III. SZÍN.
Anglia. A királyi palota kertje.
Malcolm és Macduff jönnek.
MALCOLM.
Keressünk egy mély, csöndes árnyat: ott
Öntsük ki bús szivünket.
Keressünk egy mély, csöndes árnyat: ott
Öntsük ki bús szivünket.
MACDUFF.
Ölő vasat s védjük meg eltiport
Jogunkat, férfiakként. Minden új
Reggelre új özvegy siralma kél,
Új árva jajgat, új bánat veri
Arczul a mennyet, s boltja visszazeng,
Mikép ha Skócziánkkal érzene
S együtt kesergne tördelt hangokon.
| Jobb, ragadjunk |
Jogunkat, férfiakként. Minden új
Reggelre új özvegy siralma kél,
Új árva jajgat, új bánat veri
Arczul a mennyet, s boltja visszazeng,
Mikép ha Skócziánkkal érzene
S együtt kesergne tördelt hangokon.
MALCOLM.
Mit elhiszek: megsiratom; hiszem:
A mit tudok, s a min segíthetek:
– Ha jó idő fordul, – meg is teszem.
Tán mind igaz, mit elbeszélsz. – E zsarnok,
Kinek neve is fekélyt költ nyelvemen,
Egykor becsűletesnek tartaték:
Te is szeretted őt, míg ő se’ bánta
Téged. S ifjú vagyok bár: érdemet
Talán szerezhetsz vélem, nála; mert
Eszély: szegény, ártatlan, gyönge bárányt
Engesztelésűl adni a boszús
Istennek.
Mit elhiszek: megsiratom; hiszem:
A mit tudok, s a min segíthetek:
– Ha jó idő fordul, – meg is teszem.
Tán mind igaz, mit elbeszélsz. – E zsarnok,
Kinek neve is fekélyt költ nyelvemen,
Egykor becsűletesnek tartaték:
Te is szeretted őt, míg ő se’ bánta
Téged. S ifjú vagyok bár: érdemet
Talán szerezhetsz vélem, nála; mert
Eszély: szegény, ártatlan, gyönge bárányt
Engesztelésűl adni a boszús
Istennek.
MACDUFF.
Áruló én nem vagyok.
Áruló én nem vagyok.
MALCOLM.
De Macbeth az. S a jó nemes szív is
Megtántorulhat egy hatalmi szó
Előtt. De megbocsáss: az én gyanúm
Nem vesz ki téged abbul, a mi vagy.
Az angyalok még fényesek, ha bár a
Legfényesbik lehullt. Minden gonosz
A jó szinébe búvik; ám azért
Saját szinét a jó megtartja.
De Macbeth az. S a jó nemes szív is
Megtántorulhat egy hatalmi szó
Előtt. De megbocsáss: az én gyanúm
Nem vesz ki téged abbul, a mi vagy.
Az angyalok még fényesek, ha bár a
Legfényesbik lehullt. Minden gonosz
A jó szinébe búvik; ám azért
Saját szinét a jó megtartja.
MACDUFF.
Reményim’ elvesztém!
| Oh! |
MALCOLM.
Hol én a kételyim’ lelém. – Hogyan?
Zavarban úgy hagyál nőt, gyermeket,
A szív e drága tárgyait s erős
Szent kötelékig? S még bucsútlanul!
Kérlek ne vedd sértésnek a gyanút, mely
Csak enmagam paizsa! Azért lehetsz
Becsületes te, bár mit higyek én.
| S tán épen ott, |
Zavarban úgy hagyál nőt, gyermeket,
A szív e drága tárgyait s erős
Szent kötelékig? S még bucsútlanul!
Kérlek ne vedd sértésnek a gyanút, mely
Csak enmagam paizsa! Azért lehetsz
Becsületes te, bár mit higyek én.
MACDUFF.
Vérezz tehát, vérezz, szegény hazám!
Hatalmas önkény, verj erős gyökért,
Hisz bántani sem mér a jog. – S te tűrd
Igádat: – ott ingatlan áll a czím!
Isten veled, mylord; minek te vélsz,
Olyan czudar nem lennék mind azon
Földért, mit ama zsarnok körme tart
És ráadásul kincses Indiáért!
Vérezz tehát, vérezz, szegény hazám!
Hatalmas önkény, verj erős gyökért,
Hisz bántani sem mér a jog. – S te tűrd
Igádat: – ott ingatlan áll a czím!
Isten veled, mylord; minek te vélsz,
Olyan czudar nem lennék mind azon
Földért, mit ama zsarnok körme tart
És ráadásul kincses Indiáért!
MALCOLM.
Ne légy sértődve. Nem vádollak én
Határozottan. Elhiszem: nehéz
Békóba verve roskadoz hazánk;
Sir, vérzik, és mindennap új sebe
Tátong a régi mellett; azt is el-
Hiszem: jogomnak védletére sok
Kar fogna emelődni; s Anglia
Kegyes királya is nehány ezert
Igére. Mind a mellett, bár a zsarnok
Fejére hágnék, vagy kardom hegyére
Tűzném föl azt: – szegény hazám fölött
Több vétek ülne csak, mint ült előbb,
S többet s kínosban kéne tűrnie
A még gonoszb utódtól.
Ne légy sértődve. Nem vádollak én
Határozottan. Elhiszem: nehéz
Békóba verve roskadoz hazánk;
Sir, vérzik, és mindennap új sebe
Tátong a régi mellett; azt is el-
Hiszem: jogomnak védletére sok
Kar fogna emelődni; s Anglia
Kegyes királya is nehány ezert
Igére. Mind a mellett, bár a zsarnok
Fejére hágnék, vagy kardom hegyére
Tűzném föl azt: – szegény hazám fölött
Több vétek ülne csak, mint ült előbb,
S többet s kínosban kéne tűrnie
A még gonoszb utódtól.
MACDUFF.
| És ki az? |
MALCOLM.
Magam; kiben jól érzem, úgy be van
Minden bűn oltva, hogy ha mind kihajt:
A fekete Macbeth hófehér leend,
S az elgyötört ország – határtalan
Önkényeimmel egybe-mérve őt –
Báránynak fogja vélni.
Magam; kiben jól érzem, úgy be van
Minden bűn oltva, hogy ha mind kihajt:
A fekete Macbeth hófehér leend,
S az elgyötört ország – határtalan
Önkényeimmel egybe-mérve őt –
Báránynak fogja vélni.
MACDUFF.
Pokolnak összes légiói közt oly
Elkárhozott ördög, ki Macbethet
Fölülmulná!
| Nincs a bősz |
Elkárhozott ördög, ki Macbethet
Fölülmulná!
MALCOLM.
Hiszem: hogy vérszopó,
Fösvény, csalárd, kétszínű, bősz, buja,
Alattomos, s minden nevezhető
Bűnnel rakott. De bennem féktelen
A bujaság; nőitek, leányitok,
A tisztes aggnők s gyönge szűzek együtt
Nem töltenék be vágyaimnak éh
Torkát, s mohó hevem letörne minden
Korlátokat, mik szenvedélyemet
Ellenzenék. Jobb Macbeth, mintsem ily
Uralkodó.
Hiszem: hogy vérszopó,
Fösvény, csalárd, kétszínű, bősz, buja,
Alattomos, s minden nevezhető
Bűnnel rakott. De bennem féktelen
A bujaság; nőitek, leányitok,
A tisztes aggnők s gyönge szűzek együtt
Nem töltenék be vágyaimnak éh
Torkát, s mohó hevem letörne minden
Korlátokat, mik szenvedélyemet
Ellenzenék. Jobb Macbeth, mintsem ily
Uralkodó.
MACDUFF.
A féktelen mohóság
A természetnek zsarnoksága, mely
Sok büszke trónt üríte már meg, és
Királyokat dobott le. Ám azért
Elvenni azt, mi a tied, ne félj;
Bőv alkalom lesz űznöd a gyönyört
S hidegnek látsz’nod a világ előtt;
Hajlékony asszony van elég, s tebenned
Sem lakhatik oly falánk kesely, hogy azt
Elnyelje mind, ki szivesen megadja
Egy rá vágyó királynak jó magát!
A féktelen mohóság
A természetnek zsarnoksága, mely
Sok büszke trónt üríte már meg, és
Királyokat dobott le. Ám azért
Elvenni azt, mi a tied, ne félj;
Bőv alkalom lesz űznöd a gyönyört
S hidegnek látsz’nod a világ előtt;
Hajlékony asszony van elég, s tebenned
Sem lakhatik oly falánk kesely, hogy azt
Elnyelje mind, ki szivesen megadja
Egy rá vágyó királynak jó magát!
MALCOLM.
Azonkívül, romlott természetem
Oly telhetlen fukarság fészke, hogy
Volnék király csak: uradalmiért
Elölném a nemest; megfosztanám
Házátul ezt, azt drágaságitól,
S a kincshalom csak fűszer lenne, mely
Falánkabbá tegyen, hogy új meg új
Fortélyt koholjak, minden hűt s igazt el-
Veszítni birtokáért.
Azonkívül, romlott természetem
Oly telhetlen fukarság fészke, hogy
Volnék király csak: uradalmiért
Elölném a nemest; megfosztanám
Házátul ezt, azt drágaságitól,
S a kincshalom csak fűszer lenne, mely
Falánkabbá tegyen, hogy új meg új
Fortélyt koholjak, minden hűt s igazt el-
Veszítni birtokáért.
MACDUFF.
Mélyebbre hat s veszélyesebb gyökért
hajt, mint a nyár-hevű kéj; ez vala
Már sok királyunk megölője! Még
Ezért se félj: elég dús Skócziánk,
Hogy vágyadat betöltse azzal is,
Mihez jogod van. Ez mind tűrhető, s más
Erényid ellensúlyozzák.
| E fukarság |
hajt, mint a nyár-hevű kéj; ez vala
Már sok királyunk megölője! Még
Ezért se félj: elég dús Skócziánk,
Hogy vágyadat betöltse azzal is,
Mihez jogod van. Ez mind tűrhető, s más
Erényid ellensúlyozzák.
MALCOLM.
Nincs bennem egy se oly erény, mi egy
Királyhoz illik: mint erély, igazság,
Hitbuzgalom, tűrés, kegy, hősiség,
Mérsék, kitartás, jótevés, alázat,
– Nincs bennem egynek egy paránya is;
De sokszorozva minden, a mi bűn,
Mind összesen s egyenként! Sőt ha tőlem
Függ: én a béke lágy tejét pokol
Tüzére önteném; az egyetértést
Fölbujtanám – s mindent egymásra föl-
Uszítanék.
| De nincs, |
Királyhoz illik: mint erély, igazság,
Hitbuzgalom, tűrés, kegy, hősiség,
Mérsék, kitartás, jótevés, alázat,
– Nincs bennem egynek egy paránya is;
De sokszorozva minden, a mi bűn,
Mind összesen s egyenként! Sőt ha tőlem
Függ: én a béke lágy tejét pokol
Tüzére önteném; az egyetértést
Fölbujtanám – s mindent egymásra föl-
Uszítanék.
MACDUFF.
Oh, Skóczia, Skóczia!
Oh, Skóczia, Skóczia!
MALCOLM.
Ha uralkodásra ily ember való –
Szólj, én ilyen vagyok.
Ha uralkodásra ily ember való –
Szólj, én ilyen vagyok.
MACBETH.
Életre sem méltó! Oh, nyomorult
Nemzet! Bitorlód véres körmiből
Mikor viradsz megint jobb napra, hajh,
Ha trónod jogszerű utóda is,
Ön átka által bélyegezve, így
Mocskolja bé nemzőit! Oh, dicső
Atyád kegyes király volt; a királyné,
Ki szült, gyakortább térden álla, mint
Lábon, s míg élt, naponként meghala.
Isten veled – mert ép e bűnök, a
Miket magadra vallasz, űztek el
Hazámból engem! Oh szivem, oda
Reményed!
| Uralkodásra? |
Nemzet! Bitorlód véres körmiből
Mikor viradsz megint jobb napra, hajh,
Ha trónod jogszerű utóda is,
Ön átka által bélyegezve, így
Mocskolja bé nemzőit! Oh, dicső
Atyád kegyes király volt; a királyné,
Ki szült, gyakortább térden álla, mint
Lábon, s míg élt, naponként meghala.
Isten veled – mert ép e bűnök, a
Miket magadra vallasz, űztek el
Hazámból engem! Oh szivem, oda
Reményed!
MALCOLM.
Macduff, e nemes harag
Az erény szülöttje, s a setét gyanút
Szivemből mind kitépi, s engemet
Becsűletedről megnyugtat. Hasonló
Fogások által rég kisérte már
Az ördögi Macbeth; könnyen hinnem a
Meggondolás tilt. Ám Isten legyen
Tanú közöttünk: mert im átadom
Sorsom kezedbe; visszahúzom azt,
Mit enfejemre vallék, s mind, mivel
Magam gyaláztam, ím elesküszöm,
Mint idegent természetemtül. Én
Asszonyt nem ismerék még; hamisan
Nem esküvém; alig vevém el azt,
A mi enyém volt, nem szegék hitet;
S az ördögöt sem árulnám el a
Társának; nem kevésbbé szeretem
Az igazságot éltemnél. E volt
Első hazug szóm, magam ellen, az
Imént. S minő vagyok valóban: az
Tiéd s szegény hazámé, – a hová
Ép’ jöttöd előtt indúla tízezer
Csatára kész vitézzel agg Siward.
Jerünk mi is, s ügyünk a mily igaz: úgy
Segítsen a szerencse! – Mért levél
Ily néma?
Macduff, e nemes harag
Az erény szülöttje, s a setét gyanút
Szivemből mind kitépi, s engemet
Becsűletedről megnyugtat. Hasonló
Fogások által rég kisérte már
Az ördögi Macbeth; könnyen hinnem a
Meggondolás tilt. Ám Isten legyen
Tanú közöttünk: mert im átadom
Sorsom kezedbe; visszahúzom azt,
Mit enfejemre vallék, s mind, mivel
Magam gyaláztam, ím elesküszöm,
Mint idegent természetemtül. Én
Asszonyt nem ismerék még; hamisan
Nem esküvém; alig vevém el azt,
A mi enyém volt, nem szegék hitet;
S az ördögöt sem árulnám el a
Társának; nem kevésbbé szeretem
Az igazságot éltemnél. E volt
Első hazug szóm, magam ellen, az
Imént. S minő vagyok valóban: az
Tiéd s szegény hazámé, – a hová
Ép’ jöttöd előtt indúla tízezer
Csatára kész vitézzel agg Siward.
Jerünk mi is, s ügyünk a mily igaz: úgy
Segítsen a szerencse! – Mért levél
Ily néma?
MACDUFF.
Oh, nehéz egyszerre ily
Kedvetlen és kedves beszédeket
Összhangba hozni!
Egy Orvos jő.
Oh, nehéz egyszerre ily
Kedvetlen és kedves beszédeket
Összhangba hozni!
Egy Orvos jő.
MALCOLM.
Majd többet is. – Lejön ma a király?
| Jó, beszélhetünk |
ORVOS.
Le, Sir. Egész csoport szegénybeteg
Vár gyógyításra; kórságuk daczol
A gyógytannal; de érintésitől
– Oly szent erőt adott kezének ég –
Rögtön kigyógyul!
Le, Sir. Egész csoport szegénybeteg
Vár gyógyításra; kórságuk daczol
A gyógytannal; de érintésitől
– Oly szent erőt adott kezének ég –
Rögtön kigyógyul!
MALCOLM.
| Köszönöm, orvos úr! |
| (Az Orvos el.) |
MACDUFF.
Miféle kór az?
Miféle kór az?
MALCOLM.
E jó király csodás műtéte az,
Mit, a mióta Angliát lakom –
Gyakorta láttam. Mint imádkozik?
Ő tudja jobban; annyi szent, hogy a
Legkórasabbakat, fekély- s sebekkel
Rakottakat, a kikre nézni kín,
A kikre nincs szer: ő kigyógyitá.
Csak egy arany érmet akaszt nyakokba, szent
Imák között. Sőt úgy igérteték,
Hogy bírni fogják még utódi is
Ez áldott gyógyerőt. Azonkivül
Bir égi jós-szellemmel is. S ekép
Sokféle áldás körzi trónusát,
meg annyi jel: hogy ég kegyeltje ő.
Rosse jő.
| Úgy hívják: „király baj;” |
Mit, a mióta Angliát lakom –
Gyakorta láttam. Mint imádkozik?
Ő tudja jobban; annyi szent, hogy a
Legkórasabbakat, fekély- s sebekkel
Rakottakat, a kikre nézni kín,
A kikre nincs szer: ő kigyógyitá.
Csak egy arany érmet akaszt nyakokba, szent
Imák között. Sőt úgy igérteték,
Hogy bírni fogják még utódi is
Ez áldott gyógyerőt. Azonkivül
Bir égi jós-szellemmel is. S ekép
Sokféle áldás körzi trónusát,
meg annyi jel: hogy ég kegyeltje ő.
Rosse jő.
MACDUFF.
Ki jő emitt?
Ki jő emitt?
MALCOLM.
Nem ismerek rá.
| Földink, de még |
MACDUFF.
Isten hozott!
| Drága jó rokon, |
MALCOLM.
Most ismerem föl. – Ég!
Hárítsd el azt, mi minket elkülönz,
Minél elébb!
Most ismerem föl. – Ég!
Hárítsd el azt, mi minket elkülönz,
Minél elébb!
ROSSE.
Amen rá!
Amen rá!
MACDUFF.
Még mind a régi állapotba’ nyög?
| Skócziánk |
ROSSE.
Oh jaj, szegény hazánk magátul is
Majd visszaréműl! Nem nevezhető
Többé anyánknak; temetőnk, a hol
Csak az mosolyg, ki nem tud semmiről;
Hol jaj, nyögés, sirás eget ver – és
Nem veszi számba senki, mert a bú
Vad őrjöngése már mindennapos.
Halál-harang szól: nem kérdik, kinek?
S a hűnek élte hervadóbb, süveghez
Tűzött virágnál: – még beteg se’ volt,
Csak meghal!
Oh jaj, szegény hazánk magátul is
Majd visszaréműl! Nem nevezhető
Többé anyánknak; temetőnk, a hol
Csak az mosolyg, ki nem tud semmiről;
Hol jaj, nyögés, sirás eget ver – és
Nem veszi számba senki, mert a bú
Vad őrjöngése már mindennapos.
Halál-harang szól: nem kérdik, kinek?
S a hűnek élte hervadóbb, süveghez
Tűzött virágnál: – még beteg se’ volt,
Csak meghal!
MACDUFF.
Oh! merész előadás
S mégis való!
Oh! merész előadás
S mégis való!
MALCOLM.
Legújabb gyász mi volt?
Legújabb gyász mi volt?
ROSSE.
Ki már egy óra előttit emlit: azt
Kinevetik. Mert minden pillanat
Új gyász szülője.
Ki már egy óra előttit emlit: azt
Kinevetik. Mert minden pillanat
Új gyász szülője.
MACDUFF.
| Hogy van nőm? |
ROSSE.
| No, – jól. |
MACDUFF.
És gyermekim?
És gyermekim?
ROSSE.
| Jól, ők is. |
MACDUFF.
Nem dúlta föl békéjöket?
| A bitor |
ROSSE.
Békébe’ voltak mind, hogy elhagyám.
| Nem az; |
MACDUFF.
Ne légy oly szófukar. – Hogy áll ügyünk?
Ne légy oly szófukar. – Hogy áll ügyünk?
ROSSE.
Midőn egy szivemen nehézkedő
Hírrel megindulék: hallám a neszt,
Hogy síkra szállt ki sok bátor nemes:
Mit annyival könnyebben elhivék,
Mert talpon láttam a zsarnok hadát is.
(Malcolmhoz) Itt az idő! Tekintetedre honn
Hősök teremnek; kardot rántanak
A nők is, a nyomor nehéz igáját
Lerázni.
Midőn egy szivemen nehézkedő
Hírrel megindulék: hallám a neszt,
Hogy síkra szállt ki sok bátor nemes:
Mit annyival könnyebben elhivék,
Mert talpon láttam a zsarnok hadát is.
(Malcolmhoz) Itt az idő! Tekintetedre honn
Hősök teremnek; kardot rántanak
A nők is, a nyomor nehéz igáját
Lerázni.
MALCOLM.
Légyen vigaszúl nekik,
Hogy már jövünk. A jó angol király
Siwardot adta mellénk tízezerrel,
Kinél egész keresztyénség se’ tart
Jobb agg vitézt.
Légyen vigaszúl nekik,
Hogy már jövünk. A jó angol király
Siwardot adta mellénk tízezerrel,
Kinél egész keresztyénség se’ tart
Jobb agg vitézt.
ROSSE.
Bár én is a vigaszt
Hasonlóval tudnám viszonzani!
De oly szók égnek ajkamon, miket
Vadonba volna jobb üvöltenem,
Hogy soha fül ne hallaná!
Bár én is a vigaszt
Hasonlóval tudnám viszonzani!
De oly szók égnek ajkamon, miket
Vadonba volna jobb üvöltenem,
Hogy soha fül ne hallaná!
MACDUFF.
Közügyet illet? vagy magán keserv,
Mi egyre súlyosúl?
| Mi az? |
Mi egyre súlyosúl?
ROSSE.
Ne venne részt; de mégis tégedet
Illet leginkább.
| Nincs szív, ki ebben |
Illet leginkább.
MACDUFF.
Meg tőlem azt; add gyorsan át.
| Úgy tovább ne vond |
ROSSE.
Gyűlölje meg miatta nyelvemet.
Mert gyászosabb hang még nem érte, mint
Mit ez kiált belé!
| Füled ne |
Mert gyászosabb hang még nem érte, mint
Mit ez kiált belé!
MACDUFF.
| Ha! gondolom – |
ROSSE.
Váradra törtek. Nődet, gyermekid’
Legyilkolák. Elmondanom: mikép?
Az annyi volna, mint szegény leölt
Bárányaidhoz vinni téged is
A mészárszékre.
Váradra törtek. Nődet, gyermekid’
Legyilkolák. Elmondanom: mikép?
Az annyi volna, mint szegény leölt
Bárányaidhoz vinni téged is
A mészárszékre.
MALCOLM.
Oh, irgalmas ég!
(Macduffhoz) Ember, ne húzd szemedbe kalapod –
Adj szót kínodnak; a szótlan keserv
Csak balsúgója túlfeszült szivednek,
Mely azt sugdossa szűntelen: Repedj meg!
Oh, irgalmas ég!
(Macduffhoz) Ember, ne húzd szemedbe kalapod –
Adj szót kínodnak; a szótlan keserv
Csak balsúgója túlfeszült szivednek,
Mely azt sugdossa szűntelen: Repedj meg!
MACDUFF.
S gyermekim is?
S gyermekim is?
ROSSE.
Mind, kit találtak!
| Nőt, gyermeket, cselédet, |
MACDUFF.
Nőm is megölve?
| S nem lehettem ott! |
ROSSE.
| Mondtam. |
MALCOLM.
Gyógyszert facsarjunk nagy boszunkból e
Mély sebre írul.
| Végy erőt! |
Mély sebre írul.
MACDUFF.
S szép kisdedim, mind? úgy mondád-e? mind!
Oh, poklok ölyve! Mind! parányi kis
Csibéimet, anyjostúl! iszonyú!
Egy lecsapással!
| Nincsen gyermeke! |
Oh, poklok ölyve! Mind! parányi kis
Csibéimet, anyjostúl! iszonyú!
Egy lecsapással!
MALCOLM.
| Tűrd mint férfi. |
MACDUFF.
Tűröm, de férfiként is érzem azt!
Felejtsem-e, hogy ők voltak nekem
A legbecsesbek? Látta ezt az ég –
És nem segíte rajtok? – Oh, bünös
Macduff! miattad estek el! Nem ön
Vétkök miatt, de értem, nyomorúltért
Csapott a vész fejökre. – Adj nekik
Nyugtot, nagy ég!
| Úgy |
Felejtsem-e, hogy ők voltak nekem
A legbecsesbek? Látta ezt az ég –
És nem segíte rajtok? – Oh, bünös
Macduff! miattad estek el! Nem ön
Vétkök miatt, de értem, nyomorúltért
Csapott a vész fejökre. – Adj nekik
Nyugtot, nagy ég!
MALCOLM.
Köszörűje; váltsd haragra búdat, és
Szived ne tompítsd, sőt tüzeld vele!
| E’ légyen fegyvered |
Szived ne tompítsd, sőt tüzeld vele!
MACDUFF.
Szememmel asszonyt tudnék játszni most
S hetvenkedőt nyelvemmel. – Oh, nagy ég!
Szűntesd a távolt: s szemtül szembe hozd
Elémbe Skócziának ördögét,
Kard hosszaságra; és ha megmenekszik:
Nem bánom, akkor engedd el bünét!
Szememmel asszonyt tudnék játszni most
S hetvenkedőt nyelvemmel. – Oh, nagy ég!
Szűntesd a távolt: s szemtül szembe hozd
Elémbe Skócziának ördögét,
Kard hosszaságra; és ha megmenekszik:
Nem bánom, akkor engedd el bünét!
MALCOLM.
Ez férfias szó. Most jer a királyhoz;
Kész már hadunk, s csupán a búcsuvét
Van hátra még. Macbeth az aratásra
Megért – s a sarlót fenn az égiek
Fenik reá. – Vigasztalódjatok:
Ez férfias szó. Most jer a királyhoz;
Kész már hadunk, s csupán a búcsuvét
Van hátra még. Macbeth az aratásra
Megért – s a sarlót fenn az égiek
Fenik reá. – Vigasztalódjatok:
| A hosszú éj is végre lát napot. | (Mind el.) |
