II. SZÍN.
Ephesus. Terem Cerimon lakában.
Cerimon, Egy Szolga s néhány hajótörött jönnek.
CERIMON.
Hé! Philemon!
Philemon jő.
Hé! Philemon!
Philemon jő.
PHILEMON.
Hivtál, uram?
Hivtál, uram?
CERIMON.
Ételre, tűzre várnak e szegények:
Zivataros volt s háborgó az éj.
Ételre, tűzre várnak e szegények:
Zivataros volt s háborgó az éj.
PHILEMON.
Sokat megéltem, ám mását ez éjnek
Nem láttam én soha.
Sokat megéltem, ám mását ez éjnek
Nem láttam én soha.
CERIMON.
Uratok halott lesz, mire visszatértek:
Nincs semmi szer már, melytől gyógyulást
S mikép hat, add hirül.
Két nemes jő.
Uratok halott lesz, mire visszatértek:
Nincs semmi szer már, melytől gyógyulást
| Lehetne várni. | (Philemonnak.) |
| Ezt a gyógyszerésznek; |
| (Philemon, a Szolga s a többiek el.) |
1. NEMES.
Jó reggelt!
Jó reggelt!
2. NEMES.
Kegyelmes úr, jó reggelt.
Kegyelmes úr, jó reggelt.
CERIMON.
Már talpon ily korán?
| Uraim! |
1. NEMES.
Uram, a parton nyiltan áll lakom,
S rengett, midőn a föld meginga; rémlék,
Már széthasadnak a fenékgerendák
S minden leomlik. Aggály s rémülés
Üz ki lakomból engemet.
Uram, a parton nyiltan áll lakom,
S rengett, midőn a föld meginga; rémlék,
Már széthasadnak a fenékgerendák
S minden leomlik. Aggály s rémülés
Üz ki lakomból engemet.
2. NEMES.
Im ez az ok, hogy már háborgatunk,
S nem gazda-buzgalom.
Im ez az ok, hogy már háborgatunk,
S nem gazda-buzgalom.
CERIMON.
| Igazatok van. |
1. NEMES.
De azt csodálom, hogy te, kit körül
Dús pompa vészen, ily korán elűzöd
A pihenésnek arany szenderét.
Bizony csodás az, hogy a gondnak
Természet oly meghittjévé legyen,
Ha késztve nincs rá.
De azt csodálom, hogy te, kit körül
Dús pompa vészen, ily korán elűzöd
A pihenésnek arany szenderét.
Bizony csodás az, hogy a gondnak
Természet oly meghittjévé legyen,
Ha késztve nincs rá.
CERIMON.
Nagyobb ajándék tudomány s erény,
Mint kincs s nemes rang: könnyelmű utód
Ezt elfecsérli és homályba vonja;
De halhatatlan élet várja azt,
S istenné alkot embert. Tudva van,
Mindig buvárlám a természetet;
S titkos tanom, mely félrevet tekintélyt,
S gyakorlat által meghitté levék
Mind amaz áldott nedvvel, mely lakik
Kő-, ércz-, növényekben; természet okozta
Fenakadások ismertek előttem,
S a gyógyitás is. S oh, ez édesebb
Nyugalmat ád valódi kéjivel,
Mint ingatag dicsőség szomja, vagy
Selyem zacskókba tömni kincseim’,
Min csak bolond s halál örülhet.
| Mindig úgy hivém, |
Mint kincs s nemes rang: könnyelmű utód
Ezt elfecsérli és homályba vonja;
De halhatatlan élet várja azt,
S istenné alkot embert. Tudva van,
Mindig buvárlám a természetet;
S titkos tanom, mely félrevet tekintélyt,
S gyakorlat által meghitté levék
Mind amaz áldott nedvvel, mely lakik
Kő-, ércz-, növényekben; természet okozta
Fenakadások ismertek előttem,
S a gyógyitás is. S oh, ez édesebb
Nyugalmat ád valódi kéjivel,
Mint ingatag dicsőség szomja, vagy
Selyem zacskókba tömni kincseim’,
Min csak bolond s halál örülhet.
2. NEMES.
Irgalmad átözönli Ephesust;
Kiknek te adtad éltök’ vissza, százan
Teremtményidnek híják magokat;
S nem csak tudásod s munkád, ám örökké
Nyitott tárczád is épit Cerimonnak
El nem enyésző fényes hirnevet.
Két Szolga jő, egy ládával.
Irgalmad átözönli Ephesust;
Kiknek te adtad éltök’ vissza, százan
Teremtményidnek híják magokat;
S nem csak tudásod s munkád, ám örökké
Nyitott tárczád is épit Cerimonnak
El nem enyésző fényes hirnevet.
Két Szolga jő, egy ládával.
SZOLGA.
Ide tegyük le.
Ide tegyük le.
CERIMON.
| Mi az? |
SZOLGA.
Dobá a tenger e szekrényt a partra,
Tán tört hajóból.
| Ép e perczben |
Tán tört hajóból.
CERIMON.
| Nézzük közelebbről. |
2. NEMES.
Mint egy koporsó.
Mint egy koporsó.
CERIMON.
Föl kell feszítni. Gyomrát ha aranynyal
Terhelte túl a tenger, sors mi áldott
Kényszere az, hogy ép ránk hányja ki.
| Bármi, szörnyü súlyos. |
Terhelte túl a tenger, sors mi áldott
Kényszere az, hogy ép ránk hányja ki.
2. NEMES.
Biz úgy.
Biz úgy.
CERIMON.
A tenger dobta fel?
| Hogy összetartja pánt, szurok! |
SZOLGA.
Nagyobb hullámot nem is láttam én,
Mint az vala.
Nagyobb hullámot nem is láttam én,
Mint az vala.
CERIMON.
Jertek, fel kell törni. Lassan!
Mily édes illat üt meg hirtelen!
Jertek, fel kell törni. Lassan!
Mily édes illat üt meg hirtelen!
2. NEMES.
Dicső egy illat!
Dicső egy illat!
CERIMON.
Nem szagolék még ilyet. – Föl vele!
Hatalmas Isten! mi ez? holttetem?
Nem szagolék még ilyet. – Föl vele!
Hatalmas Isten! mi ez? holttetem?
1. NEMES.
Csodás eset!
Csodás eset!
)
CERIMON.
Diszruha rajt; bebalzsamozva, dúsan
Ellátva fűszer telt zacskóival;
Még útlevél is: te segits, Apoll!
„Világ előtt legyen tudva,
Ha e láda partra jutna,
Én, Perikles, gyászlom őtet,
Kincsnél drágább királynőmet.
Ásson sirt, ki megtalálja,
Néki, mert király leánya:
Im e kincsek a dij érte,
S istenektől is lesz bére.”
Ha élsz, Perikles, ah keserviben
Szived hasad meg! – Mult éjjel esett ez?
Diszruha rajt; bebalzsamozva, dúsan
Ellátva fűszer telt zacskóival;
Még útlevél is: te segits, Apoll!
| (Egy tekercsről olvas:) |
Ha e láda partra jutna,
Én, Perikles, gyászlom őtet,
Kincsnél drágább királynőmet.
Ásson sirt, ki megtalálja,
Néki, mert király leánya:
Im e kincsek a dij érte,
S istenektől is lesz bére.”
Ha élsz, Perikles, ah keserviben
Szived hasad meg! – Mult éjjel esett ez?
2. NEMES.
Alkalmasint.
Alkalmasint.
CERIMON.
Mily üde szín ez! Durvaság vala
Tengerbe dobni. – Rakjatok tüzet!
Minden szelenczém’ ide kamarámból! –
Halál gyakorta a természeten
Órákig úr; de a rokon tüz ismét
Fel lángra gyujtja elfojtott erőit.
Kilencz óráig fekvék egy egyipti,
S életre hozták, hallám, jó szerek.
Egy Szolga jő, szelenczéket, kendőket és tüzet hozva.
Így, így; nagyon jó! kendőket, tüzet.
Kérlek, szelíd és mélabús zenét
Játszassatok. Amaz üvegcsét,
Még egyszer! Ime! mozdul már a törzs!
Ide a zenével! Levegőt neki!
Él a királyné!
Természet ébred, uraim! melegség
Árad ki tőle; nem volt zsibbadása
Öt óra hosszu. Mint virúl fel újra
Élő virággá!
| Bizonynyal akkor! Im, |
Tengerbe dobni. – Rakjatok tüzet!
Minden szelenczém’ ide kamarámból! –
Halál gyakorta a természeten
Órákig úr; de a rokon tüz ismét
Fel lángra gyujtja elfojtott erőit.
Kilencz óráig fekvék egy egyipti,
S életre hozták, hallám, jó szerek.
Egy Szolga jő, szelenczéket, kendőket és tüzet hozva.
Így, így; nagyon jó! kendőket, tüzet.
Kérlek, szelíd és mélabús zenét
Játszassatok. Amaz üvegcsét,
Még egyszer! Ime! mozdul már a törzs!
Ide a zenével! Levegőt neki!
Él a királyné!
Természet ébred, uraim! melegség
Árad ki tőle; nem volt zsibbadása
Öt óra hosszu. Mint virúl fel újra
Élő virággá!
1. NEMES.
Növeli az ég
Bámúlatunkat általad s neved’
Megörökíti.
Növeli az ég
Bámúlatunkat általad s neved’
Megörökíti.
CERIMON.
Él, él! ide nézz:
Pillája, égi ékkövek burokja,
A melyeket Perikles veszte el,
Fényes aranyló rojtját nyitja már,
S feltűnik a két tiszta vízü gyémánt,
Kétszerte dússá tenni a világot.
Élj, gyönyörű lény, s ríkass meg, ha halljuk,
Mint tenmagad, oly ritka sorsodat!
Él, él! ide nézz:
Pillája, égi ékkövek burokja,
A melyeket Perikles veszte el,
Fényes aranyló rojtját nyitja már,
S feltűnik a két tiszta vízü gyémánt,
Kétszerte dússá tenni a világot.
Élj, gyönyörű lény, s ríkass meg, ha halljuk,
Mint tenmagad, oly ritka sorsodat!
| (Thaisa megmozdúl.) |
THAISA.
Oh, hol vagyok, Diána? mily világ ez?
Hol van uram?
Oh, hol vagyok, Diána? mily világ ez?
Hol van uram?
2. NEMES.
Nem csoda-é?
Nem csoda-é?
1. NEMES.
| Biz az! |
CERIMON.
Csitt, jó barátim! nyujtsatok segéd
Kezet: vigyétek a szomszéd terembe.
Gyolcsneműt aztán; óvást kell vigyáznunk,
Mert visszaesni annyi, mint halála.
Jertek, s vezérünk Aeskulap legyen!
Csitt, jó barátim! nyujtsatok segéd
Kezet: vigyétek a szomszéd terembe.
Gyolcsneműt aztán; óvást kell vigyáznunk,
Mert visszaesni annyi, mint halála.
Jertek, s vezérünk Aeskulap legyen!
| (Mind el, Thaisát vivén.) |
