I. SZÍN.
Ugyanott. A kastély udvara.
Banquo jő; Fleance fáklyát visz előtte.
BANQUO.
Hány óra már, fiam?
Hány óra már, fiam?
FLEANCE.
Úgy nézem: később lehet már.
Úgy nézem: később lehet már.
BANQUO.
Ne, – fogd a kardom. Mily gazdálkodó
Az ég: nem éget egy gyertyát se. – Fogd
Ezt is. Nyomasztó álmosságnak ül
Ón-súlya rajtam, – és alunni mégsem
Vágyom. Kegyes hatalmak, vessetek
Békót a sok rossz gondolatra, mely
Útat talál az álomhoz. – Csak add
A kardomat.
Macbeth jő. Szolga fáklyával előtte.
Ne, – fogd a kardom. Mily gazdálkodó
Az ég: nem éget egy gyertyát se. – Fogd
Ezt is. Nyomasztó álmosságnak ül
Ón-súlya rajtam, – és alunni mégsem
Vágyom. Kegyes hatalmak, vessetek
Békót a sok rossz gondolatra, mely
Útat talál az álomhoz. – Csak add
A kardomat.
Macbeth jő. Szolga fáklyával előtte.
| Ki jár itt? |
MACBETH.
| Jó barát. |
BANQUO.
Még fenn. Sir? A király már lefeküdt.
Szokatlanul jó kedvbe’ volt s pazar
Ajándokot küldött cselédeidnek.
– E drága kővel bájos hölgyedet,
Szerette házi asszonyát, köszönti.
Végtelenűl elégülten mene
Fekünni.
Még fenn. Sir? A király már lefeküdt.
Szokatlanul jó kedvbe’ volt s pazar
Ajándokot küldött cselédeidnek.
– E drága kővel bájos hölgyedet,
Szerette házi asszonyát, köszönti.
Végtelenűl elégülten mene
Fekünni.
MACBETH.
Minthogy készületlenek
Valánk: csak a hiányok rabja lett
Jó szándokunk, mely máskép szabadon
Működhetett voln’.
Minthogy készületlenek
Valánk: csak a hiányok rabja lett
Jó szándokunk, mely máskép szabadon
Működhetett voln’.
BANQUO.
– Az éjjel a boszorkányok felől
Álmodtam. Ők tenéked némileg
Jól jósolának.
| Minden jó s elég volt. |
Álmodtam. Ők tenéked némileg
Jól jósolának.
MACBETH.
Rá se’ gondolok!
Mégis, ha egy órát szakíthatunk,
Beszélnénk egyet-mást róla még,
Ha nem sajnálod.
Rá se’ gondolok!
Mégis, ha egy órát szakíthatunk,
Beszélnénk egyet-mást róla még,
Ha nem sajnálod.
BANQUO.
| Parancsolj velem. |
MACBETH.
Ha vélem egyetértesz: lesz idő, hogy
Javadra lesz.
Ha vélem egyetértesz: lesz idő, hogy
Javadra lesz.
BANQUO.
Ha többet nem veszítek,
Mint nyerhetek, ha tisztán tarthatom
Szivem’, s hűségem’ a király iránt:
Miért ne –?
Ha többet nem veszítek,
Mint nyerhetek, ha tisztán tarthatom
Szivem’, s hűségem’ a király iránt:
Miért ne –?
MACBETH.
Addig is jó éjszakát.
Addig is jó éjszakát.
BANQUO.
Köszönöm, Sir, s kivánok néked is.
Köszönöm, Sir, s kivánok néked is.
| (Banquo és Fleance el.) |
MACBETH.
Menj, kérd az úrnőt; éji italom
Ha kész leend, csöngessen. – És lefekhetsz.
Tőr az, mit ott látok? kezem felé
Fordítva markolatja –? még se’ birlak
Megkapni, bárha látlak szűntelen.
Hát semmi érzék a szemen kivül
Nem foghat-é meg, szörnyű kép? Avagy
Csak képzeletnek tőre, csalfa rém,
Hőség-nyomott velőm szülötte vagy?
– S mindegyre látlak mégis, oly való-
Alakban mint ezt, melyet ím kirántok.
Te vezetsz az úton, a melyen megyek,
S ily fegyver ép’ – a melyért nyult kezem.
Szemem más érzékim bolondja csak,
Vagy többet ér mindnél; mert egyre látlak!
S a vas – s a markolat – vér csöppeket
Mutat, mik eddig nem valának ott.
Nem! semmi sincs. A véres munka áll
Szemem előtt csak… Most a félvilág
Holtul hever; s altába’ rémes álmok
Kisértik. A boszorka had udvarol
A sáppadt Hecaténak. A szikár
Orgyilkolás, felköltve orditó
Előőrse a farkas által, lopva jő,
Vérfertező Tarquin lépésivel,
A czél felé, mint a kisértet. – Oh, te
Nyugodt szilárd föld, léptem meg ne halld,
Hol jár, – nehogy a kő holjártomat
Kifecsegje, és az éjtül elvegye
Bús némasága iszonyát, mely ép’
Czélomhoz illik! – Míg fenyegetőzöm:
Ő él! – A szó hideg a tett hevéhez.
Megyek, – s megvan.
Duncan ne halld meg! ez halálcsengetyűd,
Menj, kérd az úrnőt; éji italom
Ha kész leend, csöngessen. – És lefekhetsz.
| (Szolga el.) |
Fordítva markolatja –? még se’ birlak
Megkapni, bárha látlak szűntelen.
Hát semmi érzék a szemen kivül
Nem foghat-é meg, szörnyű kép? Avagy
Csak képzeletnek tőre, csalfa rém,
Hőség-nyomott velőm szülötte vagy?
– S mindegyre látlak mégis, oly való-
Alakban mint ezt, melyet ím kirántok.
Te vezetsz az úton, a melyen megyek,
S ily fegyver ép’ – a melyért nyult kezem.
Szemem más érzékim bolondja csak,
Vagy többet ér mindnél; mert egyre látlak!
S a vas – s a markolat – vér csöppeket
Mutat, mik eddig nem valának ott.
Nem! semmi sincs. A véres munka áll
Szemem előtt csak… Most a félvilág
Holtul hever; s altába’ rémes álmok
Kisértik. A boszorka had udvarol
A sáppadt Hecaténak. A szikár
Orgyilkolás, felköltve orditó
Előőrse a farkas által, lopva jő,
Vérfertező Tarquin lépésivel,
A czél felé, mint a kisértet. – Oh, te
Nyugodt szilárd föld, léptem meg ne halld,
Hol jár, – nehogy a kő holjártomat
Kifecsegje, és az éjtül elvegye
Bús némasága iszonyát, mely ép’
Czélomhoz illik! – Míg fenyegetőzöm:
Ő él! – A szó hideg a tett hevéhez.
Megyek, – s megvan.
| (Csengetyű hang.) |
| Hah! Nem a várt jel-é ez? |
| A mely neked vagy poklot vagy eget nyit. | (El.) |
