senyveszti a tavasz szülöttit
Gyakran előbb, mint bimbajok fesel;
S az ifjúság harmatdús hajnalán
A mételyes kór legjárványosabb.
Óvd hát magad’; legbiztosb a vigyázat;
Az ifjú, ha más nincs, magára lázad.
| Mondom, annyinak. |
Nő a természet; e templommal együtt
Az elme, lélek belszolgálata
Szintén öregbül. Most, talán szeret;
Tán ronda czélzat még nem szennyezi
Szándéka értékét; de óvakodjál:
A mily nagy ő, szándéka nem övé,
Mert születése rabja maga is.
Nem kérhet ő, mint közsorsú személy,
Leányt magának; mert egész haza
Jólléte, üdve, lépésén forog.
Azért e lépésnek határt ama
Test szavazatja s engedélye szab,
A melynek ő feje. Ha hát szeret,
Mint mondja, illő hinned józanul:
A mennyiben saját állása, rangja
Be hagyja tettel a szót váltani:
Azaz, míg Dánia is mellé szavaz.
Vedd fontolóra hát, mily csorba éri
Becsűleted’, ha túl-bízó fülekkel
Dalára hallgatsz, vagy szívet veszítsz,
Vagy szenvedélye zaklatásinak,
Melyen nem úr, szűz kincsed’ megnyitod.
Vigyázz, Ophelia, szép hugom, vigyázz,
Állj tartalékban vonzalmad megett,
Vágyak s veszély lő-távolán kivül.
A legszemérmesb lányka is pazar,
Kecseit ha bár a holdnak fölfedi.
Erény se ment a rágalmas fulánktól,
Üszög senyveszti a tavasz szülöttit
Gyakran előbb, mint bimbajok fesel;
S az ifjúság harmatdús hajnalán
A mételyes kór legjárványosabb.
Óvd hát magad’; legbiztosb a vigyázat;
Az ifjú, ha más nincs, magára lázad.
OPHELIA.
Megtartom e szép leczke bényomásit
Őrül szivemnek. De, jó bácsikám,
Magad se tégy úgy, mint rossz pap, nekem
Az égbe tüskés, zord ösvényt mutatván,
Míg ő szeles, hiú kéjencz gyanánt
Az élvek rózsás útjain halad,
Feledve, mit papolt.
Megtartom e szép leczke bényomásit
Őrül szivemnek. De, jó bácsikám,
Magad se tégy úgy, mint rossz pap, nekem
Az égbe tüskés, zord ösvényt mutatván,
Míg ő szeles, hiú kéjencz gyanánt
Az élvek rózsás útjain halad,
Feledve, mit papolt.
LAERTES.
De késem is már; – itt jő az atyám.
Polonius jő.
Két üdv, az áldást kétszer venni el;
Másod bucsúra alkalom mosolyg.
| Attól ne félj. |
Polonius jő.
Két üdv, az áldást kétszer venni el;
Másod bucsúra alkalom mosolyg.
POLONIUS.
Még itt, Laertes? Ejh! siess, siess.
A szél vitorlád vállán ül; hajóra!
Várnak. Ne, még ez, – áldásom veled;
S elmédbe vésd jól e néhány szabályt.
A gondolatnak nyelve sohse keljen
Nálad, se tettre ferde gondolat.
Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez ércz kapocscsal:
De minden első jöttment czimbora
Üdvözletén ne koptasd tenyered’.
Kerűld a patvart; de, ha benne vagy,
Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
Füled mindenki bírja, szód’ kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
Öltözz’, mikép erszényedtől telik,
Drágán, ne torzul; gazdagon, ne czifrán,
Mert a ruha jellemzi emberét,
S a francziák közt a jobb rangbeli
Legválasztékosabb fő-mester ebben.
Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja. Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik hogy ál máshoz se léssz.
Isten veled; áldásom benned ezt
Érlelje meg majd.
Még itt, Laertes? Ejh! siess, siess.
A szél vitorlád vállán ül; hajóra!
Várnak. Ne, még ez, – áldásom veled;
| (Kezét Laertes fejére teszi.) |
A gondolatnak nyelve sohse keljen
Nálad, se tettre ferde gondolat.
Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;
Kémlelve rostáld meg barátidat,
Aztán szorítsd lelkedhez ércz kapocscsal:
De minden első jöttment czimbora
Üdvözletén ne koptasd tenyered’.
Kerűld a patvart; de, ha benne vagy,
Végezd, hogy ellened másszor kerüljön.
Füled mindenki bírja, szód’ kevés;
Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.
Öltözz’, mikép erszényedtől telik,
Drágán, ne torzul; gazdagon, ne czifrán,
Mert a ruha jellemzi emberét,
S a francziák közt a jobb rangbeli
Legválasztékosabb fő-mester ebben.
Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel
Elveszti önmagát, el a barátot;
Viszont, adósság a gazdálkodás
Hegyét tompítja. Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik hogy ál máshoz se léssz.
Isten veled; áldásom benned ezt
Érlelje meg majd.
LAERTES.
Búcsút veszek hát, jó uram.
| Én alázatos |
POLONIUS.
Menj, az idő hí; várnak a cselédid.
Menj, az idő hí; várnak a cselédid.
LAERTES.
Élj boldogúl, Ophelia!
Eszébe jusson, mit mondtam.
Élj boldogúl, Ophelia!
Eszébe jusson, mit mondtam.
OPHELIA.
Elmémben őrzöm, s kulcsa nálad áll.
| Bezárva |
LAERTES.
| Élj boldogul. | (Laertes el.) |
POLONIUS.
Mi az? Mit mondott ő, Ophelia?
Mi az? Mit mondott ő, Ophelia?
OPHELIA.
Könyörgök, Hamlet úrról ejte szót.
Könyörgök, Hamlet úrról ejte szót.
)
POLONIUS.
Igen! Jó hogy eszembe jut.
Úgy hallom, ő gyakran bizalmas órát
Áldoz neked mostanság, s hogy te is
Nagyon szabad s kész voltál elfogadni.
Ha így van (és ezt így sugák nekem,
Intés gyanánt, be), meg kell mondanom:
Nem érted oly tisztán magad’, mikép
Lányomhoz illik, és becsűletedhez.
Mennyire vagytok? mondd ki a valót.
Igen! Jó hogy eszembe jut.
Úgy hallom, ő gyakran bizalmas órát
Áldoz neked mostanság, s hogy te is
Nagyon szabad s kész voltál elfogadni.
Ha így van (és ezt így sugák nekem,
Intés gyanánt, be), meg kell mondanom:
Nem érted oly tisztán magad’, mikép
Lányomhoz illik, és becsűletedhez.
Mennyire vagytok? mondd ki a valót.
OPHELIA.
Több ízben árult már vonzalmat el
Irántam mostanság, uram.
Több ízben árult már vonzalmat el
Irántam mostanság, uram.
POLONIUS.
Mit! vonzalom! Gyermekleány beszéd,
Járatlané az ily veszélyes ügyben.
S hiszed, a mit árúl? vagy minek hivod.
Mit! vonzalom! Gyermekleány beszéd,
Járatlané az ily veszélyes ügyben.
S hiszed, a mit árúl? vagy minek hivod.
OPHELIA.
Én nem tudom mit gondoljak, uram.
Én nem tudom mit gondoljak, uram.
POLONIUS.
No, megtanítlak: gondold, csecsemő vagy.
Minthogy valódi árunak vevéd
A semmi-árút. Több árt szabj magadnak,
Különben (hogy ne törjük e szegény szó
Nyakát tovább) elárulsz engem is.
No, megtanítlak: gondold, csecsemő vagy.
Minthogy valódi árunak vevéd
A semmi-árút. Több árt szabj magadnak,
Különben (hogy ne törjük e szegény szó
Nyakát tovább) elárulsz engem is.
OPHELIA.
Atyám, szerelmét úgy ajánlta, mint
Becsűlet és szokás.
Atyám, szerelmét úgy ajánlta, mint
Becsűlet és szokás.
POLONIUS.
Az! az! szokás, jól mondod; ejh, eredj!
Az! az! szokás, jól mondod; ejh, eredj!
OPHELIA.
És szentesíté ajka vallomását
Az ég majd minden fogadásival.
És szentesíté ajka vallomását
Az ég majd minden fogadásival.
POLONIUS.
Lép a rigónak; úgy, igen. Tudom,
Ha lángol a vér, mily pazérul ad
A nyelvnek a szív ilyen fogadást.
E fényt, leányom – több világa mint
Melegje, és kialszik míg rakod –
Tűznek ne vedd ám. Légy jövőre szűzi
Jelenléteddel kissé fukarabb;
Szabd múlatásid értekét magasbra,
Mint hogy parancsra állj. Hamletre nézve:
Hígy benne annyit: ő ifjú, s nagyobb
Körben csaponghat, mint neked lehet.
Rövídeden, ne bízz’, Ophelia,
Fogadásiban, mert mind alkusz-fogás,
Nem oly színű, mint a burok mutatja,
Csak vétkes üzlet szóvivője mind,
Bár színre jámbor, istenes kötés,
Rászedni jobban. Egy szó mint ezer,
Nyiltan kimondva, én nem akarom,
Hogy többet oly olcsó perczed legyen,
Hogy Hamlet úrral szót válts vagy beszélj.
Légy rajta, kérlek; most járj útadon.
Lép a rigónak; úgy, igen. Tudom,
Ha lángol a vér, mily pazérul ad
A nyelvnek a szív ilyen fogadást.
E fényt, leányom – több világa mint
Melegje, és kialszik míg rakod –
Tűznek ne vedd ám. Légy jövőre szűzi
Jelenléteddel kissé fukarabb;
Szabd múlatásid értekét magasbra,
Mint hogy parancsra állj. Hamletre nézve:
Hígy benne annyit: ő ifjú, s nagyobb
Körben csaponghat, mint neked lehet.
Rövídeden, ne bízz’, Ophelia,
Fogadásiban, mert mind alkusz-fogás,
Nem oly színű, mint a burok mutatja,
Csak vétkes üzlet szóvivője mind,
Bár színre jámbor, istenes kötés,
Rászedni jobban. Egy szó mint ezer,
Nyiltan kimondva, én nem akarom,
Hogy többet oly olcsó perczed legyen,
Hogy Hamlet úrral szót válts vagy beszélj.
Légy rajta, kérlek; most járj útadon.
OPHELIA.
| Szót fogadok, uram. | (Elmennek.) |
